Előre, 1970. szeptember (24. évfolyam, 7096-7121. szám)

1970-09-17 / 7110. szám

1970. SZEPT 17., CSÜTÖRTÖK SZEPTEMBER MUNKATÁRSAINK JELENTIK MUNKATELEPEIN m m­omok, kavics csikorog a talpam alatt, ■j piros téglarakások, állják utamat, Holl, minduntalan le kell lépnem az úttest- B re. Csöpörög az eső, hűvös szél fúj, TM aztán újra kisüt a nap s alaposan­­ megizzasztja a meszet kavaró, téglát rakó embereket. Egyik-másik bosszúsan felnéz az égre, odamond egy „bolond idő"-t, de a legtöb­ben ügyet se vetnek az ősz főpróbájára, minden figyelmüket az építés, az emelkedő falak kötik le. Egyetlen hatalmas építőtelep Lippa. Talán nincs is olyan utcája, amelyben az utóbbi három hó­napban ne javítottak volna : járdát vagy úttestet, házat és kerítést. De új, vadonatúj ház az árvíz elsodorta régi helyett a Marost kísérő, a Maros­hoz lejtő utcákban épül a legtöbb. A Temesvári úton, a Dragalina utcában, a Decebal téren a Teiului, Mihai Viteazul, Avram lánca utcában, a Victoriei úton ,a Bugariu és az Állomás utcában... Az arány a legtöbb helyen egy az egyhez, de nem ritka az olyan utca sem, ahol két régi — de szemmel láthatóan nemrég kitatarozott — ház között két, sőt három telken épül új családi ott­hon. Végigjárok néhány épülő utcát. A házak külön­bözőek. Egyik az udvar közepén igyekszik a ke­rítés fölé magasodni, a másik kíváncsian kikö­nyököl az utcára. Egyik a magas földszint elérése után már feltette a kalapját, a szép piros cserép­tetőt, a másik emeletesre nyújtózik. Egyiken raj­ta virít már a szép sárga redőny, a másik még csukott szemekkel várakozik. De mind szép piros téglafalú és valamennyin egyforma szorgalom­mal és igyekezettel dolgoznak az építők. Hogy van ennél sokkal jellemzőbb közös tulajdonsá­guk, azt csak akkor tudtam meg, amikor elbeszél­gettem gazdáikkal. A Hager-porta a Decebal téren állt, öreg vá­lyogház volt két szoba és egy konyha volt ben­ne. Májusban a két irányból támadó Maros ösz­­szeroppantotta, mint egy dióhéjat. Most­­ jó ma­gas alapzatú, nagy téglaház áll a helyén, amely­re a napokban tették rá a födémet. Néhány nap­ig még száradnia kell, aztán jöhet az emelet... Benn az udvaron, az épülő új ház mögül idősebb asszony jön elém, karján háromévesforma kisfiú­val. A családfő a földszinti szobákban dolgoz­gat ,nehéz azt a födémszáradást kivárni... Hager néni mesél a régi házról — de tízszer annyit az épülő újról. Elmondja, hogy 12 000 lej állami se-LIPPAI­gélyt kaptak, a bútort és más bennvalót szeren­csére sikerült megmenteni. Kicsit panaszkodik az építés lassú ütemére — persze, tisztában van ve­le, hogy csak Lippán rengetegen építenek, s az építőanyaggyárak is nehezen győzik — de már szeretnék­­ készen látni. Most éppen mészre kell várni, meg tégla is kellene még. A földszint így is készen lesz, beköltözhető október elejére... — Hány szobás lesz az új ház, Hager néni ? — mérem fel a földszint jó tágas helyiségeit. — Helyesebben hány lakásos — javít ki mo­solygó szemmel Hager néni. — Az emeleten egy kétszobás fürdőszobás lakás a kisebbik fiamnak és családjának ,a földszinten egy ugyanolyan a nagyobbik fiam családjának és itt hátul, az udvar felé egy szoba-konyhás nekünk, öregeknek... A kétszoba-konyhás vályogház helyett — három lakásból álló modern emeletes téglaház­­ és nem Hagerék az egyedüliek, akik emeletes családi házat építenek maguknak Lippán. Emele­tes házat épít a Balcescu utcában Vingeron Iosif, a láncú Jianu utcában Gherghel Francisc, a Bran­­covici utcában Szömösi Tibor, az Állomás utcában az Ardeleanu testvérpár kettőt, mindegyik a ma­ga