Előre, 1968. március (22. évfolyam, 6320-6346. szám)
1968-03-02 / 6321. szám
ELŐRE 6 oldal Tokió lakossága erélyesen tiltakozik az ellen, hogy amerikai atomtöltetű tengeralattjárók és repülőgépanyahajók érkeztek Szaszebo kikötőjébe ROMÁN FELSZÓLALÁSOK a delhi kereskedelmi és fejlesztési konferencia munkabizottságaiban Több mint egy hete folyik az Egyesült Nemzetek kereskedelmi és fejlesztési konferenciájának a második, technikai szakasza, amelynek során az öt munkabizottság érdemben foglalkozik a napirendi kérdésekkel. Néhány napja működik a konferencia általános vitájának zárószakaszában megalakított három munkacsoport is. A román küldöttség intenzív tevékenységet fejt ki mind az öt bizottságban és a három munkacsoport közül kettőben. Románia képviselőjét megválasztották az első munkacsoport alelnökévé. Ez a munkacsoport foglalkozik az alábbi két fontos napirendi problémával : az élelmezési világhelyzet és a technológia átadásának kérdésével. Octavian Botez, hazánk képviselője az 1. számú bizottságban felszólalt a gazdasági élet sokrétűbbé tételét célzó programok szerepének és finanszírozásának vitájában. Mint hangsúlyozta, a termelés sokrétűbbé tétele a gazdaságfejlesztési politika egyik központi problémája, amelyet csakis az alaptermékek bázisának bővítésével és a fejlődésben levő országok iparosításával szoros összefüggésben lehet megoldani. A termelés és a kivitel változatosabbá tételének gyorsítása nemcsak a legsürgetőbb probléma az összes fejlődésében levő országokban, hanem a nemzetközi munkamegosztás elmélyítésének objektív követelménye is. Az 5. számú bizottság azzal azalgériai határozati javaslattal foglalkozik, amely kéri az első UNCTAD- konferencia által ajánlott elvek alkalmazását az országok gazdasági kapcsolatainak előmozdítása érdekében, valamint újabb elvek megfogalmazását az Algíri Charta alapján. Dimbu Emeric, hazánk képviselője hangsúlyozta, hogy fel kell számolni a különböző országok közötti gazdasági egyenlőtlenség súlyos örökségét. Síkraszállt a különböző társadalmi-gazdasági rendszerű országok közötti kereskedelemben megmutatkozó akadályok és megkülönböztetések megszüntetéséért, ami gazdasági és politikai szükségesség nemcsak az exportra alapozott gazdasággal rendelkező fejlett országok, hanem az összes többi ország számára. Ennek megvalósítása — folytatta a román küldött — nyilvánvaló előnyökkel járna a kereskedelmi partnerek számára, hiszen jobban és ésszerűbben kihasználhatnák termelőkapacitásaikat, újabbakat létesíthetnének, kielégíthetnék, egyes hiánycikkszükségleteiket, eladhatnák fölöslegüket, s így újabb fizetési lehetőségeket szerezhetnének stb. A Kelet-Nyugat kereskedelem növekedéséről szólva, országunk küldötte hangsúlyozta, hogy az számottevően ösztönzi a szocialista országokból a fejlődésben levő országokba irányuló exportot. NEMZETKÖZI ÉLET HAZÁNK RABATI NAGYKÖVETE ÁTNYÚJTOTTA MEGBÍZÓLEVELÉT Cornel Burtica, Románia Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Marokkó Királyságban átnyújtotta megbízólevelét II. Hasszán királynak. Az ünnepélyes eseménynél jelen voltak : Driss M'Hammedi, a királyi kabinet vezérigazgatója, Hadzs Ahmed Balarsrej miniszter, a király személyes képviselője, Si Mohamed Maameri, a királyi ház minisztere, dr. Mohamed Benhima miniszterel-nök, dr. Ahmed Laraki külügyminiszter, Abdelhafid El Alaoui, a protokoll és a királyi kancellária igazgatója, valamint más marokkói hivatalos személyek. A román nagykövet kíséretében voltak a nagykövetség tagjai. A megbízólevél ünnepélyes átnyújtása után a marokkói király és Románia Szocialista Köztársaság nagykövete szívélyesen elbeszélgetett. BOUMEDIENNE ELNÖK FOGADTA NAGYKÖVETÜNKET Houari