Előre, 1969. december (23. évfolyam, 6868-6893. szám)

1969-12-03 / 6869. szám

ELŐRE 2. oldal Szerzőt avatott a szatmári színház. Nem első drámás szerzőt : Kocsis Istvánnak negyedik színpadi műve A négy játékos és az első, amely színre is került. Jó, hogy színrehozták és jól hozták színre, bár a kész eredménynél több s jelentősebb ez esetben az ígéret. A Martinovics-ügy irodalma elég kiterjedt. Kazinczy memoárjaitól és Pulszky Ferenc reformkori regényétől Bánffy Miklós drámájáig és Karinthy Frigyes versciklusáig időben, műfajban és gondolatban sokfelé ágazott a téma, de ritka kivételekkel eluralkodott a feldolgozásokon a krónikás jelleg, a hagyományos, iskolás történelemidézés. Martinovicsban általában a gyenge jellem drámáját szokás meglátni. Kocsis apokrif ábrázolásában — mert a cselekmény tartópillérei harsány merészségű és nem egyszer anakronisztikus fikciók — sokkal bonyolultabb, izgalmas és modern kisugárzású belső konfliktusa van : az etika által megkísértett zseniális moral-insanity vívódása és bukása. Forradalmi korokban forradalmi nemzedékek az erkölcsiség legmagasabbrendű megnyilatkozásának tekintik a forradalmat és épp a legtisztábbak, a legjelentékenyebbek bénulnak, vagy hasonlónak meg attól, hogy a tiszta forrástól a torkolatig megy és nő az árral a szenynyes hordalék. De Martinovics vezér, kezdeményező és mártír! Mégis bizonyítottan és bevallottan a császári titkosrendőrség ügynöke volt, aki a császár megbízásából, a forradalmi indulatok semlegesítése végett szervezte a jakobinus összeesküvést. Mi mozgathatta? Kalandor szellem? Hatalomvágy? Hiúság vagy zsenialitás? Hiszen a felvilágosodás egyik legnagyobb fizikusa és filozófusa volt, szellemi nagyság. A születési előjog nyújtotta hatalom képviselőjével, a középszerű császárral akart konkurrálni? Nem nevetséges ez, ha valaki a szellem birodalmában uralkodhat? Kocsis István mindennek a játékosi alkatban látja a magyarázatát. S hallatlanul izgalmas dilemmák elé állítja antihősét. A fő hűtlenség, amelyben Kocsis Martinovicsa vétkezik : a szellemi alkotástól való elpártolás az erkölcstelen hatalom délibábjához. Ez a Martinovics nem demokrata, hanem diktátorjelölt, aki saját szellemi nagysága bűvöletében arról álmodik, hogy kiiktatná a világból a diktatúrát. Bukásának első rugója ez. A második , hogy rosszhiszeműen, cinikusan, társait tőrbecsalva szervezi a „kincstári" jakobinus-mozgalmat és megkísérti az eszme, amelyet csalétkül használt, megkísérti a tisztaság. S ez bukásának még fontosabb rugója. Ezért teljes, ezért erkölcsi a bukása. Miután a „sugárfegyver" igézetével már kicsalta a császártól a kegyelmet, nem bírja elviselni, hogy társai haláláért feleljen — tán még irigyli is tőlük az emelt főt, a méltó halált, az utókor tiszteletét — új, még merészebb játékba kezd, hogy megmentse őket, de hiába : tisztaság és cinizmus között választani kell és ő mindig rosszkor, roszszul választ. A nagy hazárd partinak nincs szilárd erkölcsi fedezete addig, míg a nagy játékos a császárt tekinti partnerének, amíg az uralkodás a tét. Hiszen a saját szellemi előkelőségét árulja el így, leereszkedik a középszerű, vagy annál is csekélyebb császárhoz. A megtisztulás igazi pillanata tán az, amikor örülni kezd annak, hogy nem tudta feltalálni a