Előre, 1978. február (32. évfolyam, 9395-9418. szám)
1978-02-01 / 9395. szám
» ELŐRE — 1978. február 1. 3. HAZAFIAS BÜSZKESÉGBŐL ÉS MÉLY HÁLÁBÓL FAKADÓ MEGHATÓ KÖSZÖNTŐK Az ország dolgozói kifejezik megkülönböztetett érzéseiket és nagyrabecsülésüket Nicolae elvtárs 60. születésnapja és több mint 45 évi forradalmi munkásságának évfordulója „A tájainkon élő dolgozók, románok és magyarok, eszményeikben és érzéseikben egy emberként, a párt ragyogó zászlaja alatt kifejezik hódolatukat — hangzik a KOVÁSZNA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG köszöntője — ön, a lánglelkű hazafi, az eltökélt és bátor forradalmár, a következetes internacionalista, a legemberségesebb ember, szocialista nemzetünk legszeretettebb fia nagyszerű munkássága iránt, annak a munkássága iránt, aki legszentebb kötelességének tartja odaadóan, önfeláldozóan és bátran szolgálni a szocializmus és a kommunizmus eszményeit. Népünk nagyszerű győzelmeket aratott a román társadalom szüntelen felvirágoztatása útján, s ezekhez szervesen hozzátartozik Kovászna megye rohamos fejlődése is az utóbbi évtizedben, ékesszóló tanúságaként annak, hogy megvalósul a párt és az állam nemzeti politikája, valamenynyi országrész sokoldalú fejlesztésének és a szocialista haza minden fia teljes egyenlősége biztosításának a politikája. Ezekben az években valóra váltak országrészünk lakosságának évszázados álmai és törekvései, hogy egyre virágzóbb jelene és vívmányokban gazdag jövője legyen, újabb eredményeket érjen el a gazdaságban, a mezőgazdaságban, az oktatás, a kultúra terén, nemzetiségi különbség nélkül valamennyi dolgozó anyagi és szellemi életszínvonalának emelésében. Kérjük, szeretett és tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, fogadja őszinte köszönetünket a tájaink sokoldalú fejlesztése iránti állandó, atyai gondoskodásáért, s biztosítjuk, hogy mindazok, akik megyénkben élnek és dolgoznak, követni fogják önnek, a kommunista forradalmárnak a példamutatását a pártprogram megvalósításában.“ ,,Ez ősi román tájak dolgozói forró hálával és megkülönböztetett szeretettel adóznak ennek a Teleorman megye számára nyújtott állandó támogatásért. Megyénk ennek köszönhetően az egész országgal együtt fejlődik és virágzik, fokozott mértékben hozzájárul a nemzeti vagyon gyarapításához, a román nép anyagi és szellemi életszínvonalának emeléséhez — hangsúlyozza a TELEORMAN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője. Megfogadjuk, hogy következetesen dolgozunk, minden alkotó erőnket a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítéséről és Románia kommunizmus felé haladásáról szóló program teljesítésének szenteljük.“ „Bacau megye, az ország minden vidékéhez hasonlóan, a párt bölcs politikájának, annak a politikának köszönhetően, amelynek következetes zászlóvivője a legmagasabb fokú pártos felelősség szellemében mindig is ön volt és marad, példátlan és sokoldalú fejlődést ért el. A látogatásai alkalmával kapott útmutatásokat, amelyekért ismét kifejezzük forró hálánkat, az ön beszédeiből és expozéiból, lankadatlan munkásságából leszűrt tanulságokat sikeresen hasznosítjuk, s így újabb, még ragyogóbb távlatok tárulnak fel e tájak fejlődése, az emberek jólétének gyarapodása előtt — mutat rá a BACAU MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője. Biztosítjuk mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy töretlenül követni fogjuk pártunk és államunk bel- és külpolitikáját, amelynek kidolgozásához ön döntő mértékben hozzájárult, meghatványozva két kezünk és elménk erőit, hogy megyénk egyre inkább hozzájáruljon hazánk felvirágoztatásához.