Előre, 1972. január (26. évfolyam, 7512-7535. szám)
1972-01-29 / 7534. szám
1972. JANUÁR 29., SZOMBAT TÖBB ÉS JOBB CEMENTET, TISZTÁBB LEVEGŐT Új vízierőműveink, gyáraink, lakóházaink építése, építőanyagexportunk teljesítése függ a jó indulástól cementgyárainkban. „Itt helyben, Tordán" — ahogy errefelé tréfásan mondani szokták — biztató a kezdet. HERTL KÁROLY igazgató erről így vélekedik: — Popa Nicolae főmérnökkel végigjártuk a szindi kitermelő részlegünket, megnéztük, hogy megy ott a munka, mekkora alapanyagtartalékra számíthatunk. Nálunk akármelyik mester tudja, hogy az alapanyagok valósággal előrenyomják a termelést. Ezért tartjuk elsőrendű fontosságúnak biztosításukat. Örömmel állapítottuk meg, hogy jelentős alapanyagtartalékaink vannak. Erről győznek meg különben a napi termelési adatok, mészkőből például átlag a tervezettnél ezer tonnával is többet termelünk ki. Mésztartalékunk is bőven van. Mindez grafikonos előtervezési módszerünknek is köszönhető. A tavalyi kísérlet után az idén egész évre tervszerűsítettük az alapanyagkitermelést. Egyetlen grafikonon nyomonkövetjük a kitermelő részlegek munkáját, a munkaerőelosztás helyességét éppúgy, mint a termelés mennyiségi adatait. A grafikonos eljárás kidolgozásának érdeme Popa Nicolae főmérnöké, aki a vezetőkáderek továbbképző tanfolyamán kollegái elismerését is kivívta vele. Kevésbé vagyunk elégedettek a tűzállótéglák gyártásához szükséges alapanyagokkal való ellátással. Ezek egy részét Gyulafehérvárról kapjuk. Az elmúlt évben minden harmadik napon küldtünk valakit Gyulafehérvárra, hogy siettessük a szállítást. Az idén nincs panaszunk a gyulafehérváriakra, de mert megfelelő anyagtartalékokkal nem rendelkezünk, résen kell állnunk, hogy idejében elháríthassuk az esetleges szállítási kimaradást. — Mennyi cementre számíthat a nemzetgazdaság az idén a tordai cementgyárból ? — Tavalyi tervünket 15 000 tonnával túlteljesítettük, ennyivel nagyobb idei tervünk, reméljük, sikerül túlhaladnunk. Különben a gyár termelése az elmúlt négy évben mintegy 140 000 tonnával növekedett. Mindezt belső erőtartalékokból, beruházások nélkül értük el. Az idén tovább növeljük a minőségi cement arányát úgy, hogy össztermelési tervünk negyedét kitevő mennyiségben különleges minőségű cementet gyártunk. A második évharmadban ipari mennyiségben gyártjuk a RIM—300 jelzésű cementet, amely magas szilárdságú előregyártott elemek előállításához szükséges. — Hogyan készül az ilyen különleges minőségű cement ? — A minőség javításának előfeltétele az alapanyagok jobb előkészítése, finomítása. Az évek során tökéletesítettük a gépi berendezéseket, az idén pedig tovább folytatjuk ezt a munkát; ennek eredményeként javul majd a cement minősége. — Milyen gépberendezések tökéletesítése van most soron ? — Felsorolni mind nem is tudom. Például: új típusú égőt alkalmazunk a klinker kemencéknél, így csökken a samott-tégla fogyasztás, javul a klinker minősége. Korszerűsítjük a cementmalmokat és ezután csak önelszívó berendezéssel rendelkező égőket használunk. A zártkörű őrlés bevezetésével elérjük azt, hogy a nem megfelelő megőrölt anyagokat újra és újra visszavezetjük a malomba, addig, amíg a kellő minőségű anyagot kapjuk. Az önelszívó berendezésekkel ellátott égőktől azt várjuk, hogy a nemzetközi normáknak megfelelő 90—92 százalékos porvisszatartási tényezőt túlhaladva, 99,6 százalékos eredményt értünk el, amelynek óriási jelentősége volna Torda és a környék lakosságának szempontjából. Ezek legsürgősebb feladataink, de vannak távolabbi álmaink is. Tárgyalunk például