sugárfegyvert, s így nem viheti rá a jellemgyengeség, hogy ilyen veszedelmes eszközt bocsásson a zsarnokság, rendelkezésére. De mégsem lehet része a nagy tragikus bukás. Játékos volt, s csak vesztett parti az, amire rámegy a becsülete s az élete. Olyan szerves belső konfliktust, oly tömény sűrűségű drámát tapintott ki Martinovics alakjában a fiatal szerző, amilyenhez fogható újabb hazai magyar drámaírásunkban ritkán akad. Ez vérbeli drámaíróra vall, de Kocsis István még távolról sem kész drámaíró. A darab tulajdonképpen egyetlen monológ, amelyet nagyon ritka időközökben szakít csak félbe az ácsorgó partnerek egy-egy tőmondata. Ezenkívül Kocsis nem méltatja elég műgondra sem a saját tehetségét. Filozófiai drámával kísérletezik, nem is rosszul, de filozófiai igényhez mérten még nem tud drámát szerkeszteni, s a nyelvi eszközöknek nincs maradéktalanul birtokában. Nemcsak a kifejezésmód nyegleségére gondolok itt, bár az is zavar, hogy az archaizálást tudatosan kerülendő, olykor mármár modortalanul bárdolatlanul és műveletlenül beszélteti szereplőit. A baj ott van, hogy a néző s az olvasó végül csak a dráma problematikájára emlékszik, de nem az író gondolataira. A szatmári társulat magyar tagozatának előadása eleven, hatásos, mozgalmas, ötletes. Kovács Ádám rendező sok invenciót vetett be a vállalkozásba, s nem hiába. Paulovics László színpadképe, a kórusként szereplő álarcos bírák, vagy a többi elítélt ugyancsak kórus-funkciójú néma jelenléte, nem utolsó sorban pedig Korcsmáros Jenő (a Martinovics emlékezetében és képzeletében megjelenő Lipót császár) kitűnő alakítása egy hálás, látványos szerepben, segítette a darabnak átlépni a rivaldát. Az előadás fő terhe azonban az oly ellentétesen, különbözőképpen hálátlan két főszerep, Martinovics és Ferenc császár alakítójára nehezedik. Boér Ferencnek sikerül a lehetetlen : szöveg nélkül, pusztán játékkal, attitűddel mindvégig dialogizálni, partnernek és ellenfélnek lenni ott is, ahol a szerző megfeledkezik róla, s arról, ami még az udvartartási rendszabályok szerint is képtelenség, hogy a halálraítélt Martinovics agyonbeszélje a császárt. Zsoldos Árpád — aki Sepsiszentgyörgyről szerződött el — Martinovics szerepével mutatkozik be Szatmáron. Túlzás nélkül mondhatjuk, színészi pályája nagy szerepe ez és bízvást számíthatunk arra, hogy innen egyre feljebb visz majd az útja. A megdöbbentő fizikai hasonlóságon túl, hallatlan erővel, fékezhetetlen temperamentummal, de biztos belső mértékkel bírja végig a két és fél órás monológ szerepet, annak nagyívű indulati és szellemi skáláját, szaltó-mortálés váltásait és árnyalatgazdagságát ; élvezhetővé teszi a parttalan szóáradatot, élménnyé varázsolja a problematikát. Egy figyelemreméltó, erőteljes tehetség érett kibontakozásának vagyunk tanúi. Halász Anna MŰVELŐDÉS SZATMÁRI SZÍNPAD A NAGY JÁTÉKOS Egy év az aradi fotoklubban Beszélgetés KELEN FERENCCEL Egy évvel ezelőtt alakult meg a Fotóművész Szövetség temesvári fiókjának védnöksége alatt az aradi Foto Klub. Csupán kilenc tagot számlált akkor, de ma háromszor annyian vannak, s amire eddig csak elvétve volt példa Aradon, egymást érik a különböző jellegű és rendeltetésű kiállítások. — Hogyan kezdődött ? — erről beszélgettünk KELEN FERENCCEL, az aradi Vörös Lobogó fotóriporterével, a