Előre, 1971. január (25. évfolyam, 7201-7225. szám)

1971-01-16 / 7212. szám

XXV. évfolyam 7212 sz. 6 oldal ára 30 iáni 1971. január 16., szombat ÚJ HAJÓK - ÚJ HAJÓGYÁR Az ország felfelé ívelő dinamikus gazdasága, külkereskedelmi forgal­mának szüntelen bővítése, a vízi­­szállítással járó előnyök — haté­konyság, rentabilitás — hazánkban is sürgető feladatként veti fel a nemzetgazdaság e fontos ágának fejlesztését, a korszerű hazai flotta bővítését és általában a román ha­jógyártás fellendítését a legmoder­nebb műszaki és üzemeltetési kö­vetelmények szintjén. Olyan hajó­­flottára van szükségünk, amely ké­pes a kohászati, petrokémiai és más iparágak jelentős behozatali nyers­anyagát, a hazai exportcikkek szál­lítását, a tranzitot lebonyolítani. Ez nemcsak jelentős valutamegtakarí­tást jelent, hanem a nemzetközi ten­geri szállításban gyakori konjunk­turális árhullámzások hátrányait is eleve kiküszöböli, nem beszélve ar­ról, hogy a hajóipari beruházások viszonylag rövid időn belül megté­rülnek. A galaci hajógyárban, ahol a ta­valy még 12 500 regisztertonnájú és 4500 tdw teherhajókat építettünk, most rátérünk a 60 000, majd 150 000 regisztertonnás teherhajók építésére. A legnagyobb román hajók a jövő­ben mégsem Galacon, hanem a Konstancán épülő nagy hajógyárban készülnek majd, miután ez utóbbit a korszerű igényeknek megfelelően lényegesen kibővítik. Ennek az a magyarázata, hogy­ a dunai hajó­gyárban nem lehet nagy vízkiszorí­­tású tengerjáró hajókat és óceánjá­rókat építeni. Ez természetesen ko­rántsem jelenti a dunai hajógyárak jelentőségének lebecsülését. Mi több, az új ötéves tervben tovább fejleszt­jük a galaci s főként a giurgiui és oltenitai hajógyárakat. Galacon már az idén megkezdik a 7500 tdw teherhajók, a 15 000 tdw szénszállí­tó hajók építését s ezzel egyidejűleg számottevő mértékben bővítik, kor­szerűsítik és szakosítják a többi — brailai, oltenitai, Turnu Severin-i — dunai hajógyárat. A jelen ötéves terv során összesen mintegy 20 új hajótípust kivitelezünk, míg az 1975—1980-as időszakban további hu­szonötöt. Az első fejlesztési szakasz­ra jut a konstancai hajógyár lénye­ges fejlesztése. Itt 50—60 ezer tdw ércszállítóhajókat és kőolaj-tankha­jókat építenek majd s ennek meg­felelően rendezik be a konstancai kikötőt. KOMZSIK ISTVÁN NEMCSAK A SZOMSZÉD „Nincsen új a Nap alatt" — tartják a bölcsek, és ha a reá­liáktól eltekintünk, vagyis hu­mán területen maradunk, akkor ebben van is némi igazság.­ Per­sze, az idézet egyúttal azt is je­lenti, hogy új hibák sincsenek, csak régiek. És mekkora sze­rencse, hogy ez is igaz. Hiszen még a régi hibákkal sem végez­tünk, azaz (bocsánat) nem küszö­böltük ki őket. Pedig van már vagy kétezer éve, ha nem több, hogy gúnyoljuk, szidjuk, üldöz­zük, tépjük, rágjuk, harapjuk szé­gyenletes tulajdonságainkat, de a tények bizonysága szerint leg­alább olyan szívósak, mint a po­loska. Hogy melyek ezek a tu­lajdonságok? Ugyan kérem. No de a gyengébbek kedvéért né­hányat: önzés, irigység, kapzsi­ság, közöny, kétszínűség, gyá­vaság, kényelmesség ... És hogy vannak új hibák is? Élénk té­vedés. Csupán a forma új. (Mint némelyik modernnek vélt műal­kotás esetében, ahol is a régi alapgondolatot a zűrzavar ködé­vel borítják el. Bocsánat. Máris visszatérek az emberi hibákhoz, de amint mondani szokták:­­ nem volt szívem kihagyni ezt a ziccert.) Hát szóval rég harco­lunk mi már az említett hibák ellen, azaz — és ez a fő hiba — többnyire a mások