Előre, 1979. július (33. évfolyam, 9833-9858. szám)
1979-07-01 / 9833. szám
4. 1979. JÚLIUS 1. • VASÁRNAP•VASÁRNAP•VASÁRNAP• A TÖRTÉNELEM HAZAFIAS NEVELŐ EREJE A történelem a múlttal foglalkozik, de a gyakorlati élettel, a kor törekvéseivel, eszméivel, feladataival való kapcsolata révén, s annál fogva, hogy bizonyítani tudja a népek alkotókészségét, a megakadályozhatatlan társadalmi haladást, a cselekvést befolyásolni képes tudománnyá vált. Azzal, hogy az évszázadok során felgyűlt társadalmi tapasztalatokat továbbadja pozitív vagy negatív előjelű példáival, az eseményekkel mélyen szántó tanulságokra oktat, tevékenyen vesz részt az emberi közösség szellemi alakításában. Éppen ezért a Román Kommunista Párt főtitkára, Nicolae Ceaușescu elvtárs méltán hangsúlyozta, hogy „rendkívül fontos szerep hárul a történelemtudományra, az emberi megismerés e nagyfontosságú területén munkálkodó tudósokra és kutatókra. A történeti kutatás,amely távolról sem a múlt szigorúan adatszerű vizsgálata, jórészt — amint az élet bizonyítja — a jelen tudománya is. A történelemtudomány a társadalom fejlődésének nagy folyamatairól, a népek életének folyamatáról nyújt következtetéseket és tanulságokat, feltárja mindazt, ami értékes és haladó tényezőként a társadalom előrejutását szolgálta, mind pedig a fejlődés akadályait, amelyekért az emberiségnek oly drágán kellett megfizetnie, és amelyek visszavetették egyes nemzetek fejlődését“, így a történeti kutatások eredményei hozzásegítik a mai emberiséget,hogy jobban megértse a társadalmat kormányzó objektív törvényeket, azt a szükségszerűséget, hogy a haladás követelményeinek szellemében cselekedjék. A történelemtudománynak egyszersmind feladata, hogy következtetéseivel segítse a mai társadalom szervezésének tökéletesítését, az államok és nemzetek közötti viszonyt, a világ összes népeinek békés együttműködését. Tehát a történetírás, s e tudományág eredményeinek közlése önálló munkákban, az oktatásban — nem öncél, szűk szakmaiság csupán. Ha reális a történetírás, oktatás, ha a múltat híven tükrözi, akkor tanít, nevel, így válik a történelem a cselekvés tudományává. A történelem alapvető feladata, hogy kitapogassa a történelmi fejlődés törvényszerűségeit és ezek bemutatásával utaljon a jövőre. Tehát a történelem, a társadalomtudomány, nem egyszerűen oktatási anyag, amely a múltról tudósít, vagy a múlttal foglalkozó kutatási terület, hanem a szocialista tudatalakítás hathatós eszköze — nagy horderejű nevelő szerepet hivatott betölteni. A történelemnek a kiemelkedő politikai szerepe magában foglalja az általánosan értékelt emberi tulajdonságokra való nevelés kérdését, mint a munka, a közösség iránti magatartás, becsületesség, egyenes jellem, önfeláldozás stb. kérdését. Ezek a kvalitások a jó hazafi kvalitásai is. Ezeknek kialakítása és elmélyítése érdekében a felkészült történésznek világosan kell látnia a múltat s a dolgok velejéig hatva, sine ira et studio, kell bemutatnia a történelem mozgatórugóit, a történelmi személyiségek, a tömegek szerepét a társadalmi fejlődésben. Feladata az is, hogy az általános közös emberi tevékenység bemutatása során utaljon részletesen a sajátosságokra, mindarra, ami megmagyarázza a múltban történt események okát, a jelenségek magvát. A sajátosságok bemutatása a nemzeti történetírás feladata. A tudomány művelőiként, történelem