Előre, 1968. március (22. évfolyam, 6320-6346. szám)

1968-03-02 / 6321. szám

ELŐRE 6 oldal Tokió lakossága erélyesen tiltakozik az ellen, hogy amerikai atomtöltetű tengeralattjárók és repülőgépanyahajók érkeztek Szaszebo kikötőjébe ROMÁN FELSZÓLALÁSOK a delhi kereskedelmi és fejlesztési konferencia munkabizottságaiban Több mint egy hete folyik az Egyesült Nemzetek kereskedelmi és fejlesztési konferenciájának a má­sodik, technikai szakasza, amelynek során az öt munkabizottság érdem­ben foglalkozik a napirendi kérdé­sekkel. Néhány napja működik a konferencia általános vitájának zá­rószakaszában megalakított három munkacsoport is. A román küldöttség intenzív te­vékenységet fejt ki mind az öt bi­zottságban és a három munkacso­port közül kettőben. Románia kép­viselőjét megválasztották az első munkacsoport alelnökévé. Ez a munkacsoport foglalkozik az alábbi két fontos napirendi problémával : az élelmezési világhelyzet és a technológia átadásának kérdésével. Octavian Botez, hazánk képvise­lője az 1. számú bizottságban fel­szólalt a gazdasági élet sokrétűbbé tételét célzó programok szerepének és finanszírozásának vitájában. Mint hangsúlyozta, a termelés sok­rétűbbé tétele a gazdaságfejlesztési politika egyik központi problémája, amelyet csakis az alaptermékek bá­zisának bővítésével és a fejlődés­ben levő országok iparosításával szoros összefüggésben lehet megol­dani. A termelés és a kivitel válto­zatosabbá tételének gyorsítása nemcsak a legsürgetőbb probléma az összes fejlődésében levő orszá­gokban, hanem a nemzetközi mun­kamegosztás elmélyítésének objek­tív követelménye is. Az 5. számú bizottság azzal az­­al­gériai határozati javaslattal foglal­kozik, amely kéri az első UNCTAD- konferencia által ajánlott elvek al­kalmazását az országok gazdasági kapcsolatainak előmozdítása érde­kében, valamint ú­jabb elvek meg­fogalmazását az Algíri Charta alap­ján. Dimbu Emeric, hazánk képvi­selője hangsúlyozta, hogy fel kell számolni a különböző országok kö­zötti gazdasági egyenlőtlenség sú­lyos örökségét. Síkraszállt a külön­böző társadalmi-gazdasági rendsze­rű országok közötti kereskedelem­ben meg­mutatkozó akadályok és megkülönböztetések megszünteté­séért, ami gazdasági és politikai szükségesség nemcsak az exportra alapozott gazdasággal rendelkező fejlett országok, hanem az összes többi ország számára. Ennek meg­valósítása — folytatta a román kül­dött — nyilvánvaló előnyökkel jár­na a kereskedelmi partnerek szá­mára, hiszen jobban és ésszerűb­ben kihasználhatnák termelőkapa­citásaikat, újabbakat létesíthetnének, kielégíthetnék, egyes hiánycikk­szükségleteiket, eladhatnák fölös­legüket, s így újabb fizetési lehető­ségeket szerezhetnének stb. A Ke­let-Nyugat kereskedelem növekedé­séről szólva, országunk küldötte hangsúlyozta, hogy az számottevő­en ösztönzi a szocialista országok­ból a fejlődésben levő országokba irányuló exportot. NEMZETKÖZI ÉLET HAZÁNK RABATI NAGYKÖVETE ÁTNYÚJTOTTA MEGBÍZÓLEVELÉT Cornel Burtica, Románia Szocia­lista Köztársaság rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete Marokkó Ki­rályságban átnyújtotta megbízó­levelét II. Hasszán királynak. Az ünnepélyes eseménynél jelen voltak : Driss M'Hammedi, a királyi kabinet vezérigazgatója, Hadzs Ah­med Balarsrej miniszter, a király személyes képviselője, Si Mohamed Maameri, a királyi ház minisztere, dr. Mohamed Benhima miniszterel-­­nök, dr. Ahmed Laraki külügymi­niszter, Abdelhafid El Alaoui, a pro­tokoll és a királyi kancellária igaz­gatója, valamint más marokkói hi­vatalos személyek. A román nagykövet kíséretében voltak a nagykövetség tagjai. A megbízólevél ünnepélyes átnyúj­­tása után a marokkói király és Ro­mánia Szocialista Köztársaság nagy­követe szívélyesen elbeszélgetett. BOUMEDIENNE ELNÖK FOGADTA