hibái ellen. Színházban, moziban például, ha visszataszító, „negatív" szerep­lőt látunk, lelkesen és lendülete­sen gyűlöljük, s azonnal tudjuk, hogy a szomszédunk vagy vala­melyik hivatali kollégánk pont ilyen. De hogy talán éppen mi magunk vagyunk ... Na hát, szó­val, hagyjuk ezt. Egyébként sem erről akartam elmélkedni. Két egyszerű kis esetet szeretnék le­írni csupán. Mindkettő megtör­tént, noha az egyik talán vicc­nek sem volna rossz. X. városban Y. orvos fölhívja a kórházat. — Halló, kórház? — Igen kérem. Kit tetszik ke­resni? — Itt doktor­­. Nem keresek senkit. Sürgősen be kell szállíta­nom egy beteget. — Jaaa. Milyen nap van ma? — Szerda. — Nem lehetne inkább szom­baton beutalni? — Szombaton?! Miért?! — Akkor van adminisztrációs napunk. A másik történet. Kórházi la­boratóriumban álldogálok. Az asztaloknál fehérköpenyes nők dolgoznak. Időnként nyílik az aj­tó s egy-egy nő vagy férfi ki­csi üvegben vizsgálatra való vért hoz. Az üvegeket s a hoz­zájuk tartozó cetliket, melyeken az illető személyi adatai találha­tók, egy asztalra teszik, s men­nek. Középkorú falusi ember lép be. Az ő kezében is kicsi üveg. Megáll és tétován körülpillant. NAPLÓ Az egyik fehérköpenyes egy vil­lanással végigméri az embert. — Hol a papírja? — Nem adtak, kérem szépen... Azt mondták, hozzám a ... — Papír nélkül nem vesszük át a vért. — Akkor... most mit csinál­jak? — Menjen vissza oda, ahol a vért vették és írassa meg a pa­pírját. — Én kérem szépen, faluról jöttem. Huszonnyolc kilométerről. — Az minket nem érdekel. — Akkor most menjek vissza, és megint kell vegyenek... De nem folytatja, mert a „szi­gorú" hölgy láthatóan beszün­tette a „társalgást". Az ember áll, topog, és tanácstalanul pis­log egy csillogó centrifuga-gép­re. A másik fehérköpenyes, anél­kül, hogy felnézne, megszólal: — Itt a buletinje? — Itt van hát. — Kérem ide, és körülbelül két perc múlva készen van a papír. — Holnap­után jöhet az eredményért. Az ember hálálkodva kifarol az ajtón. Tévedések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy ef­félék nemcsak az egészségügy „keretében" fordulnak elő, és mi lenne, ha ezúttal nemcsak a szomszéd vagy valamelyik kol­léga jutna eszünkbe? Mert ve­lünk is előfordulhat, hogy visz­­szaküldenek valahová. Világ proletárjai, egyesüljetek! Országos politikai napilap • Bukarest • Románia Szocialista Köztársaság ÉV ELEJÉN A MAROSVÁSÁRHELYI KÖNNYŰIPARI GÉPGYÁRBAN A marosvásárhelyi könnyűipari gépgyár (I.U.I.U.) mai arcéle mint­egy három esztendeje alakult ki, amikor az elaprózott vegyes­ ter­melésről áttért a textilgépgyártás­­ra. Termelésének mintegy nyolc­vanöt százalékát ma már különbö­­ző szövőgép-típusok előállítása te­szi ki és jelentős külföldi együtt­működés segíti tevékenységét, amely a növekvő minőségi és mennyiségi követelményekkel egye­nes arányban javul. Mi sem ter­mészetesebb, minthogy a megvál­tozott profil következtében megnö­vekedett vállalat munkáslétszáma három esztendő alatt mintegy hat­százzal emelkedett. Ez az év azon­ban további feladatok elé állítja a nagyvállalattá fejlődött gyár mun­kaközösségét, amelynek az elmúlt esztendőhöz viszonyítva 56 000 000 lej értékkel nagyobb termelést kell megvalósítania, a munkater­melékenységet 12 százalékkal kell emelnie, s az ezer lej értékű ter­mék előállítási költségeit 5,10 lej­jel csökkentenie. Ennek valóra váltásához a vál­lalat termelési kapacitásának tel­jes kihasználása szükséges, amely­hez viszont elengedhetetlen