Előre, 1972. november (26. évfolyam, 7771-7796. szám)

1972-11-28 / 7794. szám

ELŐRE 2. oldal SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT LABDARÚGÓ A-OSZTÁLY A KILENCEDIK ÉLLOVAS Havazás, hideg és mélytalajú pá­lyák, télbe fordult időjárás fogadta vasárnap a labdarúgás híveinek né­pes táborát, akik dacolva minden akadállyal, helyet foglaltak a beha­vazott lelátókon. A kedvezőtlen idő ellenére mind a nyolc mérkőzés vé­gig érdekes, izgalmas küzdelmet hozott, időnként színvonalas játé­kot is láthatott a közönség. Aradon az UTA nem bírt a Steaua védel­mével, Hajdú, a katonacsapat ka­pusa nagy formában védett, Bro­­sovszki kihagyott egy büntetőt, s így nem született gól a találkozón. A 13. forduló után egyébként új éllovassal gazdagodtunk: a főváros­ban győztes Dinamo került a rang­lista élére. Sorrendben kilencedik­nek ... A forduló meglepetését a Bacaui SC szolgáltatta, Brassóban nyert a Steagul rosu ellen. Rend­kívül izgalmasan alakult a Resi­­cai CSM—Craiovai Universitatea összecsapás. A resicaiak a 49. perc­ben már 2:0-ra vezettek, azután vi­szont túl biztosra vették sikerüket, s ez megbosszulta magát: a diákok kétszer is meglepték a hazaiak vé­delmét, s Reinhardt edző fiainak végül meg kellett elégedniük a dön­tetlennel. Pedig nagy alkalmat szalasztottak el. Ha megnyerik a mérkőzést, elkerülhettek volna az utolsó előtti helyről. A Rapid újabb győzelmével immár végleg feltor­nászta magát a középmezőnybe, s ugyancsak megerősítette pozícióját a Jiul, a Kolozsvári CFR, amely szerdán játssza le elmaradt mér­kőzését a Bacaui SC csapatával. A forduló krónikájához tartozik a rengeteg fegyelmezetlenség. Há­rom játékos (Dumitrache, Cretu és Multescu) a kiállítás sorsára jutott, nyolc játékos és a kolozsvári diák­csapat sárga cédulát kapott. Ilyen esetre rég nem volt példa az A-osz­­tály történetében. Ráadásul a já­tékvezetők sem álltak a helyzet magaslatán. Lassan kezd tűrhetet­lenné válni az a magatartás, ahogy egyes játékvezetők ítélkeznek. Olyan helyzetekben, ahol szándékosságról szó sem lehet, a legszigorúbb íté­leteket hozzák. Ideje volna, hogy a labdarúgó szövetség, a játékvezetők testülete minél erélyesebben lépjen fel ezekkel szemben, mert, mi taga­dás, a legtöbbször ők idézik elő a botrányokat is. A TAVALY KÖDBEN, AZ ú­­­gy látszik, a Rapid — AS Ar- I­mata mérkőzéseknek lassan­­ külön történetük alakul ki. Emlékezzünk csak vissza, tavaly a találkozót december utolsó harma­dában, nagy ködben játszották le a Republicii stadionban, a győzel­met a Rapid szerezte meg — a já­tékvezető jóvoltából — a 93. perc­ben. Vasárnap nem volt köd, he­lyette viszont puha hószőnyeg tette lehetetlenné színvonalas játék ki­bontakozását. De nem hiányzott a játékvezetői tévedés sem (bár ez csak a számszerű eredményt befo­lyásolta ez alkalommal). Havaseső puhította fel, majd hó takarta a pályát, amikor 90 perces útjára indult a labda. Az első per­cekben a marosvásárhelyiek alkal­mazkodtak jobban a mély talajhoz, ők voltak azok, akik megszerezhet­ték volna a vezetést. A 2. percben azonban Fazekas „nem akart“ csú­nya gólt lőni, s így kihagyta az óriási helyzetet! A Rapid csak las­san jött fel, aminek oka mindenek előtt az volt, hogy adogatásos já­tékra rendezkedett be, amit eleve csődre ítélt a havas pálya. A szép számú közönség már-már döntet­lent „látott“ amikor Petreanu az egyetlen valamire való megoldást megtalálta: cselezgetések helyett kényelmetlen helyzetből is vállal­kozott a lövésre, s a labda a bal felső sarok közelében a hálóba vá­gódott. Arra számítottunk, hogy a maros­vásárhelyi csapat megpróbál ki­egyenlíteni, hisz a csúszós pályán hosszú átadásokkal könnyen meg lehetett volna