Előre, 1968. október (22. évfolyam, 6503-6529. szám)

1968-10-01 / 6503. szám

ELŐRE 2. oldal Labdarúgó A-osztály 1 ÚJ CSAPAT AZ ÉLEN Rapid—Bük. Dinamo 3:2 (1:2) ; Steaua—Progresul 3:1 (2:0);Crișul— K­vázi „V“ 4:0 (2:0) ; „Poli“—Craio­­va­ „U“ 1:2 (1:1) ; Vagonul—UTA 3:5 (2:1) ; Farul—Jiul 1:2 (0:1) ; FC Argeș—Bakui Dinamo 1:0 (1:0) . E­z volt a nyolcadik forduló (a leg­eredményesebb forduló), ez volt az első „félidő“ véghajrája. Immár valamennyi csapat túl van a „beme­legítésen“ (ideje is), valamennyi ké­szen áll arra, hogy megmutassa, de most már igazán, mit tud, mire ké­pes. Október első vasárnapján új szakasz kezdődik a labdarúgó A-osz­tály 51. rendezvényének a történeté­ben : a második „félidő“. A craiovai diákok, az aradi textilesek és a bu­karesti katonafiúk „elhatározták“ : elég volt a próbálkozásból, itt az ide­je, hogy elhúzzunk a többiektől; a konstancaiak, a kolozsváriak, a plo­­iestiek és a bukaresti dinamósok ugyancsak „kidolgozták a tervet“, szeretnek minden kezdeményezést: néhányan (ASA, Jiul, Progresul, Ba­kui Dinamo, FC Arge?, Rapid) csak a középmezőnyt célozták meg, mondván : „itt a mi helyünk“ ; a két újoncot, a Vagonult és a Cricult csu­pán egy dolog foglalkoztatja : ne ke­rüljenek vissza a „B“-be. Pedig... HARMINCEGY GÓL E­z volt a nyolcadik forduló csa­tárteljesítménye. Pontosabban: teljesítménye, hiszen nemcsak csa­táraink jeleskedtek, akadt bal­hátvéd meg jobbhátvéd is, a­­kadt fedezet is, aki megtalál­ta a rést az ellenfél kapujá­ban. Harmincegy, gól esett a nyolc mérkőzésen, ez pedig új csúcs. Mert ilyen még nem volt, legalább is a most zajló bajnoki idényben még nem. A forduló legeredménye­sebb játékosa : Codreanu, a Rapid balszélsője, aki háromszor vette be a válogatott Coman kapuját, tehát: Codreanu—Bukaresti Dinamó 3:2 ! Codreanu után következik a craiovai Oblemenco — két góllal (és a két gól elég volt ahhoz, hogy az Universita­­tea megszerezze a két pontot laki­ban), az aradi Mol — két góllal (és milyen jól fogott a második gólja...), a nagyváradi Szűcs — ugyancsak két góllal (az első félidő első percé­ben és a második félidő első percé­ben !) Vasárnap egyébként tizeneggyel növekedett a góllövők száma, most már 86 játékos­­ szerepel a ranglis­tán , csak vasárnap iratkozott fel többek között Codreanu (de nem a­­kárhogy), a petrozsényi Libardi, az aradi Schiopu és Sereter, a ploiesti-i Dincuta és a válogatott Dobrin. Szenzáció. Először : mert Dobrin­­gólt rúgott, másodszor: mert Dobrin csak a nyolcadik fordulóban volt eredményes. És szenzáció harmad­szor is : mert Dobrin gólt rúgott (ak­cióból), de ugyanakkor kihagyott egy 11-es büntetőt. Tehát Dobrin is tud... 0:2-RŐL 3:2, 1:3-RÓL 5:3 ! E­z a nyolcadik forduló, a bajnok­ság újdonsága. Egyszerre két mérkőzésen is bebizonyosodott, hogy a kétgólos vezetés sem elég a győze­lemhez, sőt, még a döntetlenhez sem. A Rapid és az UTA bizonyította