Boumedienne, a Forradalmi Tanács elnöke, az algériai kormány vezetője, fogadta Ion Georgescut, Románia Szocialista Köztársaság algíri nagykövetét abból az alkalomból, hogy végleg távozik Algériából. A szívélyes légkörben lefolyt megbeszélés során a kétoldalú kapcsolatok kérdéseivel foglalkoztak. AMINTORE FANFANI OLASZORSZÁG KÜLPOLITIKÁJÁRÓL Rómából jelenti N. Puscea, az Agerpres tudósítója . Amintore Fanfani olasz külügyminiszter az 1968. évi költségvetés parlamenti megvitatása során ismertette az olasz külpolitika helyzetét. A közép-keleti helyzetről szólva hangoztatta, hogy Olaszország támogatja az érdekelt feleknek azt az erőfeszítését, hogy kerüljék az olyan akciókat, amelyek káros kihatással lehetnek Gunnar Jarringnak, az ENSZ-főtitkár külön küldöttjének megbízatására. Az olasz külügyminiszter rámutatott, hogy az általános érdek céljából először a kisebb jelentőségű kérdéseket kell megoldani. Ez kedvező légkört teremthet azoknak az érdembeni kérdéseknek a megoldásához, amelyeket a Biztonsági Tanácsnak a Közép-Keletre vonatkozó határozata tartalmaz. Fanfani kijelentette, hogy az olasz kormány úgy vélte és úgy véli, hogy az arab országok iránti konstruktív politika és Izrael jogának elismerése az élethez és a biztonsághoz lényegbevágó fontosságú az egész földközi-tengeri medence békéje és haladása szempontjából. A vietnami válsággal foglalkozva az olasz külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a háború egyetlen alternatívája egy tárgyalásos megoldás a genfi értekezlet szellemében. Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkára rámutatott: Az olasz nép békeakaratának kifejezésére fel kell kérni az Egyesült Államokat, hogy feltétel nélkül szüntesse meg a Vietnam DK elleni bombatámadásokat és más háborús cselekményeket, s így tegye lehetővé a tárgyalásokat a béke helyreállítására. Hasonló értelemben nyilatkozott Tullio Vecchietti, a Proletáregység Olasz Szocialista Pártjának főtitkára. A KOMMUNISTA PÁRTOK NEMZETKÖZI TANÁCSKOZÁSÁNAK ÉRTELME ÉS JELLEGE (Folytatás az 1. oldalról) tot ennek a létfontosságú szükségszerűségnek rendelnének alá, ez kidomborítaná, hogy nincsenek leküzdhetetlen akadályok a világméretű tanácskozáson való minél szélesebb körű részvétel útjában. Nicolae Ceaușescu elvtárs pártunknak arról az elhatározásáról szólva, hogy mindent megtesz a kommunista mozgalom egységének erősítéséért, hangsúlyozta : „Szilárd elhatározásunk, hogy nem veszünk részt semmilyen akcióban, amely árthatna ennek az egységnek, de ugyanakkor hozzájárulunk bármilyen akcióhoz, amely a kommunista mozgalom egységének, a nemzetközi munkásosztály, a világ összes haladó erős egységének ügyét szolgálja. Úgy vélekedünk, hogy a munkásmozgalomban létező véleménykülönbségeknek fölébe kell helyezni a nemzetközi munkásosztály, a szocializmus magas érdekeit. Minden kommunistának, főként azoknak, akiket az illető párt vagy nép felelős munkával bízott meg, magasztos kötelességük mindenek fölébe helyezni az egység érdekeit, a nemzetközi szolidaritás szüntelen fejlesztésének érdekeit“. Nyilvánvaló, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozását nem lehet öncélúnak tekinteni , megszervezésének időszerűségét objektíven értékelni csakis annak fényében lehet, hogy ténylegesen hozzájárul a kommunista mozgalom egységének szilárdításához. A Román Kommunista Párt véleménye az, hogy a jelenlegi körülmények között a kommunista és munkáspártok nemzetközi találkozójának megtartása olyan mértékben hasznos, amilyen mértékben konstruktív jellegű összejövetel lesz, amely hozzájárul a nézetkülönbségek elmélyülésének korlátozásához és a kommunista mozgalomban egy normális helyzet visszaállításához. Egy olyan nemzetközi