Előre, 1970. február (24. évfolyam, 6918-6941. szám)
1970-02-01 / 6918. szám
197JCLi'F£BBUÄR 1., VASÁRNAP GÄLL ERNŐ ÍRÁSTUDÓK DILEMMÁI „ é’r? \ s', • **i~k,ZZí- ^vV:^i‘2Ír-■ r! . v ' ’ j év kezdetén az ember hajlamos a mér-A megkészítésre. Rendet próbál teremteni fiókjaiban, leltárt készít kihordott gondolatairól és elvetélt ötleteiről. E kettős foglalatoskodás, kettős haszonba) Tárhedt : a papírkosárba utalt régi cikkek helyet■ szabadítanakfel a jövő hasonló rendeltetésű termékei számára, “aszellemi retrospektíva pedig felidézhet olyan gondolatokat, amelyek fölött még nem járt el az idő. Van úgy is,hogy teljesen megfeledkezünk ■ egy életképes, sőt „nyomdafestéket látott--eltepzelésről, noha,hosszú éveken át vele kapcsolatos problémákkal viaskodunk, így jártak,ez minap az ötünkbe írt egyik első cikkemmel. A romániai magyar társadalomkutatók feladatairól van benne szó. Arról, hogy fel kellene térképezni a bennünket környező valóságot, a román és a magyar falukutatás eredményeinek kritikai hasznosításával — egy kelet-európai összehasonlító társadalomtudomány kidolgozásának perspektívájában. Megnézem a dátumot (1946 !) s éppen megismetődni készülök e korai felismerés érderétől eltelten, amikor egy belső hang maliciózusan f^gysimerté'l'c_»te..csak ne- hatódjá! "meg öregem, jjfiert jogosan neked’"szegezhető fo kérdés, mit valósítottál meg ebből“ “ci tényleg jobb sorsra érdemes kezdeményezésből ?* Az ünnepi hangulat egyből Szertefoszlik, éh’’pedig ott maradok az önvádak súlya alatt, és megindul valamiféle kísértetjárás, telkes felhívások emlékei bukkannak elő a feledéshomályából, immár sárguló folyóiratoldalakon megbúvó cikkek ágálnak előttem : „A Korunk új folyamának első számában (1957) konkrét szociológiai kutatásokat sürgettél, amikor erről még nem igenesett szó mifelénk, de hol maradnak a felmérések, egy elméleti szintézis elemei?“ Védekezni próbálok. Hivatkozom a körülményekre, amelyek ugyebár nem voltak mindig a legkedvezőbbek, utalok több irányú bokros....elfoglaltságomra, de érzem, érveim nem eléggé meggyőzőek, jómagam számára sem. Szorongatottságomban szerkesztőtársam jeligéje kínálkozik segítségül : „Kínból kész !” Hátha egy transzcendentális munkamegosztó központ osztotta rám a feladatot, hogy időnként útmutatókat készítsek be nem fejezett művekhez ? A hagyományos német tudományosság persziflázsában szerepelnek azok a professzorok, akik több kötetes bevezetőket írnak valamilyen tudományág igazolására. Szerényebb vidéki keretek között a vaskos köteteket talán cikkek is pótolhatják. A prolegomena is lehet műfaj. Bevezetőkből is összeállhat egy oeuvre. Maradjunk ennél, fogadjuk el erkölcsi igazolásként — 'egy ‘Új'áfeb''prolégaritéstához. “ A hangnemen azonban változtatnunk kell. Karinthys pandfr'ázáTVH'. 