családjának. Kivétel nélkül az egy, két, legfel­jebb háromszobás öreg vályogházak helyett. A Temesvári út 28 szám alatt David Constantin családi háza épül. A földszint már kész, a födém is felkerült már, hamarosan hozzálátnak az eme-UTCÁK letnek is. A fiatalasszony örömmel meséli el, hogy 18 000 lej állami segéllyel láttak munkához és az építés szépen halad : október 1-re a földszint be­költözhető lesz. Türelmetlenül várják, de a legtü­relmetlenebb a kilenc esztendős kislányuk, Liliana, aki naponta eljön „ellenőrizni" a kőműveseket, mindennap számba veszi, mennyit haladtak teg­nap óta és számolja a napokat... Szemben a Davidék házával teherautó áll a járda szélén, a munkások terméskövet raknak le róla. — Nem lesz kicsit késő, mire felkerülnek a fa­lak? — kérdem a Papp házaspártól, mert az új házból még csak a betonalap van készen. — Az idén semmiesetre sem lesz készen — vá­laszol a családfő, akitől aztán rendre megtudom, hogy nekik van hol lakniok, az udvar végében álló csinos kis téglaház ellenállt a Marosnak. Csak az utcára néző vályogházzal tudott elbánni. A la­kókról, akik akkor benne laktak, gondoskodott az állam. Ők is kaptak 8000 lej segélyt... Hogy akkor mégis miért építik a szép nagy házat ? (a beton­alap rajzáról szépen le lehet olvasni, hogy há­­romszoba-konyha-előszoba-fürdőszoba lesz az új házban). Hát a gyerekeknek... — A lányunk meg a két unokánk most Buziáson lakik, a vejünknek ott van a szolgálata. De ha kész a ház, hazajönnek... így már érthetőbb a lassúbb tempó... A Temesvári út legszebb háza — a sok szép új ház között is — a Ionascu Mariáé. Jó magas, te­kintélyes téglaház, az ablakain már ott virít a sárga redőny is. Már csak a belső munka van hátra : a két szoba padlózása-festése, a fürdőszo­ba felszerelése, a napos veranda beüvegezése... A ház gazdája : 80 éves. Az építést a Hunyadon lakó lánya intézi-ellenőrzi, versenyt dolgozva a kőművesekkel, asztalosokkal. — Amikor megkérdeztem : milyen legyen az új ház, édesanyám azt felelte nekem : ne rám gon­dolj fiam, hanem a vízre. Olyan legyen az új ház, hogy a vizet többé soha be ne bocsássa... — A derék, 50 év körüli asszony büszke örömmel mutogatja a házat , a verandát („Itt fog sütkérez­ni édesanyám, hogy ne kelljen lépcsőt mennie"), a fürdőszobát („víz se volt a régi vályogházban, itt lesz meleg is, a fürdőkád már ott vár az ud­varon"), a két tágas, nagyablakos szobát­,azért csináltunk kettőt, hogy a másikba egy rokon lak­jék, ne legyen anyám egyedül, míg mi is nyugdíj­ba kerülünk")... Lippán a 110 összedőlt ház közül 97-et újraépí­tenek tulajdonosaik — az állam 5 200 000 lejjel segítette az új otthont alapítókat — s ezeknek jelentős része már tető alatt van. Építőanyag — ha néha zökkenőkkel is, mert hiszen az építő­anyaggyáraknak lehetetlen zökkenőmentesen ki­elégíteni a hatalmasra nőtt szükségletet — van : mészből 308,5 tonna, cementből 780 tonna, téglá­ból 1 072 500 darab érkezett eddig a vasútállomás melletti raktárba, épült be az új családi házakba és érkeznek az újabb szállítmányok. Az utcák­, a parkok, a hidak, a közkertek már nem viselik ma­gukon az árvíz bélyegét, a város fiatalsága és velük együtt az egész lakosság igyekezett eltün­tetni a májusi természeti katasztrófa nyomait és nemcsak ennyit : szebbé, rendezettebbé, korsze­rűbbé tenni a várost, mint azelőtt volt. Az emberek sem búsulják már nagyon az árvi­zet. Nem akarnak rágondolni, meg nincs is rá ér­kezésük. Előre néznek, előre lépnek és nem hátra. Ami volt, elmúlt , most a jelen, a jövő a fontos. Mert nemcsak annyit akarnak