Előre, 1969. szeptember (23. évfolyam, 6790-6814. szám)

1969-09-11 / 6798. szám

1969. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK ARÁNY, JÖVEDELMEZŐSÉG ÉS HATÁRIDŐ Az elkövetkező ötéves tervben az állami központosított beruházások összege eléri a 420—435 milliárd lejt, vagyis csaknem a két előző ötéves terv összberuházásainak összegét Nyilvánvaló, hogy a beruházási alapnak ez a jelentős növekedése csak akkor vezethet megfelelő gazdasági eredményre, ha növeljük a beruházások gazdasági hatékonyságát Ceausescu elvtárs kongresszusi jelentésében rámutatott: „Egész gazdasági tevékenységünknek alapvető célja, hogy növeljük a beruházások hatékonyságát, az alapokat elsősorban a gazdasági tevékenység gyarapítására fordítsuk.“ Az egyre nagyobb hatékonyság elérésének egyik útja a műszaki-gazdasági mutatók sokrétű rendszerének alapos elemzése. E cikk terjedelme nem engedi meg, hogy részletesen foglalkozzam ennek az elemzésnek minden elméleti és gyakorlati kérdésével, ezért csak néhány vonatkozására térek ki. Véleményem szerint az elemzés csak akkor lehet igazán mértékadó, ha a beruházás mutatói összehasonlíthatók megfelelő hazai és külföldi mutatókkal. Ahhoz, hogy hiteles következtetéseket vonjunk le, feltétlenül szükséges tehát, hogy a létesítendő új kapacitások esetében minél összehasonlít hatóbb elemekkel rendelkezzünk. Az összehasonlítás azonban még így sem minden esetbenérvényes, mert olykor különböző arcélű egységeket használnak fel az összehasonlításra. A buzoui tejtermékgyár dokumentációjában a Raroul vállalat és a brailai tejtermékgyár műszaki-gazdasági mutatóit vették összehasonlítási alapul, holott e gyárak profilja különböző, hiszen a Raroul integrált tejport gyárt, a buzoui üzem pedig fölözött tejből dolgozik (ezenkívül a buzeui egység, a breslaitól eltérően, friss termékeket is előállít). A műszaki-gazdasági mutatók kidolgozásában, illetve elemzésében az is fontos, hogy ezek a mutatók olyan számításokra épüljenek, amelyek minél reálisabb adatokat vesznek alapul az illető ág távlati szükségleteit illetően, szem előtt tartják a legkorszerűbb és legkifizetődőbb technológiai és konstrukciós megoldásokat stb. Ha például a tervezett kapacitás mutatóját vizsgáljuk, mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a tervben foglalt termelőeszközökkel, elsősorban pedig az alapvető berendezésekkel biztosíthatjuk-e az illető kapacitást. Ez a követelmény kézenfekvő, mégis egyes tervező intézetek — mint az Élelmiszeripari Tervezőintézet a breilai tejtermékgyár esetében — figyelmen kívül hagyják azt. Az is nyilvánvaló, hogy a nyersanyag beszerzésének módja döntően befolyásolja a műszaki-gazdasági mutatókat. Ennek ellenére egyes dokumentációkban nem számolnak ezzel a követelménnyel. Sokrétű kérdést vet fel a reális rentabilitás is, amelytől a beruházás megtérülése és több más mutató függ. Különösen a gyártandó termékek árának megállapításáról van szó. A reális megalapozottság hiánya nehézségeket okoz a beruházás műszaki-anyagi mutatóinak hitelessége és a mutatók alapján hozott döntések tekintetében, az üzembe helyezés után pedig kihat a vállalatok tevékenységére. A beruházások hatékonysága attól is függ, hogy az alapokat milyen mértékben használják fel közvetlenül termelőeszközök létrehozására. Egyes megrendelők és tervezők még mindig szem elől tévesztik, hogy az