Előre, 1963. március (17. évfolyam, 4769-4795. szám)

1963-03-01 / 4769. szám

1963. március 1., péntek Nincsen már olyan városa, fa­luja az országnak, amelyikre azt lehetne rámondani: ott nem vál­tozik semmi. Legyen az nagy­város vagy kisváros, valamennyi épül, szépül, növekszik a kor­szerű igényeknek és a tömegek szükségleteinek,­ megfelelően. Nincsen már olyan falu az or­szágban, ahol az utóbbi években ne történt volna valami nagyon lényeges, valami sokat jelentő a helyi gazdasági és kulturális fel­lendülés szempontjából. Ha nem épült új iskola, akkor feltétlenül bővült a régi néhány tanterem­mel ; ha nem épült új művelő­dési ház, akkor villamosították a falut vagy mozit létesítettek, esetleg szülőotthont rendeztek be, vagy pedig szövetkezeti áru­házat emeltek az egykori sza­­tócslyok­ helyén. S az emberek tudása, kultúrája ismét magasabb szinthez jutott el városon is, falun is. Sokatmon­dó statisztikákat lehetne erről ké­szíteni a könyvtárakban, a sajtó- és rádióelőfizetést nyilvántartó postahivataloknál s másutt. Ezekben a hetekben, a március 3-i néptanácsi választásokra ké­szülve minden rajoni alárendelt­ségű város és minden község néptanácsa készített egy mérle­get. Részletesebbet vagy éppen csak vázlatszerűt, de készített. Mit mutatnak ezek a mérlegek ? Mi az eredménye az utóbbi két esztendő alatt végzett munkának, milyen tények igazolják azt, hogy az említett időszakban a képviselők tovább erősítették a néptanács és a választók közti kapcsolatokat, valamint hol, mi­lyen vonatkozásban kell ezeket a kapcsolatokat még tovább szi­lárdítani a folyton növekvő gaz­dasági, társadalmi és kulturális feladatok sikeres elvégzése cél­jából. A kép, amit a mostani szám­bavétel vetít , felfelé ívelő. Sok és szép eredményt összegez, ugyanakkor még nagyobb hord­erejű, a szocializmus kiteljesíté­sének időszakához méltó helyi ter­vekre hívja fel a figyelmet. S mint ahogy az eredmények el­érésében, ezek számbavételé­ben és a tennivalók felvázo­lásában is milliós tömegek vettek részt, ami híven és gyakorlatilag tükrözi rendsze­rünk mélységes demokratizmu­sát, a tömegek alkotó részvéte­lét az államhatalom helyi szer­veinek munkájában. Meggyőződ­hetett erről mindenki, aki részt vett a választók és a kép­viselő­­jelöltek között rendezett találko­zókon. Az alábbi írásokban csupán íze­lítőt akarunk nyújtani az olvasó­nak azokból a nemrég lefolyt ta­nácskozásokból, számbavételek­ből, amelyek a falvak és a kisvá­rosok felfelé ívelő jelenére vilá­gítanak. Höltövény községben (Brassó tartomány) az elmúlt néhány esztendő leforgása alatt mint 200 családi házat építettek a kollektivisták több Négy nap a jegyzetfüzetből Lapozgatjuk a képviselő jegyzetfü­zetét. Számok, nevek, határidők, dicsé­retek, bírálatok váltogatják egymást. Egy egész község krónikáját belesűrí­tette. Szerény szavakkal említi az el­intézett ügyes-bajos problémákat, piros ceruzával húzza alá az elintézésre várókat. Minden lap filmkocka a falu vagy a körzet életéből. — Négy lapot olvastunk el egy esztendő feljegyzései­ből. 1 ,,Kigyúlt a villany. Hazafias mun­kával : 35.000 lej“. Mintha ma történt volna, olyan ele­venen él ez a nap a képviselő emléke­zetében. Csak egy pillantást vet a kinyitott füzetre s már magyaráz is a pár hónappal korábbi eseményről. — Legszebb nap volt ez nálunk a gazdaság megalaku­lása óta — kezdi el az ő megszo­kott csendes, kimért­­hangján — Kigyúlt a villanyfény. Pad­lásra kerültek a pet­róleumlámpák. Zsú­folásig megtelt a mozi már az első este. Egy hazai fil­met