Előre, 1978. március (32. évfolyam, 9419-9445. szám)

1978-03-01 / 9419. szám

A Szocialista Egységfront Országos Tanácsának napilapja 1978. március 1-től az Életszín­vonal-emelési pártprogram szellemében A DOLGOZÓK ÚJABB OSZTAGAI RÉSZESÜLNEK JAVADALMAZÁSEMELÉSBEN A­z utóbbi időben megszok­tuk, hogy minden hónap elsejével kommunista pár­tunk emberközpontú politikájára, a XI. pártkongresszus történel­mi jelentőségű dokumentumai­nak szellemében végrehajtott életszínvonal-emelési intézkedé­sek következetes életbeültetésére gondoljunk. Alkalmat erre az RKP KB 1977. június 28—29-i plénuma által jóváhagyott, pártunk főtitkára, Nicolae Ceaușescu elvtárs kezdeménye­zésére már jával előbb, Románia állami függetlenségének kivívása centenáriumi ünnepségei előtt kidolgozott, a lakosság életszín­vonala gyorsabb ütemű növelé­sét előirányzó program ad, a­­mely egyebek mellett a dolgozók jövedelmének növelésére 1976 és 1980 között pótlólag 30 milliárd lejt irányoz elő. Ily módon az RKP XI. kongresszusa Irányelvei­ben beütemezett 18-20 százalékos javadalmazásemelés kvantuma körülbelül 32 százalék lesz, s jelentősen meghalad­ja az elő­irányzatokat. A javadalmazásemelés, amint azt már nem egy ízben hang­súlyoztuk, a dolgozók összes kategóriáját érinti, lépcsőzetes okalmazásának első szakasza múlt év július elsején kezdődött, s számos, a nemzetgazdaság tevékenysége szempontjából igen fontos iparág dolgozóit ö­­lelte fel. Ezekhez a milliókhoz csatlakoznak ma négy újabb i­­parág, az építőanyag-, a villa­­mosergia-, nyomda-, cellulóz- és papíripar dolgozói, akik immár az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága múlt év decemberi határozata értelmében az erede­tileg bejelentett ütemtervtől el­térően hónapokkal hamarabb részesülnek megemelt javadal­mazásban a következők szerint: az építőanyagipari dolgozók április 1, a villamosipari és nyom­daipari dolgozó személyzet má­jus 1, míg a cellulóz- és papír­ipari dolgozók július 1 helyett már mától élvezik a program jótéteményeit. A négy iparágban mától alkalmazott javadalmazás­emelés, amellyel 4,7 millióra e­­melkedik azon dolgozók száma, akik részesültek ebben az intéz­kedésben, lényeges, döntően hozzájárul az építőanyag-, nyom­da-, villamosenergia-, valamint a cellulóz- és papíripari dolgo­zók életszínvonala növekedésé­hez. De vegyük sorra az ipar­ágakat, s lássuk, hogyan alakul dolgozóinak javadalmazása. A villamosenergia iparban az át­lagjavadalmazás ez alkalom­mal 16,5 (az ötéves terv egészé­ben 28,9) százalékkal emelkedik, azaz 205 és 393 lej között szemé­lyenként (szakmunkás esetén). Az építőanyagiparban dolgozók át­(Folytatása a 3. oldalon) A TARIFÁLIS ÁTLAGJAVADALMAZÁS NÖVEKEDÉSE A VILLAMOSENERGIA-IPARBAN (százalékban) A SZÁMOK TÜKRÉBEN ~ Az A0 szintű nyomdaipari, 5. javadalmazási fokozatú, 3. kategó­riás gépszedő javadalmazása 1978. március elsejével a következő lesz: 1706 | 1989 | 283 VILLAMOSENERGIA-IPAR Az A szintű villamosenergiaipari, erőműben dolgozó 6. javadal­mazási fokozatú, 2. kategóriás villanyszerelő javadalmazása a mai nappal a következőképpen módosul: Egy második kategóriás cellulóz- és papírgyári berendezéskezelő szakember javadalmazása a mával életbe lépő intézkedéseknek köszönhetően a következően alakul: Jelenlegi­­­ Megemelt Többlet javadalmazas javadalmazas 2004 | 2346 I 342 ÉPÍTŐANYAGIPAR Az ötéves terv átlagára vonatkozó adatot, az Országos Pártkonfe­rencia