tanárként azzal szolgáljuk leginkább társadalmunkat, s az utánunk következő nemzedéket, ha a valósághoz híven mutatjuk be nem egyszer drámai, de mindenképpen hősi múltunkat, a társadalmi szabadságért és függetlenségért vívott küzdelmet, az e célokért hozott emberi és anyagi áldozatokat. Ezzel tudatosítjuk értékeinket, növeljük önbecsülésünket, erősítjük, fejlesztjük nemzeti és nemzetiségi önismeretünket, öntudatunkat. Ismerve múltunkat látjuk mi a teendőnk ma, mit és hogyan cselekedjünk. Ez a hazafiságra való nevelés feladata. Neveljen a történelem az elődök tiszteletére, mindannak megbecsülésére, ápolására, ami előbbre vitte társadalmunkat, de amiből tanulhatunk, helyes konklúziókat vonhatunk le. Legyen a történelem olyan diszciplína iskoláinkban, amely megismerteti az ifjúságot mindazzal, ami haladó volt, igazán forradalmi volt múltjában, ami lelkesít, tevékenységre késztet, mert csak így kapcsolódhatunk be teljes erőnkkel szocialista társadalmunk további építésének, hazánk további felvirágoztatásának munkájába. A szűk szakmaiságú, regisztráló történetírás nem tudomány. Csak akkor igényelheti magának „a tudományosság“ rangját a történelem, ha, éppen úgy mint más tudományág, tud újat teremteni, tud alkotó munkát végezni; a mi esetünkben hozzá tud járulni az új ember, a szocialista társadalmi rendszert építő egyéniség kiformálásának munkájához. Úgy vélem minden történésznek, történelemtanárnak arra kell törekednie, hogy megfelelő helyet biztosítson kutatásában, vagy didaktikai tevékenységében a közös munka eredményeinek elemzésére, amit románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek a teljes egyenjogúság biztosítása alapján, együttes erővel, szilárd egységben értek el, s amit a BKP vezetésével a pártunk főtitkára, Nicolae Ceaușescu elvtárs mutatta úton haladva tartalmasabbá kell tennünk, magasabb szintre kell emelnünk. Minél mélyebben meg kell értetnie a történelemnek, hogy a múlt pozitív előjelű eseményei, a közös munka és harc nyomán született kapcsolatok, az egymás iránti tisztelet jegyében kialakult együttműködés ma a nagyobb megvalósítások alapja. Történészként őszinte elégedettséggel összegezem a Román Kommunista Párt köré tömörült szocialista társadalom megvalósításait s az együtt munkálkodó marxista-leninista szellemben alkotó román, magyar, német és más nemzetiségű történészek hozzájárulását a nagy műhöz, az új ember erkölcsi-szellemi kialakításához, cselekvő, forradalmi hazafiaságra neveléséhez. A hazai történelemnek az egyetemes történelemmel kapcsolatos tanulmányozása lehetővé teszi értékeink reális felmérését, hozzájárulásunkat az egyetemes kultúra és civilizáció kialakításához. Ez az igényes követelmény, mely nagymértékben elősegíti a hazafiság és szocialista internacionalizmus szellemében való nevelés hatékonyságát, arra ösztönzi a történészt, hogy alaposan ismerje az egyetemes történelmi fejlődés törvényadjűségeit ; azt, hogy a népek, nemzetek állandóan kapcsolatban állottak, csereviszonyban éltek egymással, szellemi kincseik egymásra hatottak. Ezt kell a kutató, tanár a múlt szövevényeiből kihámozza. Ki kell emelnie azt, ami a népeket egymáshoz közelebb vitte, hogy a maga területén hozzájáruljon a még egyesekben élő előítéletek kiküszöböléséhez, hiszen ezek mindig negatív módon hatottak egyedekre, társadalomra, az államok közti kapcsolatokra. Korszerű