vetítettek. A földosztásról meg a felszabadulásról szó­lott. Mintha csak magunkat láttuk vol­na. Mi is így osz­tottuk szét a báró birtokát. ...Válasz­tónak, képviselőnek egyforma az érdeme a villamosításban. Mindenki dolgozott. Gödröket ástunk, oszlopot hordtunk. Hívás nélkül jöt­tek az emberek . . . No, ennyi az egész, így született az a harmincötezer. „Panaszkodnak a lakosok. Nincs szék a rendelőben. Függöny, sző­nyeg a szülőotthonban. Beszéltem a szövetkezet elnökével., Szombaton nő­bizottsági ülés“. Mint amolyan egyszerű hétköznapi történetről, szerény rövid mondatokkal beszél a második lapra írott esemé­nyekről. — Olyan jól felszerelt orvosi ren­delőnk van, akár városon. Az orvosi ellátás is megfelelő. Igazán egy szót sem szólhatunk. Csak nem futotta egy­szerre mindenre. A váróterem bútor nélkül maradt. Maguk a választók jöttek a javaslattal : ne várjunk, hiszen magunknak csináljuk, összegyűlt vagy ezer tojás. Eladtuk a szövetkezetnek, deszkát vásároltunk. A többi már ment magától, így jártunk el a szülőotthon­nal is. Négyágyas szobával bővült. Tollat gyűjtöttünk, párnát készítettünk, függönyt, szőnyeget vásároltunk . . . Csekélység az egész. Mi ez ahhoz viszo­nyítva amit az állam adott ? Csepp a tengerben.­­ „Néptanácsi ülésszak. Szó lesz a ** gazdaságról“. Annyira ismerősök ezek a mondatok. Igen ! Greere Dumitru tanácstitkár már beszélt erről az ülésszakról. Most volt egy pár napja. A hetes körzet képvise­lője az elsők között kért szót. Hogy is mondta ? „„Nézzünk körül jobban a magunk házatáján. Használjuk ki job­ban az adottságokat“. Az állattartás megjavításáról vitáztak. Sok szó esett erről mostanában, mert legyengülve teleltették be az állatokat. Majd elfújta őket a szél. Jól meg kellett aztán tömni a jásziakat, hogy a sajtár ismét tele­gyűljön. Száraz, nehéz esztendő volt. Ez igaz. De nemcsak ezért romlottak le a jószágok. Hanem azért is, mert elha­nyagolták a legelőket. „Eddig sem húz­tuk a füvet, mégis megnőtt“­­— mondo­gatták. „Tanuljunk a szomszédoktól — állt fel a beteg körzet képviselője . Csináljuk úgy, mint az egriek s a többi gazdaság. Vessük fe­lül a legelőt fűmag­gal. Amint tavaszo­­dik, vágjuk ki a bokrokat. Már most gondoskodjunk a kutak kijavításáról. Határozatba fog­lalták a javaslatot. 1s „Női fodrászat, a cukrászda léte­sítését kérik a la­kosok. Intézkedtünk a napközi otthon ügyében. Idejében megnyitjuk“. Nem ismeretlenek ezek a frissen beírt szavak sem. A vá­lasztók házában a kollektivisták sokat beszéltek a fenti kérdésekről. — Csak egy hajításnyira a város, az igaz. De nem szaladhatnak be minden apróságért. Még akkor sem, ha a fél falu motoros is. „Színházba, moziba járunk — érvelt egy bundaka­bátos fiatalasszony — hetente rakatjuk a hajunkat“. Kell hát a női fodrászat. Gyakran kiruccannak ide a szatmári színészek. No, meg ha ők nem jöhetnek beutaznak az itteniek. Bérletet váltot­tak többen is. Cukrászda is nagyon hiányzik Ne bajlódjanak annyit az asszonyok. Min­dennapos a sütemény az asztalon, nemcsak az ünnepek alkalmával mint régen. Tej, vaj, tojás van bőven a falu­ban. Hozzáértő cukrász is akad. Pár napja jegyezte be a „választók jogos követeléseit“ a képviselő. Szóba hozta már a vezetőknek. Nem telik bele sok idő s a női fodrászat a a cuk­rászda elintézett ügyként íródik be a füzetbe. „ Lapozgatjuk a kommunista Kovács Elvira jegyzetfüzetét. Megismerjük be­lőle a képviselőt, a közösség tevékeny­ségét szervező, irányító, fáradthatatlan embert. Négy alkalommal választották eddig néptanácsi képviselőnek. Őt