be, mit jelent, ha nem áll le a csapat, mit lehet elérni, ha kilencven percig játszanak, nem pedig csak egy félidőt, esetleg 70—80 percet. A Di­namo 45 percet játszott és 2:0-ra ve­zetett, a Rapid 90 percig játszott és három gólt rúgott. A Vagonul 80 percig bírta az iramot (és 3:1-re ve­zetett), az UTA végig (az utolsó 10 percben úgy hajrázott, mintha ak­kor lépett volna a pályára) és 5:3-ra győzött... lánca. Vajon, kit akar még félreál­lítani „útjából“ ? ... A rangsorban : 1. Kolozsvári Uni­versitatea. .. 16. Cri?ul. És vasár­nap Nagyváradon : Cri?ul—Kolozs­vári Universitatea 4:0. E­z a nyolcadik forduló meglepe­tése. Az, hogy a Cri?ul győzött és az Universitatea kikapott , nem meglepetés, elvégre a nagyváradia­kat is zavarta már a sorozatos ku­darc, az a tudat, hogy egyetlen győ­zelmet sem arattak a legmagasabb bajnoki osztályban. Az viszont, hogy a Cri?ul éppen az éllovast hengerel­te le — már meglepetés. A négy gól, továbbá a még kihagyott négy,­­öt vagy hat helyzet azt jelenti, hogy az Universitatea nem létezett a pályán, s mert nem létezett, azt jelenti, hogy csak véletlenül tanyázott az élen." Állítólag C. Teancu edző is beteg, egy hónapig nem foglalkozik... lab­darúgással. Ha a csapat ennyire meg­érzi a főedző távollétét, könnyen elő­fordulhat, hogy mire Tea?cá vissza­tér, valahol hátul találja meg az Universitateát. S ha valóban így lesz, Tea?cá bizonyára megrémül, s talán ismét szabadságot kér... Ez viszont már nem tartozik a nyolcadik fordulóhoz. Antal András Petrolul—ASA 2:1 (1:0). A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA UTA 8 5 12 14— 9 11 Craiovai „U“ 8 4 3 1 19—14 11 Steaua 8 4 13 15—10 9 Farul 8 4 13 13—10 9 Kolozsvári „U“ 8 4 13 17—15 9 Petrolul 8 4 1 3 7— 9 9 Politehnica 8 4 1 3 9—12 9 Buk. Dinamo 7 4 0 3 14— 8 8 ASA 8 3 14 13—11 7 Jiul 8 2 3 3 8— 7 7 Progresul 8 3 14 8-110 7 Bakui Dinamo 8 3 1 4 7—12 7 FC. Arge? 7 3 0 4 9—13 6 Rapid 8 2 2 4 7—12 6 Vagonul 8 2 2 4 16—21 6 Cricul 8 1 3 4 7—10 5 Az atlétika az Olimpiai Játékok legjelentősebb erőpróbája. Talán népszerűségben más sportágak mö­gött áll, mégis a modern olim­piák kezdetétől — Athén 1896 — ál­landóan fejlődött, tökéletesedett, gazdagodott. Egyre nagyobb számú sportoló áll rajthoz, kezdetben csak férfiak, 1928-tól egyes számokban már nők is. Jelenleg 36 számban mérik össze erejüket, ügyességüket 119 ország legjobb sportolói. A sportok királya Mexikóban is a legrangosabb helyet foglalja el. Október 13-tól, vasárnaptól kezdve nyolc napon át (kb. 58 óra) zajlanak a küzdelmek az olimpiai érmekért. ESÉLYEK... A mexikói 2000 méteres magasság kétségtelenül hatással lesz majd az eredményekre. A rövidtávfutóknak (100, 200 m) határozottan kedvez. Mert ezek a számok nagyon kevés oxigént igényelnek. Kimutatták, hogy 100 méteren például a versenyző alig 3—4 alkalommal lélegzik. Sőt a cél az, hogy minél kevesebb belé­legzést végezzen a szervezet. S nem panaszkodhatnak az ügyességi szá­mokban indulók sem. Teljesítményü­ket negatívan nem befolyásolja a magaslat. Komoly erőpróbát jelent viszont a közép- és hosszútávfutók­nak, az úszóknak. 