Előre, 1971. február (25. évfolyam, 7226-7249. szám)

1971-02-25 / 7246. szám

ELŐRE 2. oldal 1971. FEBRUÁR 25., CSÜTÖRTÖK AZ IPARI FŐVÁLLALATOK ÉS A TÖBBI FŐVÁLLALATI STÁTUSÚ EGYSÉG A kollégiumi elemzés során — mon­dotta MIHAIL FLORESCU vegyipari miniszter — egyöntetűen hangsúlyoz­ták, hogy a fővállalatok és a főválla­lati státusú egységek létrehozása, csaknem 2 évi kísérleti időszak után meghozta azokat az eredményeket, amelyekre számítottak, amikor a párt Országos Konferenciája határozatai­nak alapján megszervezték őket. Az új szervezés lehetővé tette a vezetés közelebb hozását a termeléshez, a szakkáderek jobb hasznosítását, álta­lában a termelő munka hatékonysá­gának növelését. Úgy vélem, hogy a vegyipari termelés jelentős növekedé­se közepette ezen intézkedések nél­kül nehézségek merültek volna fel a terv teljesítésében. A fővállalatok struktúrája tekinte­tében kialakult az a vélemény, hogy a legjobb eredményeket azok a fő­vállalatok hozták, amelyeket a terme­lés profilja szerint alakítottak, vala­mint az egyesített fővállalatok, ame­lyek a nyersanyagtól a késztermékig felölelik az egész termelési folyama­tot. Az ilyen fővállalatok, mint például a műtrágya vagy a műszói és műrost gyártó fővállalatok jobban kézben tarthatták a termelés megszervezésé­nek és vezetésének kérdéseit az alá­rendelt egységekben. Ezért javasolták, hogy létesítsenek egy fővállalatot a műszaki gumicikkek számára, s ez magában foglalja a gumiabroncs gyá­rakat és az ilyen cikkeket termelő gyárakat, és külön ipari csoportot a műanyagok feldolgozására, figyelem­be véve ennek a szektornak a jelentő­ségét. Ugyancsak azokkal a fővállala­­tokkal vagy fővállalati státusú egysé­gekkel kapcsolatosan, amelyek egyesí­tett alapon vagy területi alapon mű­ködnek, mint például a borzesti-i petrokémiai ipari csoport, javasolták, hogy a dármánesti-i finomítót, amely nyersanyagokat szállít az említett cso­portnak, a borzesti-i finomítóhoz ha­sonlóan egyesítsék ezzel a csoporttal. Véleményünk szerint egy ilyen intéz­kedés javítja a csoport nyersanyagel­látását és növeli a finomítókból eredő termékek hasznosításának fokát. Ugyanakkor javasolták, hogy a pi­teit­i-i és a brazil i petrokémiai kombi­­nátok, amelyek közvetlenül a minisz­tériumhoz tartoznak, ipari fővállalati státussal működjenek és lehetővé vál­jon számukra a döntés számos olyan kérdésben, amelyet jelenleg még a minisztérium old meg. A vegyipari­­ miniszter rámutatott, hogy a vita számos részvevője em­lí­­­tette a fővállalati káderek előlépteté­sével és továbbképzésével kapcsolatos problémákat. Megállapodtak abban, hogy március folyamán a miniszté­rium kollégiuma minden egyes fővál­­lalattal külön külön megvizsgálja a szervezést az új egységek káderei és azok felkészítése terén, valamint a személyzet szakképzettsége növelésé­nek módjait. A felszólaló rámutatott, hogy több kezdeményezésre van szükség az igaz­gatótanácsok részéről. Ami a beruhá­zásokat illeti, a fővállalatok nem bir­kóznak meg eléggé két problémával: a berendezések leszerződését és a mű­szaki-gazdasági tanulmányok jóváha­gyásához szükséges véleményezések megszerzését. Ezzel az utóbbi kérdés­sel kapcsolatosan kérték a véleménye­zés jelenlegi rendszerének egyszerűsí­tését, mivel jelenleg ugyanazon objek­tumért háromszor-négyszer kell folya­modni a véleményező szervekhez. Az export-import tevékenység ez év feb­ruár 1-től történt átvétele óta vannak bizonyos nehézségek, amelyeket, véle­ményünk szerint le tudunk majd küz­deni termelési káderek segítségével, akik ismerik a kérdéseket és sokkal jobban elhelyezik majd­­az exportárut, mint eddig csak a külkereskedelmi szakemberek. A Vegyipari Minisztérium tevékeny­ségében bevezették azt a munkaren­det, hogy a vezérigazgatók csak a mi­nisztertől kapnak rendelkezéseket. A miniszterhelyettesek úgy vannak be­osztva, hogy bizonyos konkrét kérdé­sekért felelnek, mint például a beru­házás, az export, stb. A fővállalatok még nem minden esetben vették át közvetlenül az alap­szabályzatban megállapított feladato­kat az egységektől, s ennek folytán számos osztály van mind a fővállalat­nál, mind a vállalatnál. Ezért többen kérték, hogy vizsgálják meg újból a vállalatok és fővállalatok osztályainak szervezését, minthogy újabb lehetősé­gek vannak egyes párhuzamos liszt­sé­­gel­ csökkentésére, tehát a műszaki­­adminisztratív személyzet csökkentésé­re, áthelyezve a szakszemélyzetet a termelésbe. A vegyiparban, ahol köz­ponti kutató­intézetet létesítettek, job­ban egybehangolták a kutató tevé­­kenységet, de szükség van arra, hogy­­ a fővállalatok és csoportok figyelme­sebben megvizsgálják a kutatási ter­veket, hogy kiküszöböljenek bármi­lyen párhuzamosságot. A továbbiakban a miniszter ismer­tette azoknak az észrevételeknek egy részét, amelyeket a Vegyipari Minisz­tériumban megvitatott három törvény­­tervezettel kapcsolatosan tettek. Vázol­ta továbbá azokat a problémákat, amelyek a termelési, export- és beru­házási terv megvalósításával járnak az első negyedévben és az egész év folya­mán ebben az ágazatban. Ezután ki­tért néhány kérdésre az 1971. évi terv megvalósításá­val kapcsolatosan, és rá­mutatott, hogy az első negyedévben előirányozták az évi terv 25 százalé­kának megvalósítását, intézkedéseket tesznek néhány elmaradt munkálat pótlására és az exportterv jobb telje­sítésére. IOAN AVRAM elvtárs, gépipari mi­niszter felszólalásában rámutatott, hogy az összes tegnapi felszólalók tá­mogatták a minisztérium keretében működő ipari fővállalatok jelenlegi szervezési formáját, kimutatták, hogy ez a vállalatok jobb profilírozásának, jobb szakosításának a