Előre, 1970. november (24. évfolyam, 7149-7173. szám)

1970-11-22 / 7167. szám

ELŐRE 2. oldal Saját erőből OLCSÓ­A­BK ÉS KORSZERŰ GÉPEK, FELSZERELÉSEK Amikor annak idején egyes üze­mekben, közöttük a brassói traktor­gyárban is, előállítottak saját cél­jaikra néhány gépet és felszerelést, nem is gondoltak arra, milyen messzemenően kiható kezdeménye­zést indítottak el. Akkor csupán a pillanatnyi szükség megoldására gondoltak, arra, hogy e felszerelé­sek segítségével meggyorsítják a termelést. A megyei pártbizottság felfigyelt a kezdeményezésben rejlő lehetősé­gekre és támogatta azt. A Brassó megyei üzemek közül a későbbiek során is különösen a traktorgyárban fejlesztették a házi gépgyártást. Az idén például az üzemben gyártott gépek és felszerelések értéke 35 millió lejt tesz ki. A következő öt­éves tervben pedig évente 50 millió lej értékben akarnak saját céljaikra felszereléseket és gépi be­rendezéseket készíteni. Jelentősége van a kezdeményezés­nek abból a szempontból is, hogy csökkent az importált gépek és fel­szerelések száma. Jellemző adat: az 1953—1970 közötti időszakban az ü­­zemben gyártott több mint 3000 gép és berendezés közül 580, amelynek értéke 174 millió lejt tesz ki, erede­tileg behozatalként szerepelt az ü­­zem beruházási tervében. A fenti számadatok önmagukban is sokat mondanak arról, hogy milyen érté­kes az üzem dolgozóinak és a mű­szaki értelmiségieknek az erőfeszí­tése azért, hogy saját erejükből is előrelepdítsék a gépesítést és a munkafolyamatok automatizálását. A traktorgyár vezetősége kiváló szakembereket, — mérnököket, tech­nikusokat, a legjobban képzett szak­munkásokat — osztott be a karban­tartást és főjavításokat végző rész­legre, ahol a saját erőből előállított gépeket és felszereléseket is kivite­lezik. A gyárban például automata és félautomata gépsorokat szerel­tek fel az új hőkezelő részlegen és a kovácsműhelyben. Ha az összes gépet, felszerelést külföldről kellett­ volna behozni, kétszer annyiba ke­rül az üzemnek. Mozgósították a helyi erőket, külön szakember cso­portot létesítettek, amely közvetle­nül foglalkozott a kérdéssel. Terve­ző és kivitelező részlegek alakultak. Az akcióban több mint száz dolgo­zó vett részt, köztük a legtehetsé­gesebb mérnökök is, akik a kapott műszaki dokumentáció alapján el­készítették a berendezések rajzát, a karbantartó részleg dolgozói, pedig kivitelezték a gépeket. A munkála­tok során számos műszaki kérdést sikerült az eddiginél jobban megol­dani és javítani az eredeti elképze­léseken, mert végig szorosan együtt­működtek a tervezők és a kivitele­zők, így például az eredeti doku­mentáció alapján egyesek, kezdet­ben költségesebb és bonyolultabb megoldásokat ajánlottak a tervraj­zokban. Miután azonban elemeztek minden egyes rajzot, a műszaki ta­nácsban, sokkal egyszerűbb megol­dásokat találtak. A termelési folyamat állandó tö­kéletesedése, az automatizálás ki­­terjesztése megkövetelte a karban­tartóktól, hogy egyes helyeken rá­térjenek a géprészek tipizálására, amely nagyobb lehetőséget nyújt a berendezés kihasználására és köny­­nyebbé teszi a karbantartást. Az ál­talános jellegű alkatrészek tipizálá­sával sikerült elérniük, hogy felére csökkentették az elkészítéshez s a javításhoz szükséges időt. Az üzem dolgozói olyan gépeket is előállítottak már, amelyek nem­csak elérték a hasonló külföldi gé­pek és berendezések teljesítményét, de a különböző tökéletesítésekkel túl is szárnyalták azt. A vasöntöde számára készített kemencék terme­lékenysége óránként tíz tonnával nagyobb, mint a régi kemencéké, ugyanakkor 15 százalékkal csökkent a fajlagos tüzelőanyag-fogyasztás, az öntvények minősége pedig