Előre, 1973. március (27. évfolyam, 7872-7898. szám)
1973-03-01 / 7872. szám
XXVII. évfolyam 7872. szám 6 oldalára 30 iráni 1973. március 1., csütörtök AZ RKP KB VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE 1973. február 27-én ülést tartott az RKP Központi Bizottságának Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára elnökölt. A Végrehajtó Bizottság megvitatta a Románia Legfelsőbb Gazdasági és Társadalmi Fejlesztési Tanácsának megalakítására, megszervezésére és működésére vonatkozó törvény tervezetét, a Legfelsőbb Pénzügyi Ellenőrző Bizottság megalakítására, megszervezésére és működésére vonatkozó törvény tervezetét, a Gazdasági-Társadalmi Szervezési Tanács megalakítására és működésére vonatkozó törvényerejű rendelet tervezetét, valamint az 1968. évi 9. és 10. számú törvénnyel kapcsolatos módosító indítványokat. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy a törvénytervezeteket a bizottságban elhangzott javaslatok alapján eszközölt javításokkal megvitatás végett a párt Központi Bizottságának plénuma elé terjeszti. A Végrehajtó Bizottság ezután megvitatta a testnevelési és sporttevékenységről szóló tájékoztatót, valamint a testnevelés és sport további fejlesztését szolgáló egyes intézkedéseket, s elhatározta, hogy ezeket az RKP KB plénuma elé terjeszti. Az RKP KB Végrehajtó Bizottsága a mezőgazdasági munkaszervezés és -javadalmazás javítására vonatkozó intézkedéseket vitatott meg és fogadott el, s elhatározta, hogy ezeket az RKP KB plénuma elé terjeszti jóváhagyás céljából. A Román Kommunista Párt Országos Konferenciáján hozott határozatok végrehajtásának vonalán a Végrehajtó Bizottság kimondotta, hogy további határozott intézkedéseket kell tenni a bürokratikus jelenségekkel szemben, a minisztériumok és központi intézmények adminisztratív apparátusának egyszerűsítésére és csökkentésére, a szakemberek és más káderek ésszerű felhasználására a gyárak és üzemek produktív tevékenységében, az ország gazdasági és társadalmi fejlesztésének döntő szektoraiban. A Végrehajtó Bizottság elhatározta, hogy ezeket a problémákat az RKP Központi Bizottságának plénuma elé terjeszti. A Végrehajtó Bizottság végül folyó ügyeket intézett. ZÖLD UTAT A CUKORRÉPÁNAK! • „Édes" tudósítás: két év alatt 80 százalékkal emelkedett a cukorrépa össztermelése • 47 szövetkezet ért el 50 000 kg-nál magasabb hektárátlagot • 1973-as célkitűzés: hétmillió tonna répát termelni • Sürgető feladat: a vetés A zöld utat, amelyet a címben is igénylünk, lényegében már megkapta a répa. Sőt, úgy is fogalmazhatnánk: ezen az úton sikerült jó kezdősebességgel elindulni. Példázhatnánk a nemrégiben öszszesített rekordhozamokkal, azzal, hogy 1972-ben az ország történetében legmagasabb hozamot sikerült betakarítani. Dehát e rekordok örvendetesen történt, amikor hektárszámban is emelkedett, sőt emelkedik most is a vetésterület. Az 1956. évi 157 900 hektárról például 1971-ig 190 ezer hektárig jutottunk el, az idei előirányzat viszont már meghaladja a 240 ezer hektárt. Lényegében tehát csupán az idén közel ötvenezer hektárral több területen vetnek répát egy lényegében „szűkített“ övezetben. Neamt megyében például 82-ről 51-re csökkentették a répatermelő gazdaságok számát, Maros megyében 20 egységből vonták ki a répát és