Előre, 1973. március (27. évfolyam, 7872-7898. szám)

1973-03-01 / 7872. szám

XXVII. évfolyam 7872. szám 6 oldal­ára 30 iráni 1973. március 1., csütörtök AZ RKP KB VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE 1973. február 27-én ülést tartott az RKP Központi Bizottságának Végrehaj­tó Bizottsága. Az ülésen Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommu­nista Párt főtitkára elnökölt. A Végrehajtó Bizottság megvitatta a Románia Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanácsának megalakítására, megszervezésére és működésére vonatkozó törvény terveze­tét, a Legfelsőbb Pénzügyi Ellenőrző Bi­zottság megalakítására, megszervezé­sére és működésére vonatkozó törvény tervezetét, a Gazdasági-Társadalmi Szervezési Tanács megalakítására és működésére vonatkozó törvényerejű rendelet tervezetét, valamint az 1968. évi 9. és 10. számú törvénnyel kapcso­latos módosító indítványokat. A Végre­hajtó Bizottság elhatározta, hogy a tör­vénytervezeteket a bizottságban el­hangzott javaslatok alapján eszközölt javításokkal megvitatás végett a párt Központi Bizottságának plénuma elé terjeszti. A Végrehajtó Bizottság ezután meg­vitatta a testnevelési és sporttevékeny­ségről szóló tájékoztatót, valamint a testnevelés és sport további fejlesztését szolgáló egyes intézkedéseket, s elha­tározta, hogy ezeket az RKP KB plénu­ma elé terjeszti. Az RKP KB Végrehajtó Bizottsága a mezőgazdasági munkaszervezés és -ja­vadalmazás javítására vonatkozó intéz­kedéseket vitatott meg és fogadott el, s elhatározta, hogy ezeket az RKP KB plénuma elé terjeszti jóváhagyás cél­jából. A Román Kommunista Párt Országos Konferenciáján hozott határozatok vég­rehajtásának vonalán a Végrehajtó Bi­zottság kimondotta, hogy további hatá­rozott intézkedéseket kell tenni a bü­rokratikus jelenségekkel szemben, a mi­nisztériumok és központi intézmények adminisztratív apparátusának egysze­rűsítésére és csökkentésére, a szakem­berek és más káderek ésszerű felhasz­nálására a gyárak és üzemek produktív tevékenységében, az ország gazdasági és társadalmi fejlesztésének döntő szektoraiban. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy ezeket a problémákat az RKP Központi Bizottságának plénu­ma elé terjeszti. A Végrehajtó Bizottság végül folyó ügyeket intézett. ­ZÖLD UTAT A CUKOR­RÉPÁNAK!­­ • „Édes" tudósítás: két év alatt 80 szá­zalékkal emelkedett a cukorrépa össz­termelése • 47 szövetkezet ért el 50 000 kg-nál magasabb hektárátlagot • 1973-as célkitűzés: hétmillió tonna répát termelni • Sürgető feladat: a vetés A zöld utat, amelyet a címben is igénylünk, lé­nyegében már megkapta a répa. Sőt, úgy is fogal­mazhatnánk: ezen az úton sikerült jó kezdősebes­séggel elindulni. Példázhatnánk a nemrégiben ösz­­szesített rekordhozamokkal, azzal, hogy 1972-ben az ország történetében legmagasabb hozamot sike­rült betakarítani. Dehát e rekordok örvendetesen történt, amikor hektárszámban is emelkedett, sőt emelkedik most is a vetésterület. Az 1956. évi 157 900 hektárról például 1971-ig 190 ezer hektárig jutottunk el, az idei elő­irányzat viszont már meghaladja a 240 ezer hektárt. Lényegében tehát csupán az idén közel ötvenezer hektárral több területen vetnek ré­pát egy lényegében „szűkített“ öve­zetben. Neamt megyében például 82-ről 51-re csökkentették a répater­melő gazdaságok számát, Maros