össze­hasonlíthatatlanul jobb, mint a régi kemencéknél volt. Jó eredményekre vezetett az az intézkedés is, hogy saját céljaikra készített gépi berendezések főjaví­tását ugyanaz a munkacsoport vég­zi, amely az illető gépet vagy be­rendezést­­előállította. Mi követke­zett ebből? A munkacsoport már a gépek kivitelezésekor minden egyes alkatrész működési-üzemeltetési tu­lajdonságát tanulmányozza és ha úgy látják, hogy valami nem meg­felelő, újra elkészíttetik, mert tud­ják, hogy a főjavításnál az ő bajuk gyűlik meg vele. Másik­­ előnye­ a fenti eljárásnak az is, hogy a fő­javítás alkalmával számba vehetik a berendezés esetleges­ hibáit, egyes alkatrészek kopási százalékát és ja­vaslatokat tehetnek — tesznek is — újabb, kedvezőbb gyártási megol­dásokra. Mindez azonban feltétele­zi, hogy a karbantartási részlegen alaposan felkészült emberek dolgoz­zanak, hogy alkotó együttműködés alakuljon ki a tervezők és kivitel­­ezők között. Ez meg is van a trak­torgyárban. A traktorgyár példáját Brassó me­gye más üzemei is követik, ahol a lehetőségeknek megfelelően kisebb vagy nagyobb mértékben sikerült saját erőből elősegíteni az üzemben a műszaki haladást,­ a termelési fo­lyamat gépesítését és automatizálá­sát. Gyümölcsöző eredményekre ve­zet tehát, ha az üzemek műszaki értelmisége, szoros együttműködés­ben a kivitelezőkkel a részlegek dolgozóival , megoldást keres a termelési folyamat tökéletesítése so­rán felmerülő kérdésekre. ALBERT ILONA A BRASSÓI TRAKTORGYÁR TAPASZTALATAIRÓL TV-LÁTOGATÓBAN (folytatás az 7. oldalról) film. A főpróbán sorra vonul el előttünk a Sütő András szülőfalu­ja, a zilahi pionírház, a magyar­­gyerőmonostori népdalénekesek, a nótázó váradi színészek, majd egy későbbi adásba tervezett balett következik,­ közben a je­lenlevők egy percre két táborra oszlanak, azon vitatkozva, hogy a férfitáncos kövér-e vagy izmos, végül megegyeznek, hogy a test­­alkató semmi esetre sem balett­táncosé, ezután ismét balett más párral, most mindenki egyetértés­ben szidja az operatőrt, mert sok­szor nem látszik a táncosok lába. Egy kolléganő stopperórával méri a filmek időtartamát, amikor a végén összeadja a perceket, ki­derül, hogy hosszú a műsor, mert bele kell még kalkulálni a be­mondó összekötő szövegét, amit ezután ír meg. Az előre megsza­bott határidő túllépése felborít­hatja az aznapi egész tévé­mű­sort. Ritka eset, de előfordul, hogy műsor közben beszól a szolgála­tos titkár, húzni kell az időt. Így történt nemrég, a magyar adás közben, amikor egy közvetítés hamarabb véget ért, mint ahogy számították, ezért ki kellett tolni az időt hosszabb összekötőszö­veggel, vontatottabb beszédritmus­sal. A főpróba után rögtönzött gyűlés következik a szerkesztő­ségben a műsor véglegesítésére. A főszerkesztő ismét összead, ki­von, nem jön ki a számítás, húzni kell valamelyik filmből; a szerzők bizonygatják, miért nem lehet ép­pen az ő művükből vágni, ez már ismerős■ szöveg, kezdjük magun­kat saját szerkesztőségünkben érezni. A rovatvezető szerkesztőnő izgatottan vár holmi telefonhívá­sokat, mondván, hogy meg kell érkezniük a vidéki munkatársak híradó filmjeinek, amelyek vasár­nap kerülnek adásba. Egy év alatt máris kiépült a külső munkatársak hálózata, számunkra is ismert ne­vek már Tóth László, Fóris Pál, Szabó Tamás, Popa Iosif, Dóczi Lajos, Kisfalussy Bálint (mint tévé­­riporter is) Bertalanffy Emil, Lu­pas Gheorghe, Jelenschi Andrei. . A rövid munkaülés végén még rövidebb vita következik, hogyan tegyék ünnepélyessé a mai adást. A főszerkesztő konklúziója : nincs szükség semmilyen ünneplésre, esetleg néhány szál virágot te­gyünk a bemondó asztalára. Mi­kor eljöttünk, nem tisztázódott végleg a kérdés, de mi remélni szeretnénk, hogy ma délben nem­csak papírok lesznek a két be­mondó asztalán, mert meggyőző­désünk, hogy az a négy szer­kesztő, aki egy évvel ezelőtt neki­vágott az útnak, a mostani 14 tagú közösség, s valamennyi őlet segítő munkatárs megérdemel egy csokor virágot azoktól, akik a képernyő másik feléről figyelik igen nagy rokonszenvvel nemes munkájukat. 