így tovább. Hogy miként sikerült ez? Nyilván egy szemlélet megcáfolása útján juthattak ide. Látszólagos ellentmondás áll fönn ugyanis az állattenyésztés fejlesztése követelte nagyobb takarmánytermesztési igény, szükséglet és a cukorrépaterület növelése között. Hogy miért látszólagos az ellentmondás? Az utóbbi évek tapasztalata beigazolta, alátámasztja azt a tényt, hogy a cukorrépa vetésterület takarmánytermő terület is egyidőben. Harmincezer kilós gyökértermés esetén a szövetkezet 45 tonna jó minőségű takarmányhoz jut, 20 tonna répafej és levél, 25 tonna répaszelet és 450 kg melász formájában. Ugyanakkor tehát miközben legalább a takarmánytermesztésre fordított területekkel egyenértékű koótot nyernek, a 30 ezer kilós hektáronkénti répatermés legalább tízezer lej pénzbevételt is jelent a szövetkezetek számára. Amit mostanáig csak néhány szövetkezet valósított meg, tehát a 30 ezer kg-on felüli termést, most a szövetkezetek nagy többsége túlszárnyalta. A tavaly 28 ezer kg-ot képviselt az országos átlag, ami az össztermelést tekintve 32 százalékkal magasabb az előző évinél és 80 százalékkal haladja meg az ötéves terv indulási szintjét. Az ország 47 termelőszövetkezetében a hektárátlag meghaladta az ötvenezer kg-ot is, ami egyszerűen elérhetetlennek tűnt még akár három évvel ezelőtt is. E kiemelkedő sikerek között nehéz is sorrendet felállítani. Az értekezletenaz idén az ország két helységében, Craiován és Marosvásárhelyen szerveztek tanácskozást) elsőként kapott szót Szana Ioan, egy Szilágy megyei termelőszövetkezet — Goroszló — főmérnöke, aki a lehető legtermészetesebb formában mondta el, hogyan sikerült hektáronként hetvenezer kg-os hozamot megvalósítani. De ugyanígy beszélhetnénk és kiemelhetnénk az Arad megyei podgoriai, a Kovászna megyei szentléleki, a Maros megyei gernyeszegi, sáromberki stb., stb. gazdaság sikerét. A körülményeket figyelembe véve viszont külön szeretnénk méltatni a mezősályi répatermesztők bravúrját. A Mezőség kellős közepén úgyszólván minden előzmény nélkül és kétszáztíz hektáros területen (a hektárszám hangsúlyozása nem véletlen) a szövetkezetben hatvanötezer kg-os cukorrépatermést takarítottak be. De arra is volt példa, hogy egyik-másik parcellán már-már hihetetlennek tűnő rekordok születtek. A szövetkezet vezetősége például külön elismerésben részesítette Maria Borz és Maria Ture munkáját, mivel a megművelésre kapott parcellán 81 843 kg-os hozamot valósítottak meg. Nem túlzott tehát Duma Gheorghe, a termelőszövetkezet elnöke, amikor az országos cukorrépatermesztő értekezleten azt emelte ki, az elért magas átlag nem a lehetséges maximum és hogy az idei minimális szint, amit országos Flóra Gábor (Folytatása a 2. oldalon) manapság csak egy évig élnek. Ami maradandó és több a rekord tényénél is, az a répatermesztés szerkezetében bekövetkezett változás. Az utóbbi két évben, pontosabban ötéves tervünk első két évében nagykorúsodott, kiteljesedett e fontos kultúra, két év alatt nagyobb lépést tettünk előre, mint korábban bármikor... . Szűkebb körben — tágasabban Ez a „nagyotlépés“ termesztési öszszefüggésekben is sokatmondó. Éveken át a cukorrépatermesztés nagy problémája volt a területi elaprózottság. A tervmutatók mechanikus lebontása, szövetkezetekre való gépies felosztása