“ „Brassó, a munkásság régi forradalmi hagyományokkal rendelkező fellegvára már az illegalitás nehéz éveiben megismerte az ön bátorságának, következetességének, kommunista méltóságának példáját — hangsúlyozza a BRASSÓ MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője. — A szocializmus ragyogó éveiben, a társadalmi-gazdasági beteljesülések nagyszerű korszakában a brassói dolgozók — románok, magyarok, németek — állandóan részesültek az ön figyelmes gondoskodásában, következetes és szeretetteljes útmutatásaiban. Az ön ragyogó példája, lankadatlan munkássága, forradalmi és hazafias pátosza, amelyet az egész hazai politikai és társadalmi életnek kölcsönöz, újabb és újabb vívmányokra serkent bennünket. Egész népünk e nagyszerű ünnepén forró üdvözletünket küldjük, jó egészséget és boldogságot kívánunk, és megváltjuk, a szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, szilárd elhatározásunk pontosan eleget tenni bölcs szavának, gyorsabban és jobban építeni, a mennyiséget új minőséggé avatni, még inkább fokozni a kommunizmus felé haladás ütemét.“ Botosani megye kommunistái, egész lakossága nevében a MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője kifejezi határtalan szeretetét és mély ragaszkodását népünk legszeretettebb fia, Nicolae Ceausescu elvtárs iránt, majd hangsúlyozza: „Pártunk és hazánk története aranybetűkkel rögzítette, mi pedig szívünkbe-lelkünkbe véstük, hogy amióta ön áll a párt és az állam élén, országunk a leggyümölcsözőbb, jelentőségteljes és mélyreható társadalmi átalakulásokban a leggazdagabb korszakát éli. Szívből köszönjük a megyénknek nyújtott támogatást, amely az egész országgal együtt a gazdasági-társadalmi haladás nagyszerű útját járja, szívből köszönjük, hogy oly következetesen és határozottan munkálkodik az ország minden övezetének harmonikus, kiegyensúlyozott fejlesztésén. Szívből köszönetet mondunk önnek, az ország első emberének, aki határozottan küzd hazánk függetlenségéért és szuverenitásáért, s aki ismertté, megbecsültté tette Romániát szerte a világon. Ünnepélyesen megfogadjuk, szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy mindig is hittel és odaadással fogjuk követni, mindig is a párt derék katonái leszünk, s mindent megteszünk a nagyszerű pártprogram megvalósításáért, amelynek kidolgozásához ön döntő mértékben hozzájárult.“ „E nagy múltú, legendáktól övezett, de grandiózus megújhodásokban is bővelkedő országrész lakossága, az egész nemzethez hasonlóan, tisztában van azzal, hogy mivel tartozik önnek, aki életének eddigi hat évtizede és ragyogó forradalmi munkásságának 45 esztendeje során hitvallásának tekintette a nép boldogságát és jólétét, a népét, amelyet oly példás bölcsességgel és önfeláldozással vezérel, s ennek köszönhetően Decebal, Stefan cel Mare, Mihai Viteazul mellett a nagy államférfiak között kerül be az örökkévalóságba — mutat rá a BESZTERCE-NASZÓD MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője. A sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítéséről és Románia kommunizmus felé haladásáról szóló pártprogram, a XI. kongresszus és az Országos Konferencia nagyszerű határozatai, pártunk és államunk oly nagyszerűen átgondolt és a legmélyebb humanizmustól áthatott egész politikája magán viseli az ön erőteljes egyéniségének, látnoki, forradalmi, bátor