Előre, 1971. január (25. évfolyam, 7201-7225. szám)

1971-01-27 / 7221. szám

ELŐRE 2. oldal MŰVELŐDÉS VALLOMÁS AZ ASÓ TUDOMÁNYÁRÓL BESZÉLGETÉS SZÉKELY ZOLTÁNNAL, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum igazgatójával Talán egyetlen nép újabbkori anekdota-kincséből sem hiányoz­nak az ásatásokat végző régészek szórakozottságáról, bogarairól szóló furcsa történetek. Munkájukról azonban ténylegesen elenyé­szően keveset tudnak a szakmán kívüliek. Az újságok magazin-olda­lain olvasunk nagy ritkán róluk, mikor történetesen valami értékes kincsre akadtak, vagy egy több tízezer éves koponyára. Pedig kitartó munkájuk nemcsak hasznos, de néha a bűnügyi nyomozásnál is iz­galmasabb. Eredményeik önismeretünket, szülőföldszeretetünket gyarapítják. # Székely Zoltán, a Sepsiszentgyörgyi Múzeum igazgatója velejéig régész. Anekdotákat is hallottam róla, de azt is, hogy szakterületén komoly tekintélynek számít: kutatásaival, tanulmányaival számos vi­tatott kérdés tisztázásához, feltételezések bizonyításához vagy elve­téséhez járult hozzá. De ugyanakkor, mint igazgató a Sepsiszent­györgyi Múzeum minden osztályának problémáit ismeri, s az általa szerkesztett kiadvány-sorozat, az Aluta, a különböző tudományágak enciklopédikus tára... Kérdéseimet a régészhez és a múzeumigaz­gatóhoz egyaránt intézem. — Mit hozott 1970-es esztendő 7 tudósnak az — Rendkívülien eredményes esz­tendőre tekinthetek vissza : ez az év számos nagyfontosságú tudományos kérdés megoldását hozta számomra. Például itt van a bronzkor hazai ki­alakulásának problémája : az álta­lános — és már elfogadottnak szá­mító — vélemény szerint ez a mű­veltség keletről vagy délről áram­lott be — tehát mindenképpen kí­vülről jött. A nyáron Zabolán sike­rült feltárni egy bronzkori település helyét és temetőjét, az ott talált tár­gyak egy eddig ismeretlen kultúrá­hoz tartoznak, s azt látszanak iga­zolni, hogy a tájainkon egykor élt népek, itt önállóan kezdtek hozzá a fémeszközök készítéséhez és hasz­nálatához. Másik eredményünk szin­tén csak a bronzkorhoz kapcsoló­dik. Ami eddigi leleteinkből tel­jesen hiányzott, 1969-ben és 1970- ben végzett ásatásainkon a bronz­kor fénykorában ható wittenbergi kultúra­­kezdeti és végső szakaszá­­hoz tartozó számos emléket fedez­tünk fel. Az évek során, számos ko­raközépkori település” maradványait tártuk fel, a székelykeresztúri mú­zeummal közösen végzett, székely­­szenterzsébeti ásatás IX. vagy X. század elejére tehető települést ho­zott napvilágra. Itt, a székelyföldön, a XI., XII. és XIX. század történel­mére vonatkozó támpontjaink mind­eddig ritkák és bizonytalanok vol­tak. Nem ismertük a települési he­lyeket, a várakat, a temetőket. Ezért tartom különösen nagy jelentőségű­nek a zabolai temető feltárását. Nem kevesebb mint százkilencven sírt ástunk ki, vagyis az egész temetőt. A leleteket XI. és XII. századi ér­mék és ékszerek datálják. Az adott kor fejlődésére, viszonyaira vonat­kozóan ez a temető sok új adatot szolgáltat. Köznépi temető lévén, genográfiai, szociológiai szempont­ból is értékes a székelység letelepe­désének tanulmányozói számára.­­ Az utóbbi időben több tanul­mány foglalkozott a hazai szak­irodalomban is a székelyek erede­tével, letelepedésével. Kit és mit igazolnak a régészeti leletek ? — Régészeti alapon még nehéz lenne a kérdésben állást foglalni. A korai településekről keveset tudunk, habár a feltárt helyek száma az utóbbi időben lényegesen emelke­dett. Csernátonban a falu közepén, valamint Sepsiszentgyörgyön a Mes­ter utca 18 szám alatt — külön is hálásak vagyunk az ott lakó Antal Lászlónak, amiért a múzeumot ér­tesítette— előkerült nyomok, vala­mint az elkövetkező alapos ásatások révén a korai középkorban itt élt nép életmódjáról, anyagi kultúrájá­ról jóval többet fogunk tudni majd