dr. Kelemen Árpáddal, a kolozsvári Politechnikai Intézet előadótanárával az általa feltalált és többek között az európai feltalálók nürnbergi kiállításán aranyérmet nyert aszinkron motorok impulzusok általi vezérlésének cementgyári alkalmazásáról. Egy másik együttműködésünk kolozsvári szakemberekkel a cement finomságának mérését kívánja az eddigieknél jobban megoldani. Persze, mindez nemcsak az elkövetkező hónapok, de a következő évek munkája. — A gépi felszerelés modernizálása a szakemberek továbbfejlődésének gyorsított ütemét is megköveteli. Mi a helyzet ezen a téren ? — A tordai cementgyár mindig is jó káderképző vállalat volt. Elég ha megemlítem : nemrég több szakembert adtunk brassói központunkhoz, de nálunk kezdte működését az élesdi és a cimpulungi gyár sok mesterembere. Szakiskolánkból az ország minden részébe kerültek munkások. Ilyen hagyomány mellett nem csoda, hogy gyárunkban kialakult, szokássá vált az önképzés. Ezt segíti a most négyévenként megújuló szakmai továbbképzés, amelyben az idén a dolgozók egyharmada résztvesz. Nálunk aránylag kevés a mérnök, de annál több a jól képzett középkáder. Azt szeretnénk, hogy a munkahelyi továbbképzésben táborukat sok, kitűnően képzett, magas szakképesítésű munkással növeljük. Tar Károly Vezérlőművek előtt irányítják a termelést a tordai cementgyárban (CSOMAFAY FERENC felvétele) ÍGÉR A TORDAI CEMENTGYÁR (Folytatás az 1. oldalról) Én sem láttam soha képviselőt, nem is ismerem, arról meg éppen nem hallottam, hogy valamit a kerületben csinált volna — teszi hozzá a szomszédban lakó KESZEG JÁNOS nyugdíjas hentes. Tavaly töltötte be 60. életévét, huszonnégy esztendeje lakik itt, ahol ha valamit kezdeményeztek a környék rendbetételére, mindig számíthattak rá. Kivette részét a járdalerakás munkáiból is, hogyne tartaná hát sérelmesnek, hogy sem a városi közüzemek, sem mások nem tisztelik a lakosok munkáját. — Mert tessék csak megnézni, hogy néz ki most ez a járda. A tehergépkocsik felhajtanak rá, összetördelik, telehordják sárral. Aztán a Poklos-patak ... Nemcsak a feljebb lakók szennyezik, hanem ide hordják a szemetet más utcák lakói is titokban, ráadásul a vasgyár is időnként beleenged valami savót, miegyebet. Kérem, volt nekünk azelőtt más képviselőnk, az legalább az állampolgári bizottsággal tartotta a kapcsolatot, csináltunk valamit. Ha az itt lakókat hívják, jönnek dolgozni. De ha nincs képviselőnk? Amilyen a képviselőnk, sajnos, olyan a kerületünk is.__A képviselőt meg nem ismerjük, három éve a jelölésen láttuk, arra sem emlékszik senki, hogy néz ki — beszél a kerület gondjairól DEÉ FERENC géplakatos. Huszonkét esztendeje lakik ebben a kerületben. — Mikor 1950-ben ide költöztem, a házam elé két nyárfát meg egy akácot ültettem. Nagyok lettek, megnőttek. Miért ne fásíthatnánk be a Poklos-patakot mindenütt? Való igaz, hogy a szekeresek meg a közeli kocsma legfőbb forrása ennek a piszoknak, ami itt található. A kocsmát most egy ideje renoválják, mindenki retteg, mikor nyitják majd meg. Pedig jobb lenne oda fűszerüzlet, amely nincs a környékünkön. Dehát kivel beszéljük ezt meg? A képviselő nem jön. Miért vállalt olyan feladatot, közösségi feladatot, amelynek nem képes eleget tenni? Szeretem ezt a várost, büszke is vagyok rá, mennyi mindent építettünk. De ahogyan a mi kerületünk kinéz, azt bizony szégyellem. _ Pedig kevés támogatással mindent meg tudnánk oldani — vallja MOLDOVAN GRIGORE nyugdíjas vasbetonszerelő, huszonkét esztendeje lakik a Tudor Vladimirescu 55. sz. alatti házban. — Ugye, megcsináltuk a járdát, a köves úttest azonban