oda vezetett, hogy a répa nem csupán területileg aprózódott el, hanem a termesztési övezet „behatolt“ (egyre jelentősebb mértékben) a kevésbé megfelelő zónákba. Ha most másképpen van és a hozamok lényegesen magasabbak, az nem kis mértékben annak tulajdonítható, hogy a répa megtalálta „helyét“ vagy egyre inkább teret nyer a termesztési szempontból kedvező övezetekben. Persze, mindez látszólag csupán tervezési kérdésnek tűnik, ám a gyakorlatban sokkal többről van szó. Tudnunk kell ugyanis azt, hogy a területkoncentrálás olyan körülmények között Mai számunkban: MŰVELŐDÉS (2. oldal) TERMÉSZET EMBER TUDOMÁNY (3 oldal) SPORT • SPORT (4. oldal) Ha tiszteletben akarnám tartani a hivatalos formákat, úgy kellene kezdenem ezt az írást, hogy „Alulírott...", s azzal kellene folytatnom, hogy „A véleményezés tárgya : Hővisszanyerő berendezés a CTF kazánokhoz..." De mivel effajta erkölcsi dokumentumot, mint amilyennel én most a közvélemény elé állok, úgy sem szoktak az újítások aktacsomóihoz csatolni, nyugodtan megengedhetem magamnak, hogy szabálytalan véleményezést írjak. Van annak már jónéhány hete, hogy hétpecsétes, jókora fehér borítékkal kezében kopogott szerkesztőségi szobám ajtaján Eresei Sándor, marosvásárhelyi építésztechnikus. Még vagy három hasonló borítékot cipelt táskájában, az egyiket, mint mondotta, a találmányi hivatalba, a másikat a fővárosi Grivija Rosie kazángyár újításokkal foglalkozó irodájába igyekezett eljuttatni. Hallottam már erről az emberről, olvastam róla A Hétben Dános Miklós riportját, sőt Eresei Sándor Pisa-ból írott levelét is. Olaszországba személyesen adta át az illetékeseknek azt a munkát, amelyen majdnem két éven keresztül dolgozott. A Pisai ferde torony megmentésére, megerősítésére vonatkozó tervjavaslatáról volt szó. — Mi lett a javaslat sorsa ? — Hivatalos papírom van róla, hogy átvették a munkámat, nagyon udvariasan meg is köszönték, választ azonban még nem kaptam rá. Amint a sajtóból értesültem, a helyi hatóságokat még mindig élénken foglalkoztatja a torony helyzete, nemzetközi versenyt írtak ki a megmentésére vonatkozó életrevaló ötletekre, javaslatokra. — Tudja-e, hogy az ilyen magafajta újítókat, feltalálókat némelyek enyhén szólva furcsa szerzeteknek... olyan megszállott féléknek tartják ? — Hát igen, de másként nem lehet. Az ember rájön valamire, s természetesen azt szeretné, ha sikerülne megvalósítania elgondolását. Odáig viszont néha nagyon hosszú az út. Sokszor jóval hosszabb, mint maga az újítás kidolgozása. S vagy lemond mindenről, vagy pedig küzd, szaladgál, kér, követelőzik, míg lassan valóban olyan megszállott féle lesz. Egyesek el sem tudják képzelni miért is fontoskodik, töri magát az ilyen magamfajta. Az anyagi elismerés legtöbbször jelentéktelen, ha jól kiszámítjuk alig térül meg a sok kiadás. Erkölcsi sikerről se igen beszélhetünk, ha addig még a józan eszedet is kétségbe vonják. — Akkor miért, mégis ? — Talán magam se tudom, de úgy nem lehet élni, dolgozni, hogy ne foglalkoztasson valami a munkáddal, a munkahelyeddel kapcsolatosan. Figyelmesen hallgatom az előttem ülő embert, s egyre inkább érdekel, amit mond. Nemcsak a Pisai ferde torony „kiegyenesítőjét" látom már benne. — A borítékban miről van szó ? — Ha kibontja, mindent pontosan megért