az eddigieknél. Mivel kevés írásos dokumentum áll a rendelkezésünk­re, az ásóra vár az a szerep, hogy vallatóra fogja a földet. A Sepsi­szentgyörgyi Múzeum felügyeletével végzett harmincéves munka folya­mán percig sem tévesztettük szem elől ezt a kutatási területet, amely különösen a megyésítés után első­rangú fontosságúvá vált számunkra. A megyei szervek minden támoga­tást megadnak, hogy a vidék törté­netében fehér foltként szereplő két­­három évszázados űrt kitöltsük. Habár az én szakterületem az ókor, kutatásaimat kiterjesztettem a korai középkorra is. Feladatunknak te­kintjük, hogy megállapítsuk azt az időpontot, amikor a székely nép ide telepedett, s vázoljuk azt az anyagi kultúrát, amellyel letelepedésekor, s a későbbiekben rendelkezett. Fel kell tárnunk a tatárjárás előtt el­pusztult falvakat és várakat, tudo­mányosan értékelnünk és elemez­nünk kell minden előkerült adatot. Munkánk révén hazánk történeté­,­nek ezt a fejezetét nekünk kell fel-, tárnunk és megírnunk. A leletek valószínűleg számos feltevést és ro­mantikus legendát kérdőjeleznek majd meg s nélkülözhetetlen adalé­kokat szolgáltatnak egy tudomá­nyos szintézishez. — Milyen tervekkel Alit az 1971- es esztendő elébe ? — Alapos kutatómunka vár rám. Néhány nagyfontosságú kérdést sze­retnék tisztázni. A régészet minden ízében objektív tudományág ; alátá­maszthatja az írott történeti forrá­sokat, de meg is cáfolhatja azokat. A régészet valójában a történelmi források kritikai próbája. Tudomá­nyosság és objektivitás — ezek leg­főbb elveim, melyek megóvtak ed­dig is a tévedésektől, s amelyekhez szigorúan ragaszkodni fogok a jövő­ben is. Szeretném megírni — idővel — Délkelet-Erdély régészettörténe­tét, majd összefoglaló kompendium­ban Délkelet-Erdély történetét — az elődeink által írt munkák, vélemé­nyem szerint, jórészt elavultak — s ennek keretében külön fejezetben foglalkoznék a székely őstörténettel. A zabolai ásatások eredményeit kü­lön monográfiában dolgozom fel... — Mindhárom mankót őszinte érdeklődéssel várjuk, akárcsak a további ásatások eredményeit... Következő kérdésünket a múzeum­­igazgatóhoz intézzük : többen elma­rasztalóan említik, hogy az ön tör­ténész­ volta rányomja bélyegét a Sepsiszentgyörgyi Múzeum egész munkájára, hogy a történelmi rész­leg a többi szekció rovására ter­jeszkedett. Mi a véleménye erről ? — Már megalakulásakor a törté­nelemé volt a fő hely a Sepsiszent­györgyi Múzeumban. Elődeim között ott volt Nagy Géza dr., kora egyik legnagyobb történettudósa. Aki meg­nézi egykori jelentéseit, felfedezheti benne a későbbi jeles tudós orosz­lánkörmeit. A székelység letelepedé­séről tett néhány megállapítása ma is megállja a helyét. Ezt a hagyo­mányt folytatta tovább dr. László Ferenc, aki természettudósból ré­gésszé képezte át magát : erősdi á­­satásai tették külföldön is ismertté a nevét. De maga a vidék, Három­szék is azt kívánja, hogy a történel­mi anyag képezze a múzeumi gyűj­temény gerincét; népek országútja volt ez a medence, sok nép átvonult itt, s mindegyik itt hagyott valamit anyagi kultúrájából, értékeiből... Igaz, a múzeumot kimondottan szé­kely jellegűvé a néprajzi osztály tet­te. Etnográfiai gyűjteményünk va­lóban egyike a legszebbeknek, saj­nos, nincs hova kiállítanunk. Vala­mikor szó volt arról, hogy új szár­nyat építenek a múzeumhoz s a nép­rajzi osztályt különálló tudományos intézménnyé fejlesztik. Az elképze­lés függőben maradt. A megyésítés után azonban kibővíthettük sze­mélyzeti keretünket, lehetővé vált egy néprajzosnak a szakmán belüli foglalkoztatása. Az ő feladata, hogy összegyűjtse a vidék tárgyi és szel­lemi néprajzából mindazt, ami még menthető. Köztudomású, hogy sok sajátosan székely jellegű épület le­bontására kerül sor. Véleményem szerint, minden jellegzetes épületet azon a helyen