150 millió lejjel egészítik ki az árvízkárosult megyék költségvetéseit A Minisztertanács jóváhagyta az árvízkárosult megyék költségvetésé­nek 150 millió lejjel való kiegészí­tését. Ebből az összegből Szatmár, Beszterce-Naszód, Iasi, Galac, Ma­ros és Szilágy megyéknek juttatnak nagyobb alapokat s ezekből fe­dezik azokat a kiadásokat, amelye­ket a helyi szervek eddig és még az év végéig az utak, hidak és az ál­lami tulajdonban levő lakásalap ki­javítására, szociális-kulturális léte­sítmények — iskolák, óvodák, kul­­turotthonok stb. — építésére és a közszolgáltatási hálózatra fordíta­nak. Ezzel egyidejűleg a helyi szer­vek különböző anyagokat ‘éss be-, rendezéseket is kapnak a munkák elvégzéséhez. Ezeket az újabb intézkedéseket megelőzően, állami alapokból ter­ven felül 5000 lakást építettek az árvízkárosultaknak, akiket pénzzel és építőanyaggal is támogattak. A MAROSVÁSARHELYI ÍRÓI EGYESÜLET A MAGYAR NEMZETISÉGŰ DOLGOZÓK MAROS MEGYEI TANÁCSA A Román Kommunista Párt megalakulása 50. évfordulója köszöntésére a VIATA ROMANEASCA és az­­IGAZ SZÓ szerkesztősége IRODALMI ESTET RENDEZ 1970 november 25.-én 18 órai kezdettel a marosvásárhelyi Kultúrpalota nagytermében Műveikből felolvasnak : Zaharia Stancu akadémikus, az írószövetség el­nöke, Florenta Albu, Bajor Andor, Vlaicu Barna, Bodor Pál, Radu Boureanu, Deák Tamás, Éltető József, Virgil Georgiu, Traian Iancu, Lászlóffy Aladár, Remus Luca, Márki Zoltán, Panek Zoltán, Petru Popescu, Guga Romulus, Sütő András, Szász János, Székely János, Virgil Teodorescu. Bevezetőt mond Radu Boureanu, a Viata Romaneasca főszerkesztője és Hajdú Győző, az Igaz Szó főszerkesztője Közreműködnek: Erdős Irma, Mihai Ginculescu, Dora Ivanciuc, Nemes Levente, Mariana Stere a Marosvásárhelyi Állami Színház művészei. 1970. NOV. 22., VASÁRNAP ENGELS a munka társadalom- és személyiségformáló szerepéről F­riedrich Engelsnek, a proletariátus kiváló tu­dósának és tanítómes­terének másfél évszáza­dos születési évforduló­ját ünnepli a haladó vi­lág. Gazdag élete során számos művet­­írt, amelyekben a filozófiai, gazdaságtani, etikai, szociológiai és más kérdések elmélyült tudományos elemzését adta. Barátjával és har­costársával, Marxszal közösen dol­gozta ki a tudományos szocializmust, együtt küzdöttek a munkásosztály felszabadításáért, a kommunizmusért. Fegyelmezettsége, hi­vatásérzete és munkaszeretete messze földön ismert volt. .Élete utolsó pillanatáig a fele­lősséggel végzett munka nagyszerű példaképét nyújtotta, írásaiban elő­szeretettel idézte azokat az írókat, költőket, akik a munkát dicsőítették. Engels egységes elméleti képbe foglalta a munka társadalom- és személyiségformáló szerepét. Külö­nösen napjainkban, a szocialista tu­dat formálásának, az új ember ki­alakításának körülményei között elő­térbe kerülnek és nagyon időszerűek Engels munkaerkölccsel kapcsolatos nézetei. A történelmi materializmus­ tudományos sokoldalúsággal vizs­gálta és bizonyította a munkának az emberi társadalom létrejöttében és fejlődésében betöltött szerepét. S e­­z­en elemzés végkövetkeztetése az, —­­Engels megfogalmazása szerint —, hogy az egész emberi társadalom története nem más, mint a munka története. A munka — legyen akár fizikai, akár szellemi — döntő befolyást