megyében 20 egységből vonták ki a répát és így tovább. Hogy miként sikerült ez? Nyilván egy szemlélet megcáfolása útján juthattak ide. Látszólagos ellentmondás áll fönn ugyanis az állattenyésztés fejleszté­se követelte nagyobb takarmányter­mesztési igény, szükséglet és a cu­korrépaterület növelése között. Hogy miért látszólagos az ellentmondás? Az utóbbi évek tapasztalata beiga­zolta, alátámasztja azt a tényt, hogy a cukorrépa vetésterület takarmány­termő terület is egyidőben. Har­mincezer kilós gyökértermés esetén a szövetkezet 45 tonna jó minőségű takarmányhoz jut, 20 tonna répafej és levél, 25­ tonna répaszelet és 450 kg melász formájában. Ugyanakkor tehát miközben legalább a takar­mánytermesztésre fordított terüle­tekkel egyenértékű koótot nyernek, a 30 ezer kilós hektáronkénti répa­­termés legalább tízezer lej pénz­bevételt is jelent a szövetkeze­tek számára. Amit mostanáig csak néhány szö­vetkezet valósított meg, tehát a 30 ezer kg-on felüli termést, most a szövetkezetek nagy többsége túlszár­nyalta. A tavaly 28 ezer kg-ot kép­viselt az országos átlag, ami az össztermelést tekintve 32 százalék­kal magasabb az előző évinél és 80 százalékkal haladja meg az öt­éves terv indulási szintjét. Az or­szág 47 termelőszövetkezetében a hektárátlag meghaladta az ötven­ezer kg-ot is, ami egyszerűen elér­hetetlennek tűnt még akár három évvel ezelőtt is. E kiemelkedő si­kerek között nehéz is sorrendet felállítani. Az értekezleten­­az idén az ország két helységében, Craiován és Marosvásárhelyen szerveztek ta­nácskozást) elsőként kapott szót Szana Ioan, egy Szilágy megyei ter­melőszövetkezet — Goroszló — fő­mérnöke, aki a lehető legtermésze­tesebb formában mondta el, hogyan sikerült hektáronként hetvenezer kg-os hozamot megvalósítani. De ugyanígy beszélhetnénk és kiemel­hetnénk az Arad megyei podgoriai, a Kovászna megyei szentléleki, a Maros megyei gernyeszegi, sárom­­berki stb., stb. gazdaság sikerét. A körülményeket figyelembe véve vi­szont külön szeretnénk méltatni a mezősályi répatermesztők bravúr­ját. A Mezőség kellős közepén úgy­szólván minden előzmény nélkül és kétszáztíz hektáros területen (a hek­társzám hangsúlyozása nem vélet­len) a szövetkezetben hatvanötezer kg-os cukorrépatermést takarítottak be. De arra is volt példa, hogy egyik-másik parcellán már-már hi­hetetlennek tűnő rekordok szület­tek. A szövetkezet vezetősége pél­dául külön elismerésben részesítette Maria Borz és Maria Ture munká­ját, mivel a megművelésre kapott parcellán 81 843 kg-os hozamot való­sítottak meg. Nem túlzott tehát Duma Gheorghe, a termelőszövetke­zet elnöke, amikor az országos cu­korrépatermesztő értekezleten azt emelte ki, az elért magas átlag nem a lehetséges maximum és hogy az idei minimális szint, amit országos Flóra Gábor (Folytatása a 2. oldalon) manapság csak egy évig élnek. Ami maradandó és több a rekord tényénél is, az a répatermesztés szer­kezetében bekövetkezett változás. Az utóbbi két évben, pontosabban ötéves tervünk első két évé­ben nagykorúsodott, kiteljesedett e fontos kultúra, két év alatt nagyobb lépést tettünk előre, mint ko­rábban bármikor... . Szűkebb körben — tágasabban Ez a „nagyotlépés“ termesztési ösz­­szefüggésekben is sokatmondó. Éve­ken át a cukorrépatermesztés nagy problémája volt a területi elapró­zottság. A tervmutatók mechanikus