kellene múzeális em­lékké nyilvánítani ahol áll, mert az elszállítás költséges, a lebontás és újraépítés alterálja a régi anyagot. Ezekben a házakban össze lehetne gyűjteni mindazt, ami az adott vi­déken berendezésben, használati eszközökben, ruházkodásban érté­kes, sajátos emlék. Nyolc-tíz ilyen múzeum-ház működhetne a megye területén s ez minden esetre olcsóbb és életszerűbb megoldás lenne mint­ha mondjuk, Sepsiszentgyörgyre telepítenénk az ugyanennyi épüle­tet. A tájmúzeum valójában az adott tájban él igazán. — Befejezésül az ALUTA máso­dik számb­ól. Hogyan vélekedik róla a szerkesztő ? — Már az első számunk iránt is váratlanul nagy volt az érdeklő­dés ; újabb kiadványunk, meggyő­ződésem, még nagyobb népszerűség­nek örvend. Jelentős benne a régé­szeti rész, amely az ókortól a nép­­vándorlásig, s a korai középkorig terjedő számos lényeges kérdéssel foglalkozik. Sebastian Moritz a vas­korról, Eugenia Zaharia a bronzkor­ról írt nagyon értékes tanulmányt, én magam a csomortáni kultúráról. 1970-ben egyébként kiszélesítettük az ALUTA tematikáját: a történeti része mellett helyet kapott a nép­rajz, a nyelvészet és a művészet­történet is. Herbert Hoffmann pél­dául az erdélyi üvegfestészetről írt, közöljük a Márton Gyula és Gálffy Mózes szerzőpár háromszéki nyelv­járást bemutató tanulmányának el­ső részét, Salamon Sándortól a sep­siszentgyörgyi színház történetét, Vámszer Géza a sajátos kézdivá­­sárhelyi udvarokkal foglalkozik, dr. Demény Lajos a sepsiszentgyörgyi múzeumban őrzött XVI. századi ro­mán leveleket közöl. No, de nem soroljuk fel a csaknem nyolcszáz ol­dalas könyv minden tanulmányát. Pusztán annyit szeretnék megje­gyezni, hogy az ALUTA harmadik számában már az atomfizika is he­lyet kap... Szekernyés János GYANTAILLATÚ TÁJBAN RAGYOGÓ az ötlet, jó lenne, ha máshol is fontolóra vennék... A megyeközi tárlatokat is csupán e­­gyetlen városban szokták megren­dezni, nem törődve azzal, hogy száz kilométereket kell utaznia annak a jámbor műpártolónak, aki látni a­­karja... Miután harminchat művész csak­nem kilencven munkája két hétig állt a Csíkszeredai Művelődési Ház kistermében, a hargitai tárlat anya­gát megyei körútra indították, s így az egész megyét konkrétan is átfo­gó, jelentős művészi eseménnyé tet­ték. A krónikás dolga első látásra könnyűnek tűnik. A Hargita me­gyei képzőművészek jórésze — s itt a festőkre gondolunk —, azonos modellel dolgozik. A borongós er­dőkkel, szelíd dombhajlatokkal, csörgedező patakokkal, völgyben meghúzódó madárfészeknyi falvak­kal, tarka virágokkal hintett tisztá­sokkal, gyantaillatú magányos fák­kal, vihar előtti szürke fellegekkel, égre nyújtózkodó tornyokkal meg­nyilatkozó táj az, amely az itt élő és alkotó művészek legfőbb, legkedvel­tebb modellje. A bemutatott csak­nem kilencven munka több mint kétharmada tájkép. A modell azo­nossága s a műfajbeli közösség azonban szembetűnőbbé teszi az ér­ték­különbségeket. Páll Lajos nagy színfoltokra épült hónap-variációi mellett — különösen Május és Ok­tóber sikerült remekbe —, Gaál András gyimesi őszi színeket meg­idéző akvarellje, Márton Árpád Falu vége című munkája, Maszelka János őszi tája közvetlen szom­szédságában, igénytelen, naiv édes­kés tájképek is sorakoznak. — A szigorúbb válogatás feltétlenül hasz­nált volna. A zsűrinek kár volt meg­feledkeznie arról, hogy az amatőrök­nek külön szoktak kétévenként me­gyei és országos kiállítást rendez­ni... Amivel nem akarjuk azt mon­dani, mintha a legtehetségesebb mű­kedvelőknek ne lenne itt a helyük. De csak a legtehetségesebbeknek. A LEGJOBB Hargita megyei mű­vészek plasztikai vízióik, saját mon­dandóik tolmácsolása végett fordul­nak az ismerős tájhoz. Márton Ár­pád a piros árnyalatainak özönlő felrakásával valósággal lángra gyújtja a tájat, Fák tánca című