által, az egész nemzetgazdaságra előirányzott növekedésnek megfelelően fogják javítani Egy 5. javadalmazási fokozatú, 3. kategóriás cementkemence kezelő 1978. március 1-től a következő javadalmazásban részesül: Jelenlegi Megemelt ....... javadalmazás javadalmazás p p­et 1931 j 2305 | 1­374 Az előregyártott betonelemeket előállító vállalat második foko­zatba besorolt mesterének a javadalmazása mától kezdve a követ­kezőképpen alakul: Jelenlegi Megemelt javadalmazás javadalmazás 00 et 2001 | 2415 | 414 NYOMDAIPAR Jelenlegi Megemelt Több­et javadalmazas javadalmazas 2029 | 2377 | 348 Az A0 szintű nyomdaipari, 4. javadalmazási fokozatú, 1. kategó­riás tördelő pártunk életszínvonalemelési politikájának eredménye­ként a következő javadalmazásban fog részesülni: Jelenlegi Megemelt ...... javadalmazás javadalmazás 0 D et Jelenlegi Megemelt Többlet javadalmazas javadalmazas 1980 | 2305 | 325 A B szintű villamosenergiaipari hőerőmű 5. javadalmazási foko­zatú, 3. kategóriás kazánkezelő javadalmazása a következő lesz: Jelenlegi Megemelt Többlet javadalmazas javadalmazas 1789 | 2081 | 292 CELLULÓZ- ÉS PAPÍRIPAR MUNKATÁRSUNK JELENTI SZILÁGY MEGYÉBŐL NEMCSAK AZ IDŐJÁRÁSON MÚLOTT Két esemény foglalkoztatta az elmúlt időszakban a mező­­gazdasági termelőszövetkeze­tek tagjait: a zárszámadó köz­gyűléseken felelősséggel ele­mezték a tavalyi tevékenysé­get, s azt követően,­­ a mező­­gazdaság kérdéseinek szentelt munkatanácskozáson elhang­zott nagyjelentőségű pártfő­titkári beszédben kijelölt ér­tékes útmutatások szellemé­ben — kibontakozóban a ta­vaszi előkészület az idei ter­melés növeléséért. A közgyű­léseken elhangzott jelentések és viták szembetűnő sajátos­sága volt, hogy nagyobb igé­nyességgel elemezték a tavalyi tevékenységet. A városok szomszédságában található zöldségtermesztésre kedvező adottságokkal rendelkező egy­ségekben különösen fontos az elemző felmérés, hiszen fela­dataik közé tartozik a zöld­ségtermelés lakossági fogyasz­tásra. Zilah közelében két terme­lőszövetkezet, a haraklányi és a krasznai a tavaly főleg uborkát, hagymát és gyökér­zöldséget termesztett, ám ha­sonló adottságok ellenére el­térő eredménnyel. .. Joggal mondhatjuk, hogy jó hagyományaink és eredmé­nyeink vannak a zöldségter­mesztésben — állapította meg Cretu Gheorghe, a haraklányi téesz elnöke —, a vezetőta­nács kellő figyelmet szentelt ennek az üzemágnak, s a tag­ság is tudatában volt, hogy a megyeszékhely lakossága ellá­tásához jó minőségű és nagy mennyiségű zöldséget kell ter­melnie. Az elnöki tájékoztatót azzal kell kiegészítenem, hogy a téesz zöldségfélékből előirány­zott tervét 10 százalékkal tel­jesítette túl, a dughagymáról termesztett hagyma termésho­zama 18 000 kilogramm volt hektáronként, uborkából 17 078 kilogramm, sárgarépából 28 208 kilogramm átlaghozamot ta­karítottak be. A tavaly több ízben jártam Haraklányban, s mindannyiszor fel kellett figyel­nem arra ,hogy a munkában való részvétel aránya jó, s az öntözőberendezések állandóan működtek. A krasznai termelőszövet­kezetben 20 hektárral na­gyobb területen termesztettek zöldséget mint Haraklányban. 1970 óta létezik a farm, ahol a krasznai asszonyok ugyan­csak uborkát, hagymát és gyö­kérzöldséget termesztettek. Szerződéses kötelezettségük 1292 tonna zöldség értékesíté­sét irányozta elő, de ebből mindössze 715,5 tonnát szállí­tottak az értékesítő és feldol­gozó vállalatnak. Uborkából a tervezett hozamnál keveseb­bet, hektáronként 9000 kilo­grammos termést értek el, hagymából pedig a tervezett átlagtermés felét takarították be.