gyakorol az ember gondolkodására, s fő tényezője a szocialista jellemvo­nások kialakításának, a helyes tár­sadalmi magatartás-normák megho­nosításának. Az építőmunka folya­matában az ember mindenekelőtt mint egyéniség érvényesül, mint cse­lekvő és a társadalom számára hasz­nos lény, aki egész rátermettségét, alkotó képességét a társadalom nagy érdekeinek szolgálatába állítja. Csak a szocializmusban válik a munka maradéktalanul az ember boldogságának forrásává, mivel itt — jobban mint bármely társadalom­ban — a munka az egyéniség ki­alakításának és fejlesztésének ténye­zője. A munka olyan jellemvonáso­­­kat ad az embernek, mint a hősies­ség, az eltökéltség, az optimizmus, az­ emberekben, való bizalom. „Semmire selle, vagy jó, ha csak a magad Szart ára vagy jó"­ —- mon­dotta Voltaire. Ennek a mondásnak a bölcsessége kelt életre és válik mindegyre elevenebbé napjainkban, a sokoldalúan fejlett szocialista tár­sadalom megteremtéséért kifejtett munkánkban. Engels, írásaiban mélyenszántó e­­lemzését adta a munka társadalmi szerepének és előszeretettel idézte Goethének a szavait, melyek szerint „az ember a munka által tökélete­sedik". A munka kapcsolat a termé­szettel — írta Engels —, mivel a munka révén egyre közelebb jut az igazsághoz, a természet meghatáro­zásaihoz és törvényeihez. Ahogy Goethe mondta „A munka élete alap­jában nincsenek is más ismereteink csak azok, amelyeket munkával sze­reztünk — minden egyéb csak hipo­tézis, felhőkben lebegő iskolás civa­­kodás anyaga, amely végnélküli lo­gikai szóáradatként hömpölyög mind­addig, míg ki nem kísérletezzük és le nem rögzítjük. A különböző kéte­lyeket csak a tevékenység oszlathat­ja el ..." Engels különösen kedvelte a nagy költő szavait: a munka nyo­mán „Poshadó mocsarak eltűnnek, szép szántóföldek támadnak a he­lyükön és pompás városok s ami a legfontosabb, maga az ember sem poshadó mocsár és ragályokkal ter­hes pusztaság többé ..­. áldott az, aki megtalálta munkáját, ne vágyód­jon más áldásra. Van munkája, van életcélja". Bármilyen, a társadalom életére írta GÁL GYULA egyetemi előadó tanár a ható tevékenységnek — mivel embe­ri viszonyokat érint­ő erkölcsi moz­zanata is van. A munka és az er­kölcs főleg két vonatkozásban függ­nek össze. Egyrészt kölcsönhatásban állnak egymással: a munka befolyá­solja, illetve végső soron alapvoná­saiban meghatározza a társadalom és egyéneinek erkölcsi arculatát és mindez visszahat a munkatevé­kenységre. Másrészt az erkölcs, mint ahogyan Engels rámutatott, a mun­kához való közvetlen viszonyt is tük­rözi. Az erkölcs értékmérő és szabá­lyozó oldalának egységéből követke­zik, hogy az adott társadalom, illet­ve annak egy-egy osztálya, amikor a munkáról — érdekeinek megfelelő­en —-­erkölcsi ítéletet alkot, ezzel egyben meghatározott magatartást is megkövetel az egyénektől a mun­kával kapcsolatban. A konkrét kö­zösség érdekeinek megfelelő ezen er­kölcsi mércék és követelmények, az­az a közösség tagjainak ilyen irányú morális kötelességei kifejeződnek az erkölcsi rendszer részét képező mun­kaerkölcs elveiben és normáiban. A munkaerkölcs — mint ahogyan En­gels kimutatta — mindenekelőtt a termelési viszonyoktól — ezzel kap­csolatban az osztálytársadalmakban az osztályhelyzettől — függ. A kizsákmányoló osztályoknál a kü­lönböző társadalmi rendszerekben a munka erkölcsi megítélése nemcsak különbségeket, hanem sok tekintet­ben közös vonásokat is mutatott, így például a fizikai munkát, amely a javak előállításában oly fontos sze­repet játszik, a konkrét történelmi körülményektől függően különböző mértékben lényegében megvetették. Ez az erkölcsi elutasítás abból adó­dik, hogy a kizsákmányolók mások munkájából élnek, magukat megkí­mélik tőle. A fizikai munka megveté­se mint ahogyan Engels kimutatta — egyes társadalmi rendszerekben nyíltan — mint például a rabszolga­társadalomban és a feudalizmus­ban — másokban leplezetten tör­­tén­t — mint például a kapitalizmus­ban.