NAGYKÖVETÜNKET Houari Boumedienne, a Forradal­mi Tanács elnöke, az algériai kor­mány vezetője, fogadta Ion Georges­­cut, Románia Szocialista Köztársa­ság algíri nagykövetét abból az al­kalomból, hogy végleg távozik Algé­riából. A szívélyes légkörben lefolyt megbeszélés során a kétoldalú kap­csolatok kérdéseivel foglalkoztak. AMINTORE FANFANI OLASZORSZÁG KÜLPOLITIKÁJÁRÓL Rómából jelenti N. Puscea, az Agerpres tudósítója . Amintore Fanfani olasz külügy­miniszter az 1968. évi költségvetés parlamenti megvitatása során is­mertette az olasz külpolitika hely­zetét. A közép-keleti helyzetről szól­va hangoztatta, hogy Olaszország támogatja az érdekelt feleknek azt az erőfeszítését, hogy kerüljék az olyan akciókat, amelyek káros ki­hatással lehetnek Gunnar Jarring­­nak, az ENSZ-főtitkár külön kül­döttjének megbízatására. Az olasz külügyminiszter rámutatott, hogy az általános érdek céljából először a kisebb jelentőségű kérdéseket kell megoldani. Ez kedvező légkört te­remthet azoknak az érdembeni kér­déseknek a megoldásához, amelye­ket a Biztonsági Tanácsnak a Kö­zép-Keletre vonatkozó határozata tartalmaz. Fanfani kijelentette, hogy az olasz kormány úgy vélte és úgy véli, hogy az arab országok iránti konstruktív politika és Izrael jogának elismerése az élethez és a biztonsághoz lényegbevágó fontos­ságú az egész földközi-tengeri me­dence békéje és haladása szempont­jából. A vietnami válsággal foglalkozva az olasz külügyminiszter hangsú­lyozta, hogy a háború egyetlen al­ternatívája egy tárgyalásos megol­dás a genfi értekezlet szellemében. Luigi Longo, az Olasz Kommu­nista Párt főtitkára rámutatott: Az olasz nép békeakaratának kifejezé­sére fel kell kérni az Egyesült Álla­mokat, hogy feltétel nélkül szüntes­se meg a Vietnam DK elleni bom­batámadásokat és más háborús cse­lekményeket, s így tegye lehetővé a tárgyalásokat a béke helyreállítá­sára. Hasonló értelemben nyilatko­zott Tullio Vecchietti, a Proletáregy­­ség Olasz Szocialista Pártjának fő­titkára. A KOMMUNISTA PÁRTOK NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁSÁNAK ÉRTELME ÉS JELLEGE (Folytatás az 1. oldalról) tot ennek a létfontosságú szükség­­szerűségnek rendelnének alá, ez ki­domborítaná, hogy nincsenek le­küzdhetetlen akadályok a világmé­retű tanácskozáson való minél szé­lesebb körű részvétel útjában. Nicolae Ceaușescu elvtárs pártunk­nak arról az elhatározásáról szólva, hogy mindent megtesz a kommu­nista mozgalom egységének erősíté­séért, hangsúlyozta : „Szilárd elha­tározásunk, hogy nem veszünk részt semmilyen akcióban, amely árthat­na ennek az egységnek, de ugyanak­kor hozzájárulunk bármilyen akció­hoz, amely a kommunista mozga­lom egységének, a nemzetközi mun­kásosztály, a világ összes haladó erős egységének ügyét szolgálja. Úgy vélekedünk, hogy a munkás­­mozgalomban létező véleménykü­lönbségeknek fölébe kell helyezni a nemzetközi munkásosztály, a szocia­lizmus magas érdekeit. Minden kommunistának, főként azoknak, akiket az illető párt vagy nép fele­lős munkával bízott meg, magasztos kötelességük mindenek fölébe he­lyezni az egység érdekeit, a nemzet­közi szolidaritás szüntelen fejleszté­sének érdekeit“. Nyilvánvaló, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi ta­nácskozását nem lehet öncélúnak tekinteni , megszervezésének idősze­rűségét objektíven értékelni csakis annak fényében lehet, hogy tényle­gesen hozzájárul a kommunista mozgalom egységének szilárdításá­hoz. A Román Kommunista Párt vé­leménye az, hogy a jelenlegi körül­mények között a kommunista és munkáspártok nemzetközi találkozó­jának megtartása olyan mértékben hasznos, amilyen mértékben kon­struktív jellegű összejövetel lesz, amely hozzájárul a nézetkülönbsé­gek elmélyülésének korlátozásához és a kommunista mozgalomban egy normális