köve­telmény az ütemes termelés. A megmunkáló lemarad Az a kötelező összhang, amely egy vállalatban az ütemes termelés kialakítását lehetővé teszi, számos körülménytől függ. Egyike a legfon­tosabbaknak a helyes munkaszerve­zés, amely a különböző részlegek kapacitását azonos nevezőre hoz­va, szavatolja a nyersanyagtól a kész termékig terjedő „futószalag“ zavartalan működését. Ütemes termelésről — belső grafi­konhoz viszonyított ütemességet te­kintve — ebben a vállalatban azon­ban nem beszélhetünk. Ha az öntö­de és megmunkáló igyekszik is, a szereldében elakad minden. Más­részt, a megmunkálás nem képes lépést tartani a szerelde szükségle­teivel. Ennek következtében fordul­hatott elő, hogy mintegy­­negyven szövőgép összeszerelését 1970-ről át­hozták 1971 -re. A megmunkálóban ugyanis állandó szakmunkás hiány­­nyal küzdenek : januárban például 4500 gépóra (22 ember) munkája hiányzott. Tetézi a bajt, hogy a vál­lalat e derékhada, a megmunkáló részleg, ráadásul különböző szer­számgépek hiányát is érzi, az anyagbeszerzésben pedig gyakran a maguk erejére és „összeköttetéseire“ vannak utalva. A kérdés lényege azonban to­vábbra is az, hogy a szerelde — amelynek napi grafikonja a terv­­előirányzathoz és szállítási kötele­zettségekhez alkalmazkodik — kénytelen kapkodva dolgozni, gyak­ran olyan szereléseket végez, ame­lyek a következő hónapokra elő­irányzott feladatokhoz tartoznak, míg a soronlevők — alkatrészhiány miatt — állnak. A megmunkálónak tehát sürgősen fel kell zárkóznia a szerelde termelékenységének színvo­nalához. Megoldható-e a szakmunkáshiány? A vállalat 1971-ben — a szak­munkásnevelést az idénre már 1970- ben elkezdte — többszáz fiatal esz­tergályost, maróst, lakatost stb. ál­lít munkapadhoz. Kiképzés folyik a munkahelyen is, számbavették a szakiskolák idei végzettjeit, inaso­kat tanítanak a gyári részlegeken és munkahely várja a hadseregből visszatérő ifjakat. Az idén, a jelen­legi munkáslétszámon felül, 771, fő­leg esztergályosra van szükség. Mindent számbavéve azonban csu­rén 410-ra számíthatnak,­­86,1 szak­munkás továbbra is hiányzik. Igaz, sok szakképzetlen falusi és városi fiatal jelentkezik, de mégsem elegen ahhoz, hogy a teljes lét­számot beállíthassák. És ha a Gáspár Tibor (Folytatása a 2. oldalon) HONNAN KERÜL ELŐ 361 SZAKMUNKÁS? A NYERSANYAGSZÜKSÉGLET ÉS FEDEZETE HELYTELEN GYAKORLAT, KÁROS KÖVETKEZMÉNYEK Mint már hírül adtuk, a karánsebesi fakitermelő és fafeldolgozó kombi­nátban termelni kezdett a préselt­ falemez-gyár. Képünk a gyár korsze­rű formázó-sajtoló technológiai vonalát szemlélteti KOLOZSVÁR! DÍSZPORCELÁN A korszerű gépi berendezéssel fel­szerelt kolozsvári porcelángyárban sokszáz modellben gyártanak dísze­ket, edényeket, laboratóriumi kellé­keket. A vásárlók körében igen nagy tetszést aratott a teás, kávés, vizes és torta készlet, sokan előszeretettel keresik az ízléses dísztárgyakat, tál­cákat, csecsebecséket és textilipari porcelán-kellékeket. Az idén 25 új edénymodell soro­zatgyártását kezdik meg. Ezek nagy­részét a közélelmezési ipar rendel­te : tányérokat, csészéket, tálakat, hamutartókat stb. Az új dísztárgyak és porcelán edények modern vona­­lúak és ízléses kivitelezésűek. Külön megrendelésre a gyár a vevő által igényelt alakzatokban készíti el a dísztárgyakat. A félautomata mintázó berende­zések, szárítók és folyamatos égető­kemencék kiváló minőségű szép, fe­hér porcelánt kiviteleznek, termé­szetesen a gyár jól képzett, tehetsé­ges