garanciája, és megteremti az előfeltételeket a ma­gasabb fokú integrációhoz, beiga­zolva ezzel életképességét. A vi­ta keretében egyszersmind hang­súlyozták, hogy noha létrejött a szükséges szervezeti keret, nem minden fővállalat látott hozzá gyorsan feladatköre gyakorlásához, hogy folytatni kell a profilírozást és szakosítást a jelenlegi fővállalatok ke­retében. Azt is hangsúlyozták, hogy a mérlegkoordinátorokká vált ipari fő­vállalatoknak és üzemcsoportoknak nagyobb mértékben kell foglalkozniuk a tervezés tökéletesítésével. Javasol­ták a tervmutatók számának csökken­tését, s azt, hogy központi szinten csak azokat tartsák meg, amelyek a gazdasági hatékonysággal és a terme­lés növelésével kapcsolatosak. A megvitatott törvénytervezetekkel kapcsolatosan javasolták, hogy e gaz­dasági szervezetek vezetésének és megszervezésének alapelveit tartal­mazza egyetlen törvény, s az biztosít­sa a teljes összhangot más törvények­kel és szabályozó rendelkezésekkel. Ezeknek a törvényeknek a szövegei­vel kapcsolatban igen sok megjegyzés hangzott el, s úgy véljük, hogy e tör­vényeknek nem kell részletekkel fog­lalkozó előírásokat tartalmazniuk. Rá­mutattak még, hogy az ipari főválla­latok státusában foglaltak jobb­­alkal­mazásáért sürgetni kell a nemzet­­gazdaság tervezéséről szóló törvények kidolgozását. Pozitívan értékelték a fővállalatok­nak az ú­j státustervezetben adott na­gyobb hatáskört, de ugyanakkor hang­súlyozták, hogy még egyes javítások szükségesek mindenekelőtt a terven felüli nyereség egy részének egyes produktív munkálatokra való operatív felhasználásával kapcsolatosan, szűk keresztmetszetek kiküszöböléséért vagy kiegészítő termelőkapacitások létrehozásáért. Hasonlóképpen szükségesnek tart­juk, hogy a fővállalatoknak joguk le­gyen saját felelősségükre gyártásba venni a tervtartalékot, amely nincs fedez­ve egy adott pillanatban rende­lésekkel, hogy az ellátás és a terme­lés ütemesen folyjék. Indokoltnak tartjuk azt a javaslatot, hogy az igazgatótanácsok engedélyez­hessenek egyes eltéréseket a gyakor­noki idő és a tanulmányok tekinteté­ben, valamint hogy külföldre küld­­hessenek szakembereket szerviz vagy piackutatási kérdések operatív meg­oldására. A vita során megjegyzések hangzot­tak el olyan értelemben is, hogy de­centralizálni kell bizonyos pénzügyi­banktevékenységeket, beruházási, bé­rezési tevékenységeket, hogy a köz­ponti szervek át kell adják ezeket a helyi gazdasági csúcsszerveknek. Azt is hangsúlyozták, hogy a vállalatok és a fővállalatok szintjén szervezetlenül követi egymást igen sok ellenőrzés, s ez elrabolja a vezető és a termelés­szervező káderek túl sok idejét. Ezzel kapcsolatosan javasolták, hogy ezeket az ellenőrzéseket a felöttes miniszté­rium útján végezzék, természetesen szintén azok a szervek, amelyekre ez a feladat törvény szerint hárul. A demokrácia bővítésével kapcsolat­ban mint rendkívül fontos intézkedést hangsúlyozták, hogy amikor a káde­rek előléptetéséről van szó, széleskö­rűen tanácskozni kell azokkal a kö­zösségekkel, amelyekben az illetők részt vesznek. Egyszersmind javaslat hangzott el arra, hogy az igazgató bi­zottságok tagjainak számát a vállalat sajátosságának, fokának, nagyságának megfelelően állapítsák meg, indítvá­nyozták, hogy bővítsék az alkalma­zottak képviselőinek részvételét az igazgató bizottságokban és az igazga­tó tanácsokban Az ipari fővállalatok az információs rendszer tökéletesítése arányában mind jobban és jobban fognak dol­gozni. A különböző csúcsszervek kü­lönböző szinteken, különböző csator­nákon és a minisztériumtól is túl sok kimutatást kérnek. Feltétlenül korlá­tozzuk a fővállalatoktól kért adato­kat azokra, amelyek valóban helyes és átfogó képet nyújtanak a vállalat fő tevékenységéről. A műszaki-anyagi ellátásra vonat­kozó törvénytervezettel kapcsolatosan számos javaslat hangzott el. Ezek lé­nyegében az ésszerű készletgazdálko­dás (normák és szabályozó rendelke­zések) kialakítására, valamint arra vonatkoznak, hogy a mérleg-koordiná­torok az anyag- és nyersanyagkészle­tet fajták szerint kötelező módon mi­nél jobban egyensúlyozzák ki. Továb­bi követelmény, hogy a különböző fő­­vállalatok szükségleteinek megfelelően differenciált módon megszabják az át­lagos gyártási ciklusokat. Több mérleg még mindig deficites.. A fővállalatok, a minisztérium, az Ál­lami Tervbizottság gondoskodjék a fontossági sorrend megállapításáról. Az ellátási szektorok alárendeltsége ügyében elhangzott az a javaslat, hogy a kettős alárendeltséget csupán módszertechnikai szempontból értel­mezzék ilyennek, az operatív, a dön­téshozatali, a felfolyamodási aláren­deltség tartozzék a termelés meneté­ért felelő vállalatvezetőségre. Az 1971. évi terv megvalósításával kapcsolatosan többen hangsúlyozták : a tervteljesítés azon fordul meg, ho­gyan tartják tiszteletben az üzemek és a fővállalatok közötti kooperációs feladatokat. Mint kitűnt, a miniszté­riumnak még nem sikerült optimali­zálni az üzemek együttműködését. A kivitellel kapcsolatosan rámutattak : mind a minisztérium és a fővállala­tok, mind pedig a vállalatok szorgal­mazzák a külföldi szerződéskötést, mert noha már február utolsó harma­dában vagyunk, a gépipar exportter­vének jó részére még nem kötöttek szerződést. A beruházási tevékenységgel kap­csolatosan kitűnt : javítani kell a je­lenlegi tervezésen olyan értelemben, hogy néhány objektumot az eredeti tervektől eltérően nem a harmadik vagy a negyedik évnegyedben, hanem a másodikban, illetve a harmadikban kell átadni rendeltetésének. Az új törvényes szabályozások ösz­­szességükben messzemenő gazdasági és társadalmi-politikai követelmé­nyekből