közelíteni az ellen­fél kapuját. Ilyesminek azonban még a szándékát is nehéz volt fel­fedezni, az AS Ar­mata továbbra is saját térfelén adogatta a labdát, előretolt csatárai pedig (főleg Mu­­resan) inkább a rádióbemondó sze­repére vállalkoztak, egymás között, az ellenféllel, a játékvezetővel osz­tották a semmit. Fordulás után a Rapidnak csak pillanatokra volt szüksége, hogy kettőre növelje góljainak számát. Dumitriu I­. pazarul szöktette Nea- IDÉN HOBAN­ Cot, a vásárhelyi védelem lesz rek­lamált (nem volt!), a Rapid közép­csatára pedig angol hidegvérrel lőt­te meg „csúnya“ gólját. A találkozó talán nem fejeződik be itt, ha a katonacsapat nem hagy ki újabb ordító helyzetet De mivel kihagy­ta, már csak a percek múlását vár­tuk. A harmadik gól (teljes mér­tékben Anderkó Ottó játékvezető „érdeme“) már csak a büntetőrú­gás izgalmaival tudott megajándé­kozni bennünket. A találkozó után az AS Armata öltözőjében érthető levertség ural­kodott. Néhányan Bölöni letiltásá­val és hiányával magyarázták a vereséget, Nagy Miklós, a csapat­­kapitány azonban sportszerűen be­vallotta: az együttes nem készült fel kellőképpen az őszi idényre, ön­teltség vert tanyát a csapatban, s ez a magyarázata nemcsak a 0:3- nak, de a marosvásárhelyi fiúk ed­digi gyenge szereplésének is. Gyarmath János EPILÓGUS TÖBB SZEREPLŐVEL A DINAMO­­KOLOZSVÁRI „U" MÉRKŐZÉS 88. percében éles játékvezetői síp­szó hasított a levegőbe. C. Ghita élénken hadonászott, a kezével, igyekezett rendet teremteni a pályán. — Jó lenne tudni, mi történik ott — mondta Angelo Niculescu szövet­ségi edző. — Erről a jelenetről pontos, részletes jelentést kell ké­szítenem. Még kiállítás lesz a do­logból. .. Alig fejezte be, és a kolozsvári Cretu, majd Dumitrache ballagott le a pályáról. Kiállították őket. Mi is történt tulajdonképpen? A JÁTÉKVEZETŐI ÖLTÖZŐBEN nagy a sürgés-forgás, zsúfoltság. Újságírók, a két csapat edzői, szö­vetségi kiküldött, várja a játékve­zető magyarázatát. C. Ghita (ideges, ingerült han­gon)­­ — Nem emlékszem pontosan kinek a hibájából, de szabálytalan­ság történt az Universitatea kapuja előtt. Azonnal fújtam, büntetőt ítél­tem a kolozsváriak ellen. A játék állt, amikor Dumitrache belefejelt Cretu arcába, aki azonnal „vissza­fizetett.“ Mindkét játékost habozás nélkül kiállítottam. Egy újságíró kollega: — Most jöttem a Dinamo öltözőjéből, és Dumitrache azt állítja, hogy ön többször szidalmazta őt. Egy hang 3 A játékvezetők túl szi­gorúak Dumitracheval szemben Nem tud formába lendülni, mert sűrűn kiállítják, felfüggesztik a játékjogát. C. G: Önöknek fogalmuk sincs, mert a tribünről nem láthatják, hallhatják, mit művel, mit mond Dumitrache a pályán. Annyira ide­ges játék közben, hogy az az érzé­sem, sokszor nem is tudja mit cse­lekszik. .. Ha azt állítja, hogy én összeszidtam, többé nem veszek sí­pot a szájamba... Stefan Onisie (az „U“ edzője) : Kérem, emlékezzék vissza a Dinamo egyenlítő góljára. Nem gondolja, hogy leshelyzetből született? C. G. : A mérkőzés befejeződött Ne vitassuk az eredményt. A gól előtt Doru Popescu nem volt les­­thelyzetben. A KOLOZSVÁRI LABDARÚGÓK lehangoltan öltöznek, Onisie hal­kan, de nagyon határozottan lec­kézteti Cretut. .. Higgye el mester, nem ütöt­­tem, nem rúgtam meg Dumitrachét. Közbeszóltam , is Akkor miért állították ki? Lóé (felsebbzett ajkát mu­tatja) ! Dumitrache nem bántotta Gretyt, a Dinamó játékosa az én arcomba fejelt bele, csak elkaptam a fejemet és így nem találta telibe. Ilyen magáról megfeledkezett játé­kost még nem láttam pályafutásom alatt... Én nem csináltam neki semmit. Crețu : Láttam, Soó meg Dumit­rache valamiért összeakaszkodott. Odarohantam, hogy akadályozzam meg