kom­pozíciójában pedig már szakít is a hagyományos tájszemlélettel, letér eddig követett útjáról, az elvontabb ábrázolás irányába. Mérey András linoleummetszete mellett Márton Árpád említett munkája tetszett a legmodernebbnek ezen a tárlaton. Karancsi Sándor is a drámát keresi a természetben, míg Karácsonyi László a meseszerűséget, sóhegyeit már-már valószínű­tlenül áttetsző­vé, lebegővé oldja... Páll Lajosnál mintegy díszletté válik a táj, hogy a természetben élő és gyötrődő em­ber eljátszhassa benne mindenkori főszerepét. Nagy István és Nagy Im­re nyomdokain halad, anélkül, hogy tanítványukká válna; a falusi-pa­­raszti-természeti világ lényegét pró­bálja megragadni, s költői lelkületén átszűrve egyszerűen, komolyan, pó­zok nélkül kifejezni. Miként már mondtuk, különösen Május és Októ­ber című kompozíciójában, célkitű­zését maradéktalanul és élmény­­szerűen valósítja meg. A Hargita megyei festők jórésze azonban hagyományosan közelíti meg a tájat, annak rusztikus, buko­­likus vonásait domborítja ki, s mint­egy hangulat-tükörként használják —, metamorfózisára, sajátosan mai vonásaira alig figyelnek. Egyedül Gaál András kísérelte meg a vidék változó arculatának megrajzolását, de Csíkszereda ‘70 című kompozí­ciója inkább plasztikai tudással és jó ízléssel megoldott épület-mon­tázs. Gazdag ihletforrás a csíki, udvar­helyi és gyergyói képzőművészek számára a népművészet. Nemcsak témát merítenek a népköltészetből (Salló István , Kőmíves Kelemen), hanem plasztikai elemeket, motívu­mokat, eljárásokat kölcsönöznek a szellemi és tárgyi folklór gazdag for­mavilágából. Természetes jelenség ez — nem tűnik erőszakoltnak, ke­resettnek és divatízűnek — egy olyan megyében ahol a népművé­szet erőteljesen él és virágzik. Antal Imre halk-tónusú grafikái Beczásy Antal festményei és Pálffy Árpád kerámia-szobrai jelzik a forrástól in­­duló ösvények irányát. Kevés vo­nallal, sok ökonómiával, néhány jellegzetes népi forma ismétlésével alkotta meg Antal Imre a gyimesi csángók sajátos világából üzenő két HARGITA MEGYEI TÁRLAT Szokásos évvégi számve­­­tésem során vetődött fel bennem, amikor azt mér­legeltem: „ment-e előbbre nemzetem", szűkebb pátriám, szülő-,­­ egyben lakóhelyem, Szalonta városa, hogy mások­kal is megosszam szívbéli ö­­römömet. Azt, hogy szinte mozgalommá terebélyesedik Arany János városában a versmondás (s mi más ez, ha nem az iránta való hűség és tisztelet ?). Ugyannyira, hogy egyesek már irodalmi színpa­dot emlegetnek. Mindez alig egy éve kezdő­dött el. S hogyan? Egy orvos panaszolta, hogy amióta az egyetemről, a szín­házas városból elkerült, nem volt alkalma szavalóesten részt venni. Pedig szereti a szép verseket. Aztán mások is szót ejtettek emellett. Te­hát felbukkant egy igény, a­­mihez adva volt egy versked­velő tanár, aki arról álmodo­zott, hogy néhány kedvenc versét bensőséges, odaillő hangulatú zenei kísérettel mutassa be ráérző barátok körében. Vágyával ő sem volt egyedül. Szervezeti formát sem kellett sokáig keresnie, hiszen a Művelődési Ház és a keretében működő irodalmi kör szívesen vesz pártfogásba minden okos ötletet, népneve­lő kezdeményezést. S egy estébe hajló téli dél­utánra meghirdették első mű­sorukat, a remény- és tavasz­­várás jegyében. Két színiaka­­démista, egy parasztköltő, s A KÖLTŐI SZÓ EREJE egy tanár állt a pódiumra Ady és Arghezi, Aprily, Sin­­ka és Blaga verseivel; a mű­sort Ciprian Porumbescu, Liszt és Kodály zenéje foglal­ta hangulati egységbe. Har­minc-negyven verskedvelőre számítottak, s végül nyolcva­nan szorongtak a Művelődési Ház kistermében. A váratlan sikert hozó kezdetnek folytatása is volt. Most már többen vállalkoztak a szavalásra­, s a meghallga­tásra egyaránt, a kör titkára pedig a magyar irodalom leg­szebb szerelmes verseit kötöt­te csokorba erre az alkalom­ra. A