klub elnökével. — Aradon nem volt fotóművészeti élet. Elszigetelten dolgoztunk, azt sem tudtuk, ki mivel foglalkozik. Az állandó véleménycsere biztosítása végett álltunk össze kilencen, hogy kört alapítsunk. A megyei művelődés- és művészetügyi bizottság kezdettől fogva megadott minden támogatást, akárcsak a Fotóművész Szövetség temesvári fiókja. — Hogyan zajlanak le a kör ülései ? — Minden héten új fénykép a belépő. Megbeszéljük, elemezzük, hogy ki mivel dolgozott, milyen filmet, milyen papírt, milyen előhívót használt . .. Nem tűrjük a titkolózást, kicseréljük a recepteket, mert nem az a jó fényképész, akinek jó az előhívója, hanem az, akinek jó a szeme. — És a távolabbi célok ? — Igyekszünk ismertetni a fotóművészet jelenkori irányzatait, törekvéseit. Az elméleti ismertetések mellett közösen látogatunk kiállításokat. Temesvárra is lerándulunk, hogy megnézzünk egy-egy jobb tárlatot. A Múzeummal közösen megrendeztük Eduard Steichen gyűjteményes kiállítását; november 10-én nyílt meg a mai lengyel fotóművészet bemutatója. Természetesen a klub égisze alatt szervezzük meg az Aradon és az ország más városaiban élő fotóművészek kiállításait. Ez év augusztusában nyílt meg Aradon az első megyei fényképészeti tárlat és meglepő sikert aratott. Az amatőrök közül — klubunknak műkedvelő és hivatásos fényképészek egyaránt tagjai — kitűnő képeket mutatott be Mircea Brincoveanu mérnök, Gedi József, a Vagongyárdolgozója, Cristian Frangopol, a bábszínház rendezője, Markovics László szabó és az első díjjal kitüntetett Marcel Canciu : a hivatásos fényképészek közül Szarvas Olga és Elisabeta Rusu képei aratták a legnagyobb sikert. Részt vettünk a Beszterce-Naszód megyei és a marosvásárhelyi kiállításon, Gábos Oszkár Lakodalmi tánc és Kelen Ferenc Felszállás előtt című képe ott volt a Bukarestben megrenedezett 7. Nemzetközi fotószalonon. Decemberben mintegy huszonöt képpel számítunk részt venni a iasi-biennálén. — Milyen kapcsolatot tartanak fenn más fotókörökkel ? — Sajnos, az üzemklubokban és a művelődési házakban működő fotókörökkel nehéz együttműködni. Idegenkednek, elzárkóznak előlünk, pedig, őszintén szólva, rájuk férne a segítség : a legtöbb üzemi, községi fotókör egyhelyben topog. Hasonló a helyzet a művelődési házak fotóköreivel is. Jártunk Borosjenőn, Szászsebesen, Lippán, de mindenütt bizalmatlanul fogadtak. Egyetlen vidéki tagunk van : Lehotzky András nagylaki tanító. — Mi akadályozza a zavartalan munkát ? — Az Arad megyei művelődés- és nyelvészetügyi bizottság megadott minden erkölcsi és anyagi támogatást, nem panaszkodhatunk. De nincs a klubnak székhelye. A Vörös Lobogó szerkesztősége szánt meg bennünket, és az egyik szerkesztőségi szobában tartjuk a csütörtöki összejöveteleket. Sokáig azonban nem élhetünk vissza a vendégszeretettel, s huszonöt tag számára a szoba is kezd szűkösnek bizonyulni. Szeretnénk berendezni egy közös laboratóriumot is... De, ehhez további segítségre lenne szükségünk. Szekernyés János Bukaresti hét • A legnevezetesebb színházi esemény kétségtelenül a Nottara Színház csütörtöki Shakespeare-bemutatója, az Otello. Mikor is láthattuk utoljára hazai színpadon a tragédiáját ? Jobb nem feszegetni a témát, sajnos elég régóta. Otellót Ion Dichiseanu, Jágót Mircea Anghelescu, Desdemonát