Előre, 1970. szeptember (24. évfolyam, 7096-7121. szám)

1970-09-18 / 7111. szám

ELŐRE 2. okral \ e­t ,­­ M­ŰVELŐDÉS Juilliard kvartett 7 A modern amerikai zeneszerzők­ről keveset hallottu­nk , talán azért, mert Copland, Milhaud és a század­­forduló után feltűnt); néhány név nem tudta áttörni az zenei izmusok kontinensünket elönttő hullámait. Robert Mannról, Karl Carlyssról, Samuel ■ Rhodesről, C­laus Adamról, na keveset is, hallottu­nk, tudtuk ró­luk, hogy — más kiváló amerikai zeneszerzők mellett —­ ők képvise­lik a mai amerikai m­odern zenét. Aztán hallottunk a Juilliard kvar­tettről, amelynek hangversenyeit és lemezfelvételeit a kamarazenét kedvelő közönség mindig lelkese­déssel várta. Azt azonban kevesen tudták, hogy a Juilliard vonósné­gyes tagjai, amellett, hogy kamara­zene hangversenyeikkel­­ ámulatba ejtették a világot, a modern ameri­kai zenei élet fiatal zeneszerzőgár­dájának élvonalbeli tagjaival azo­nosak. Az Enescu fesztiválra meg­hívott amerikai együttes hangverse­nyeit élénk érdeklődés és lázas ké­szülődés előzte meg. S mindez nem volt hiábavaló, mer­t amit zeneileg ez a vonósnégyes a két koncerten nyújtott, felülmúlt­a„minden várako­zást. Nem csak hajtatlanul magas­­fokú technikai felkészültségről és muzikalitásról tettek bizonyságot, összjátékuk is tökéletes volt. Ehhez hozzájárult az is, hogy a formáció minden egyes tagjának Stradivari hangszere volt. A pontos és hang­erőben egyforma indítások, az ak­kordok és a tiszta intonáció mellett feltűnt egységes és kiművelt stílus­érzékük. Műsorukon Mozart, Bee­thoven és Schubert melletti a bécsi expresszionista iskola képviselője, Anton Webern is jelen volt. Annak ellenére, hogy mindenik m­ű más­más szerzőt és zenei stílust­, képvi­selt, észrevehető volt egy egységes előadásmód, játéktechnika, am­i már a vonósnégyes egyéniségét és ma­gasfokú zenei felkészültségét bizo­nyította. A témák, amelyeket egy­­egy hangszer a másiktól átvett, any­­nyira egybeolvadtak, hogy a lát­ványtól elszakadva lehetetlen lett volna megállapítani : a hegedű szól-e mély regiszterben, vagy a brácsa magas fekvésben, a brácsa mélyen vagy a cselló magasan ? Mindenik hangszeres „félelmetes“ techh­nikai felkészültséggel rendelke­­­zett .­ Schubert A halál és a lány cí­mű Vonósnégyesének negyedik téte­lét (foresto) eddig még így nem ját­szott,­­gyors és ugyanakkor tiszta előadá­sban hallottuk. A Mozart vo­nósnégyes könnyed spiccatói, vagy Anton­­Webern flageoletjei épp oly csodálkozást keltettek, mint Beethol­ven opu­s 130. vonósnégyesének drá­mai, a romantikus zene felé mutató kulminációi. • Végre­­ hallottunk egy olyan vo­nósnégyest, ahol minden egyes hangszernek egyenrangú szerepe volt, ahol­ a második hegedű, brá­csa­ és cse­lló nem csupán kísérte az első hegedűt, hanem a hangszere­sek játékja kölcsönösen kiegyensú­ lyozódott,­ egységessé, összeforrottá vált. Min­degyik hangszer a zenei anyag fontossága szerint lépett elő­térbe, vagy vonult vissza kísérő­hangszernek. A fesztivál eddigi zenei rendez­vényei közül talán ez a két est nyújtotta művészileg a legtöbbet. A ráadások épp úgy, mint a műsorra tűzött művek arról tanúskodtak, hogy a negyedszázaddal ezelőtt ala­kult Juilliard vonósnégyes olyan művészi fokra jutott, amelynél ta­lán már „nincs tovább“. A fesztivál rendezőbizottsága hi­bát követett el azzal, hogy az első hangverseny után, amelyet az Athe­­naeumban tartottak meg, a követ­kező koncertet a Palota nagytermé­ben rendezte — ez nem