nyár sem maradhatott iro­dalmi esemény, művészi él­mény nélkül. Egy itthon va­kációzó konzervatóriumi hall­gató, és egy színiakadémista népballada-estet hirdetett. Le­hetett volna szebben, méltób­ban köszönteni a szeptemberi Bartók évfordulót? Alighogy bekopogott az ősz, új plakát került a hirdetőtáb­lára. Arany-estet jelentett be. Minden különleges alkalom nélkül, csupán a város halha­tatlanjának tisztelegve. S a „jelenés“ előtt ott izgult, ag­gódott a szavalásra váró ta­nár, diákja mellett, a színész­jelölt és a technikusnő: va­jon lesz-e közönségük ? Nem jártak-e fellegekben, amikor a Művelődési Ház nagytermét választották szereplésükhöz? A „csoda“ bekövetkezett (s ez jórészt a nagy név csengé­sének köszönhető). Félezernyi ember, fiatal és idős, kétkezi dolgozó és értelmiségi hallgat­ta visszafojtott lélegzettel a Liszt-muzsika övezte Arany­­költeményeket. Amikor a vers­mondó jól ismert címet jelen­tett be, örvendező moraj futott át a közönségen. Meglehet, hallották már kiforrott mű­vésztől emelkedettebb előa­dásban is, mégis, ezt a szava­latot is, láthatóan bensősége­sen élvezték. A költői gondolat felgyűlt a lelkekben, talán so­ha nem sejtett szépségek tá­rultak fel előttük a versmon­dók és vershallgatók szeren­csés találkozásának köszönhe­tően. Dánielisz Endre 1971. JAN. 27., SZERDA TELEKI SÁNDOR SZÜLETÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA 150 évvel ezelőtt, 1821 január 27- én született Kolozsváron Teleki Sán­dor, a szabadságeszmények egyik múlt századi képviselője, az 1848- as honvédezredes, Petőfi Sán­dor, Bem József, Liszt Ferenc, Giu­seppe Garibaldi, Victor Hugo ba­rátja. Viszontagságos, kalandokkal tele élete elvitte Európa minden tá­jára, de mindenütt magával hord­ta a szabadságért az önkényuralom elleni küzdelem szellemét. Teleki Sándor gyermekéveit a me­zőségi Nagysármáson töltötte, alig 10 éves korában került be a kolozs­vári piaristák internátusába, ahol 1835-ig tanult. Táncsics Mihály — aki itt egy ideig nevelője volt — szigorú véleménye szerint nem sok ragadt rá ebben az iskolában. Sán­dor úrfi — írja Táncsics Életpályám című munkájában — nem szeretett tanulni.” Tanulmányai elvégzése után Tele­ki Sándor a marosvásárhelyi Királyi Táblán jurátuskodik. Nem sokáig marad itt, külföldi tanulmányútra indul. Állomásai : Berlin, Halle, Jé­na, Wroclaw. Az alig húszéves egye­temistát azonban most sem kötik le a tudományok. Véletlen ismeretsége Lichnowski Félix spanyol generális­sal elsodorja Spanyolország csábí­tó tájaira. Itt már 1833-tól folyt a harc a trónért a feudális ariszto­krácia támogatta Don Carlos és Iza­bella polgári hívei között. Teleki Sándor Barcelonában az ellenfél ke­zébe került, és ha a francia főkon­zul közbe nem lép érte, ott fejezte volna be életét. Spanyolországi bal­sikere arra a belátásra bírja, hogy újra visszatérjen az egyetemre, s Franciaországon át újra Berlinbe utazik. De ezúttal sem marad soká­ig a könyvek és előadások híve. Megismerkedik és barátságot köt a már nagy népszerűségnek örvendő Liszt Ferenccel és elkíséri olaszor­szági meg párizsi útjaira. A múlt század negyvenes éveinek közepe táján Teleki Sándor végre hazake­rül. Kővárvidék egyik követe lesz a Diétán, majd 1848 előestéjén Kő­várvidék főkapitánya. Ismeretséget köt Petőfi Sándorral, akit fiatal ne­jével, Szendrey Júliával együtt meg­hív Koltóra. A költői kastélyban kö­zel egy hónapot tölt el a fiatal há­zaspár. 