tanácskozás, amely a feszültség, a súrlódások újabb elemeit szülné, csak káros lenne, a szakadás veszélyének súlyosbodását eredményezné. Éppen ezért, egy ilyen tanácskozás megszervezésének alapját, főként a jelenlegi körülmények közepette, aprólékos előkészítő munka kell hogy alkossa. Ebben a szellemben az RKP KB legutóbbi plénuma hangsúlyozta, hogy pártunk véleménye szerint a kommunista és munkáspártok egy nemzetközi tanácskozásának megszervezésében a lényeges nem a dolgok siettetése, a tanácskozás minél sürgősebb napirendre tűzése, hanem alapos és türelmes előkészítése, újabb kontaktusok és találkozók kibontakoztatása, beleértve a pártok újabb konzultatív találkozóit is, hogy ily módon meglegyenek a biztosítékok a tanácskozás gyümölcsöző lefolyásához. Ebben a vonatkozásban pártunk égetően szükségesnek tartja, hogy maga a tanácskozás előkészítése is mélységesen demokratikus jellegű legyen, teljes mértékben lehetővé téve kivétel nélkül az összes kommunista és munkáspártoknak, hogy részt vegyenek ezekben az előkészületekben. Mindenben osztjuk számos pártnak azt a kinyilvánított véleményét, hogy a tanácskozás különböző munkabizottságainak ne legyen elhatárolt összetétele valamely szűkkörű pártcsoport kiváltságaként, hanem éppen ellenkezőleg, valósuljon meg minél szélesebb körű képviselet, ezek foglalják magukba mindazokat a pártokat, amelyek részt óhajtanak venni e bizottságok munkálatain. Persze minden kommunista párt szuverén módon határoz a nemzetközi találkozón való részvételt, vagy a találkozóról való távolmaradást illetően. A fontos az, hogy ez a részvétel vagy távolmaradás — amint azt igen helyesen hangsúlyozták más testvérpártok is — ne jelentsen okot arra, hogy kihasson a kommunista és munkáspártok közötti együttműködési kapcsolatokra. Az a tény, hogy a tanácskozáson való részvétel minden egyes párt véleményére van bízva, nemcsak hogy nem csökkenti, hanem fokozza azt a kötelezettséget, hogy fáradhatatlan kitartással cselekedjen a minél szélesebb körű képviseletnek kedvező feltételek megteremtéséért. A nemzetközi tanácskozás előkészítése csak abban a mértékben érheti el célját, ha az összes testvérpártok teljes jogegyenlősége elvének szigorú betartására épül, megteremtve ezáltal a szükséges feltételeket az összes pártok egyenlő jogú részvételéhez mind a tanácskozás előkészítésében, mind pedig lefolytatásában. A nemzetközi tanácskozás megszervezésével kapcsolatos problémák elvi jelentősége és a testvérpártok beleegyezésének szükségessége, amely lehetővé tegye a széles körű részvételt egy ilyen öszszejövetelen, megkövetelik a pártok előzetes tájékoztatását és véleményük kikérését az összes problémákban még a tanácskozás előtt. A budapesti konzultatív találkozón Paul Niculescu-Mizil elvtárs, a román küldöttség vezetője, kifejezésre juttatva a Román Kommunista Párt álláspontját azzal kapcsolatosan, hogy miként kell előkészíteni egy olyan konferenciát, amely reálisan előmozdítja az egység megszilárdítását, rámutatott, hogy helyes lenne egyöntetű egyetértésre jutni, vagyis megegyezni egyes olyan lényeges problémákat illetően, mint a nemzetközi tanácskozás jellege és céljai napirendje, a záró dokumentum természete, a dokumentum elfogadásának ügyrendi eljárása stb. Pártunk véleménye szerint még alapos és kitartó előkészítő tevékenységet kell kifejteni az egység érdekeinek megfelelő nemzetközi tanácskozás megszervezéséért, hogy létrejöjjenek a feltételek a konzultatív találkozón jelen levő vagy hiányzó kommunista és munkáspártok részvételéhez, továbbá más antiimperialista politikaitársadalmi erők esetleges részvételéhez. A Román Kommunista Párt úgy értékeli, korai lenne, hogy a jelenlegi konzultatív