felépíteni, újrate­remteni, amennyi és amilyen volt. Ez az épülő új családi házak emberdiktálta közös jellemzője. A leglényegesebb. Fogy a homok, a kavics a lippai házak elől, apadnak a téglarakások. „Kitarthatna még egy kicsit a jó idő" — szólnak át egymáshoz a szom­szédok és hangyaszorgalommal hordják a homo­kot, a téglát, a cserepet a szakmunkás keze alá. Az öreg vályogházak helyén nőnek az új házak : magas alapzatú, jó erős, szép piros téglaházak. Olyanok, amelyek biztos otthont nyújtanak nem­csak a mai, de a holnapi generációnak is. Mag Mária Lapunk hasábjain nemrég beszámoltunk arról, hogy Fehér megye lakossága, az államtól kapott segítségnek köszönhetően, eredményesen tünteti el a májusban megáradt Maros pusztításainak nyomait. Szerte a vidéken, s a vizektől súlyosan érintett Gyulafehérváron is, egymás után készülnek el az árvíz­károsultaknak szánt tömb- és családi házak. A megyei nép­tanácstól kapott tájékoztatás szerint az árvízkárosult családok eddig több mint 25 millió lej segélyt kaptak az államtól, amelynek segítségével újraépíthetik elvesztett otthonukat. A megyei építkezési vállalat 380 lakáson dolgozik, amiből augusztus végéig Gyulafehérváron 160 lakás kulcsát már át is adta az új lakóknak, s rövidesen újabb 80 lakásos tömbházzal készül el. (VASILE MOLDOVAN felvételei) Medgyesen is nagyszabású építkezéssel pótolják a kárt, amelyet a há­rom hullámban kiáradt Küküllő okozott. Az állam 340 lakást bocsátott az árvízkárosult családok rendelkezésére, s 160-ba már be is költöztek a lakosok, de a többit is fokozatosan átadják rendeltetésének. V­asárnap is munkanap. Ezt írhatná naplója fölé Takács János, a Szat­­már megyei Pusztadaróc község párt­bizottságának titkára, ha feljegyzése­ket készítene az utóbbi három és fél hónap eseményeiről. De nem vezetett naplót, egyrészt azért, mert nincs erre ideje, hiszen a vasárnapok is munkanapok errefelé, másrészt azért, mert minden leírt vagy kimondott szónál többet mond Pusztadaróc jelenéről maga a való­ság. A község mai krónikáját betonnal, kővel és téglával írják. A néptanács előtti mezőn napról napra mind jobban körvonalazódik az új Pusztadaróc arcula­ta : 92 összkomfortos családi otthon épül itt a helybeli árvízkárosultaknak. Mind a 92-t az ál­lam építi saját költségén, tulajdonosaiknak egyet­len bánival sem kell hozzájárulniok. Mind a 92 lakás messzemenően kielégíti a mai igényeket : villany, központi fűtés, fürdőszoba, vízvezeték lesz valamennyiben. Magas betonfundamentum, be­­tontömb falak, nyílegyenes utcák virággruppokkal. Beköltözési határidő : november vége. Mármint az utolsó családoknak, mert a többség hamarabb birtokába veheti végleges otthonát. De nem lenne teljes a kép az új faluarcról, ha az elmondottakhoz nem tennénk mindjárt azt is hozzá, hogy az állam nagy összeget utalt ki az új igények követelte korszerű szociális-kulturális objektumok építésére. Még a közeljövőben hozzá­kezdenek a modern községközpont kiépítéséhez az említett házak szomszédságában. Emeletet húz­­nak a meglévő iskolára, új orvosi rendelő, szülé­szet, óvoda, művelődési otthon, posta, áruház, közfürdő és néptanácsi székház szerepel a terv­ben. Az állami alkalmazottak számára több há­zat emelnek. A nemrég beindult rendszeres autó­­buszjárat 80 percenként fordul Szatmáron s a gépkocsik nemsokára aszfaltozott, pormentes úton fognak gördülni, az út modernizálása is megkezdődött. Nem túlzás tehát azt mondani, hogy Pusztadaróc ,a községet ért természeti csa­pás ellenére, az idén és az elkövetkező egy-két esztendőben többet fejlődik, mint azelőtt