­­ Több okot sorolhatnék fel, melyek kedvezőtlenül be­folyásolták a munkát, — mondotta Püsök András farmvezető mérnök, — az idő­járás alakulása munkatorló­dást idézett elő, s annyira megkéstünk, hogy a borsót is májusban vetettük el. A több­ek között a farmve­zető is gyakran hivatkozott az időjárási tényezőkre, például arra, hogy az uborka ritkán kelt a szárazság miatt, ősszel pedig a korai fagy vetett vé­get a növények termőképes­ségének. Valós helyzetről szá­molt be a farmvezető ugyan, de elfogadható-e a magyará­zat, amikor a szakember is beismeri, hogy megkéstek a munkával? A zöldségtermesztésre olyan területet szükséges kijelölni, ahol léteznek az öntözés fel­tételei. A krasznai szántóföldi zöldségtermesztés gyengébb eredményei részben arra ve­zethetők vissza, hogy nem ön­töztek. Olyan területen vetet­ték az uborkát, melyen nem volt lehetőség öntözésre. A ta­valy egyik tudósításomban arról is beszámoltam, hogy miközben Zilahon akadozott a lakosság folyamatos ellátása, Krasznán a fejőstehén farmon nagymennyiségű uborkát etet­tek fel a tehenekkel. A takar­mányként felhasznált termés­ért jóval kevesebb pénzt vé­teleztek be a farm dolgozói, s ez a gazdaságos­ termesztést hátrányosan befolyásolta. A krasznai zöldségtermesz­tők gyengébb tevékenységének okai tehát azok, hogy a tava­szi késlekedés munkatorlódás­hoz vezetett, nem teremtették meg az öntözés feltételeit, s nem használtak ki minden ér­tékesítési lehetőséget. A farmon a tavaly 12 cso­portban 496 személy dolgozott Krasznán. A farmvezetővel folytatott beszélgetés során még két dolgot tudtam meg: az egyik az volt, hogy — a farmvezető állítása szerint — a Dimény Zsuzsánna vezette csoport dolgozott a legjobban. A farmvezető mondotta u­­gyancsak: „volt egy csopor­tom, tagjai a nyugdíj-korha­tár felé közelednek, nekik több lehetőséget adtunk, hogy több normát teljesítsenek.“ Mindössze ennyi állapítható meg a csoportok tevékenysé­géről, s a szocialista munka­verseny nyilvántartása nem is létezett a farmon. Senki nem vitatja, hogy az időjárástól is függ a zöldség­félék termesztése, ám a szak­ember sem mondhat annak ellent, ha azonos feltételek mellett két gazdaságban­ elté­rők az eredmények, a szakve­zetés is elmarasztalható azok­ért a mulasztásokért, amelyek gyengébb terméshozamhoz ve­zettek. Fejér László A Üzemel a Csíkszeredai poliklinika mi késik, nem múlik — a közmondás tökéletesen ráillik Csíkszereda vado­natúj egészségügyi intézményé­re, hiszen, ha nem tévedek, a­­vatását eredetileg múlt év má­jusára tervezték ... Persze, a halogatásra indok akadt szép számmal, köztük a jó munkához idő kell érvelés­ is. Feltehetőleg az építők, szerelők gondolkoztak így, akik végülis kitettek magu­kért. Az indulás legalábbis ezt sejteti, ám ki tudja mit bizo­nyít majd az idő. A Tudor lakónegyeddel átel­­lenben, „Nagy Laji dombján" az ember egészsége fölötti őr­ködés humanista politikájának újabb gyöngyszeme emelkedik: a megyei kórház szomszédságá­ból U-alakban tekint az érke­zőre, három épülettömbbe zárva a járóbetegellátás minden igé­nyét kielégítő poliklinika. A fo­lyosók labirintusa az alagsoron, földszinten és két emeleten ve­zet. A mintegy 200 helyiség, félszáz orvosi rendelő 120—130 egészségügyi dolgozónak bizto­sít civilizált munkahelyet, sok­sok