Előre, 1977. április (31. évfolyam, 9135-9160. szám)

1977-04-01 / 9135. szám

ELŐRE :­­1977. április 1. TELJESÍTETTÉK NEGYEDÉVI TERVÜKET A hónap utolsó hetén, az elmúlt napokban egyre több ipari termelőegység számolt be a negyedévi tervek sikeres teljesítésé­­ről. Köztük olyan gyárak, üzemek is, ahol helyreállításra is szük­ség volt a termelés mellett. Saját erejükből, az ország együttérző segítségével túljutottak a nehéz szakaszon, a továbbiakban elkö­vetnek mindent azért, hogy eleget tegyenek az idei terv vala­mennyi célkitűzésének, értékesítsék az egész ötéves terv hiány­talan valóra váltásához rendelkezésükre álló feltételeket. Brassó nagy hírű gépgyárai az ország legjobbjaival egy sorban tettek eleget a negyedév tervfeladatai­nak. A megye terven felüli ter­melésének értéke a hónap vé­gén kitette a 300 millió lejt. Traktorokból, tehergépkocsikból, villanymotorokból, csapágyakból, makromolekuláris alaptermékek­ből, festékanyagokból tevődik össze, egytől egyig olyan ter­mékből, amelyre a nemzet­­gazdaság feltétlenül számított ebben az időszakban is. Két napot nyertek Krassó-Szörény termelő vállalatai a negyedévi terv ha­táridő előtti teljesítésével. Az így előállított termelési többlet kiteszi a 80 millió lejt. A szén­bányászok terven felüli teljesít­ménye 3000 tonna szén volt; a kohászati dolgozóké 4200 tonna nyersvas, 7800 tonna hengerelt készáru; a gépgyártóké öt darab 2100 lóerős diesel-motor, 300 tonnánál több élelmiszeripari gép és felszerelés, a faipari dol­gozóké 2400 köbméter fenyő­fűrészáru és másfél millió lej értékű bútor. A szebeni dolgozók március 29-én tettek eleget ne­gyedévi tervkötelezettségüknek. A szocialista munkaversenyben elhangzott vállalások valóravál­tásának köszönhetően, a hónap végén 182 millió lej értékű elő­irányzaton felüli össztermelésről számolhattak be. A terven felüli termékek listáján a nem­zetgazdaság, a közfogyasztás szempontjából legfontosabb ter­mékek szerepelnek. Suceava megyében már nem újság a negyedévi terv sikeres teljesítése. Napok óta a terven felüli termelés növelé­séért termelnek a bányászok, a faipari, az építőanyagipari, az élelmiszeripari és más egységek dolgozói. A vállalások valóravál­­tásával realizált, terven felüli össztermelés kiteszi a 122 millió lejt és 2300 tonna mangánérc, 750 tonna só, 4,6 millió lej ér­tékű gép és cserealkatrész, 10 300 köbméter fűrészáru, 2,5 millió lej értékű bútor, 3400 négyzetméter épület asztalosáru, 95 000 négyzetméter falemez, 1100 tonna papírzsák, 350 000 darab kötöttáru előirányzaton felüli szállítását tette lehetővé. HOL VOLT A VÁLTÁSMESTE­ R beszélgetés rosszul kezdő­dött. Vulpescu Dumitru mérnök, az öntöde vezetője kétségbevon­ta, hogy részlegük újságba való lenne egy ilyen hatalmas kohá­szati kombinátban, mint a hu­nyadi, ahol csak afféle mellék­­szereplő, mert ugye a karbantar­táshoz tartozik. (Hogy mennyire mellékszereplő az olyan egység, ami pótalkatrészeket önt a kom­binát óriás berendezéseihez, melynek hiányában azok leállná­­nak, arról lehetne beszélni.) De a mérnök így folytatja: — A kohókról írjon, ahol a vasat olvasztják vagy a Siemens- Martin kemencékről, ahol az acélt csapolják, esetleg a hen­­gerdékről, a kilométer hosszú óriás