évtize­dekig fejlődött. Lássuk, milyen családok kapják az állam által épített ingyenes otthonokat. — A 92 családi ház szétosztása közmegelége­dést váltott ki — mondja Takács János. — A közsé­gi szervek — vagyis a pártbizottság, a néptanács, az ifjúsági szervezet, a Szocialista Egységfront he­lyi tanácsa, a nőbizottság és a szakszervezet — a legmesszebbmenően figyelembe vettek minden tényezőt, az árvíz okozta károk nagyságától s a családtagok számától kezdve a munkában való helytállásig és a társadalmi kötelezettségek telje­sítéséig. A sokgyermekes családok természetesen a lista élére kerültek. Nem tettünk különbséget daróciak és daraiak vagy peteiek között. (Dara és Pete a községhez tartozó két falu), így kap in­gyenes öröklakást a 9 gyermekes petei Tarr Já­nos, a 7 gyermekes özv. Pintye Julianna Daráról s az ugyancsak 7 gyermekes Ponczok Sándor Da­­rócról és a többiek. Arra is vigyáztunk, hogy a sokgyermekes családok a nagyobb szobákkal épülő házakba kerüljenek. Az új lakások tulajdo­nosainak nagy többsége a helybeli mezőgazdasági termelőszövetkezetben és az állami mezőgazda­­sági vállalatnál dolgozik. Járjuk a még tábla nélküli új utcákat, ismerke­dünk az épülő házak boldog tulajdonosaival. Bár minden költséget, így az építést is az állam vál­lalta magára, a kivitelezőnek —a szatmári ház­­kezelőségi vállalatnak — igen jelentős segítséget adnak a tulajdonosok, elsősorban a szakképzett­séget nem igénylő munkáknál. S hogy minél na­gyobb szaporája legyen munkájuknak, a családok egymást is segítik, így például, ha megérkezik egy szállítmány betonkocka, 10—15 személy siet lerakni, kézről-kézre adják a falazó anyagot a kőművesnek, hogy ne legyen holtidő. Cimpan Mi­­haiék házánál például ott találjuk Csatlós Sán­dort, Nagy Emmát, Tóth Jánost, Dobos Esztert és sok más falubelit. Milyennek tartják az új ottho­nokat? — kérdezem a jelenlévőktől. íme, a válasz: ilyen házak még nem voltak Pusztadarócon ! A beszélgetés közben aztán szó,esik egy-két olyan személyről is, akik csak messziről szemlélik, ho­gyan dolgoznak mások az ő házukon. Mint pél­dául Zsókai János petei lakos, aki a helybeli óvo­dában kapott megfelelő ideiglenes lakást, és cseppet sem zavarja hogy középületet foglal el a szükségesnél hosszabb ideig. Vagy Pálinkás Mi­hály ereje teljében lévő fiatalember. — Felháborító, hogy amikor az egész község vasárnap is dolgozik, hogy minél előbb biztos fedél jusson mindenki feje fölé, amikor az állam milliókat áldoz a károk pótlására, néhány ember jóformán meg sem nézi saját épülő házát — bosz­­szankodik Takács János, majd a közelben lévő betonállomás felé mutat. — Ezt a hatalmas be­tonkeverőt azért hozattuk ide, hogy a betontöm­bök egy részét itt helyben készítsük el. Ezideig a téglaégetéshez sem értettek mifelénk. Most ezt is megtanultuk. Égetőkemencéket építettünk, hogy a tégla is idejében kéznél legyen. Rengeteg anyagra van szükségünk, nem várhatunk minden darab téglát az államtól, amit csak lehet, helyileg állí­tunk elő. „Ezt is megtanultuk". A riporter, szeptember eleji tapasztalatai alapján, nyugodtan hozzáfűz­heti : az egész község megtanul erősebbé és szebbé válni, mint Valaha volt. Sike Lajos „ILYEN HÁZAK MÉG NEM VOLTAK PUSZTADARÓCON“ S­egesvár. A májusi-júniusi árvíz után a megbénult gazdasági élet vérkeringé­sének újra­indítását, a legfájdalmasabb sebek azonnali enyhítését igénylő és biztosító periódus után hamarosan el­érkezett Segesváron is a súlyos károk nyomainak végleges eltüntetéséért folyó szívós, kitartó munka ideje. Az ipari vállalatokban elért sikerek