szellemének, egész életének és munkásságának a sajátos jegyeit“. A MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM köszöntője így hangzik: A szocializmus diadalmas romániai előretörésében az utóbbi évtized új szakaszt avatott fel, amelyben a társadalmi élet minden szektorának tökéletesítése és korszerűsítése példátlan méretekben bontakozik ki. A nemzetgazdaság szervezési struktúrái, a tervezés formái és módszerei, a termelési viszonyok és az emberek közötti viszonyok, a törvénykezési és az intézményes keretek Románia konkrét adottságainak és sajátos követelményeinek megfelelően , szüntelenül tökéletesedtek, olyan értelemben, hogy bővült és elmélyült a demokrácia, a dolgozók, tekintet nélkül nemzetiségükre, egyre aktívabban részt vesznek az ország ügyeinek intézésében. Engedje meg, hogy az ünnepi alkalmat megragadva, szívből köszönetet mondjunk a műszál- és művésziparnak, a nemzetgazdaság e csúcságazatának a rohamos fejlesztése iránti állandó gondoskodásáért, és jelentsük, hőn szeretett és tisztelt főtitkár elvtárs, a kombinátunkban tett munkalátogatásai alkalmával adott útmutatásait végrehajtottuk — mutat rá a SAVINETTI-I MÜROST KOMBINAT köszöntője. Az egész nemzettel együtt ismét kifejezzük mély odaadásunkat a párt és az állam bélés külpolitikája iránt, nagyrabecsülésünket az ön ragyogó munkássága iránt, Nicolae Ceausescu elvtárs, a párt és az ország élén, tisztánlátása iránt, amellyel Románia sorsát irányítja a szocializmus és a kommunizmus útján. A DÉVA MUNICÍPIUMI PÁRTBIZOTTSÁG köszöntője, kiemeli: Büszkék vagyunk arra, ami azóta valósult meg Déván, hogy ön áll a párt és az ország élén. Municípiumunk, mai korszerű, szép várossá fejlődött, és szocialista biográfiájánál fogva végérvényesen az ország nagy gazdaságitársadalmi központjai sorába emelkedett. Teljes meggyőződésünk, hogy valóra váltva az ön kezdeményezése alapján és döntő hozzájárulásával kidolgozott nagyszerű pártprogramot, az ország többi településeivel együtt Déva municípium is tovább virágzik, a vállalatainkban, szántóföldjeinken, laboratóriumainkban dolgozók élete egyre bőségesebb lesz. Biztosíték erre az ön jelenléte a párt és az ország élén, a forradalmi bátorság, amellyel szocialista nemzetünk sorsát irányítja. " A TURISZTIKAI MINISZTÉRIUM köszöntője hangsúlyozza : Engedtessék meg, hogy ezzel a nagyszerű alkalommal is megemlítsük: a román turisztika személy szerint ennek köszönheti, Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy a gazdasági és társadalmi élet minden ágazatának és területének rohamos fejlődésével összhangban igen gyors ütemben fejlődik és korszerűsödik. Jelentjük, hogy az ön útmutatásai értelmében a turisztika anyagi alapja számottevően bővült, ma körülbelül tízmillió hazai és külföldi turistának nyújthat pihenési, felfrissülési lehetőséget. Mi, a turisztika dolgozói is, a nemzetközi cserekapcsolatok terén megjelölt feladatok valóra váltásán munkálkodva, örömteli szívvel állapítjuk meg, hogy a szocialista Románia, személy szerint ön, megkülönböztetett tiszteletnek és csodálatnak örvend a nemzetközi közvélemény soraiban. Ez alkalommal is megerősítjük teljes csatlakozásunkat a párt és az állam bel- és külpolitikájához, felújítjuk fogadalmunkat, hogy példásan megvalósítjuk az RKP XI. kongresszusának és Országos Konferenciájának határozataiból fakadó feladatainkat. A vállalatunkban történt munkatalálkozói — hangsúlyozza a fővárosi 23 august VÁLLALAT munkaközösségének köszöntője — döntő