­ Az uralkodó osztályhoz tarto­zók szellemi tevékenységét a rab­szolga-társadalomban magasra ér­tékelték, a feudalizmusban a mun­ka megvetése általában a szellemi munkára is kiterjedt. A kizsákmányoló osztályok munka­erkölcsének — mint ahogyan Engels vallotta­­— egyik legjellemzőbb vo­nása a képmutatás. Vagyis: a dolgo­zók felé hirdetett erkölcsi elvek, sza­bályok megkövetelése és az élősködő uralkodó osztály erkölcsi gyakorlata közötti ellentmondás. A tőkés rend­szer reakciósabbá válásával erköl­cse a munka vonatkozásában is egy­re képmutatóbb lett. Ma is aktuáli­sak Engels sorai: „Ki kezeskedik a munkásnak, hogy aki dolgozni akar, munkát is kap, hogy a becsületesség, a szorgalom, a takarékosság és a többi erény, amelyet a bölcs bur­­zsoázia ajánl neki, valóban a bol­dogság útját egyengeti-e neki ? Sen­ki. A munkás tudja, hogy ma a leg­kisebb fuvallat, a munkaadó szeszé­lye, minden rossz kereskedelmi kon­junktúra visszataszíthatja őt a vad örvénybe ... Tudja, hogy ha ma még meg is él, nagyon bizonytalan, va­jon holnap lesz-e betevő falatja". A kizsákmányolt dolgozók minden társadalmi-gazdasági alakulatban alapvetően tehernek, szükséges rossz­nak érezték a munkát, amelyet kény­­szerűségből végeztek. Mint Engels kidomborította, a kizsákmányolt mun­ka ellentmondása abban áll, hogy az ember lényegét jelentő legemberibb tevékenység, amellyel az ember a természettel szemben megvalósítja a szabadságát, tőle idegen és az őt le­­igázó, megnyomorító ellenséges ha­talommá válik. Ez fejeződik ki min­den osztálytársadalomban, a dolgo­zók ellentmondásos munkaerkölcsé­ben. De mi lesz a munka jövője ? — tette fel a kérdést Friedrich Engels. A felvetett kérdésre maga a társa­dalom szocialista fejlődése adta meg a választ. Ebben a társadalomban új maga­tartás alakult ki a munkával szem­ben. A munka képesség szerinti elvég­zése elsőrendű erkölcsi kötelessége a szocialista társadalom tagjának, mivel elsősorban aszerint ítélik meg, aho­gyan végzi a munkáját. Ebben a tár­sadalomban a munkához való vi­szony központi helyet foglal el, mert közvetlenül visszahat az anyagi viszonyok fejlesztésére és ezáltal a kommunizmus megvalósításának fő feltételévé válik. A szocialista tulajdonviszonyok gyökeresen megváltoztatják a mun­ka jellegét. Ilyen körülmények között a munka közvetlenül társadalmi jel­leget ölt. Az egyéni és társadalmi érdekek közti egység fokozatosan tudatára ébreszti a társadalom tag­jait, hogy egyéni életük, boldogságuk döntő mértékben a társadalom fej­lődésétől és erősödésétől függ. Mind­ez elősegíti a dolgozók személyisé­gének fejlődését, képességeik sokol­dalú kibontakozását és alkotó mun­kára történő felhasználását. Minde­zek tükröződnek a szocialista mun­kaerkölcs elveiben és szabályaiban is. A közösségi szellem, a humaniz­mus, a munkában való együttműkö­dés és egymás kölcsönös segítése sokoldalúan szabályozza az embe­rek egymáshoz és a közösséghez va­ló viszonyát. Ezt a munkát szabadon és meggyőződéssel, tudatosan vég­zik. A munka, mint az ember első­rendű életszükséglete, természetesen ebben az összefüggésben is nem csupán fiziológiai szükséglet, az e­­gészséges szervezet szükséglete, ha­nem alkotó, építő jellege is van. Az alkotókészség kialakítása a szocia­lista társadalom emberének formá­lásában és nevelésében alapvető cél. A Román Kommunista Párt X. kong­resszusa különösen nagy