je­lölték a sárköziek ötödször is. SIKE LAJOS Tények, adatok • Kolozs tartomány­ban az elmúlt két év­ben 2720 korszerű la­kást építettek és ad­tak át a lakóknak. Az új tömbházak föld­szintjén modern üz­letsorok nyíltak • Csupán az el­múlt évben 20 700 ha­zafias munkaórát vé­geztek a honpolgá­rok Enyeden, 100 000 négyzetméteren zöld­övezetet létesítettek és 9000 négyzetméter út­burkolatot javítottak meg. A dési hon­polgárok még ennél is szebb eredmény­nyel büszkélkedhetnek: 66 000 hazafias mun­kaórát végeztek a kü­lönböző közérdekű lé­tesítmények munkálta­tóinál és 18 000 négy­zetméter utat javítot­tak meg­. A múltban Szat­­már rajonban csupán egyetlen kulltúrotthon és két mozi működött. Ma a rajon falvaiban 90 kultúrotthon, 17 községi és 73 falusi könyvtár, 31 mozi fejt ki eredményes tevé­kenységet. A kultúr­­otthonok keretében 52 kórus, 81 művészi agi­­tációs brigád, 86 szín­játszó csoport, 74 tánccsoport, 76 szó­lista járul hozzá a rajon kulturális szín­vonalának emelésé­hez. A fenti számok­ból az is kitűnik, hogy Szatmár rajon minden 18. honpolgára vala­milyen formában részt vesz a műkedvelő mű­vészi tevékenységben. KÖNNYŰ LENNE A FESTŐKNEK, itt az arc: hosszúkás, az állnál kissé el­keskenyedő, kék szem, szürkülő, göndör haj, füle mellett lenyúló barkó. S aztán a vonások, a jellem külső jegyei. Megke­resik közülük a legtöbbet mondót, amelyik a sok-sok másokéval közös vo­nást igazán egyénivé teszi. És az az egy mélyebben meghúzott vonal a karak­tert ugratja elő. De nekem itt az élete, annak ezernyi szála, kissé kuszán, első pillantásra talán összefüggéstelenül. Melyik az a szál, amelyre felfűzhetem a többit ? Amelyik valóban végigvonul negyvenöt esztendőn s egy életút eddi­gi jellegét rajzolja ki. Ekkor odanéz az asztalon heverő vi­rágra. Melegházi téli növény. S egy­szerre megérzem, hogy igen, a virágok. Az életút hűséges kísérői, barátai. Nem csupán azért, mert Máthé Mik­zes virágkertész. Fenn, a hegyek között, a Hideg Sza­­mos partján gyermekeskedett. Ott volt erdész az édesapja. Kevés ott a termő­föld, de az erdész családja abból a ke­vésből is mindig kiszakított egy még kisebb darabkát a virágoknak. Édes­anyja kívánta ezt, azt mondotta, hogy a virág neki az embereket juttatja eszé­be s úgy érzi, távoli falvak, városok üzenete mindegyik. Máthé Mózes gond­jaira bízták a virágokat, a tizenegy gyermek közül neki volt legtöbb ked­ve hozzájuk. És az édesapja így biztat­ta : „Csináld csak szívvel, fiam, lehet, hogy ez lesz a kenyered“ Ő már akkor fia jövendő mesterségét látta benne, talán nem is többet. Mikor iskolás korba serdült, az erdész bevitte Tor­dára, a nagynénihez. Jobban ment az ő sorsa, mint az erdészeké, magára vál­lalta a fiú taníttatását. Persze, kertész­nek, hiszen az útja előre meg volt szabva és Mózesnek kedve is volt hoz­zá. Az akkor eszmélkedő kertésztanuló­nak nagy tervei voltak. Ahogy elvég­­zi az iskolát, hazamegy a családjához, kibérelnek egy darab földet s azon közösen kertészkednek, így mind a ti­zenegy gyermeknek biztos kenyér lesz a kezében. Elmondta ezt a szüleinek, azoknak könnyes lett a szemük, hogy ilyen jóérzésű fiúk van, aki lám, máris az egész családra gondol. De azért az apja azt tanácsolta, hogy előbb szerez­zen egy kis gyakorlatot az iskolai tu­dáshoz, szegődjön fel segédnek vala­melyik jónevű kertészetbe. „Mert ha­nem belebukunk a vállalkozásba, fiam.