művekről, ezek adták most is a nagy mennyiségű terven fe­lüli termelést az ország helyreál­lításához. Korszerűek, újak, nagy termelékenységet, jó minőséget érnek el. Nem mint az öntöde, hiszen fejlesztésére nem költöt­tünk pénzt, s elég kezdetleges módon dolgozunk. — Azt is meg lehet írni. .. — . . .Nyolcvanig nem végez­nek nálunk beruházást. Mit mondjon erre az ember? Ehelyett, a hatalmas iroda egész falát elfoglaló aranyhalte­nyészetet nézem. A kisebb, na­gyobb, még nagyobb akváriumok sorát, oxigén-adagoló berende­zéseikkel, önműködően felgyűlő és kialvó világító rendszerükkel, s arra gondolok, hogy sokszor mennyire nem szakmai, nem is pénz kérdése, hanem csupán felfogás, fogékonyság dolga a munka, a termelés korszerűsíté­se. Hiszen annyi mindent el lehet végezni önerőből, s különösen egy ilyen hatalmas kombinátban, ahol bőven kapnának segítséget anyagban, gépben. Csak nem kell a készt várni. A műhelyben, vagy inkább csarnokban az öntők, a meste­rek mégiscsak elvégeztek egyet­­mást, önerőből összeszereltek egy másféltonnás prést, az öntő­fejeket ma már acélból készítik, ami nagy fémtakarékosságot je­lent és javítja a minőséget. A magkészítésben pedig bevezet­ték a széndioxidos kezelést, ami nagyszerűen bevált, jelentős mértékben csökkenti a selejtet. Stancovici Constantin főmes­ter egyik formázó csoport mun­kahelyéhez kalauzol, hogy be­mutassa, milyen okos újítást ja­vasolt Daradics Antal csoport­­vezető a salaklecsapoló edé­nyek formálásában, amit eddig sablon alkalmazásával végez­tek. Az újítás megfelelő alakú fémforma, ami lehetővé teszi, hogy havonta már nem négy, hanem öt ilyen edényt készítse­nek el és az öntvény minősége is sokat javul. Daradicsnak nem ez az első újítása. A kauper fenntartó oszlopok formázását is korszerűsítette, aminek köszön­hetően éppen a felére csökkent a formázáshoz szükséges idő és a formázóanyag mennyisége, ja­vult az öntvény felülete. De Oprea Dumitru, vagy Ca­­zan Alexandru s más nagy szak­­tapasztalatú kommunista cso­portvezetők is igyekeznek éssze­rűsíteni munkájukat, meggyorsí­tani, javítani a formázás techni­káját, technológiáját. Ezért mennyiségi, minőségi eredmé­nyeik állandóan javulnak. Az öntödében kiváló öntők dolgoz­nak, akik szaktudással, alkotó­­képességgel pótolják azt, ami a felszerelésből hiányzik. De nyil­ván több segítségre lenne szük­ségük. Fel is hoznak erre egy­két példát: Nagy János csoportvezető pél­dául jó szakember, régi öntő, kommunista. Egyik embere, a délutáni műszakban dolgozó fia­tal munkás, fordítva helyezett egy modellt a homokformába, s a darab elromlott. A csoportot megbüntették, mert — mint a fő­mester mondta — egy mindenki­ért és mindenki egyért elv szerint dolgoznak. Eddig a munkatár­sak rendben valónak találták a dolgot. De — tették fel a kér­dést — hol volt a műszakmester? Miért nem vigyázott jobban, hi­szen tudta, hogy a csoportvezető nincs jelen? A főmester válasza: — Az öntőcsarnok nagy, a műszakmester nem állhat sokáig egy ember mellett, így lenne? Egy ilyen nagy alkatrész ho­mokformájának elkészítéséhez közel nyolc óra szükséges, az­alatt egyszer sem ért rá meg­állni a fiatal szakmunkás mel­lett? Másik probléma: A formázó homok rossz. Egyenesen a ho­mokbányából hozzák