helyzet visszaállításához. Egy olyan nemzetközi tanácskozás, amely a feszültség, a súrlódások újabb elemeit szülné, csak káros lenne, a szakadás veszélyének sú­lyosbodását eredményezné. Éppen ezért, egy ilyen tanácsko­zás megszervezésének alapját, fő­ként a jelenlegi körülmények köze­pette, aprólékos előkészítő munka kell hogy alkossa. Ebben a szellem­ben az RKP KB legutóbbi plénuma hangsúlyozta, hogy pártunk vélemé­nye szerint a kommunista és mun­káspártok egy nemzetközi tanácsko­zásának megszervezésében a lénye­ges nem a dolgok siettetése, a ta­nácskozás minél sürgősebb napi­rendre tűzése, hanem alapos és tü­relmes előkészítése, újabb kontaktu­sok és találkozók kibontakoztatása, beleértve a pártok újabb konzulta­tív találkozóit is, hogy ily módon meglegyenek a biztosítékok a ta­nácskozás gyümölcsöző lefolyásához. Ebben a vonatkozásban pártunk égetően szükségesnek tartja, hogy maga a tanácskozás előkészítése is mélységesen demokratikus jellegű legyen, teljes mértékben lehetővé té­ve kivétel nélkül az összes kommu­nista és munkáspártoknak, hogy részt vegyenek ezekben az előké­születekben. Mindenben osztjuk szá­mos pártnak azt a kinyilvánított vé­leményét, hogy a tanácskozás kü­lönböző munkabizottságainak ne le­gyen elhatárolt összetétele valamely szűkkörű párt­csoport kiváltsága­ként, hanem éppen ellenkezőleg, va­lósuljon meg minél szélesebb körű képviselet, ezek foglalják magukba mindazokat a pártokat, amelyek részt óhajtanak venni e bizottságok munkálatain. Persze minden kommunista párt szuverén módon határoz a nemzet­közi találkozón való részvételt, vagy a találkozóról való távolmaradást illetően. A fontos az, hogy ez a rész­vétel vagy távolmaradás — amint azt igen helyesen hangsúlyozták más testvérpártok is — ne jelentsen okot arra, hogy kihasson a kommu­nista és munkáspártok közötti együttműködési kapcsolatokra. Az a tény, hogy a tanácskozáson való részvétel minden egyes párt véleményére van bízva, nemcsak hogy nem csökkenti, hanem fokozza azt a kötelezettséget, hogy fáradha­tatlan kitartással cselekedjen a mi­nél szélesebb körű képviseletnek kedvező feltételek megteremtéséért. A nemzetközi tanácskozás előké­szítése csak abban a mértékben ér­heti el célját, ha az összes testvér­pártok teljes jogegyenlősége elvé­nek szigorú betartására épül, meg­teremtve ezáltal a szükséges feltéte­leket az összes pártok egyenlő jogú részvételéhez mind a tanácskozás előkészítésében, mind pedig lefoly­tatásában. A nemzetközi tanácsko­zás megszervezésével kapcsolatos problémák elvi jelentősége és a testvérpártok beleegyezésének szük­ségessége, amely lehetővé tegye a széles körű részvételt egy ilyen ösz­­szejövetelen, megkövetelik a pártok előzetes tájékoztatását és vélemé­nyük kikérését az összes problémák­ban még a tanácskozás előtt. A budapesti konzultatív találko­zón Paul Niculescu-Mizil elvtárs, a román küldöttség vezetője, kifeje­zésre juttatva a Román Kommu­nista Párt álláspontját azzal kap­csolatosan, hogy miként kell előké­szíteni egy olyan konferenciát, amely reálisan előmozdítja az egy­ség megszilárdítását, rámutatott, hogy helyes lenne egyöntetű egyet­értésre jutni, vagyis megegyezni egyes olyan lényeges problémákat illetően, mint a nemzetközi tanács­kozás jellege és céljai napirendje, a záró dokumentum természete, a do­kumentum elfogadásának ügyrendi eljárása stb. Pártunk véleménye szerint még alapos és kitartó elő­készítő tevékenységet kell kifejteni az egység érdekeinek megfelelő nemzetközi tanácskozás megszerve­zéséért, hogy létrejöjjenek a felté­telek a konzultatív találkozón jelen levő vagy hiányzó kommunista és munkáspártok részvételéhez, továb­bá más antiimperialista politikai­társadalmi erők esetleges részvételé­hez. A Román Kommunista Párt úgy értékeli, korai