és szorgalmas mintázó-tervező, munkás, technikus és mérnök közös­ségének alkotó hozzájárulásával. MÁRAMAROSSZIGET nem a világ közepe, de nem is a világ vége, mint ahogy még nemrég emlegették. Manapság egyre töb­bet hallat magáról nemcsak fes­tői természeti környezete, híres néprajzi gyűjteménye és ipara révén, hanem egyre elevenebbé váló művelődési életével is. Ez utóbbi nem kis részben köszön­hető az itt tevékenykedő nagy számú értelmiséginek. Az utóbbi időben mind több értelmiségit vonz Sziget, és úgy látszik, a municípium igyekszik megbecsül­ni őket. Jellemző példát hallot­tam a múltkor ezzel kapcsolat­ban. Egy fiatal tanár ide kapott kinevezést. Azzal a szándékkal ment Szigetre, hogy jó lesz ugró­deszkának, az első kínálkozó al­kalommal továbbáll. Ám a város meglepő kedvességgel fogadta, jobb katedrát biztosítottak neki, mint amilyen a kinevezésben szerepelt, s jóformán még ki sem bontotta bőröndjét, mikor értesítették, hogy blokklakásba költözhet, mint főbérlő. Alig négy hónap után ez a tanár már­már, úgy beszél Szigetről, mint álmai városáról. AZ ALÁBBIAKBAN egy olyan házaspárról lesz szó, amely im­már végérvényesen összenőtt Szi­gettel. Péter Dezső belsőépítész a helybeli faipari kombinát bútor­tervezője, felesége, Erzsébet, pe­dig a népművészeti iskola tanár­nője. Péterék azzal hívták fel magukra a figyelmet, hogy... semmivel nem kívánták felhívni magukra a figyelmet. Csendben dolgoznak, alázatosan hivatásuk­nak élnek, s közben olyasmit is csinálnak, amire fel kell figyelni. Olyan emberek, akik tehetségü­ket, művészetüket nem kiállító termekbe, hanem a hétköznapok szolgálatába állították. Dezső a kombinátban szép, ízléses búto­rokat tervez, s közben mint bel­sőépítész — ezt a szakot végezte a kolozsvári képzőművészeti fő­iskolán — is le-leteszi a névje­gyét. Népies bútorokat és beren­dezést tervezett például a szigeti néptanács házasságkötő termébe (sok ilyen ízlésesen berendezett intim, ünnepi légkört árasztó házasságkötő teremre volna szük­ség !), a Doina Maramuresului vendéglőbe, de szívesen vállal belsőépítész munkát bármilyen keresked­elmi egység, középület számára. S meg lehet és érdemes is megnézni ezeket a munkákat. Eredetiek, szépek, célszerűek. Erzsébet festészetet tanít a né­pi művészeti iskolában. Közben maga is festeget — ez csak ter­mészetes­t, textiliát, lakásdíszt készít gyapjúból. Több alkotása dekorációként került különböző szigeti közhelyiségek falára, pél­dául a már említett vendéglőbe. A VÁROS új negyedében lévő összkomfortos lakásukban, egy csésze feketekávé mellett beszél­getek Péterekkel. Azt talán emlí­tenem is fölösleges, hogy úgy­szólván mindent, ami a lakásban található — mint berendezés, vagy dekoráció — a házaspár ké­szített. Az ötletesen megszerkesz­tett, variálható bútoroktól kezdve a színes gyapjú szőnyeg­ekig, az olvasólámpáig, és így tovább. Csakhamar észreveszem, hogy Erzsébet a beszédesebb, éppen ezért az udvariasságon túlme­nően emiatt is tőle kérdem: hol és mikor ismerkedtek meg, hogy érzik magukat Szigeten ? — Sepsikőröspatakon szület­tem. Az elemi után a marosvá­sárhelyi képzőművészeti közép­iskolában tanultam tovább. Ta­nárom volt: Bordi, Piskolti, Ba­rabás, Nagy Pál, Nagy József. 1953-ban felvételiztem a kolozs­vári képzőművészeti főiskolára, ahol többek közt Cseh Gusztáv és Bene József tanított. Már az első tanévben megismerkedtem Dezsővel,­­ aki a belsőépítészeti szakon volt ötödéves. Egy kon­certen történt, a konzervatórium termében, ugye Dezső ? (Dezső bólint)... Aztán összeházasdil­­tunk s emiatt a harmadik évben meg kellett szakítanom tanulmá­nyaimat. Megszületett Ferike, aki ma 11 éves, majd őt követte Palika. 