Előre, 1977. május (31. évfolyam, 9161-9186. szám)
1977-05-01 / 9161. szám
E MUNKÁSASSZONY ÉS TANÍTVÁNYA zért a gépért még sírtam is, mikor idehozták. Először mióta a gyárba jöttem, pedig annak már 21 esztendeje. Most négy éve szerelték be, és minden felvetőnő idegenkedett tőle, csupán azért, mert nem olyan, mint a többi. Maksay Gizella, akit csak Gizikének vagy Gizi néninek szólítanak munkatársai és tanítványai a brassói Carpatex finomszövet-gyárban, most itt áll a nagy ellenérzéssel fogadott gép mellett és a felvetőszálak útját vigyázza. A gép valóban kiválik a terem kilenc, nagy hengerekkelűködő felvetőgépe közüli nagyságával, gyorsaságával, a többinél korszerűbb ellenőrző, mérő, s egyéb berendezéseivel. A legfrissebb tanítvány és munkatárs, Bucur Natalia mosolyog, mikor szóba kerülnek tanítómesterének akkori könynyei. Ő már ezen a gépen indult, kezdett el dolgozni, neki ez a legkülönb valamennyi között. — Így is van — mondja Maksay Gizella, de akkor még senki sem ismerte egészében ezt a külföldi masinát. Még a karbantartók sem értették minden szerkezetét. Én meg az enyémnek, amelyen tizenkét esztendőt dolgoztam, minden szokását, csavarját ismertem. Mert a gépekkel is csak úgy boldogul az ember, ha tudja, mennyit bírnak, mire érzékenyek... Mostmár persze megszoktam, meg is szerettem ezt a gépet. Igaz, nagyobb figyelem kell hozzá, gyorsabb beavatkozásra van szükség, mint a többieknél, de nem marad adósa az embernek. A tervet Natáliával közel százhúsz százalékra teljesítjük havonta, míg a részleg átlagteljesítménye 102 százalék körül mozog. S most már szégyellem is, hogy akkor, az elején féltem: nem rontom-e el valahol a munkát, vagy a gépet, mert mindenképpen nagy kárt okoztam volna. Ez a kilenc felvetőgép közel ötszáz szövőgép számára készíti elő a felvetőt, és mi azt tartjuk: a jó felvető már félig szőtt szövet. Három-négyszáz, esetleg ennél is több szál szalad egybe a gépen, hogy egységes fonalköteggé egyesüljön. És a feszültség, a hosszúság mindenik kötegnél, szálnál pontosan egyforma kell hogy legyen, mert csak úgy tud majd jó szövetet készíteni a szövőnő. A gép megy és Bucur Natalia kettőzött figyelemmel dolgozik, csakhogy tanítóját és munkatársát, amíg beszélgetünk, helyettesítse. De Maksay Gizella így is mindegyre odapillant a gépre, a szaladó szálakra, a fogyó orsókra, pedig — mint mondja — tanítványa rendkívül fogékony, ügyes kezű leány. Előtte egy más részlegről idekerült leánykát tanított, kicsit szeleburdi volt, figyelmetlen, s mintha nem kedvelte volna a szakmát... Sok, sok magyarázat, türelem kellett hozzá, amíg rájött a munka ízére, örömére és amikor férjhez ment, és férje után a gyár codbal részlegére helyezték át, sírva búcsúztak el. Azóta is járt ott, hogy megkeresse őt. Új munkahelyén csak jót mondanak róla. — Igen, a fiataloknak semmi sem ér többet, mint a megértés, türelem — mondja. — Ha valakitől azt hallom, hogy ezek a mai fiatalok ilyenek meg olyanok, már tudom, hogy csak a türelmetlenség beszél belőle. Mi is voltunk fiatalok, mi is hajnalig táncoltunk a bálokban. Hogy most valamivel több az igényük, mint nekünk volt, az csak azért van, mert mi többet is adhatunk nekik. A lányom műszaki rajzoló lesz, de én és nyolc testvérem mesterség nélkül hagytuk ott rendre szülőfalunkat, Aldobólyt, s szegődtünk el gyárakba. Sok fiatal nőtt itt fel, mert a munka, a