épületfalakkal nem lehet termékeket gyártani, hanem csakis a technológiai berendezéssel. Ezért a X. pártkongresszuson ismét hangsúlyozták, hogy csökkenteni kell az építőmunkálatok részarányát és a beruházási alapoknak minél nagyobb részét kell gépekre és berendezésekre fordítani. Számos példa bizonyítja, hogy ez elérhető. Szemléltető e tekintetben a gyulafehérvári porcelángyár, amelynek építése az idén kezdődött meg. Itt az építőmunkálatok részaránya 39 százalék, több mint 10 százalékkal kisebb, mint a kolozsvári porcelángyárban, amelynek bővítése 1967-ben vette kezdetét. A szebeni malom- és sütőipari kombinátban, amelynek építése 1965- ben kezdődött meg, az építőmunkálatok részaránya 49,8 százalék volt, ezzel szemben az idén épülő Műres malom- és sütőipari kombinátban a rész már csak 33,5 százalék lesz. Ismeretes, hogy a különböző gazdasági ágak között szoros kapcsolat áll fenn, így tehát bizonyos termék határidőre való előállítása hatással lehet más termelési ág tevékenységére. Ilyen körülmények között rendkívül fontos az új termelőkapacitások üzembehelyezési határideje. A kongresszuson ezért szorgalmazták a beruházási munkálatok alapos előkészítését, nevezetesen a műszaki dokumentáció határidőben való összeállítását, a műszaki berendezések szerződéses lekötését, a káderek képzését stb. Ez annál is inkább szükséges, mivel egyes beruházások megrendelői és az építővállalatok nem tesznek eleget ennek a követelménynek. Vajon mi mással magyarázható az, hogy egyes megyékben az idei beruházásokat július 31-ig még felerészt sem valósították meg? Különösen vonatkozik ez Hargita megyére (35,4 százalék), Beszterce-Naszód (41,9 százalék), Szatmár (45,6 százalék), Temes (48,1 százalék) és Kovászna megyére (46,1 százalék). Az is igaz, hogy az illetékesek nem mindig készítik elő az elengedhetetlenül szükséges feltételeket a beruházások ütemes teljesítéséhez. A Csíkszeredái kötöttárugyárban az utolsó negyedévben üzembe kellene helyezni az egyik részleget, amely év végéig egy millió darab kötöttárut gyártana, de egyes berendezésekre még mindig nem kötötték meg a szerződést. Ezenkívül az építő-szerelő munkákban és a vízellátási rendszer kiépítésében is lemaradás mutatkozik (kivitelező a brassói ISCM). Úgyszintén a székelyudvarhelyi cérnagyárban az utolsó negyedévben terv szerint be kellene indítani az évente 1000 tonna cérnát gyártó új részleget, de nem gondoskodtak arról, hogy a kolozsvári Unirea üzem határidőre szállítsa a szükséges kártológépeket és nyújtóműveket. Hasonló a helyzet a nagyváradi vágóhídon, ahol július végéig csak 43 százalékban teljesítették az évi beruházási tervet. Rosszul halad a vállalatfejlesztés a nagyváradi ruhagyárban (25 százalék) és Drum Nou vállalatban (35,2 százalék), akárcsak a kolozsvári Metarul Rosában (41,2 százalék). Az új kapacitások késedelmes kivitelezésenemcsak a nemzetgazdaságot fosztja meg az előirányzott termékektől, más nehézségeket is okoz. Többek között befagyasztja a pénzalapokat — olykor valutát — olyan berendezésekben, amelyeket az építkezések elmaradása miatt nem lehet beszerelni. Találó példa erre a szászsebesi faipari kombinát, amely januárban 44 millió lej értékű berendezést vásárolt külföldről, de a szerelést csak júniusban kezdték meg (kivitelező a brassói 5. számú építőtröszt). Ilyen esetekben egyes megrendelők és építővállalatok •úgynevezett „objektív* * okokra hivatkoznak. Ha alaposabban megvizsgáljuk azonban a dolgot, azt tapasztaljuk, hogy ezek a „tárgyi okok“, ha nevükön nevezzük őket, a késedelmes intézkedésekből fakadó hiányosságok. Az ilyen okokra erőteljesen rácáfol az a sok termelőkapacitás, amelyet a megrendelők és az építők idejében, sőt határidő előtt használatba adnak. Ennek szemléltetésére csupán egy példát hozunk fel :a Brassó megyei vidombéki Octombrie rosu vállalatban az évi 500 tonna kapacitású fésűsgyapjú-berendezést június helyett áprilisban helyezték üzembe (kivitelező a brassói ISCM). A beruházások késedelem nélküli kivitelezése igen nagyjelentőségű, ha meggondoljuk, hogy a következő ötéves tervben számottevően növekszik a beruházások volumene és sok vállalat épül, illetve bővül. Ha csupán a könnyűipari beruházásokat vizsgáljuk meg, s ezekből is csak a Maros, Hargita, Kovászna, Kolozs, Szatmár, Bihar, Brassó és Fehér megyei beruházásokat, azt tapasztaljuk, hogy az 1969- es terv öt nagyszabású munka megkezdését irányozza elő — nagybányai ruhagyár, besztercei pamutfonoda, zilahi pamutfonoda, Csíkszeredai gyapjúfonoda, gyergyószentmiklósi cipőgyár —, továbbá három fejlesztési munkát — szatmári Ardeleana textilgyár, segesvári 6 Martic, nagyváradi Metalica. Ezenkívül folyamatban van négy más vállalat, a székelyudvarhelyi cérnagyár, a Csíkszeredai kötöttárugyár, a kézdivásárhelyi ruhagyár és a gyulafehérvári porcelángyár építése is. Az említett megyékben a könnyűipari beruházások javarészét a textil-, az üvegipar és a háztartási cikkeket gyártó ipar fejlesztésére fordítják (Kolozsvár, Torda, Szatmár, Gyulafehérvár, Bihar), de nagy figyelmet fordítanak annak a fontos pártkijelölte feladatnak a megvalósítására is, hogy fejlesszék a könynyűipari berendezések gyártását. Ezt a célt szolgálják a kolozsvári Metalul rosu beruházásai (több mint 900 tonna berendezés), a segesvári Nicovala (évente 100 tonna berendezés és 400 tonna pótalkatrész), valamint a marosvásárhelyi IUIU (150 vagon berendezés) beruházásai. A beruházások ily nagyarányú növekedése, a beruházási űrlapok minél hatékonyabb felhasználása megköveteli, hogy a beruházás teljesítésében részt vevő összes tényezők egyöntetűen elősegítsék a X. pártkongresszuson kijelölt feladatok valóra váltását. Cicerone Nijescu, a Központi Beruházási Bank aligazgatója 1. Az összehasonlítható elemek szerepe a beruházások gazdasági hatékonyságának növelésében 2. Úgy is lehet, mint Gyulafehérváron 3. Félesztendőre befagyasztott 44 millió lej 4. Objektív ok, vagy hanyagság? 5. A nagyszabású iparfejlesztés sokra kötelezi Hargita, Maros, Kovászna, Kolozs, Szatmár és Bihar megyét. Korszerű bányakép. Ilyen gépek helyettesítik a külszíni fejtésekben a vájár, a csillés munkáját Tempora mutantur et nos mutamur in illis. Szinte naponta érezzük ezt Szemünk előtt alakul át a világ s alakulunk mi benne. A kotlóaljnyi csibét keverttel etető gazdaszszony, a hátsó udvarban kaparászó aprójószágnak szemet szóró, az eleségre hívó szavakat gügyögő, minden csirkéjét egyenként személyes ismerősként számontartó asszony idilli nosztalgiát kiváltó képe helyébe egyre gyakrabban kerül az emeletes ketrecsorokban ezer számra tenyésző, hízó baromfit önetetőkkel, önitatókkal ellátó, szakképzett baromfigondozónők jelensége. Állattenyésztésünk egyik — általában — legakutabb kérdése a