1957 óta lakunk Szigeten. Megszerettem Dezső városát. Nagy hatással volt rám a vidék színes és ma is nagyon eleven román, maagyar és ukrán népmű­vészete. A népművészet és a táj egyaránt serkentőleg hatott al­kotómunkámra. Többnyire táj­képeket festek, textíliával né- Sike Lajos (Folytatása a 3. oldalon) Péterék Máramarosszigetről Vaslui megyében nagyszabású mun­kálatokat végeztek 60 000 hektárnyi te­rület talaj-eróziójának leküzdésére s a jelen ötéves terv folyamán további 170 000 hektáron folytatják a munkát. Képünkön a Periciu­misz területén lé­tesített erős lejtésű áteresztő betongát. n­icolae Ceausescu, az Államtanács elnöke fogadta Aldo Hiero olasz külügyminisztert Nicolae Ceausescu, Románia Szo­cialista Köztársaság Államtanácsá­nak elnöke csütörtökön Predealon fogadta Aldo Morot, az Olasz Köz­társaság külügyminiszterét. A fogadásnál jelen volt Corneliu Manescu külügyminiszter, Vasile Gliga helyettes külügyminiszter, Iacob Ionascu, Románia olaszor­szági nagykövete. Ott volt Niccolo Moscato, Olasz­ország romániai nagykövete és Ro­berto Ducci nagykövet, a politikai ügyek vezérigazgatója. Az ebből az alkalomból folytatott megbeszélésen kidomborították a román és az olasz nép közti barát­ság hosszas hagyományán alapuló kétoldalú kapcsolatok pozitív ala­kulását, kifejezésre jutott a Romá­nia és Olaszország közti kapcsola­tok és együttműködés fejlesztésére irányuló közös óhaj. Egyszersmind kiemelték, hogy nagy lehetőségek vannak a kétoldalú kooperáció to­vábbi bővítésére minden téren, a román és az olasz nép érdekében, a nemzetközi együttműködés és megértés javára. A megbeszélésen szóba került a világpolitikai hely­zettel kapcsolatos több kérdés is, s a felek kidomborították, hogy Ro­mánia és Olaszország hozzá kíván járulni jó egymás mellett élési kapcsolatok kialakításához az euró­pai államok között, a kontinens biztonságának és békéjének megho­nosodása érdekében. A megbeszélés szívélyes légkör­ben folyt le. Giuseppe Saragat, az Olasz Köz­társaság elnöke nevében Aldo Moro külügyminiszter meghívta Nicolae Ceausescut, Románia Szo­cialista Köztársaság Államtanácsá­nak elnökét, hogy látogasson el Olaszországba. A meghívást öröm­mel elfogadták. Nicolae Ceausescu, az Államta­nács elnöke és felesége, Elena Ceausescu ebéden látta vendégül az olasz külügyminisztert és a kísére­tében levő személyeket.(Agerpres) MAI SZÁMUNKBAN • MŰVELŐDÉS­I KÖZÉLETI HÍREK (2. oldal) (4. oldal) IHOLORKALAUZ A MEZŐGAZDASÁGI BERUHÁZÁSOK JÖVEDELMEZŐSÉGÉRŐL MINDEN LEJ MÉG HOZZON ■■ EGYET M­ ­egszoktuk, hogy a szö­vetkezetközi vállalko­zások nyomán felépült termelőegységek hatal­masak, szinte ipari mé­retűek, így is van az esetek többségében. A mezőgazda­ság óriásai mellett azonban meg­találhatjuk a földművelés és ál­lattenyésztés „törpéit“ is, amelyek néha szintén jelentős szerepet kap­hatnak a többtermelésben. Nem is olyan régen az agrárgazdasággal foglalkozó szakemberek hosszasan vitatkoztak arról, hogy mi célsze­rűbb, az olcsó és hamar amortizáló­dó, vagy a nem kevés pénzösszegbe kerülő, de nagy termelékenységű egységek létrehozása. Az elgondo­lásokat védő mindkét tábor érvek és ellenérvek egész sorával bizony­gatta igazát. Végül is abban egy­öntetű vélemény alakult ki, hogy