belőle. De elmondhatom élőszóban is. Amikor vállalatunk, a marosvásárhelyi kesztyűgyár, az igényeknek megfelelően új termékeket kezdett gyártani, a bőrkabátokat, több gőzre lett szükség, amit a régi kazán adni már nem tudott. Tehát új kazán kellett volna, beruházás, pénz és persze megfelelő mennyiségű drága fűtőanyag az üzemeltetéséhez. Nem is beszélve arról, hogy helyünk se volt ahová az új kazánt beállítsuk. Azokban a napokban olvastam éppen az Előrében pártunk főtitkárának egyik beszédét arról, hogy jobban kell Illés József (Folytatása a 4. oldalon) ERKÖLCSI VÉLEMÉNYEZÉS-FÉLE EGY ÚJÍTÁSHOZ Világ proletárjai, egyesüljetek! _TIV Tv~ Országos politikai napilap • București • Románia Szocialista Köztársaság Nicolae Ceausescu elvtárs nem hivatalos baráti látogatást tesz a Csehszlovák SZK-ban Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára március első napjaiban nem hivatalos baráti látogatást tesz a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban Gustav Husák elvtársnak, a Csehszlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának a meghívására. A Szocialista Egységfront Országos Tanácsa Végrehajtó Bürójának ülése Február 27-én, kedden Nicolae Ceausescu elvtárs elnökletével ülést tartott a Szocialista Egységfront Országos Tanácsának Végrehajtó Bürója. A Végrehajtó Büró megvitatta a Szocialista Egységfront tanácsai munkájának tökéletesítésére és társadalmi-gazdasági szerepük növelésére vonatkozó határozattervezetet, s elhatározta, hogy a tervezetet megvitatás és jóváhagyás végett a Szocialista Egységfront Országos Tanácsának plénuma elé terjeszti. A Végrehajtó Büró megvitatta több egyesületnek és társadalmi szervezetnek a Szocialista Egységfronthoz való csatlakozásra vonatkozóan benyújtott kérését, elfogadta a szervezet félévi munkatervét, majd folyó ügyeket intézett el. TÉL A BUCSIN-TETŐN Ha az ember régóta járja az országot (jómagam 26 éve riporterkedem), kialakul benne egy olyan érzés, hogy mindenütt volt már, mindent látott, sehol sem érhetik meglepetések. Ilyesmi motoszkált bennem, amikor nemrég Gyergyóból a Bucsin-tetőn át iparkodtunk Parajd felé. Legutóbb néhány évvel azelőtt jártam ott. Jól emlékeztem az akkor még új menedékházra, a zöld pázritos tisztásra, a fenyves aljában legelésző nyájra. De vonzott az is, hogy ritka szép úton haladunk majd, nem falvakon, városokon át, hanem sűrű erdőn, jórészt fenyők között. Ha már nem hozott havat ez a február, s csak ködben van részünk, legalább a grgantaillatot, az erdő leheletét érezzük a havason. Keltem át én a Kárpátok majd minden szorosán az északi Vatra Dornei környékétől le a Vaskapuig, bejártam gyalog a Hargitát, utaztam kocsival Nagybányáról Szigetre a Gutinon keresztül, érkeztem meg Zilahra a Meszes rengetege felől, de ilyen hosszú, ember nem lakta útszakaszt, ennyire érintetlen erdőséget nem láttam másfelé. Elhagytuk Gyergyót, beértünk Alfaluba, s már látszott a Bucsin-tető, a fenyves zöldje. Akkor ért az első meglepetés. Gyergyóban, a városban hozzászoktunk ahhoz, hogy aszfalton, sima úton járjunk. Ezt valamiképp természetesnek tekintettük Alfaluban is, s csak a havasok előtt. Bozzontan ébredtünk rá, hogy eddig nem így volt, kövezett úton zötykölődtünk errefelé. Nem tudom, ki hogy van, de én mindig megörvendek, ha