1500, 5000, 10 000 méteren, 3000 k m akadályon és a maratoni futásban nagy eredmények nem fognak születni. Ezekben a szá­mokban az lesz ,a döntő, hogy a sportoló szervezete mennyire tudott alkalmazkodni a magassághoz. Hogy ki győz Mexikóban ? Nehéz válaszolni. Az atlétikában sincs előre megnyert szám. Az erőviszonyok annyira kiegyenlítődtek, hogy elmé­letileg, a papírforma szerint a rész­vevő országok nagy része érmet szerezt­­t. Ha mégis tippelni akarunk... a legtöbb pontot az Egyesült Álla­­mok-beli és a szovjet atlétáknak ítélhetjük. Főleg az amerikai verseny­zők vannak kitűnő formában. Nem­rég megtartott, magaslati válogató versenyükön, sőt, előtte és azután is született néhány kimagasló eredmény. A legszenzációsabb kétségtelenül a négy villámember 9,9 mp-es világ­csúcsa 100 m-en. Ezzel a világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a rövidtáv e klasszikus száma vitathatatlanul az amerikai atlétáké. De biztos favorit­ként indulnak a diszkoszvetésben, a­­hol a veterán Sylvester nemrég új 68,28 m-es világcsúcsot állított fel, rúdugrásban és a rövidtáv más szá­maiban. A nők viszont már nem ígér­keznek ilyen erős ellenfélnek. A szovjet színeket 75 atléta képvi­­seli Mexikóban. Ezúttal hiányoznak a nagy nevek. A régiek közül csak Ter-Ovanesian, Lusis és Klim lesz je­len. Kétségtelen, a szovjet atlétáknak már nincs meg a Rómában és To­kióban kivívott szinte félelmetes híre, sok a fiatal, ennek ellenére ez a te­hetséges gárda, reméljük, méltó lesz a régi nagyok hírnevére. Sorrendben a németek, lengyelek és angolok következhetnének. Főleg a német atléták értek el az utóbbi időben jó pár kimagasló eredményt, akik Mexikóban favoritként indulhat­nak. Hogy csak néhány nevet említ­sünk, a női diszkoszvetés világrekor­dere Westermann, a nagy felfedezett, az 1,87 m magasat ugró NDK-beli Rita Schmidt, valamint a nemrég vi­lágcsúcsot dobó súlylökőnő, Gummel, egyaránt éremre esélyes. A magyarok közül Zsivotzky nem­rég dobott világcsúcsával a férfi ka­lapácsvetés nagy favoritja lett. De mellettük éppúgy megemlíthetnénk az ausztrál, francia, olasz, kenyai, ku­bai stb. versenyzőket, akik közül nem egy beleszólhat az elsőség kér­désébe. Csak néhány nagy nevet említet­tem, de sorolhatnám tovább s lehet­ne vitatkozni, osztani, szorozni, de ezt hagyjuk inkább — a részvevőkre. Mi az, amire mi számíthatunk ? Tokióban 12 atléta képviselte hazán­kat, akkor két aranyérmet szerez­tünk. Most nincs egyetlen igazán é­­remre esélyesünk. De azért, elsősor­ban szerezhetnek érmet, főleg Silay Ilona és Lia Manoliu. Silay Athénban ragyogóan futott, 400 de főleg 800 méteren dobogóra léphet. Manoliu az idén kétszer javított országos csú­csot, mindkét