és „házi­lag" készítik el, keverik össze a ragasztó anyagokkal, adják meg előírt nedvességét. Ezt a munkát szakképzetlen asszonyok végzik, és nem mindig az előírásnak megfel­elően. A részlegvezető mérnök vála­sza : — Nem állíthatunk minőség­ellenőrt két asszony mellé, mert ennyien dolgoznak ott, és nincs más dolguk, minthogy betartsák a receptet. Ne tegyenek egy ve­derrel sem több homokot, kötő­anyagot, vagy vizet, mint ameny­­nyi szükséges. Fegyelem, figyelem, magatar­tás kérdése a minőség elsősor­ban. Amiben a részlegvezető mérnöktől kezdve a formázó ho­mokot adagoló asszonyig, min­denkinek része van. Ezért nem mindegy, hogyan látják ezt a részleg különböző szintű dolgo­zói, a vezetőkkel, a mesterekkel az élen. Kovács N. Erzsébet AKIKEN A HUNYADI KOHÁSZATI TERMÉKEK MINŐSÉGE MÚLIK HÉTKÖZNAPJAINK ETIKÁJA — Azon a napon, november 17-én, nemhogy szolgálatba lettem volna, de éppen a sza­badságomat töltöttem, Dobó­ban voltunk a szüleimnél... Este volt, vacsora utáni tevés­­verés. Félfüllel a rádiót hall­gattam, s egyszeriben arra let­tem figyelmes, hogy az időjá­rásról meg a közutakról szóló jelentésben a mi szakaszunkat említik, az Udvarhely és Csík­szereda közötti 55 kilométert. Eső s utána fagy, ráadásul fá­kat útra döntő szélvihar a Hargitán. Utászoknak való rosszból ennél többet elkép­zelni sem lehetett. Kaptam magam, mondom a feleségem­nek meg apáméknak, ki kell mennem a Kalibáskőhöz, vagyis ide az állomáshelyünk­re. Még elértem az utolsó ud­varhelyi buszt, de a városból tovább egy tapodtat sem te­hettem, alkalmi sem akadt. Hazamentem Villanytelep ut­cai lakásunkra, azonban egy szembehunyás nem sok, any­­nyit sem aludtam, ötkor már a sofőrünk ajtaján zörgettem, költöttem, s mentünk. Baj volt bizony, nem is kicsi. Az út mint a tükör, csupa egy jég. Szerencsére a közlekedés­rendészet Udvarhelyről, Csík­szereda felől is lezárta a ki­járást. Amíg idáig értünk a Carpati­cal csak szórtuk, szór­tuk a sóval vegyes homokot. Háromszor raktuk meg a ko­csit míg idáig jutottunk. Hét után néhány perccel értünk ide. Éppen csak szót i­álthat­­tunk Csík felé induló társaink­kal. .. Sajgott a tenyerem, egy vízhólyag lett az egész. A királyi eltérő utászköz­pontjának fiatal mestere le­szegi a fejét, állát mellére szorítja.­­ Szolgálati naplójára meredő tekintetén, mozdulat­lanná feszülő arcizmain látom, újra átélte a felidézett esemé­nyeket, izgalmakat. — Szerencsére a mi szaka­szunkon baleset nem történt... A szobácskában, ahol Szé­­lyes Áron, a kalikáskői köz­pont utász­mestere, asztallap­nyi távolságban velem szem­közt ül, csak a legszüksége­sebb berendezési tárgyak lát­hatók. Az ablakon át az aszfalt­­úton elsurranó, elzúgó gépko­csik villannak meg. Az ud­varra nyíló szimpla deszka­ajtó­s minta csak mellet­tünk történne minden, férfi­­hangokat , nevetést, lábdo­bogást és útra hangoló trak­tor motor­zaját tessékeli be. A karbantartók délelőtti csoport­jának emberei kerülnek ki az épület elé. Az ablakból jól látni, vállukon fejsze, s élénk­hangos beszédüket kísérő moz­dulataikkal kis kézi fűrésze­ket lendítenek hol jobbra, hol balra. A kiskabátos munká­sokon fehérrel csikós narancs­­sárga mellrevaló rikít, közuta­kon foglalatoskodók kötelező öltözéke. — Délelőtti