eszközök és metodológia áll rendelkezésünkre a történelem oktatásában. A legfontosabb azonban e munka eszmei tartalma, ideológiai, politikai célirányossága, a forradalmi hazafiság és a szocialista internacionalizmus szellemében való nevelés. Ezt a munkát nem végezhetjük jól csupán a katedráról, alkalmazzunk bármilyen tökéletes módszert is. A cselekvést befolyásolni képes történelemtudomány sokoldalú tevékenységet igényel a nevelés hathatóssága érdekében. Úgy vélem elképzelhetetlen olyan iskola, amelyben történelmi évfordulók alkalmával a historikusnak ne volna mondanivalója, olyan iskolai folyóirat, mely visszautasítaná a történelem és hazafias nevelés kérdésével kapcsolatos történelmi vonatkozú cikket, olyan történelmi kör, amelyben a helyi történeti múltat ne kutatnák. Napjainkban a helytörténet hazánkban is a történelemtanárok kedvelt kutatási területe. Érthető, hisz a gyorsan változó társadalmi viszonyok következtében a tegnap már történelem, amit meg kell örökíteni. Ez a munka is a hazafias nevelést szolgálhatja, ha az ifjak, az összes dolgozók megismerik a kutatás eredményeit. A helytörténeti kutatás lehetővé teszi a népi sajátosságok megismerését, az általánostól való eltérések kitapogatását. Történeti múltunk reális feltárása érdekében szükség van arra, hogy minden történelemtanár szívügyének tekintse a helytörténeti kutatást. Románia Szocialista Köztársaság történelmének ismerete növeli ifjúságunk, a történelemkedvelők hazafias öntudatát, büszkeségét mindazért, amivel előbbre vittük és visszük a társadalmi fejlődést. A történelem ismerete közelebb hozza egymáshoz a népeket, nemzeteket; több ezer évet átfogó példáival bemutatja mire képes az emberiség, mit jelent az összefogás, az öntudatos, becsületes munka, egymás megbecsülése, a béke. Ezért kell hát újabb és újabb erőfeszítéseket tennünk a történelemoktatás tartalmi színvonalának emeléséért. Kovács József, a Kolozsvár-napocai Babes-Bolyai Tudományegyetem prorektora 1944 — 1979 A brassói traktorgyár koordináta esztergályosa, Keresztes József, lepedőnyi tervrajzot terít ki viharvert asztalán, böngészi, azután gépéhez megy, gombokat forgat el nagy figyelemmel, kis képernyőn hajszálvékony vonal mozgását figyeli. A szerkezettel, melyet most esztergál, a traktor lánctalpához való alkatrészt fognak gyártani, ehhez csak tizedmilliméter pontosságot kér a rajz, de van olyan munkadarab, amelyen legfennebb 16 ezredmilliméter tűrést enged meg a dokumentáció. Az elektronikus vezérlésű koordináta eszterga igen pontos megmunkálásokat tesz lehetővé, leltári értéke több millió lejre rúg. Keresztes József hat éve dolgozik rajta, azelőtt még tizenhárom évet dolgozott ugyanitt, a traktorgyár szerszámrészlegén, ahol most is beszélgetünk. A szerszámrészleg úgynevezett SÍP műhelyében tizennyolcan dolgoznak, mindannyian programvezérlésű, mindentudó, drága gépen, itt készülnek ugyanis a legmunkaigényesebb szerkezetek, amelyek a traktoralkatrész minőségét döntő módon befolyásolják. A SÍP műhely munkásainak érettségi végzettségük van, de sokan közülük technikumot, mesteriskolát is végeztek. Ahogy elnézem őket munka közben, feltűnik, hogy húsz-harminc évesek is vannak közöttük, ezért megkérdeztem Keresztes Józseftől, nem félnek-e ilyen fiatal munkások kezére bízni a drága gépeket. Nyomban válaszol, hogy az egyik ily or a fiatalomhoz