alkalommal a­ világ­­ranglistán fennebb került, jelenleg az 5. helyen áll. Ha jó formáját tar­tani tudja, a döntőben is sikerrel szerepelhet. Viorica Viscopoletanu a női távolugrás ranglistáján az 5. he­lyet foglalja el. Mexikóban erős me­zőnyben — tartán-pályán— könnyen érmet szerezhet. Tokiói aranyérmes gerelyhajítónőnk, Mihaela Penea, ko­­rántsincs olyan jó formában, mint „fénykorában" de már megszoktuk tőle, hogy amikor nem számítunk rá, akkor hoz meglepetést. Két férfi at­létánk közül Serban Ciochino, több idei nemzetközi verseny győztese, Mexikóban a rá jellemző küzdeni­akarásával ugyancsak a döntőbe juthat. A többiek... Természetesen ezek csak feltétele­zések. Jóslatainkat nem lehet kész­pénznek venni. A döntő szó Mexikó­ra vár,­­ a tények mindennél job­ban­ beszélnek. Egy azonban bizo­nyos, minden pontért elkeseredett küzdelem lesz. A „SPORTOK KIRÁLYA“ A MEXIKÓI OLIMPIA MŰSORÁN Versenyszám Győztes­­csúcs*** Év Világcsúcs A világcsúcsok listáját július 10-i keltezéssel készítettük. ^ Alább közöljük az atlétikai számok döntőinek időpontját. Kevés kivé­teltől eltekintve valamennyi döntő délután 4 óra körül kezdődik és kb. este 8 órakor fejeződik be. Délelőtt csak selejtezőket és az elődöntőket bonyolítják le. A döntőkre minden esetben délután kerül sor. (Mindez, persze, mexikói időszámítás szerint.) OKTÓBER 13, VASÁRNAP OKTÓBER 16, SZERDA Az Olimpiai Játékok központi színhelye, itt bonyolítják le az atlé­tikai számokat. Itt tartják az olim­pia legszínpompásabb, leggrandió­­zusabb eseményeit a megnyitó és záróünnepséget is. Az egyetem impozáns épületei ír mellett fekvő hatalmas stadiont 1952-ben építették az egyetemisták részére egy kihalt vulkánra. Azóta egy­­katasztrofális földrengést is át­vészelt és most teljesen átalakítva, korszerűsítve várja öt világrész sportolóit. A stadion nagy előnye, hogy nincs messze az olimpiai falu­tól, a város központjával is egy súlylökés F távolugrás N gerelyhajítás N 100 m F 20 km-es gyaloglás F OKTÓBER 15. KEDD diszkoszvetés F 400 m gátfutás F 100 m N 800 m F kalapácsvetés F hármasugrás F 110 m gát F 5000 m F magasugrás N 50 km gyaloglás F nagyforgalmú út köti össze ami le­hetővé teszi, hogy a stadion melletti mintegy 6000 kocsit befogadó hatal­mas parkolóhelyről a néző rövid idő alatt a városba juthasson. A stadion 80 000 ember befogadására alkalmas és rendkívül biztonságos,­­betonalapon nyugszik, hiányoznak a lépcsők, a stadionba jutást enyhén emelkedő folyósok biztosítják, az egész úgy van megszerkesztve, hogy a közönség 15 perc alatt elhagy­hassa a stadiont. Az atlétikai pályát az annyit emlegetett ördöngös tar­tán nevű műanyag borítja. Előnyei­ről már sokat cikkeztek, de tény az, hogy e habszivacshoz hasonlítható, rugalmas, biztonságos és rossz idő esetén is a legoptimálisabb feltéte­leket nyújtó pályán kitűnő eredmé­nyeket lehet elérni. Az északi tri­bün felett