lebontása, szövetkezetekre való gé­pies felosztása oda vezetett, hogy a répa nem csupán területileg apró­­zódott el, hanem a termesztési öve­zet „behatolt“ (egyre jelentősebb mértékben) a kevésbé megfelelő zónákba. Ha most másképpen van és a hozamok lényegesen magasab­bak, az nem kis mértékben annak tulajdonítható, hogy a répa meg­találta „helyét“ vagy egyre inkább teret nyer a termesztési szempont­ból kedvező övezetekben. Persze, mindez látszólag csupán tervezési kérdésnek tűnik, ám a gyakorlatban sokkal többről van szó. Tudnunk kell ugyanis azt, hogy a területkon­centrálás olyan körülmények között Mai számunkban: MŰVELŐDÉS (2. oldal) TERMÉSZET EMBER TUDOMÁNY (3 oldal) SPORT • SPORT (4. oldal) Ha tiszteletben akarnám tartani a hivatalos formákat, úgy kellene kezdenem ezt az írást, hogy „Alul­írott...", s azzal kellene folytatnom, hogy „A véleményezés tárgya : Hő­­visszanyerő berendezés a CTF ka­zánokhoz..." De mivel effajta erköl­csi dokumentumot, mint amilyennel én most a közvélemény elé állok, úgy sem szoktak az újítások akta­csomóihoz csatolni, nyugodtan megengedhetem magamnak, hogy szabálytalan véleményezést írjak. Van annak már jónéhány hete, hogy hétpecsétes, jókora fehér bo­rítékkal kezében kopogott szerkesz­tőségi szobám ajtaján Eresei Sán­dor, marosvásárhelyi építésztechni­kus. Még vagy három hasonló bo­rítékot cipelt táskájában, az egyi­ket, mint mondotta, a találmányi hivatalba, a másikat a fővárosi Grivija Rosie kazángyár újítások­kal foglalkozó irodájába igyekezett eljuttatni. Hallottam már erről az emberről, olvastam róla A Hétben Dános Miklós riportját, sőt Eresei Sándor Pisa-ból írott levelét is. Olaszor­szágba személyesen adta át az il­letékeseknek azt a munkát, ame­lyen majdnem két éven keresztül dolgozott. A Pisai ferde torony meg­mentésére, megerősítésére vonatko­zó tervjavaslatáról volt szó. — Mi lett a javaslat sorsa ? — Hivatalos papírom van róla, hogy átvették a munkámat, nagyon udvariasan meg is köszönték, vá­laszt azonban még nem kaptam rá. Amint a sajtóból értesültem, a he­lyi hatóságokat még mindig élén­ken foglalkoztatja a torony helyze­te, nemzetközi versenyt írtak ki a megmentésére vonatkozó életrevaló ötletekre, javaslatokra. — Tudja-e, hogy az ilyen maga­fajta újítókat, feltalálókat némelyek enyhén szólva furcsa szerzeteknek... olyan megszállott­ féléknek tartják ? — Hát igen, de másként nem le­het. Az ember rájön valamire, s természetesen azt szeretné, ha sike­rülne megvalósítania elgondolását. Odáig viszont néha nagyon hosszú az út. Sokszor jóval hosszabb, mint maga az újítás kidolgozása. S vagy lemond mindenről, vagy pe­dig küzd, szaladgál, kér, követelő­zik, míg lassan valóban olyan megszállott­ féle lesz. Egyesek el sem tudják képzelni miért is fon­toskodik, töri magát az ilyen ma­gamfajta. Az anyagi elismerés leg­többször jelentéktelen, ha jól ki­számítjuk alig térül meg a sok ki­adás. Erkölcsi sikerről se igen be­szélhetünk, ha addig még a józan eszedet is kétségbe vonják. — Akkor miért, mégis ? — Talán magam se tudom, de úgy nem lehet élni, dolgozni, hogy ne foglalkoztasson valami a mun­káddal, a munkahelyeddel kapcso­latosan. Figyelmesen hallgatom az előt­tem ülő embert, s egyre inkább ér­dekel, amit mond. Nemcsak a Pisai ferde torony „kiegyenesítőjét" lá­tom már benne. — A borítékban miről van szó ? — Ha