'jelentem ki‘s'Bevezetőkben nem is'rrrere'br‘tméfát .' A szerzővel szemben jogosult irónia ne csökkentse a prolegomena hitelét. ★ Egyre több hazai szociológiai munka jelenik meg a könyvkereskedések kirakataiban. Új sorozatok indulnak, munkacsoportok és intézmények létesülnek a mind jobban szakosodó társadalomkutatás fellendítésére. Nem először jelzem ezt az örvendetes fejlődést, az egész ország szellemi életére jellemző mozgalmasságot. Persze, az ismételt hivatkozás az ösztönző példára még nem oldja meg egymagában az engem foglalkoztató problémái. Hogyan kapcsolódhatnának be intenzívebben a hazai magyar kutatók ebbe a tevékenységbe ? Mit kellene tennünk a lemaradás veszélyének elhárítására ? Tudom, e kérdések részben szónoki jellegűek. Az együttműködés, a participáció már nem csupán óhaj, hanem tény. Magyar szociológusok részt vesznek a különböző konkrét kutatásokban, ott találjuk őket a vitákon, találkozunk nevükkel a különböző kiadványok oldalain. A kolozsvári egyetem filozófiai és szociológiai tanszékén egyre több tapasztalt szakember adhat már útbaigazítást a társadalomtudomány iránt érdeklődő fiataloknak. Remélhetően a közönség érdeklődése is felébred, ha lapjaink több teret szentelnek majd a valóság hiteles feltárását tartalmazó tanulmányoknak, és ha ezek a tanulmányok megszületnek. Biztos, hogy a társadalmi igény, amely egyelőre mintha csak szenderegne, erőteljesen fog jelentkezni, mihelyt intézményeink és közéleteink felismerik a szociológia nélkülözhetetlenségét. Ám ha ezek a kérdőjelek eltűnnek is, még mindig fennmarad egy dilemma. Mire bátorítsuk számban és felkészültségben gyarapodó szociológusainkat és szociográfusainkat ? Vállalkozhatunk-e arra, hogy a differenciálódó szakkutatás minden ágában jelen legyünk ? Utána néztem a napokban : a kitűnő hazai szociológiai tájékoztató szemle huszonöt kutatási ág irodalmából közöl rendszeresen szemelvényeket és bibliográfiai adatokat. Az erők ilyen felaprózása mondhatni fényűzés lenne, ha azokra a sürgető elméleti problémákra gondolok, amelyek a romániai magyarság társadalmi és kulturális életét érintik. Nem volna-e racionálisabb, „gazdaságosabb", ha egy jól átgondolt koncepció szerint a rendelkezésre álló energiákat éppen ez utóbbi feladatokra összpontosítanánk ? Tisztában vagyok vele, hogy egy ilyen funkcionális szellemi munkamegosztást gyakorlatilag csak igen nehezen lehet keresztülvinni. Nincs is fórum, amely életre hívná. De ettől eltekintve, az érdeklődéseket nem lehet, nem is szabad hivatalból szabályozni. A dilemma feloldása éppen ezért nem annyira a „vagy-vagy", hanem az ,,is-is" jegyében képzelhető el. Legfeljebb arról lehetne szó, hogy (Folytatása a 4. oldalon) GONDOLKODÓ MESE fftztíhy, gyermekeim, az én időmben... Hol volt, hol nem volt, egy fiú meg egy lány. A finitem volt,...árva és nem volt■ beteg, szegény .Sérfi volt, munkanélküli sem. A lány sem volt árva, szegény sem volt, legkevésbé meg munkanélküli. Seftimiben nem szenvedtek hiányt, lakásbolti sem, amikor— hét országra szóló lakodalommal — egybekeltek. Gyönyörű leánykájuk született, de nem kellett azon nyomban megoperálni, nem voltbajja legkisebb ízével sem. A férfi, ezután sem volt munkanélküli, beteg sem volt, nem halt meg tébécében, s az asszony nem maradt magára a lánykával.. Nem ment férjhez ismét, nem sziú,s lett két újabb gyermeke, és nem maradt velük özvegyen, mivel nem volt akkora háború sem. A leányka felnőtt, s megszeretett egy szépes okosfiút. De az nem volt szebb nála, sem okosabb ,ő sem különb, sem hitványabb : mindenki