fontos­ságot tulajdonít a szocialista munka alkotó jellege fejlesztésének. Szocia­lista társadalmunkban az egyén ér­vényesülése munkája minőségétől és mennyiségétől függ, attól,­hogyan teljesíti a szocialista társad­alom épí­tésében ráháruló feladatokat. A mun­ka ezáltal az egyén és a társadalom felemelkedésének az eszköze is. A munka társadalom- és egyéniségfor­máló szerepére vonatkozó engelsi nézetek aktualitása ma nagyobb, mint bármikor. A sokoldalúan fejlett szo­cialista társadalom széles teret nyit az alkotó munkának, a személyiség formálódásának­ céljai nem érhetők el enélkül. A szocialista demokrácia mélyülése tág teret nyit a társadalom szellemi és alkotó erőinek az érvé­nyesítéséhez és feltételezi a dolgo­zók kezdeményezését, a tevékeny részvételt a társadalmi-kulturális élet­ben. „Az ember önmagáért végzett mun­kája — állapította meg Nicolae Ceausescu elvtárs a Román Kommu­nista Párt _ Országos Konferenciáján — és a társadalomért végzett mun­ka elválaszthatatlan egységet alkot, kölcsönösen feltételezi egymást, e­­gyütt szolgálja minden egyén javát és boldogságát, az egész társadalom haladását". Engelsre emlékezve, a munkát, an­nak társadalom- és személyiségfor­máló szerepét, az erről szóló engel­si nézetek időszerűségét hangsúlyoz­tuk. Ám a proletariátus kiváló tudó­sának, tanítómesterének és szervező­jének lenyűgöző az életműve, a mun­ka szerepének elméleti kifejtése csak egy rész ebben a hatalmas műben. A munkásosztály ideológiája, a tudományos szocializmus egyik ki­dolgozójának emléke előtt mi, a sok­oldalúan fejlett szocialista társa­dalom építői a legméltóbban éppen jól végzett munkával tiszteleghetünk. A tudományos kutatómunka gazdaságossága (Folytatás az 1- oldalról) mely egységeknek , mint az­­ előző időszakban, sőt zöldségvetőmagból háromszor annyit, de a szükséglete­ket még nem sikerült kielégítenünk. Az állategészségügyi rendeltetésű biológiai anyag termelése csaknem megkétszereződött; évente körülbe­lül 4 millió, kiváló hozamú fajba­romfi tojást szállítottunk keltetési célokra. A szakemberek egyöntetűen elis­merik, hogy napjainkban a terme­lési technológia fejlesztése, a ter­melési folyamatok tökéletesítése és egyeztetése a műszaki adottságok­kal, valamint a káderképzés javí­tása különleges fontossággal bír. Az akadémia kutatási egységei beha­tóan foglalkoznak a termelési tech­nológiák különböző kérdéseivel. Eh­hez jelentős anyagi alappal — 60 000 hektár szántóterülettel, 10 500 hek­tár szőlővel és gyümölcsössel, gépi eszközökkel, megfelelően felszerelt laboratóriumokkal, együttvéve 15 kutatóintézettel, 35 kísérleti állo­mással, kilenc kutatóközponttal­­ rendelkezünk, s ide tartozik termé­szetesen az Erdőgazdálkodási Ta­nulmányi, Kutató- és Tervezőintézet is a maga kísérleti állomásaival. Erőfeszítéseink nyomán sikerült tö­kéletesíteni bizonyos termelési tech­nológiákat, főként a trágyázás, a vegyszeres növényvédelem, az ön­tözéses művelés, a homokos és szi­kes talajok hasznosítása terén. Si­került javítani továbbá a korai zöld­ségtermesztés, az intenzív szőlő- és gyümölcstelepítés technológiáját, új technológiai eljárásokat kidolgozni a lejtős területek műveléséhez, a zöldség és gyümölcs tartósításához és hasznosításához, zamatos, száraz és félszáraz borok készítéséhez. Az állattenyésztésben javítot­tunk néhány nagyüzemi eljárást, a növendékállatok korai elválasztásá­nak módszereit, biológiai készítmé­nyek előállításának­­módozatait, hogy mielőbb teljesen megszüntes­sük a behozatalt. A tudományos kutatómunka egy­ben részt vállalt a gépesítési tech­nológiák tökéletesítéséből, hozzájá­rult bizonyos növényfajták termesz­tésének teljes