közismertek, ezúttal nem térünk ki reájuk. Főként a megrongált, tönkrement otthonok kap­csán szeretnénk egyet-mást elmondani. Mindenek­előtt az árvíz következményeinek itteni sajátossá­gát emeljük ki a municípiumi néptanács végrehaj­tó bizottságának illetékes alelnökével — Hondor­­teanu Gheorghéval — folytatott beszélgetésünk­ből. Azt, hogy 1200 lakóházat, illetve lakást ron­gált meg a természeti csapás súlyosabban, vagy enyhébben és 29 épület omlott össze, semmisült meg teljesen. Ugyanis — szerencse a szerencsét­lenségben — az épületek döntő többségének szilárdsága ellenállt az árnak. Nyilvánvaló, hogy ez a tény, ez az arány kihat a tennivalókra is. A rombadőlt épületek 87 csalá­dot fosztottak meg az otthonától (számukat ké­sőbb talajcsuszamlások is növelték), s bár egy sem maradt ideiglenes fedél nélkül, nekik legne­hezebb a sorsuk. Ezért elsősorban róluk, jelenlegi helyzetükről szerettünk volna hallani. Az alelnök elvtárstól megtudtuk, hogy év végéig két — össze­sen 110 lakást magába foglaló — tömbház készül el számukra, sokan ezekbe költöznek majd. Mások új házat építenek az állam segítségével, közülük hetet már befejeztek. Arra vonatkozólag azonban, hogy kik ezek az utóbbiak és hol találhatók meg, a többiek pedig mennyire jutottak az építkezéssel, nem tudott válaszolni. Kijelentette, hogy az ilyen vagy hasonló részletkérdések ismerete, amelyekről érdeklődtünk (mint a kifizetett állami segély vég­összege, az építőanyagellátás helyzete, az állami tulajdonú lakások helyrehozásának menete) nem tartozik rá, mert a néptanács irányító szerv és nem foglalkozik adatgyűjtéssel. Ő csupán azért felel, hogy az ősz folyamán az arra közvetlenül hivatott szervek révén mindenkinek elkészüljön az otthona. Tehát kérdéseinkre csak ezek vála­szolhatnak : a CEC-kirendeltség, a helyi vegyes­kereskedelmi vállalat, illetve a község- és lakás­gazdálkodási vállalat vezetői. Kétségtelen, hogy a néptanács irányító szerv. Az is igaz, hogy az említett intézmény, vállalatok megyei alárendeltségűek. Mégsem lehet eléggé hatékony a támogatásuk, az ilyen alapvető té­nyezők ismeretének hiányában (amelyek beszer­zése nem ütközik akadályokba), az együttműködés idáig terjedő hézagaival. S főleg anélkül, hogy tevékenységüket főként az építkezés, lakásjavítás anyagszükségleteinek a fedezését, a munka mene­tét közvetlenül az érdekelteknél (a választóknál !) a néptanács nyomon kövesse. Annál inkább cso­dálkoztunk az alelnök elvtárs felfogásán, mivel alkalmunk volt meggyőződni róla, hogy milyen értékes munkát végzett, milyen nagy része volt közreműködésének a most folyó munkálatok elő­készítésében, jó megalapozásában. Akárcsak ab­ban, hogy a 33 megrongálódott utcából, úttestből 31-et javítottak már meg ezidáig, nagy erőfeszí­téssel. Több mint 5000 négyzetméteren készítettek aszfalt- és további 3000 négyzetméteren kockakő­burkolatot, 15 km­ hosszúságban végeztek egy­szerű kövezést, és ezzel párhuzamosan helyrehoz­ták 31 hektáron a parkokat, közkerteket. A felelet nélkül maradt kérdésekre különben, később könnyen megkaptuk a választ. Csak az épülő házak közül leltünk meg keveset, nem is éppen a keresetteket, noha a városrendezési és műépítészeti hivatal egyik technikusa kalauzolt. Ugyanis­­ helyükül — igen ésszerűen — főleg a szétszórt foghíjakat jelölték ki és kísérőnk tudott ugyan egyikről másikról, de arról már nem, hogy mennyire jutottak, hol tartanak. A CEC-kirendeltségnél végre sikerült feljegyez­nünk néhány nevet is a súlyosabb károsodottak közül. Elpusztult házáért és egyebekért Fazekas János 23 ezer, Grozea