találkozón leszögezzék a tanácskozás időpontját, megállapítsák a jövőbeli nemzetközi tanácskozás színhelyét, vagy hogy már most előkészítő bizottságokat alakítsanak. Egy nemzetközi tanácskozás sikerének döntő feltétele az, hogy előkészítésében és lefolytatásában elvtársiasság, kölcsönös tisztelet és egyetértés nyilvánuljon meg, megbecsülés és fogékonyság minden egyes párt véleménye iránt, biztosítva valamennyi párt számára a teljes lehetőséget, hogy kinyilvánítsa szempontját a megvitatásra kitűzött problémákat illetően és kizárja azokat a próbálkozásokat, amelyek bármilyen formában olyan véleményeket akarnak kényszeríteni valamely pártra, amellyel az nem ért egyet. A Román Kommunista Párt a nemzetközi tanácskozást úgy tekinti mint vitafórumot, mint a vélemények, a tapasztalatok és a vitatott problémákra vonatkozó álláspontok kölcsönös kicserélésének módozatát. Mivel egyetlen párt sem állíthatja, hogy kezében tartja az igazság monopóliumát, figyelemmel és tisztelettel meg kell hallgatni mindenki véleményét, s a legnagyobb fogékonyságot kell tanúsítani minden olyan javaslat iránt, amely kedvez az általános egyetértés megvalósításának. „Az ilyen problémákra vonatkozóan — mutatott rá R. Larsen, a Norvégiai EP elnöke — gyümölcsöző véleménycsere csak akkor bontakozhat ki, ha abszolút módon tiszteletben tartják a pártok önrendelkezésének szuverén jogát, s egy ilyen véleménycserének sosem szabad valamely párt belügyeibe való beavatkozáshoz vezetnie“. Az elvtársiasság, a kölcsönös bizalom és megbecsülés, a minden egyes párt álláspontja iránti tisztelet és megértés szellemében kibontakoztatott véleménycsere, a tapasztalatok egybevetése lehetővé teszi, hogy valamennyi párt minél jobban tájékozódjék, s önállóan jelölje ki politikai irányvonalát mind az illető ország feltételeinek, az illető nép érdekeinek, mind pedig a kommunista mozgalom általános érdekeinek megfelelően. A független, egyenjogú nemzeti szervezetekből álló kommunista világmozgalom keretén belüli kapcsolatokban, akárcsak a nemzetközi tanácskozások keretében, nem lehet alkalmazni olyan elveket, amelyek csak az egyes pártokon belül érvényesek — a demokratikus centralizmus elvét, a központi irányító fórummal szembeni alárendeltség kötelezettségét, a kisebbség engedelmeskedését a többséggel szemben. Amint a történelmi tapasztalat bebizonyította, azok a kísérletek, hogy ezeket az elveket gépiesen átültessék a pártok közötti kapcsolatokba, csak károsan hathatnak ki a marxista-leninista pártok erősödésére, kölcsönös kapcsolataikra, valamint az egész kommunista mozgalomra. Tételezzük fel, hogy a fenti elveket alkalmaznák a kommunista pártok egy nemzetközi tanácskozásán. Tekintettel arra, hogy a kommunista mozgalomban ma vélemény- és nézetkülönbségek állanak fenn, ez a tanácskozás csak szavazattöbbséggel hozhatna határozatokat, ami azt jelentené, hogy valamely kisebbségben maradt párt küldöttsége az illető országba hazatérve, rákényszeíítené a Központi Bizottságra, az általa képviselt egész pártra egy olyan politikai vonal alkalmazását, amelyet ellenzett a tanácskozáson, s hogy akcióba lépjen egyes olyan stratégiai vagy taktikai célkitűzésekért, amelyeket alkalmatlanoknak vagy alkalmazhatatlanoknak tart te■ékenységének körülményei között. Hangsúlyozva azt, hogy a nemzetközi kommunista mozgalomban lehetetlen a demokratikus centralizmus elvéből kiindulva egy irányvonalat kidolgozni, a „Mundo Obrero“, a Spanyolországi EP sajtóorgánuma rámutat, hogy egy nemzetközi tanácskozásnak el kell kerülnie bármilyen kizáró jellegű kritérium alkalmazását . „Mindannak, ami nem egy szabad és demokratikus vitából, nem a marxizmus-leninizmus elveitől, az imperializmus