hatalmas, minden oldal­ról jól látható jelzőtábla áll. A sta­dion megvilágítása is elsőrangú. A sportolók minden időben szinte nap­pali fényben versenyezhetnek- Re­méljük, sikerrel. Olimpiai rovatunkat szerkesztette Móra László OKTÓBER 18. PÉNTEK 200 m 400 m 80 m gát diszkoszvetés magasugrás AZ EGYETEMI KÖZPONT OLIMPIAI­­ STADIONJA NFFNF Olimpiai és világcsúcsok Férfiak Versenyszám Győztes­­ csúcs** Év Világcsúcs 100 m Hayes (USA) 10,0 1964 9,9 200 m Carr (USA) 20,3 1964 19,7 400 m Davis (USA)­­ 44,9 1960 44,5 800 m Snell (Új-Zéland) 1:45,1 1964 1:44,3 1500 m Eliott (Ausztrália) 3:35,6 1960 3:33,1 5000 m Kuc (Szovjetunió) 13:39,6 1956 13:16,6 10 000 m Mills (USA) 28:24,4 1964 27:39,4 4x100 m USA 39,0 1964 38,6 4x400 m USA­­ 3:00,7 1964 2:59,6 110 m gát Calhoun (USA) 13,5 1956 13,2 Davis J. (USA) 13,5 1956 400 m gát Davis G. (USA) 49,3 1960 49,1 3000 m akadály Roeiants (Belgium) 8:30,8 1964 8:26,4 futás maraton Abebe Bikila 2 ó 12:11,2 1964 2 ó 09:36,4 (Etiópia) 20 km gyaloglás Matthews (Nagy- 1 ó 29:34,0 1964 1 ó 27:05,0 Britannia) 50 km gyaloglás Pamnich (Olaszor.) 4 ó 11:12,4 1964 3 ó 55:36,0 magasugrás x Brumel 2,18 m 1964 2,28 m (Szovjetunió) Thomas (USA) 2,18 m 1964 távolugrás Boston (USA) 8,12 m 1960 8,35 m hármasugrás Schmidt 16,85 m 1964 17,03 m­­ (Lengyelország) rúdugrás Hansen (USA) 5,10 m 1964 5,41 m súlylökés Long (USA) 20,33 m 1964 21,78 m diszkoszvetés Oerter (USA) 61,00 m 1964 68,28 m gerelyhajítás Danielsen 85,71 m 1956 91,98 m (Norvégia) kalapácsvetés Klim 69,74 m 1964 73,78 m (Szovjetunió) tízpróba Johnson (USA) 8001 pont 1960 8319 pont Nők 100 m Tyus (USA) 11,2 1964 11,1 200 m McGuire (USA) 23,0 1964 22,7 400 m Cuthbert 52,0 1964 51,9 (Ausztrália) 800 m Pecker (Nagy- 2:01,1 1964 2:01,0 Britannia) 4x100 m Lengyelország 43,6 1964 43,6 80 m gát Irina Press 10,6 1960­­10,2 (Szovjetunió) magasugrás Balázs Jolán 1,90 m 1964 1,91 m (Románia) távolugrás Rand (Nagy- 6,76 m 1964 6,76 m Britannia) súlylökés Tamara Press 18,14 m 1964 18,87 m (Szovjetunió) diszkoszvetés Tamara Press' 57,27 m 1964 61,64 m (Szovjetunió) gerelyhajítás Gorcsenkova 62,40 m 1964 62,40 m (Szovjetunió) ötpróba Irina Press 5246 pont 1964 5246 pont (Szovjetunió) 10 000 m F OKTÓBER 14. HÉTFŐ gerelyhajítás F ötpróba N 400 m N 3000 m-es akadály F rúdugrás F 200 m F OKTÓBER 17. CSÜTÖRTÖK OKTÓBER 19. SZOMBAT 800 m tízpróba OKTÓBER 20. VASÁRNAP 1500 m 4 x 100 m-es váltó súlylökés 4 x 100 m-es váltó 4 x 400 m-es váltó maraton magasugrás Rövidítések­­ N­F* nők F­­ férfiak NF FFM­FFF „SZABÁLYELLENES“ MÉRKŐZÉSEK E­z a nyolcadik forduló érdeme. Megtört a jég, megdőlt (leg­alább is, vasárnap, de nem tudni, így folytatódik-e) az az íratlan sza­bály, amely szerint: „minden attól függ, melyik csapat a vendég és me­lyik a vendéglátó“. Vasárnap a Iași-i Politehnica és a Farul is vendéglátó volt, de vesztesként hagyta el a pá­lyát ; a faxiak a Craiovai