kisgazdaságról a nagyüzemre való áttérés szakaszában az állatgondozás, sokféle vetületével. Mert, míg a gazdaság többi üzemágaiban a kisebb-nagyobb zökkenők károsak ugyan, de nem sorsdöntőek, az állattenyésztésben a legkisebb zökkenő is súlyos következményekkel járhat. Az állati szervezet biológiai funkcióit nem lehet szakaszossá tenni, azok egy életen keresztül, mindennapos, egyhangú szigorúsággal követelik meg a magukét. S ezeket az igényeket mindennapos következetességgel kell kielégíteni. A magángazdálkodásban, a kisgazdasági életformában az állatok ellátása, gondozása évezredes beidegződéssé, rítussá, magától értetődő, a család jólétével szervesen összefüggő tevékenységgé vált. A mezőgazdasági nagyüzemben dolgozó állatgondozó szerepe az óraműpontossággal működő gép fogaskerekének a szerepe, kihagyása az egész szerkezet működését megbénítja. Ennek a szerepnek a tudatosításához át kell nevelni, át kell alakítani a percekben nem, csak napszakokban gondolkodó falusi ember mentalitását. De ha gondolkodásmódját, életberendezkedését átalakítjuk, hozzá kell idomítani életkörülményeit is, hogy ne csak munkájában, hanem annak eredményeiben is érezze az átalakulást. Ha sorrendet akarnánk felállítani az állatgondozók munkakörülményeinek „civilizálhatóságát“ illetően, talán ez lenne a helyes sorrend baromfigondozó, hízóállatgondozó, borjúgondozó, fejőgondozó, sertésgondozó, juhász. S ha megfigyeljük, különösen a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben, ez a sorrend elég következetesen érvényesül a gondozók biztosításánál a legnehezebb jó pakulárt kapni, mert annak munkakörülményei javultak legkevesebbet a civilizáció térhódításával ; utána következnek a sertésgondozók, annak ellenére, hogy az állattenyésztésnek ebben az ágában a legmodernebb technikát, a munkakörülményekben a legemberségesebb viszonyokat lehet megteremteni ; egy tudati tényező mégis sok embert tart vissza ettől a munkától ; a fejőgondozók munkájában a nagyfokú lekötöttség az, ami miatt az emberek nehezen szánják reá magukat erre a szakmára (ezen persze aránylag könnyen lehetne segíteni, amint erre cikksorozatunkban már rámutattunk.) Lásd az Előre 6692, 6722, 6738, 6797. számát. Baromfigondozásra már könnyebben vállalkoznak asszonyok, leányok, de még idősebb férfiak is, mert ez sem nehezebb testi munkával, sem a munkahelyen uralkodó és a lakásban kellemetlenné váló szagoknak a ruházatba ivódásával nem jár. A javadalmazás pedig — megfelelő teljesítmény esetén — előnyös. ★ Kovács Kati mosolygós arca hét éves távlatból dereng vissza. Társnője megbocsátja, hogy nevét azóta elfelejtettem. Pedig sok gondot osztottunk meg Széken, amíg túljutottunk az első nehézségeken. Üggyelbajjal, mert volt elhullás is szép számmal, de még riadoztunk is, amikor papírra vetettük a számvetés nyersmérlegét s mennyibe kerül egy húscsirke mire átadtuk s mennyiben állott. S hiába volt a jószándék és tenniakarás, elég volt pár órás elszunnyadás a csibenevelés első heteiben, hogy a hőmérséklet pár fokos csökkenése miatt a csibenevelőházban másnap már tömegesen kornyadozzanak a kényes apróságok. A baromfitenyésztésben a munka nem nehéz. Vannak azonban időszaki munkák, amelyek a falusi emberben még nem kellőképpen beidegzett — percnyi pontosságot, fegyelmezettséget, bakteriológiai mércével mért tisztaságot kívánnak meg. Ilyenek a keltetés