elleni harc szükségességétől és más közös célkitűzéseinktől ihletett szabad akaratra épülő egyetértésből ered — nincs semmilyen reális értéke, s mint ilyen, nem kedvez az egységnek“. Ilyen körülmények között, amint arra más testvérpártok is rámutatnak, egy világméretű tanácskozás nem dolgozhat ki kötelező irányvonalakat, szabályozó megoldásokat a kommunista pártok számára, s az ilyen kísérletek egyszersmind ellentétben állanak a testvérpártok közötti kapcsolatok elveivel. Amint arra Nagy-Britannia Kommunista Pártjának a közelmúltban tartott kongresszusán elfogadott egyik határozat rámutat: „A nemzetközi kommunista mozgalom problémáit immár nem lehet megtárgyalni olyan nemzetközi konferenciák révén, amelyek megkísérlik, hogy átfogó irányvonalakat dolgozzanak ki a politika, a stratégia és a taktika területén, általános érvénnyel valamennyi pártra és minden körülmények között. Egy ilyen kísérlet szembehelyezkedne az egyes pártoknak, választott vezetőségüknek és kongresszusaiknak a szuverén jogaival, amelyek egyedül jogosultak kidolgozni a maguk politikáját, harcuk formáit és módszereit“. Méginkább megengedhetetlen, hogy egy nemzetközi tanácskozás bármely formában vita tárgyává tegye egy párt bel- vagy külpolitikájának egyik vagy másik oldalát, hogy olyan fórummá változzék, amely önkényesen jogot formáljon annak felmérésére, hogy mi helyes és mi hibás e párt tevékenységében, s hogy jelzőkkel illesse ezt a pártot. A gyakorlat bebizonyította, milyen károkat okoznak azok a kísérletek, hogy ajánlásokat tegyenek, illetve ítéleteket mondjanak valamely testvérpárt tevékenységéről vagy orientációjáról. Ezért egyre több testvérpárt mutat rá arra, hogy egy nemzetközi tanácskozás semmilyen formában sem tűzheti ki célul az illető összejövetelen megjelent vagy tőle távol maradó valamely testvérpárt belvagy külpolitikájának megvitatását, felbecsülését vagy elítélését. Egy kommunista párt tevékenységét értékelni és minősítéssel illetni csak saját munkásosztálya, saját népe jogosult, senki más, s egyedül ők illetékesek továbbra is megadni neki, vagy pedig megvonni tőle a bizalmat. Az összes, kicsi vagy nagy testvérpártok függetlensége, jogegyenlősége, a rájuk jellemző szolidaritási és elvtársi együttműködési kapcsolatok nem engednek meg semmiféle beavatkozást a pártok belügyeibe. Bármilyen kívülről jövő beavatkozási kísérlet, valamely párt politikájának elítélése vagy alárendelése valamely nemzetközi tanácskozás ítélkezési fórumának, nemcsak hogy nem oldhatná meg a vitatott kérdéseket, hanem ártalmára lenne a kommunista mozgalom érdekeinek, az egyenetlenség, a feszültség és a súrlódások újabb elemeit szülné a pártok közötti kapcsolatokban. A testvérpártok szolidaritására és barátságára semmiképpen sem szabad hogy árnyékot vessen az, hogy minden egyes párt szabadon és zavartalanul gyakorolja az önálló véleménynyilvánítást, az, hogy milyen álláspontra helyezkedik valamely nemzetközi találkozón, s hogy fenntartásokkal él, vagy helytelenítését nyilvánítja az ez alkalommal elfogadott bizonyos szempontokat illetően. Éppen ezért fáradhatatlanul törekedni kell arra, hogy az első helyre kerüljön az, ami — bármiféle különbözőség ellenére — közös. Éppen ezért a közös elemek, a kölcsönös érdekek és a harci célkitűzések, amelyek közel hozzák egymáshoz a testvérpártokat, mivel alapvetőek és állandóak, határtalanul erősebbek mindannál, ami ideiglenesen elválasztja őket egymástól. Nyilvánvaló, hogy a kommunista és munkáspártok igen különböző foglalatosságaiból és feladataiból csak azok a rendkívül fontos vonatkozások képezhetik vita tárgyát, amelyeket illetően létrejött a pártok általános megegyezése. Egyes múltban tartott nemzetközi