“ Ennyit mondott, de ahogy mondta, a hang... Máthé Mózes érezte, hogy az öreg erdész nem sokra tartja merész tervét a családi kertészettel, bántotta is ez, hiszen azt hitte, hogy az erejé­ben, a tudásában nem bíznak odahaza. Na, majd megmutatja — ezzel a gondolattal vágott neki a világnak. Ko­lozsváron, Tordán, Brassóban a leg­jobb kertészetekbe szegődött fel. Meg­tanulta, hogy a virág, amelyik édes­anyjának az emberek üzenetét hozta el, árucikk is lehet és aki a virágot ápol­ja — ismét csak árucikk, lelkesedésé­vel, tudásával, merész elképzeléseivel együtt. Új vágyak fogantak benne s ezek már nemcsak a tizenegy gyermek, hanem egy sokkalta nagyobb család sorsát keresték. 1940-ben vasúti ker­tésznek alkalmazták s itt, a munkások között tisztult ki igazán gondolkodása, embersége munkásöntudattal telítődött. A KOLOZSVÁRI VASÚTI műhelyek munkásai nevelték érzéseit, vágyait. Erős, harcos munkásközösség. És a virágok. Igen, ahogy nagyon komolyan mondja, a virágoknak meg­van a maguk törvénye. A virág minden­kire nyitja szirmait, mindenkinek illa­tozik s elhervad, ha elzárják az em­beri tekintetek napja elöl. Hogyan is gondolhatott arra valamikor, hogy fenn, a Hideg Szamos mentén csupán magá­nak neveli a virágokat ? Vasúti kertésznek az a feladata, hogy virágokkal szépítse az állomáso­kat, növényekkel kösse a talajt a pá­lya mentén. Egy ízben szakította félbe ezt a munkát, két esztendőre, 1946- ban. A szárazság, a nehéz gazdasági hely­zet súlya akkoriban elsősorban a mun­kásságra nehezedett. Máthé Mózes pe­dig — akkor már a párt ügyének öntu­datos harcosa, aki sorsát gondolatban sem tudta elszakítani a munkásokétól — zöldséget termesztett a vasutak mentén, táplálta az üzemek munkásait. Aztán a zöldség helyébe újra dísznövények ke­rültek, az állomások üde szőnyege. A nagyenyedi vasúti kertészek Tövistől majdnem Kolozsvárig díszítik a vonal mentét és a kisvasútat is, fel Tordáig, Abrudbányáig. Az enyedi állomás vi­rágaival egy ízben első díjat nyertek, megérdemelt kitüntetést. Meg lehetne- e számlálni, hányan gyönyörködtek eddig a nagyenyedi va­sútállomásban? Ki tudna statisztikát készíteni arról, hogy hányan pillanta­nak ki a vonat ablakán s hangos vagy néma elismeréssel nyugtázzák a kerté­szek igyekezetét. Névtelenségben ma­radnak az utasok, névtelenségben ma­rad a kertész is, nem tudnak egymás­ról és mégis, ha futó pillantásra is meg­szépítik egymás életét. Ez hát a virágok, a szépség törvénye. És aki ilyen önzetlen kedvvel tudja megszépíteni mások életét, annak kitá­gul a horizontja. Messzi vidékeket fog át. Nagyenyed vasúti kertészeinek — Máthé Mózesnek meg Iacob Dara fő­­technikusnak — támadt az a gondola­tuk, hogy tavalyelőtt, augusztus 23-e előtt elküldenek 500 tő rózsát Moszk­vába. A barátság jeléül, testvéri üze­netként. Az enyedi rózsák azóta a moszkvai pályaudvarokon eresztettek gyökeret, megfogantak mind s a szov­jet főváros utazó népének szereznek örömet. Levélben és a rádióban kö­szönték meg a váratlan ajándékot Moszkva vasutasai. S HA ILYEN SZÉLESRE nyílt a ho­rizont, hogy ne fogná bele magát a vá­rost, Nagyenyedet. Máthé Mózes tíz esztendeje párttitkár a vasutasok alap­szervezetében. Állandó kapcsolatban áll a néptanáccsal, közelről ismeri a város életét. Hogyne ismerné, mikor a nép­tanács végrehajtó bizottságának tagja. Közösségi munkájával érdemelte ki ezt a tisztet. Mikor idekerült, a városnak nem volt fizetett kertésze s a parkok állapota nem nagyon tetszett neki. El­ment a városházára, megmondta a vé­leményét. „És mi lenne az elvtárs ja­vaslata ?“ — kérdezték. „Az, hogy el­végzem én a kertész feladatát. Önkén­tesen.