bizonyult eléggé meghittnek; a hangszórók­kal felerősített és így teljesen meg­változott hanghatások sokat vesztet­tek eredetiségükből. Czakó Ádám ÉRZÉKENY UTAZÁSOK... Olvasom az ÚJ ÉLET legfris­sebb számában, egy külföldi uta­zásról szóló beszámolóban, hogy csehül a jónapotban a nap „la­tinosan deniának" hangzik, len­gyelül „férfiasan reccsen" : dzi­­nija. Hogy mi ebben a reccsenés, az annyira titokzatos, mint az, hogy mitől olyan nőiesen lágy és suttogó a kokurrgán. — „Min­denesetre egyetlen biztos recept: meg kell tanulni — és nem rosz­­szul — azoknak az országoknak a nyelvét, ahova az ember ellá­togat". Nem derül ki, hogy mi­hez biztos recept ez, talán a „dzsnija" ropogásának a felisme­réséhez, — de a javaslat jó : re­mélem, ezentúl az útlevélkéré­­sekhez mellékelni fogjuk a nyelvvizsgák eredményeit is, és előre röhögök költő barátomon, aki Nyasszaföldre készül. Mert ha nem tanulja meg az ember a meglátogatott országok nyelvét, akkor : „A tudatlanság kínzó alacsonyabbrendűségi érzést szül s azonkívül neveletlenség is." (Hát ez igaz, nekem is feltűnt, hogy egyes külföldi vendégeink milyen kínzó alacsonyabbrendű­­séggel küzdenek túlméretezett luxuskocsijaikban, amikor az ut­casarkon nem tudják tőlem meg­kérdezni, hogy pl. merre van a burvárcseszt.) Olvasható továb­bá : „Ahogy telnek a napok, s egyre több szó mászik a fülünk­be, vesszük észre, milyen egy­szerű lett volna erre otthon fel­készülni “ Csak azt nem tudom, ha erre felkészülünk, a fülünk­be nem mászott volna egyre több szó ? Meglepődve értesülünk az új­donságról, hogy Pozsony a„nagy város, Prága és Brünn után a legnagyobb", „és szép is, persze ha Prága előtt látogatja meg az ember." Íme, milyen múlékony dolog a szépség. Elég egy rossz útiterv és lőttek neki. „Sajnos — mint egész utam során — itt is átalakítások, építkezések, útbon­­tás zavarja a városképet." Iga­zán sajnos, hogy azok ott épít­keznek ? És nagyon sajnos, hogy az építkezések ... zavarja a vá- PARTJELZŐ rosképet. (Remélek, az a Pozsony nem fogják többet ilyet csinálja.) Később megtudjuk, hogy szer­zőnk hol meglepődött, hol nem , hol kellemesen csalódott, hol kellemetlenül. Az is kiderül, hogy egy „középgenerációhoz tartozó" művész egyetlen szó kö­zös nyelvismeret nélkül elma­gyarázta művészi hitvallását s azt is, hogy „miként készült az art protis — egy új technika, amelyet a cseh mérnökök paten­­tiroztattak.“ (Érdekes, anyanyel­ve nemismerete nem szül kínzó alacsonyabbrendüségi érzést szerzőnkben és nem is nevelet­lenség !) „Hogy mindezt hogyan tudta nekem megmagyarázni s hogyan értettem meg, sosem fo­gok rájönni." ( Mit mondjunk? Mi sem ! (Csősz) BRASSÓI FIATALOK BEMUTATKOZÁSA A brassói ARTA kiállító terem­ben az őszi idény három fiatal művész első egyéni kiállításával kez­dődött. Marcela Bozogan, Klemen­ Béla és Kovács Ibolya jelentkezett a pályakezdés egy bizonyos — egyiküknél rövidebb, másikuknál hosszabb — szakaszának végén olyan alkotásokkal, amelyekből im­már tanulságok vonhatók le a vá­lasztott útról. Marcela Bozogan művészi vallo­mása a legegységesebb. A fekete­­fehér grafikát higgadtan és ki­egyensúlyozottan műveli. Nem tö­rekszik látványosságra vagy fel­tűnésre ; grafikáinak feszültsége eredendően belülről fakad —, oly­kor érezhetően visszafojtott. Külö­nösen a Várakozás, az Inga, az Elszakadás, a Félárnyék című metszetekben éreztük ezt. Úgy hisz­­szük azonban, hogy lekerekített már-már szobrászi vonalvezetése ellentmondáshoz vezet — feszültsé­get