kettős szereposztásban Lucia Muresan, illetve Dora Chertes játssza. Rendező Cornel Todea. A bemutató napja csütörtök, legközelebbi előadás szombaton este. • Még két színházi bemutatóról számolhatunk be. A Párbeszéd a szerelemről ősbemutató, szerzője Horia Deleanu, a bukaresti Színművészeti Főiskola tanára. Rendező Ion Olteanu. Bemutató szombaton este a Nottara Stúdió teremben. Új zenéstáncos műsort mutatott be az elmúlt vasárnap Ritm 70 címmel a Szakszervezetek Színháza Petru Mihail rendezésében. A címről csak annyit, hogy hiába, közeledik az új év. Vagy talán egy reménybeli sikersorozat adta a bátorságot a címadóknak... • Figyelem ! Megkezdte bukaresti vendégjátékát a Scala svéd cirkusz művészeinek egy csoportja. Svéd rapszódia című műsorukban öt idomított csimpánz szerepel. Egyebek mellett könnyűzene koktéllal is szolgálnak, a The Four Throughs „pop“ együttes mikro-koncertet ad . Két filmbemutató, az idei moszkvai fesztivál ezüstérmes filmjét láthatjuk: Antun Drdoljak Ha hallod a harangokat című filmje, a háborús időket idézi meg, egy fiatal partizán hősi sorsának megfilmesítésével. Boileau-Narcejac krimijéből készített színes francia-olasz filmet Sergio Gobbi. A cím — Gyilkos játék — és a szereplők jegyzékén Robert Hossein, sokat ígér. Nem csoda, ha egyszerre két moziba tűzték műsorra • Fotóművészeti kiállítás érkezett Jugoszláviából. A csaknem száz — többségében lírai hangvételű ■*- fekete-fehér felvételt a szakszövetség Brezoianu utcai csarnokában (az Informatia Bucurestiului székháza) tekinthetik meg az érdeklődők. • Rendkívüli csemegét kínál a kultúrtörténeti kuriózumok kedvelőinek a Külföldi Kultúrkapcsolatok Román Intézete által fenntartott Eminescu utca 8 szám alatti kiállítóterem. A könyvnyomtatás őskorának nagybecsű emléke, a Johann Blaeu mester amsterdami nyomdájából 1680 körül kikerült piemonti és savoyai színes tájképtérkép metszetsorozat 75 eredeti példánya került a bukaresti közönség elé. ÖTÖDIK FAL Nem udvariasságból kezdem a krónikát a szombat délutáni német nyelvű adás nyitányával, hanem azért, mert előbb kíváncsisággal, aztán mindinkább növekvő érdeklődéssel figyeltem a képernyőt. Tetszett a német adás kiegyensúlyozott összeállítása és intellektuális tartása. Sajnos , itt is sok, nagyon sok volt a fölösleges terjedelem, az elnyújtott ritmus (lásd a Roth-család szerepeltetését), sok a beszéd, a szöveg, persze a kép rovására. Márpedig a képernyő a változatos mozgóképet kedveli a legjobban, s az szöveg legyen, rövid és frappáns■ Most sem értem, hogy nem gondoltak a bel- és külpolitikai összefoglaló illusztrálására, vagy miért rejtőzik el olyan diszkréten a riporter, mint ahogy az a magyar adásban kétszer is történt (a színházi és a vaskapui riport). Beke György riportját többek között épp az tette közvetlenné, hogy a szerző is megjelent a képernyőn. És persze az érdekes szöveg. Kár, hogy kissé paposan olvasta fel. Azt TÉVÉ-KRÓNIKA mondják, ennek a gyakorlat hiánya az oka, az éles reflektorfény, az első szembenézés a százezres tömeggel. Egyébként a csütörtök délutáni magyar adás valamivel pergőbbnek tűnt az elsőnél. Sajnos a kolozsvári színházi riporton érződött, hogy elég régen készült, és a színpadból is többet láthattunk volna. A másik kolozsvári adás, a Korunk kerekasztal