munkájuk ez — világosít föl Szélyes Áron, — Vlahica és Szeltersz között úgy kétkilométeres szakaszon a fákat kell megadjusztál­­niok... Hogy hol és kik között va­gyunk, az már Szélyes Áron szavaiból kiderült. A Hargita 800 és 900 közötti magasan, pontosabban 20 kilométerre Csíkszeredától és 35-re Szé­kelyudvarhelytől. A hágón át­vezető műutat nemcsak a kör­nyék, de az ország autósai is jól ismerik. Nem csupán Har­gita megye két legjelentő­sebb városát, de két nagyobb tájegységet, sőt, országrészeket köt össze. A vasipari üzemé­vel rohamosan fejlődő Vlahi­­cát érintő aszfaltpont létfon­tosságú a megye életében. Vas­út hiányában a szapora sze­mélyautókkal, sűrűn térülő­forduló buszokkal bonyolódó utasforgalom mellett az út te­herforgalma is jócskán meg­­tonnásodott, besűrűlt. Az átutazó, ha éppen szé­kelyudvarhely felől érkezik, egy közel 270 fokos szerpen­tinné emelkedő kanyar után ér a tetőre, az útkarbantartó központ igénytelen külsejű épülete elé. De nem ez, a két­oldali s merőben más-más ud­varával Janus-arcúnak mu­tatkozó épület tűnik föl, ha­nem a túloldalról sűrű boró­kabokrok közül útra kukkintó cukrászda. Miért Janus-arcú az utászok otthona? A jobbszárny, ahol én is megfordultam, egy csöpp a városból. Autók, utánfutós traktorok sorakoznak udvarán, a kerítés mellett a rövidhul­lámú rádió antennájának pi­ros-fehérre festett vasrácsa emelkedik. Az udvar végében három egymás mellé illesztett kockaépítmény, garázs és ü­­zemanyagraktár, öles ajtói — mind a három — fölött tüzet, égő cigarettát tiltó felirat. Az épület balszárnya már — ház. Taliani ikertestvéré­hez fogható tágas udvara kes­keny bejárattá húzta össze magát. Tenyérnyi virágos- és ölnyi veteményeskertnek szo­rított helyet. Hátra az udva­ron kisebb-nagyobb gazdasá­gi épületek. Mintha ide egy gazdálkodó utász fészkelte volna be magát. A fele-egyenruhás, fele-civil épület a megye egyik legzak­­latottabb utász központja. Szé­lyes Áron szobájában — má­sodik otthonában — gémbere­­dett tagokat, hallgatást oldó meleg van. Az utászok évada december 1-től a meleg idő beköszöntéséig tart. Kint az úton ez a veszélyek, hótorla­szok, jegesedések, széldöntéses fák ideje, az út hibájából, végeredményben az utászok mulasztásából adódó baleset­­veszélyek ideje. — Nem, balesetünk, a mi hibánkból adódó — immár öt telet töltöttem itt — nem tör­tént. Ha a mi hanyagságunk­ból következne be a baj, ne­talán haláleset, azt hiszem, évek múltán sem heverném, hevernénk ki. Mindannyian családos emberek vagyunk, tudjuk, mit jelentene elvesz­teni egy családtagot... A munkánk a forgalom szünte­len növekedésével mind több és több — morzsolja szigorú szavait Szélyes Áron. — Tud­ja, valamikor 1960 és 1962 kö­zött, az akkori igények­hez igazodó terhelésre épí­tették, öntötték ezt az utat. Tíz éve 24 óra alatt az áthaladó gépjárművek szá­ma a 300-at sem érte el. Az 1975-ös forgalomszámláláskor 24 óra alatt 1200 járművet számoltunk össze. Ám azóta is százakkal szaporodtak a megye gépkocsijai. Személy­autó jöhet akármennyi, azok nem számítanak, de újabban az IRTA hat darab húsz ton­nás kocsiját béreli a vlahicai Vasmű. Mikor ezek közül el­megy előttem egy, látom hogy süllyed, hajlik meg az út. A műút buszból „megcso­dált“ gödrei jutnak eszembe. A túlterheléstől megrepedt aszfaltba beszivárog az eső­víz, a hólé, s az megfagy. A repedésekben aztán dolgozni kezd, először csak öklömnyi gödröt váj, s ha már ekkora, segít neki a sok jármű is. A rádió torokköszörülése int csendre mindkettőnket. Né­hány másodpercig szálkás za­jok szakadnak föl a készülék­ből, majd szabályos rádiós hí­vássá tisztul egy mély férfi­­hang: „Drumul Harghita! Dru­mul Harghita! Aici Drumul Ciuc. Receptie.