kibontja, mindent pontosan megért belőle. De elmondhatom élőszóban is. Amikor vállalatunk, a marosvásárhelyi kesztyűgyár, az igényeknek megfelelően új termé­keket kezdett gyártani, a bőrkabá­tokat, több gőzre lett szükség, amit a régi kazán adni már nem tudott. Tehát új kazán kellett volna, beru­házás, pénz és persze megfelelő mennyiségű drága fűtőanyag az üzemeltetéséhez. Nem is beszélve arról, hogy helyünk se volt ahová az új kazánt beállítsuk. Azokban a napokban olvastam éppen az Elő­­rében pártunk főtitkárának egyik beszédét arról, hogy jobban kell Illés József (Folytatása a 4. oldalon) ERKÖLCSI VÉLEMÉNYEZÉS-FÉLE EGY ÚJÍTÁSHOZ Világ­ proletárjai, egyesüljetek! _­­TIV Tv~ Országos politikai napilap • București • Románia Szocialista Köztársaság Nicolae Ceausescu elvtárs nem hivatalos baráti látogatást tesz a Csehszlovák SZK-ban Nicolae Ceausescu elvtárs, a Ro­mán Kommunista Párt főtitkára március első napjaiban nem hivata­los baráti látogatást tesz a Csehszlo­vák Szocialista Köztársaságban Gus­tav Husák elvtársnak, a Csehszlo­vákiai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának a meghí­vására. A Szocialista Egységfront Országos Tanácsa Végrehajtó Bürójának ülése Február 27-én, kedden Nicolae Ceausescu elvtárs elnökletével ülést tartott a Szocialista Egységfront Országos­­ Tanácsának Végrehajtó Bür­ója. A Végrehajtó Büró megvitatta a Szocialista Egységfront tanácsai munkájának tökéletesítésére és tár­sadalmi-gazdasági szerepük növelé­sére vonatkozó határozattervezetet, s elhatározta, hogy a tervezetet meg­vitatás és jóváhagyás végett a Szo­cialista Egységfront Országos Ta­nácsának plénuma elé terjeszti. A Végrehajtó Büró megvitatta több egyesületnek és társadalmi szerve­zetnek a Szocialista Egységfront­hoz való csatlakozásra vonatkozóan benyújtott kérését, elfogadta a szer­vezet félévi munkatervét, majd fo­lyó ügyeket intézett el. TÉL A BUCSIN-TETŐN Ha az ember régóta járja az országot (jómagam 26 éve ri­­porterkedem), kialakul ben­ne egy olyan érzés, hogy min­denütt volt már, mindent lá­tott, sehol sem érhetik megle­petések. Ilyesmi motoszkált bennem, a­­mikor nemrég Gyergyóból a Bucsin-tetőn át iparkodtunk Pa­­rajd felé. Legutóbb néhány év­vel azelőtt jártam ott. Jól em­lékeztem az akkor még új me­nedékházra, a zöld pázritos tisztásra, a fenyves aljában le­gelésző nyájra. De vonzott az is, hogy ritka szép úton haladunk majd, nem falvakon, városokon át, hanem sűrű erdőn, jórészt fenyők között. Ha már nem ho­zott havat ez a február, s csak ködben van részünk, legalább a grgantaillatot, az erdő leheletét érezzük a havason. Keltem át én a Kárpátok majd minden szo­rosán az északi Vatra Dornei környékétől le a Vaskapuig, be­jártam gyalog a Hargitát, utaz­tam kocsival Nagybányáról Szigetre a Gutinon keresztül, ér­keztem meg Zilahra a Meszes rengetege felől, de ilyen hosszú, ember nem lakta útszakaszt, ennyire érintetlen erdőséget nem láttam másfelé. Elhagytuk Gyergyót, beértünk Alfaluba, s már látszott a Bu­­csin-tető, a fenyves zöldje. Ak­kor ért az első meglepetés. Gyergyóban, a városban hozzá­szoktunk ahhoz, hogy aszfalton, sima úton járjunk. Ezt valami­képp természetesnek tekintet­tük Alfaluban is, s csak a hava­sok előtt. Bozzontan ébredtünk rá, hogy eddig nem így volt, kövezett úton zötykölődtünk erre­felé. Nem tudom, ki hogy van, de én