a verekedést. Mikor Dumit­rache elé értem, a játékvezető, bi­zonyára jószándékkal, el akart tol­ni ellenfelem elől, de megbillentem, és így szándékom nélkül összeüt­köztem a Dinamo játékosával, aki azonnal „törlesztett“. Még egyszer mondom : nem akartam megütni Dumitrachét, csak barátom védel­mére siettem. Igazságtalanul állí­tottak ki. Salamon : Dumitrache sokszor nem tudja, mit csinál a pályán, többször hallottam, amint szidal­mazta a játékvezetőt. A FOLYOSÓN találkozom újra Stefan Onisiéval idegesen sétál le-fel. Nincs szük­sége gyufára, mikor újabb cigaret­tát vesz a szájába. — Bosszant a vereség! Nem azért, mert mi vezettünk, hanem azért, mert úgy érzem, játékvezetői tévedések fosztottak meg bennün­ket a pontoktól, vagy legalábbis a ponttól. A Dinamo első gólja lesből esett, a második előtt a fővárosiak szabálytalankodtak, de a játékve­zető sípja néma maradt. A mérkő­zés végefelé Cheran kézzel ütötte ki a labdát a gólvonalról. Ghita két évvel ezelőtt bíráskodott egyik mér­kőzésünkön, de akkor is hasonlóan gyengén. A JÁTÉKOS KIJÁRÓBAN Dumitrachét nehéz „elrabolni“ fia­tal rajongói közül. — Határozottan állítom, hogy a játékvezető többször szidalmazott mérkőzés közben. Miután Soó el­akasztott, felelősségre akartam von­­­ni őt, de Ghita ellökött, mire még­­jobban felmérgelődtem, ekkor jött oda Cretu, nem tudtam mit akar, megütöttem. — Cretut? — Igen őt. Anca-t majdnem a Dinamo pálya kijáratánál érem utól. Néhány per­cig gondolkozik, majd nyugodtan válaszol kérdésemre. — Jól emlékszem mi történt. Soó hátulról, meggondolatlanul „elka­szálta“ Dumitrachét, aki felugrott a földről és fejével Soó arcába ütött. Cretu meg akarta akadályozni a további verekedést, de Dumitrache őt is megütötte. ★ Ezt mondták a Dinamo-Kolozsvári ,,A“ mérkőzés kínos végjátékának főszereplői. Az újságíró csak eny­­nyit fűzhet szavaikhoz : a huliganiz­musnak nincsen helye labdarúgó pályáinkon sem. Szekeres Lajos Eredmények: Resicai CSM—Craiova­ „U“ 2—2 (1—0); Rapid—AS Armata 3—0 (1—0); Steagul rosu—Bacaul SC 0— 1 (0—0); Dinamo—Kolozsvári „U“ 3—1 (0—1); Petrolul—Sportul studentesc 3—0 (2—0); Jiul—Farul 1— 0 (0—0); CFR—FC Argeș 1—0 (0—0); UTA—Steaua 0—0. A bajnokság állása: A következő forduló műsora : Kolozsvári „U"—Steagul ro?u; Steaua—Petrolul; Farul—Resicai CSM; Sportul studentesc—CFR; Craiovai „U"—UTA; FC Arges— Rapid; AS Armata—Jiul; Bacaul SC—Dinamo; Dinamo 13 7 3 3 20—13 17 Steaua 13 6 4 3 23—11 16 Petrolul 13 6 4 3 11— 8 16 Jiul 13 7 2 4 19—18 16 Craiovai „U“ 13 4 6 3 21—18 14 CFR 12 6 2 4 12—10 14 Bacaul SC 12 6 2 4 15—14 14 Steagul ro?u 13 5 3 5 15— 7 13 Rapid 13 4 5 4 12— 8 13 UTA 13 4 5 4 16—15 13 Farul 13 5 2 6 8—13 12 FC Arge? 13 4 3 6 19—16 11 AS Armata 13 5 1 7 19—24 11 Kolozsvári „U” 13 4 2 7 12—25 10 Resicai CSM 13 2 5 6 11—19 9 Sp. studenjesc 13 2 3 8 12—26 7 Pronosport UTA—Steaua x Dinamo—Kolozsvári „U“ 1 CFR—FC Arge? 1 Jiul—Farul 1 Resicai CSM—Craiovai „U“ x Steagul ro?u—Bacaul SC 2 Atalanta—Lazio x Inter—Torino 1 Juventus—Cagliari 1 Lanerossi—Sampdoria x Palermo—Napoli 1 Roma—Milan x Ternana—Verona 1 ROMÁNIA—FRANCIAORSZÁG 6:15 Hiába volt a nagy fogadkozás, a nagy akarás, rögbi válogatottunknak nem sikerült győznie a franciák el­len, újabb 15:6 arányú vereséget szenvedett hagyományos ellenfelé­től, amely tulajdonképpen ezzel kezdte idei nemzetközi szereplését. A vereség ellenére nem igen érheti szemrehányás a játé­kosokat, mindent megtettek a győzelemért. Végig lelkesen küzdöt­tek, nem ismertek elvesztett labdát, ám több körülmény is a franciák­nak kedvezett. A nehéz pálya, az éles szél, és a hideg mindkét együt­tes tagjait próbára tette, ellenfe­lünk azonban hatásosabb taktikával és — nem győzzük hangsúlyozni — gazdagabb nemzetközi tapasztalat­tal rendelkezett, könnyebben alkal­mazkodott az időjáráshoz, a pályá­hoz, aminek következtében már az első félidőben 15:0-rás vezetésre tett szert, amelyet aztán végig sikerült megőriznie. Rögbizőink játéka a két héttel ezelőtti NSZK ellen mutatott telje­sítménynél lényegesen jobb volt. Körültekintőbben szervezték meg a támadásokat, a két újonc szervesen illeszkedett be a többiek játékába. Főleg szünet után voltak gördülé­kenyebbek az akciók, ha a skót játékvezető egyforma szigorúsággal ítéli meg mindkét oldalon a helyze­teket, nem lett volna meglepetés a RÖGBI döntetlen, amit, véleményünk sze­rint, megérdemeltek volna a játé­kosok. Persze, ezúttal is kiütközött a két edző kezdő munkája, tapasztalat­lansága, játék közben, a szünetben kevés tanácsot adtak. Ehhez társult még a játékosok rutinhiánya, ami végső soron döntőnek bizonyult ezen az összecsapáson. — A nehéz pálya miatt — mon­dotta a találkozó után Th. Rădu­­lescu, válogatottunk főedzője — ne­hezen tudtunk helytállni a franci­ákkal szemben. Sajnos, a játékve­zető is inkább bennünket sújtott ítéletével. A francia csapatból Es­teve és Cester tetszett. Lengyel Sándor ÖT ÉV UTÁN ISMÉT ITTHON A KÁRPÁTOK KUPA Az 1972-es esztendő egyik leg­rangosabb nemzetközi női kézilab­da tornája fejeződött be vasárnap este a sași-i Sportpalotában: a 13. Kárpátok Kupával díjazott vetél­kedő, amelyen a világ legjobb csa­patai vettek részt. Mind érdekes­ség, mind pedig színvonal szem­pontjából az idei küzdelemsorozat az előző évek felett áll, még akkor is, ha egyes mérkőzések kemény, helyenként férfias összecsapásokat eredményeztek. A torna végén tel­jes volt az öröm játékosaink, szak­vezetőink és a lelkes iadi-i szur­kolótábor körében, hiszen hazánk válogatottja szerezte meg az első helyet, megszakítva a világbajnok NDK együttesének sikersorozatát, és így öt év után ismét itthon ma­radt az értékes trófea. A sikerért dicséret illeti játékosainkat, vala­mint a Gabriel Zugravescu, Simion Pompiliu edzőpárt egyaránt. Egy évvel a jugoszláviai VB előtt elég biztató ez a siker. Ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg a csapat hiányosságairól sem, ame­lyek még fékezik lányainkat, hogy minden találkozón egyenletes tel­jesítményt nyújtsanak. Gondolunk itt elsősorban a védekezésbeli elég sok felesleges szabálytalanságra, valamint az átlövés és beállós já­tékosok gyakori formaingadozásai­ra. Most pedig röviden az utolsó két fordulóról. A torna negyedik nap­ján Románia csapata nem tudott alkalmazkodni a szovjet együttes játékstílusához és meglepetésre egy­­gólos vereséget szenvedett. Ez az eredmény — mivel a jugoszlávok az utolsó percben szerzett góllal ugyancsak nyertek az NDK ellen — nyílttá tette az első hely kérdé­sét, amelyre három válogatott is — Eredmények: Magyarország — Románia után­pótlás 22:8 (12:4), NDK — Jugo­szlávia 11:12 (4:6); Románia — Szovjetunió 8:9 (4:3); Szovjetunió — Románia utánpótlás 9:5 (4:5); Ju­goszlávia — Magyarország 14:11 (7:9); Románia — NDK 13:11 (8:7). Románia, Jugoszlávia és a Szov­jetunió — pályázott. Ilyen körülmények között került sor az utolsó fordulóra. A nyitá­nyon hazánk utánpótlás gárdája az első 25 percben mintha megtálto­sodott volna, 5:4-es előnnyel zárta KÉZILABDA a félidőt a Szovjetunió ellen. Vé­gül azonban kiütközött a nagyobb játéktapasztalat és így a meglepetés elmaradt. A továbbiakban, mivel Jugoszlávia legyőzte Magyarorszá­got — bár a szünetben a magyarok vezettek 9:7-re — hazánk képvi­selőinek az NDK ellen feltétlen győzniük kellett ahhoz, hogy az élen végezzenek. A játék egyálta­lán nem indult számunkra kedve­zően: alig 2 perc