“ Öt-hat per­ces beszélgetés kezdődik. A megyei részleg mérnöke, Szé­lyes Áronnal üzen Székelyud­varhelynek. Az udvarhelyi szolgálatosnak tovább rádión kell keresnie valahol a Kalon­­dán tanyázó őrjáró kocsiját, amely szintén ilyen rövidhul­lámú készülékkel van fölsze­relve. Szélyes mester előtt nyitva a „fedélzeti napló“. Benne óráról órára, percről percre a napi műsor eseményei. Haj­nali négykor Somorai Albert csoportja állt szolgálatba. Há­rom társával, Kelemen And­rással, Kovács Miklóssal és Jakab Jenővel a megkéső téli pirkadatig 15 tonna sóval el­egy homokot szórtak végig Csíktól Udvarhelyig. Két irányból indulva, nem több s nem kevesebb, mint két árus út után találkoznak mindig. Ezt a munkát szálláshelyükön, a minden eshetőségre fönntar­tott 9 ágyas hálóban elköltött reggeli követte, melegedés, szárítkozás. Mivel is jönnek ki Udvarhelyről olyan korai órában az utászok, hogy már négykor munkához látnak? Nem reggel, előtte való este eljönnek otthonról, itt alisz­nak, csak így lehetséges a ko­rai kezdés, hogy mire megin­dul a forgalom, homokkal te­rített út fogadja a könnyeb­ben megpördülő kiskocsikat, a soktonnás tervvel kapasz­kodó teherhordókat... No, de mit mond tovább a szol­gálati napló? ... Reggelizés után fogták a fejszét, a kézi fűrészeket s Vlahica felé vet­ték az irányt, ahol az útra hajló ágakat metszik le és a belátást zavaró kanyarmenti bokrokat vágják ki. Pontban délkor fogja váltani őket az épület balszárnyában, szolgá­lati lakásban lakó Lőrincz György bácsi csoportja. Ők folytatják majd a délelőttiek nyesegető-tisztogató munkáját úgy ötig. Akkor uzsonnáznak, megrakják a kocsikat és esté­re kelve az 55 kilométert is­mét beszórják. Este 9-kor, mire megérkezik a másik cso­port, a délelőtti, Lőrincz György bácsiék hazamehet­nek. Szélyes Áron­ék úgy ismerik a maguk kilométereit, mint a tenyerüket. Bizonyára méret és szám szerint is föl tudnák sorolni az út gödreit. Azonban négyzetméterre mindenképpen tudják, hiszen aszerint igény­lik, kérik a havi aszfaltada­got. A turista szezonra az út rendbehozatalát március else­jén kezdték meg és május el­ső napjára végzik be. A forgalom ezen a szaka­szon ötévenként 30—40 szá­zalékkal nő, megterhelése már­is meghaladta a megengedett szintet. Az út felerősítésére évről évre 15—20 kilométeres szakaszonként 20 centiméter­rel vastagítják az aszfaltot. Ezzel már jó darabon elké­szültek az előző években, az idén újabb 15 kilométer sze­repel a tervben. A Hargita hegy-völgyes szeszélyeihez szerpentines kanyargással si­muló út veszélyesebb szaka­szain a tömzsi de túl merev kőkorlátokat vaslemez mell­véddel cserélték föl. A sózott homok szórása e­­gész téli tevékenységük. Az ideire 800 köbméterrel kap­tak, hordtak ki, osztottak föl