“ Azóta végzi, pedig most már van állandó kertész alkalmazott. Mát­hé Mózest közben képviselővé válasz­tották a városszépítési és építészeti bi­zottság titkárává. Ha van is állandó kertész, ennek a bizottságnak a munká­ja rég túlnőtt azon, hogy virág legyen a parkban és szépen nyesegessék a fá­kat a sétatéren. Felépült az új blokkok negyede ? A szépítéséről is azonnal gondoskodnak. Új épületekhez akarnak hozzákezdeni ? Lássuk, jó helyre ke­rülnek-e, fiatalítják-e a várost. Jönnek Kolozsvárról a város jövőjét megter­vezni ? Várjunk csak, nekik is vannak erről elképzeléseik. Észrevétlenül fordul át a beszélge­tés képviselői mindennapjaira. Kerüle­tében javarészt munkások laknak, di­cséri buzgó közösségi lelkesedésüket, így, közvetve tudom meg az ő részvé­telét a Vulkán utca korszerűsítésében, a Creanga utcaiak transzformátor ál­lomásának létrehozásában, ugyancsak a Creanga­ utca kicsinosításában. Min­den ilyen kezdeményezést a kerület­beliek nevéhez köt, a Kiss Mihályéhoz vagy Marin Ciocirlanéhoz s ha félbe­szakítom, hogy jó, jó, de bizonyára mindehhez a képviselő is hozzátette a vállát, csak néz nagy komolyan, pedig játékosság rejtőzik a tekintetében . „Hát nem gondolja, hogy én otthon maradtam, mikor mindenki önkéntes munkára ment. Ki is néztek volna az utcából... Mentünk mi is, mind a két képviselő.“ S hogy ezen jogosan elcso­dálkozom, megmagyarázza. A másik képviselőnek nincs mandátuma, de azért annyit dolgozik, mintha kettő lenne neki. Agitál a közösségi mun­kák mellett, magyarázza a törvényeket. Persze, mindezt a képviselővel együtt, ugyanis ez a második képviselő Máthé Mózesné, a vasúti kertész felesége és munkatársa a kertészetben, aki a férje kedvéért még foglalkozást is változta­tott. Egyetlen gyermekük másod­éves fi­zika szakos Kolozsváron. Vele már nincs sok gond. Máthé Mózes azonban a szülői gondokról sem akar lemondani. A Bethlen Gábor középiskolában ő a szülői bizottság elnöke. Még akkoriban választották meg, amikor oda járt a fia. És „elfelejtették“ leváltani. Indokot is kerestek: egyik rokon gyermek gim­nazista most is. A valódi ok pedig az, hogy ilyen jó elnöke nem volt még a szülői bizottságnak. „Mi is sokan vol­tunk odahaza, jobban érzem magamat, ha sok gyermek között vagyok.“ Nem tud elmenni az iskola mellett, hogy be ne nézzen. Tanítás közben vagy este, mikor az öreg falak között, a szilen­­cium termékenységében diákfejek ha­jolnak a könyvek fölé. És szeret eljárni a tornaterembe, elnézegeti a fiúkat, sorra mindegyiket. Nincs közöttük egyetlen vézna, fejletlen. Megkérdezi őket terveikről. S magában össze is hasonlítja saját gyermeki álmaival. Hej, mekkorát ugrott előre az idő az enyedi tájon is ! Mikor újra jelölték, valaki megkér­dezte, hogy mik a képviselői tervei ?. Gondolkozott egy darabig, aztán a vá­rosi kertészet további fejlesztéséről kezdett beszélni. Ez nőtt hozzá legin­kább a szívéhez. És senki sem gondolt volna arra, hogy ezt az embert a vi­rágokon, a szépségen kívül más közös­ségi ügyek nem érdeklik. Nála a kép­viselői beszélgetés is úgy szokott kez­dődni, hogy az emberek eljönnek hoz­zá, tanácsot kérnek kertészeti dolgok­ban, mert a Creanga utcában minden ház előtt virágok illatoznak s aztán egyszerre már a közös ügyekről folyik a szó... Nehezen lehetne meghúzni a határ­vonalat, hogy eddig terjed napi kenyér­­kereső munkája s innen kezdődik köz­életi tevékenysége. Azt hiszem, éppen ezért tud mind a két helyen szíve sze­rint sokat adni. BEKE GYÖRGY ELŐRE Amiről a monográfiák beszélnek NYÚJTÓDON... Kezdjük a múlttal. Négy nagybirtokos, hetven