frissen aszfaltozott úton járok. A műutat a civilizáció előőrsének, a fejlődés irányjelzőjének látom, s különösen akkor lep meg, ha elhagyatott isten hátamögötti vidéken fedezem föl. Amilyen a Bucsin-tető is. Ilyenkor úgy érzem, jól haladunk a közlekedés korszerűsítésével, ha már a nagyvárosoktól, ipari központoktól messze eső tájakon is betonutat építünk. Mihamar újabb meglepetés ért: az erdőben hó fogadott. Nagyobb foltokban már azelőtt is láttuk, de itt összefüggő takarót alkot. Azt, hogy elmaradt az aszfalt, már nem bántuk — most építik a hidakat, a nehezebb, töltéses, kanyargós szakaszokat — mindenért kárpótolt a remek látvány. A „fehér" talajból zölden sudárló fenyők sokasága emelkedett ki, de a hó ágaikon is megtelepült, üdén csillogott, néhol kékes-jeges csapokban lógott lefelé, akár az ereszeken: úgy tetszett, hogy az erdő — a gyergyói medence síkja után — nemcsak a kaptatók, kanyarok, fák, bokrok, sziklák sokaságával lepett meg bennünket, hanem a hó honával is. A hidegség, üdeség, északiság világával. Mindez azonban csak a tetőn bontakozott ki teljes tündökletességével. A lankás tisztás fehérsége szinte vakított, szélén a fenyves fala tömörlött, mintha magasságával, sűrűségével iparkodott volna útját állni az irtás további terjedésének. Ritka napot fogtunk ki. Éteri kéken ragyogott fölöttünk az égbolt kupolája, felhő nem tarkította sehol, csak a nap aranyló sugarai árasztottak el mindent, mindent, nemcsak a környéket vagy az arcunkat, de még a szívünk mélyét is, annyira vidámmá, frissé váltunk. Az pedig már nem is nagyon lepett meg bennünket, hogy a hajdani magányos menedékház körül csinos fakalyibákból álló kempingfélét találtunk, hogy a közelben néhány magánember is épített víkendházat, hogy a patakot elgázolták s szép kis halastavat létesítettek. Inkább azon csodálkoztunk, hogy ez az eszményi hely még csak ennyire épült ki. Hiszen valóban eszményi: 45—50 kilométeren át megszakítatlan az erdő, a Hargita és a Görgényi-havasok rengetegei húzódnak jobbra-balra. És ezer méter magasan vagyunk és messze innen minden hőerőmű, vasút vagy vegyiüzem. Hogy tágul itt a tüdő, milyen könnyű a lélegzés, mozgás, még a téli nap is hogy pirít! De nagy kincs manapság az ilyesmi! A Bucsin-tetőn november dereka óta hó van. És jó, hogy van már menedékház, van kemping, betonút és autóbuszjárat és . . . oda megyek majd ezután üdülni, oda megyek télen és nyáron. Herédi Gusztáv A 4. OLDALON: A községi pártbizottsági titkárok és néptanácsi elnökök megyei értekezletei A VITA TÁRGYA A FALVAK GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI-KULTURÁLIS FEJLESZTÉSE Szem- és féltanúja voltam, amikor egy közíró — eléggé ismert személy — kijelentette, hogy X szerinte nem költő, mert a verseiből hiányzik a líra, a szépség, a fantázia, hogy egyáltalán dilettáns és gyenge műkedvelő színvonallal, éppenséggel színvonaltalanul jelentkezik. Kiegészítésül hozzátette, hogy ideológiai szempontból is botrányos, amit művel, mert nem ismeri az élet és a vers dialektikáját, képtelen az alkotó elvonatkoztatás és a favágó mindennapi fáradságos munkájának szimbiózisát fennen szárnyalással, művészi szinten kidomborítani. Mondtam, hogy írja meg a véleményét, hiszen az irodalomkritikát is, akár a verset, műalkotásként