Előre, 1969. augusztus (23. évfolyam, 6763-6789. szám)
1969-08-01 / 6763. szám
ELŐRE 4. oldal Az élő vizek közé ékelt város, melynek nevét Zigeth-ként emlegeti egy hajdani krónikás, Máramarossziget, melyet a Tisza, Iza és a Róna vesz körül, a helység, mely az egész környék népdalköltőinek nyújtotta a Város képzetét, folyóinak köszönheti létét. A hegyvidék, a magas dombok, a tölgy- és bükkfaerdők rengetegéből kiszakított fennsík, melyre letelepedtek őskori idők lakói s melyeken a további századok során felépítették a kőfalú házakat — a folyók hordaléka Vizei voltak legrégibb útjai A Tiszán hömpölyögtek le a sóval megrakott tutajok, itt úsztak a kidöntött fák, a középkori város még nyilvántartja a hajóépítő mestereket. Itt ma is mindenütt fák és folyók illatát érzi az ember, a hatalmas erejű természet behatol a város határáig és nemcsak a fák. A nagyon urbánus kisváros „sziget“ jelképes értelemben is, folyók gyűrűjeként körülfogja s megtermékenyíti a falu, létrehozta, tartja s építi a történelmi Máramaros népi ereje. Az Iza fölött, a Szalavánon van egy rész, amelyet Várnak hívnak ma is. Az itt végzett ásatások során került felszínre egy erődítmény, mely alatt késő bronzkori település nyomaira bukkantak. Az itt talált tárgyak a város életkorának jelölői. 1859-ben, a nagy tűzvész idején, a leégett templom romjai közül rendkívüli szépségű, bizánci stílusban festett freskók kerültek elő. Ez alkalommal találták meg azt a jóval régebbi, állatáldozatokra használt pogány oltárt is, mely fölé a keresztény templom épült. Dr. Szilágyi István, neves szigeti tudós közlése szerint a keleti rítusú templomot 1050—1150 között emelték, ebben az időben az egész ország területén mindössze 3 kőtemplom állt. Az első írásos emlék a város történetében egy Benedikt nevű szigeti pap, Máramaros vikáriusának 1346-ban tett hűségesküje. 1394-ben válik Sziget Máramaros központjává, címerébe bevési a bölényfejet. Sziget és környéke történetét nem lehet mereven szétválasztani. A város és a népi „rebellis Máramaros" történelme szorosan egybefonódik, olykor ellentmondásosan. Sziget a korán megállapodott és polgáriasult, a szüntelen mozgásban lévő, történelmet alakító, sajátos kultúrát teremtő és forradalmakat robbantó vidéktől kapja életerejét. Dr. Ioán Mihályi bizonyítja — a XIV—XV. századi diplomákhoz fűzött Reflexióiban — a román nép kontinuitását ezen a földön, egykori krónikák és a XX. században is eleven folklór nyomán. Gavrila Mihályi így ír a „descalecare"-ról: „A XIV. századi Máramaros tanúja volt Dragoșországalapításának, véréből és nemes lényéből a legértékesebbet adta Moldvának, mely századokon át annyi hősiességgel harcolt a mindenünnen özönlő barbár hadak ellen." Történelem s forradalmak története... Itt jegyezték fel az első sztrájkot, a XIII. században a sóvágók megmozdulását. A só volt a város kincse. A föld alatt hatalmas boltívek mutatják ma is a bányászok útját a csillogó, káprázatos, kristályfalakba tömörülő só után. A só után, melyet századokon át úsztattak a Tiszán, s melynek értéke annyi időn át a nemesfémekével vetekedett. A sóvágók sorsa olyan volt, mint minden bányászé. A XV. században a 24 tagból álló városi tanács rendszabályozza a lakosok — mesteremberek, sóvágók, tiszai hajósok — életét. A „legdrágább emberek", a sóbányák munkásai, külön privilégiumot élveztek, megengedett volt számukra a független bíráskodás. Milyen sorsuk lehetett, ha ennek ellenére ismételten fellázadtak? 