egyenlő távolságokra, nagyobb körökre a tárolókhoz és sű­rűbben osztogatva a kisebb kupacokba. Ha az idő enged, ők is lazítanak. De ha este 9 előtt 1 perccel kezd havazni, éppen a szolgálat lejártakor, elmarad a hazaments, az ott­honi meleg szoba, gőzölgő é­­tel, szívből jövő szó. Szabó Barna UTÁSZOK A KA A MEGÉNEKLÜNK, ROMÁNIA ORSZÁGOS FESZTIVÁL ANEMONE LATZINA DICSÉRŐ ÉNEK Itt Házat emelnek. Itt földet művelnek. Itt utcát építenek. És itt fákat ültetnek. Itt szocializmust építenek. Mit építenek itt? Itt házat emelnek. Itt földet művelnek. Itt utcát építenek. És itt fákat ültetnek. Veres István fordítása TRAIAN IANCU TAVASZ Megnóh­arügy-bontó remény, szállj magasan, Remegő idők és korok rendje felett; S hogy virágok hírnökévé változtassam, Hozd elém mind a hófödte hegyeket!... Az élet folyásában új értelmet szülsz te, Napból alászálló víz a fénykelyhekben; Jön a szerelem is, lángok között győzve, A Párt tiszta Fényét növelve szüntelen; Közös akaratunk az ő óhaját jelenti, Márványba faragott kommunista erőt, Mellyel Románia lényét olyanná vési, Melynél szentebb nem volt, soha e kor előtt, Vass László fordítása MANDICS GYÖRGY HIMNUSZ AZ EMBERSÉGHEZ Mert köt és nem bánt — azért oly megfoghatatlan Mert olt és nem szít — azért oly kiolthatatlan Mert szeret és nem szerettet — azért oly szeretett Mert jó és nem jótékony — azért oly keresett Mert nem hiszi igazsága egyedülvaló — adnak néki annyian igazat Mert nem alázkodik meg akkor sem ha kér — azért néz fel rá az is aki ad — Mert másokban szétosztja magát — azért egész Mert nem akar kitűnni — azért tűnik ki akár a vér mely akkor teljesíti legjobban hivatását ha láthatatlan áramlik az erekben s nem kíván lépést hogy hasított sebben igazolja jelenlétét. Brassó megye gépgyárainak negyedévi tervteljesítésében je­lentős része van a Rulmentul munkaközösségének. Felaján­lásuk az eredeti vállaláson fe­lül 25 millió lej, ennek érde­kében március 15-ig legyár­tották az első évnegyedre elő­irányzott egész termékmennyi­séget. Felvételünk a szerelő részlegen készült. MESTERSÉG A nagybányai Drámai Szín­ház színpadán fontos próba zajlik, az együttes a Megéneklünk, Románia fesz­tiválra kiválasztott színművet próbálja. A nézőtéren egyetlen gyenge fényű asztali lámpa jelzi, hogy odalenn is van valaki. Ez a rendező, aki ezekben a percek­ben egy telt háznál is többet je­lent, több tízezer néző nevé­ben ítélkezik, irányít. Játék köz­ben újra elhangzik a megállást paracsoló vezényszó. A színpa­don összenéznek, vajon kinek a játékával van baj megint. — Mondtam már, hogy azt a sarki épületet ki kell cserélni? Korhű, szép, de amíg kicibál­­ják a színpadról eltelik egy ne­gyedóra — mondja — márpedig a sorolt következő színpadi ké­pet pillanatok alatt össze kell állítani. Hol vannak a műsza­kiak? Holnap főpróba. Hát a falaknak beszélek én? Erre a színfalak mögött egy pillanatra elmosolyodik valaki, de amire a reflektorfénybe t ér, egészen komoly az arca. — Itt vagyunk, kérem. Az említett díszlet problémáját meg­oldottuk — mondja, s mintegy bizonyítva szavait a kérdéses épületet pillanatok alatt oldal­ra gördíti. — A rendező nem tudhatta — magyarázta próba után Dol­gos Lajos —, hogy mi az éj­szaka kevesebbet aludtunk. Ke­rekeket