tartja számon a szaktudomány és közvélemény. Ugyancsak kiegészítésül tettem hozzá, hogy kollegiálisabb, ha megírja, mert egészen más, amikor a bátor, szakavatott vélemény egy folyóirat hasábjain jelenik meg és nem acsarkodva tálaljuk egy csésze kávé és esetleg több pohár vodka mellett. Titokban arra is gondoltam, milyen gyönyörű írás születhetnék ebből az „igényes forradalmi kombattivitásból", amely minden molekulájával a marxista filozófia három fő forrására épül és ugyanakkor irodalomkritikai szuperkompetenciát akar sugallni, mondjuk tömegméretben. Válaszából megértettem, hogy kész megmarkolni a nyílt és őszinte kiállás lándzsáját, de egyelőre képtelen — igen-igen fontos közügyi elfoglaltsága miatt — egy alapos, mindent átfogó, mélyenszántó, úgymond A „kitagadott" költő európai kitekintésű elemzésre vállalkozni. Ha ilyen nyomós okai vannak ... mit tehet az ember? Végtelenül sajnálja, hogy az illető a tanulmány megírására képtelen, de egy költő munkásságát tagadni képes. Nem csak azért képtelen, mert időhiányban szenved. Hiszen könnyebb az abszurd kimondása mint leírása, és előfordul, hogy kevesebb a vagdalkozás egy csésze kávé mellett, mint kéziratban. De a kimondott és leírt szó másban is eltér egymástól. A publikált írást intézményesen terjesztik és a megbírált, úgymond, hivatalosan értesül a kifogásokról. A szóbeli — odavetett — „bírálat" megfelelő „diszkrécióval", „teljesen zárt körben" hangzik el. A kevésbé avatottak számára jegyzem meg, hogy az a bizonyos zárt kör azért úgynevezett, mert mindig van egy vagy több olyan sugara, amely a körből nagy átütő erővel kisugárzik és más — sajátos delejességgel rendelkező — körök belsejébe hatol. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy a sugarak terjedési sebessége nagyon változó. Terjednek a gyalogjáró, valamint az autóbusz, vonat és repülő sebességével. Előfordul, hogy a lökhajtásos repülő gyorsaságával dacolva, egyes sugárrészecskék hangimpulzusok formájában, telefonon jutnak tovább. Tehát láthatjuk, hogy a sugarak állandó dialektikus mozgásban vannak. Annak az igazolása viszont, hogy legalább egy, de lehet hogy több is, eljut abba a körbe, amelybe a kitagadott költő sugárzik, sokkal bonyolultabb feladat. Itt a részletes felmérések, a tudományos módszerekkel végzett kutató-kereső munka hiánya súlyos nehézségeket okoz. Ilyen körülmények között a sugarak mozgásának követése a közvetlen megfigyelés módszerével szinte lehetetlenné válik. Ezért kénytelenek vagyunk más módon bizonyítani hogy a kitagadás eljut a címzett költőhöz. Erről akkor győződünk meg legkönnyebben, ha megfigyelésünket a költő reagálására irányítjuk. Amikor a költő még nem tudja, hogy kitagadták, normálisan viselkedik. Miután viszont értesül az említett „magasröptű bírálatról" teljesen kiborul. Őrjöng, káromkodik, csapkod, lehiggad, töpreng, szorong, elkeseredik. Ezek a legfontosabb diagnózis-elemek minden kétséget kizáróan jelzik, ha a kitagadott tudomást szerzett kitagadásáról Lehet, hogy ilyenkor születik a pesszimista líra. De nem valószínűtlen, hogy egy ideig semmilyen líra nem íródik Magam is töprengek. A kitagadóra gondolva, ilyenek jutnak eszembe: irigység, intrika, jellemtelenség .. Meg ilyenek: férfiasság, betyárbecsület, helyi állás . .. Koppándi Sándor