teremt, de ugyanakor kétséget is szül —, föl kell tennünk magunk­ban a kérdést : vajon ez a fiatal művész nem kényszeríti-e önmagát lényétől és művészi alkatától ide­gen utakra? Klement Béla tudatosan törekszik a változatosságra, sőt a sokk­ha­tásra. Teszi ezt főként a kromatika izgalmas staccolóival és szünetjelei­vel, olajfestményeinek sötét, ár­nyas osztinátója fölött. Klementnél KIÁLLÍTÁSOK beszélhetünk leginkább tudatos for­mai törekvésekről, következetesen végiggondolt megoldásokról­­, vagyis szilárduló formakultúráról. Kiemelkedő munkáiban (Fél tizenegy volt, A vörös akvárium, Gótika, A róka rámnéz) vitathatatlanul mű­vészi ígéretet kell látnunk. Úgy tű­nik, Klement már véglegesen elkö­telezte magát egy bizonyos irány­zatnak, s nem hagy nyitva egyet­len kaput sem az esetleges más­felé kanyarodáshoz. Később válik el, hogy ez erénye, vagy hibája. Kovács Ibolya hármuk közül a „legidegesebb" és egyúttal a leg­ösztönösebb művész. Tizennégy ki­állított olajfestménye azt a különös benyomást kelti, mintha a festőnő minden egyes alkotásával más-más univerzum — az előző festmény vi­lágától gyökeresen különböző világ — kapuit döngetné. Valahogy mégis rokonszenvet kelt ez az állandó n­yugtalanság, elégedetlenkedés az elért eredményekkel, a lázas ke­resés, amely a Csírázás, a Játék, a Végső szakadás, a Struktúra­­ és 'll., a 'Korallok című munkáit jel­lemzi. Ugyanakkor — mintegy a vihar utáni újabb vihar előérzetét keltő csendben —, megszületett egy költői metafora, — A föld fái — a­­mely a fiatal művész önmagára éb­redésének és alkotói képességei fölötti tudatos uralmának kezdetét jelzi. Ez a költőiség szerezte meg Kovács Ibolya számára a közönség bátorító érdeklődését , mert — bár társainál kevésbé éretten, de kép­zeletserkentő ígéretként mutatkozott be első egyéni kiállításán. Lendvay Éva SZÍNHÁZI HÍR TEMESVÁRRÓL Az 1970—71-es évad első bemuta­tóinak próbáival párhuzamosan megkezdte tevékenységét a Temes­vári Állami Magyar Színház stúdió­­színpada is. A kísérleti színpadon Taub János vendégrendező állítja rivaldafénybe Páskándi Géza Ven­dégségben (Dávid Ferenc avagy : Unus est deus ?) című darabját, amelynek szövege a Korunk ezévi 4. számában jelent meg. Az egyház­alapító reformátort Fábián Ferenc alakítja... A többi szerepekben Sinka Károlynak, Mester András­nak, Szabó Lajosnak, Laczó Gusz­távnak és Bányai Irénnek tapsolhat az októberi bemutató közönsége ... A színház stúdiója a most nyíló évadban is továbbfolytatja Mese­mondó Manó című előadás-soroza­tát, amelyet a legifjabb közönség­nek szánnak. PANASZLEVÉL Ugye, mindenki meggyőződött arról, hogy a legolcsóbb ajándék a könyv. Még a drága könyv is, mert az viszont szép ajándék, s mint olyan aránylag olcsó. Aján­dékozzon tehát könyvet névnap­ra, születésnapra, mindenféle ün­nepekkor — ajánlják felíratok, kereskedelmi reklámok, a tévé, a rádió, barátok, ismerősök, már olyan régen és akkora meggyő­ződéssel, hogy mindenfelé szo­kássá vált a könyv­ajándékozás. Érmihályfalván, ebben a tíz­ezernél több lakosú nagyközség­ben is ez a szokás. Annyira, hogy Nagy Erzsébet, a könyvüzlet ve­zetője időnként még eszébe is juttatja a vásárlóknak : idejében vegyék meg a szép ajándékot, az olcsó könyvet. Az ember általában nem nézi a kapott ajándék árát. Mondják is, hogy az egészben a gesztus a lényeges, az ajándékozás maga, a figyelmesség.A könyv esetében, amely ugye a legolcsóbb ajándék, az a fontos, hogy jó könyv le­gyen. Namármost, éppen itt van