mindig megörvendek, ha frissen aszfaltozott úton járok. A műutat a civilizáció előőrsé­nek, a fejlődés irányjelzőjének látom, s különösen akkor lep meg, ha elhagyatott isten háta­­mögötti vidéken fedezem föl. Amilyen a Bucsin-tető is. Ilyen­kor úgy érzem, jól haladunk a közlekedés korszerűsítésével, ha már a nagyvárosoktól, ipari köz­pontoktól messze eső tájakon is betonutat építünk. Mihamar újabb meglepetés ért: az erdőben hó fogadott. Na­gyobb foltokban már azelőtt is láttuk, de itt összefüggő takarót alkot. Azt, hogy elmaradt az asz­falt, már nem bántuk — most építik a hidakat, a nehezebb, töltéses, kanyargós szakaszokat — mindenért kárpótolt a remek látvány. A „fehér" talajból zöl­den sudárló fenyők sokasága emelkedett ki, de a hó ágaikon is megtelepült, üdén csillogott, néhol kékes-jeges csapokban ló­gott lefelé, akár az ereszeken: úgy tetszett, hogy az erdő — a gyergyói medence síkja után — nemcsak a kaptatók, kanyarok, fák, bokrok, sziklák sokaságával lepett meg bennünket, hanem a hó honával is. A hidegség, üde­­ség, északiság világával. Mindez azonban csak a tetőn bontakozott ki teljes tündökletes­­ségével. A lankás tisztás fehér­sége szinte vakított, szélén a fenyves fala tömörlött, mintha magasságával, sűrűségével ipar­kodott volna útját állni az irtás további terjedésének. Ritka na­pot fogtunk ki. Éteri kéken ra­gyogott fölöttünk az égbolt ku­polája, felhő nem tarkította se­hol, csak a nap aranyló sugarai árasztottak el mindent, mindent, nemcsak a környéket­ vagy az ar­cunkat, de még a szívünk mélyét is, annyira vidámmá, frissé vál­tunk. Az pedig már nem is nagyon lepett meg bennünket, hogy a hajdani magányos menedékház körül csinos fakalyibákból álló kempingfélét találtunk, hogy a közelben néhány magánember is épített víkendházat, hogy a patakot elgázolták s szép kis halastavat létesítettek. Inkább a­­zon csodálkoztunk, hogy ez az eszményi hely még csak ennyi­re épült ki. Hiszen valóban esz­ményi: 45—50 kilométeren át megszakítatlan az erdő, a Hargita és a Görgényi-havasok rengete­gei húzódnak jobbra-balra. És ezer méter magasan vagyunk és messze innen minden hőerőmű, vasút vagy vegyiüzem. Hogy tá­gul itt a tüdő, milyen könnyű a lélegzés, mozgás, még a téli nap is hogy pirít! De nagy kincs manapság az ilyesmi! A Bucsin-tetőn november de­reka óta hó van. És jó, hogy van már menedékház, van kem­ping, betonút és autóbuszjárat és . . . oda megyek majd ez­után üdülni, oda megyek télen és nyáron. Herédi Gusztáv A 4. OLDALON: A községi pártbizottsági titkárok és néptanácsi elnökök megyei értekezletei A VITA TÁRGYA A FALVAK GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI-KULTURÁLIS FEJLESZTÉSE S­zem- és féltanúja voltam, a­­mikor egy közíró — eléggé ismert személy — kijelen­tette, hogy X szerinte nem költő, mert a verseiből hiányzik a líra, a szépség, a fantázia, hogy egy­általán dilettáns és gyenge mű­kedvelő színvonallal, éppenség­gel színvonaltalanul jelentkezik. Kiegészítésül hozzátette, hogy ideológiai szempontból is bot­rányos, amit művel, mert nem ismeri az élet és a vers dialek­tikáját, képtelen az alkotó el­vonatkoztatás és a favágó min­dennapi fáradságos munkájának szimbiózisát fennen szárnyalás­sal, művészi szinten kidomborí­tani. Mondtam, hogy írja meg a véleményét, hiszen az irodalom­­kritikát is, akár a verset, mű­alkotásként