csupa sár, kátyú. Harminchárom fejbe kerül egy ilyen betonkocka, amelyekből a járdát raktuk. Tizenkét évig voltam a nőbizottsági körzetfelelős, ismerem a kerület minden gondját, baját. Gumicsizmában még ebbe a piszkos patakba is beálltunk, kitettük magunkat fertőzésnek, bajnak, hogy megtisztítsuk, amennyire tudjuk. De magunkra maradtunk s ez az emberek kedvét szegi — mondja FÜLÖP MARGIT háziasszony, a Tudor Vladimirescu 31 sz. alatti ház lakója. Tizennyolc esztendeje lakik itt. — Gyomláltuk, tisztogattuk mi a patakpartot, beszórtuk fűmaggal, gondoltuk, ha ezek a szekeresek látják a munkánkat, talán megbecsülik. Dehogyis. Mikor a kocsma ellen tiltakoztunk, beadványt írtunk, azt a választ kaptuk a kereskedelmi igazgatóságtól, hogy a kocsma 200 000 vagy mennyi lejt bevételez havonta ... Azt kérdezi tőlem, hogy mit várok a képviselőnktől? Hát van nekünk képviselőnk? Ha van, azt várom tőle, hogy mondjon le ,adja át a helyét olyannak, aki tesz is értünk valamit... Én a képviselőnket kétszer láttam választás után, úgy három esztendeje lehet, akkor is a néptanácsnál, kértem, járjon közbe a kerület ügyeiben, de azt mondta, próbálta, csakhogy eredménytelenül. Én azt gondolom, hogy a képviselőnk kissé bátortalan, lehet, hogy munkahelyén jól dolgozik, ám ezek a képességek még nem tesznek valakit alkalmassá arra, hogy képviselő is legyen — próbálja a képviselő elmaradását, a kerület ügyeivel szemben tanúsított magatartását megmagyarázni NEMES ROZÁLIA, a kerület állampolgári bizottságának elnöke. — Persze, a kerület helyzete mindennél beszédesebb. Nem értem, miért nem tesz valamit a képviselőnk. Pedig problémánk rengeteg van. Az elmondottakon kívül az ivóvíz-kérdés is mind égetőbbé válik, még mindig mellékvezetékhez vagyunk kapcsolva, noha a központi cső a házak előtt halad el. Ezért aztán alacsony a nyomás, gyakran nincs vizünk. Néhány ház kivételével a környék csatornázása sincs megoldva ,pedig a város központjában vagyunk. Sajnos, senki nem törődik ezzel az állapottal. A képviselő találkozókat sem tartott soha, sem az állampolgári bizottsággal nincs kapcsolata. Amit tettünk, hát nélküle tettük s ez bizony édeskevés ... Én azt hiszem, a képviselő nemcsak közéleti személyiség, de egyben nevelő is. Példakép, akihez a választók önmagukat mérik. Beszél, magyaráz, nevel, segíti az embereket felemelkedni, a környék jólétét emelni. Dehát milyen példakép a mi képviselőid, akit senki nem látott, senki nem ismer? — teszi fel a kérdést ARONOVICS CSABA tanítónő. Több mint két évtizede lakik a kerületben, ismeri minden problémáját. Itt ha szerveztek hazafias munkát, az állampolgári bizottság szervezte, a képviselő nélkül. Ha tudott róla, annak sem adta jelét, hiszen soha meg nem jelent. De hiszen van városi néptanács is, amelynek ellenőriznie kell a képviselők tevékenységét. Ha a képviselő nem tesz semmit, megáll az egész városrendezés, köztisztaság, egészségügyi stb. ellenőrzés abban a kerületben? Azt hiszem, ez a kérdés másik oldala. A lényeg azonban az, hogy a 96-os számú választási kerület halaszthatatlan problémáit oldjuk meg. Persze, ebbe okvetlenül beletartozik a képviselő személye is... KÖZÖS ÜGYEINK JÓ INTÉZŐJE Marosvásárhely szélén, ott, ahol a Torda-Kolozsvár felőli műút befut a városba, s eléri a municípium ipari negyedét, áll a 186. számú választási kerület. Képviselője Székely Karolina, a PRODCOMPLEX helyiipari vállalat munkásnője. Az utcák tiszták, a házak rendezettek, betonkockákból rakott járdák húzódnak az úttestek oldalán. A kerület egyetlen emeletes lakótömbjében, az ILEFOR-blokk