gyár, a közösség nagy tanítómester. Én is itt kaptam az első elismerést, s azóta is minden évben a verseny élenjárója címet. Kovács N. Erzsébet ELŐRE — 1977. május 1. ff Az állami terv célkitűzéseinek teljesítésében megnyilvánult erőteljes elkötelezettség jegyében kezdte el népünk az ötéves terv második esztendejét is. A szocialista egységek munkaközösségei felelősségtudattal mérlegelték saját erőforrásaikat és lehetőségeiket, s vállalták, hogy jelentős mértékben túlteljesítik az ez évi tervet." NICOLAE CEAUSESCU EGYÜTT AZ ORSZÁGGAL . „1977 március 5., reggel 7 óra... Egyelőre romok, félig lezuhant neonlámpák, megrepedezett gáz- és vízcsövek árvulnak mindenütt." A főváros egyik legjobban megrongálódott termelőegységéről, az Automaticáról írtuk akkor ezeket a sorokat. Nedelcu Ion, a vállalat főmérnöke mondja most: — Dolgoztunk, dolgoztunk és megint dolgoztunk. Négy nap alatt eltakarítottuk a romokat, az ötödik nap már majdnem minden részlegen beindult a munka. A gépek mellett állandóan ott magasodtak az állványok. A legnehezebb feladatunk a tetőgerendák megerősítése volt. Több helyen elrepedtek. Aládúcoltuk őket, majd betonkötést raktunk rájuk. A régi munkacsarnokunk azonban nemsokára megújhodik. A végleges megoldás tervét most készítik az Electrouzinproject szakemberei, több mint valószínű, még ebben az évben hozzákezdünk a korszerűsített műhely felépítéséhez. Amikor kilépek a főmérnök irodájából, műépítészeknek adom át a kilincset... 2. A 23 August Vállalat egyik részlegén a ledőlt fal helyét másnap műanyag fólialapokkal ragasztották be a munkások. De még így is olyan huzat volt, hogy csak vattázott kabátban és sapkában lehetett dolgozni. Lilára fagyott kezek ügyeltek a szerszámgépek működésére, váltás után pedig mindenki a vállalatban maradt: romokat takarítani, maltert keverni, falakat emelni. Járom a munkacsarnokokat. Az acélöntödében friss mészszag terjeng. A ledőlt falakat újrarakták. A műszerrészlegen működik az akkor megrongálódott híddaru. Jelenleg a terven felüli többletvállalások teljesítésén fáradoznak a vállalat munkásai, technikusai, szakemberei. A frissen felhúzott falak arról tanúskodnak, hogy a vállalatban minden szónak munka a fedezete. 3. Diaconescu Constantin, az Autobuzul Vállalat műszaki igazgatója szinte lélegzetvétel nélkül sorolja a tervfeladatok teljesítésének számadatait. Habár március nehéz hónap volt, az előírt össztermelést 7,2; az árutermelést 11,3, a munkatermelékenységet 12,7 százalékkal múltuk felül. Ugyanez a helyzet áprilisban is. Mindezt munkásaink, szakembereink nagyszerű munkájának, valamint a Kolozsvár-Napocáról és Konstancáról érkezett segítségnek köszönhetjük. Néhány embert, a „segítség” egy részét, Roman Anton és Saplecan Gheorghe lakatosokat, Barbos Alexandra gépészt, Szabó László, Fodor István és Mugajan Ion szerelőket a műhelyben találjuk. A velük való beszélgetéskor hallottuk, hogy a vállalat már eddig előállította a vállalt többlettermelést. Márciusban tíz mikro- és négy autóbusszal több indult útnak a tervezettnél, áprilisban ugyancsak jónéhány járművel került le több a szerelőszalagokról az előírtnál. És azt is elmondották, hogy a fővárosiak mellett e két város szállítóvállalatainak karbantartói is nyertek e segítségnyújtással. Az új troli- és autóbuszok gyártásánál dolgoznak. Mire visszatérnek Kolozsvár-Napocára, illetve Konstancára, ismerni fogják a járművek minden részét, könynyebb és gyorsabb lesz ezek rendbetétele. Egyelőre azonban még pár hónapig maradnak, szüksége van az országnak a szállítóeszközökre, a vállalatnak pedig a szakmunkás-kezekre. 