momentumokat jeleztek a pártszervezet, a dolgozók tanácsa, egész munkaközösségünk akcióinak megalapozásában, a minden alkalommal kapott ösztönző szavak és becses útmutatások hatalmas mozgósító erővé váltak, bátorságot, forradalmi kitartást kölcsönöztek nekünk a tervfeladatok teljesítéséért, illetve túlszárnyalásáért folytatott küzdelemben, felvázolták a gépgyártás e rangos fellegvárának szüntelen fejlődését. Az esztendőt annak az eseménynek az erőteljes hatása alatt kezdtük meg, hogy ön az újév alkalmával jelen volt munkaközösségünk körében, tanúsítva, hogy a párt- és államvezetőség, személy szerint ön nagyrabecsüléssel vesz körül bennünket, amelyre munkás módon, ahogy illik, újabb munkatettekkel válaszolunk. Mi, Temesvár municípiumnak, e rangos gazdasági-társadalmi és kulturális-tudományos központnak a lakossága, mindig tiszta szívből örültünk a megtiszteltetésnek, hogy számtalan esetben felkereste a várost, annak vállalatait és intézményeit, oktatási és tudományos egységeit, értékes útmutatásokkal szolgált számunkra a fejlett tapasztalat terjesztéséhez, az egész tevékenység jobb és hatékonyabb megszervezéséhez — mutat rá a TEMESVÁR MUNICIPIUMI PÁRTBIZOTTSÁG köszöntője. — A temesvári kommunisták, a municípium egész lakossága, románok, németek, magyarok, szerbek és más nemzetiségűek a legnagyobb örömmel és a legmelegebb megelégedéssel tisztelték a román nép legszeretettebb és legodaadóbb fiát. Szilárd elhatározásunk példásan megvalósítani az ön által oly bölcsességgel és tisztánlátással megjelölt feladatokat, valóra váltani a műszaki-tudományos forradalom ötéves tervének és a kiegészítő programnak az előirányzatait, s mindent megtenni, hogy minőségileg magasabb szintre emeljük az egész gazdasági, társadalmi és szellemi életet, fokozzuk Temesvár municípium hozzájárulását szocialista hazánk sokoldalú haladásához. Szívből köszönetet mondunk az ezekben az években országszerte elért vívmányokért, mai boldog életünkért, az összes erőforrások kiaknázását célzó állandó törekvéséért, örülünk és büszkék vagyunk, hogy a párt, személy szerint az ön bölcs és dinamikus vezetésével valósítjuk meg Románia egyik gazdaságfejlesztési programját, a vízgyűjtő medencék rendezésének távlati országos programját, amelyet útmutatásai alapján és közvetlen vezetésével dolgoztak ki — hangzik a VÍZÜGYI ORSZÁGOS BIZOTTSÁG köszöntője. Ez alkalommal is megfogadjuk, erőt nem kímélve munkálkodunk a párt XI. kongresszusa és Országos Konferenciája határozatainak példás teljesítéséért, a vízgyűjtő medencék rendezése távlati országos programjából fakadó feladataink valóra váltásáért. „Mi, akik a Maros és a Küküllők mentén dolgozunk és élünk — románok, magyarok, németek — emeli ki a MAROS MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője — az ön életét és munkásságát felemelő, eleven és mozgósító példaképnek tekintjük nagyszerű feladataink teljesítésében. A Maros megyében tett munkalátogatásai, útmutatásai és ösztönző szavai határozottan megjelölték a pártszervek és -szervezetek tevékenységének mérföldköveit, mozgósították az ősi tájainkon teljes egységben és testvériségben dolgozók és élők alkotó erőit és képességeit, s az összes tevékenységi területeken elért eredmények a legékesszólóbban tanúsítják maradéktalan ragaszkodásunkat pártunk és államunk egész bel- és külpolitikájához.