a baj. A jó könyv és különöskép­pen az olcsó és jó könyv nagyon gyorsan eltűnik az üzletekből. Néha az az érzése az embernek, hogy a jó könyvek egyenesen a könyvlerakatból, sőt a nyomdá­ból kerülnek az olvasó könyves­polcára. Itt van például B. Nagy Margit: Reneszánsz és barokk Erdélyben című, nem is olcsó könyve. Vagy ki nem emlékszik (természetesen és főleg a lapok recenzióiból) a Jávorfamuzsika sikerére. Hogy néznek ki ezek a könyvek, mikor fogytak el — megválaszolhatatlan kérdés. De így van ez többek között a regé­nyekkel is. Bálint Tibortól a ZOKOGÓ MAJOM, Sütő András­tól az ANYÁM KÖNNYŰ ÁL­MOT ÍGÉR a második kiadás után sem volt mindenütt kap­ható. Nem azért mentem Érmihály­­falvára, hogy a fentieket bizonyí­tó adatokat gyűjtsék, ehhez elég lett volna, ha belépek az ország akármelyik könyvüzletébe. Dehát ha már Érmihályfalván jártam, nem tehettem meg, hogy be ne nézzek az üzletbe egy kis könyv­vadászatra. Érdeklődésemre az üzletvezetőnő elmondta, hogy ha­vonként öt-hatezer­ lejre kapnak új könyvet, ami órák alatt el­fogy. Az érmihályfalviak szeret­nek olvasni, erről magam is meggyőződhettem a helyi könyv­tárban, de könyvesboltban is, ahova ötpercenként­­ lépett be egy-egy érdeklődő a „jött vala­mi ?“ kérdéssel. Ezen kívül a postáról tudom, hogy például csupán az Előrére több mint nyolcszázan fizetnek elő. Hát, szóval kereskedelem kell ide, hogy ezt az olvasási igényt kielé­gítse. Mit kezd ekkora igénnyel a ke­reskedelem ? Többet akar, kér, követel. Mit csinál a könyvelosz­tó, amelyet ez alkalommal sehogy­­sem tudok a kereskedelem része­ként elképzelni ? Nem ad. Vagyis tiszteletben tartja a tervét. Ami enyhén szólva furcsa helyzet. Az üzletvezetőtől­­ tudom ugyanis, hogy az igények kielégítésére kénytelen összejárni a környéket: Semlyénről 1800, Margittáról 3000, Szalárdról 3800 lej értékű könyvet hozott. Ott ugyanis nem fogy. És ez így ment egész évben. Mit lehet itt tenni ? Ezúton­ arra szeretném kérni az érmi­­hályfalviakat, hogy használják a könyvüzlet panaszkönyvét. A so­rozatos reklamációtól hátha meg­puhul a könyvelosztók szíve és logikája. Hátha. Mindenesetre próbálkozni kell. Ezt teszem jó­magam is, amikor arra kérem az illetékeseket, tekintsék e néhány soromat panaszlevélnek. Tar Károly TURISZTIKAI UTÓSZEZONBAN (Folytatás az 1. oldalról) magasabbak, mert a költségek is nagyobbak. Mégis, a Retyezeton az ételek árai is alacsonyabbak, mint a Hargitán. Ki állapítja meg az árakat ? Mert arról szó sincs, hogy a szóbanforgók közül bármelyik menedékházgond­­nok önkényesen emelné a hivatalos árakat. Hát akkor miért kell a Har­­gitán az azonos minőségű fekvőce­­yért szinte kétszeresét, az azonos minőségű élelmiszerért lényegesen többet fizetni? Márpedig többet kell. S cseppet sem logikus, hogy miért. S ha már a természetjárásról, a menedékházak rendtartásáról esik szó, óhatatlanul meg kell monda­ni azt is, hogy magukat turistáknak nevező csendháborító barbárok — akiknek nem állott módjában vagy nem volt ínyére a természetjárás, a menedékházak íratlan és írott tör­vényeit megismerni — rekedtre ordít­­ák magukat a menedékházakban ehetőleg késő este, amikor minden jóérzésű ember tiszteli a más pihe­néshez való jogát. Ez az egyik ka­tegória .A másik (sok esetben a ket­tő egy személyben egyesül) a hava­sok fenséges csendjében úgy böm­­bölteti táskarádióját, hogy a vadak óvatosan elbújnak (ezzel egy sok gyönyörűséget okozó látványtól esik el a valódi természetbarát), a sze­líd