4. Az Automatizálási Kutató- és Tervezőintézet főépületének ablakfalain csillognak a napsugarak. A szobákban imitt-amott még foltos a fal, nincs lemeszelve, de az építők javában dolgoznak, rövidesen befejezik a helyreállítást. — Ez is fontos teendő — mondja Gheorghe Nicolae, a pártbizottság tagja, de lényegesebbnek tartom azt, hogy az elmúlt időszakban a munka jó megszervezésével sikerült kutatási tervünket teljesítenünk, sőt túlteljesítenünk. A borretti-i vegyipari kombinát számára készült automata berendezés tervét például jóval a határidő előtt elkészítettük. Az akciók élén a kommunisták álltak. Neveket sorolhatnánk, de amint azt Sechelarie Traian, az intézet pártbizottságának titkára megállapította: nem lenne méltányos, ha valakit is kiemelnénk, mert mindenki erejét nem kímélve dolgozott és dolgozik az elkövetkezendőkben is. 5. Az idén immár harmadszor látogatok el a fővárosi Szivattyúgyárba. Először az újratervezett termékek útja felől érdeklődtem és az e téren elért eredményekről tudósítottam az olvasókat. Másodszor, a romos csarnokokat járva, az itt dolgozók helytállásáról adtam hírt. A napokban újra beléptem a vállalat kapuján, s Grecov Dimitrie, a gyár főmérnöke így fogadott: — Már március közepén teljes kapacitással dolgozhattunk, úgy, hogy még a tavasz első havának végéig behozhattuk a lemaradást. Jelenleg újból a fém ésszerű felhasználása foglalkoztatja munkakollektívánkat, éppen ezért új termékek egész sorával állunk elő az elkövetkezendőkben is. Gyártjuk — többek között — az EPEG típusú szivattyút is, amely négyszer könnyebb a régebben készített típusnál, kevesebb fémet fogyasztó eljárással készül a villamosszivattyúk talapzata, a DV—5—110 szivattyúk tengelye. De alighogy megvalósítunk egy ötletet, a tervezők már rajzolják az újabb termékeket, így hát a fémfogyasztás további csökkentésére számítunk. Román Győző Az üzem bejárata a régi. Ugyanaz a vascsövekből és lemezekből csinosra összehegesztett, alacsony betonoszlopokkal kis- és nagykapura tagolt bejárat, amelyen 8-9 éve léptem be a székelyudvarhelyi vasasok műhelyeinek udvarára. A vasbetűs névtáblát, a törpeoszlopokból fölágaskodó csövek emelik a küszöböt átlépő munkások, gépjárművek és alkalmi látogatók fölé. Rajta a szűkszavú felirat: Tehnoutilaj. A kiskapu kilincse marokba illően simára, fényesre kopott a pillanatokra belefogódzó, érdes munkástengerektől. Ma naponta 1700-nál több vasas adja egymásnak a kilincset. Éppen ezerrel több, mint annak idején, amikor újonc hegesztőinasnak az üzem iskolájába került Lakatos Géza először megmarkolhatta. Pedig tíz esztendeje sincs annak, hogy a szentléleki legényke első'gyakorlati 'önáírv szülői földművelő szerszámait a’ vasasokéiva fölcserélte. A szakiskola elvégzése után, 1971-ben, a kazánkovácsok csoportjába osztották be, a „régi" műhelybe. A jelzőt tőle idézem, s hogy réginek titulálja, a 24 éves élmunkásnak félig-meddig igaza van. Számára valóban régi a még 1967-ben átadásra került épület, amelyet a létszámban gyors gyarapodásnak induló kazánkovács-műhely hamarosan kinőtt. Ezerkilencszázhetvenötben költöztünk át ide az új csarnokba, amellyel