előtt — ahogyan nevezik — parkírozott rész hirdeti, hogy eltüntették a föld-, kavics- és szeméthalmokat, a mellékutcácskákban gyakran csákánnyal, lapáttal, seprűkkel csoportosan jelennek meg a lakók, hogy — képviselőjükkel az élen — rendbetegyék az esőzések, forgalom s az idő nyomán keletkezett rongálódásokat. Mi ennek a kerületnek a titka? Itt is válaszoljanak a kérdésre maguk a választók. Azt tartom, a képviselő kerületében akkor is jelen van, ha... történetesen hiányzik. Mindenben tükröződnie kell a tevékenységének, ha jól dolgozik, ha rosszul — mondja PÁNTI GHEORGHE, a Kapa utca 10. számú házának lakója, aki egyben a PRODCOMPLEX helyiipari vállalat szakszervezeti bizottságának titkára. — Mikor kerületünkben valamilyen hazafias munkát szervezünk, Székely Karolina képviselőnő annyira közöttünk van, hogy nem is látszik, ki a képviselő, ki nem. Úgy dolgozik, mint bárki más, ha nem jobban, senkit nem kell szólónkatni, ösztökélni, végzi a munkáját mindenki. Nagyon népszerű, mert lakótársként viselkedik, cselekszik, az emberekkel úgy beszél. Mikor azt indítványozta, holnap takarítsuk ki a vízlevezető árkokat, apósával, férjével, minden hozzátartozójával elsőként jelent meg a munkán. A Kapa utcában, ahol lakom, rossz a közvilágítás, mert régiek a foglalatok. Egyszer a villamosszikráktól meggyulladt a villanyoszlop. Eloltottuk s a képviselőnő nem sajnálta a fáradságot: négy napon át járta a közüzemi illetékesek irodáit, azok meg hanyagolták a dolgot. Végül nem jött el addig, míg nem küldtek valakit... Ki a képviselő? A választók bizalmának megtestesítője. Azért választjuk, mert bízunk benne, hogy közügyeinknek jó intézője lesz. Nohát nem is csalódtam én Székely Karolina elvtársnőben — állítja ki a bizonyítványt NEMES PETRU cukorgyá- 'Tri nyugdíjas, az állampolgári bizottság tagja. Hatvan éve született a Kapa utcában, azóta is itt lakik. — Ami azt illeti, 1968 előtt eléggé elhanyagolt állapotban volt a mi kerületünk. Aztán megválasztottuk Székely Karolinát. Jött egy napon, hogy csináljuk meg a járdát. De miből? Kijárta, hogy a néptanács küldött anyagot. Jött mindenki a munkára, ő is, családostul. Azóta sok mindent csináltunk. Persze, tennivaló akad még azért bőségesen. Dehát, majd azt is elvégezzük, ami még hátra van... Milyen ember a képviselőnőnk? Olyan, mint mi, csak egy kicsivel több. Mert vegyük szépen sorjában. Szőnyegszövő. Ledolgozza munkahelyén a nyolc órát, aztán otthon anya is, feleség is, háziasszony is, ráadásul meg képviselő. Hogy is talál mindenre időt? — festi meg a képviselőnő arcképét ROSCA STEFAN nyugdíjas vízvezetékszerelő, az Ősz utcai takaros kis ház gazdája. Negyven esztendeje lakik itt. — Milyen volt ez az utca azelőtt? Mint a falusi utcák. Földút, elhanyagolt környék, mint erre, a város meggyesfalvi részén mindenütt. Mikor a képviselőnőnk először hozzánk fordult, bizony kicsikét bátortalannak mutatkozott. Aztán hogy látta, segítjük, mellette állunk, bátorságra kapott, úgy tudta intézni ügyeinket a néptanácsnál, mint előtte senki. Betonkocka-járdát építettünk az ősz utcában, a Március 8 utcában, a Kapa utcában, a Hegy és a Ludului utcában, kavicsot hordtunk az úttestre, elterítettük, aztán a képviselőnő úthengert is szerzett, az lehengerelte. Persze, arcad még tennivaló is, dehát sorjában megbirkózunk mindennel. Ha egyszer van, aki elintézze az ügyeket, a néptanács meg támogatást nyújt? A képviselő első embere kerületének, olyan igazság ez, hogy azt hiszem, senki nem vitatja. A mi képviselőnőnk meg is felel ennek a felelősségnek, pedig asszony, alig