fakadnak és megfelelő kere­teket szabnak a gépipar fontos fela­datainak hatékony teljesítéséhez. COSTACHE TRUTUS, elvtárs, a vajdahunyadi ipari fővállalat vezér­igazgatója ezeket mondotta: úgy vél­jük, legalább is a mi adottságainkat tekintve, a legindokoltabb a fővállalati szervezési forma, apparátus nélkül, az egyik vállalatra támaszkodva — ismétlem, ez bizonyos nagyvállalatok körülményei között. Mi tudunk rend­kívül operatív határozatokat hozni, nem sok időt vesztegetni a vitákra. Amit nem sikerült megoldanunk — és arra gondolunk, hogy ehhez nagyobb segítséget kérünk — az a saját tevé­kenység megszervezése egy kutatóköz­pont tervezésére, főként azért, mert rendelkezünk a megfelelő káderekkel. Felvetődnek azonban bizonyos —véle­ményem szerint kevéssé fontos — problémák, amelyek nagyon lassan oldódnak meg, de amelyeket, ha a Munkaügyi Minisztérium valamivel több megértést tanúsítana, sokkal gyorsabban meg lehetne oldani. Véleményünk szerint, amivel egyéb­ként a minisztérium nem mindenben ért egyet a nemzetgazdaság op­timális fémellátása, legalább is a je­lenlegi szakaszban, nem valósítható meg csak egy olyan szerv révén, amely ténylegesen e fém koordinálá­sával foglalkozik. Még mindig fém­hiányunk van, még most is importá­lunk fémet, és a fémmérleg koordiná­lásának több fővállalatnál történő in­tézése sok nehézséget okozhatna. A mérlegkészítés rendszerére utal­va, amelyet meglehetősen merevnek minősített, a felszólaló rámutatott, hogy maga a tervmutatók rendszere is túl sok nehézséget okoz a fővállala­toknak. Természetesen, még előfordul­nak túlzá­sok , valószínűleg ezután is előfordulnak még. Nekünk határozot­tan el kell vetnünk ezeket a jelensége­ket, bár úgy tűnik, hogy az Országos Konferencia után, amelyen pedig a mutatók e rendszerének leegyszerűsí­téséről beszéltek, ennek éppen ellen­kezője történt, a rendszer még bonyo­lultabb lett. Ha akarjuk, még most is bevezethetünk újabb mutatókat, kimu­tathatjuk azok fontosságát, de az a fontos, hogy egyes mutatókat bízzunk a fővállalatokra is. Minden­esetre a mutatók számát alaposan felül kell vizsgálni és lényegesen csökkenteni kell, megtartva azokat, amelyek meg­szabják a gazdaságfejlődés arányát és dinamikáját. Éppen így szükség lesz egyes dokumentációk jóváhagyási rendszerének felülvizsgálására, amely túlságosan nehézkes, hónapokig elhú­zódik és fékezi az egész munka me­netét. Javasolnám, hogy fontoljuk meg, célszerű-e még a minisztériumi döntőbíróságok fenntartása. Vélemé­nyem szerint a jelenlegi szervezési forma — további felelősségek átruhá­zása a vállalatokra, a fővállalatokra — ahhoz a következtetéshez kell ve­zessen bennünket, hogy a döntőbíró­ság mostani szervezési formája el­avult. Végső fokon sokszor olyan hatá­rozatokat hoznak, amelyek egyszerűen nem felelnek meg a közérdeknek. A felszólaló a továbbiakban kérte, hogy a fővállalatok számos feladatát és jogait világosabban, közérthetőbben fogalmazzák meg, hogy ne kelljen töb­bé párhuzamos rendelkezéseket és elő­írásokat hozni. A terven felüli jövedelmek elosztá­sára utalva, a felszólaló úgy véleke­dett, hogy a helyi költségvetéshez átutalt jövedelmeket azokban a hely­ségekben használják fel, amelyekben a jövedelmek megvalósításához hozzá­járult egységek működnek. Be kell vezetnünk bizonyos szabályokat abban a tekintetben is, hogy azonos szintre hozzuk az összes gazdasági egységek magatartását és felelősségét. Valami­kor létrehozták a vasúti szállítások tevékenységére vonatkozó preferenciá­­lis rendszert. Valószínű, hogy abban a szakaszban ez nagyon hasznos volt és nagymértékben hozzájárult a vas­úti tevékenység javításához, de jelen pillanatban elképzelhetetlen, hogy a vasúti egységek ne vállaljanak szilárd kötelezettségeket a gazdasági egysé­gekkel szemben és továbbra is nagy nehézségeket okozzanak nekünk. Én nem mondom, hogy mi nem okozunk nehézségeket a szállításban dolgozó elvtársaknak, de feltétlenül szükség van, hogy rátérjünk a szerződéses együttműködésre, szolgáltatásra. Ez a szerződés egyaránt kötelezettségeket ró a szolgáltatás megrendelőjére és a szolgáltatóra. A felszólaló ezután a gazdasági egy­ségek vezetésének megszervezéséről beszélt, rámutatva, hogy a kombiná­toknak, egész nagy egységeknek bizo­nyos sajátos problémáik vannak. A Központi Bizottságnál lefolyt előző ta­nácskozáson — mondotta a felszólaló — mi felvetettük ezt a problémát és javasoltuk, vizsgálják meg azt a le­hetőséget, hogy bizonyos szektorokban kollektív vezető szervet létesítsünk, lemondva esetleg a kombináton"-é"­ igazgató bizottságokról. Úgy véltük, helyes, ha terveink egy részét és fő­ként feladatkörünk egy részét alsóbb szervekhez utaljuk át és nem foglal­kozunk ezekkel, mint eddig, vállalat­vezetőségi szinten. Enélkü­l túlzottan megterhelnénk e vállalatok vezetősé­gét, amelyek voltaképpen fővállalati vezetőségekké is válnak. Érvelései alá­támasztására a felszólaló számos pél­dát sorolt fel a vajdahunyadi, resicai és galaci nagy kombinátok tapasztala­tából. Befejezésül a felszólaló utalt a mű­szaki-anyagi ellátásra vonatkozó tör­vénytervezetre, s javasolta, gyorsan és konkrétan állapítsák meg a műsza­­ki-anyagi ellátási főosztály feladatait és felelősségét, tekintve, hogy ez a fő­osztály jelenleg többnyire általános problémákkal, útmutatásokkal és koor­dinálással foglalkozik. Ugyanakkor ál­lást foglalt amellett, hogy e törvény véglegesítése egyidejűleg történjék a nemzetgazdasá­g tervszerűsítésére vo­natkozó törvény véglegesítésével. IDM­ORÁCIUM elvtárs, könnyű­ipari miniszter ismertette a minisz­tériumban megtartott munkaülés konklúzióit, s hangsúlyozta, hogy a három