látta, hogy épp egymásnak valók. Nem volt híja a boldogsápuknaki'semmi: a lány nem volt bélen, a fiú sem, az öregeik sem, a gyermekeik •• sémi Mert gyönyörű gyermekeik születtek: ■de. az asszony azért nem hízott el, se nem öregedett meg, és a férfi soha-^millézist más asszonyra Nem voltak egyedül, és nem szenvedtek szükséget semmiben. Nem is bántotta őket soha senki. Nem volt gondjuk, bajuk és bánatuk, ami egy fertályóránál tovább tartott volna. A gyermekük pedig, az elsőszülött lány, amikor nőni■ kezdett, nem volt magányos, és nem volt szomorú egy fél percig sem. Találkozott egy fiúval, aki nem volt sem kisebb, sem nagyobb, mint 5, se kevesebb, se több, hét országra szóló, nagy lakodalmat csaptak, gyönyörűszép gyermekeik születtek, és még ma is élnek,, ha meg nem haltak. Mert akkoriban nem volt szenvedés — nem lévén semmi ok a szenvedésre, és nem volt ennyire kéznél a halál — nem lévén elegendő ok a halálra. Az emberek egyformára születtek — és úgy is maradtak. Egyetlen pincéből sem áradt rothadásszag, egyetlen ábrázat sem volt sötét, egyetlen hang sem volt fölösleges; nekem pedig, emlékszem, mi sem volt könnyebb, mint mosolyra húzni a szám. Bizony, gyermekeim, az én időmben... Aludjatok jól, és álmodjatok róla. DRÓT —■ Igazgató elvtárs, ha nem haragszik, egy szokatlan kérdést tennék fel. Lehet ? — Hogyne— Ha jön Önhöz két mérnök ugyanarra a posztra, s választania kell, melyiket alkalmazza, milyen kritériumok alapján dönt ? — Ez a kérdés egyáltalában nem szokatlan. Akinek nagyobb a gyakorlata, aki... Szóval megvannak, tudja, a kialakult szempontok... — Értem. De most nem is ezekre gondolok. Hanem ha — tegyük fel — mind a kettőnek ugyanannyit érő a diplomája, ugyanakkora a gyakorlata, papíron igazolható hozzáértése, valamint a többi szóba jövő szempontból is egyformák, mindössze annyiban különböznek, hogy az egyik, ha szüksége van otthon két méter drótra, azt minden esetben a boltból veszi, míg a másik innen viszi haza, akkor hogy dönt ? De őszintén, kérem . Értem. S azt is, hogy miért kér őszinteségre. Mert a válasz látszólag nyilvánvaló. De csak látszólag■ Mert az ilyen, hogy is mondjam csak... az ilyen kisszerűen becsületes ember, aki sosem beszél interurbán a cég számlájára, nem ír levelet a cég papírján, és fogadásokon soha nem éhes, aki nem udvarol a titkárnőnek, nem ül többet kiszálláson, mint kell, és nem veszi igénybe a kocsit, meg így tovább — látom, ismeri a típust, mert bólogat szóval az ilyen ember, higgye meg, olykor a legkellemetlenebb munkatárs. — És beosztott. Ugye ? — Nézze... Ezt így, talán, nem mondanám. Bár ez az a fickó, aki... szóval... az bizonyos, hogy a legnehezebben kezelhető. — Ez az, akinek véleménye van az utasításokról. — Igen — S ezt meg is mondja. — Noha minden esetben végrehajtja őket. — Míg a másik, a drótos, csak jelenti, kellő helyen és kellő időpontban, hogy helyeselte és végrehajtotta. Igaz ? — Igen. De higgye el, noha tán nekem is... egyszerűbb és... olykor kényelmesebb ez, alapjában mégsem én kívánom meg. Hanem, a többiek, a kollégák férnek meg jobban az olyannal, aki, hogy is mondjam csak... életrevalóbb. Ők szeretik, ha nem skrupulózus