posztánt Bucsa Vasile, aki Bölönből ingázik, mielőtt a gyárba jött, érettségizett, mestere a szakmának, akárcsak Chirila Vladimir, aki ugyancsak a líceum elvégzése után jött a gyárba, esztergályos továbbképző tanfolyamra jár, noha már megszerezte a II. kategóriát, de aki érettségivel jön dolgozni a gyárba, az minden évben jelentkezhet újabb kategória vizsgára, ami minden évben nagyobb javadalmazást jelent. Keresztes József a Kovászna megyei Lécfalváról származik, a sepsiszentgyörgyi Mikó kollégiumban érettségizett. Az Öltül textilgyárban szerzett szakképesítést, elvégezte a brassói tehergépkocsi vállalat kétéves technikumát, innen jött a traktorgyárba. Itt technológusi munkakör várt rá, de megkérte a részlegvezetőt, mehessen a szerszámműhelybe gép mellé, mert megszokta, hogy ott szilárd a talaj a lába alatt. Stanescu mester, aki azelőtt sokáig dolgozott gépen, érthető módon igazat adott Keresztes Józsefnek, aki végül így került a SÍP műhelybe. Mi történt a lécfalvi, a sepsiszentgyörgyi évek alatt a brassói traktorgyárban? A háború alatt súlyosan megrongálódott IAR repülőgépgyár rendelés nélkül maradt, ekkor, nyomban a felszabadulás után, született az ötlet, hogy traktorokat gyártsanak a súlyos örökséggel küzdő mezőgazdaságunknak. A gyár munkásküldöttsége 1945- ben a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának támogatásával Bukarestben kiharcolta az akkori koalíciós kormánytól, hogy rendeljen ötezer traktort 1946. december 26-án kigördült a szerelőcsarnokból az első gyártmányú traktor. Érthető, hogy az egész ország, mint a háború után, a párt vezetésével rövid idő alatt lábra álló hazai ipar, a gazdasági fejlődés új szakaszának kezdetét ünnepelte az első traktorokkal. Az 1947. május 1-i bukaresti felvonuláson harminc brassói traktor is jelen volt, a Scinteia három nap múlva helyszíni riportban számol be a határtalan lelkesedésről, melyet a dübörgő gépek váltottak ki a dolgozók nagyszabású ünnepség Az első modellt hamarosan követték az újabb 45, 55, 150, 130 lóerős gépek, a mezőgazdaságon kívül nagy számban igényeltek traktorokat erdőkitermelések, vízierőmű-építőtelepek, talajjavító és vízlecsapoló telepek stb. Harminc évvel azután, hogy az első brassói traktorok útnak indultak, a gyár elérte a mai évenkénti ötvenezer traktor kapacitást huszonöt modellel, közben a brassói traktorok világszerte nyolcvan országban váltak ismertekké. Keresztes József számára Lécfalva és Sepsiszentgyörgy után nem csak a korszerűen felszerelt traktorgyár jelentett új iskolát, és teremtett számára lehetőséget legjobb emberi-szakmai képességeinek kibontakoztatására, hanem ez a gazdag forradalmi hagyományokra visszatekintő, öszszeforrott munkaközösség is, amely hazafiságból, kommunista öntudatból egyaránt vizsgázott az üzem utóbbi 35 évének minden egyes munkanapjával. Az innen elindult első kezdetleges traktorok éppen úgy tükrözték a felszabadulást közvetlenül követő időszak lelkes hangulatát, mint ahogyan a mai sokszázezredik leszármazottja beszél Keresztes József és valamennyi munkatársa szakértelméről, az üzem korszerű felszereléséről. Az első traktorok bizonyságai voltak annak, hogy a kommunista párt nyomban a felszabadulás után hihetetlen teljesítményekre tudta mozgósítani munkásosztályunkat, amint arról is beszéltek, hogy pártunk kezdettől világosan látta a legfontosabb teendőket