törvénytervezetnek olyan elő­irányzatokat kell tartalmaznia, ame­lyek alkalmazhatók a könnyűipar egységeinek konkrét körülményeire is. Tekintettel az iparág termelési sajátosságaira, a főbb javaslatok a műszaki-anyagi ellátottság javítását célozták, s azt, hogy mind a bel­­mind a külföldi megrendelők a kel­lő időben megkapják az árukat. Ezenkívül több javaslat a nyers­anyag megfelelő raktározásának biz­tosítására vonatkozott. Minthogy a könnyűipar aránylag sokat termel exportra, a felszólaló javasolta, tegyék lehetővé, hogy az egységek belföldi viszonylatban ma­guk állapíthassák meg a leszállítási határidőket. Itt Nicolae Ceausescu elvtárs köz­beszólt, s rámutatott, hogy a mi­nisztériumnak a kapacitások figye­lembe vételével kell szerződéseket kötnie mind a kül-, mind a belföl­di megrendelőkkel és a szerződésben megállapított határidőket mindkettő­vel szemben kötelező modort tiszte­letben kell tartania. A miniszter a továbbiakban a könnyűipari vállalatok, kombinátok és fővállalatok tapasztalatait ismertet­te. Elmondta, hogy a könnyűipari egy­ségek­­ megszervezése kombinátokban és fővállalatokban a termelés közvet­len irányítását tette lehetővé annak minden előnyével — az árumennyi­ség növelése, a minőségi mutatók ja­vítása, a termelés gazdaságosságának fokozódása, a fogyasztók igényeinek egyre jobb kielégítése. A miniszter ugyanakkor számba vette azokat a hiányosságokat, amelyek felszámolá­sától a munka­ további tökéletesítése függ. A könnyűipar eddigi tapaszta­latai azt mutatják, hogy a vállalatok kombinátokban való csoportosításá­nál fő kritériumnak a technológiai profilt és a területi beilleszkedést kell tekinteni. A felszólaló rámutatott arra is, hogy bővíteni kell a könnyűipari fő­vállalatok és kombinátok egységei­nek hatáskörét és felelősségét annál is inkább, mivel egyes vállalatok a felettes kombinátra hagyják tevé­kenységük teljes felelősségét. A ter­melési és főleg az exportterv telje­sítésével kapcsolatban a miniszter elmondta, hogy még számos fogya­tékosság van az egységek és a kom­binátok kooperációjában, s rámuta­tott, hogy a Könnyűipari Minisztérium keretében túl sok a fővállalati státusú egység. A nyersanyagok és félkész termé­kek egy részével kapcsolatban felme­rülő minőségi kérdésekre vonatkozóan a szónok sürgette a Könnyűipari Mi­nisztérium és a Vegyipari Miniszté­rium intézkedési tervének gyakorlatba ültetését, s rámutatott, hogy szükség esetén a műrosz, a melána és a visz­kóza minőségének javításáról is gon­doskodni kell. A továbbiakban a könnyűipari al­kalmazottak bérlajstrom szerinti átla­gos számára vonatkozó mutatója utalt, s elmondta, tekintettel arra, hogy a könnyűiparban nagy a különböző ob­jektív okokból származó hiányzások száma, a kombinátok számára lehető­vé kellene tenni, hogy szükség ese­tén pótmunkaerőt­ alkalmazzanak. Nicolae Ceausescu elvtárs, újból közbeszólva, hangsúlyozta a munka­termelékenység fontosságát és azt, hogy az alkalmazottak száma és a termelés mennyisége között ésszerű, helyes aránynak kell fennállnia, s rá­mutat, hogy az alkalmazottak számá­nak növelése és a termelés fizikai és értékbeli növekedése között közvetlen összefüggésnek kell lennie, s ugyan­akkor tiszteletben kell tartani a mun­katermelékenység mutatóját és a töb­bi tervmutatókat. Ion Craciun miniszter tájékoztatta a tanácskozás részvevőit arról, hogy a minisztérium kollégiumának ülésén felmerült a vasárnapi munkával kap­csolatos kérdések megoldásának szük­ségessége is és az, hogy tekintettel a könnyűiparban dolgozó nők nagy szá­mára, növelni kell a bölcsődék és napközi otthonok befogadó képessé­gét.A szónok befejezésül elmondta, hogy az iparág munkakollektívái mindent meg fognak tenni idei nagy feladataik teljesítése érdekében, nagymennyisé­gű, jó minőségű árut termelnek, hoz­zájárulnak a pártpolitika alapvető célkitűzésének megvalósításához , a nép életszínvonalának állandó erhelé­­­séhez. LUCA EUGEN, a húsipari főválla­lat igazgatója rámutatott a 40 megyei vállalatot és 20 belső gazdasági ügy­­vitelű alegységet tömörítő új fő­­vállalat legfontosabb feladataira, majd ezeket mondotta : szeretném hangsú­lyozni, hogy annak a látogatásnak a nyomán, amelyet ön, Ceaușescu elv­társ fővállalatunk három egységében tett, valamint az ön ajánlásai nyo­mán megváltoztattuk munkastílusun­kat és­­módszerünket, az ebben a szektorban meglevő összes tartalékok jobb felhasználására vonatkozó elgon­dolásunkat. Az 1971-es évben és az ötéves terv minden esztendejében erőfeszítéseket teszünk, hogy jobban ellássuk a la­kosságot sokkal változatosabb termé­kekkel. Feladataink teljesítéséhez köz­vetlen támogatást kell kapnunk egyes fővállalatoktól, akik közreműködnek olyan anyagok termelésében, amelye­ket most importálunk, s ugyanakkor jobban együtt kell működnünk azok­kal az ipari fővállalatokkal, amelyek berendezéseket gyártanak az élelmi­szeripar számára. A fővállalat igazgató tanácsának megbízásából — mondotta a további­akban a felszólaló — a vita során né­hány javaslatot tettem a tárgyalt tör­vénytervezetek egyes előírásainak ja­vítására. Ki szeretnék térni itt is e javaslatok közül néhányra. A fővál­­lalat státustervezete előírja, hogy a vállalatvezetőségeket a fővállalat ne­vezi ki a miniszter hozzájárulásával. Minthogy a végrehajtó büró a leghi­­vatottabb értékelni azoknak a munká­ját, akiket vezető tisztségbe léptetünk elő, mi azt javasoljuk, hogy a kine­vezéseket többé ne véleményezze a miniszter vagy a főosztály vezetője, hanem csak a fővállalat végrehajtó bürója hagyja jóvá. Ugyanakkor, fi­gyelembe véve a húsipar sajátos ne­hézségeit, mi javasoltuk, legyen