az ember. Furkálják egymást, persze, ők is, de baráti körönként, csoportonként, hogy ne mondjam, érdekközösségekként. Míg a drótnélkülit — ösztönösen — mind kiközösítik Megkeserítik az életét, kérem. És semmi tekintélye. — Mert nem nagyvonalú. — Igen, ez a helyes kifejezés Nem nagyvonalú. — És tessék mondani, honnan tehet ezt tudni, már a jelentkezéskor ? — Rá van írva az arcára, kérem. VARRÓ ILONA KÉT MINI IRODALOM-MŰVÉSZET KERÍTÉSEK Kerítések, vének, rozzantak, rozsdás dróttal támogatottak, kerítések, magányosak, az éjjel mind velem álmodtak, járdarhorzsolta sípcsontjukkal topogtak maguk tehetetlen, s védték a benti vak sötétet a kinti vak sötétek ellen. A városból sínek mattok, holdfehér csillogású pántok, sávjukon mozdony elhullatta füttyök serege karikázott, huzalok sírtak, rongyolt szélű beomlott gödrök nyöszörögtek, reccsentek köszvényes akácok, eltörődöttek, szélütöttek. Odébb feszes csavarmenetként tapadt a szerpentin a hegyre, szurdok szánkózott le a marton köves-mohássá keskenyedve, és fönt az égen, fönt az égen gyalulva, gyúrva, gombolyítva felhők hüllő-gömbölyűségét görgette szelek hajtószíja. És mind velem, és mind velem álmodtak : palás törmelékek, felderengő holdfüggöny-felhők, párás morzsás televénynek — szerpentin mentén szakadékok asztmás, nehéz lélegzete, mozdonyfütty sínek visszaútján s a kerítések szeglete. " S lehet, hogy álmom álmuktól lett oly kőnehéz, felhőnehéz, kerítések korhadt bordáin kirozsdázott hideglelés — s lassúdó érveléssel nyirkos ágyamban, emlékezetemben egy régi tisztaszemü reggel napfény-tégláit melengettem. KÉRDEZ: Tóth István VÁLASZOL: Hubert Juinant úgy ismerik, mint a korszerű francia költészet művelőjét. Miben látja e különbséget a múlt és a jelen francia lírája között ? Nehéz egy meghatározással kezdeni, de megpróbálok világos keresztmetszetet adni költészetünk lényegéről. Létezik egy olyan törekvés a jelenkori francia lírában, ami a strukturalizmus fogalmával kapcsolatos. A strukturalisták figyelmen kívül hagyják a vers érzelmi világát, történeti körülményeit, de még a vers tulajdonképpeni felépítését is. Csak versanyagot, de nem verset közölnek. Miért nem vers az általuk elképzelt és megvalósított eszmény ? Azért, mert csak a formát tartják szem előtt, a tartalmi lényeget mellőzik. Az erőltetett forma utáni hajszában azután a megfelelő formát sem találják meg. Értem, tehát a formalizmus éppen a forma terén bosszulja meg magát elsősorban. Van-e még egy hasonló modernista törekvés ? Van még egy másik téves irányzat. Az ide sorolható költők kizárólag az érzelmekkel foglalkoznak, és tagadják a vers szerkezeti-formai követelményeit. A vers és a zene szoros kapcsolatát hangsúlyozzák lépten-nyomon. Valamiféle késett romantikával állunk szembe ez esetben ? Nem hiszem. A két véglet lényegében találkozik valahol, mindkettő a líra félreértéséből ered és egyaránt mellőzi az eszmei tartalmú művészi képet. Pedig az igazi líra csakis a tartalom és a forma szerves egységére épülhet. — Ezek szerint — ha jól értettem — ön elítéli mind a tulajdonképpeni formalizmust, mind a visszájára fordított formalizmust, mivel az előbbi, csak a formát tartja