szereltünk a díszlet alá. De hát színháznál gyakran adó­dik ilyen feladat. Nem elég a jó szakmaismeret, legalább annyi szükség van a gyors észjárásra, az ötletességre. — Sikeres bemutató után, mondják, a színháznál még a kapus is büszkébbnek érzi ma­gát. Mennyivel jogosabb ez az öröm a műszaki személyzet ese­tében? — A mi munkánk közvetlenül szolgálja a művészetet. A jó játék, a funkciónak megfelelő díszlet egyaránt alapvető felté­tele a sikernek. — A díszletet nem a műsza­kiak tervezik. — Az igaz, de a néhány ce­ruzavonással elkészített rajztól, amely általában sem a léptéket, sem a szükséges anyagot, sem a bútorzat színét, stílusát nem tünteti fel, a kész színpadképig hosszú az út. Palotákat, kas­télyokat, villákat, fényes lakáso­kat és száz meg száz más kör­nyezetet kell elővarázsolnunk, sokszor szinte a semmiből. És általában rekord idő alatt. — Hol lehet megtanulni a díszletkészítés művészetét? — Munka közben, ha jól oda­figyel az ember arra, amit k­-­ ARCOK KÖZMŰVELŐDÉSÜNK TÜKRÉBEN szít. Nekem külön szerencsém volt, hogy Slovenszki Lajos festő­művész mellett dolgoztam. Tőle tanultam meg a különböző ko­rok bútorzatának, lakberende­zéseinek a stílusát. Egy másik fontos iskola a vendégszerep­lés. Ha mi járjuk az országot vagy ha hozzánk jönnek ven­dégegyüttesek általában ala­posan megnézzük milyen fela­datot hogyan oldanak meg. Ter­mészetesen a külföldi és hazai szaklapok is sokban segítenek. — Liviu Ciulei, amikor öt év­vel ezelőtt Nagybányán rende­zett, azt mondta, hogy Dolgos Lajost szívesen magával vinné a fővárosba. Miért nem ment el akkor? — A nemzetközi hírnévnek örvendő Liviu Ciulei akkoriban a mi színházunk számára is ter­vezett néhány díszletet. Szívesen dolgoztam ötletei kivitelezésén. Bizonyára ez tetszett meg neki. Hogy mégse mentem el annak az az oka, hogy csak jobban érzem magam itthon a már megszokott környezetben. Nagy­károlyban születtem, Nagybá­nyán tanultam a mestersége­met... — A díszlettervezők közül ki­vel dolgozik a legszívesebben? — A színpadképek közül a­­zokra emlékszem vissza a leg­szívesebben, amelyek különö­sebb gondot­ okoztak és mégis sikerült jól megalkotni őket. Ilyen volt a Rázván és Vidra erdei jelenete, a Son című drá­ma szénapadlós jelenete, Az ér­telem álma, a Stuart Mária és még sok más színmű egész díszlete. Évente tíz-tizenkét szín­padi alkotáshoz és bábjátékhoz kell díszletet álmodni és meg­teremteni. A közelmúltban pél­dául a Punguia cu dói báni cí­mű bábjáték vietnami előadá­saihoz készítettünk díszletet. A sok díszlet egész sor ter­vezőt foglalkoztat az ország különböző részeiből. Liviu Ciu­­leit már említettem. A ko­­lozsvár-napocai Mircea Matcu­­boji tervezése után öröm dol­gozni. Nem csak a tervrajzokat adja meg, de legtöbbször a színpad makettjét is elkészíti, s az összes kellékeket feltünteti. Jelenleg az általa tervezett dísz­lettel mutatjuk be Pavel Bellu A 77 szívű hegy című színmű­vét, amely az 1877-es függet­­lenségi harcok eseményeit idézi fel. Szép a színpadkép, jó az előadás. Nem csoda ha ilyen alkalmakkor mi, műszakiak is úgy érezzük, hogy a felharsanó tansok egy kicsit a mi mun­kánknak is szólnak. A színház egész munkaközösségével együtt abban a reményben dolgoztunk, hogy