“ Szorosan az ön nevéhez és egyéniségéhez, atyai támogatásához, útmutatásához és buzdító szavaihoz kapcsolódnak a megyénk gazdasági és társadalmi életében bekövetkezett óriási megújhodások, amelyekért gondolatban és tettben egyaránt hálásak vagyunk és szeretjük önt — hangzik a NICULITELI (TULCEA MEGYE) Állami mezőgazdasági VÁLLALAT köszöntője. Az ön teljes odaadásának személyes példáját követve, biztosítjuk, mélyen tisztelt főtitkár elvtárs, teljes eltökéltséggel és felelősséggel fogunk munkálkodni a párt XI. kongresszusának és Országos Konferenciájának dokumentumaiból fakadó feladataink megvalósításáért. Mindig az élvonalban küzdve a korszerű gazdaság megteremtéséért, biztos, kézzel megjelölte a Romániában hagyományokkal nem rendelkező alágazat, az elektrotechnika és az elektronika fejlesztésének merész útjait — mutat rá a KÖZPONTI ELEKTRONIKAI, ELEKTROTECHNIKAI, AUTOMATIKAI, SZERSZÁMGÉPIPARI ÉS FINOMMŰSZERÉSZETI KUTATÓINTÉZET köszöntője. A szakterület utóbbi években elért eredményei, amelyek magas műszaki színvonalú termékekben materializálódtak, egyre több fiatal szenvedélyes szeretete a magas technicitású szakmák iránt bizonyítja az iparág fejlesztésének helyességét és feltárja a szolgálatába állítható nagy erőforrásokat. Az intézetünkben tett munkalátogatásai megannyi erőteljes ösztönzés volt és marad számunkra a kutatómunkához, hiszen mindannyiszor az egész gazdasággal kapcsolatos széles perspektívából, a hazai és a nemzetközi gazdasági jelensé- gek mélyenszántó ismeretéből fakadó szakavatott útmutatások sokaságát kaptuk. Az ünnepi alkalmat megragadva, jelentjük, hőn szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy a HUNYADI KOHÁSZATI KOMBINÁT egész munkaközösségének szilárd elhatározása maradéktalanul hozzájárulni a párt Országos Konferenciáján ön által hangsúlyozott nagy fontosságú követelmény megvalósításához, ahhoz, hogy Románia fejlődő országból közepesen fejlett ország legyen. Kombinátunk kommunistái, egész dolgozó személyzete, kifejezve rendíthetetlen elhatározását, hogy magas fokú munkásfelelősséggel teljesíti a legutóbbi hunyadi munkalátogatása alkalmával kapott értékes útmutatásait, jelenti: intenzíven munkálkodik, hogy határidő előtt valóra váltsa a jelenlegi ötéves terv előirányzatait, sokrétűen fejlesztve a fémtermelést. Tisztában lévén, hogy milyen nagy feladatok és felelősség hárul ránk a fémtermelés minőségének növelésében, ünnepélyesen megfogadjuk: a jövőben is mindent megteszünk a termelési feladatok teljesítéséért, illetve túlszárnyalásáért, a munkatermelékenység, a kinyerési mutató és az egész gazdasági hatékonyság további növelése újabb tartalékainak felkutatásáért, abban a meggyőződésben, hogy minden eredményünk előmozdítja a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építését és Románia kommunizmus felé haladását. A BRAZI I PETROLKÉMIAI KOMBINÁT köszöntője hangsúlyozza: Rangos petrolkémiai vállalatunk dolgozói számára az ön lankadatlan munkássága, amelyet forradalmi bátorság jellemez, nagyszerű példakép, a forradalmi életmód és cselekvés példája, vezérfonal mindennapi munkánkban, a gazdasági feladataink teljesítését, illetve túlszárnyalását célzó erőfeszítéseinkből. Kombinátunk munkaközössége, amely maradéktalanul részesül az ön gondoskodásában és figyelmében a javadalmazásemeléssel és a csökkentett munkahét bevezetésével kapcsolatosan, a párt Országos Konferenciájának magas szónoki emelvényéről a munkásosztályunkhoz intézett felhívásról, valamint a kiegészítő gazdasági-társadalmi fejlesztési program mozgósító feladataitól lelkesítve, megfogadja, lankadatlanul küzdeni fog, hogy a