le­hetőségünk, hogy a területi viszony­latban foganatosítandó operatív intéz­kedéseinkkel negyedévenként 2 száza­lékig terjedően módosíthassuk a ter­vet, anélkül, hogy ez érintené az évi terv megvalósítását. Ezt az intézke­dést részletesen megvitattuk, mert számos kérdést vet fel a terv stabili­tásával kapcsolatban. Mi azonban fenntartjuk, mert egyes feladatok, bi­zonyos helyzetek operatív megoldásá­ban a húsipari szektor dolgozóinak nagyobb lehetőséggel kell rendelkez­niük arra, hogy a szükségletek sze­rint cselekedjenek. Javasoltuk még, hogy a nyereség nagyobb részét fordítsuk nemközpon­tosított beruházásokra, vállalataink kiegészítésére vagy felszerelésére, a termelőkapacitások növelésére. Úgy vélem — mondotta befejezésül a felszólaló —, hogy a fővállalatok profil szerinti új szervezési formája a legmegfelelőbb, mert kiaknázhatjuk kádereink szaktudását, jobban meg­mutatkozik, hogyan használjuk fel a termelőkapacitásokat, a munkaerőt, megszüntethetünk olyan szubjektív okokat, amelyek bizonyos nehézsége­ket szülnek a vállalatok gazdasági te­vékenységében. Hangsúlyozni kívánom a megvita­tásra bocsátott három törvénytervezet fontosságát, s biztosítom a párt- és államvezetőséget, hogy fővállalatunk és a megyei vállalatok dolgozói min­den erejüket latba vetik a rájuk há­ruló feladatok teljesítéséért és túl­szárnyalásáért. TRAIAN ISPAS építőanyagipari miniszter ismertette azokat a főbb ja­vaslatokat, amelyeket a részvevők a minisztérium kollégiuma keretében a törvénytervezet megvitatásakor tet­tek, és hangsúlyozta, hogy az új sza­bályozásoknak részletesebben kell elő­írniuk az egységek vezetőségének fel­adatait azoknak az útmutatásoknak a végrehajtása érdekében, amelyeket a párt- és államvezetőség nemrég adott a külkereskedelmi tevékenységre, va­lamint a káderek kiválasztására, kép­zésére és előléptetésére vonatkozóan. A nagyon sürgős termelési beruhá­zások megvalósítása tekintetében, amelyeknek célja a berendezések kor­szerűsítése, a meglevő technológia és a munkakörülmények javítása, a fel­szólaló javasolta, hogy az új szabá­lyozásban foglalt tervesített nyere­ségre számított százalékon kívül írja­nak elő bizonyos hányadot a terven felüli nyereség után is, s ezt ugyan­arra a célra használják fel, a nyere­ségterv túlszárnyalásában való érde­keltség fokozására törekedve ezáltal. E beruházások finanszírozását csupán a fő­vállalat igazgatótanácsának jó­váhagyása alapján kezdjék meg, min­den más formaság nélkül, tekintettel e beruházások sürgős jellegére. A mindennapi gyakorlatból kitűnik, hogy egyes esetekben a jóváhagyási-finan­szírozási alakiságok olyan sokáig tar­tanak, hogy ezzel a beruházás elvesz­ti a törvényben kifejezetten megjelölt sürgős jelleget. A felszólaló több más javaslatot tett : növeljék a tartalékalap mennyi­ségét ; a tervezetben előírt felhaszná­lásokon kívül, a tartalékalapból az év folyamán jutalmakat lehessen nyújta­ni a vállalati alkalmazottak rend­kívüli akcióiért és eredményeiért, an­nak érdekében, hogy ösztönözzék ezen akciók minél gyorsabb lefolyását, minthogy ezek általában elősegítik a termelési folyamat megfelelő lebonyo­lítását ; az alapszabályzatban ne kor­látozzák a béralap tervtartalékának megvalósítását ; adják meg a főválla­latoknak azt a hatáskört, hogy a meg­rendelésektől függően és a termékcso­portok keretében a megrendelők ke­resleteinek megfelelően nominalizál­­ják a választékokat ; ez egyébként megfelel a szerződésekről szóló tör­vény szellemének is, amely a gazda­sági szerződést a tervezés eszközeként határozza meg. A nemzetgazdaság műszaki-anyagi ellátására vonatkozó törvénytervezet­tel kapcsolatosan a felszólaló többek között azt a javaslatot tette ,hogy az ellátási elsőbbségeket a mérlegek ki­dolgozásakor állapítsák meg, s az év folyamán az Állami Tervbizottság és műszaki-anyagi ellátási főosztály ille­tékessége csupán a tervtartalékra ter­jedjen ki. Szükségesnek vélik a tör­vénytervezet azon előírásának törlé­sét, amely szerint a területi beszer­zési vállalatoknak ellenőrzési joga lenne a tevékenységi körzetükhöz tar­tozó összes gazdasági vállalatok és egységek beszerzési és eladási tevé­kenysége felett, minthogy az előírás ellentétben áll az ipari fővállalatok­nak e téren nyújtott tág hatáskörrel ; a szállító és a fuvarozó egységek kö­zötti szerződéseket a termékek le­szállítási grafikonjainak megfelelően állítsák össze. FLORIAN DÄNÄLACHE elvtárs, közlekedésügyi miniszter hangsúlyoz­ta, hogy a három törvénytervezet vi­tája során valamennyi felszólaló nagy elismeréssel mutatott rá, pártunk és vezetősége mennyire messzemenően gondoskodik a gazdasági tevékenység különböző kérdéseinek megoldásáról. A felszólaló a számtalan elismerő megjegyzés és javaslat közül kiemelt néhány fontosabbat. Elhangzott pél­dául az az indítvány, hogy olvasszák össze a gazdasági egységek vezetésé­ről és az ipari fővállalatok státusáról szóló törvénytervezetet, nehogy pár­huzamosságok és átfedések jelentkez­zenek alkalmazásuk során. Javasolták továbbá, hogy a tervezett nyereségből az ipari fővállalat legalább 4 százalé­kot fordíthasson nem központosított beruházásokra, javításokra, bizonyos állomások, rakodóhelyek gépesítésére stb.Kitűnt továbbá, hogy a műszaki­anyagi ellátásról szóló törvényterve­zetbe be kellene venni egy olyan ki­tételt, miszerint a Gépipari Miniszté­rium az egyes technológiai megmun­kálásokhoz nyújtott műszaki segítsé­gen kívül köteles biztosítani a meg­rendelőknek minden nem standardi­zált műszaki dokumentációt, a szer­számokra, mérő- és ellenőrző készü­lékekre, valamint más termékekre vonatkozó dokumentációt, hogy a mi­nisztériumoknak, a