és a csibenevelés első hat hete. De ne csak a mi véleményünket mondjuk el; hallgassunk meg egykét gondozónőt is : miként vélekednek munkájukról, javadalmazásukról, szakmájukról, élet- és munkakörülményeikről. Keresztül-kasul járjuk a keltetőt, csibenevelőházakat, tyúkszállásokat s az eleség reményében úgy tódulnak nyomunkban a fehér Leghornok, mint annak idején a patkányok a Hammelni furulyás ember után, amikor a kazalrakás sürgésforgásából előbukkan Mocan Maria gondozónő. Persze bizalmatlan az aktatáskás emberrel s azt mondja, menjünk inkább Brando van Gabrielához, mert ő többet tud mondani. Messze kint a feleki oldalban, búzatáblán, kaszálón áthaladva, még pirosban álló, vadonatúj, módos házában találjuk meg a „defa“-t. Szívesen mesél, mert szereti a munkáját s meg van elégedve a javadalmazásával, szinte eldicsekszik keresetével (de őszintén nem azért, mert tudja, hogy amit mond, az bekerül az újságba !). Jelenleg 1100 tojótyúkból áll a „Testvériség“ MTSZ baromfiállománya. Mind Leghorns gondozójuk nem sok jót mond a fajtáról: igényes, erősen repül, amikor kiselejtezésre kerül kevés és gyenge minőségű húst ad. Szívesebben venne valamilyen vegyeshasznosítású fajtát ketten, 24 órás váltásban gondozzák az állományt. Tavasszal hárman kezelték a két 10 000-es keltetőgépet is. Három sorozatot keltettek, 70—75 Vp-os kelési aránnyal, amivel nemcsak ők, de a gazdaság is jól keresett, mert a tojást eleinte 90 bániért, azután 1,40 lejért vették Nagyváradról, a naposcsibéket viszont 3 lejért adták el az IRAVICOOP útján. A gondozónők minden 100 eladott csirke után 1,50 munkaegységet kaptak. Mivel akkor még hárman voltak, a keltezési idényben fejenként 220 munkaegységet „kerestek“. Most a gondozásért szintén teljesítménybért kapnak minden 100 tojásért 0,60 munkaegységet, a tyúkok gondozásáért darabonként és havonta 0,02 munkaegységet. Tehát jobb a tojáshozam, jobb a kereset. A „főnöknő“ — mivel az írásbeli munkákat ő végzi — még kap havonta 6 munkaegységet. Vagyis, ha jól összeszámoljuk egy évre kijön 724 munkaegység. A gazdaság a munkaegység értékét írásbeli szerződésben garantálta, a következőképpen : 12 lej készpénz, 3 kg búza, 4 kg kukorica, 1,5 kg burgonya. Ehhez járul még — az egész évre számítva — 0,30 ha kaszáló. Ha a termények és a kaszálóról származó széna értékét nagyjából szerződéses áron összeszámoljuk, kereken havi 1400 lej értékű kereset jön ki, S emellett minden háztartási munkát el lehet végezni s még a háztáji kertet is nyugodt tempóban meg lehet dolgozni. S ennél nagyobb jövedelemhez juthatnának ők is, a gazdaság is, ha volna mivel szakszerűbben takarmányozni a tyúkokat, mert jelenleg bizony szegényes az étlap. ★ Egészen más a helyzet Bonchidán. Itt a téesz egy külön „farmon" neveli a csirkéket, külön a tyúkokat. Egy 2500-as keltetőgépük van, de a keltetést nem a jelenlegi gondozónők végezték, így az évi keresetük is egészen másként alakult, mint a kolozsvári gondozónőké. A gazdaság három sorozatot keltetett s nagyjából egy sorozatban 1800 csibe kelt. Ezt mind maguk nevelik fel. A növendékbaromfi is, a tyúkállomány is szép , zöme Rock és Bonchidai Pettyes fajta. Mindkettő jó vegyeshasznosítású, a Rock különösen keresett, mint vágóbaromfi. Ahogy Grasin Lucretia, a tyúkok gondozónője mondja, még miután kiselejtezésre kerülnek, súlyuk akkor is meghaladja a 2 kilót, míg