Universi­­­tateaval, a konstancaiak pedig a Jiullal szemben maradtak alul saját otthonukban. Lehet, mindkét helyen egy, már régebbi „szabály“ érvénye­sült. Az, hogy a Farul nem tud ját­szani a Jiul ellen (nem először győz­tek a petrozsényiek Konstancán), az, hogy a Iași-i Politehnicának kisebb­ségi érzése van a craiovaiakkal szemben (évekkel ezelőtt is pontok­kal tért haza az Universitatea laki­ból). Az Universitatea győzelmére többen is „szavaztak“, a fiultól vi­szont senki sem várt győzelmet. A konstancaiak azt állítják: „Kikap­tunk, mert nem játszott láncú“. Miért nem játszott ? Ez£ már nem tudják a szurkolók, a „hivatalos“ állítás szerint: beteg. Szombaton még kutya baja sem volt, szegény láncú... Úgy látszik, Mardarescu ed­ző távozása után sem nyugodott meg SPORT - Kolozs megyei jegyzetek TURISZTIKAI TÁJÉKOZÓDÁST ,,HÁLÓ-ÜGYBEN" KUPA-VERSENY A Torockói hegyekben, a szabad­erdei menedékház környékén bo­nyolították le a Kolozsvár Kupájá­val díjazott országos turisztikai tájé­kozódási versenyt, amely az utóbbi idők egyik legjelentősebb és egyben legnépesebb hasonló rendezvénye volt. A rendezők úgynevezett „erős“, kemény nappali és éjszakai „trasz­­szét“ (útvonalat) jelöltek ki és a részvevők jó felkészültségét, tudását bizonyítja, hogy javarészük dereka­san helytállt a nagy követelményű versenyen. A férfiak egyéni verse­nyéből a kolozsvári Zelenka Károly került ki győztesen, az ugyancsak kolozsvári Székely Zoltán és Hor­váth György előtt, míg a nők viada­lán két fővárosi sportoló, Georgeta Lita és Mariana Abrudan végzett az élen, a harmadik helyezett Fried­mann Krisztina (Kolozsvár) előtt. Amit a Román Turista- és Alpi­nista­ Szövetség figyelmébe ajánlunk: üdvös volna — elsősorban a sportág jövője érdekében! — ha ezután kö­rültekintőbben egyeztetnék a hazai versenynaptárt. Mert az említett kupa­versennyel egyidőben zajlott Arad megyében a Zaránd-kupáért kiírt tájékozódási verseny, és így a sportág legjobbjai két viadal között voltak kénytelenek választani. A kolozsvári A-osztályú labdarú­gó-mérkőzéseket köztudomásúlag a Sétatéri stadionban, a B- és C-osz­­tályúak zömét pedig a Bőr- és Cipő­gyári stadion pályáján rendezik meg. Mindkét játéktér szabályos, a gyep­szőnyeg ellen sem lehet kifogás. Hogy mégis „felszólalunk“ a két pá­lya ügyében, az a kapukat borító há­lóknak tulajdonítható. A Sétatéren túlságosan szűkre mé­retezték a hálókat, így azok annyira feszesek, hogy a gólba jutó labda az esetek 90 százalékában (különösen nagy lövés után) nagy erővel vágó­dik vissza a játéktérre. Ez persze zavart okoz: kapufáról vagy a háló­ból pattant-e ki a labda ? A tévé képernyőjén gyakran láthatjuk, hogy a külföldi pályákon (de az ország­ban is) lazák a hálók, a gólok — vi­­vónyelven szólva — „ülnek“, a kapu mélyén. Figyelmébe ajánljuk ezt a kolozsvári Sétatéri stadion gondnok­ságának is. És a bőrgyári stadionban ? Ott egyszerűen