vitája, vasárnap délben került műsorra. Legnagyobb erénye az volt, hogy megismertetett a nagytekintélyű kolozsvári szemle három illusztris szerkesztőjével, és ha futólag is, a lap néhány problémájával. Érdeklődéssel hallgattuk Balogh Edgárt, Gáli Ernőt és Kántor Lajost. Sajnálatos hogy a vasárnapi „nótaszó“ a válogatást és az előadásmódot tekintve egyaránt — enyhén szólva — műkedvelő szinten mozgott. De milyen volt a heti műsor ? Véleményem szerint a legmozgékonyabb műfaj még mindig a Reflektor, amely napról napra érdekes életanyagot hoz a képernyőre, a legöregesebb az irodalomkritikáról szóló kerekasztal vita volt (szerda este); a legelnyújtottabb adás a másfél óra hosszat tartó tudományos félóra; a leghangulatosabb műsorszám továbbra is a szombat délutáni Jóestét lányok, jóestét fiúk; a legszebb fényképezés díját a héten a Linziana Pop prózaíró és Gabriela Melinescu köszönő beszélgetésének adnám; a legigényesebbnek induló, de a leggyorsabban ellaposult adás a szerda délutáni Társadalmi ankét volt, s milyen érdekes témáról: az időpazarlásról! (szerkesztő : Carmen Dumitrescu); a hét legmeghatóbb műsora az a rövid dokumentumfilm volt, amely Silvia Chicotnak állított emléket; a hét legvidámabb filmje Egy félnótás Párizsban, Jean Lefevrevel a főszerepben; a legtövösebb adásnak pedig a Vasárnapi Magazin ígérkezik, amely hétről-hétre javul és szemmel láthatólag igyekszik újszerű megoldásokkal megnyerni a nézők figyelmét. Dános Miklós ORBÁN LAJOS Kérném, tessék ezt aláírni... mmmer» Gyakorló mérnök tért be a gépgyár műszaki irodájára, akkurátus kék köpenyben, kezében irományokkal. A főtechnológus asztalához lépett, nyújtotta a papírokat, s szólt ekképpen : Kérném, tessék ezt aláírni... A középkorú vezetőmérnök felnézett, s végigmustrálta ifjú kortársát. Kutatóan, tűnődve, némi fölénnyel, aknl nem is csupán hivatali helyzetéből fakadt, és nyújtotta ő is a kezét. De nem az iratok után. — Engedje meg kollega, hogy bemutatkozzam — mondta. És meg is tette. Aláírásokra azután került sor. Fogalmam sincs, hogy érezte magát a fiatalember, hogyan fogadta ezt a kis közjátékot. Lehet, hogy derűs természetességgel, mint amikor tökéletesen rendben van minden : a papírokban sincs hiba, ő is megadta a médját, a titulust is beleértve. Nem lehet itt semmi difi. S ha a főnöknek ismerkedési matinéra szottyant kedve, rajta ne múljon, áll rendelkezésre. Oké... Azért én remélni merem, hogy nem egészen így történt- Hanem, hogy a kezdő mérnökben megpendült egy húr valahol a jobbik énjében, s olyan érzés rezonanciát támasztott, ami közelebb áll a restelkedéshez, mint a derűs kedvhez. Mert az az aprócska jelenet (s a nem ritkán tapasztalható anynyi hasonló vagy másmilyen, de egy tőről metszett) nem egészen oké. Valami mégsincs benne rendjén. A rendhagyó mozzanat kapcsán hosszasan eleszmecseréltünk a közvetlen modorú, közlékeny mérnökkel olyan jelenségekről, melyeknek látszólag semmi közük az üzem bonyolult tervmutatóihoz, s különben is meghaladják egy adott közösség problematikáját. Fiatalok dolgait hánytorgattuk — a kifejezésnek itt megvan a maga létjogosultsága. Tettük ezt olyan egyivású emberek rokon érzelmeivel, akiket az életismeret nem kis megértéssel is felruházott, s akiket különféle, hasznos és fölösleges ismeretanyag