tartja számon a szaktudomány és közvélemény. Ugyancsak kiegészítésül tet­tem hozzá, hogy kollegiálisabb, ha megírja, mert egészen más, amikor a bátor, szakavatott vé­lemény egy folyóirat hasábjain jelenik meg és nem acsarkodva tálaljuk egy csésze kávé és esetleg több pohár vodka mel­lett. Titokban arra is gondoltam, milyen gyönyörű írás születhet­nék ebből az „igényes forradal­mi kombattivitásból", amely minden molekulájával a marxis­ta filozófia három fő forrására épül és ugyanakkor irodalom­kritikai szuperkompetenciát akar sugallni, mondjuk tömegméret­ben. Válaszából megértettem, hogy kész megmarkolni a nyílt és őszinte kiállás lándzsáját, de egyelőre képtelen — igen-igen fontos közügyi elfoglaltsága miatt — egy alapos, mindent át­fogó, mélyenszántó, úgymond A „kitagadott" költő európai kitekintésű elemzésre vállalkozni. Ha ilyen nyomós okai van­nak ... mit tehet az ember? Vég­telenül sajnálja, hogy az illető a tanulmány megírására képte­len, de egy költő munkásságát tagadni képes. Nem csak azért képtelen, mert időhiányban szenved. Hiszen könnyebb az abszurd kimondá­sa mint leírása, és előfordul, hogy kevesebb a vagdalkozás egy csésze kávé mellett, mint kéziratban. De a kimondott és leírt szó másban is eltér egy­mástól. A publikált írást intéz­ményesen terjesztik és a meg­bírált, úgymond, hivatalosan ér­tesül a kifogásokról. A szóbeli — odavetett — „bírálat" meg­felelő „diszkrécióval", „teljesen zárt körben" hangzik el. A ke­vésbé avatottak számára jegy­zem meg, hogy az a bizonyos zárt kör azért úgynevezett, mert mindig van egy vagy több olyan sugara, amely a körből nagy átütő erővel kisugárzik és más — sajátos delejességgel rendelkező — körök belsejébe hatol. Ugyanakkor nem hagyha­tó figyelmen kívül, hogy a su­garak terjedési sebessége na­gyon változó. Terjednek a gya­logjáró, valamint az autóbusz, vonat és repülő sebességével. Előfordul, hogy a lökhajtásos repülő gyorsaságával dacolva, egyes sugárrészecskék hangim­pulzusok formájában, telefonon jutnak tovább. Tehát láthatjuk, hogy a suga­rak állandó dialektikus moz­gásban vannak. Annak az iga­zolása viszont, hogy legalább egy, de lehet hogy több is, eljut abba a körbe, amelybe a kita­gadott költő sugárzik, sokkal bonyolultabb feladat. Itt a rész­letes felmérések, a tudományos módszerekkel végzett kutató-ke­reső munka hiánya súlyos ne­hézségeket okoz. Ilyen körülmé­nyek között a sugarak mozgásá­nak követése a közvetlen meg­figyelés módszerével szinte le­hetetlenné válik. Ezért kénytele­nek vagyunk más módon bizo­nyítani hogy a kitagadás eljut a címzett költőhöz. Erről akkor győződünk meg legkönnyebben, ha megfigyelésünket a költő reagálására irányítjuk. Amikor a költő még nem tud­ja, hogy kitagadták, normálisan viselkedik. Miután viszont érte­sül az említett „magasröptű bí­rálatról" teljesen kiborul. Őr­jöng, káromkodik, csapkod, le­higgad, töpreng, szorong, elke­seredik. Ezek a legfontosabb diagnózis-elemek minden kétsé­get kizáróan jelzik, ha a kita­gadott tudomást szerzett kitaga­dásáról Lehet, hogy ilyenkor születik a pesszimista líra. De nem valószínűtlen, hogy egy ideig semmilyen líra nem íródik Magam is töprengek. A kita­gadóra gondolva, ilyenek jut­nak eszembe: irigység, intrika, jellemtelenség .. Meg ilyenek: férfiasság, betyárbecsület, helyi állás . .. Koppándi Sándor

Next