mennyiséget új minőséggé avassa, megvalósítsa a célkitűzéseket, ahogyan azokat ön a román kommunisták nagy fóruma elé terjesztett jelentésében megszabta. Az ön születésnapjának évfordulója — hangzik az ARADI TEXTILVÁLLALAT köszöntője — egyben a műszakitudományos forradalom ötéves tervének döntő esztendeje. Ezt az ötéves tervet, az egész néppel együtt, példásan meg akarjuk valósítani. Az alkalmat megragadva jelentjük, hogy a párt Országos Konferenciájának dokumentumai, az ön útmutatásai szellemében megfogadtuk: 1978-ban az előző esztendőhöz viszonyítva 60 millió lej termeléstöbbletet valósítunk meg. Kérjük, szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, felajánlásunkat tekintse a párt és állam vezetősége iránti felelősség megnyilatkozásának, s ugyanakkor forró hódolatnak az ön születésnapjára. Élénken emlékszünk az ön tagi megyei és vállalatunkban tett munkalátogatásainak hazafias lelkesedéstől áthatott felemelő pillanataira, közvetlen és állandó dialógusára a különböző dolgozó kategóriákkal, ami a jelenkori román társadalom igazi demokratizmusáról tanúskodik, és biztosítja gazdasági-társadalmi életünk gyors ütemű fejlődését — emeli ki a IASI-I KOHÁSZATI VÁLLALAT köszöntője. Biztosítjuk, hogy vállalatunk munkásai, mérnökei és technikusai, az országrész valamennyi dolgozója, szorosan felzárkózva a párt köré, az ön eleven példáját követve, híven és odaadással fognak munkálkodni az Országos Konferencia határozataiból fakadó feladatok pontos teljesítéséért, fokozottan hozzájárulva drága hazánk felvirágoztatásához. Az az ember és vezető volt és marad számunkra, szeretett Ceaușescu elvtárs, akinek szava, élete, gondolkodásmódja és forradalmi cselekvése csaknem másfél évtizede mozgásba hozta az egész nép energiáit és tehetségét a lelkesedés legmagasabb hőfokán, elődeink legszebb álmának teljesítéséért, a legigazabb társadalom megteremtéséért Románia földjén — hangzik a GALATI-I KOHÁSZATI KOMBINÁT köszöntője. Mindannyiunk számára a legemberségesebb ember volt és marad, a kommunista példaképe, akinek élete és munkássága azt szolgálja, hogy társadalmunkban meghonosodjék az igazságosság és a méltányosság nagyszerű szelleme, hogy az emberi egyéniség maradéktalanul kibontakozhasson és kiteljesedhessen. Biztosítjuk, hogy a Duna menti modern acélvázban dolgozók, munkás szívük minden melegével ön mellett lesznek, mindent megtesznek, hogy becsülettel teljesítsék feladataikat, s az egész nép oldalán hozzájáruljanak Románia előmeneteléhez a civilizáció és a haladás legmagasabb csúcsai felé. A MÁRAMAROS MEGYEI pártbizottság és népTANÁCS köszöntője így hangzik: „Hatvanadik születésnapja és a teljes egészében a nép ügyének szentelt forradalmi munkásságának 45. évfordulója nagyszerű ünnep mindanynyiunk, a nemzet valamennyi fia számára. Az utóbbi évtizedben a leggazdagabb fejezetek kerültek be a szocialista Románia történetének krónikájába, az utóbbi évtized újabb ragyogást kölcsönzött az ország tekintélyének szerte a világon. Pártunk bölcs, mélységesen tudományos marxista-leninista politikájának, az összes övezetek harmonikus, kiegyensúlyozott fejlesztése politikájának köszönhetően, — amelynek kidolgozásához ön felbecsülhetetlenül és döntő mértékben hozzájárult —, az utóbbi évek során Máramaros megye is erőteljesen és sokoldalúan fejlődött, felvirágzott. A Máramaros megyei dolgozók, a kommunisták mozgósító példájától vezérelve, évről évre kiemelkedő eredményeket értek el a megye gazdasági-társadalmi fejlesztésében, ékesszólóan bizonyítva határtalan ragaszkodásukat a párt egész politikájához, a tények erejével tanúsítva, hogy tudatukban mindannyiszor mély visszhangot keltettek az ön ösztönző szavai és útmutatásai.