lenne, hogy a jelen­legi konzultatív találkozón leszö­gezzék a tanácskozás időpontját, megállapítsák a jövőbeli nemzetkö­zi tanácskozás színhelyét, vagy hogy már most előkészítő bizottságokat alakítsanak. Egy nemzetközi tanácskozás sike­rének döntő feltétele az, hogy elő­készítésében és lefolytatásában elv­­társiasság, kölcsönös tisztelet és egyetértés nyilvánuljon meg, meg­becsülés és fogékonyság minden egyes párt véleménye iránt, biztosít­va valamennyi párt számára a tel­jes lehetőséget, hogy kinyilvánítsa szempontját a megvitatásra kitűzött problémákat illetően és kizárja azo­kat a próbálkozásokat, amelyek bár­milyen formában olyan véleménye­ket akarnak kényszeríteni valamely pártra, amellyel az nem ért egyet. A Román Kommunista Párt a nemzetközi tanácskozást úgy tekinti mint vitafórumot, mint a vélemé­nyek, a tapasztalatok és a vitatott problémákra vonatkozó álláspontok kölcsönös kicserélésének módozatát. Mivel egyetlen párt sem állíthatja, hogy kezében tartja az igazság mo­nopóliumát, figyelemmel és tiszte­lettel meg kell hallgatni mindenki véleményét, s a legnagyobb fogé­konyságot kell tanúsítani minden olyan javaslat iránt, amely kedvez az általános egyetértés megvalósítá­sának. „Az ilyen problémákra vo­natkozóan — mutatott rá R. Larsen, a Norvégiai EP elnöke — gyümöl­csöző véleménycsere csak akkor bontakozhat ki, ha abszolút módon tiszteletben tartják a pártok önren­delkezésének szuverén jogát, s egy ilyen véleménycserének sosem sza­bad valamely párt belügyeibe való beavatkozáshoz vezetnie“. Az elvtársiasság, a kölcsönös bi­zalom és megbecsülés, a minden egyes párt álláspontja iránti tiszte­let és megértés szellemében kibon­takoztatott véleménycsere, a tapasz­talatok egybevetése lehetővé teszi, hogy valamennyi párt minél jobban tájékozódjék, s önállóan jelölje ki politikai irányvonalát mind az illető ország feltételeinek, az illető nép érdekeinek, mind pedig a kommu­nista mozgalom általános érdekei­nek megfelelően. A független, egyenjogú nemzeti szervezetekből álló kommunista vi­lágmozgalom keretén belüli kapcso­latokban, akárcsak a nemzetközi ta­nácskozások keretében, nem lehet alkalmazni olyan elveket, amelyek csak az egyes pártokon belül érvé­nyesek — a demokratikus centraliz­mus elvét, a központi irányító fó­rummal szembeni alárendeltség kö­telezettségét, a kisebbség engedel­meskedését a többséggel szemben. Amint a történelmi tapasztalat be­bizonyította, azok a kísérletek, hogy ezeket az elveket gépiesen átültes­sék a pártok közötti kapcsolatokba, csak károsan hathatnak ki a mar­xista-leninista pártok erősödésére, kölcsönös kapcsolataikra, valamint az egész kommunista mozgalomra. Tételezzük fel, hogy a fenti elveket alkalmaznák a kommunista pártok egy nemzetközi tanácskozásán. Te­kintettel arra, hogy a kommunista mozgalomban ma vélemény- és né­zetkülönbségek állanak fenn, ez a tanácskozás csak szavazattöbbséggel hozhatna határozatokat, ami azt je­lentené, hogy valamely kisebbség­ben maradt párt küldöttsége az il­lető országba hazatérve, rákénysze­í­­ítené a Központi Bizottságra, az általa képviselt egész pártra egy olyan politikai vonal alkalmazását, amelyet ellenzett a tanácskozáson, s hogy akcióba lépjen egyes olyan stratégiai vagy taktikai célkitűzé­­sekért, amelyeket alkalmatlanoknak vagy alkalmazhatatlanoknak tart te­­■­­ékenységének körülményei között. Hangsúlyozva azt, hogy a nemzet­közi kommunista mozgalomban le­hetetlen a demokratikus centraliz­mus elvéből kiindulva egy irányvo­nalat kidolgozni, a „Mundo Obre­­ro“, a Spanyolországi EP sajtóorgá­numa rámutat, hogy egy nemzetközi tanácskozásnak el kell kerülnie bár­milyen kizáró jellegű kritérium al­kalmazását . „Mindannak, ami nem egy szabad és demokratikus vitából, nem a marxizmus-leninizmus