műszaki igazgató­ságoknak ne kelljen külön-külön összeállítani olyan dokumentációt, amely a gépipari egységeknek már rendelkezésére áll. A minisztériumi viták során sokan hangoztatták : a fővállalatok között nincs elég szoros együttműködés, ami csökkenti a szállítási kapacitásokat, akadályozza a nemzetgazdasági köve­telmények példás kielégítését. A becs­lések szerint a jelenlegi hajóállo­mánnyal és kikötőberendezésekkel a folyami hajózás még legalább 2—2,5 millió tonna árut továbbíthatna, amit azonban a nem megfelelő díjszabás miatt nem lehet megvalósítani. Java­solták is, hogy a szállítóeszközök ész­szerűbb kihasználása érdekében e díjszabásokat sürgősen vizsgálják fe­lül. Ugyanez érvényes az autóközle­kedésre is. Kitűnt, hogy többletberu­házás nélkül 15—20 millió tonnával lehet tehermentesíteni a vasutat más szállító eszközök rovására, s hogy az előbbi, nagyobb mennyiségeket továb­bíthat hosszabb távolságokra. Ehhez azonban mindenekelőtt meg kell tar­tani a feladott tonnasúly­­tervmutatót és le kell mondani a tonnakilométer mutatóról. A felszólaló a továbbiakban hang­súlyozta : korszerű szállítási technoló­giákkal , főként a rakodólapok és a konténerek nagyobb mérvű igénybe­vételével,­­e téren egyébként le va­gyunk maradva más országokhoz ké­pest) — a szállítás jobb megszervezé­sével, a műveletek gépesítésével és a forgalom kevesebb állomásra való összpontosításával meg lehet gyorsíta­ni az áruforgalmat. A felszólaló kijelentette, hogy a szállítással kapcsolatosan több bírála­tot teljesen indokoltnak tart, majd rámutatott : felül kell vizsgálni egyes gazdasági egységek viszonylatában a fékbérrendszert, majd hozzáfűzte, mindenkinek meg kell értenie, hogy a szállítóeszközöket csak akkor lehet maradéktalanul kihasználni, ha sehol sem vesztegelnek. Megkülönböztetett figyelmet fordí­tottunk a még mindig nem kielégítő fegyelem kérdésére a különböző szék-, torokban — folytatta a felszólaló. Mint kiderült, a fegyelemsértés sok­szor abból fakad, hogy a személyi állomány felkészítése, kiképzése és előléptetése nem volt megfelelő, hogy nem szervezték meg a hatékony ellen­őrzést. Elmarasztalták azokat a mi­nisztériumi, sőt fővállalati vezetőszer­veket, amelyek inkább folyamodtak adminisztratív szankcióhoz, mint a többi módszerhez, nem vették igény­be eléggé a párt-, a szakszervezeti, a KISZ-szervek segítségét. Amint a felszólaló rámutatott, a Közlekedésügyi Minisztérium tanács­kozásának összes részvevői kijelentet­ték, hogy a vita tárgyát képező sza­bályozó rendelkezések meggyőződésük szerint nagy segítségükre lesznek a munkában. Egyben megfogadták, hogy teljesítik és túlszárnyalják az 1971-es állami terv előirányzatait, kiküszöböl­nek számos hiányosságot, jobban ki­elégítik a gazdaság szállítási igényeit. ALEXANDRU NECULA, az elektro­technikai gépek és anyagok fővállala­­tának vezérigazgatója felszólalása ele­jén többek között az alábbiakat mon­dotta : Különösen jelentős mozzanat az el­telt időszakban, valamint az általunk e tanácskozás keretében megvitatott törvénytervezetekben a kollektív munka és vezetés elvének alkalmazá­sa, a vezetés demokratizálása, a dol­gozók, szakemberek széles tömegeinek részvétele a kérdések megvitatásában és a tevékenység megfelelő lebonyolí­tásához szükséges intézkedések elfo­gadásában, mind az igazgatóbizottsá­gok, mind az igazgatótanácsok kereté­ben. Tájékoztatom a tanácskozást, hogy az eltelt időszakban azt a módszert alkalmaztuk, hogy az igazgatótanács üléseit sorra a fővállalat egy-egy üze­ménél tartottuk. Ez lehetővé tette egyrészt, hogy az igazgatótanács ösz­­szes tagjai megismerjék minden egyes üzem problémáit, másrészt pedig le­hetővé tette, hogy a helyzet ismereté­ben állapíthattuk meg a feladataink megoldásához szükséges intézkedése­ket. A pártvezetőség által hozott intéz­kedések szellemében -*• mondotta ez­után a felszólaló — a jelen tanácsko­zás lehetővé teszi számunkra, hogy jobb irányt szabjunk tevékenységünk­nek, jobban körülhatároljuk feladat­körünket, illetékességünket és felelős­ségeinket, amelyek az összes ránk bí­zott feladatok teljesítésében ránk há­rulnak. Fővállalatunknak, amely elektro­technikai gépeket és anyagokat gyártó 11 vállalatot foglal magában, mint a nemzetgazdaság fejlesztése aktív rész­vevőjének, több olyan problémája van, amely összefügg a hatáskör és a felelősség bővítésének szükségességé­vel. Véleményünk szerint véglegesíteni kellene a vállalatok keret-alapsza­bályzatát, hogy annak alapján kidol­gozzák a minden egyes vállalat tevé­kenysége sajátosságához megfelelő alapszabályzatokat. Mint már említették, mi is javasol­ni szeretnénk, hogy az ipari főválla­latoknak kevesebb tevékenységük ha­tékonyságát kifejező összesítő mutató­kat továbbítsanak. Igazgatótanácsunk keretében pozití­van értékelték annak a törvényter­vezetnek az előírásait, amely a szerve­zési struktúra jóváhagyására és annak a szükségletekhez való hozzáidomí­­tására vonatkozik. Ezért úgy véljük, hogy ebből kiindulva gondolnunk kellene azokra a problémákra is, a­­melyek minden egyes tervszakasz szükségleteihez mérten megállapított kritériumok szerinti bérezéssel kap­csolatosak. Ugyanakkor szükségesnek tartjuk, hogy az alapszabályzatba olyan előírást foglaljanak bele, amely szerint az ipari fővállalat a Munka­törvénykönyvben megállapított sza­bályok keretén belül, az ágazati szak­­szervezeti szövetségek véleményezé­sével túlórák végzését hagyhassa jóvá. Ezután a felszólaló úa káderek képzé­sével kapcsolatos kérdésekről beszélt és hangsúlyozta, hogy növelni kell a fővállalat feladatkörét e téren is, o­­lyan értelemben, hogy a fővállalatok minden további jóváhagyás nélkül el­fogadhassák az előirányzott alapok keretében a szakképesítő tanfolyamok tanügyi programjait, módszertanát és közvetlen szervezését. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fővállalatoknak meg kell adni azt a jogot is, hogy jóváhagyhassák a gyakorlati időtől való kivételezését a kiváló felkészült­ségű káderek számára. Ezután a felszólaló megemlítette, hogy be kell tartani az anyagi érde­keltségre vonatkozó előírásokat, mind­azok számára, akik részt vesznek az exportterv feladatainak teljesítésében és túlszárnyalásában. A fővállalat rendelkezésére létesí­tett alapokkal kapcsolatosan a felszó­laló javasolta, hogy állapítsák meg a­­zok alsó határát is, éspedig a tarta­lékalap 1,5 százalékától 3 százalékáig terjedjen, a nem központosított beru­házások alapja pedig 2,5 százaléktól 4 százalékig. Befejezésül szeretném hangsúlyoz­ni­ — mondotta a felszólaló —, hogy fővállalatunk igazgatótanácsa nagyra értékeli azt a fáradhatatlan gondoskodást, amelyet pártunk veze­tősége, személyesen Ön, főtitkár elv­társ tanúsít a párt Országos Konfe­renciáján és X. kongresszusán meg­állapított intézkedések valóra váltása iránt. Fővállalatunk több mint 25 e­­zer alkalmazottja nevében vállaljuk, hogy erőfeszítést nem kímélve mun­kálkodunk az előttünk álló feladatok megvalósításán, a gazdasági tevékeny­ség kitartó fejlesztésén. COHN IULIAN elvtárs, a moinesti-i Mélyfúró és Kitermelő Ipari Csoport vezérigazgatója felszólalásában rámu­tatott, hogy a csoport megszervezése óta eltelt másfél év alatt kellő tapasz­talat halmozódott fel ahhoz, hogy bizo­nyos következtetéseket lehessen levon­ni a gazdasági szervek megszervezésé­ből és tevékenységéből. A csoportot mindjárt az elején úgy képzeltük el mint egy erős, egyesített, nagy vállala­tot, s nem mint egy kisebb főigazgató­ságot. A volt minisztériumi vezérigaz­gatóság hatáskörének egy részén kí­vül átvettük az egységektől a ter­melés tervezését és megszervezését, a geológiai, a beruházási, az ellátási és pénzügyi feladatokat. Az adminiszt­ratív tanács arra törekedett, hogy a csoport és az alárendelt egységek között minél pontosabban meghatá­rozza a feladatokat. A szónok rámutatott, hogy nagy lehetőségek vannak az ipari főválla­latok és csoportok szervezési felépí­tésének javítására, hatáskörük és fe­lelősségük növelésére. Bár a csoport megszervezésekor az alárendelt egy­ségek részlegeinek csökkentésével lé­nyegesen kevesebb lett az adminiszt­ratív állások száma — csupán a fő­nöki állások száma 60-nal csökkent — a tisztviselő-apparátus tovább csökkenthető. Ehhez azonban a cso­port szintjére kellene központosítani például a könyvelési tevékenységet. De ezt nem tehetjük meg, mert kor­látoznak a csoportnál és az egységek­nél alkalmazott káderek száma kö­zötti kötelező arányra vonatkozó elő­írások. Éppen ezért úgy vélem, mon­dotta, hogy az ipari csoport vagy fő­vállalat alkalmazottainak számát nem határozatokkal kellene megállapítani, hanem a minisztériumokban, úgy ahogy azt az utóbbi időben létesült gépipari fővállalatok esetében tették. Ebben az összefüggésben mi arra a megállapításra jutottunk, hogy bizo­nyos alárendelt egységekben nincs szükség bizonyos irodai műszaki tiszt­ségekre. Nem irodában ülő emberek­re, hanem olyanokra van szükség, akik operatívan szállnak ki termelé­si részlegekbe, ezek a részlegek pe­dig a kőolajipar sajátosságainak meg­felelően, nagyon nagy területen fek­szenek. Ezért úgy vélem, hogy lehe­tőséget kellene teremteni a csoport számára ahhoz, hogy 3­4 olyan szak­embert nevezhessen ki a vállalatok­hoz, aki közvetlenül a munkahelyen ellenőrizné és hozhatna határozato­kat. A műszaki-anyagi ellátás törvény­­tervezetére utalva, a felszólaló hang­súlyozta az anyagi mérlegek idejeko­rán történő kidolgozását, vagyis leg­alább egy évvel a gazdasági szerző­dések megkötése előtt, hogy a terv­feladatok megállapításának időpont­jában mindenki ismerje a rendelke­zésre álló anyagi alapot. Jelenleg gyakran előfordul, hogy a termelők és a szállítók csak azután lépnek egymással kapcsolatba, miután a termelési tervet jóváhagyták, sőt nemegyszer már a tervév megkez­dése után. Törvényben kell lefektet­ni a mérleg koordinálóinak azt a kötelezettségét, hogy kapcsolatba lép­jenek az összes szállítókkal, és min­den kérdést jóval a szerződések meg­kötése előtt tisztázzanak, egyrészt azért, hogy a termelő vállalatok ide­jében intézkedjenek a termelési ka­pacitások felhasználásáról, másrészt azért, hogy azok, akiknek tudomásá­ra jut, hogy bizonyos nyersanyag- és anyagmennyiséget nem biztosítanak számukra, még idejében megtehessék a szükséges intézkedéseket. A kőolaj­iparban működő jól megszervezett ellátási egységek tapasztalatából ki­indulva, a felszólaló javasolta, hogy azokat továbbra is tartsák fenn, s ezt a törvénytervezet tüntesse fel. GHEORGHE CONSTANTINESCU elvtárs, a pitesti-i faipari kombinát vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a faipari fővállalati státusú egységek létrehozása a tavaly jó termelési eredményekkel bizonyította be haté­konyságát. Az új szervezési formákra utalva elmondta, hogy a kombinát eredeti szervezési felépítésében külön appa­rátus gondoskodott az illető főválla­­lati státusú egység székhelyén levő termelőrészlegek vezetéséről. A ta­pasztalat bebizonyította, hogy ez a kombinát vezetősége és a termelő egységek közötti láncszem késedel­meket és nehézségeket okozott a termelés közvetlen irányításával kap­csolatos határozatok meghozatalában; következésképpen az adminisztratív tanács elhatározta ennek az appará­tusnak a felszámolását, és hatáskörét a kombinát