egycsapásra a háromszorosára nőtt a termelési felület. A régiben még minden nehéz munkadarabot mi magunk, két kezünk erejével mozgattunk. Itt a híddaru könnyített rajtunk. Dehát ezeket a most gyártásba került súlyos darabokat nem is tologathatnánk csak úgy kézzel, még ha tízszer anynyian is lennénk. A vége-hossza nincs csarnok kapu felőli elkerített részében „TUDOM KIKET ÉS MIBEN SEGÍTEK“ frissen összehegesztett vasvázak mellett állunk. Az ugyancsak itt megkonstruált prototípus után ez a hat vasváz alakul fokról fokra az ország első lencséplő gépeivé. — Ezelőtt vágóhídi futószalagokon dolgoztunk — meséli a középtermetű fiatalember. Elkomolyodó arcát, a nagy zajban suttogásként hangzó szavait figyelem. A bőnek látszó salopétája fölött vastag, szinte földig érő bőrkötényt visel. Persze, csak nekem tűnik szokatlanul túlméretezettnek e néhány ruhadarab. Ám szavait, mondatait fölfogva, találó jelképnek látom, idősebbeknek tűnnek benne. — Vagy nyolcan vagyunk idősebbek, akik kézben kell hogy tartsuk a munkát — mondja. Idősebbek huszonnégyévesen? Az üzem régi őszfejű gáborazonos mesterei, munkásai jutnak eszembe, az alapítók. Körülnézek, társai arcát fürkészem. Valóban, egyik-másiknak még a legénytoll is alig ütközött ki az állón, mégis rájuk alapoz a gyár. Hát ennyire visszafiatalodott embereiben, munkásaiban, s hatalmas gyárrá nőtt épületeiben a Tehnoutilaj? Az ősz mesterek helyét ha szakmai tudásban, tapasztalatokban egyelőre nem, de az azokhoz elvezető munka- és szakmaszeretetben a régiekhez fogható, mérhető huszonötévesek vették át. Lakatos Géza már két éve párttag, s a tavaly csoportja, ••munkatársai •javaslatára az élmunkási címmel tüntették ki. Társai dicsérete elől szerénykedve, tréfálkodó szavakkal tér ki, aztán elkomolyodva a félkész munkadarab hideg vasán simít végig. Látom, türelmetlen, a munkáját folytatná. A március 4-e utáni vasárnapokra vállalt műszakokról kérdezem, érzi-e kiket és miben segít tíz, önként felajánlott szabadnapja munkájával. — Én otthon a bátyámmal házat építettem, most fejeztük be. Aki épít, az elkészült új munkadarabnak, vagy vadonatúj házának örül, az tudja kiket és miben segít. Szabó Barna Március közepe óta teljes kapacitással működik a fővárosi Szivattyúgyár munkaközössége pedig dicséretes eredményekkel köszönti Május elsejét K BESZTERCEI RITMUS és Beszterce van előttem. Az egyik a rézkarcon, a régi, XVII. századi fénykorában megörökített város, a másikat, a mait pedig egy toronyblokk magasságából figyelem. És milyen meglepő ellentét. A képen 16 bástya őrzi az akkori város nyugalmát, csendjét, békéjét. De amit innen fentről látni, az valóságos robbanás. Legalább félszáz építődaru, körben a láthatáron, húzza a várost magasba-széltébe: új negyedek, üzemek sorakoznak a nyomukban katonás fegyelemben. És a mai nagy rendteremtés a régi részeket sem kerüli el. Az utak új aszfaltot, az épületek friss vakolatot kapnak, még a hírnöknek megmaradt egyetlen bástya is új köntösbe öltözött, s a szeszélyes folyónak szemet gyönyörködtető kőbölcsöt építenek. Talán a nagy eseményre, olimpiára, nemzetközi kiállításra készülő metropolisok ilyenek. De mire készülhet ez a Kelemen-havasok lábánál elterülő városka? Amint Quai Petru, a kolozsvárnapocai ipari építőtröszt besztercei munkatelepének aligazgatója elmondta, bizony sok feladat várja még itt az építőket. — Az idén