a Leghomnoké olyankor 800— 900 gramm. A csirkéket Danis Dorina és Ursut Maria gondozzák. Szakértelem tekintetében nincsen hiba, hiszen Grasin Lucretia 12 éve űzi ezt a mesterséget s két tanfolyamot is végzett: Kolozsváron és Koppándon. Úgy is beszél, mint akinek kisujjában van a Észak-Most Bonchida is, a Testvériség is arra készül, hogy ősszel létrehozzák Válaszúton az első szövetkezetközi baromfitenyésztő kombinátot, a válaszúti és a zsuki MTSZ-ekkel együtt s ott már az új iklódi keveréktakarmánygyárból származó — szakszerűen elkészített — keveréktakarmányokat fogják etetni. A körülmények úgy alakultak, hogy a gondozónőket nem tudják termelés szerint javadalmazni, mert az állomány kicsi a hivatalos normatívban megállapított normákhoz képest, ezért naptári naponként egy munkanapot kap minden gondozónő, így — a termelési tervben előirányzott munkaegység-értéket alapul véve — a gondozónők évi keresete 6200 lej körül mozog. De ha őkis keltettek volna, akkor elérné a 7500 lejt. De nem panaszkodnak, mert elfoglaltságuk mellett még ráérnek nemcsak a saját háztájijukat megművelni, de vállalták a gazdaság kapásnövényeinek megműveléséből reájuk eső porciót is, úgy, hogy az ezért járó alap- és pótjavadalmazással még megkeresnek jó néhány mázsa kukoricát, burgonyát és mindazt, ami a munkanapra még jár. ★ A X. kongresszus Irányelvei a termelőszövetkezetek baromfitenyésztésének erőteljes fellendítését is előirányozzák. Ha a gazdaságok okosan, a „nesze neked is, marad nekem is“ elv alapján állapítják meg a baromfigondozók javadalmazási rendszerét — mint például a Testvériségben —, akkor bizton remélhetjük, hogy a baromfitenyésztés fejlesztésének nem lesz akadálya a gondozóhiány, ami az állattenyésztés többi ágaiban annyi fejtörést okoz. A baromfitenyésztésben — keltető állomáson, csibenevelőben, hizlaldában, tojástermelő farmon — általában kislétszámú személyzet kell. De bizonyos idénymunkák idején a gondozóknak — vagy legalább egy ügyeletesnek — benn kell halnia a munkahelyen. Ezért minden részlegen szükség van egy tiszta levegőjű, a szárnyasok elhelyezésére szolgáló helyiségektől elkülönített személyzeti szobára. Ez elengedhetetlen feltétele az emberséges, civilizált munkakörülményeknek. S ez legtöbb helyen meg is van. E szempontból könnyen elégedetté lehet tenni az ott dolgozókat. S ha elégedettek lesznek az ebben a „szakmában“ dolgozók, akkor eredményes lesz a munkájuk is, igazolva azt, hogy eredményes munkát csak attól lehet várni, akit megbecsülnek s aki elégedetten, jó szívvel végzi a munkáját. Dr. Nagy Miklós ★ „EGY SZAKMA RANGJÁRÓL“ Baromfigondozás fejtöréssel... A fővárosi Semanatoarea üzem, — a mezőgazdasági gépgyártás egyik fellegvára — az idén ünnepli húszéves fennállását. A nagy üzem jelentősen hozzájárul mezőgazdaságunk gépesítéséhez. Az utóbbi időben 12 új géptípust állított elő. A munkások, mérnökök, technikusok erőfeszítései nyomán az üzemben állandóan nőtt a munka termelékenysége. Mostani ötéves tervében az üzem 13,4 millió lej hasznot ért el előirányzatán felül. Az idén negyvenegyszer többet termel mint 1950-ben. Ezzel a növekedéssel párhuzamosan növekedett exportképessége is. Termékeinek 20 százalékát export szükségletre termeli. (Munkatársunktól) LÁTSZATEREDMÉNYEK ÉS A VALÓSÁG (Folytatás az 1. oldalról) egyeztethetetlen az 1376 igazolatlan munkaóra (értéke 50 000 