természetbarátok pedig megva­dulnak, mert hiszen ők a csendet, nyugalmat, a táj szépségét, a ter­mészet fenséges magányát élvezni jöttek ide. Igaz, a táskarádió sok mindent pótol : tulajdonosának — ha egyedül van — nem kell gondol­koznia ; ha értelmes társaságba ke­rülne, nem kell gondolatszegénysé­gét lelepleznie ; s ha a szép nemhez tartozó társát kellene szórakoztatnia mentesül a szellemi erőfeszítéstől. Talán ezek a visszásságok is amel­lett szólnak, hogy — amint azt a valódi természetjárók már számos írásban javasolták — életre kellene hívni a természetjárók országos, me­gyei és helyi egyesületeit s ezek gondozásába kellene adni az összes turisztikai létesítményeket, ezek ke­zelésébe a menedékházakat. A Tolvajos patak vidékén csodálatosan szép természeti övezet fogadja a turistát BEK, KEK, EVK BEK : Moszkvai Szpartak — FC Basel 3:2; Slovan Bratislava — Boldklub (Dánia) 2:1; Tiranai Nándori — Ajax Amszterdam 2:2; Újpesti Dózsa — Belgrádi Crvena Zvezda 2:0; EPA (Ciprus) — Bo­russia Mönchengladbach 0:6; Atle­­tico Madrid — FC Austria 2:0; Fe­­nerbah­ce — FC Karl Zeiss Jena 0:4; Everton — Keflavik (Izland) 6:2; IFK Göteborg — Varsói Légia 0:3; Cagliari—St Etienne 3:0; Celtic Glasgow — KPV Kokkola (Finn­ország) 6:0; Panathinaikosz — Jeu­­nesse Luxemburg 2:1; Glentorian Belfast — Watterford (Írország) 1:3. KEK : Ljubljanai Olimpia — Benfica 1:1; Máltai Hibernians — Real Madrid 0:0; Szófiai CSZKA — Hakka (Finnország) 9:0; Manches­ter City — Lienfild Belfast 1:0; FC Zürich — Akuregiri (Izland) 7:1; Cardiff City — Peszopolikosz (Ciprus) 8:0; Kickers Offenbach — FC Bruge 2:1; Berlini Vorwärts — AC Bologna 0:0; FC Aberdeen — Budapesti Honvéd 3:1; Izmiri Göz­­tepe — Luxemburgi Union 5:0; Wacker Innsbruck — Tiranai Par­tizan 3:2; Stromgoset (Norvégia) — FC Nantes 0:5; Gottwaldov — PSV Eindhoven 2:1. BVK : Liverpool — Ferencváros 1:0; Wiener Sport Club — Beve­­ren 0:2; Lausanne — Vittoria Se­­tubai 0:2; lives Issa (Finnország) — Sturm Graz 4:2; Vitoria Guima­­raes — Angoulême 3:0; Eskisehir (Törökország) ■— Sevilla 3:1; Plov­­divi Trakia — Coventry 1:4; Cole­raine (Észak Írország) — Kilmar­nock 1:1; GKS Katowice — FC Barcelona 0:1; Hajduk Split — Szófiai Szlávia 3:0; Dundee Uni­ted — Grasshoppers 3:2; Bayern München — Glasgow Rangers 1:0; Prágai Sparta — Bilbao 2:0; RB Koppenhága — Siiema Wanderers 7:0; Belgrádi Partizan — Drezdai Dynamo 0:0; Barierense — Zágrábi Dinamo 2:0 ; Nyköbing (Dánia) — Hertha BSC 2:4; Edinburgi Hiber­nians — Malmö FF 6:0; Ruch Chorzov — Fiorentina 1:1; Juven­tus — Ruemelingen (Luxemburg) 3:0; SC Anderlecht — Sarajevo 5:4; Corrie Hibernians — Valencia 0:3. terdamban, elütheti a továbbjutástól a BEK és Világ Kupa-győztes Feye­noord csapatát... Technikai-taktikai fölény Lwowban Az UTA után, a Steaua vitte vég­hez a legnagyobb bravúrt, Lwowban. stb. Szent meggyőződésem, hogy az olvasó is szívesen böngészi üzemek és áruházak ,tetszetős, színes prospektusait. S bizonyára el is játszik a gondolattal : mit választana magának, ha egy ismeretlen jóakarója meg akarná ajándékozni valamivel. Nos, én ilyesfajta révületben szoktam átböngészni a folyóiratok­ban a technikai újdonságoknak szentelt rovatot. Miért vágytam arra, amit már szériában gyártanak, s ha nem is mindenki, de egyesek már megvehetnek? Én ott szeretek válogatni, ahol a prototípust ka­pom meg — mint az egykori vidéki úriasszony, aki nem a legszebb kalapot kívánta, hanem azt, amelynek a párja nem bukkanhatott föl a