béres, 130—140 család részesművelésből tartja fenn magát. Igaz, „földre­form“ is volt itt 1921-ben, de akik földhöz jutottak, egy-két év alatt tönkrementek, a föld kivétel nélkül visszakerült a nagybirtokosokhoz. A lakosság pedig maradt a nyomorú­sággal : asztalára ha jutott árpake­nyér , gyerek, felnőtt, mindenki ken­deringben járt. Ilyen volt akkor Nyújtódon a gaz­dasági helyzet. S ezzel összhangban állt (valóban csak állt, semmit sem haladt !) a kul­turális élet. Általában két tanítót tartott a kisközségnek semmiképpen sem nevezhető Nyújtód, ritkaság­­számba ment az, amikor négyen ta­nítottak. Közkönyvtár vagy más kul­turális intézmény ? Nem létezett ilyesmi. Persze fejezeteket lehetne írni a régi Nyújtódról, de elégedjünk meg a fentiekkel, és nézzünk át mindjárt a kollektív gazdasághoz, amely — bár fiatal még — a múlttól hom­lokegyenest ellenkező irányba, a jó­lét felé viszi a község lakosságát. Anyagi alap ehhez az 1 millió 800 ezer lejt képező közös vagyon. Nézzünk most át a szövetkezetbe, amely fokmérője is lehet annak, ho­gyan élnek a kollektivisták. Tavaly helyben 2 790 535 lejre vá­sároltak árut a nyujtódiak, de ez semmiképpen sem lehet a teljes ösz­­szeg a kollektivisták vásárlásairól. Nincs messze ugyanis a rajonszék­­hely, Kézdivásárhely, ahol még leg­alább másfél millió lejre szintén vásároltak különböző ipari terméke­ket. (Például motorkerékpárokat s így ezekből jelenleg 50 darab van a községben.) Kendering ? Hol van az már ! Finom puplinin­­geket, selyemnyakkendőket vásárol­nak az egykor fatalpú bakancsban járó szülők gyermekei, a lányok pe­dig a tűsarkú cipőket kedvelik ün­neplőnek. Tömegcikk lett a karóra és a modern szobabútor, de hadd mondjuk el itt azt is : Nyújtódra ta­lán az ma a legjellemzőbb, hogy szinte mindenki építkezik. S ebben a megújuló faluban egyre mélyebbre ereszti gyökereit a kultú­ra, ötvennél több nyújtódi fiatal vég­zi ma tanulmányait különböző kö­zépiskolákban és egyetemeken. Íme, a gyakorlat bizonyítékai, ho­gyan gondoskodik a párt, a nép álla­ma a szocialista falu gazdasági és kulturális felemelkedéséről ! S persze minden téren tovább fejlődik a falu ezekben az években. Az idén bekapcsolják Nyujtódot az országos hálózatba, ami nemcsak a rádiókészülékek megsokszorozódását, hanem a televízió elterjedését — a falu kulturális fejlődésének egy újabb eszközét, a megnövekedett mű­velődési igények kielégítésének egy újabb lehetőségét — eredményezi majd. Most, hogy a néptanácsi képvise­lők megválasztására készülünk, jó alkalom mindezt felsorolni, mintegy mérleget vonni az eddig megtett út­ról. Egyben pedig figyelmeztető is — képviselők és választók felé egyaránt —, hogy mit érdemes és kell tenni a vázolt feladatok gyakor­lati keresztülvitelére. BUNA ISTVÁN levele nyomán A falu — Szapárifalva — viszonylag fiatal, 1881-ben kezdték építeni az odatelepült emberek. Parlagföldre, a­­mit aztán kemény munkával próbáltak termékennyé tenni, de kezdetleges munkaeszközeikkel soványka ered­ményre jutottak, éppen csak hogy él­ni tudtak a föld termékeiből. Ebben a „szegény faluban“ 1950 jú­niusában — maradandó emlékű dá­tum — 84 család megalakította az Új út nevű kollektív gazdaságot. Az új uton eleinte döcögve és nehézséggel küszködve haladtak, de néhány év alatt, elszánt akarattal, a párt segítségére támaszkodva sokra, nagyon sokra mentek. Meggyőződtek róla, hogy földjük nem is olyan rossz, képes többet teremni, ha tudományos módszerrel és gépekkel dolgozzák meg. 1952 május­a szintén nevezetes dá­tum marad Szapárifalva