harminc éves és bizony sok gond nehezedhet rá otthon is, hiszen gyermeke is van, férje, családja, mégis tudja igazgatni az otthoni ügyeket, meg a közösségét is — magyarázza ÉLTETŐ ELEK nyugdíjas. — Harminc éve élek a Hegy utca 8. szám alatt, ismerem jól a környéket, milyen volt. Az utcánkat elöntötte a sár, mert a Sudului utcában eldugultak a levezető árkok. Jött egyik napon a képviselőnő, hogy gyerünk, fogjunk hozzá, csináljunk járdát. Csináltunk. Aztán egy ideig nem volt tej, mert nem akadt, aki vállalja a kihordást. Utána járt, addig kilincselt, míg megoldódott a tejkérdés is. Szóval, aligha akad a kerületben valaki, aki azt mondaná, hogy elégedetlen a képviselőnő tevékenységével... A képviselőnő az az ember, akinél a kerület minden gondja, baja összegyűl. Ha valakinek problémája akad, felkeresi. Ha a kerületben kellene valamit intézni, megyünk hozzá. Ha valakinek született egy ötlete, hogyan lehetne javítani a környék ellátásán. Székely Karolinához szalad — rajzolja tovább a portrét AJTA JÁNOS üveggyári munkás, a PRODCOMPLEX dolgozója, ő az állampolgári bizottság titkára, tíz esztendeje a kerület lakója. — A mai kerületet nem is lehet a régivel összehasonlítani. Mit is mondhatnék a képviselőnőnkről? Mikor megválasztottuk, jött hozzánk, hogy nézzük meg, hogyan tudnánk mielőbb rendezett, szép, tiszta városrészt alakítani ebből az elhanyagolt kerületből. Az ILEFOR-blokk környékét az ő kezdeményezésére tettük rendbe. Itt a blokkban sok közös lakás akadt. A konyhán aztán bizony viták, szóváltások keletkeztek. Jött a képviselőnő, elsimította a viszályokat, aztán közbenjárásával sorra megszüntették a közös lakásokat... A képviselőtől nagyon sok függ mindenütt, kerületünkben is. Gyakran elcsodálkozom azon az energián, amellyel a mi képviselőnőnk a közügyeket intézi. Erre csak az képes, aki nagyon szereti az embereket és értékeli bizalmukat — véli BALOGH ÁKOS, az ILEFOR bútorgyár mestere, a Dózsa György 199 számú háztömb lakója. — Mert kérem szépen, mióta Székely Karolina elvtársnő a képviselőnő, a blokk — harminc, negyven gyermek él itt — rendszeresen kap játszótéri felszerelést, hintákat, padokat, miegymást. Minden ősszel díszfákat ültetünk, tisztogatjuk a környéket, ám ami azt illeti, több támogatást kaphatnánk a municípiumi néptanácstól. A háztömb szemetes vedreit például elkerített helyen kellene tartani, mert éjszaka a környék kutyái felborítják, tartalmukat szétszórják. Légy, bogár, egér, patkány, szóval mindenféle fertőző rovar és állat gyűl oda, de még mindig nem sikerült a Laikásgazdálkodási Vállalatnál elérnünk, hogy zárt helyre fellessük a szemetes tartályokat... Becsülettel tevékenykedik a mi képviselőnőnk, minden elismerésünk az övé. Csak a legjobbakat mondhatjuk róla. Sajnos, a néptanács illetékes szerveinél nem mindig kap megfelelő támogatást — mondja MAN PETRU, az állampolgári bizottság elnöke. Az ICIL dolgozója, tíz esztendeje itt él, ismeri jól a kerület minden problémáját, akár a képviselőnő. Sorolja is, hol nem kap elegendő „felsőbb" támogatást Székely Karolina. — Mert nézzük csak, itt van elsőnek a kenyérellátás kérdése. Mióta a kereskedelmi komplexumot megépítették, a negyed négyszeresére növekedett. A kenyérüzlet kicsi, tároló helyisége nincs. Éjszaka hozzák a kenyeret, leteszik a ládákkal a földre. Azt is fel kell vetni, hogy a zöldségboltban ne sárosan árulják a zöldséget, bővíteni kellene az üzlethálózatot is. Tehát van még sok tennivaló. Az viszont bizonyos, hogy a képviselőnőnk szüntelenül közbenjár a megoldás érdekében. Nem az ő hibája, ha még nem