tanácskozások tapasztalata — mint amilyen az 1960. évi tanácskozás volt — beszédesen bizonyítja, mennyire hatástalanok azok a kísérletek, hogy egyetemes érvényű recepteket adjanak olyan problémákban, amelyeket illetően már akkor a felfogások és szempontok nagy különbözősége létezett. Pártunk véleménye szerint, amelyben számos más párt is osztozik, nincsen semmiféle elvi alapja annak, hogy egy újabb tanácskozást a megelőzők folytatásaként képzeljenek el, sem a napirendet, sem az előkészítés módját, sem pedig a részvételt illetően. Az olyan törekvések, amelyek az állandóság jellegét akarják érvényre juttatni, amelyek a tanácskozásokat szervezett egymásutánban képzelik el, s amelyek igyekszenek egy szervezett struktúra elemeit bevezetni, nem jelentenek egyebet, mint azt, hogy más formában újra megismétlik a vezető központ gondolatát, amelyet — jóllehet az élet elvetett — gyakorlatilag még nem mellőztek. A jelenlegi feltételek között több testvérpárt helyesnek véli, hogy a kommunista és munkáspártok nemzetközi tanácskozása az imperializmus elleni harcról folytasson megbeszélést. Ezzel kapcsolatosan nyilvánvaló, hogy a kommunista pártok nemzetközi tanácskozásának kezdeményezésénél szem előtt kell tartani azt a lényeges tényt is, hogy a kommunista mozgalom nem cselekszik elszigetelten, hanem az átfogó antiimperialista világfront szerves részét jelenti, ennek legedzettebb és legélenjáróbb osztaga, amely messzemenően felelős e front összes osztagainak tömörítéséért és dinamizálásáért. E front keretében a kommunista pártok együttesen cselekszenek a munkásosztály más pártjaival, más forradalmi, haladó erőkkel, amelyeknek részvétele a tanácskozáson hozzájárulna az antiimperialista front harci egységének erősítéséhez. Abban az esetben, ha a tanácskozáson megegyezésre jutnának az imperializmus elleni harc problémáiban, ezt csak azzal a feltétellel lehetne szentesíteni, ha a megegyezés demokratikus alapokon valósulna meg, a részvevők hozzájárulásával, kizárva minden arra irányuló tendenciát, hogy kikényszerítsék olyan szempontok szentesítését, amelyekkel egyes pártok nem értenek egyet. Egyes múltbeli tanácskozások tapasztalata azt mutatja, hogy az öszszes pártokhoz szóló dokumentumok elfogadása gyakorlatilag gyenge hatású, mivel az általános célkitűzések megállapítására irányuló törekvés megakadályozza, hogy szem előtt tartsák az egyes testvérpártok tevékenységének rendkívül változatos konkrét körülményeit, utóbb pedig oda vezetnek, hogy minden egyes párt az illető dokumentumnak csak bizonyos vonatkozásaival értsen egyet, azokkal, amelyek összhangban állnak törekvéseivel, harci célkitűzéseivel. Nyilvánvaló különben, hogy a jelenlegi feltételek között a múltbeli tanácskozások egyes tézisei és értékelései érvényüket vesztették, túlhaladottak , másokat pedig a társadalmi történelmi fejlődés új jelenségei megcáfoltak.Szem előtt tartva, hogy egy nemzetközi tanácskozás célkitűzése : nem irányvonalakat vagy kötelező dokumentumokat kidolgozni, pártunk nem véli feltétlen szükségesnek, hogy egy ilyen összejövetel általános jellegű dokumentum elfogadásával érjen véget. Ebben a vonatkozásban, arról a tényről szólva, hogy egy ilyen összejövetelen igen nehéz teljes megegyezésre jutni valamennyi kérdésben, a svájci Munkapárt KB legutóbbi plénumának határozata kidomborítja : „A lényeges az, hogy világosan kihangsúlyozzuk mindazt, ami egyesíti az összes munkás- és kommunista pártokat az imperializmus elleni harcban, még akkor is, ha e harc formái változatosak (és e formák szükségszerűen változatosak), s hogy törekedjenek ennek az egységnek a szilárdítására a szempontok szabad megtanácskozása útján“. * Ezekből az elvi megállapításokból