után a világbaj­nokok vezettek 3:0-ra, sőt a 6. percben már 5:1-re. Ez hidegzu­hanyként hatott csapatunkra, lá­nyaink azonban hamar talpra áll­tak a fő érdeme Ionescu kapuvé­dőnek, valamint Arghirnak és Po­­panak volt — a 14. percben egyen­lítettek, majd átvették a vezetést, és végig megtartották, igaz, a to­vábbiakban is voltak a találkozó­nak számunkra nehezebb percei. Radványi Pál OLIMPIA UTÁN­ ŐRSÉGVÁLTÁS ELŐTT (Folytatás az 1. oldalról) is kialakíthatnánk a montreáli ke­retet. Minden reményünk megvan erre, hiszen a fiatalokkal már ed­dig szép eredményeket értünk el. Párbajtőrben például a VB-n elért ötödik, müncheni negyedik helyünk még véletlennek tűnt, a további helyezések azonban (Szabónak Pa­­lermóban szerzett harmadik helye, egy második hely a hagyományos négyes tornán) minőségi ugrásról beszélnek.­­ A fiatalok előretörése felvet bizonyos nemzedéki problémákat Hogyan viszonyulnak az időseb­bek a fiatalabb nemzedék törek­véseihez? Egészséges versengés folyik közöttük, vagy létezik egy adott fokú tartózkodás a nagyok részéről? — Gáncsoskodásról nincs szó, de a versengés ténye fennáll s ez ter­mészetes is. Szakszövetségünk bü­­rója egyébként több fontos döntést hozott, amelyek között a leglénye­gesebb, hogy kihagytuk a váloga­tott keretből az idősebb sportoló­kat, akik ugyan elérhetnek még jó eredményeket, de megálltak a fej­lődésben, válogatottságuk fékezné a fiatalok fejlődését, így női tőr­ben lemondtunk Szabó-Orbán Olga szolgálatairól, aki hosszú időn ke­resztül oly sok dicsőséget szerzett a román vívásnak. Nehéz volt meg­válnunk tőle, de törvényszerű. Még egy-két, sőt három évig talán helye volna a legjobbak között, de alig valószínű, hogy Montreálra tartani tudná mostani formáját. Hasonló a helyzet Maria Vicol­lal, valamint a férfi tőrcsapattal, ahol ugyan­csak radikális fiatalítást végeztünk. A régi csapatból csak Mihai Tiu maradt. A kardcsapatból Vintila, Nicolae és Culcea maradt ki, a töb­biek, Irimiciuc, Popescu és Nilca 23—24 évesek, Montreálra még so­kat fejlődhetnek. A párbajtőrözők közül Iárga szolgálatairól mond­tunk le. A megüresedett helyeket fiatalokkal pótoljuk, velük vágunk neki a jövő évi erőpróbáknak. Természetesen látványos eredmé­nyeket nem várunk tőlük, de az el­múlt évek tapasztalata azt mutat­ja, hogy rövid időn belül ott lehe­tünk az élvonalban. 1963-ban női tőrcsapatunkat szerveztük át így, és két év múlva másodikok lettünk a világbajnokságon. — Hogyan értékelte a szakszö­vetség­i vívók olimpiai szereplé­sét? — Elégedettek vagyunk, bár jobb eredményt is elérhettünk volna, három negyedik helyünk könnyen éremmé válhatott volna. Férfi tőr­ben Mihai fiú közel állt az ezüst­éremhez, Pongrácz Antal rosszabb találataránnyal szorult a negyedik helyre. Az olimpiai faluban történt események miatt, a versenyt egy nappal elhalasztották, ami kizök­kentette formájából a marosvásár­helyi fiút. Kardcsapatunk bírói té­vedések miatt nem jutott a­ döntő­be, pedig megérdemelte volna Igaz, az olaszok a döntőben igazol­ták klasszisukat, legyőzték a szov­jet együttest, de az elődöntőben mi voltunk jobbak. Természetesen így is elégedettek vagyunk. Az olimpiák történetében először fordult elő, hogy kardcsapatunk bejutott a leg­jobb négy közé. Különben is vala­mennyi fegyvernemben jól szere­peltek vívóink. — Az olimpián tapasztaltak alapján, milyen irányzatok figyel­hetők meg a világ vívósportjá­ban? — Münchenben érdekes helyzet alakult ki, amire a legjellemzőbb az idősebb és a fiatal nemzedék közötti késhegyre menő harc. A megfelelő erőnléttel nem rendel­kező idősebbek a hagyományos ví­vás képviselői, a gyorsaságot, a len­dületet a technikai fogások széles skálájával