meg kacat mellett bizonyos adag viselkedni tudással, modorral is feltarisznyáltak annak idején. Pár csendes konklúziót adnék közre, bízva benne, hogy valamire csak jó lesz. Akkor is, ha tél-túl ellenérzést vált ki vagy tán annál inkább, mert legalább gondolkodásra késztet. Kezdeném esetünk bemutatkozási aktusával : hogyan, hát egy üzemben, ahol legfeljebb száz mérnök dolgozik, nem ismerik egymást közös vagy érintkező munkakörűek ? Ez bizony nem ritka eset. Jönnek (sajnos mennek is) ifjú szakkáderek, a régiek sokszor hónapszámra azt se tudják némelyikről, hogy az illető mérnök, technikus vagy miféle, mikor és honnan jött, mit csinál itt közelebbről. Jobbára kihalt az a jószokás, hogy a frissen bekerült kollegát végigvezetik és bemutatják, legalább olyan szolgálatokon, melyekkel munkakörében kapcsolatban lesz. Pedig egy ilyen (nem csupán udvariassági) aktusnak bizonyos morális velejárója is lenne, kezdő impulzust adhatna egy pályára lépő további magatartásának (ha úgy tetszik : tartásának) kialakulásához. Ez az egyik dolog. De ha már elmarad a bemutatás. .. nos hát, emlékezetem szerint bizonyos nagykönyvben meg vagyon írva (fölösleges cafrangokon kívül) a viselkedés különféle, még érvényes normája. S ebben alighanem benne foglaltatik, hogy aki új közösségbe lép, maga közölje — minimális udvariassági gesztusként —, hogy hívják és milyen alkalomból került oda. Nem lenne szentségtörés az sem (sőt jó vért szülne), ha mindjárt NAPLÓ kérné a tapasztaltabb társak segítségét. Ez a másik dolog. Helyesebben : egyazon dolog másik vetülete. Elkallódhatott az a kódex, s nincsen újabb, javított kiadása. Mérnökünk (mármint az idősebb) célzást tett arra (később öntödében, szereldében, megmunkálóban támasztotta alá gyakorlati példatárral, hogy produktív üzemi munkakörben az ember inkább ki van téve bizonyos modorbeli elfásulásnak, hogy ne mondjuk : eldurvulásnak. Miért van az — tűnődtek — hogy az értelmiségi foglalkozásúak közül például az orvosok valahogyan választékosabbak, civilizáltabbak, s nem csupán az érintkezés külsőséges formáiban, hanem a gondolkodás, érdeklődés, irodalom- és művészetkedvelés mélyebb összefüggéseiben ? Lehet, hogy náluk már a főiskolán meghonosodott egy jó hagyomány, vagy talán az orvosi munkakör sajátos „anyaga", a Fizikai nyomorúságában szelíddé finomuló ember teszi ? Dehát a termelést közvetlenül irányító mérnöknek sem kimondottan „a szén, a vas és az olaj" az anyaga. Hanem, főként és elsősorban, ugyancsak az ember. S a gyártmány milyenségét is meghatározza, hogy miként tud bánni ezzel a legérzékenyebb, leghajlékonyabb, egyben legellenállóbb, aktív anyaggal. No persze, egy öntöde vagy gépműhely nem épp rendelő vagy kórterem, amaz természetszerűen érdesebb, nyersebb minden vonatkozásában, hangulatban vagy hangvételben is. Sokan, különösen épp a kezdő mérnökök, úgy képzelik, hogy ehhez a tónushoz kell igazodniuk maguknak is, mert leginkább így férkőzhetnek közelebb az emberekhez, legkönnyebben ezzel nyerhetik el a bizalmukat. Kapitális tévedés! Tapasztalat szerint a munkás egyenesen elvárja, hogy a diplomás szakember beosztásához, felkészültségéhez, méltóságához illően viselkedjen. Ennek a mikéntjét főiskolán nem tanítják — különben ott már késő is lenne, alighanem, bár mérnökeink