1848 tavaszán Teleki Sándor nagy örömmel vette hírét a pesti márciusi eseményeknek. Táncsics kiszabadítá- Irta: DEMÉNY LAJOS sa, Petőfi fellépése tettekre sarkall­ja, önkéntesként belép a magyar forradalmi hadseregbe és előbb a déli részeken harcol, majd Kossuth Lajos hívására Pestre megy. Vállal­ja a Kossuth-kormány megbízását , Kővárvidék főkapitányaként és kor­mánybiztosként visszatér Erdélybe. Mikor az erdélyi hadszínteret Bem József hada kezdi uralni, Teleki Sándor mellette áll. Előbb őrnagy, majd ezredesi rangban részt vesz a Habsburg-ellenes küzdelemben egé­szen a világosi fegyverletételig. Világos után Teleki Sándort is el­fogják és az aradi várba zárják. Innen azonban sikerül megszöknie és több hónapi bujdosás után, Knl­­ianin szerb tábornok kocsijának ru­hájába öltözve, Belgrádon át Kon­­stantinápolyba jut. A császári hadi­­törvényszék már akkor halálra ítélte és „in effigie" fel is akasztotta, a­­miről később Teleki humoros elbe­szélést ír.­­ Törökországból még 1850-ben Franciaországba kerül, de III. Napó­leon államcsínye után innen is me­nekülnie kell. Előbb Londonban köt ki, de nemsokára Jersey­ szigetén telepedik le, ahol a magyar forra­dalmi emigrációnak számos tagja húzódott meg. Itt volt Mészáros Lá­zár, Katona Miklós, Orbán Balázs, Beöthy Ödön, Thaly Zsigmond, Fü­­lepp Lipót, Perczel Miklós és Perczel Mór. Ugyancsak Jersey-szigetére ve­tődött Victor Hugo is, akinek szin­tén el kellett hagynia III. Napóleon Franciaországát. Az 1848-as emigrá­ció szabadelvű gondolkodói hamar kapcsolatba léptek a nagy íróval. Teleki Sándor volt az első, aki, szomszédja is lévén, igen bensősé­ges baráti kapcsolatba lépett Hugó­val. Az emigráció tagjai lelkesedés­sel hallgatták Victor Hugo politikai leckéit, hiszen itt mindenki újabb európai forradalmat várt, amely majd elsöpri az önkényuralmat. 1855 őszén újabb meglepetés vár­ta a Jersey-szigeten tartózkodó sza­badságharcosokat. Az angol kor­mány forradalmi tevékenysége vád­ja alatt kiutasította Jersey szigeté­ről Piancinit és Thomast. Ezt felhá­borodással fogadja nemcsak Victor Hugo, hanem az egész szabadság­­harcos emigráció. Amikor az ott élő emigráció írásban tiltakozott az angol kormány lépése ellen, a tilta­kozó nyilatkozaton Victor Hugo ne­ve után „Le colonel Sándor Teleki’ aláírása szerepel. Ezért az angol kormány, mind Victor Hugót, mind Telekit kiutasította Jersey szigetéről és áthelyezték állomásukat Guern­sey szigetére. Újabb törökországi és svájci utak után 1858-ban Nizzában megismer­kedik Giuseppe Garibaldival és még a következő évben a magyar légió tagjaként küzd az olasz szabadság­­harcosok oldalán. Különösen ki­tűnt 1860-ban Garibaldi marsalljai ezerjének harcaiban. Barátja lett a legendás olasz hősnek. Teleki Sándor támogatta a Klapka György és Teleki László 1859—1860- ban kezdeményezte újabb román­magyar közlekedési kísérletet. Híve volt a Klapka-Cuza megkötötte 1859 márciusi katonai szövetségnek. Oli­ver de Lalonde francia kormányt titkos ügynök révén maga is kap­csolatba lépett vezető román ál­lamférfiakkal és a katonai együtt­működés útját egyengette. Közel két évtizedet kellett Teleki Sándornak hazájától távol élnie. Ha­zatérte után élményekben gazdag élete arra ösztönözte, hogy a tollat vegye kezébe. Már a hetvenes évek elején megkezdte lenyűgöző emlé­keinek megírását, így jelentek meg a különböző újságokban és folyó­iratokban Első találkozásom Bem­ apával, Petőfi Sándor költőn, Jókai Mórnak szives köszönet, Utolsó ta­lálkozásom Petőfi Sándorral, Mikor engem felakasztottak című és más írásai. 1879-ben a Petőfi Társaság kiadta Teleki kétkötetes Emlékeim című könyvét, melyet 1882-ben újabb két kötet követett Egyről-másról, Újabb emlékeim címen. Hazatérte után Teleki Sándor részt vett a tudományos élet szervezésé­ben is és egyike volt a Magyar Tör­ténelmi Társulat alapítóinak . Teleki Sándor, mint a liberális ne­mesi forradalmiság egyik kiemelke­dő képviselője, odaadóan szolgálta a szabadság és a függetlenség esz­méjét a múlt századi hazai és­ euró­pai szabadságküzdelmekben. Tevé­keny ösztönzője volt e tájak népei közeledésének, összefogásának, a román-magyar együttműködésnek