gépesítéséhez, illetve a szőlő-, a zöldség,-,, a gyümölcs­­termesztés, az állattenyésztés, a ta­lajjavítás fokozott gépesítéséhez, op­timális karbantartási és javítási módszerek kidolgozásához. Az erdő­­gazdálkodásban kidolgoztuk a faál­lomány helyreállításának tökélete­sebb rendszerét, megfelelő formákat találtunk a leromlott területek er­dősítéséhez, kidolgoztuk a klónsze­­lekció új módszereit. Javítottuk a vízgazdálkodási technológiákat, megállapítottuk a föld alatti és a felszíni vizek hidrológiai paraméte­reit, a vízforrások kiaknázásának, a vízvédelemnek az újabb módoza­tait stb. A megfelelő adatok és le­hetőségek ismeretében országos vízgazdálkodási programot állítot­tunk össze. Ezt a párt- és államve­zetőség jóváhagyta és megvalósítá­sára nagy anyagi és emberi erőket, számottevő pénzalapokat összponto­sítottunk. Kutatómunkánk eredményeihez­­kétségtelenül hozzátartozik agrár­­gazdasági szakembereink gyümöl­­csöző munkássága is. Az agrárgaz­dasági kutatók igen fontos szerepet töltenek be a mezőgazdasági termelés szervezésében és profilhrozásában : közreműködnek a döntéshozatalban, előmozdították a technológiai folya­matok ésszerűsítését, az új szövet­kezeti kalkulációs módszertechnika kialakítását, a farmok műszaki el­látásának optimalizálását, az infor­mációs rendszer tökéletesítését, vég­ső fokon a gazdaságosság növelését. Hangsúlyozni kívánjuk viszont, hogy a mezőgazdasági tudományos kutatómunkában még sok a tenni­való. A kutatás több területen adó­sa a termelő egységeknek, ami fő­ként szervezési okokra vezethető vissza. Az elmúlt öt esztendőben, noha a feltételek nem voltak ked­vezőek — több aszályos év után az idén katasztrofális árvíz következett — szebb eredményeket is elérhet­tünk volna. Mint a mezőgazdasági tudományos kutatómunka egyik fe­lelős tényezője elmondhatom : a lé­nyeges problémák fontossági sor­rendjét nem elég tudományos kö­rültekintéssel állapítottuk meg, bi­zonyos párhuzamosságok is mutat­koztak, ami az emberi és anyagi erők szétforgácsolásához vezetett, gyenge volt a kapcsolat a kutató egységek között. A kutatás adósa maradt a termelő egységeknek né­hány új, öntözéses művelésre szánt növényfajtával és hibriddel, bizo­nyos növények termesztésének tel­jes gépesítésével,­­ állatfajták felja­vításával, a takarmányalap fejlesz­tésének és a takarmányozás javítá­sának hatékonyabb módszereivel stb. Az agrártudomány egyetemes tapasztalatait sem sikerült kellő­képpen hasznosítani, nem vettünk igénybe olcsóbb és gyorsabb meg­oldást kínáló, a hazai viszonyok kö­zött is kitűnően alkalmazható eljá­rásokat. Végül pedig : a tudomá­nyos kutatómunka kapcsolata a döntésre hivatott szervekkel, a gya­korlati élettel, a termeléssel gyenge és szórványos volt. A jelzett hiányosságok nagy ré­szét már akadémiánk megalakítá­sával sikerült felszámolni. Az aka­démia tudományos osztályai magu­kévá tehetik a tudományos kutató­munka legfontosabb kérdéseit, pon­tos célkitűzéseket szabhatnak a ku­tatóintézetek és kísérleti állomások számára, hathatósan szervezhetik és ellenőrizhetik az egész kutatást. Jelentős lépés történt a tudomá­nyos kutatás témakörének megha­tározásában. A kisebb jelentőségű témákat komplex programokba fog­laltuk, amelyek az összes természe­ti, gazdasági és műszaki tényezők, valamint kölcsönhatásaik figyelem­be vételével globálisan és egysé­gesen oldják meg adott nagy fon­tosságú célkitűzés egész problema­tikáját. Az idén például a kezdet­ben előirányzott csaknem 1000 ku­tatási témát 105 programba fogtuk össze, rendkívül időszerű célkitűzés­­ekkel. A Mezőgazdasági és Erdő­gazdálkodási Minisztérium egyéb­ként szerződést kötött