ezer betegnek korszerű, hi­giénikus orvosi vizsgálatot és kezelést. És egyben gyógyszer­ellátást, mert a Petőfi utcai, úgynevezett „ingyen" gyógyszer­­tár is ide költözött. (Felmerült a fizetéses gyógyszerek forgalma­zásának a gondolata is, végle­ges döntés viszont még nem született). A járványmegelőző központ (LANEPID) ugyancsak az új é­­pületben, pontosabban a felső emeleten kapott helyet, sőt, az említett intézmény és a polikli­nika vezetését is egyazon sze­mély, dr. Martonos Zsigmond látja el. Összevonták a régi po­liklinika és a SANEPID labora­tóriumait is, amely immár egye­sített laboratóriumként működik. Külön-külön helyiségekben üze­mel az anyagbegyűjtő, a vérvé­tel is, az epeváladék-, a gyo­­morsav-kivizsgáló és egy egész sor, eddig egyetlen helyiségbe sűrített tevékenység. Ahol a vizsgálat, a kezelés megköveteli, ott pihenőszobák várják a bete­geket. Újdonság a légzőszervi, a szív-érrendszeri bántalmak funkcionális vizsgálatára, felde­rítésére berendezett korszerű la­boratórium, olyan új kabinetek létesítése, mint a gastro-ente­­rológia, endokrinológia, röntgen­terápia, onkológia, a serdülő korú lányok nőgyógyászati vizs­gálatát, a meddőség megelő­zését, a filmleolvasó, fogszabá­lyozó, a légúti megbetegedések vizsgálatára létesített rendelők. A kiskórházból ideköltözött a bőrgyógyászat, a Jégpálya ne­­gyedi egészségügyi körtől a lo­gopédus. A gyermekek járó­beteggondozása külön bejárat­tal, a földszinten kapott helyet, egyelőre itt található a hármas és négyes kör is, ami annyit je­lent, hogy a Tudor, a Novem­ber 7, valamint a Zsögödi vá­rosrészben lakó gyermekeket az új poliklinikán látják el. A bete­gek örömére bővült a fizioterá­­piás kezelések skálája. Az alag­sorban elektro-, és hidroterá­piás, valamint aerosol kezelés­ben részesülnek a reumában, porckopásban, vagy légúti bán­­talmakban szenvedők. (Külön masszázs, paraffinpakolás, gyógy­torna, gyógyfürdő, munkaterápia stb. várja az orvosi javallatra érkező beteget.)­­ A potyautak elkerülése, a járóbeteg ellátás javítása cél­jából összpontosítottak néhány tevékenységet, a rokonbetegsé­gek kabinetjei egymás mellé ke­rültek. Milyen más intézkedések történtek ezek érdekében? — kérdeztük dr. Martonos Zsig­­mondtól. — Bevezettük, hogy annak a betegnek, akinek a poliklinika valamely orvosa többféle szak­­vizsgálatot ír elő, miután ez megvizsgálta, ne kelljen külön sorszámot váltania, hanem­ az asszisztensnő, vagy nővér kísé­retében soron kívül nyerjen be­bocsátást a rendelőkbe, fogad­ják őt a szakorvosok. Ugyanak­kor a sorszámok kiosztásánál, a betegrendeléseknél eszközöltünk bizonyos módosításokat. Értem ezen a sorszámon feltüntetett időpont szigorú betartását — pár percnyi eltérést ha enge­délyezünk —, valamint azt, hogy vizsgálatra ne szám, ha­nem név­ szerint szólítsák be a beteget. Itt jegyezném meg azt is, hogy az új intézmény bein­dulásával egyidőben kiszélesí­tettük a szociális kezelést, vagyis az osztályvezető főorvo­sok ezentúl nemcsak az úgyne­vezett fizetéses poliklinikán, ha­nem heti négy órát minálunk is rendelnek, így jobban ellen tudják­őrizni kollégáik lelkiisme­retességét, nyomon kísérni a betegek egészségi állapotát, a betegszabadságolást. Úgy dön­töttünk, hogy amennyiben vala­melyik rendelőnél túlzsúfoltság mutatkozik, egy-két órára a kór­házból biztosítunk besegítő szol­gálatot. A közel 12 milliós létesítmény — ebből mintegy 4 millió a korszerű