három és félszer annyit kell megvalósítanunk, mint a múlt évben. Építőanyaggyárat helyeztünk működésbe, már épül a technológiai berendezéseket készítő vállalat önfelszerelési és kohászati csarnoka, alapozunk a sörgyárnak, a fafeldolgozó kombinát új részlegeinek, és a város hőellátó központjának. A sodronygyárhoz a napokban küldtük az első betonszállítmányokat. A közeljövőben új létesítményeknek nyitunk munkatelepet, s ezzel egyidőben fejlesztjük saját építőbázisunkat. .. Persze, Beszterce- Naszód megye más városaiban is dolgozunk. Sok kiváló szakemberünk van, ha a legjobbakról akar írni, a Bugordeanu Ilie mérnök által vezetett csapatot keresse meg. ők emelték fel az építőanyaggyárat, s a Wéber György ác-csoportjának is fontos szerep jutott abban, hogy ott négy hónappal a kitűzött határidő előtt indulhatott el a termelőmunka. A zsalukészítő műhely mellett teremnyi helyiség, irodának, öltözőnek, iskolának egyaránt jó. Az egyik deszkából eszkábált asztalnál ötven év körüli férfi hajol egy hatalmas kiterített tervrajz fölé. Az egyik helyen megáll, megcsóválja a fejét, mint aki hihetetlen dolgot lát. — Na ilyet még nem építettünk, ennek a hőellátó központnak 120 méter magas kéményt terveztek. — Mondja Wéber bácsi, mi a titka annak, hogy az előregyártott elemgyár olyan gyorsan elkészült? — Hát a jó munkaszervezés, no meg az, hogy mire mi, építők hazakerültünk Beszterce-Naszód megyébe, derekasan megtanulhattuk mesterségünket. Én magam például 1946-tól járom az országot. A szálvavisói vasútvonal építésével kezdtem, de már azelőtt sem fordult ki a szekerce a kezemből, hisz az ácsolást apámtól tanultam. Aztán építettem Marosvásárhelyen, az Aranyos mentén, Resicán, Désen. Talán épp az utóbbi városban épült cellulózkombinát hűtőtornyainak az ácsolása volt a legnehezebb... — Kik dolgoznak a csapatában? — Vagyunk vagy negyvennyolcan, románok, magyarok, németek, vegyesen, ahogyan a megyében is élünk. A legjobbak közt Precup Constantint, Thorma Istvánt, a Hanek fivéreket, Mihályt és Györgyöt, Klein Ioánt, Bálint Károlyt említhetem, de az egész csapat kiváló. Munka közben a mozdulatokból megértjük egymást, nem csoda, hiszen tizenöt éve ácsolunk együtt. Visszatérőben Fazakas Sándor építőmesterrel beszélgettem. Az útunk néhány földbevert cövek mellett vezetett el. — Itt lesz az új ipari objektum — mondta. — Jöjjön el júniusban, akkor már a szerelőkkel beszélgethet ezen a helyen. Nem kételkedem szavaiban. A múlt év végén még betonoszloperdő ázott azon a helyen, ahol most termel az új gyár; januárban a földszintjét készítették annak az épületnek, amelybe tegnap már beköltöztek a lakók. Ez a besztercei ritmus. A város nem egyetlen eseményre, sokkal nagyobb dologra, a jövőre készül. Az ötéves terv végén ötször erősebb, gazdagabb, szebb lesz mint 1975-ben volt. Klacsmányi Sándor 8. Csupán öt éves múltra tekint vissza Rimnicu Sarat legjelentősebb üzeme, az IGFE, vagyis a gépkocsifékeket és tömítőgarnitúrákat gyártó vállalat, amely a maga nemében egyedülálló az egész országban, s ugyanakkor e Buzău megyei helység gazdasági fejlesztésében is igen fontos szerepet játszik. A munkaerőt, persze, a nemrég még agrárjellegű városból és a környező falvakból toborozták, s így az újdonsült „fémiparosok" felkészítésére, szakképesítésére megkülönböztetett figyelmet kellett és kell fordítani. A munkások zöme azonban