leggazdaságosabban a műszakilag jól felszerelt nagyüzem termelhet. De... És álljunk meg egy percre a de-nél. Az ilyen nagy kapacitá­sú termelőegységek létrehozása sokba kerül. Vannak olyan téeszek, amelyek nem tudják egyelőre elő­teremteni ezt az összeget, míg eset­leg egy kisebb egység létrehozásá­ra lehetőségek kínálkoznak. Ama bizonyos nézet, miszerint nem jó a „tákolmány“ (ez alatt a céloknak megfelelően átalakított régi gazda­sági épületek, egyszerűbb új épít­mények értendők), mert túl hamar tönkremegy, és akkor újból kezd­hetik az építést, nem egy helyen már eleve elveti az olcsó beruhá­zások eszközlését. De vajon nem volna-e gazdasá­gosabb a pénzösszeget, addig is, amíg egy nagyobb termelő kapaci­tás felépítéséhez megteremtődnek a feltételek, olcsóbb objektumok te­tő alá hozására fordítani? Mindezt úgy, hogy a meglevő épületek, az új egységek megerősödésekor és kibővítésekor, a létrehozandó kom­binát magját alkossák. Kétségtelen, hogy ez a helyes út. Éppen ezért csak üdvözölni lehet Fehér megye mezőgazdasági szerveinek azt az elhatározását, amelynek értelmében ott, ahol komplexumok felépítésére nem volt meg a pénzalap, kisebb méretű termelőobjektumokat építe­nek. Lássuk hát, milyen gazdasági építmények tető alá hozásán fára­doznak a Maroskanyar közelében fekvő téeszek? A lista nem hosszú, mivel az árvíz és a tavalyi csa­padékdús időjárás lecsipegetett a Román Győző (Folytatása a 3. oldalon) Újabb nehéz erőpróba előtt A TEMESVÁRI UNIVERSITATEA mg h­árom napos csatározás­ai után, a fővárosi Flo- Laf­reasca sportcsarnokban i­s befejeződött a női kézi­­mi­x labda-bajnokság máso­dik teremszakasza. Há­rom napon át a közönség számos jóiramú, színvonalas találkozót lát­hatott, ami csak fokozta az érdek­lődést a bajnokság iránt. A várako­zásnak megfelelően ádáz küzde­lem folyt a kiesés elkerüléséért, kö­vetkezésképp a meglepetések sem hiányoztak. A Temesvári Construc­­torul legyőzte a Brassói Rulmentul együttesét, míg a Marosvásárhelyi Muresul, az első napi gyenge játék után, nem remélt mód­on feljött, mindkét riválisát felülmúlta, s ez­zel elkerült az utolsó helyről. KÉZILABDA Az elsőségért folyó versengésben, három nap után, holtverseny alakult ki a Bukaresti Universitäten é­s test­vércsapata, a bajnok Temesvári Uni­versitäten között. A temesváriak szerepléséről, az előttük álló feladatokról LACHE CONSTANTIN edzővel beszélget­tünk el. — Hogyan értékeli csapata buka­resti szereplését ? — A lányok nem nyújtották ma­ximális tudásukat, ennek ellenére elégedett vagyok, mert nem vártam többet tőlük. A megszakítás nélküli mérkőzések miatt fáradtan léptek pályára Bukarestben, s az itteni ta­lálkozók is újabb erőfeszítésre kész­tették őket. Mindenekelőtt a Szé­kelyudvarhelyi Vointa elleni talál­kozó rendkívül sokat kivett belőlük, s így utolsó mérkőzésükön arra tö­rekedtem, hogy minél kisebb ener­giával is győzni tu­djunk. A nyugodt játékra, a túlzott előkészítésre he­lyeztük a hangsúlyt, ami időnyerést jelentett. Ennek ellenére csak az alapgárd­át szerepeltettem, hogy a vasárnapi BEK-mérkőzésre már ed­zettek legyenek az ellenfél minden lehető taktikájával, játékstílusával szemben. — Ezek szerint nem a legbiztatóbb előjelekkel készülnek a vasárnapi találkozóra? — Kétségtelenül, a játékosok fá­radtak, csúcsformájukon túl van­nak, de­­ a bukaresti teremszakasz előnyt is jelentett számukra, hiszen, mint már említettem, ismét hozzá- Móra László (Folytatása a 2. oldalon)

Next