ki kell — nem kellene, hanem így : ki kell ! — cserélni a hálókat. Toldozottak, „foltosak“, nemcsak szabálytalanok, de cseppet sem esztétikusak. S mindkét sta­dionban nem ártana korszerűsíteni az eredményjelző táblát és a nagy­órát. László Ferenc HÁRMAS ATLÉTIKAI TALÁLKOZÓ Két napon át zajlottak le a Repub­­licii stadionban a Románia—NDK —Bulgária hármas atlétikai találko­zó küzdelmei. Mivel mindhárom or­szág legjobb atlétái már­ elutaztak Mexikóba, a válogatottaknak a má­sodik csapat elnevezést adták, bár valójában ez nem fedte a valósá­got, mert a keretben helyet kapott valamennyi itthonmaradt atléta. Az erőpróba elsősorban forma-ellenőrző jellegű volt, de sok tehetséges, már a válogatottak kapuját döngető fia­tal számára értékes tapasztalatszer­zés lehetőségét jelentette. A találko­zóra rányomta bélyegét a tét hiánya. Ennek ellenére született néhány értékes, figyelemreméltó eredmény. Mariana Goth ezúttal is bizo­nyította jó formáját. A 100 méteres síkfutásban 12 mp-cel lett első, Ele­na Vintila 6,13 méterrel nyerte a női távolugrást, Hidiosanu 14,5 mp-cel a 110 méteres gátfutást. A férfi súlylökést Rothenburg (NDK) nyerte 18,63 méterrel, a ge­relyvetést pedig Gh. Popescu 74,20 méterrel, megelőzve a Balkán baj­nok bolgár Milenskit . A 4x100 méteres női váltónk csak másodiknak érkezett a célba, de be­állította az országos­­csúcsot (46,5 mp.) A 200 méteres síkfutást Gh. Zam­­firescu nyerte­­21,5 mp-cel. A rúd­ugrásban 5,01 méterrel az­ NDK- beli Bar bizonyult a legjobbnak. Az összesített pontversenyben az NDK együttese szerezte meg a győ­zelmet. Sorban legyőzve a román és bolgár válogatottat. Részeredmé­nyek : NDK—Románia 175—162, NDK—Bulgária 208—128, Románia— Bulgária 200—135. 110 m-es gátfutásban (baloldalt) kettős román győzelem született: 1. D. Hidiovanu, 2. N. Perta, 10 000 m-es sík­futásban (jobboldalt) viszont már csak egy második helyre futotta atlétáink erejéből : 1. P. Krebs (NDK), 2. Bara­bás András (a képen is második) (ADORJÁN LAJOS felvételei) 1968. OKTÓBER 1. KEDD Pontverseny. Csak az utolsó, a 34. részhajrá döntötte el ez elsőséget: 1. C. Gontea (Steaua) — 46 ponttal, 2. P. Soare (Steaua) — 39 ponttal, 3. C. Ciocan (Dinamo) — 34 ponttal kerékpár: Steaua—Dinamo 4:1 A már több mint egy hete zajló kerékpáros pályabajnokságon is a Steaua és a Dinamo versenyzői (saj­nos, csak ők !) vetélkedtek az első­ségért, a Steaua és a Dinamó ver­senyzői uralták a döntőket, öt szám­ban avattak immár bajnokot, s a mérleg ezúttal a steauásoknak ked­vez, annyira, hogy ezúttal szinte szó­hoz sem engedték jutni nagy vetély­­társaikat. Miután a még ifjúsági Flo­rian Negoescu bajnoki címet szerzett a gyorsasági futamban (legyőzte a volt bajnok Popovics Dánt), ugyan­csak ő érte el a legjobb időt a re­­pülőrajtos 1000 m-es futamban, majd az üldöző csapatversenyben és végül a pontversenyben is a Steaua ver­senyzői közül