Ioan 25 ezer, Medrea Ni­­colae 26 ezer, Lurtz Otto 31 ezer lejt kapott. Vé­letlenül rábukkantunk Dumitru Constantin nevére is, akinek pár perccel előbb tekintettük meg a kö­zelben épülő házát, de nem találtuk ott. Neki 27 ezer lejt juttatott az állam. Központi fekvésű tel­kén magas betonalapozás körvonalazta, hogy két szoba, konyha, fürdőszoba és kamra készül, kis pincével, amihez a tégla egy részét is biztosította. Ivan Alexandru, a textilkombinát munkása messzebb jutott, bár nagy fába vágta a fejszéjét. Megsemmisült egyszerű háza helyett kőből épített egy szobát és konyhát „olyan erőset, hogy kibír bármit" s az emeletre kerül majd további két szo­ba. Persze, mint mondta, sietnie nem kell. Kijaví­tott egy kevéssé rongált melléképületet, annak két helyiségében laknak addig, amíg beköltöz­hetnek. A kereskedelmi vállalatnál megtudtuk, hogy csupán a faanyag — deszka, gerenda — kevés, pillanatnyilag más egyéb van elég a szükségletek, a kereslet fedezésére. Cserép is. Ezidáig 715 tonna cementet, közel félmillió téglát, 218 ezer csere­pet és 107 köbméter deszkát juttattak az árvíz­­károsultaknak. Most pedig 175 tonna cement, 200 ezer tégla, 215 ezer cserép a raktári készlet. Az állami tulajdonú épületek helyzetéről Maioru Mihai, az IGL főmérnöke nyújtott felvilágosítást :­­ összesen 476 hozzánk tartozó lakást rongált meg az árvíz, amiből 383-at régi épületekben, a többit tömbházakban. Sok családot kellett kiköl­töztetni, de ma már kivétel nélkül valamennyi ki­javított, régi otthonában lakik. Mindenütt rendbe­­tettük a padlót, a parkettet, kijavítottuk a sérült falakat, elvégeztük a belső vakolást és a legszük­ségesebb asztalosmunka nagy részét, főleg az aj­tóknál. S ahol nagy felületen kellett a vakolatot leverni, kifestettük a szobát. Egyeseknek pedig anyagot adtunk hozzá. Hátra van még 120 cse­répkályha építése, amihez beszereztük az anyagot, de mivel nincs elegendő szakemberünk, csak most foghatunk hozzá. November közepéig így is túl leszünk rajta, senkinek nem kell emiatt a fűtést nélkülöznie. — Szükségesnek tartom még megemlíteni — folytatta, hogy igen nagy segítséget kaptunk a la­kóktól. Többségük felszedte, megtisztította, kiszá­rította a padlót, a parkettát, így aztán sokat fel­használhattunk ismét belőle. Valószínű, hogy egyeseknél, ahol nem volt eléggé kiszáradva az anyag, utólago­s javításokra lesz szükség. Az aj­tóknál is van még néhol pótmunka. November közepéig elvégezzük ezt is. A felvázolt helyzetképet mindenben megerősí­tette jónéhány lakásban szerzett tapasztalatunk. Az Andrei Muresan utcai 22/a számú tömbház földszintjén július vége óta nyoma sincs már an­nak, hogy a mennyezetig ért a víz. Popescu Ilie két szobájába a régi parkettet rakták vissza, míg a harmadikba új került. Új az egyik szoba beren­dezése is. Az állami segélyből szép kombinált , szekrényt, rekamiét, asztalt, négy széket és toalett­­asztalkát vásároltak. Hasonló képet nyújt Parcfieffe Lazar és Maior Gavril szomszédos lakása, vagy a 22/b számú tömbház földszintje. Elismeréssel nyilatkozott az IGL-ről több régi ház lakója is. Mint többen mondották, oly kifo­gástalan munkát végeztek, hogy véleményük sze­rint a segélyből vásárolt bútordarabokkal kiegé­szített berendezéssel otthonuk barátságosabb, mint azelőtt volt. Összegezve elmondhatjuk : a nehézségek, zök­kenők ellenére Segesváron is sokat tettek és tesz­nek azért, hogy az összes árvízkárosultnak ké­nyelmes, megfelelő hajléka legyen még a tél be­állta előtt. Adrián Miklós JÓ MUNKÁT VÉGEZTEK A LAKÁSJAVÍTÓK SEGESVÁRON ELŐRE 3. oldal

Next