valamennyi­re. Létrejött tehát a kutatási ered­mények gyakorlati alkalmazásának újabb, hatékonyabb, felelősségtel­jesebb és operatívabb rendszere. Az RKP KB március 17—19-i plénuma nem véletlenül hangsúlyozta, hogy a kutatómunkához merészség, fan­tázia és felelősségérzet kell. A koor­dináló intézet és a kutatóprogram vezetője ebben a szellemben kapott teljes cselekvési szabadságot a ká­derek kiválasztásához. Az új ötéves tervben mindenek­előtt a tudományos kutatómunka gazdaságosságát tartjuk szem előtt. A „búzatermesztési program" meg­valósítására például körülbelül 54 millió lejt ruházunk be, de teljesíté­sével 1 750 000 000 lej értékű terme­léstöbblethez jutunk, vagyis minden beruházott millió körülbelül huszon­kettőt hoz. Ezt a következőképpen kívánjuk elérni : a „búzatermesztési program" kutatási eredményeinek felhasználásával előirányzaton felül 2 350 000 tonna búzát termesztünk, tonnánként 500 lejnél kisebb önkölt­séggel. Az átlaghozam az állami me­zőgazdasági vállalatokban eléri a 3300—3500 kilót, a mezőgazdasági termelőszövetkezetekben a 2500— 2700 kilót — hektáronként 2,2—2,5 óra/tonna fogyasztás mellett. De megemlíthetjük ugyanakkor a „kukoricatermesztési program“-ot is. A beruházási előirányzat szerint 73 millió lej lesz, a termeléstöbblet vi­szont évente egymilliárd 900 millió, vagyis minden beruházott millió csaknem huszonötöt jövedelmez. A program végrehajtásával 1975-ben a következő átlaghozamokat mutat­juk fel : szárazműveléssel 3500—4000 kiló hektáronként, öntözéses műve­léssel 6500—7000 kiló hektáronként, maximálisan 3,5 óra/tonna fogyasz­tás mellett. Messzemenően gazdaságosnak ígér­kezik az öntözéses művelés bővíté­sét szolgáló kutatóprogram. Modern megoldásokkal összesen 1 250 000 hektár területen nagy öntözőműve­ket alakítunk ki. A fajlagos beru­házás csökkentésével 150 millió lejt takarítunk meg, ésszerű vízfelhasz­nálással, az elszivárgás 50 százalé­kos leszorításával, a kezelőszemély­zet csökkentésével pedig további 20 milliót. Az öntözőmű-típus megvál­toztatásával mintegy 15 százalékos többlettermeléshez jutunk. Gazdaságosabb lesz a sertéshús­­termelés : nagyüzemi tenyésztéssel hét lejes önköltség mellett állítjuk elő a sertéshúst és évente 200 mil­lió lej többletjövedelmet érünk el. Fellendül a tojástermelés, mégpedig 15—20 százalékkal, ami 250 millió többletnyereséget kínál. Tervünk az, hogy 1975-ben a tojáshozam elérje a 230-at tyúkonként, a tojás önkölt­sége pedig darabonként 0,55 lej le­gyen. Többek között azért hoztuk fel e példákat, hogy meggyőzően érzékel­tessük a kutatási programok célját, nemzetgazdasági jelentőségét, vala­mint azt, milyen messzemenő fele­lősséget vállaltak tudományos kuta­tóink, amikor szerződéses formá­ban eddig csak az iparban elért nö­vekedési ütemekre kötelezték magu­kat. A kutatóknak bátran bele kell vágniuk az új problémákba, gyors megoldást kell találniuk a legfonto­sabb termelési kérdésekre, s általá­ban minden kutatási témát a gya­korlati alkalmazásig kell vinniük. Mozgósítanunk kell a tudományos kutatás összes erőit, tudományos hozzáállással, módszeresen és szün­telenül kell dolgoznunk, hiszen a mezőgazdaság az ország történeté­ben példátlan segítséget kap : a rendelkezésünkre álló beruházások körülbelül 100 milliárd lejre rúg­nak. Megvannak tehát a feltételek ahhoz, hogy széleskörűen előmozdít­suk a műszaki haladást, behozzuk a lemaradást és elérjük a legfejlet­tebb országok eredményeit. Mindent megteszünk, hogy a mezőgazdasági és az erdészeti tudományok a X. pártkongresszuson megjelölt felada­tok színvonalán járuljanak hozzá az egész ország fejlesztéséhez, drága hazánk felvirágoztatásához.

Next