ez az öröm a Menének''nk Románia országos fesztivál dön­­tő szakaszán is megismétlődik... Ezeket a szavakat egy olyan ember mondta, akit több mint húsz éve szinte estéről estére a saját kezével épített színfalak választanak el a közönségtől, de aki tudja, érzi, hogy munká­ját előadásról előadásra szá­zak, ezrek értékelik. Ezért az odaadásért, kifogyhatatlan öt­letgazdagságért övezi általános megbecsülés Dolgos Lajos ne­vét a nagybányai Drámai Szín­házban. Klacsmányi Sándor ÉS MŰVÉSZETSZOLGÁLAT ­ LAKÁSOK - MEGTAKA­RÍTOTT ANYAGBÓL A MAROS MEGYEI NÉPTANÁCS ÜLÉSSZAKÁNAK MARGÓJÁRA A Maros megyei néptanács megtartotta soron levő üléssza­kát, amely megtárgyalta a ta­vaszi mezőgazdasági munkák helyzetét, a Maros megyei ár­­vízvédelmi és vízgazdálkodási munkálatok menetét, a beru­házások költségeinek csökken­tésére és a fajlagos anyagfo­gyasztás leszállítására vonat­kozó párthatározat teljesítésé­re foganatosított intézkedések hatékonyságát. Mindezt természetesen az adott helyzetnek megfelelő sa­játos kérdések tükrében, annál is inkább, mert az országot sújtó március 4-i földrengés fokozott erőfeszítéseket köve­tel az ország egész népétől. Megállapították, hogy Maros megye lakossága,­­nemzetiség­re való tekintet nélkül, a leg­nagyobb odaadással sorakozik fel a Román Kommunista Párt körül és erejét megfeszítve igyekszik hozzájárulni a ka­tasztrófa okozta károk helyre­hozásához, a­­veszteségek pót­lásához. A mezőgazdasági teendők minél sikeresebb elvégzése ér­dekében intézkedéseket hoz­tak, hogy a szocialista egysé­gekben és a lakosok gazdasá­gaiban mielőbb befejezzék a szükséges munkákat és újabb szántóterületeket adjanak visz­­sza a mezőgazdasági termelés­nek,­­továbbá minél nagyobb területeket mentesítsenek a­­ vadvizek káros hatásától. U­­gyanakkor különös gondot fordított az ülésszak a zöld­ségtermesztésre és meghatá­rozta a különböző szervek feladatait a legjobb termés biztosítása érdekében. Az ülés­szak nagy gonddal vizsgálta meg a vízgazdálkodási mun­kálatok menetét annál is in­kább, mivel az országos prog­ramban Maros megyében kü­lönösen jelentős partvédelmi és vízszabályozási munkák folynak a Maros, a két Kükül­­lő, valamint azok mellékfolyói mentén. A Maros és a Görgény szabályozásával sikerült Ré­gen városát a tervelőirányza­tok szerint határidőre mente­síteni az árvizektől és a mun­kákat ez év harmadik évne­gyedében itt be is fejezik. Foglalkozott az ülésszak az RKP KB 1976. szeptember 21-i ülésén hozott határozatok nyomán tett intézkedésekkel is a beruházások költségeinek csökkentése tekintetében. Meg­állapították, hogy a Maros me­gyében alkalmazott módszerek és intézkedések következtében az építkezéseknél megszüntet­ték a túlméretezéseket és a funkcionális szükségletekkel való összehangolással könnyű és tartós anyagok alkalmazá­sával jelentős megtakarításo­kat értek el. így 447 tonna ce­mentet, 94 tonna betonvasat és 18 tonna hengerelt anyagot takarítottak meg, továbbá az új építkezési eljárások alkal­mazásával több mint 36 mil­lió lejjel csökkentették a be­ruházási költségeket, így az idén megtakarított anyagok és pénzalapok felhasználásá­val Maros megyében 444 la­kást és 312 garzonlakást épít­hetnek terven felül. Gáspár Tibor

Next