kisvárosban. S be kell vallanom, hogy ezt a játékot elég régecskén meg­kezdtem már. Hadd lássuk csak : holnap leszek 48 esztendős — ak­kor van annak már jó 35 éve. Televíziós készülékre vágytam, mert az nem volt senkinek, pedig már föltalálták. Lehet, annak is volt eb­ben része, hogy csak igen ritkán engedtek moziba. S a tévékészüléket amolyan csempész­mozinak gondoltam, amely estéről estére kiváló filmekkel kedveskedik majd nekem. Ma már van tévém, és tudom, hogy ez egyáltalán nem így áll... Igen, de most kívánhatnék magamnak akár egy hordozható tévé­készüléket is. S ha már lúd, legyen kövér — illetve épp ellenkezőleg, legyen kicsi, a lehető legkisebb. Olyan, amelyet a napokban készítet­tek Japánban. Ha hihetek a hírnek, akkor gyűrűnagyságú és alig 25 grammot nyom. Az ára viszont... nos igen, az ára mintegy tízszerese egy közönséges készüléknek. Hát akkor inkább hagyjuk... Valami egyéb? Igen, a videó­lemez. Amely épp úgy rögzíti a mozgóképet, mint a fonográf, majd pedig a gramofon és a magnó a hangot. Erre, saj­nos, várni kell. Csak két év múlva lesz meg. Engem mindig így ül­döz a balszerencse. Nézzük csak tovább a rovatot. Hajófenékre szerelhető ejtőernyőszerűség. Amely gombnyomás­ra kinyílik a víz alatt, és szinte helyben lefékezi a hajót. Ez már klasszabb, de nincs hajóm. S ha volna, akkor is inkább száguldani szeretnék vele, mint váratlanul megállni. Akinek nincsen lova, járjon gyalog — ahogy a fejedelem lovas­futárait kijátszani igyekező, egykori furfangos kérelem mondja. Aki­nek nincs hajója, poroszkáljon lóháton. Ez manapság divatos dolog lehet, mint minden, ami régi. És milyen furcsán csattognának az autósztrádán a patkók , amelyek egy lengyel találmány alapján már műanyagból is készülhetnek. Vajon mennyi idő alatt kopnak el? Hogy a műanyagot valahogy el kellene koptatni, azon már az oregoni egyetem kutatói is sokat törték a fejüket. Mert a műanyag igencsak tartós halminak bizonyult, túlontúl tartósnak, ha meggon­doljuk, hogy mennyit eldobálnak belőle az emberek. Node­rr most már föltalálták a 18 hónap alatt magától elporladó műanyagot. Ezt már a turisták nyugodtan elhajigálhatják a természet szűz ölén. A földbe száll, amelyből vétetett — bocsánat, akkor már inkább a levegőbe... és íme, a műporladás után föltalálták a műrozsdát is. Illetve tu­dományosabb kicsengéssel : a rozsdaellenes oxidálást. Ami egyéb­ként egyre megy. Nemsokára már vékony mesterséges rozsdaréteg védi a vasat a korrózió ellen. De mintha eltávolodtam volna a témától. Mert ezek ugyan re­mek találmányok, de magánembernek nem elég csábítóak. Hadd lássuk, mi van még a listán ! Ugyancsak Lengyelországból jön a hír, hogy étolajat készítenek fából, fűrészporból, szalmából — sőt a papírgyárak szennyvizéből is. Nem, nem, menjünk csak tovább. Japánban virágkonzervet gyártanak. A bádogdobozban táp­talajba ágyazott magvak vannak, az ember kinyitja a dobozt, lo­csolni kezdi a tartalmát s a virág két hónap alatt kinő. Két hónap alatt? És nekem holnap van a születésnapom. Hát nem megmondtam, hogy üldöz a balszerencse? Majtényi Erik SPORT # SPORT, SPORT # SPORT # SPORT * SPORT + SPORT # SPORT REMÉNYTELJES FUTBALLSZERDA (Folytatás az 1. oldalról) de , mi is. Ahogy az UTA vasárnap Kolozsváron játszott, nem sok re­ménnyel kecsegtetett a szerdai talál­kozó előtt. Utólag nincs mit kétel­kednünk benne, az edző és a játéko­sok tudták, mit csinálnak. Pozsonyi mondta a Feyenoord — Estudiantes visszavágó alatt (akkor nem mertem