“ „Határtalan öröm mindanynyiunk számára, hogy ismét kifejezhetjük legmesszebbmenő hálánkat az ön példamutató munkásságáért, amelyet oly következetességgel és szenvedéllyel fejt ki a szocialista Románia építése, egész hazánk dolgozóinak boldogsága szolgálatában — mutat rá a IALOMITA MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG köszöntője. Ialomita megye lakosai, hálás szeretettel és büszkén arra, hogy az ön kortársai lehetnek, hogy az ön bölcs és emberséges vezetése alatt dolgozhatnak, az egész néppel együtt újabb munkatettekkel köszöntik az ön születésnapját a kommunista társadalom építése szolgálatában.“ A HAZAFIAS GÁRDÁK VEZÉRKARÁNAK köszöntője így hangzik: „Hatvanadik születésnapján, hazánk történetének e felemelő eseménye alkalmából, mélyen tisztelt Nicolae Ceaușescu elvtárs, szorosan felzárkózva főparancsnokunk köré, jelentjük, a hazafias gárdák mindent megtesznek, hogy a hadsereggel együtt bármely pillanatban teljesíthessék a párt, az ön parancsát, minden erejükkel védelmezzék a nép forradalmi vívmányait, drága hazánk, Románia Szocialista Köztársaság függetlenségét és szuverenitását. Szívvel-lélekkel követjük az ön odaadó példáját a nép és a haza javának maradéktalan szolgálatában, s kifejezzük ez alkalommal is rendíthetetlen elhatározásunkat: minden képességünkkel hozzájárulunk a párt XI. kongresszusa és Országos Konferenciája történelmi határozatainak teljesítéséhez, szüntelenül fokozzuk a hazafias gárdák harckészségét és cselekvőképességét, még inkább erősítjük kapcsolatainkat a fegyveres erőkkel és a többi védelmi alakulattal.“ AZ ARAD MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS NÉPTANÁCS köszöntője így hangzik: „Bízva hazánk kommunista jövőjében, pártunk és államunk bölcs vezetőségében, önben, szeretett vezetőnk, mindazok, akik Arad megye vállalataiban, szántóföldjein és intézményeiben, a kommunistákkal az élen, két kezükkel és elméjükkel dolgoznak, kifejezik mély hálójukat a közvetlen és szakavatott támogatásért, a municípiumunkban és megyénkben tett munkalátogatásai alkalmával kapott becses útmutatásokért, és ez alkalommal is biztosítják önt, maradéktalanul valóra váltják a XI. kongresszus és az Országos Konferencia történelmi jelentőségű határozataiból, pártunk és államunk többi programdokumentumából fakadó feladataikat.“ A FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZETEK KÖZPONTI SZÖVETSÉGE VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK köszöntője hangsúlyozza: „Az ön élete és munkássága a forradalmi odaadás és a forró hazaszeretet eleven példaképe számunkra, a fogyasztási szövetkezetek kommunistái és többi dolgozója számára. Kifejezve maradéktalan csatlakozásunkat pártunk és államunk bel- és külpolitikájához, amelynek kidolgozásában önnek, mélyen tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, döntő szerepe van, ünnepélyesen megfogadjuk, minden erőfeszítést, megteszünk, hogy fokozottan hozzájárulhassunk feladataink teljesítéséhez. Biztosítjuk, a szövetkezeti tagok, a fogyasztási szövetkezeti szervezetekben dolgozók, nemzetiségi különbség nélkül, mindent megtesznek, hogy egész munkásságukat a XI. kongresszus és az Országos Konferencia határozatainak fényében, a fogyasztási szövetkezetek VI. kongresszusához intézett üzenetében foglalt értékes orientációk és útmutatások szellemében fejtsék ki.