fokozatosan felnőtt a korszerű termelési követelményekhez, elsajátította az automaták, forgácsoló és más modern gépek kezelését, kitanulta az igényes fémipari szakmát. Dorobanțu Ilie mérnök, a vállalat igazgatója is erről tájékoztat elöljáróban, majd így folytatja: — Jó munkaközösség, a tervfeladatok teljesítéséért becsülettel dolgozó gárda kovácsolódott ki fiatal üzemünkben. Olyan kollektíva, amely a földrengés után — a kommunistákkal az élen — merész vállalással rukkolt ki: megkétszerezzük az idei felajánlást, húszmillió lej értékű terméket gyártunk előirányzaton felül a nemzetgazdaságot ért károk leküzdése, enyhítése érdekében. Azóta elég sokat dolgoztunk hosszabbított műszakokban, körülbelül annyit, hogy abból két hét termelése kerekedne ki. Sokat jelentett ez a termelési előnyszerzésben, a felajánlás teljesítését viszont elsősorban a munkaidő és a gépek teljesebb kihasználására, a termelékenység növelésére alapoztuk. A munkafegyelem megszilárdításával, a gépkihasználás fokozásával sikerült az első negyedévben — főleg a márciusi csúcsteljesítmények folytán — hat százalékkal túlszárnyalni,,a termelékenységi előirrzatot. ‘ — A húszmilliós felajánlásból mennyit valósítottak meg? — Már az egész vállalásunkat teljesítettük, illetve 200 000 lejjel túl is szárnyaltuk. Itt említem meg, hogy a május elsejét köszöntő szocialista versenyben a gazdaságosság terén is szép eredményeket értünk el; 2,2 milliós jövedelemtöbbletet könyvelhettünk el az első negyedévben, minthogy az anyagköltségek csökkentésére és az ésszerű energiagazdálkodásra egyaránt nagy figyelmet fordítunk. Hogy egykét példával is szemléltessem ezt: eddig 242 tonna fémet, 897 000 megawatt villanyáramot és 351 tonna egyezményes fűtőanyagot takarítottunk meg. Olyan eredmények ezek, melyek hűen igazolják, hogy a Rimnicu Sárat-i üzem munkaközössége betartja fogadalmát, derekasan kiveszi részét abból az országos erőfeszítésből, mely a nemzetgazdaságot ért károk csökkentésére, ellensúlyozására irányul. Egyébként, amikor a gépkocsifékeket és tömítőgarnitúrákat gyártó vállalatban jártam, éppen vasárnap volt, s a munkaüzemről, a teljesítmény-kilátásokról érdeklődő kérdésemre, Apostolban, a pártbizottság titkára, a szerszámkészítő műhely mestere így válaszolt: — Hétszáz ember állt késések nélkül munkába, teljes kapacitással termelnek a gépek, a munkaüzem tekintetében semmivel sem különbözik a hétköznapoktól — legalább másfélmilliós értékű terméket gyártunk. Kommunisták és pártonkívüliek, az egész gyári közösség megértette, hogy fegyelmezett, áldozatkész munkával kell leküzdenünk a természeti katasztrófa súlyos következményeit. A szerszámkészítő műhelyben dolgozik Loba Iosif is, az egyik legjobb matricás. — Nemcsak megszerettem, úgy érzem, ki is tanultam ezt a mesterséget —jegyzi meg. — Mivel sokszázféle termékhez, alkatrészhez készítünk matricákat, amilyen változatos, úgyszólván annyira igényes is ez a munka. Mesterem már az indulás utáni hetekben, hónapokban beleméltotta — és bizony társaimba is — azt, hogy nagyon figyelmesen, pontosan kell dolgozni. A szigorú ellenőrzés és felelősségre vonás szoktatja igényes munkára az embert. Serban Ion, a fémazbesztrészleg főmestere elégedetten újságolja, hogy egy-két apróságot leszámítva, az utóbbi időben nem volt baj a minőséggel. — Önt kitűnő szakembernek és szigorú főmesternek tartják. — Több, mint