a szabadságért vívott harcban. • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • • Az Országos Testnevelési és Sporttanács székházában Mircea An­­gelescu, az RLSZ elnöke sajtótájékozt­­atót tartott labdarúgásunk aktuális kérdéseiről. A szövetség elnöke tájé­koztatta a sajtó képviselőit azokról az intézkedésekről, amelyek célja javítani labdarúgásunk színvonalát, kiszélesí­teni tömegalapját. Ezek szerint rövide­sen sor kerül a Játékvezetői Testület kibővítésére és átszervezésére, kiszé­lesítik a válogatottat összeállító bi­zottságot, más normákat állítanak fel, augusztusban, a fővárosi 23 August & TELEX 9 TELEX stadionban nagyszabású nemzetközi tornát rendeznek a bajnok és kupa­győztes, valamint két neves klub, a Bayern München és a Belgrádi Crvena Zvezda részvételével. A fel­készítésben megmutatkozott hiányos­ságok miatt több élvonalbeli klub ve­zetőjét és orvosait megrovásban ré­szesítették. A sajtótájékoztatón pénz­ügyi kérdésekről is szó esett . Dél­amerikai portyája során a Bukaresti Dinamo labdarúgó csapata Rio de Ja­­neiroban a Vasco da Gama együttesé­vel mérkőzött. A román labdarúgók, Doru Popescu és Dumitrache góljával, 2:0 arányban győztek • A hollandiai Wijk Aan Zee-ben folytatódott a nem­zetközi sakktorna. A női torna hato­dik fordulójában a következő ered­mények születtek: Katja Jovanovics— Szota Jolán 1:0; Ivánka—Lazarevics 0,5—0,5; Tuk—Vreeken 0,5—0,5; Kus­­nyir—Voklarova 0,5—0,5. A Polihro­­niade—Timmer játszma félbeszakadt. Az élen a jugoszláv Lazarevics áll — 5 ponttal, a magyar Ivánka, a cseh­szlovák Voklarova és a jugoszláv Jo­­­­vanovics előtt. Mindhárom sakkozó­nak 4,5 pontja van • Kedvezőtlen időjárási körülmények között folytat­ta útját a hagyományos Monte Carlo-i autós Csillagtúra mezőnye. Jelentések szerint a részvevők kis késésekkel haladtak át az ellenőrző pontokon és tegnap a késő esti órákban megérkez­tek Monacoba. Jelenleg 197 kocsi ma­radt versenyben A Csíkszeredai sportszerető kö­zönségnek hosszú évek után telje­sült az álma : a jégkorong hazájá­ban ma kezdődik és vasárnap zá­rul az év első nagyszabású jégko­rong tornája, öt város, Bratislava, Budapest, Szófia, Bukarest és Csík- JÉGKORONG szereda válogatottjának részvételé­vel. Az esemény a maga nemében rendkívüli jelentőségű ; az öt város csapata közül három, Budapest, Szófia és Bukarest tulajdonképpen az országos válogatottat képviseli, s ha hozzátesszük, hogy Bratislava együttesében, a másodosztályban szereplő csapatok legjobbjai kap­tak helyet, márpedig Csehszlová­kiában a második vonal is közis­merten erős csapatokból áll, akkor mindjárt kitűnik, milyen nagysze­rű küzdelemnek lehet szemtanúja a csíki közönség. A magyar, bolgár és román vá­logatott számára a torna egyben fő­próba is lesz a február végi hol­landiai világbajnokságra, hiszen mindhárom csapat a C-csoportban szerepel, s ez csak fokozza a ren­dezvény jelentőségét. A TELJES MŰSOR: Január 27-én, szerdán: Szófia— Csíkszereda; Bukarest—Budapest. Január 28-án, csütörtökön: Bra­tislava—Csíkszereda; Bukarest— Szófia. Január 29-én, pénteken: Buda­pest—Csíkszereda; Bratislava—Szó­fia. Január 30-án, szombaton: Buka­rest—Csíkszereda; Bratislava—Bu­dapest. Január 31-én, vasárnap: Buda­pest—Szófia; Bukarest—Bratislava. Szakszövetségünk a következő já­tékosokból álló válogatottat jelölte ki: Dumitra­, Crisan (kapusok), Varga, Scheau, Ionita, P. Soinca, Fogarasi, Tufeanu (hátvédek); Sza­bó Gyula, Kalamár, Oanu, Gheor­­ghiu, Iordan, Stefanov, Fodorea, Hutanu, Basa, Mihailescu, Boldescu és Bíró (csatárok). Csíkszereda válogatottját az Avintul csapata alkotja. Mint Pus­kás Lajos, az együttes irányítója még Bukarestben elmondotta, nem félnek a súlyos vereségektől, a tor­na számukra mindenekelőtt nagy­szerű alkalom a további fejlődésre, mérkőzések nélkül