oldották meg... A képviselőnő mindent megtesz, amit tud, de ahhoz, hogy még eredményesebben dolgozhassék, nekünk, választóknak odaadóbb támogatásban kell részesítenünk. Ha egymagában nem tud valamit elintézni, menjünk vele többen a nehézkes „felsőbb szervekhez" — javasolja LUCIU IOAN, az ILEFOR asztalosa. Ő is a kerület lakója. — Nem intézte el Székely Karolina az élelmiszerüzlet előtti térség s a mozi előterének leaszfaltozását? Elintézte. Igaz, sokat járt utána. Nyilvános telefon is van, csakhogy nem a legjobb helyre szerelték fel. Szóval sokat tett, de sok még a tennivaló is. Legnagyobb érdeme azonban a mi képviselőnőnknek az embersége. Egyenessége. Mindenkinek meg tudja magyarázni, mit, miért kell csinálni ... Két marosvásárhelyi választási kerület. Választók vallanak képviselőjükről itt is, ott is. A két kerület mint két tükör mutatja, hogyan szolgál rá két képviselő a választók bizalmára. A megkérdezett emberek beszéltek, szavaikból két arckép kerekedett ki. Olyan portrék, amelyekhez valamit is hozzátenni felesleges. A KÉPVISELŐ AKKOR IS JELEN VAN. NYERSANYAG A GÉPIPARNAK Az idén az eddiginél is gyorsabb ütemben fejlődik hazánk kohóipara. Az öntöttvas-, acél-, hengereltáru-, acélcső- és alumínium termelés előirányzott növelésén kívül átfogó programot dolgoztak ki új termékek gyártásának megkezdésére is. Ezek közül egyeseket már le is szerződtek a megrendelők. Az ötvözöttacél - termelés például hozzávetőleg 20 százalékkal lesz nagyobb és részaránya az acéltermelésben eléri a csaknem hat százalékot. Ennek megfelelően nő az ötvözött hengereltáru- és a hengerelt- , lemez-termelés — a múlt évhez viszonyítva 12,4 százalékkal, illetve hét százalékkal. Ugrásszerűen nő az alumínium hengereltáru-termelés. A kohóipar, gazdaságunk e fontos ága jó minőségű nyersanyagot biztosít a gépiparnak, amely ezáltal nemzetközileg is versenyképes gépeket és berendezéseket fog gyártani. AZ ÉRDEKELTSÉG NAGYOBB TERMÉSRE SERKENT (Folytatás az 1. oldalról) gépesítők gondoskodását. S itt van a dohány, amely minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy különösen a munkaigényes növényeknél az emberek anyagi érdekeltsége is van olyan fontos, mint a szinte nélkülözhetetlen műtrágya, vagy a gépi művelés. Pontosabban, ezek a tényezők együttesen biztosíthatják a termelékenység növelését a növénytermesztés minden ágában. — Mindannyian tudjuk, hogy a kukoricánál, a dohánnyal szemben, sokat veszítettünk éppen az érdekeltség elmulasztása folytán — mondotta Vincze János szövetkezeti tag — nyilvánvalóan a globális akkordra utalva, amelyet a múlt évben még nem sikerült általánosítani a téeszben. — Hogyha itt is alkalmaztuk volna az akkordbérezést, legalább 20—23 vagon kukoricával több jutott volna a tagságnak. Ehhez még hozzátennénk azt is, hogy ebben az esetben a téesz is többet tudott volna értékesíteni s ezzel a közös jövedelmet, saját pénzrészesedésüket is növelhették volna. Nem is szólva arról, hogy a fenti, közel 200 mázsa kukorica hozzávetőlegesen számítva is, 50 hízót jelentett volna a fogyasztóknak. Nagyon is általános érvényű, figyelmet érdemlő kérdésről beszélt Korsós József, ugyancsak a globális akkord kapcsán. — A múlt évben, amikor normára dolgoztunk, elnéztük, hogy traktorosaink, fogatosaink nem egyszer rossz minőségű munkát végeztek a kukoríca-ekézésben. Vagy kivágták a növények egy részét, s ezzel csökkentették a hektáronkénti növényszámot, illetve a terméskilátást, vagy csak felületesen irtották ki a gyomot, amit úgyszintén a hozam sínylett meg. Ezután viszont már ----- engedhetjük