került ki az arany­érmes. Ezek : CONSTANTIN GONJEA (pontversenyben) és a Steaua négyese (üldöző csapatversenyben). ■ _ Az egyetlen „dinamós szám" az egyéni üldöző verseny volt. Ez tulaj­donképpen Emil Rusu sportmester száma, (immár többszörös bajnok és országos csúcstartó 4000 m-en), az idén viszont nem indulhatott, az idén a XIX. Nyári Olimpiai Játékokon kép­viseli hazánk színeit. Emil Rusu hiány­zott, így hát nyílt volt a küzdelem. Egyforma eséllyel küzdött a címért a fiatal AI. Sofronie (Dinamo), aki az idei körversenyen is kitűnt, az ugyan-­­csak fiatal I. Juravle (Olimpia) és a veterán I. Ardeleanu (Steaua) győ­zött ALEXANDRU SOFRONIE, ő az újonc bajnok, s ez egyben a Dinamo egyetlen győzelme is. RAJTOLTAK A KOSARASÓK Egy újabb sportágban, ez alkalom­­mal kosárlabdában indult be az 1968—69-es országos bajnokság. A megnyitó szó persze az A-osztályú csapatoké volt. A csapatok már a bajnokságot megelőzően kipróbálták játékosaikat a Románia Kupa dön­tőjén. Ez alkalommal legnagyobb változásokat a többszörös országos bajnok, a Steaua keretében talál­tuk. Savu és Nosievici neve mellé olyan új nevek kerültek, mint Tarán, Jekeli, Czmor és Gheorghe, mindannyian országos válogatot­tunk tagjai. Ennek ellenére a döntőn játszott négy mérkőzésből a katonacsapatnak csak kettőt sike­rült megnyernie és talán az utóbbi évek leggyengébb rí mérkőzését vívta a kupagyőztes Dinamo ellen. A baj­noksági nyitány ugyancsak nagyon nehéz volt a katonafiúknak s csak a szerencsének köszönhetik, hogy végül is 76—75-re sikerült legyőz­niük a Rapidot. E találkozó után felkértük Cons­tantin Heroldot, a katonacsapat ér­demes edzőjét, hogy mondjon véle­ményt csapatának eddigi szereplésé­ről és terveiről. — Több új név szerepel csapa­tunkban. Nagyon értékes játékosok­kal rendelkezünk. Mivel azonban az új csapat több mint fele nemrég még­ más együtteseknél játszott, per­sze, hogy időre van szükségünk, míg a csapatot egységessé tesszük. A kupamérkőzések után sokan fel­tették a kérdést, hogy Jarauval, Je­­kelivel, Czmorral és Gheorgheval a csapatban, miért nem sikerült le­győznünk a Dinamót. Bennünket a vereség nem csüggesztett el, mivel csak néhány nappal a kupamérkő­zések előtt találkoztak a játékosok. Hogy a Steaua újra a régi legyen, ehhez szükséges hogy a játékosok jól összeszokjanak, pontosan össze­hangolják technikai és taktikai tu­dásukat. Ami eddig a fontos volt, az az, hogy biztosítsuk az egységet mind magasságban, m­ind életkor­ban. Ez sikerült is. A kezdet persze nem éppen olyan zökkenőmentes, mint ahogyan egyesek elképzelik. Az A-osztályú kosárlabda bajnok­ság első fordulójának eredményei : Buk. ICHF—Brassói Politehnica 68- 70 ; Bük. Politehnica—Temesvári Universitatea 82—68 ; Steaua—Rapid 76—75 ; Iași-i Politehnica—Bük. Di­namo 60—89 ; Kolozsvári Universi­tatea—Bük. IEFS 67—55 ; Galaci Po­litehnica—Konstancai Farul 62—49. Lengyel Sándor

Next