1436, 1492, 1498, a tizenötödik század dokumentumokkal bizonyított sztrájkjainak dátumai. Egy irat maradt fenn, mely magyarázza az eseményeket, rávilágít a tulajdonos királyi kincstár és sóvágók viszonyára. „Megtiltjuk azonkívül hogy sóvágóink a jövőben azon összejövetelt vagy gyűlést melyet maguk között TUR-nak neveznek és amelyből kamaránkra mindig sok és kimondhatatlan hátrány és más kár szokott származni, megtartani merjék, azokat pedig akik jelen lenni, tilalmunk ellenére, az ilyen gyűlést kezdeményezni vagy összehívni merik és azon megjelennek, a sóbánya-kamara ispán letartóztathatja őket, testcsonkító büntetéssel sújthatja, összes öröklött és egyéb vagyonukat pedig a mi különös engedélyünkkel, felségünk számára lefoglalhatja és elkobozhatja". (A máramarosi sóbányák alapszabályai, 1425). Semmi kétségünk nem lehet afelől, hogy a drákói intézkedéseket végrehajtották. A só idevonzotta a „hospites”-eket, mesteremberek, kereskedők telepedtek meg. A XVI. században Sziget már neves, lengyel földön is ismert város. Polgárai nyugalmat akarnak. Biztonságos utakat, csendes várost, melynek házai közt zavartalan ritmusban folyik az áruk termelése és értékesítése. Szembekerülnek a kor nagy áramlataival, az idők társadalmi forradalmat érlelnek. 1514 — Dózsa: A város igyekezett távolmaradni, de a vidék, bocskoros nemeseivel együtt, egységesen csatlakozott a parasztvezérhez. „Huszt várának ugyancsak sok dolga akadt". Az 1514- 34. törvénycikk szerint : „Omnes fere Nobiles comitatus Maramuriensis partem rusticorum tenuisse... dicuntur*. A parasztság oldalán harcoló kisnemesek részvételének különös értéket ad, hogy lázadásuknak politikai okai voltak. A felkelők keményen lesújtottak módos polgárokra. Mint történelmük során annyiszor, most is bizonyították : „habár felül a gálya... azért a víz az úr". A XVII. század a hanyatlás kora, maga a város is elszegényedik. A hanyatlás rohamos. 1786-ban jegyezték fel: „A lakosság csalánnal, kukoricakocsányból készült kenyérrel és fakéreggel táplálkozik". Csodálkozunk-e, hogy Máramaros ősi kis fatemplomaiban, még századunkban is, az oltár mellé helyezve őrizték Rákóczi lobogóit? Azét a Rákócziét, akinek seregében a legendás Pintye Gligor is harcolt szegénylegényeivel, akinek zászlói alá az elsők között tódult Máramaros népe és akinek felkelő seregét még az első évben 4000 gyalogossal és 800 lovassal növeli. . Emlékmű őrzi az egykori városháza előtt Asztalos Sándor és Móricz Samu, negyvennyolcas szabadságharcosok nevét. Kossuth minisztériumában volt kormánybiztos Gavrila Mihályi. Itt élt Leővey Klára, a pedagógia nagy alakja, a szabadságharc hőslelkű aszszonya, aki 1849-ben a debreceni állomáson fogadta a máramarosi katonákat. Ebben a városban harcoltak akkor is, amikor már minden veszve volt, a fegyverletétel tényét nem akarták tudomásul venni. A csatára készülő lovascsapatok még egyre vonultak „a tűzbe", le Nagybányára, túl Nagybányán, Dés felé. „Pro Patrie et Libertate*. Milyen csendes Sziget. A városnak nyugodt ritmusa van. Aki végig megy az Eminescu utcán, a költő „szent hársai" alatt, költőtársak lépteit véli hallani. — Az itt tanárkodó Juhász Gyula tétova, megmegálló lépteit „a hold alatt". Arany járását, akit itt, a Malomkertben mardostak az „öntudat kígyói". Vándorszínész korában járt itt Arany, innen ment el, gyalog indulva, majd ekhós szekérre ülve, és nem tudta még, hogy a költészet csúcsai felé. „Goethének az olasz ég, a déli táj, az antik világ szemlélete