meg, hogy tessék-issék munkát végezzenek, mert ezzel végeredményben a mi részesedésünket vámolják meg. Összhangot kell tehát létrehoznunk saját igyekezetünk, törekvésünk és a gépesítők, fogatosok munkája között. Csakis közösen tudunk az eddiginél jobb eredményt elérni. S a tomnatic-i földművesek minden bizonnyal ki is harcolják a hatékonyabb segítséget. Hiszen ettől függ az, hogy évzáráskor mennyi kukoricát visz haza egy-egy tag. Folytassuk a példák sorát az orcifalvi termelőszövetkezettel, amely 1971-ben szomorú tapasztalatokat szerzett a munkaerő kihasználását és ezzel kapcsolatban a kapásnövények gondozását illetően. A közelmúltban megtartott zárszámadó közgyűlésen a számok kérlelhetetlenül ítélkeztek a vezetőtanács meglehetősen könnyelmű magatartása felett, amely oda vezetett, hogy például a kukoricánál alig 80 százalékban teljesítették a termelési terv hozamelőirányzatát (hektáronként 500 kilóval kevesebbet takarítottak be az előírtnál), a hagymánál pedig 2400 kiló a hektáronkénti terméskiesés a tervhez viszonyítva. A magától adódó miértre a közgyűlésen résztvevők nagy többsége egyhangú választ adott: a globális akkord alkalmazásának elhanyagolása. Mulasztás terheli a tagság azon részét is, amely nem vállalta a kapálást, még inkább azokat, akik év közben hagyták ott a kiadott parcellákat. Tény viszont, hogy a vezetőtanács elmulasztotta az akkordbérezési rendszer alapos kidolgozását és alkalmazását, ami érdektelenséghez vezetett. Mint a beszámolókból is kitűnt, a közös gazdaság nagyon drágán fizette meg a hibát, a kényelmességet. A fenti helyzet miatt késett a növényápolás, majd — végső megoldásként — más lehetőség nem lévén, vendégmunkásokat alkalmaztak, akik több mint 17 000 normát használtak fel, de ugyanakkor nagyon gyenge minőségű munkát végeztek. Viszont a gazdaság 80 munkaképes tagja még a minimális normaszintet sem érte el, így történhetett meg, hogy a környező termelőszövetkezetekhez viszonyítva hektáronkénti átlagban 500—800 kilóval kevesebb kukoricát takarítottak be. S mindez azért, mert a vezetőség túlságosan kényelmes volt, nem fogta fel az új javadalmazási forma előnyét. A tagok viszont most egy emberként kérték, hogy az újonnan megválasztott vezetőtanács elsődleges feladatként oldja meg a javadalmazás kérdését, dolgozza ki és általánosítsa az akkordbérezés leghatékonyabb és a helyi adottságnak leginkább megfelelő formáját. Csakis így kerülhetnek ki a gazdálkodás jelenlegi hullámvölgyéből, így érhetik el a környező egységek színvonalát. Néhány példa megannyi bizonyíték arra, hogy a termésnövelésnek nincsen felső határa, hogy még a legjobbaknál is van kihasználatlan tartalék, a gyengébbekről nem is beszélve. A tanulság magától adódik. A földművesek anyagi érdekeltségének növelése, a globális akkord alkalmazásán keresztül, minden gazdaságban hatékony serkentője a termelékenységi szint emelésének. Legyen az még a legjobb eredményekkel, anyagi és természeti lehetőségekkel rendelkező egység is. Mert végső soron az ember munkája határozza meg azt, hogy mennyit tudunk a földből „kivenni“ a magunk, az ember javára. ELŐRE 3. oldal Erős vagyok, daliás, elszánt és vitéz: én lehetnék nemzedékem világa, ha nem roppannék össze a legegyszerűbb keresztkérdés súlya alatt. Ezért vesztettem el a postán erkölcsi tartásomat, amikor pénzért ácsorogtam és egy szigorú hölgy faggatott a tolóablak mögül : ,— Honnan vár pénzt ? Remegni kezdtem. Elváltozott a hangom, mégis szerettem volna világfi módjára viselkedni. — Bárhonnan — jelentettem ki — ha a Midás király küldte, akkor is