ugyanis nem le­het szó erről. I ÖT VÁROS VÁLOGATOTTJA CSÍKSZEREDÁN grafikáját, a Pásztor imáját és a Pásztor álmát. MÉRETEINÉL FOGVA a Hargi­ta megyei őszi tárlatot Beczásy An­tal Kontyoló című kompozíciója uralja, amely szemléletében és meg­oldásában is kétségtelenül figyelem­reméltó alkotás. Igaz, a színpadi el­rendezés valahol Aggházy Gyula népszínmű-ízlésű festményeit jut­tatja eszünkbe, a modiglianisan megnyújtott figurák, a szürrealisták szélsőségével kezelt színek azonban Beczásy képét vonzóvá, maivá te­szik. A Kontyoló, akárcsak Női portréja — ha nem is minden vo­natkozásban — jelzi a hagyomány és a modernség szintézisének egyik lehetőségét. Lővér B. Elek sok mű­vészi gonddal, őszinte melegséggel megformált öregasszonyportréján és Életkorok című kettősén a hagyo­mányos eszközök higgadt alkalma­zásával, etnográfiai hitelességgel és gondolati mélységgel vall a falusi ember életének csöndes alkonyáról, az öregségről. A MEGLEPŐEN gyenge szobrá­szati anyagból csupán Pálffy Árpád kerámia-szobrait emeljük ki. Gon­dolkodó és Alvó nő című alkotása lekerekített, ízléssel stilizált for­mákban juttatja érvényre a népi hagyomány és a modern felfogás ta­lálkozását. Bodnár Gábor KÉTVÁLLON A BAJNOKCSAPAT Kolozsvári tudósítás A kolozsvári Sportpalotában foly­tatódott az A-osztályú női kézilabda­­bajnokság teremszakasza. A vasárna­pi diákrangadó után csendes napot ígértek a találkozók, a pályán azon­ban minden másképpen történt: a Bukaresti Confectia—Temesvári Uni­­versitatea mérkőzésen megszületett a KÉZILABDA bajnokság egyik legnagyobb meglepe­tése: a lelkes fővárosi lányok megtál­tosodtak és legyőzték bajnokcsapa­tunkat, amely így, mindössze 24 órai vezetés után, kénytelen volt átadni helyét a Bukaresti Universitateanak. A mérkőzés hőse Constanta Ilie, a Confectia válogatott játékosa volt, aki csapata 12 góljából 11-et dobott. Mivel magyarázható e váratlan ered­mény? A temesvári együttes azzal a gondolattal jött a Szamos-parti város­ba, hogy a rangadón legyőzze nagy riválisát, bukaresti testvércsapatát. Az elért siker a játékosok fejébe szállt, úgy gondolták, a Confectia és a Constructorul elleni mérkőzésen már csak formaságnak kell eleget tenniük. Elbizakodásra azonban nem lehetett okuk. Két héttel ezelőtt Bu­karestben a székelyudvarhelyi lányok szinte megleckéztették őket (mint is­meretes, 8—6-os Vointa vezetés után, alig nyertek a temesváriak 9—8-ra), ez azonban nem hatott intőleg rájuk. S ami nem sikerült a Vointának a Floreasca sportcsarnokban, azt elérte a Confectia Kolozsváron. A bukares-EREDMÉNYEK: Bukaresti Universitatea—Szebeni CSM 21—12; Székelyudvarhelyi Vointa—Brassói Rulmentul 12—17; Marosvásárhelyi Muresul—Buka­­ resti IEFS 11—13; Bukaresti Con­fectia—Temesvári Universitatea 12—11; Buhusi Textila—Temesvári Constructorul 14—12. tiek végig vezettek 5—2-re, 9—4-re, 11—6-ra, majd a 44. percben 12—8-ra. Az utolsó percekben, amikor a vereség már biztos volt, Constantin Ladhe, a temesváriak edzője taktikát változta­tott, emberfogásra tért át, de túl ké­sőn. A játékosok erejéből csak szé­pítésre tellett. Nem sok hiányzott az újabb meg­lepetéshez sem: a Bukaresti IEFS— Muresul összecsapás 41­. percében a marosvásárhelyiek 11—10-re vezettek, de a hajrában „ajándéklabdákat” osztogattak, s a bukarestiek kihasznál­ták a kínálkozó helyzeteket. A Szé­kelyudvarhelyi Vointának ezúttal nem ment a játék. Igaz, 12 gólt dob­tak a lányok, ez viszont kevésnek bi­zonyult a végső siker eléréséhez. El­sősorban a kapuvédők, Bartók Klá­ra és Elena Popescu fogtak ki gyen­ge napot, akik több potyagólt kap­tak. A fordulóról érdemes még meg­említeni, hogy a Temesvári Construc­torul kétgólos vereséget szenvedett, de a találkozó során kihagyott 6 (!) büntetőt. Ebből ötöt az utolsó 20 percben. Radványi Pál

Next