kellett, hogy visszatérjen a hűtlenül elhagyott Múzsához . Aranynak csak egy jóbarát" — írja Kolozsvári Aladár. — Szilágyi István volt ez, az „szaparii hű barát" akivel együtt volt Debrecenben a kollégiumban és Szalontán, akit felkeresett Szigeten, akinek egy munkáját sajátkezűleg másolta le a sajtó számára 1843-ban, akihez egyre írta leveleit. Költők, művészek, krónikások lépteinek emléke, álmaik, illenek ehhez a helyhez. Miron Costin is erre járt, a moldvai krónikás, lengyelföldről jövet itt, a Malomkertben nyitotta meg utolsó műtermét Hollósy. Negyven tanítványt várt ide, de utolsó técsői képeit teljes magányban festette. Nevét ma egy sírjára helyezett kőlap őrzi a szigeti temetőben. Emléktáblák... Itt, ezen a helyen, a piac mellett, a gesztenyesor közelében, ahol ma a szürke obeliszk áll, végeztek ki három partizánt 1944 júniusában. Dakota Ilie, Papadineji Vasile, Sukici Iosif nevét bevésték az idővel dacoló kőbe. Végig megfigyelhető a századok folyamán a népi, forradalmi, és kulturális mozgalmak befolyása. Itt jött létre a román országok legrégibb népnevelési kultúrintézménye, az Asociație pentru Cultura Poporului Român din Maramure?, mely az ASTRA (1861) alakulását egy évvel megelőzte. Ennek körében alakult meg az az olvasótársulat, mely állandó kapcsolatot tartott fenn a Román Akadémiával. 1918 novemberében a környék erejére támaszkodva hozták létre a Román Megyei Tanácsot, szigeti székhellyel, melynek elnöke a demokratikus Vasile Kindric volt. December elsején nagy tömegek vettek részt a gyulafehérvári gyűlésen. A forradalmi és kulturális mozgalmak vitalitást kölcsönöztek a városnak, ennek a „szigetnek", mely bizonyos merevséggel őrzött nagyon régi gyökerű polgáriasult hagyományokat. Az első világháború után a munkásmozgalmak szervezetté válnak. Megalakul a helyi pártszervezet, az RKP első megyei konferenciáját 1932 májusában tartják meg, az illegalitás körülményei között, az Iza utca 31 szám alatti házban. 1932—33-ban jelenik meg az illegális „Maramure?ul Ro?u" és a legális „Crainicul Maramure?ului*. 1937-ben „A nép békét akar" című, illegálisan nyomott háború ellenes és antifasiszta brosúrát adják kézről kézre. A szigeti munkásság szolidaritását fejezte ki Grivicával, s maga is sztrájkok sorát robbantotta ki. Legjelentősebb volt az 1936-os bútorgyári sztrájk. A munkásság kialakulása, aktív jelenléte adott a századok folyamán kialakult képtől eltérő jelleget a városnak. A három főút köré tömörülő Sziget architekturális arca a XIX. században alakult ki, s maradt változatlan egészen az utóbbi évtizedig. Ezt az állandósult formát nagyon jól kifejezik a jórészt szecessziós ízlésben emelt paloták és házak, melyek közé karakteradóan vegyül egy-egy épület tiszta gótikája, barokk vonala vagy ablakok késő-rokokó dísze. Urbánus polgárok városa volt, sok — elszigetelődésre jellemző — különcködéssel. Kerültek ki innen világjárók, s emberek, akik csak képzeletben s papírra róva tettek meg világkörüli utakat. A mai Május 1. munkásklub, épületében egykor szabadkőműves páholy működött, a könyvtár ritkaságai között sziámi nyelvű buddhista könyveket őriz. De ebben a városban már az első világháború előtt olvasták és szavalták Adyt és jelentős eseménnyé avatták annak a Bartóknak a koncertjét 1922-ben, aki Ion Birlea professzorral 400 dallamot gyűjtött a máramarosi román folklórból. A gyökeres változás első jele a lázgörbére emlékeztető, zaklatott életritmus kiegyensúlyozódása volt. 1944- ben kezdetét vette az egyenletes ütemben felfelé ívelő fejlődés. Mindennél érzékenyebb mutatója ennek a lakosság létszámának növekedése. Az 1930-ban 27 270 főt számláló Máramarossziget lakossága a második világháború végén a felére zuhant. Háborús megrázkódtatások, deportálások, politikai üldözések, a munkalehetőség hiánya idézték elő ezt, az emberek elpusztultak, vagy elhagyták a várost. 