hiányolták. De kevés útravalóval tarisznyálják fel közép- vagy alapfokon is a zsengébb korú nemzedéket. Rengeteg mindent tanul, ismerjük el, hogy többet, mint annak idején mi, az apáik. Kiegészítőként fúr-farag is, hímez meg főz is az iskolában. Nagyon helyes. De kap-e programszerűen valahol valamelyes útbaigazítást arra például, miképp kell elfogyasztani azt a főztet anélkül, hogy az asztaltársak étvágyát rontanák ? Sokakra ráférne pedig — s ez már a harmadik dolog. Vagyis vetület, s mint olyan is mellékesebb, csak futólag említettem. Hanema túlzsúfolt program ellenére, valami mélyebb, alaposabb „modortani , viselkedési (beleértve a viseletét is) oktatás-nevelés díjával van. Pedig ahogy sok jelenség sejteti, ez aztán alaposan ráférne gyerekeinkre. öregfiú (pasas, hapsi, csávó, manusz stb.) értetlen, generációs fintorgása lenne mindez ? Nem hinném. Nagyon tudom értékelni fiatalságunkat, úgy ahogy van, s ebben generációm zömének hangadó véleményét osztom. S nagyon meg tudom érteni is sok dolgukat, sokkalta inkább, mint ahogy fordítva egyáltalán elvárom. Nem zavar különösebben, hogy merőben másként értelmezzük a vagány kifejezést, s még az sem túlságosan, ha tiszteletre méltó személy némelyikük szóhasználatában egyszerűen tag (hátha épp ráhibázott, csakugyan tag a tag valamely tudományos, művészeti, esetleg épp akadémiai közületben). Szóval, ebben még nincs köztünk semmi difi, tudom én, hogy mindez még csak külsőség, forma, nem határozza meg fiatalságunk belső tartalmát. Legfeljebb egy vállrándítást, legyintést, elnéző mosolyt vált ki belőlem nem egy olyan jelenség is, ami pedig nem csupán retrospektív, de mai szemszögből is furcsa egy kicsit. Csakhogy, disztingválni kell mégis — és épp ez az, amire sok fiatalunk nem hajlamos, szükségét sem érzi. Egy dolog a feltűnési — kitűnési vágy —, s más dolog a magatartásbeli nyegleség, egy dolog a haverség, s más a tiszteletlenség, egy a fiatalos fickándozás, más a szemléletbeli sekélyesség. Egy dolog a farmergatya, s egészen más dolog a tehenészlegény mentalitás, A más pedig határozottan zavar. A legnagyobb megértéssel sem tudom jóváhagyni, elfogadni, nem bírom s nem is akarom megérteni, vele egyetérteni. Nem késztet legyintésre. Nem hagy közömbösen. Már csírájában is aggaszt a jelentkezése. S az elnéző mosolyt komor homlokráncolás váltja fel. Szóval, (hogy a tónusban is maradjunk) , nem írom alá. (apafej !) Döntő fontosságú találkozók Ma játszódják le Bukarestben és két vidéki városban a válogatott világbajnoki selejtezői miatt elmaradt A-osztályú mérkőzéseket. A három találkozó igazi rangadónak ígérkezik, az összecsapásoknak, minden pontnak, mint ahogy ez idényzárás előtt szokás, nagy a jelentősége. Különösen áll ez a Bukaresti Rapid—Petrolul találkozóra. Győzelem esetén a vasutascsapat megszilárdítaná vezető helyét a táblázat élén, megugorhatna üldözői elől. Jóllehet a Giulesti-i stadionban az első és a 12. helyezett csap össze, a nagyobb érdeklődés a FC Arges — Bukaresti Dinamo és a Craiovai U — Steaua mérkőzést előzi meg. A fővárosi csapatok nehéz feladat előtt állnak. A két vidéki együttes az őszi idényben kitűnően szerepelt, legutóbb a Craiovai diákok idegenben pontot szereztek, a pitestiek pedig otthonukban arattak biztos győzelmet. Vidéki győzelem