leírni, de most nyugodtan papírra vethetem) : ha úgy játszunk mint az Estudiantes, kiharcoljuk a döntetlent, és kiharcolták. Pontot szereztek Rot­terdamban, ott ahol az utóbbi idő­ben egyetlen csapatnak sem sikerült. S ez többet mond száz vagy ezer jel­zőnél, dicsérő szónál. Amit az UTA véghezvitt, az idei kontinentális ren­dezvények első legnagyobb meglepe­tése, és mégsem meglepetés. A tavaly a Légia ellen egy nemzetközi kupa­­mérkőzések légköréhez hozzá nem szokott együttes lépett pályára. Kis­sé magabiztosan , az elmúlt szerdán már a találkozó fontosságának tuda­tában tizenegy, a tűzkeresztségen át­esett játékos szállt szembe a menny­dörgéssel, a biztos győzelem tudatá­ban kiálló együttessel, s a fiúk való­ban úgy küzdöttek, ismét Pozsonyi szavait idézzük , mint még soha. A Feyenoord, bár végigtámadta a mér­kőzést, a jól záró, biztosan hárító aradi védőkkel szemben nem boldo­gult, mi több, az UTA vezette veszé­lyes ellentámadások a 14. percben kész tények elé állították Treytel ka­pust. Jansennek csak 11 perccel ké­sőbb sikerült egyenlítenie, félig Gor­­nea hibájából ! Happel edző hiába cserélte le Kindvalit, a neves svéd csatárt, hiába küldte pályára Van Daelet, az Estudiantes elleni mérkő­zés gólszerzőjét, a játékosok tehetet­lennek bizonyultak a rendkívül­­lelke­sen és jól játszó aradi tizeneggyel szemben, így született meg, az úgy­mond meglepetés, a döntetlen. S ez mindenképp az UTA érdeme : mint együttes ragyogóan helytállt, véghez­vitt egy páratlan bravúrt, bebizonyí­totta, hogy a Légia elleni kudarc bal­eset volt, a csapat többre képes, mint arra sokan számítottak. Természete­sen a visszavágó még hátra van, a Feyenoord pedig mindent megkísérel majd, hogy a hírnevén esett csorbát kiköszörülje, de ha a Maros menti tizenegy úgy fog küzdeni mint Rőt­éi szovjet kupagyőztest győzte le 1:0 arányban. Együttesünk, bár a hazaiak többet támadtak, érettebb gárda benyomását keltette, s ez a különb­ség a kilencven perc alatt végig ki­domborodott, a 88. percben pedig az eredményjelzőtáblán is megmutat­kozott. A Steauaból Vigu, Satmarea­­nu és Tataru emelkedett ki magabiz­tosságával, éleslátásával. Különösen Vigu volt fáradhatatlan, sokszor fel­jött segíteni a csatároknak, a talál­kozó egyetlen gólja is az ő átadásá­ból született. A szovjet kupagyőztes, a Kárpáti sokat támadott, de a játé­kosok rutinhiánya meggátolta abod­n, hogy mezőfölénye gólokban is kife­jezésre jusson. A visszavágón a Steaua a nagy esélyes, továbbjutása gyakorlatilag biztosra vehető... Csak egy csapat volt a pályán az EVK első fordulója keretében fővárosunkban megtartott Bukaresti Dinamo­­ Szaloniki PAOK összecsa­páson. A hazai együttes. A görög csapat, el kell ismernünk, nem képvi­sel komoly játékerőt,­ sajnos, ezt a hiányt durva belemenésekkel igyeke­zett pótolni, ezzel magyarázható, hogy a Dinamó „csak" 5:0 arányban nyert, örvendetes viszont, hogy a válogatottak, Dinu, Deleanu, Radu Nunweiller és Dumitrache javuló for­mában játszottak, Dumitrache külön érdeme, hogy három gólt lőtt. A csa­pat egyébként javuló formában sze­repelt, remélhetőleg, a játékosok gyorsan kilábalnak a hullámvölgyből, s akkor a Dinamo nagyon sok szép perccel ajándékozhatja meg szur­kolóit. Arról talán fölösleges is be­szélni, hogy Nicusor edző fiai már a következő fordulóra gondolnak.» A legnehezebb győzelem Craiován született, a helyi Universi­­tatea és a Pécsi Dózsa találkozón. A craiovai diákok megilletődötten lép­tek pályára, nem