történetében: kigyúlt a villany a faluban. Új kulturá­lis és életlehetőségeket teremtett ez a lakosságnak. Nemsokára­ szülőotthon létesül a fa­luban, ami rövidesen nem csak Lu­gos rajon, de egész Bánát tartomány egyik legszebb és legjobban felszerelt szülőotthonává fejlődik. Hírneve van és egész nagy körzete a környező fal­vakban, ahonnan idejönnek szülni az anyák. Mióta létezik a kollektív gazdaság s a néptanács, az idő alkotóan telik SZAPÁRIFALVÁN Szapárifalván — minden esztendő ha­­gyott maga után valami maradandót, ami gazdasági és kulturális szempont­­ból egyaránt előrelendítette a falut. A kollektív gazdaságot alapító 84 csa­lád mellé mindig újabb családok zár­kóztak fel, míg 1958-ban teljesen befe­jeződött a falu kollektivizálása s ettől kezdve, mondhatjuk, teljesen megvál­tozott az egykori település külső képe, és belső élete. Majdnem minden házban szól a rádió és minden háznál van ke­rékpár — mintegy 100 családnál 2—3 is. Motorkerékpárok zaja veri fel az egykor csendben szunnyadozó falu ut­cáit. Az utóbbi néhány esztendő alatt 70 új varrógépet vásároltak a szapári­­falvi kollektivisták. S akárcsak váro­son, az asszonyok „második műszakját“ aragáz-tűzhelyek, mosógépek könnyítik. Csak az utóbbi 2—3 esztendő alatt mintegy 30 házat építettek, illetve ala­kították úgy át a régit, hogy az szintén új háznak számít. Az idén felépülő új művelődési ott­hon felavatása Szapárifalva fejlődésé­nek újabb eseménye lesz majd. Március harmadikán megválasztjuk új képviselőinket, akik tovább tevé­kenykednek majd községünk fejlődé­se érdekében. VÁNCZA LAJOS iskolaigazgató Lá­toga­tó­ban Gyergyószentmiklóson ugyancsak elbiztatták, hogy Alfaluban any­­agi megvalósítás látható, ami­ből nem egy riportra, de akár­gy egész újságra való is futja majd. Lehet, hogy így igaz, de nehéz, sűrű köd borít most mindent, a házak is sok foltokként sötétlenek az utca két oldalán. Ha az óramutató nem csal, délután lenne, és már égnek az utcai villanylámpák. Első állomás ahová betérünk: a községi néptanács székháza. Szőcs Vilmos, az elnök, irodájába invitál s mivel úgy sincs mára előirányoz­na más dolga, készségesen „nyilat­kozik“. — Kérdezzen. Szót fogadok, de jó negyedóráig a mlaszok szinte olyan kurták, mint a kérdések. Később viszont az elnök ’■gyre jobban belemelegszik, szavai nyomán gondolatban bejárjuk egész Alfalut. Pedig nagy a falu, majdnem 6000 élek lakja. Közigazgatása sok min­­denben kezd városéhoz hasonlóvá jálni. A lengvári munkások, nyugdí­­asok városias igényeinek kielégítése már önmagában nem kis feladat, az­­tán ott van a középiskola, hol erre, hol arra van szüksége. Az értelmiség étszámát egyszeriben nem is lehet már összeszámolni. Van itt kórház, gyógyszertár. Most 26 tanteremben­anulnak a gyerekek, de ez sem elég, épül egy modern, emeletes iskola, melyet a terv szerint 1965-ig befe­­eznek. Igen, a terv szerint. De mert gén nagy szükség van rá, vállalták, hogy már jövőre elkészítik. Kár, hogy ilyen nagy a köd, megnézhet­ünk az épülő iskolát... A kollektív gazdaságról is sokat ehetne beszélni. Múltja még nincs, hiszen fiatal, de a jövőjét már meg­­alapozottnak lehet tekinteni, mert ereje viszont máris van. Szarvas­­marháik számára hatalmas istállókat építettek tavaly, az idén is építenek még kettőt s raktárt is. Aláírnivaló aktákkal magas fiatal­ember jön a néptanácsi elnökhöz: Gáli Mihály állattenyésztési techni­kus. Mivel szakmájába vágó dolgok­ról hall, csakhamar átveszi a szót: — Én úgy gondolom, legfontosabb itt az lenne az