“ Az Állami árbizottság köszöntője kiemeli: „Az ön kezdeményezésére és döntő közreműködésével a gazdaságvezetés és tervezés módszereit a gazdasági fejlődés adott szakaszának követelményeivel összhangban szüntelenül tökéletesítettük. Az árrendszert javítottuk, növeltük az árak szerepét a termelés, a beruházások, a külkereskedelem eredményeinek és hatékonyságának mérésében, a gazdasági ütemek és arányok lehető legreálisabb felmérésében.“ „Megbízatásunk van arra, drága Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy jelentsük önnek, nemzetünk legszeretettebb fiának, a kétszázados RESICAI GÉPGYÁR egész munkaközössége, amely jelentős mértékben hozzájárult az ország szocialista iparosításának művéhez, az összes nemzetgazdasági ágak fejlesztéséhez, szilárdan eltökélte, a továbbiakban egyre nagyobb mértékben előmozdítja a pártprogram, a XI. kongresszus és az Országos Konferencia határozatainak valóra váltását. Az ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS ÉS MŰSZAKI ALKOTÁSI INTÉZET munkaközösségének köszöntője rámutat: Az öntől állandóan kapott útmutatások és ösztönző szavak alkotó lendületet, a felfedezés, az újítás, az alkotás szándékát szülték és tartják fenn, megerősítették meggyőződésünket, hogy csakis akkor állhatunk emelt fővel a nép elé, ha kutatómunkánkkal egyre nagyobb mértékben előmozdítjuk a társadalom általános haladását. Biztosítjuk, mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs, minden erőfeszítést megteszünk, hogy tevékenységünk mind magasabb szintre emelkedjék, önfeláldozóan, szenvedéllyel és forró odaadással fognak dolgozni, hogy az Országos Tudományos és Műszaki Alkotási Intézet eredményei megfeleljenek az ön elvárásainak, minden erejükkel hozzájárulnak Románia grandiózus fejlesztési programjának megvalósításához. „Kifejezzük mély nagyrabecsülésünket és hálás köszönetünket önnek, Nicolae Ceausescu elvtárs — hangzik a KÜLKERESKEDELMI ÉS NEMZETKÖZI GAZDASÁGI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MINISZTÉRIUM köszöntője — döntő hozzájárulásáért a szocialista Románia ■ bel- és külpolitikájának kidolgozásához és bölcs megvalósításához, a külgazdasági kapcsolatok egész területén folyó tevékenység mindennapos, konkrét irányításáért, felbecsülhetetlen hozzájárulásáért — mint a jelenkor kiváló államférfiúja és jeles egyénisége — a kereskedelmi és gazdasági kooperációs kapcsolatok fejlesztéséhez az államok közötti kapcsolatok haladó „elvei alapján, az összes népek “közötti együttműködés, egyetértés és barátság elmélyítéséhez, az egyetemes béke és biztonság erősítéséhez. Az ön lényeges hozzájárulása gazdasági, társadalmi és politikai életünk nagy forradalmi átalakulásaihoz, az emberiség nagy problémáinak az új világrend megteremtése követelményeivel összhangján álló megoldásához példátlan nemzetközi tekintélyt szerzett a szocialista Romániának, amire egész népünk jogosan büszke.“ „Mi, a DUNA—FEKETE- TENGERI CSATORNA építői jelentjük, hogy a nemzetgazdaság számára rendkívül fontos hajóút megépítésén dolgozó munkaközösségünk önfeláldozó és odaadó erőfeszítései nyomán az ön útmutatásai sikeresen valóra válnak. Erőteljesen mozgósítva az ön lelkesítő felhívásától, határozottan megfogadjuk, határidőn belül és minőségileg magas szinten megvalósítjuk az ön által ránk bízott nagyszerű objektumot.“ Egy faliszőnyeg — a buhusi-i posztógyár munkaközösségének ajándéka .