húsz éve dolgozom a fémiparban, s tapasztalatból tudom, hogy a termelési rend és fegyelem alapvető tényezője az eredményes munkának. Szigorú vagyok, nem tagadom, de csak azokkal, akik olykor nem úgy végzik feladatukat, ahogy a termelés, az üzem érdeke megköveteli. Az a tény, hogy 176 ember munkájáért felelek, eleve kizárja a rendellenességek elnézését. Pár év alatt nagy munkát végzett nálunk a párt szocialista iparosítási politikájának tajatembert átformáló ereje. Úgy érzem, e fiatal üzem munkaközössége a műszaki nagykorúsodáshoz méltó munkasikereket ért el. Deme János EMBEREK, TETTEK A TERV ÉS A VÁLLALÁSOK TELJESÍTÉSÉBEN MEGNYILVÁNULÓ HELYTÁLLÁS, KÖTELESSÉGTUDAT EREDMÉNYEI ORSZÁGSZERTE ÁLDOZATKÉSZ MUNKA BÁNYÁSZMÓDRA Amikor több szenet kért az ország, többet adtunk. A januári 108,7 százalékos termelési eredményt februárban 115,3 százalékra növeltük. Terven felül 6048 tonnát termeltünk. A márciusi földrengés idején a bányában nem történt sem omlás, sem szakadás. Az ácsolatok állták a nagy próbát. Csupán az áramszünet miatt bénult meg néhány órára a termelés. Hogy aztán olyan termékeny szocialista verseny bontakozzék ki, amelyhez foghatót talán még nem értek meg az erdővidéki bányák. Sokat lehetne s kellene beszélni arról, hogy mennyire különös emberek az igazi bányászok. Keményszavúak, de mindig meleg szívűek, bajban bátor, akadályt nem ismerő, tettrekész emberek. Vérükben van a segítő szándék, lelkükből fakad az önfeláldozás. A párt, az ország mindig számíthat rájuk. íme a Köpee-Barót! Bányavállalat dolgozói mindennapi áldozatos munkájának néhány szemléletes adata: Március havi tervünket 122,9 százalékra teljesítettük. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az első negyedév utolsó hónapjában terven felül 10 180 tonna szenet termeltünk. Többet, mint az előző két hónapban. Két, rendkívüli nehézségekkel küszködő elővágatot kivéve, valamennyi munkahely túlszárnyalta havi tervét. A frontfejtések előkészítésével is rekordot döntöttünk: az ott dolgozó csapatok hét méter híján két kilométer elővágatot hajtottak. A legeredményesebben a 610-es frontfejtésben dolgozó brigád tevékenykedett, a 122,6 százalékos tervteljesítéssel olyat produkált, amelyhez hasonlót még eddig senki a baráti bányában. Az első negyedévben hatezerszáznegyvenhét tonna szenet termeltek tervükön felül, így a brigád egymaga három hónap alatt túlteljesítette az egész váltás idei vállalását. Ebben a brigádban is kommunisták és párton kívüliek, idősebb és fiatalabb bányászok dolgoznak együtt, akiket éltet a közszeretet, süt a kötelességtudat. A feladatokhoz való hozzáállást, a munkához való viszonyulást az olyan kommunista bányászok példaadó munkája határozza meg, mint Nagy Ferenc brigádvezető, Urák László, Konsza Samu, Samuil Ioan, Simonfi József, Kis István, Henter Lajos és mások.. Sokunk adózik elismeréssel Gáspár Attila, Baló András, Péter Ferenc és más bányászok munkájának. A munka ünnepén megemlékezve róluk, külön öröm számomra, hogy velük együtt dolgozhatom, társuk vagyok jóban, nehézségben. Nagy B. István A KÖZÖSSÉG EREJÉBŐL Szatmáron, a városközponttól a faipari vállalatig a Rózsa utcán keresztül is eljuthat az ember. Ha ráér, kis kitérővel, a Nyár utcán, a Rózsa utcán inkább gyalog tegye meg a három kilométernyi utat, amiből egy kilométert a Virágok utcájában sétálhat. A sugárút két szélén