pótolják, szemben a bi­zonyítani akaró fiatalokkal, akik épp lendületes, atlétikus vívásuk­kal igyekeznek ellensúlyozni a na­gyok gazdagabb tapasztalatát. A legtöbb esetben az kerül ki győzte­sen, aki jobb erőnléttel rendelke­zik, de kiválóan elsajátította a ví­vás technikájának minden csinjáb­­­inját is. Az atlétikus vívás egyre inkább tért hódít szerte a világon. Nehéz megmondani, hogy mit hoz­nak az elkövetkezendő évek. A vívó-nagyhatalmak őrségváltás előtt állnak. Fiatalítani kell mindenütt. — Említette, hogy párbajtőrben és kardban sokat fejlődtünk, az olimpiai eredmények igazolják, már nem csak a férfi és női tő­­rözőké a babér. Hogyan oszlanak meg az erőviszonyok e négy fegy­vernem között? — Eddig férfi és női tőrcsapa­tunk képviselt komoly erőt. Jelen­leg női tőrözőink vannak az élvo­nalban, a fiatalok képesek az idő­sebbeket méltóan képviselni. Férfi tőrcsapatunk viszont, a régi gárda kiválásával, visszaesett. Még nem találtuk meg a megfelelő utánpót­lást. Ellenben a kardozók és a pár­bajtőrözők felzárkóztak a lányok mellé. A jövőben tehát e három fegyvernemre helyezzük a hang­súlyt, s azon leszünk, hogy a férfi tőrözők is minél hamarább felzár­kózzanak melléjük. Ehhez mind az edzők, mind a sportolók részéről kemény, lelkiismeretes munkára van szükség. — Szerepel-e a szövetség tervei között új vívóközpontok létesí­tése? — Célunk egyelőre megerősíteni a régi központokat. Szeretnék, hogy minden egyesületnél, klubnál biz­tosítani tudjunk fegyvernemenként egy-egy edzőt. Sajnos, a szakem­ber­hiányt egyelőre nem tudjuk pótolni. A Testnevelési Főiskola keretében évente egy-két szakká­der végez, azok is még aktív ver­senyzők. Reméljük azonban, hogy rövidesen megváltozik a helyzet. A Testnevelési Főiskola vívó tanszé­kén egy idő óta Tanase Mure­anu személyében olyan szakember van, aki ismeri vívóéletünk valamennyi problémáját, szükségleteit, hiszen ő is éveken át tapasztalhatta, hogy hal szorít a cipő. — Befejezésül néhány szót arról, milyen rendezvényeken vesznek részt 1973-ban? — Versenynaptárunk évek óta szinte változatlan. Híresek vagyunk arról, hogy évről évre ugyanazokon a rendezvényeken veszünk részt. Jövőre is a világbajnokság, az Európa Kupák, a négyes- és hár­mas találkozók, valamint az egyéni tornák alkotják versenynaptárunk gerincét. Célunk, hogy továbbra is az élvonalban szerepeljünk. Eh­hez tehetséges utánpótlás keretünk szolgál támpontul, őrségváltás előtt állunk, tekintsünk hát bizalommal a soron következő erőpróbák elé. 1972. NOVEMBER 28. KEDD KÁDÁR IMRE „EGY NÉV, AMELYET NEM FELEJTÜNK EL“ Régi, nagyon régi ismerő­söm, s később jóbarátom volt a velem egykorú dr. Kádár Imre író, aki annak idején — az Egyesülés után — Dr. Janovics Jenő színházigazgató jobbkeze volt a kolozsvári Magyar Színháznál. Szerkesztője volt a Napkelet című folyóiratnak, egyik alapítója az Erdélyi Szép­­míves Céh­nek is. Művei felkeltették ugyan fi­­gyelmemet nekem, Tornán újság­írónak, de érdeklődésem és sze­retetem akkor fordult igazán feléje, amikor megjelent a Ha­vas balladát — a Miorija-t is tartalmazó — kiváló és magas művészi nívójú fordításkötete. Következtek azután gyors egy­másutánban Caragiale Elveszett levele, Eftimiu Prometeus­a, Ion Marin Sadoveanu, Octavian Goga, Ion Minulescu színdarab­jainak fordításai. Ez utóbbiak az Erdélyi Szépmíves Céh kiadá­sában jelentek meg Bánffy Miklós előszavával. Ritkán foglalkoztam annyit magyar íróval, mint vele. A ko­lozsvári napilapokban, a buka­resti Adevarul-ban, a Dimineata­­ban, a Lupta-ban, a Cuvintul­­ban, a Curentul-ban, a Viitorul­­ban gyakran írtam róla. Ez nem az én érdemem volt, hanem az övé : ő volt az, aki alkalmat adott