elvei­től, az imperializmus elleni harc szükségességétől és más közös cél­kitűzéseinktől ihletett szabad aka­ratra épülő egyetértésből ered — nincs semmilyen reális értéke, s mint ilyen, nem kedvez az egység­nek“. Ilyen körülmények között, amint arra más testvérpártok is rámutat­nak, egy világméretű tanácskozás nem dolgozhat ki kötelező irányvo­nalakat, szabályozó megoldásokat a kommunista pártok számára, s az ilyen kísérletek egyszersmind ellen­tétben állanak a testvérpártok kö­zötti kapcsolatok elveivel. Amint arra Nagy-Britannia Kommunista Pártjának a közelmúltban tartott kongresszusán elfogadott egyik ha­tározat rámutat: „A nemzetközi kommunista mozgalom problémáit immár nem lehet megtárgyalni olyan nemzetközi konferenciák ré­vén, amelyek megkísérlik, hogy át­fogó irányvonalakat dolgozzanak ki a politika, a stratégia és a taktika területén, általános érvénnyel vala­mennyi pártra és minden körülmé­nyek között. Egy ilyen kísérlet szembehelyezkedne az egyes pártok­nak, választott vezetőségüknek és kongresszusaiknak a szuverén jogai­val, amelyek egyedül jogosultak ki­dolgozni a maguk politikáját, har­cuk formáit és módszereit“. Méginkább megengedhetetlen, hogy egy nemzetközi tanácskozás bármely formában vita tárgyává tegye egy párt bel- vagy külpolitiká­jának egyik vagy másik oldalát, hogy olyan fórummá változzék, amely ön­kényesen jogot formáljon annak fel­mérésére, hogy mi helyes és mi hi­bás e párt tevékenységében, s hogy jelzőkkel illesse ezt a pártot. A gya­korlat bebizonyította, milyen káro­kat okoznak azok a kísérletek, hogy ajánlásokat tegyenek, illetve ítélete­ket mondjanak valamely testvérpárt tevékenységéről vagy orientációjá­ról. Ezért egyre több testvérpárt mutat rá arra, hogy egy nemzetközi tanácskozás semmilyen formában sem tűzheti ki célul az illető össze­jövetelen megjelent vagy tőle távol maradó valamely testvérpárt bel­vagy külpolitikájának megvitatását, felbecsülését vagy elítélését. Egy kommunista párt tevékenységét ér­tékelni és minősítéssel illetni csak saját munkásosztálya, saját népe jo­gosult, senki más, s egyedül ők illetékesek továbbra is megadni ne­ki, vagy pedig megvonni tőle a bi­zalmat. Az összes, kicsi vagy nagy testvérpártok függetlensége, jog­­egyenlősége, a rájuk jellemző szoli­daritási és elvtársi együttműködési kapcsolatok nem engednek meg semmiféle beavatkozást a pártok belügyeibe. Bármilyen kívülről jövő beavatkozási kísérlet, valamely párt politikájának elítélése vagy aláren­delése valamely nemzetközi tanács­kozás ítélkezési fórumának, nem­csak hogy nem oldhatná meg a vita­tott kérdéseket, hanem ártalmára lenne a kommunista mozgalom ér­dekeinek, az egyenetlenség, a fe­szültség és a súrlódások újabb ele­meit szülné a pártok közötti kap­csolatokban. A testvérpártok szolidaritására és barátságára semmiképpen sem sza­bad hogy árnyékot vessen az, hogy minden egyes párt szabadon és za­vartalanul gyakorolja az önálló véle­mény­nyilvánítást, az, hogy milyen álláspontra helyezkedik valamely nemzetközi találkozón, s hogy fenn­tartásokkal él, vagy helytelenítését nyilvánítja az ez alkalommal elfo­gadott bizonyos szempontokat illető­en. Éppen ezért fáradhatatlanul tö­rekedni kell arra, hogy az első hely­re kerüljön az, ami — bármiféle különbözőség ellenére — közös. Ép­pen ezért a közös elemek, a kölcsö­nös érdekek és a harci célkitűzések, amelyek közel hozzák egymáshoz a testvérpártokat, mivel alapvetőek és állandóak, határtalanul erősebbek mindannál, ami ideiglenesen elvá­lasztja őket egymástól. Nyilvánvaló, hogy a kommunista és munkáspártok igen különböző foglalatosságaiból és feladataiból csak azok a rendkívül fontos vonat­kozások képezhetik vita tárgyát, amelyeket illetően létrejött a pártok általános megegyezése. Egyes múlt­ban