gép, bútorzat, berende­zés — hétfő óta üzemel. Igaz, egyelőre nem „teljes gőzzel", mivel a kardiológia, a fizioterá­­piás kezelések egy része objek­tív okok miatt csupán néhány hónap múlva indulnak be, a ka­binetek nagy többsége viszont már az indulás napján felké­szülten várta a vizsgálatra, gyógykezelésre érkezőket. De nem sokáig, mivel a páciensek már a kora reggeli órákban je­lentkeztek. Bíró Erzsébet, Szabó András és Mészáros Dénes pél­dául elsőknek vették igénybe az új poliklinika szolgáltatásait, a fül-orr-gégére, a pszichiátriára, illetve az ortopédiára kérték ki a hét óra harminc percre szóló, 1-es sorszámokat. A nemrég még kopár dombon ma már két impozáns épület magaslik. Az egészségvédelem citadellái tekintenek az újuló­alakuló városra. Rövidesen szá­muk növekedni fog, az új men­tőállomás és fogászati poliklini­ka alapjait rakják le ugyanitt. Ambrus Edit Csíkszereda új egészségügyi intézménye • . ELŐRE szerkesztősége, Bukarest (71341) Scinteia tér 1. évfolyam Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02. _ Előfizetési díj: egy hónapra 8 lej; három hónapra 9419. Szám 24 lej; hat hónapra 48 lej; egy esztendőre 96 lej. Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, a 1978. Levélkézbesítők és a lapterjesztők. . . . Reklám- és apróhirdetés a következő címen: márCIUS 1., Agentia de publicitate ISIAP — București,­ ­ Calea Victoriei nr. 174. Sector 1. BN—RSR. Szerda Filiala Sector 1. cont 645130144. Pentru ELŐRE. _______________ Lapunkat külföldre a következő címen­­ lehet megrendelni: 0 oldal ILEXIM — Departamentul Export-Import Presa.­ ­ in L P. O. Box 136—137 — Telex: 11226. ara 1U bam Bucure$ti, str. 13 Decembrie nr. 3. XXXII. I Redacfia ELŐRE, Bucure­ti (71341). Piata Scinteii 1. EGYETEMI IFJÚSÁGUNK FÓRUMÁNAK EGYÖNTETŰ HATÁROZATA: FORRADALMI ELKÖTELEZETTSÉGGEL TANULUNK ÉS DOLGOZUNK „Teljes joggal állíthatjuk, hogy jelenleg kor­szerű oktatási rendszer áll rendelkezésünkre, a­­mely biztosítja az optimális kereteket hazánk ifjúságának, a dolgozóknak a legmagasabb szintű felkészítéséhez, a szakkáderek képzéséhez a szocialista építés összes tevékenységi terüle­tein. Gyakorlatilag nincs olyan terület, ahol ne képezhetnénk ki a hazánk gazdasági és társa­dalmi fejlesztéséhez szükséges szakembereket.” NICOLAE CEAUSESCU T­öbb napon át tanácsko­zott­ egyetemi ifjúságunk magas fóruma, a Romá­niai Kommunista Diákegyesüle­tek Szövetségének XI. konferen­ciája. Nemcsak főiskolai diák­ságunk életének fontos mozza­nata volt ez, hanem jelentős eseménye egész oktatásunk tö­kéletesítésének. Közvéleményünk méltán kísérte figyelemmel a konferencia munkálatait, annál is inkább, mert Nicolae Ceausescu elvtárs behatóan elemezte oktatásunk megvalósí­tásait, kijelölte azokat az uta­kat, amelyeken a tökéletesítés forradalmi folyamatában a to­vábbiakban haladnunk kell. Pártunk főtitkárának iránymuta­tó beszéde fényében diáksá­gunk e magas fórumon átfogóan elemezte, hogyan teljesülnek a XI. kongresszus és az Országos Konferencia határozatai az ok­tatás tökéletesítéséről, az okta­tás, a kutatás és a termelés szorosabb összekapcsolásáról, a szakkáderek képzéséről a tudo­mány és a technika, a jelen­kori megismerés vívmányai alap­ján. Ez a konferencia is ismétel­ten tanúsította: pártunk vezető­sége következetesen és állan­dóan gondoskodik az ifjú nem­zedék kommunista neveléséről, egész szocialista társadalmunk messzemenő gondoskodással