1948-ban már emelkedés mutatkozik : 18 329 lakos, és ez a szám 1968-ban 31 746-ra nő. Sziget történetében első ízben fordul elő, hogy fejlődését szilárd alapokra az ipar fejlesztésére helyezik. A város 7 iparvállalata közül 4 köztársasági alárendeltségű, egy köztük olyan szövetkezetként kezdte államosított működését, mely kis műhelyből alakult. A város ipari fejlődésének húsz esztendejére ezek az adatok jellemzőek : az erdőgazdálkodási vállalat össztermelése 18 év alatt 178 százalékos növekedést mutat. Az 1924-ben alapított Partizánus kefegyár globális termelése 1968-ban — 1938-hoz viszonyítva — 3 millió lejről 13 200 000 lejre nőtt. A Maramureșana helyiipari vállalatban az össztermelés 20 év alatt 30 millió lejjel emelkedett. 1948 előtt 12 pék működött a városban, 1949-ben felépül a kenyérgyár, termelése 1968- ban 15 millió lejjel több mint 49-ben. 1938-ban 206 bolt volt Szigeten, kis üzletek, kocsmák, sátrak. 1968-ban 52 élelmiszerüzlet (1958-ban 35), 39 iparicikkeket árusító (1958-ban 30), 24 vendéglátóipari egység (1958-ban 20). A tavaly forgalombahozott áruk értéke 202 526 000 lej. Az utóbbi években megváltozott a fejlődési ritmus. Az „Unitatea” kötöttárugyár, melynek termelése 1949—1968 között 116 616 000 lejes növekedést mutat, 1965—68 között másfél millió lejjel múlja felül a 9 év alatt elért össztermelési növekedést. A két évtizeden át tartó egyenletes fejlődés ugrásszerű fejlődéshez vezetett. Tanúi lehetünk ennek minden téren Míg 1960-ban városfejlesztésre 17 770 000 lejt irányoztak elő, öt évvel később már 86 700 000 lejt Az ötvenes évek megvalósításai közé bútorraktárak, új szövetkezeti részlegek építése tartozik, kereskedelmi egységeket korszerűsítenek, lakásokat építenek, iskolákat. A hatvanas évek vívmányai jellegükben mások. Felépül — 1000 vonallal — az új automata telefonközpont, mikrorajon típusú építkezés folyik a CIL negyedben, ahol 718 lakást emelnek, kereskedelmi komplexumok nyílnak meg, megnyitja kapuit a „Stúdió" színházterme, új épületbe költözik a múzeum Hőerőművet építenek, központi fűtést vezetnek be egyes középületekbe, megoldják a város vízellátását és kiépítik a csatornahálózatot. A vízmű berendezésének kapacitása 75 liter másodpercenként, a csatornahálózat tisztítóállomással rendelkezik. Négy és fél kilométer hosszúságban szabályozzák a Tisza partját. A mai képet jellemzően a CIL adatai világítják meg. Az ország legmodernebb faipari kombinátjának a helyén egykor a hajlított bútorgyár állt, ezt olvasztotta magába a „gyárváros". A bútorgyár napi termelése egykor 25 szék volt. 1953-ban 102 munkással dolgoztak és 13 298 széket állítottak elő. Ma a CIL össztermelése meghaladja a 200 millió lejt és 2 524 alkalmazottat foglalkoztat. Évente 15 000 köbméter préselt lemezt, 15 000 garnitúra bútort, 600 000 hajlított széket, 18 500 tonna PAL-lemezt termel. Ha Sziget látképét és a CIL-negyed képét egymás mellé helyezzük, az a benyomásunk, mintha nem egyazon városban készültek volna a felvételek. Nagyon élesen különül el a kétfajta városkép, a két merőben különböző világ. Az