tartott nemzetközi tanácskozá­sok tapasztalata — mint amilyen az 1960. évi tanácskozás volt — beszé­desen bizonyítja, mennyire hatásta­lanok azok a kísérletek, hogy egye­temes érvényű recepteket adjanak olyan problémákban, amelyeket ille­tően már akkor a felfogások és szempontok nagy különbözősége lé­tezett. Pártunk véleménye szerint, amelyben számos más párt is oszto­zik, nincsen semmiféle elvi alapja annak, hogy egy újabb tanácskozást a megelőzők folytatásaként képzel­jenek el, sem a napirendet, sem az előkészítés módját, sem pedig a részvételt illetően. Az olyan törek­vések, amelyek az állandóság jelle­gét akarják érvényre juttatni, ame­lyek a tanácskozásokat szervezett egymásutánban képzelik el, s ame­lyek igyekszenek egy szervezett struktúra elemeit bevezetni, nem je­lentenek egyebet, mint azt, hogy más formában újra megismétlik a vezető központ gondolatát, amelyet — jóllehet az élet elvetett — gya­korlatilag még nem mellőztek. A jelenlegi feltételek között több­­ testvérpárt helyesnek véli, hogy a kommunista és munkáspártok nem­zetközi tanácskozása az imperializ­mus elleni harcról folytasson meg­beszélést. Ezzel kapcsolatosan nyil­vánvaló, hogy a kommunista pártok nemzetközi tanácskozásának kez­deményezésénél szem előtt kell tar­tani azt a lényeges tényt is, hogy a kommunista mozgalom nem cse­lekszik elszigetelten, hanem az átfo­gó antiimperialista világfront szer­ves részét jelenti, ennek legedzet­tebb és legélenjáróbb osztaga, amely messzemenően felelős e front összes osztagainak tömörítéséért és dinamizálásáért. E front keretében a kommunista pártok együttesen cselekszenek a munkásosztály más pártjaival, más forradalmi, haladó erőkkel, amelyeknek részvétele a tanácskozáson hozzájárulna az an­tiimperialista front harci egységé­nek erősítéséhez. Abban az esetben, ha a tanácskozáson megegyezésre jutnának az imperializmus elleni harc problémáiban, ezt csak azzal a feltétellel lehetne szentesíteni, ha a megegyezés demokratikus ala­pokon valósulna meg, a részvevők hozzájárulásával, kizárva minden arra irányuló tendenciát, hogy ki­­kényszerítsék olyan szempontok szentesítését, amelyekkel egyes pár­tok nem értenek egyet. Egyes múltbeli tanácskozások ta­pasztalata azt mutatja, hogy az ösz­­szes pártokhoz szóló dokumentu­mok elfogadása gyakorlatilag gyen­ge hatású, mivel az általános célki­tűzések megállapítására irányuló törekvés megakadályozza, hogy szem előtt tartsák az egyes testvér­pártok tevékenységének rendkívül változatos konkrét körülményeit, utóbb pedig oda vezetnek, hogy minden egyes párt az illető doku­mentumnak csak bizonyos vonat­kozásaival értsen egyet, azokkal, amelyek összhangban állnak törek­véseivel, harci célkitűzéseivel. Nyil­vánvaló különben, hogy a jelenlegi feltételek között a múltbeli tanács­kozások egyes tézisei és értékelései érvényüket vesztették, túlhaladot­tak , másokat pedig a társadalmi­­­ történelmi fejlődés új jelenségei megcáfoltak.Szem előtt tartva, hogy egy nemzetközi tanácskozás célki­tűzése : nem irányvonalakat vagy kötelező dokumentumokat kidolgoz­ni, pártunk nem véli feltétlen szük­ségesnek, hogy egy ilyen összejöve­tel általános jellegű dokumentum elfogadásával érjen véget. Ebben a vonatkozásban, arról a tényről szólva, hogy egy ilyen összejövete­len igen nehéz teljes megegyezésre jutni valamennyi kérdésben, a svájci Munkapárt KB legutóbbi plénumának határozata kidombo­rítja : „A lényeges az, hogy világo­san kihangsúlyozzuk mindazt, ami egyesíti az összes munkás- és kom­munista pártokat az imperializmus elleni harcban, még akkor is, ha e harc formái változatosak (és e for­mák szükségszerűen változatosak), s hogy törekedjenek ennek az egy­ségnek a szilárdítására a szempon­tok szabad megtanácskozása útján“. * Ezekből az elvi