kiindulva, amelyek mind szélesebb körű elismerésre találnak a testvérpártok soraiban, az RKP KB legutóbbi plénuma elhatározta, hogy pártunk folytassa erőfeszítéseit a kommunista mozgalomban létező kapcsolatok normalizálásáért. Internacionalista kötelezettségeihez híven, pártunk erőfeszítést nem kímélve fog munkálkodni az összes kommunista és munkáspártokkal tartott kapcsolatok szüntelen fejlesztéséért, a kommunista mozgalom egységének helyreállítása és megszilárdítása érdekében, s egyben szilárd elhatározása, hogy semmilyen formában sem támogatja az olyan akciókat, amelyek ártanának ennek az egységnek, az imperializmus ellen, a békéért és a társadalmi haladásért, a szocializmusért harcoló erők összeforottságának. Che Guevara bolíviai harcostársai Chilébe menekültek A kubai sajtó bezsámol az Ernesto Che Guevara bolíviai gerilla-csapata öt életben maradt tagjának sorsáról. Az öt harcos a bolíviai csapatok elől menekülve több mint 1000 kilométert tett meg gyalog és Chilébe érkezett, ahol minden valószínűség szerint menedékjogot kért. A teljesen kimerült partizánokat először a Santiago de Chile-i rendőrségi kórházban kezelték, majd erős őrizet alatt a Húsvét-szigetekre szállították. Nyugati hírügynökségek szerint innen más országba utaznak. Bizalmat szavazott a kanadai parlament Véget ért a legnagyobb veszély, amely az öt éve hatalmon levő Pearson-kormányt valaha is fenyegette — hangsúlyozza a United Press International azzal kapcsolatban, hogy a kanadai parlament alsóháza bizalmat szavazott a kormánynak. A 260 képviselő közül 138 szavazott a kormány mellett, 119 ellene, három pedig tartózkodott. A bizalmi szavazatot — amint erről már hírt adtunk — maga Pearson kérte, mert a múlt héten kisebbségben maradt az adóemelési törvénytervezet kérdésében. Felélénkültek a harcok Nigériában Hírügynökségi jelentések szerint Nigériában felélénkültek a harcok a szövetségi kormány csapatai és Ojukwu Odumegwu, a keleti tartomány vezetőjének parancsnoksága alatt álló csapatok között. A Biafra Hangja rádió szerint a szövetségi csapatok kétszer is megkísérelték, hogy behatoljanak Uyo városba, de mindkétszer visszaverték őket. Két hadihajót elsüllyesztettek. Ugyanezen rádióállomás szerint - közli a France Presse - a nigériai szövetségi légihaderő az ellenségeskedések kezdete óta 36 légitámadást és bombázást hajtott végre Biafra főbb helységei ellen. A bombázások során napalmot is használtak. A bombázások következtében számos polgári személy meghalt vagy megsebesült. Portugáliában az egyik legkeresettebb ínyencség a sült vadgesztenye. Képünkön , Lisszabon egyik utcáján gesztenyét árusítanak 1968. MÁRC. 2., SZOMBAT A tonkini incidens mai visszhangja 1964 augusztus 4-nek hajnalán a Fehér Ház bejelentette, hogy a Madox és a Turner Joy amerikai torpedórombolókat a Tonkini-öbölben a Vietnam Demokratikus Köztársaság hadihajói megtámadták. Washingtonban sürgősen összehívták a kongresszust és az megszavazta azt a határozatot, amelynek értelmében az USA elnökének — az ország törvényhozó testületének előzetes konzultációja nélkül — jogában áll meghozni a szükséges intézkedéseket. Más szóval, az úgynevezett tonkini incidens alkalmával Johnson elnök amolyan kitöltetlen csekket kapott. S mint ismeretes, élt is ezzel a lehetőséggel. Még azon nyomban, már 1964 augusztus 24-nek reggelén az amerikai légierők parancsot kaptak : kezdjék meg Vietnam Demokratikus Köztársaság területének bombázását. Ezzel Washington kiterjesztette agresszióját a Vietnam DK — e független és szuverén szocialista állam — ellen is. Azóta a Fehér Ház az úgynevezett tonkini incidens verziójával próbálja bizonyítani a vietnami agresszió eszkalációjának