lej), és a munkaerkölccsel a gépekkel, anyagokkal szemben tanúsított gondatlanság. Mégis azt kell mondanunk: nem ezek az elsőrendű fontosságú kérdések. A gyűlésen Adler Jose az építkezési tröszt meghívott és jelenlévő főmérnöke nyíltan megfogalmazta : Az eredmények csak látszólag szépek, csak a tervhez, de nem a berendezések kapacitásához viszonyítva. A kapacitást csak úgy lehet kihasználni, ha a telep munkaközössége rugalmasan alkalmazkodik a kereslethez, bővíti áruválasztékát, nem bizonyul nehézkesnek az újra való áttérésben. Az új iránti fogékonyság hiányzik tehát. Nagyon jellemző, hogyan értelmezték a munka tudományos megszervezését. Módosítottak a napi grafikonokon és egyebeken, gépesítették a rakodást, a belső szállításban bevezették a törpe dömpereket. A lehető legszokványosabb javítgatások, semmi kezdeményező készség, lényeges kérdések iránti érzék. A tájékoztató tanúsága szerint tervszerűen legyártott árura nincs vevő. Nemcsak a selejt sok, az árukészlet jó része elavult. Régóta ismeretes, hogy még az idén épülnek differenciált kényelmi fokkal ellátott lakások, de a házgyár csak novemberben mutatja be módosított terveit. A bányákban a talpfák helyettesítésére egyre nagyobb arányban térnek át, a megrendelő betonoszlopokra irányuló kérését azonban a telep elutasította, igen jelentős szükségletét a bányaipar kénytelen más megyéből fedezni. Az anynyira keresett habbeton gyártására való áttérést is a tröszt főmérnöke javasolta ezen a gyűlésen, a kollektíva mindeddig nem foglalkozott az igen gazdaságos termék előállításával. Ilyen körülmények között várható volt tehát, hogy ezen a munkaülésen a legfontosabb kérdések kerülnek napirendre. Ez azonban — sajnálatos módon — nem következett be, ezért az 1970-es termelést előkészítő munkát sem érezzük eléggé megalapozottnak. Előirányzott, 12 millió értékű tervük teljesítésének biztosítékát abban látnánk, ha az új, keresett, rentábilis termékek bevezetése nemcsak egyszerű szólam volna, hanem olyan konkrét cél, mely elérésére az utak és módok körvonalazódtak. ELŐRE 3. oldal Meg kell gyorsítani az őszi betakarítást NEMCSAK AZ ESŐ A HIBÁS Kétségtelen, hogy az esős időjárás hátráltatta a mezei munkák időben való elvégzését Szilágyságban is, azonban megyeszerte olyan nagy a lemaradás, hogy ezt nem lehet csak a földművesembert sokszor „megviccelő“ természet számlájára írni. A munkák helytelen, kapkodva, sokszor az utolsó percekben való megszervezése, a szövetkezeti tagság nem megfelelő anyagi érdekeltségének utóhatásaként előállt munkaerőhiány, íme néhány hátráltató tényező, amely a megye mezőgazdasági szakemberei szerint is súlyosbította a sok csapadék miatt nem épp rózsás helyzetet. Hogy mennyire így igaz, bizonyítja a máltániak példája is. Hiába kérték, nem kombájn aratta le a gabonájukat. Most panaszkodnak, hogy nagy, sok embert foglalkoztató cséplőgépet kaptak és nem tudják biztosítani a szükséges munkaerőt. A gép ezért áll vagy néha-néha dolgozik. Az osztagokon pedig kinőtt a fű. Egyébként a mezőgazdasági igazgatósághoz befutott jelentések adatai arról beszélnek, hogy nem csak Máriánban van ez így. Megyeszerte a búza és rozs 29 százaléka, az árpa 17 százaléka csépeletlen. Nem kevés az olyan téesz mint a szilágynádasi, vérvölgyi, désházai, menyői, nagyszegi, lapapataki, csizéri vagy perjei, hogy néhányat említsünk, ahol még felét