színpompás virágszőnyeg, a földszintes családi házak között már sok az emeletes. Az 1970-es árvíz romjain állami segítséggel épültek. A legtöbb eresze alatt fecskék raktak fészket, az utca végén kezdődnek a városszéli mezők. A faipari vállalathoz jobbra tér el az út, a gyárkapuhoz közel egy kétlábú pózna tetején gólya kelepel. Új fészket rak. Vajon miért épp ide? Tudná talán, hogy a szomszédban is a fészekrakás idejét élik? A stílbútorgyár még mész- és festékszagú, ez a hónap az első termelési időszak. Márciusban volt a költözködés, minden olyan friss, olyan új még. Talán Halász György, a részlegvezető sem szokta meg ezt a beosztását, hisz a régi gyárban mester volt, egyetlen műszakért felelt, itt viszont négyszáz ember munkájáért. Milyen volt az indulás? — Lényegében olajozott. Fokozatosan költöztünk át, hogy a termelés se érezze meg, s az emberek is jobban alkalmazkodjanak a korszerű munkahelyekhez. Mert nemcsak korszerű, újszerű is ez a gyár. Könnyű szerkezetes ipari létesítmény. Csak egy kicsit több szívvel kellett volna kivitelezni. Helyenként bizony akad javítanivaló. .. No, de hagyjam a panaszkodást. Tizenhat csoportot szerveztünk, négy gépimegmunkálót, tíz kézimegmunkálót és egy-egy intarzia és kézifaragó csoportot... — És a folytatás? — Két műszakban dolgozunk, mint a szervezésből is kitűnik, rendkívül nagyértékű bútorokat gyártunk. Nagyrészt kézi munka, vésés, faragás, intarzia a gyártási folyamat. Túlnyomórészt exportra kerül a bútor, főleg a Szovjetunió felé indítunk változatos összetételű és divatos stílbútor garnitúrákat. De nagy az érdeklődés a nyugati piacokon is. Úgyhogy munkánk van, az anyagellátás is folyamatos. Áprilisban több mint három és fél millió lejt terveztünk, ám az új részleg munkaközössége azon volt, hogy ennél is többet adjon, mert tudja, vannak olyan gyárak, amelyek a földrengés miatt több millió lejes termeléskiesési gondokkal küzdenek. Úgy terveztük, hogy legalább 70 Scheraton tálal agamítúrát, 75 Mercur típusú hallt, 700 Éva típusú fali pohárszekrényt, és 200 más faliszekrényt gyártunk áprilisban... Többet állítottunk elő. A Május 1 tiszteletére szervezett munkaverseny segített ebben. Az, hogy mindenki érezte: ma többet kell adnia, mint tegnap, holnap jobbat, mint ma. A több és a jobb a faragókon, az asztalosokon, a tényezőkön, meg azon múlik, hogy a fiatal munkást miként fogadjuk közénk, hogyan szoktatjuk minél előbb ehhez az igényes munkahelyhez. Bohonyi Béla vagy Ninács Jenő csoportvezetők irányítása alatt biztosak lehetünk, hogy jó szakmunkásokká formálódnak, vagy abban, hogy Tatárán Joán mester a kis hibákat sem nézi el. Egy új részlegen sok az új ember, naponta meg kell ismételni bizonyos tudnivalókat. Ezt reggel ejtjük meg, illetve műszakkezdéskor. A közösségi érzést sok apró, néha egyszerű, de lélektanilag fontos momentum csiszolja, erősíti. A mesternek vagy részlegvezetőnek arra is figyelnie kell, hogy a két egymás mellett faragó fiatal milyen formát szeret inkább vésni... A természetbúvárok megfigyelték: a fészekrakó madarak egy része ugyanabba a fészekbe csak ugyanabból a gallyból hordják az építőanyagot. Ha véletlenül egyik eltéveszti, a másik figyelmezteti: kidobja a gallyat a fészekből. A szatmári bútorgyártók fészekrakása is ilyen: vigyázzák egymást, hogy minél kevesebbet tévedjenek. Később annál könynyebb lesz. Bencze Cs. Attila