új negyed, a „gyárváros", nem olvadt be a százados városképbe, épületei nem ékelődtek a meglévő falak közé. Beépítetlen telkeken, nagy, szabad térségeken emelkedett, mintha a merész sziluettek egy tiszta lapra írnák egy másfajta lét törvényeit. A CIL — az országos fejlődés ütemébe illeszkedik. Ebbe a legészakibb városba, erre a „szigetre", behozta napjaink ütemét, a széles perspektívák távlatát. Mintha ezek a mértani formák kristályéleikkel minden zártság széttörésére lennének hivatottak. Világos és áttekinthető szerkezetek, racionálisak és jövőt hordozók. Egy olyan jövőt, melyet sokféleképpen képzeltek el, de ilyennek nem. Nem a város történetéből következik, ez a perspektíva csak az egész ország változásával párhuzamosan, abból következően jöhetett létre. Sziget, a nagy kölcsönző, most nem önnön vidékétől, hanem az öt magába foglaló országtól nyert rávilágító fényt. A CIL automatizált folyamatokat jelent, ahol a fa csak a rönktéren jelenik meg ismerős alakjában, egyébként rendkívül bonyolult eljárások csaknem személytelen nyersanyaga. Intellektuális képességeket kívánó vezérlő-berendezés irányítók, inkább laboratóriumnak tűnő teremsorok, épületsorok Gyárak sora. Gyökeresen új arányok, igényelt problémák. Szigetet joggal nevezhetjük iskolavárosnak 16 általános iskolája, líceuma, szaklíceumai, különböző fokozatú szakiskolái azzá avatják. 7500 diák tanul falai között. Nagyon mély hagyományokba gyökerező ez a jellege. Itt működött az ország egyik legrégibb iskolája, felsőfokú intézetei voltak, román és magyar tannyelvű tanítóképzője. Hasonlóan mély gyökerei vannak a művészi szintet megközelítő műkedvelő mozgalomnak. Itt kezdeményezték az országszerte elterjedt tudományos brigádokat, Sziget bábszínház-együttese három ízben nyerte el az I. L. Caragiale versenyek országos díját s hazánk képviselője volt a Karlovy-Vary-i fesztiválon, többször nyert országos díjat a kultúrház énekkara. Etnográfiai múzeuma egyike a legértékesebbeknek, népi művészeti iskolájában 400 növendék tanul, zenei szakiskolája van, irodalmi és képzőművészeti köre. A városi könyvtár több mint 31 000 kötetet számlál, a ritkaságokat magába foglaló dokumentációs könyvtár eddig feldolgozott anyaga 13 000 kötet. Abban, hogy Szigeten végbement a társadalmi rétegződés strukturális változása, igen nagy szerepe van a városba vonzott falu bevonásának, a szocialista kultúrába, a két kultúrhagyomány egyesítésének. Máramarosszigeten a munkásosztály kialakulásáról és az új értelmiségi réteg létrejöttéről beszélhetünk. Az iparban foglalkoztatottak száma 7 885 ember, a kereskedelemben és a fogyasztási szövetkezetekben 770-en dolgoznak. Az értelmiségiek közt 434 tanerő van, 65 mérnök, 91 orvos, 14 gyógyszerész. Összehasonlításképpen említsük meg, hogy 1939-ben 515 mesterember élt itt és hasonlóan nagyszámú kereskedő, ők és a tisztviselők rétege dominálta a várost. Rajtuk kívül viszonylag kis számban voltak szakképzetlen munkások, napszámosok, a külvárosokban környéki parasztok. Az új értelmiségiek — és az értelmiségiekhez egyre közelebb kerülő, automatizált gyárban dolgozó szakmunkások — zöme paraszti eredetű. Máramaros kenyere az ipar. Az ipar ilyen arányú fejlesztése a kulturális felemelkedés szükségszerű hordozója Napjainkban vált ennek a folyamatnak egyértelmű keretévé Sziget , a város. Az Unitatea kötöttárugyár új épülete A faipari kombinát BÁNYAI JUDIT és KATZ NÁNDOR riportja SZABÓ FERENC felvétele 1969. AUGUSZTUS 1. PÉNTEK