az újjáépítéstől a mezőgazdaság korszerűsítéséig. Hogy ezeknek a feladatoknak a traktorgyár munkaközösége maradéktalanul eleget tett, mutatják a központi épület homlokzatán sorakozó magas érdemrendek éppúgy, mint a ma már világszerte ismert és keresett brassói traktorok minősége. Ezért mondhatjuk, hogy helytállni egy ilyen munkaközösségben emberként és szakmunkásként, felér a kommunista öntudat vizsgájával. Keresztes József két évtizede becsülettel állja ezt a próbát. Amikor a munkásöntudat kerül szóba, példának említi Tirziu Vasile kollegéját, aki noha csak 56 éves, a gyár veteránjai közé tartozik, keze nyoma ott van az első traktoron épp úgy, mint a ma készülő gépeken is. Tekintélyét nem csupán szaktudásával vívta ki, hanem azzal a következetességgel is, amellyel mindig sürgette a legkorszerűbb gépek beszerzését, ezek jó karbantartását, a kifogástalan minőséget, mindent úgy, mintha az ő személyes érdekében sürgetne, mindent úgy, mint aki tulajdonosi minőségben is érzi magáénak a gyár minden gondját, munkaközösségének sorsát. Annyi elismerő vélemény közepette Keresztes József egy példát is felemlít, miért tiszteli ő annyira Tirziu Vasile kollegáját.: — Fiatal, pályája elején álló mérnököt neveztek ki a részleg élére, aki, hogy úgy mondjam, többnyire hórukk-módszerrel és kevésbé szakértelemmel akarta megoldani a termelés mindennapos gondjait Egyszer egy programvezérlésű, drága importgépre a megengedettnél nagyobb súlyú darabot akart föltétetni a munkással, mondván, hogy sürgős rendelésről van szó, nem kell minden tilalmat szentírásnak venni. Tirziu Vasile, aki ezekért a gépekért felelt, nem engedte meg, hogy feltegyék a darabot, az ifjú mérnöknek pedig azt válaszolta: mióta a gyárban dolgozik, sok felettese volt, főnökök jönnek, főnökök mennek, de a gép marad, a gép a munkásnak kenyér... Búcsúzóul megkérdezem Keresztes Józseftől, e kényes koordináta eszterga mellett milyen gyermekkori, lécfalvi emlékek szoktak eszébe jutni. — Lécfalváról szép emlékeim vannak, mert szülőfalum — válaszolja —, gyakrabban kísért egy kép Sepsiszentgyörgyről. Kisiskolás voltam, ősszel, mikor kezdődött a tanév, a bentlakáshoz minden irányból érkeztek a szekerek, rajtuk két-három s még több szalmazsákkal, mert akkor csak ágy dukált a gyermeknek, a többit hozta otthonról. 1944. márciusban német tisztek elrendelték a kollégium kiürítését, hogy kórházat rendezzenek be a termeiben. Mi lent álltunk az udvaron, a katonák az ablakokon dobálták ki a szalmazsákjainkat, ezek nagy része kihasadt...szalma és tömény por kavargot,az udvaron, ahol addig játszadoztunk békésen. Volt közöttünk, inti sírt, volt aki örült, hogy hazamehet, de később, ahogy jött a front, elmúlt ezeknek is az önömé... Ez az iskolaudvar szokott elembe jutni, amíg megy a gép magától, s csak néha kell ellenőriznem a képernyőn, hogy meglegyen a mikron... Barabás István SORSOK TÜKRÉBEN (4.) A GYÁR PRÓBÁJA BUKARESTI SZÍNHÁZI ESTÉK A KIS SÍ HÁZ ESETE AZ EIFFEL HÓIVAL Több ízben jeleztem már ezeken a hasábokon, hogy a Kis Színház az utóbbi két évadban a főváros legérdekesebb és legnépszerűbb társulatává vált. Műsorpolitikájának következetessége és kezdeményező jellege, előadásainak frissesége és vonzóereje, az állandó megújulás képessége joggal érdemelte ki a bírálat, a szakemberek elismerését s ugyanakkor a közönség telt házakban kifejezésre