szükségességét. Csakhogy nemrég az említett torpedórombolók egyik tisztje kijelentette, hogy a Tonkini-öbölben lényegében nem történt semmilyen incidens. A Pentagon ekkor régi trükkhöz folyamodott és elmekórtani vizsgálatnak vetette alá a tengerésztisztet. De a fegyver visszafelé sült el : az orvosok megállapították, hogy a tiszt szellemi képességeinek teljes birtokában van. William Fulbright szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szerint a Pentagon ezzel az eljárással „nyomást akart gyakorolni mindazokra, akik hajlandók lettek volna igazat mondani erről, vagy más hasonló incidensről.“ A tonkini incidenssel kapcsolatos botrány kirobbanását azonban nem lehetett megakadályozni. Annál kevésbé, mivel még egy olyan befolyásos politikai személyiség is, mint William Bundy, a távol-keleti kérdések helyettes külügyi államtitkára a tonkini ügyben újabb leleplező adatokat szolgáltatott. Bundy elmondotta, hogy a Fehér Ház már jóval a tonkini incidens előtt kidolgozta annak a határozatnak a szövegét, amelynek értelmében a kongreszszus szabad kezet ad Johnson elnöknek a vietnami háború kiszélesítésére. Ürügyre volt tehát szükség, hogy a kongresszusi tagokkal a már megszövegezett határozati javaslatot megszavaztassák. Ilyen ürügyként szolgált a tonkini incidens. A botrány kirobbanása után - William Fulbright szenátor javaslatára — a szenátus külügyi bizottsága vizsgálatot indított az ügy tisztázására. A bizottság egy igen jól dokumentált 20 oldalas jelentést dolgozott ki, s ebben arra a következtetésre jutott, hogy a Madox és a Turney Joy torpedórombolók kémtevékenységgel foglalkoztak Vietnam DK területi vizein. Éppen ezért — a jelentés szerzői szerint — a Vietnam DK hadihajóinak védelmi jellegű akciói nem jogosíthatták fel a Pentagont arra, hogy egy olyan megfontolatlan és súlyos következményekkel járó határozatot hozzon , mint a Vietnam DK elleni bombatámadások. A napokban a szenátus külügyi bizottsága előtt Robert McNamara honvédelmi miniszter még egy végső kísérletet tett a tonkini incidens hivatalos verziójának megvédésére. McNamara érvelése azonban nem érte el a célját. Fulbright szenátor szavai szerint „a honvédelmi miniszter a hét órán át tartó bizottsági ülésen nem adott kielégítő magyarázatot a Tonkins-öbölben lezajlott csatáról... 1964 augusztus 4-nek hajnalán — mondotta — senki sem támadta meg a Madox és a Turney Joy torpedórombolókat, és ezt McNamara eltitkolta“. Wayne Morse és Eugene McCarthy szenátorok is arra a következtetésre jutottak, hogy az amerikai torpedórombolók provokációs akcióban vettek részt. A két szenátor azzal vádolja Johnson elnököt, hogy „politikai meggondolásokból elhallgatta a c valódi tényállást“. Ernest Gruening demokrata szenátor egyik nyilatkozatában azt állította, hogy McNamara honvédelmi miniszter nem mondta meg az igazat a Tonkini-öbölben lejátszódott incidensről sem annak megtörténtekor, sem pedig a külügyi bizottság nemrégi vizsgálata során. „Pedig az amerikai népnek, amely emberéletekkel és anyagiakkal fizet ezért a háborúért, — mondotta a szenátor — feltétlenül ismernie kell az igazságot“. A New York Times hangsúlyozza, hogy az amerikai közvélemény és sajtó azért reagált ilyen élénken a tonkini incidenssel kapcsolatos legújabb leleplező kijelentésekre, mert ,,a Pueblo kémhajó feltartóztatása Észak-Korea területi vizein, ismételten megmutatta, hogy egy meggondolatlan lépés milyen veszélybe sodorhatja az Egyesült Államok népét“. Ha nehezen is, de valamelyes fény derül a tonkini incidens körüli rejtélyre. Az igazság kezd napvilágra kerülni. S ez máris sokakat meggondolkoztatott Amerikában. Székely László Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii 40 080