nemes kiállásaival, a ro­mán irodalmat szeretettel nép­szerűsítő tevékenységével, hogy foglalkozzam vele a két világ­háború közötti sajtóban. Mikor súlyos betegen feküdtem a ko­lozsvári klinikán é­s Iuliu Hație­­ganu professzor barátom nagy­ban igyekezett az első világhá­borús, verdun környéki gáztá­madások késői nyomát és utó­hatásait eltüntetni. Kádár Imre gyakori kollégiális látogatásai hozzájárultak ahhoz, hogy foko­zatosan visszanyerjem életked­vemet és régi, kipusztíthatatlan optimista világnézetemet. Természetesen nem voltam az egyedüli, aki Kádárt tisztelte és szerette. Felfigyelt rá dr. Sextil Puscariu, a neves irodalom­­tanár, Lucian Blaga, akkoriban a kolozsvári Volnja című napi­lap munkatársa, Emil Isac, az elmaradhatatlan jóbarát és má­sok, figyelmesen kommentálták nemes kulturális buzgalmát, fá­radozásait. És mindannyian — románok és magyarok — örül­tünk, amikor N. Iorga a szellem­­óriás, Neamul Românesc című napilapjában, vezércikkben tisz­telte meg, melynek címe csak annyi : Kádár. „Jegyezzük fel magunknak ezt a nevet — írta Iorga — , egy név, amelyet nem felejtünk el.* Nicolae Titulescu kívánságára Bukarestbe költöztem, munkatár­sa lettem a Külügyminisztérium sajtóosztályának s így kolozs­vári összeköttetéseim bizonyos mértékben meglazultak. Később, hosszú évek és világváltozások után értesültem, hogy Kádár Imre Budapestre költözött. Ez évben, a nyáron, amikor megtudta, hogy a budapesti Magyar Tudományos Akadémia szívélyes meghívása folytán a magyar fővárosban tartózkodom, azonnal felkeresett, s órákon át megindultan felelevenítettük a múlt drága emlékeit. Most, amikor kezemben van a haláláról szóló halotti értesítés bennem az őszinte baráti szere­tet, a sok, immár félszázados feledhetetlen emlék szólal meg. Levelei közül, amelyet hozzám intézett, a következőből közlök részleteket: Kedves barátom, régen nem örültem annyira levél­nek, mint a Te­odisszeuszi bolyongás után is nagy ké­séssel megérkezett soraidnak Örvendek, hogy még nem fe­lejtettél el és hogy még ked­ves feleséged is emlékszik reám. És örvendek, hogy Nektek is annyi örömet szerez a szépséges Virgil, mint ne­künk a 2 1/4 éves Jánoskánk, akit­­ most 20 éve Dachau­­ban elveszett — fiamról ne­veztek el. Én még változatlanul sokat dolgozom (. . .) Egészségem ki­elégítő s elég sokat utazom külföldre (...) A nyáron Prá­gában román delegációval voltam együtt. Örömmel gondolok vissza közös küzdelmeinkre, népeink jobb megértéséért és hiszem, hogy a kulturális csere elég­gé töretlen útján annak ide­jén mi is leraktunk egy-egy nem éppen rossz alapkövet Kemény G. Gábor szép gyűj­teményében én is örömmel olvastam értékes megemléke­zéseidet Móriczról és Kuncz Aladárról (tényleg fordítod a Fekete Kolostort?) bennem persze „A havas balladád­ról szóló értékelésed is ele­ven emlékként él, meg egész nemes humanista ma­gatartásodra, megpróbáló, nehéz időkben. Hálás szívvel kívánok Ne­ked, feleségemmel együtt na­gyon boldog új esztendőt (...) Igaz, baráti szeretettel ölel (sk) Kádár Imréd Budapest, 1964 december 20. Kádár Imre a legérdemesebb s legértékesebb úttörők egyike volt, mégpedig oly időkben, a­­mikor a humanizmus, a népek közötti megértés eszméje még elég idegenül hangzott a félre­vezetett tömegek sajtójában. Magyarok és románok örök há­lával tartoznak az írónak, a ne­mes és fázadhatatlan békehar­cosnak. Corneliu Codarcea (Folytatás az 1. oldalról) expozéjából : a lakosság szo­cialista szektorból származó pénz­beli összjövedelme 1973-ban több mint 18 milliárd lejjel lesz na­gyobb, mint 1972-ben és ennek megfelelően emelkednek az áru­eladások és szolgáltatások is ; 1973-ban például 23 milliárd lejt tesznek ki a