esetén a Rapid biztos őszi elsőnek tekinthető, amennyiben viszont a Dinamo és a Steaua pontot szerez, csak a vasárnapi forduló után dől el a végső sorrend. A Farul elleni győzelmével a Rapid a táblázat élére került. A vasutascsapat ma ismét otthonában játszik, ezúttal a Petrolul ellen. Felvételünkön a vasárnapi mérkőzés egyik jelenete (ADORJÁN LAJOS felvétele) Bajnokságok, eredmények KOSÁRLABDA Férfiak: Bukaresti IEFS-Bukaresti Politehnica 65—54 ; Bukaresti ICHF-Steaua 77—109 ; Bukaresti Rapid-Kolozsvári Universitatea 78—85 ; Bukaresti Vointa-Brassói Politehnica 69—74 ; Marosvásárhelyi Comercul-Temesvári Universitatea 77—78; Galaci Politehnica-Bukaresti Dinamo 71—73 ; Nők: Bukaresti Constructorul-Bukaresti Rapid 37—51 ; Kolozsvári ASA-Kolozsvári Universitatea 60— 53 ; Nagyváradi Crisul-Bukaresti Politehnica 52—79 ; Brassói Vointa- Bukaresti Progresul 57—51 ; Marosvásárhelyi Muresul-Bukaresti IEFS 50—51. RÖGBI Válogatottunk december 14-én a franciákkal mérkőzik, ezért az A- osztályú bajnokságban csonka fordulót bonyolítottak le. Eredmények: Steaua-Szebeni CSM 20—8 , Birladi Rulmentul-Bukaresti Progresul 12—0. DECEMBER 3. SZERDA LABDARÚGÓ VB-HÍRADÓ Ma este 21 órai kezdettel kerül sor a labdarúgó VB-selejtezők keretében a harmadik Magyarország — Csehszlovákia találkozóra. A mérkőzés iránt óriási az érdeklődés hiszen a világ két élvonalbeli válogatottja méri össze erejét. A tét óriási, nagy felelősség hárul edzőkre és játékosokra egyaránt. Prágában, a kettős mérkőzés visszavágóján a csehszlovák válogatott volt a favorit, Marseilleben, a sorsdöntő harmadik összecsapásra viszont már a magyarok javára billen a mérleg, mert számukra a döntetlen is elegendő a döntőbejutáshoz. Sós Károlynak elsősorban a védelem okoz gondot, minthogy a FIFA Szűcsöt egy játéktól eltiltotta, Páncsics pedig sérülése miatt nem játszhat. Helyüket előreláthatólag Mészöly és Menczel foglalja el. Más változás nem várható. Josef Markonak nemcsak a védelem, hanem a csatársor összeállítása is gondot okoz. A csehszlovák edző bejelentette, hogy változtat a csapaton. A magyarok ellen mozgékony, jól lövő, de egyúttal harcos játékosokra van szükség. Az edző szerint ilyen típusú játékos Petras, továbbá a nyurga tepilcei Stratil. A román televízió 21.50 órai kezdettel felvételről közvetíti a mérkőzést. TELEX • Az országos férfi sakkbajnokság utolsó fordulója előtt Szabó Gyula vezet 12,5 ponttal Ciocâltea (12) és Gheorghiu (11,5) előtt. Az utolsó előtti fordulóban a Ciocâltea—Szabó, az Ungureanu—Reicher, a Vasilescu—Drimer, a Botez—Segal és a Neamtu—Mititelu játszma döntetlennel ért véget. Az utolsó fordulóban Ciocâltea — sötéttel — Segallal, Szabó pedig — világossal — Grünberg ellen játszik • A francia rögbi szövetség kijelölte a december 14-én Románia ellen pályára lépő francia válogatott keretet: Villepreux, Bonal, Trillo, Maso (Lux), Bourgares-Roques, Puget—Carrere, Dauga, Viard, Cester, Bastiat, Iracabal, Benesis és Azarete • Labdarúgó bajnokságok : Spanyolország : 12 forduló után az Atletico Madrid áll az élen 19 ponttal, az Atletico Bilbao (18) és a Real Madrid (16) előtt. Portugália : A vasárnapi forduló után az élen a Sporting áll 17 ponttal, a Benfica előtt, de az utóbbi egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.