állattenyésztésben, hogy nemcsak számbelileg növeljük, hanem minőségileg is feljavítsuk az állatállományt. Nem is tudjuk pél­dául eléggé méltatni a mesterséges megtermékenyítés jelentőségét, öt évvel ezelőtt kezdtük s volt időszak, amikor arról tárgyaltunk az állator­vossal: muszáj lesz abbahagyni, mert az emberek nem hajlandók hinni a tudománynak. Azóta viszont általá­nossá vált az állattenyésztésben, mivel a gyakorlat több szempontból is igazolta a módszer előnyeit. — Mivel igazolta ? — Először: a mesterséges meg­termékenyítéssel kiküszöböltük a szarvasmarhák megbetegedését s a meddőséget. A másik, s éppen ilyen fontos: az így született borjakból jól tejelő egyedek fejlődnek. S az a legfontosabb, hogy ma már nemcsak mi, szakemberek mondjuk ezt, ha­nem meggyőződéssel állítja az egész falu. Eddig a jelen. Ami lesz, lehet, azt számolni kezdjük, hogyan tarthat el a Gyergyói Medencének ez a faluja négyszer annyi lábasjószágot mint a kollektivizálás előtt. Kiderül, hogy föld van elég hozzá, csupán a takar­mánytermesztés és a takarmányozás jellegén kell változtatni. Ami már nemcsak elképzelés, ha­nem konkrét terve a gazdaságnak. A művelődési otthon munkájáról Csegedi Ferenc, az igazgató tájékoz­tat. Csegedi elvtárs — maga is jó elő­adó — színes fordulatokban bővelke­dő szavakkal ecseteli, hogy például legutóbb, amikor Abrudbányai Sán­dor, a helybeli középiskola tanára, a szocialista országok mezőgazdaságá­nak gépesítéséről beszélt, a 270 fő­nyi hallgatóság arra kérte a műve­lődési otthon vezetőségét: ezután feltétlenül rendszeresítse a tudomá­nyos mezőgazdálkodást ismertető előadásokat. A művelődési otthon 1956-ban emelt épületének nagyterme 800 személyes és van még benne 6 más helyiség is kulturális célokra. S az épület a mai igényekhez mérve mégis­ ki­csiny. A tavaly megnyílt klubot egy másik épületben kellett berendezni, két kisebb teremben, ahol délután öt órától naponta összegyűl 50—60 fiatal. Többen ugyanis nem férnek... A papírokat nézve.. . nemcsak „papíron élnek“ a műkedvelő cso­portok. Legalábbis ezt mutatják a téli bejegyzések. A színjátszók, a két agitációs brigád, a két tánccsoport népes tagjai friss műsorokkal és gyakran szórakoztatják a közönséget. .. !Benne vagyunk jól az estében, de még egyre jönnek az emberek. Már eléggé szűken vagyunk a kul­túrotthon igazgatójának irodájában. Megjött Darvas József, a községi nép­­tanács titkára, akivel a képviselők munkájáról, az önkéntes falufejlesz­tési hozzájárulásról s arról beszélge­tünk, hogy két év alatt a választók 90 közérdekű javaslatát valósította meg a néptanács. Itt van Demeter Albert is, a szövetkezet­­elnöke, a községi pártbizottság titkára, aki mindegyre összehasonlít, mi volt s mi van a szövetkezet házatáján: — Hat elárusító egységünk volt 1955-ben, de mindben régi a bútor­zat, most 14 egység, és mindben új a bútorzat — mondja. A bútorzat persze csak külsőség, sokkal lényegesebb, hogy mit adnak el az üzletekben. Az áruforgalom 1959-ben 5 millió lejt tett ki, s 1962- ben meghaladta a 6 millió lejt. Az idén kezdik s jövőre befejezik egy nagy áruház építését is. Következne, hogy milyen áruféle­ségek fogynak mostanában legin­kább. Azok is fogynak, amelyek ré­gen is kelendők voltak, de behatolt egy sereg új áru: a karóra, a fény­képezőgép, a műanyagok, a mosó­gépek, a motorbiciklik. És a köny­vek. Egyre több könyv. ... Mire éjfél felé kijutok a szabad levegőre, kék fénnyel sziporkáznak a csillagok. HAJAS ISTVÁN A hirsovai új kultúrotthon gazdag könyvtárral várja az érdeklődőket 3

Next