sem csépelték ki a búzának. Almáson, Drágon, Fürden és Nagyfaluban pedig nincs zsákban még egyetlen árpaszem se. Nem sokkal jobb a megye gazdaságainak helyzete a takarmánybetakarítást illetően sem. A kaszálók mintegy 30 százalékán, vagyis 7125 hektár területen, a szabadban ázik, penészedik a széna. Vajon a zálkai, vármezői, magyarzsombori, nagyfalui, nyírsidi misz-eknek nincs szükségük a szálastakarmányra ? A tavalyi istállózási időszak nem ezt bizonyította. Sajnálatos az a tény, hogy Szilágy megyében a felsorolt okok következményeként, nincs mezei munka ahol ne lenne lemaradás. A gólyámatos zöldségtermesztésre előirányzott területnek csak 44 százalékán vetették vagy ültették el a növényeket. A másodvetésnek pedig alig 19 százaléka van a földben. Azt hiszem, ezekhez a számadatokhoz fölösleges a kommentár. A megyében a pillanatnyi „szezonmunka“ a nyári szántás. Habár már az ősz kopogtat és küszöbön a vetés, a termelő egységek nagy többségében mint Nyárszegen, Diósadon, Haraklányban, Szilágycsehben, Gyümölcsénesen, Szilágyperecsenyben, Somlyóújlakon, Szilágykövesden, Kárásztelkén, Kémeren, Csizérben még 50 százalékát sem szántották fel a gabonaföldeknek. Megjegyzendő, mindamellett, hogy elsők közt fejezték be a megyében az aratást, ez a helyzet Nagyfaluban és Almásszentmihályon is. Ez a géppark ésszerűtlen kihasználásának az eredménye. Mártánban például két hét alatt csak 50 hektáron forgatták meg a földeket a traktorok. Hol használták fel, milyen hasznot hoztak ez idő alatt a gépek ? Erre a kérdésre nem kaptunk választ. Kihasználva a még száraz napokat, mozgósítva az összes erőket javítani lehet a mezőgazdasági munkák helyzetén Szilágy megyében. Később megint sárra gyúrják a tarlót az őszi cseppek. Román Győző A MULASZTÁS ÁRA (Folytatás az 1. oldalról). 0 felhasználatlanul maradt. Hogy mit ér a Prometria, azt most lehet igazán látni. Az eredmény körülbelül 5000 kg-os többlettermés. Minden esetre nagy tanulságot szűrtek le a szövetkezetekben. Az elmaradhatatlan agrotechnikai műveletek közt ottkell lennie a rendszeres gyomirtásnak is. Visszatérve a betakarításra, el kell mondanunk, hogy noha csak a napokban kezdődött meg (Szentsimonban 9-én, Bánkfalván pedig 10-én) máris több mint 300 hektár termés vár válogatásra és zsákolásra. Ottjártunkkor Kozmáson 200 tonna zsákolt vetőmagburgonyát kellett volna elszállítania, Tusnádon pedig 250 tonna várta a vagonokat. Több helyen nagy gondot fordítanak arra, hogy a jövő évi termés alapját képező mennyiség megfeleljen a követelményeknek. Ezért, azokon a területeken, ahol kételyek merülhetnek fel a gumók egészségét, ellenállóképességét illetően, elvégzik a kéthetes elősilózást, amelynek végén újból átválogatják a gumókat, így tesznek Szentmártonban, Kozmáson és másutt is, ahol erre szükség van. Az alcsíki burgonya ebben az évben is biológiailag kiváló minőségű lesz. Azért hangsúlyozzuk ezt, mert értesüléseink szerint az ország főbb vetőmagtermesztésre kijelölt övezeteikben nem sikerült jó körülmények között átvészelni a növényre kedvezőtlen időjárás hosszú időszakát. A tavaszon pedig ismét hiány lesz vetőmagból. Az alcsíki gazdaságoknak a 16 000 tonna vetőmagon túl 5000 tonnát fogyasztásra kell szállítania. Az állami központosított alapnak szánt burgonyából egyetlen tonna sem hiányozhat. A termésnek idejében el kell jutnia a fogyasztókhoz.