és nagy bizalommal övezi a diák­ságot, hazánk ifjúságát. Ugyan­akkor ez a fórum újabb alkalom volt diákságunk számára, hogy kifejezze maradéktalan csatla­kozását és ragaszkodását a párt és az állam bel- és külpolitiká­jához, kinyilvánítsa forró szere­­tetét Nicolae Ceausescu elvtárs iránt, azt a rendíthetetlen elha­tározását, hogy forradalmi len­dülettel és hazafias odaadás­sal minden erejével munkálko­dik a pártprogram megvalósítá­sán, oktatásunknak gazdasági és társadalmi fejlődésünk köve­telményeinek megfelelő tökéle­tesítésén. Jóleső érzéssel állapíthatta meg a konferencia, hogy a ro­mán felsőoktatás ma olyan kor­szerű és átfogó rendszert alkot, amely a legmagasabb követel­mények szintjén képes eleget tenni az ifjú nemzedék sokolda­lú formálásának, a jelenkori tu­dományos-technikai forradalom igényeinek, szocialista építésünk feladatainak. Mint pártunk fő­titkára beszédében hangsú­lyozta, ma nincs olyan terület, amely számára gazdasági-társa­dalmi fejlődésünk követelmé­nyeinek megfelelően ne biztosít­hatnánk a szakember-szükség­letet. Ez a minden tevékenységi területet átfogó felsőoktatási hálózat — különösen a műszaki oktatás — közvetlenül kötődik a termeléshez, hazánk gyors­ütemű fejlesztéséhez. Elmond­­­­hatjuk, az ország valóságába mélyen beépülő felsőoktatásunk van, olyan felsőoktatás, amely a jelent és a jövőt szolgálja, nemzetiségi különbség nélkül szélesre tárja a kapukat az ösz­­szes dolgozó kategóriák előtt. Nicolae Ceausescu elvtárs mél­tán domborította ki: pártunk ál­talános nemzetiségi politikájá­nak megfelelően biztosítottuk a szükséges feltételeket, hogy a tanulók és a diákok tanulhassa­nak az együttélő nemzetiségek nyelvén is — magyarul, németül, szerbül, ukránul és más nyelve­ken. így az oktatás fontos terü­letén is megvalósul a párt for­radalmi nemzeti politikája, mely biztosítja a teljes jogegyenlősé­get a haza összes állampolgá­rai, az ország egész­ ifjúsága számára, biztosítja azt a lehető­séget, hogy tanuljon és dolgoz­zék, szoros egységben és test­vériségben hozzájáruljon a szo­cializmus és a kommunizmus fel­építéséhez. E korszakos eredményeket ki­domborítva pártunk főtitkára u­­gyanakkor rámutatott e fontos tevékenységi terület további tö­kéletesítésének elsőrendű fela­dataira, meghatározta azt az irányt, amely felé haladnunk kell az oktatási folyamat még haté­konyabbá tétele útján. Még nagy utat kell megtennünk — hang­súlyozta a konferencia. Oktatá­sunk tökéletesítésére hozott in­tézkedések életbeültetésében to­vábbra is előtérben áll az okta­tás, a kutatás és a termelés egybehangolása, a szerves egy­­beötvözése. Amikor megterem­tettük a megfelelő szervezési ke­reteket ,egy pillanatra sem sza­bad megfeledkeznünk arról — mondotta Nicolae Ceaușescu elv­társ —, hogy az oktatás, talán inkább mint más területek, for­radalmi folyamat, s mint ilyen­nek számolnia kell a tudomány, általában az emberi megismerés gyors fejlődésével. Következés­képpen nagy felelősség hárul ránk a román tudomány, a leen­dő káderek előtt, mindent meg kell tennünk, hogy állandóan, évről évre, sőt mondhatni nap­(Folytatása az 5. oldalon) A 4. OLDALON: NAGYVILÁG DOLGOZÓK, HONPOLGÁROK ! Vállalatainkban, építőtelepeinken, intézményeinkben és lakásainkon egyaránt TAKARÉKOSKODJUNK A VILLANYÁRAMMAL! A megtakarított energia nemzetgazdaságunk gyorsabb ütemű fejlesztését, mindannyiunk életszínvonalának emelkedését segíti elő !

Next