jól fog! Egy pillantást vetett az utalványra és megcsóválta a fejét. — Hát nem a Midás ! — Akkor — mondtam egyre vékonyabb hangon — a Midás király megint nem küldte el a tartozását. De evvel a szomorú történettel — Midás király pénzügyi megbízhatatlanságával — nem akarok lelki gyötrelmet okozni a kisasszonynak! A hölgy attól se hatódott meg, hogy kisasszonynak neveztem. Tovább kérdezett. — Senki se jut eszébe ? A pénzről ? — De igen — mondtam — a pénzről Onasszisz és Hitvese jut eszembe. Azt állítják róluk, hogy igen gazdagok... Újabb pillantást vetett az utalványra, mert már ő se tudta a feladót. De neki aránytalanul KI TUD A FÜRDŐKÁDRÓL ? Könnyebb dolga volt, mert a helyes választ újra kiolvashatta. — Ismeri maga Kis Józsefet ? — A költőt ? — kérdeztem végre én is. Megint az utalványt böngészte. Végül gyanakodva jelentette ki: — Itten azt nem írja. — Nem baj — nyugtattam meg — a pénz akkor is pénz, ha nem a költő küldi. — Hát még hány Kis Józsefet ismer ? — folytatta a vallatást. Én három Kis Józsefet vallottam be. A negyediket — Kis Jóska barátomat — letagadtam. Úgy határoztam, Jóskát csak akkor keverem a zavaros ügybe, ha a postások kínozni is kezdenek. — És mennyit várt ? Ezt nem értettem pontosan. Amíg a tolóablakig jutottam, húsz percet vártam. Az első keresztkérdés óta pedig az volt a benyomásom, hogy tíz év tűnt tova. — Sokat vártam — jelentettem ki mekegő hangon — de ha úgy tetszik gondolni, várok többet is. — Pontosan mondja meg, hogy mennyit! Sajnos, a kétségbeesés állapotában nem tudom helyesen megítélni az időt. Ha pedig egy órát vártam, talán képes vagyok még helytállni néhány percet. — Este hatig is — jelentettem ki, noha tudtam, hogy ez meghaladja erőmet. A hölgy még inkább éreztette társadalmi, tájékozottsági és lelki fölényét. — Mennyit vár pénzben ? Ezt se értettem, nem láttam az összefüggéseket. Nyilván, ez csak elterelő kérdés lehetett, hogy utána még inkább tőrbe csaljon és valami általam se tudott bűn bevallására szorítson. Ennek ellenére lázasan számolni kezdtem. Föltételeztem, hogy másfél órát várok, és az időt úgy kalkuláltam át pénzre, mintha szobát festenék szabályellenesen. Először is háromszáz lejt vettem alapul, mert egy szobafestőkisebb összegért szóba sem áll. De úgy számítottam, hogy ez a pénz csak az indulás díja: ehhez jön két lej pemzlikoptatás, három lej falvakarás, húsz lejért budai föld, kilencért zöld tempera és tizenhat lejre konyak. Kétségbeesetten számoltam, mert az erős akaratú, éles nézésű hölgy úgy hipnotizált, mint az óriáskígyó a nyulat. Már érlelődött is bennem az ösztönös elhatározás, hogy a következő delejező kérdésre becsukom a szememet és besétálok a torkába. Ha meg akar enni, ne a pénzemért egyen meg, hanem önzetlenül. Kapkodva adtam össze a szobafestés részleteredményeit és fásultan bejelentettem. — Háromszázötven lej, de a szappant a Nagyságos Asszonyék adják ! Erre a kétségbeesett közlésre a hölgy végre bólintott. — Rendben van. Töltse ki az utalványt. Az asztalhoz támolyogtam és néztem a postai pénzeslapot. Az üzenet szelvényén Kis Jóska■ barátom írását ismertem föl. „350 lej a levélben jelzett fürdő kádra". Néztem az írást és nem értettem. A levelet ugyanis nem kaptam meg. Valószínűleg a kézbesítő is valami gyanúsat látott a levél külalakján. És visszatartotta. Ismét a tolóablakhoz botorkáltam, azután átvettem a számomra is gyanús pénzt. Majd a hölgyhöz fordultam, alázatosan. — Kedves kisasszony — suttogtam — én megmondtam, amit tudtam. De most már önök is mondják meg, hogy mit tudnak a fürdőkádról?! Bajor Andor