megállapításokból kiindulva, amelyek mind szélesebb körű elismerésre találnak a testvér­pártok soraiban, az RKP KB leg­utóbbi plénuma elhatározta, hogy pártunk folytassa erőfeszítéseit a kommunista mozgalomban léte­ző kapcsolatok normalizálásáért. Internacionalista kötelezettségeihez híven, pártunk erőfeszítést nem kí­mélve fog munkálkodni az összes kommunista és munkáspártokkal tartott kapcsolatok szüntelen fej­lesztéséért, a kommunista mozga­lom egységének helyreállítása és megszilárdítása érdekében, s egy­ben szilárd elhatározása, hogy sem­milyen formában sem támogatja az olyan akciókat, amelyek ártanának ennek az egységnek, az imperializ­mus ellen, a békéért és a társadalmi haladásért, a szocializmusért harco­ló erők összeforottságának. Che Guevara bolíviai harcostársai Chilébe menekültek A kubai sajtó bezsám­ol az Ernes­to Che Guevara bolíviai gerilla-csa­pata öt életben maradt tagjának sor­sáról. Az öt harcos a bolíviai csapatok elől menekülve több mint 1000 kilo­métert tett meg gyalog és Chilébe érkezett, ahol minden valószínűség szerint menedékjogot kért. A teljesen kimerült partizánokat először a Santiago de Chile-i rend­őrségi kórházban kezelték, majd erős őrizet alatt a Húsvét-szigetekre szállították. Nyugati hírügynökségek szerint innen más országba utaz­nak. Bizalmat szavazott a kanadai parlament Véget ért a legnagyobb veszély, amely az öt éve hatalmon levő Pearson-kormányt valaha is fenye­­gette — hangsúlyozza a United Press International azzal kapcsolatban, hogy a kanadai parlament alsóháza bizalmat szavazott a kormánynak. A 260 képviselő közül 138 szavazott a kormány mellett, 119 ellene, három pedig tartózkodott. A bizalmi szava­zatot — amint erről már hírt adtunk — maga Pearson kérte, mert a múlt héten kisebbségben maradt az adó­emelési törvénytervezet kérdésében. Felélénkültek a harcok Nigériában Hírügynökségi jelentések szerint Nigériában felélénkültek a harcok a szövetségi kormány csapatai és Ojukwu Odumegwu, a keleti tarto­mány vezetőjének parancsnoksága alatt álló csapatok között. A Biafra Hangja rádió szerint a szövetségi csapatok kétszer is megkísérelték, hogy behatoljanak Uyo városba, de mindkétszer visszaverték őket. Két hadihajót elsüllyesztettek. Ugyan­ezen rádióállomás szerint - közli a France Presse - a nigériai szövetsé­gi légihaderő az ellenségeskedések kezdete óta 36 légitámadást és bom­bázást hajtott végre Biafra főbb helységei ellen. A bombázások során napalmot is használtak. A bombázá­sok következtében számos polgári személy meghalt vagy megsebesült. Portugáliában az egyik legkereset­tebb ínyencség a sült vadgesztenye. Képünkön , Lisszabon egyik utcáján gesztenyét árusítanak 1968. MÁRC. 2., SZOMBAT A tonkini incidens mai visszhangja 1964 augusztus 4-nek hajnalán a Fehér Ház bejelentette, hogy a Madox és a Turner Joy amerikai torpedórombolókat a Tonkini-öböl­­ben a Vietnam Demokratikus Köz­társaság hadihajói megtámadták. Washingtonban sürgősen összehív­ták a kongresszust és az megszavaz­ta azt a határozatot, amelynek ér­telmében az USA elnökének — az ország törvényhozó testületének elő­zetes konzultációja nélkül — jogá­ban áll meghozni a szükséges intéz­kedéseket. Más szóval, az úgyneve­zett tonkini incidens alkalmával Johnson elnök amolyan kitöltetlen­­ csekket kapott. S mint ismeretes,­­ élt is ezzel a lehetőséggel. Még azon­ nyomban, már 1964 augusztus 2­4-nek reggelén az amerikai légierők pa­rancsot kaptak : kezdjék meg Viet­nam Demokratikus Köztársaság­­ területének bombázását. Ezzel Wa­­shington kiterjesztette agresszióját a Vietnam DK — e független és­­ szuverén szocialista állam — ellen is. Azóta a Fehér Ház az úgynevezett tonkini incidens verziójával próbál­ja bizonyítani a vietnami agresszió eszkalációjának szükségességét. Csak­hogy