műszaki-gazdasági sze­mélyzetére ruházta át. A későbbi eredmények bebizonyították ez intéz­kedés helyességét és hatékonysá­gát, s éppen ezért más faipari fővállalati státusú egységek is hason­lóan jártak el. A felszólaló hangsúlyozta, hogy a Minisztertanácsnak az építőtelepeken dolgozó munkások napi, illetve heti szállítására vonatkozó határozatát alkalmazzák a fakitermelésben dol­gozó munkásokra is, tekintettel arra, hogy ők is az építőkhöz hasonló kö­rülmények között dolgoznak. Az in­tézkedés lehetővé tenné a munkaerő állandósítását, a munkaidő jobb ki­használását, s ugyanakkor javítaná a fakitermelésben dolgozók szociális körülményeit is. A szónok a továbbiakban elmon­dotta, hogy a faipari fővállalati stá­tusú egységek, bár bebizonyították hatékonyságukat, csak a fakitermelő és -feldolgozó tevékenységet ölelik fel, az erdőgazdálkodás nem tartozik hozzájuk. Minthogy az erdőgazdálko­dással kapcsolatos tevékenységek más egységekhez tartoznak, nehézkes kapcsolat jön létre az erdőgazdálko­dási egységek, pontosabban a nyers­anyagszállítók és a feldolgozók kö­zött, ez sok formasághoz vezet a lel­tározás, az átadás, az ellenőrzés stb. tekintetében, személyzetet igényel és munkaidőpazarláshoz vezet a terme­lés rovására. A szónok elmondta, hogy a Faipari Minisztérium ülésén felszólalók egyöntetűen hangsúlyozták, hogy a fakitermelés különböző fázisaiban fenn kell tartani a kötelező műszaki készleteket, mert csak így lehet biz­tosítani az ütemes termelést és szál­lítást. A megvitatás alatt álló törvényter­vezetekkel kapcsolatban javasolta, hogy a terven felüli termelésből szár­mazó jövedelem egy részarányát bo­csássák az ipari fővállalatok rendel­kezésére, hogy azok abból lakásokat építhessenek a munkások számára. Az alapszabályzat-tervezetre vonatkozóan javasolta, hogy a fővállalati státusú egységek alárendeltségébe tartozó vál­lalatok osztályozását tegyék át az il­lető egység adminisztratív tanácsá­nak hatáskörébe. Általában az illetékes fórumok ál­tal jóváhagyott szabályozó rendele­tekre utalva a szónok javasolta, hogy más szervek ne avatkozzanak be olyan utasításokkal, normatívákkal és különböző kiegészítésekkel, amelyek korlátozzák a kezdeményezést a tör­vény előírásainak alkalmazása terén. Felszólalásában MATEI GHIGIU elvtárs, az ipari építkezések minisz­tere kitért az építkezési szektor né­hány olyan sajátos problémájára, mint a beruházási és építési terv meg­valósítása, a tervben szereplő objek­tumok üzembe helyezése és az 1971. évi terv teljesítéséhez szükséges terv­rajzok biztosítása. Az elvégzett elem­zés alapján, mondotta a felszólaló, arra az eredményre­ jutunk, hogy a minisztérium teljesíteni fogja tervét negyedévi részletezésben csakúgy, mint az egész év vonatkozásában. Szükséges, hogy helyesebben ütemez­zük be az üzembehelyezésre előirány­zott objektumokat, mégpedig oly mó­don, hogy közülük egyeseket előny­ben részesítsünk, mivel az első év­negyedben 42 kapacitás, a negyedik évnegyedben pedig 158 kapacitás üzembe helyezését irányoztuk elő­. Jól­lehet ez bizonyos gyorsabb előrehala­dást igényel egyes felszerelések elké­szítésében és szállításában, vélemé­nyünk szerint megvannak a feltételek ahhoz, hogy ezek az objektumok meg­kezdjék működésüket. Egy megkülönböztetett fontosságú és igen sokat vitatott kérdés — mon­dotta a továbbiakban a felszólaló — az ez évi kivitelezési tervrajzok prob­lémája. Arra kérném az ipari főválla­latok és a minisztériumok vezető elv­társait, karolják fel ezt a problémát és nyújtsanak segítséget nekünk az 1971. évi közös feladatok teljesítésé­hez. A felszólaló ezután kitért azok­ra a követelményekre, amelyek a párt vezetősége által az 1972. évi terv­rajzok biztosítása kapcsán adott út­mutatásokból következnek. E vonat­kozásban figyelembe kell venni, hogy már most dolgozunk a jövő évi ellá­tási terven. Tekintettel arra, hogy a beruházási objektumok üzembe helyezéséhez egyenlő mértékben járul hozzá az épí­tő és az építtető is, a kollégiumi ülé­sen javaslat hangzott el, hogy mind az építő, mind pedig az építtető felel­jen az építési terv teljesítéséért és az objektumok üzembehelyezéséért, arra az esetre pedig, ha ezeket a fontos feladatokat nem teljesítenék, indítvá­nyozták, hogy rójanak ki büntetést mind az építő egységek, mind az épít­tető egységek vezetőségére. Az ipari építkezések minisztere ez­után a cserealkatrészek kérdésével foglalkozott, s rámutatott, hogy ezt még nem oldották meg kellőképpen. Indítványozta, hogy a gépek és fel­szerelések, a tehergépkocsik ,a bille­nő-tehergépkocsik gyártói termelje­nek raktári készletre is cserealkatré­szeket, s ezekből, kérésre, szállítsanak a megrendelőnek. Ily módon meg le­het majd szüntetni a jelenlegi állapo­tot, amikor egyes alkatrészek felgyűl­nek különböző megrendelőknél, más alkatrészek viszont teljesen hiányza­nak. Fel szeretném vetni az építési szek­torban dolgozó káderek állandósítá­sának kérdését is — mondotta a fel­szólaló. — Ez nehéz kérdés, hiszen az építkezésben dolgozó munkások összességének 82 százaléka öt évnél kisebb megszakítatlan szolgálati idő­vel rendelkezik ugyanazon egységnél. Arra vonatkozóan, hogy fiatalokat kell toborozni az építészeti fakultások számára, a felszólaló megemlítette, hogy az elmúlt 3—4 esztendő folyamán éppen ezeken a fakultásokon volt a legalacsonyabb a jelentkezők létszáma az összes műszaki fakultások közül, s így a jelölteket kisebb általános osz­tályzattal vették fel, mint másutt. Mindez azt mutatja, hogy az építkezé­si szakma iránt nem nyilvánul meg érdeklődés, hiszen itt nehezebbek ez (Folytatása a 3. oldalon) VEZETŐINEK MUNKATANÁCSKOZÁSA

Next