lakosságnak vég­zendő szolgáltatások, 13,7 száza­lékkal többet, mint az idén. Az említett Minisztertanácsi Ha­tározatot olvasva is szembetűnik a párt és az állam méltányossági po­litikája. Mint ahogyan a fizetés­emelésnél is mindenekelőtt a kis­fizetésű alkalmazotti kategóriák részesültek előnyben (mint ismere­tes, ettől az évtől kezdve a mini­mális fizetés 1000 lejre emelkedett, havi segélyeket folyósítanak, nö­vekedett a sokgyerekes családok segélye, a társadalombiztosítási nyugdíjak, biztosított a szövetkezeti parasztok javadalmazási minimuma stb.) a részletre történő árusítás és szolgáltatások is elsősorban a kis- és közepes fizetésnek érdekeit tartják szem előtt. A havi részlet­re vásárlók felső fizetési határát 3600 lejben állapítja meg a hatá­rozat, s ezt a határt csak építke­zési, szerelési szolgáltatások és személyi tulajdonú lakásvásárlás esetében lehet áthágni. S a méltá­nyosságról szólva domborítsuk ki azt is, hogy az életszínvonal eme­lésére irányuló pártpolitika a jö­vőben is következetesen ügyelem­­be veszi ezt ; erre épül. Nicolae Ceausescu elvtárs a fent említett előadói beszédében rámutatott, LÉPÉS hogy 1973-ban több mint 4,3 mil­liárd lejre rúg a kisfizetések eme­lése, s a többi alkalmazotti kate­góriák fizetésének javítása, a pa­rasztság reáljövedelme pedig a jövő évben meghaladja majd a 44 milliárd lejt, amely összeg hét szá­zalékkal nagyobb az ideinél. És végül még egy gondolatot vessünk papírra ezzel a Miniszter­­tanácsi Határozattal kapcsolatban. Röviden összefoglalva : a részletre történő vásárlás is kapcsolatban van a gazdaszellemmel és a taka­rékossággal. Hogy miként? Anél­kül, hogy bonyolult közgazdasági és pénzügyi fejtegetésekbe bocsát­koznánk, megállapíthatjuk : a vá­sárló tervezett beosztással olyan tartós közszükségleti javakhoz jut, tehát állami kölcsönben részesül, amelyek személyi tulajdonát, ház­tartását, otthonát gyarapítják, s az egyént gazdagítva a társadalom, az ország általános anyagi civili­zációs színvonala is emelkedik. S az államháztartás pénzügyi terve­zését, az árualappal való ésszerű gazdálkodást is kedvezően előse­gíti. Nem árt hát ezt is megemlí­teni, amikor mindent átfogó orszá­gos mozgalom bontakozott ki az anyagi és szellemi értékeinkkel, eszközeinkkel való gazdálkodás javításáért, a gazdaszellem meg­honosításáért minden tevékenységi területen. Szükségesnek tartottuk mindezt elmondani a Buletin Oficial emlí­tett számát kommentálva, mert a lakosság nagy részét érinti ez a Minisztertanácsi Határozat, mely november 13-án lépett érvénybe. ŐSZI BARÁZDÁK (Folytatás az 1. oldalról) kezdtek a jövő évi termelés-szerke­zet kidolgozásához. Figyelembe véve a szükségleteket, az ipari nö­vénytermesztés iránti igényeket, Hargita megyétől is több cukorré­pát vár a nemzetgazdaság. Ugyan­akkor emelkedik a burgonya ve­tésterülete is, és természetesen több árpát is termesztenek, tekintettel arra, hogy az őszi búzavetéseknél nem jutottak el a száz százalékig. Az ipari növénytermesztés súlyának emelkedése természetesen tudatos talajelőkészítést igényel és a jövő évi magágyat nyilván most az ekékkel kell megalapozni. Nem kö­zömbös tehát egyetlen gazdaság számára sem, hogyan sikerül az őszi mélyszántási előirányzatokat megvalósítani. Az őszi szezonfeladatok közé tar­tozik az elvetett gabonák vegetá­ciós állapotának nyomonkövetése. A nedves és viszonylag meleg idő­járás hatására a kelés megyeszer­­te meggyorsult, látni már jól bok­rosodó táblákat is. A szakvezetés viszont változatlanul figyelmet he­lyez a vegetációs állapot nyomon­­követésére és ahol szükséges, mű­trágyával segítik a bokrosodást, a teleltetés feltételeinek jó megte­remtését.

Next