nemrég az említett torpedó­rombolók egyik tisztje kijelentette, hogy a Tonkini-öbölben lényegében nem történt semmilyen incidens. A Pentagon ekkor régi trükkhöz fo­lyamodott és elmekórtan­i vizsgálat­nak vetette alá a tengerésztisztet. De a fegyver visszafelé sült el : az orvosok megállapították, hogy a tiszt szellemi képességeinek teljes birtokában van. William Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizott­ságának elnöke szerint a Pentagon ezzel az eljárással „nyomást akart gyakorolni mindazokra, akik hajlan­dók lettek volna igazat mondani erről, vagy más hasonló incidens­ről.“ A tonkini incidenssel kapcsolatos botrány kirobbanását azonban nem lehetett megakadályozni. Annál ke­vésbé, mivel még egy olyan befolyá­sos politikai személyiség is, mint William Bundy, a távol-keleti kér­dések helyettes külügyi államtitká­ra a tonkini ügyben újabb leleplező adatokat szolgáltatott. Bundy elmon­dotta, hogy a Fehér Ház már jóval a tonkini incidens előtt kidolgozta annak a határozatnak a szövegét, amelynek értelmében a kongresz­­szus szabad kezet ad Johnson elnök­nek a vietnami háború kiszélesítésé­re. Ürügyre volt tehát szükség, hogy a kongresszusi tagokkal a már meg­szövegezett határozati javaslatot megszavaztassák. Ilyen ürügyként szolgált a tonkini incidens. A botrány kirobbanása után - William Fulbright szenátor javas­latára — a szenátus külügyi bizott­sága vizsgálatot indított az ügy tisz­tázására. A bizottság egy igen jól dokumentált 20 oldalas jelentést dolgozott ki, s ebben arra a követ­keztetésre jutott, hogy a Madox és a Turney Joy torpedórombolók kém­­tevékenységgel foglalkoztak Viet­nam DK területi vizein. Éppen ezért — a jelentés szerzői szerint — a Vietnam DK hadihajóinak védelmi jellegű akciói nem jogosíthatták fel a Pentagont arra, hogy egy olyan megfontolatlan és súlyos következ­ményekkel járó határozatot hoz­zon , mint a Vietnam DK elleni bombatámadások. A napokban a szenátus külügyi bizottsága előtt Robert McNamara honvédelmi miniszter még egy vég­ső kísérletet tett a tonkini incidens hivatalos verziójának megvédésére. McNamara érvelése azonban nem érte el a célját. Fulbright szenátor szavai szerint „a honvédelmi mi­niszter a hét órán át tartó bizottsá­gi ülésen nem adott kielégítő magya­rázatot a Tonkins-öbölben lezajlott csatáról... 1964 augusztus 4-nek hajnalán — mondotta — senki sem támadta meg a Madox és a Turney Joy torpedórombolókat, és ezt McNamara eltitkolta“. Wayne Morse és Eugene McCarthy szenátorok is arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikai torpedórombolók provokációs akcióban vettek részt. A két szenátor azzal vádolja John­son elnököt, hogy „politikai meggon­dolásokból elhallgatta a c valódi tény­állást“. Ernest Gruening demokrata szenátor egyik nyilatkozatában azt állította, hogy McNamara honvédel­mi miniszter nem mondta meg az igazat a Tonkini-öbölben lejátszó­dott incidensről sem annak megtör­téntekor, sem pedig a külügyi bizott­ság nemrégi vizsgálata során. „Pe­dig az amerikai népnek, amely em­beréletekkel és anyagiakkal fizet ezért a háborúért, — mondotta a szenátor — feltétlenül ismernie kell az igazságot“. A New York Times hangsúlyozza, hogy az amerikai köz­vélemény és sajtó azért reagált ilyen élénken a tonkini incidenssel kapcsolatos legújabb leleplező ki­jelentésekre, mert ,,a Pueblo kém­hajó feltartóztatása Észak-Korea te­rületi vizein, ismételten megmutatta, hogy egy meggondolatlan lépés mi­lyen veszélybe sodorhatja az Egye­sült Államok népét“. Ha nehezen is, de valamelyes fény derül a tonkini incidens kö­rüli rejtélyre. Az igazság kezd nap­világra kerülni. S ez máris sokakat meggondolkoztatott Amerikában. Székely László Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii 40 080

Next