tudtak alkalmaz­kodni a vendégek ellentámadásokkal összekötött védekező, időhúzó takti­kájához, ráadásul a védők is sokat bizonytalankodtak, amit a Dózsa ki­használt és Máthé révén megszerezte a vezetést. Szerencsére az egyenlítő gól idejében érkezett, s felrázta a csatárokat, az utolsó húsz percben az Universitatea már úgy játszott, ahogy a szurkolók joggal elvárták, ez viszont csak a minimális gólarányú győzelem megszerzésére volt elegen­dő. A visszavágó így nehéznek ígér­kezik, de ha a csapat úgy játszik, mint az utolsó negyedórában, az egy gól elegendő lehet a továbbjutáshoz. Valamennyi találkozó visszavágójá­ra szeptember 30-án kerül sor, s bí­zunk abban, hogy a reményteljes kezdés után a méltó folytatás sem marad el. 1970. SZEPT 18., PÉNTEK VÍVÓ VB Férfi tőrcsapatunk a legjobb négy között Az ankarai vívó világbajnokság harmadik napján a férfi tőr csapat­­verseny csoport mérkőzéseit és elő­döntőit bonyolították le, a­­ részvevők négy csoportba osztva mérkőztek a továbbjutásért. Válogatottunk Auszt­ria, Izrael és az NSZK válogatottjá­val került össze. Az első kettő el­leni összecsapás nem állította nehéz feladat elé vívóinkat, az osztrákokat 11:5, Izraelt 13:3 arányban múlták felül, az NSZK elleni találkozó vi­szont már rendkívül heves, kiegyen­súlyozott küzdelmet hozott. 5:3-nál a mieink vezettek, de a világbajnok Wessel kétszer is törlesztett és vég­eredményben az egységesebb nyugat­németek 9:7-rel nyertek. Mivel azon­ban az első kettő jutott tovább, ví­vóink is bekerültek a középdöntőbe. Itt a jóképességű francia csapat volt az ellenfél. Tőrözőink ezúttal nagyon akartak és egymás után nyerték cser­é­teiket, egy adott pillanatban 7:1-re elhúztak, az ellenfél csak szépíteni tudott,­ így alakult ki a 9:5-ös vég­eredmény, ami azt jelentette, hogy csapatunk bejutott a legjobb négy közé. A középdöntő másik három össze­csapása, egy kivétellel (Szovjet­unió — Japán 9:1) hallatlanul izgal­masan alakult. A Magyarország — NSZK és az Olaszország — Lengyel­­ország találkozók győztesét a jobb találatarány döntötte el, s ez a magya­roknak és az olaszoknak kedvezett. A négyes döntőben tehát a Szovjetunió, Magyarország, Olaszország és Románia mérkőzik a helyezésekért. TELEX • TELEX • A fővárosi Floreasca sportcsar­nokban folyó nemzetközi férfi kosár­labda torna második napján váloga­tottunk 71:54 arányban nyert Len­gyelország ellen. A nap másik össze­csapásán : Magyarország — Kuba 74:44 • A Hollandia több városában zajló női kosárlabda Európa-bajnok­­ságon befejeződtek a csoport­küzdel­mek. Románia negyedik lett a B- csoportban, s így ma — az 5—8. he­lyért elsőnek — Lengyelország csapa­tával mérkőzik . Az NSZK-beli Siegenben megkezdődtek a férfi sakk­­olimpiász döntő tornájának mérkőzé­sei. A román sakkozók a második fordulóban az USA csapatával mér­ték össze erejüket. A függőben ma­radt játszmák lebonyolítása előtt, az amerikaiak 2:1-re vezetnek . Szom­baton és vasárnap Brassóban találko­zik egymással Románia és Jugoszlá­via női sakkválogatottja. A román csapatban, többek között helyet kap­nak olyan ismert versenyzők, mint A­­lexandra Nicolau, Margareta Teodo­­rescu, Elisabeta Polihroniade és Gert­rude Baumstarck is • A jövő hónap elején rendezik meg a fővárosi Prog­­resul pályán Románia nemzetközi teniszbajnokságát, amelyre eddig ma­gyar, csehszlovák, jugoszláv, bolgár, NDK-beli és osztrák versenyzők je­lentették be részvételüket. A rendez­vényen indul Ion Mir­ac és Ilie Nas­­tase is.

Next