szem előtt, az utóbbi pedig tagadja a formát, s mert ezt a tagadást tartja legfőbb alapelvének, ha fordított előjellel is, mégiscsak formalista. De mi az ön álláspontja ? — Én nem vetem meg a formai kísérletet, sem az érzelmeket, de a lírán az éneket értem vagyis a harmóniát, amely azonban nem igényeli a kötött formához való visszatérést. — De hát melyik versformát kedveli ? — Azt a kötetlen formát, amely az asszonáncokra, kötetlen asszonánciákra, épül, s amelyben a vers olyan folytatólagosan és szabadon vonul, akár egy menet. Alekszandr Biok, amikor A tizenkettő című poémáját írta, naplójában feljegyezte, hogy a szavak lüktető zenéje nem hagyta nyugton , így fogom fel én is a verset, mint mozgást Talán még nem is tudja eléggé pontosan, hogy hová jut el, de a hangok magukkal ragadják a költőt, és árad a vers. — Ez természetesen nem automatikus írásmód, inkább az eszmei tartalom és az érzékibb sor((Folytatása a 4. oldalon) látóhatár A LÍRAI KÖLTÉSZET TARTALMI ÉS FORMAI EGYSÉGÉRŐL Hubert Juii SZÉCSI ANDRÁS rajza MAJTÉNYI ERIK versei ENEK TÖBB HANGRA A hal nem tudta hogy a horog nem tudta hogy a döghalál a nyír nem tudta, hogy az erdőtűz nem tudta hogy a ránc a szín nem tudta, hogy az éjszaka nem tudta hogy a süketek a víz nem tudta, hogy az aszály nem tudta hogy a fogaskerék a gát nem tudta hogy az árvíz nem tudta, hogy a bicska a birs nem tudta, hogy a féreg nem tudta hogy a gázkamra a fém nem tudta hogy a korrózió nem tudta hogy a torz röhej a hal nem tudta hogy a horog.. és még mi mindent nem tudunk büntetlenül sőt bűntudatlanul ? a csak az arc a jaj a kéz a vér a tüdő a dal KÖNYÖRGÉS Hogy hívnak, , ribiszkemosolyú ? S mért hogy az én nevem szomorú ? Mért hogy a szám széle cserepes ? Miféle aszúért esedez ? S mi lenne velem, ha meginnám ? Ribiszkemosolyú, tekints rám ! Találj ki csitító szavakat, évődve nyugtass, hogy nem szabad, mikor a zománc zománcos mennybolton fellegek falkáját eloldom, s fergeteg horkan föl, iszonyú , forgószél, sirokkósikolyú. Ribiszkemosolyú, ne engedd, feszítsd ki szivárványkegyelmed. Temesd be holttenger holt öblét, varázsolj foncsoros holdtöltét. Odakint, látod-e, havazik. Mondd azt, hogy nincs messze tavaszig. S hogy a tél jégkörmét feledjem, valami dalt dünnyögj felettem. Csak amíg kisimul nyútt arcom, csak amíg csöndesen elalszom tenyered bársonyos homorú fészkében, ribiszkemosolyú. ELŐRE 3. oldal VIRÁGVASÁRNAP Léptét aprózza útmenti fasor árva mása, a sürgönypózna, kidöntött fenyők föltámadása. A tó vizébe fakó zöldrozsdát kever az alkony, erdőfal rése csillan pókhálóján, aranylón. A szétszórt cserjék lerakták a dombon vigyázva magányuk terhét egymástól remete-távolágra. Vézna faágról libben alá a téllkönnyű szélbe, s csak megszokásból himbálja magát egy csöpp levélke A láthatár most mintha lazulna, lennebb süllyedne, valami várost sejtet a peremcsík remegve. Sejteti, rejti, gyűrött párákba bugyolálja, csak leheletnyi a tetőcsipkék fölvillanása. Fűcsomó zizzen, az árnyék kedvére elnyújtózhat. De a gerincen egymást tapadó fenyők szorongnak a fejszékén! csattan félelmük hűvösre köszörült csendje, s lent szamaradony megváltás kocog be Jeruzsálembe. - |