jutó kedvező véleményét. Az idei évad csúcspontja ebben a színházban Pirandello egyik kevéssé ismert darabjának (Öltöztessük fel a mezteleneket) az előadása volt, egy fiatal rendezőnő, Catalina Buzoianu rendkívül eredeti és átgondolt értelmezésében, a főszerepekben a kitűnő Valeria Seciuval. A polgári társadalom hazug és embertelen előítéletei között vergődő egyén tragikus sorsát a látszatot és a lényeget művészi leleménnyel egymásba játszatva jelenítette meg ez az előadás, hatékony és korszerű formanyelven. Indokoltan tartjuk számon az évad legkimagaslóbb színpadi teljesítményei között. A Megéneklünk, Románia fesztivál köztársasági szakaszában a Kis Színház legújabb bemutatójával szerepelt. Ez a bemutató ismét az együttes művészi vezetésének széles látóköréről és találékonyságáról, a közönség igényei iránti fogékonyságáról tanúskodik. Ecaterina Oproiu Nem vagyok az Eiffel torony című lírai vígjátékát adták elő átdolgozott, musical változatban. A mai román közírás egyik legeredetibb és legrokonszenvesebb képviselőjének darabja első ízben másfél évtizeddel ezelőtt került színre. Visszhangja szokatlanul kedvező volt. Nálunk nyolc színház játszotta, majd tizennégy ország huszonnégy színpadán hangzottak fel szellemes párbeszédei, Rigától Berlinen át New Yorkig. Három országban televíziós film is készült szövege nyomán. Most új formában indult el minden bizonnyal szintén hódító útjára. Az új műforma korántsem csak annyit jelent, hogy az eredeti szöveg dal- és táncbetétekkel és zenével gazdagodott. A musical korunk egyik jellemző műfaja, a színkretikus, az úgynevezett totális színház újszerű feléledése, amelynek vonzó formanyelvében a szöveg, a dallam és tánc egymást erősítve találkozik. Érdemes felfigyelni arra, hogy az eredetileg musicalnak szánt darabok mellett (Hair, West Side Story) különösen nagy sikert arattak világszerte klasszikus szövegek musical-változatai, Shaw Pygmalionjától Shakespeare A makrancos hölgyéig terjedő síkon. Ebben az esetben az átdolgozásra maga a szerző vállalkozott és ő írta a zeneszerző Mihai Dumbravával együtt a dalszövegeket is. A másik zeneszerző Ion Cristinoiu, a koreográfiát pedig Cornel Patrichi jegyzi. Közös munkájuk eredményeként öntődött új formába a nagy országutat kereső fiú és lány története. Ez a történet természetesen metaforikus értelmű: a két főszereplő voltaképpen az értelmes, az emberhez méltó élet útját keresi fiatalos lendülettel, érzelemgazdagsággal, életvággyal. A musicalban harmadikként a „tojásos asszony“ szegődik melléjük, aki a maga realista, néha földhöz ragadt, de megalapozott népi bölcsességével ellenpontozza a fiatalok fantáziáját. Az új szereplő mintegy az egész darabot megújítja, lírai-etikai tartalmait jelentősen gazdagítja. Érdekes módon a musical-változat nem vesztett megszívlelendő tartalmaiból, a könnyűzene nem fajsúlytalanította, ellenkezőleg, az átdolgozás és a dalszövegek révén még közelebb került — nyilvánvalóan sajátos eszközökkel — a kortárs ember létproblémáihoz, árnyaltabbá és időszerűbbé vált. Ecaterina Oproiu gondolatgazdag és sziporkázóan játékos szövege a társ-művészetek közegében még hatékonyabbnak és magával ragadóbbnak tűnik. Nagy része van ebben Catalina Buzoianunak, a Kis Színház művészeinek, az egész előadásnak. A vállalkozás látszatra túl merésznek tűnik. Egy prózai társulat színészei számára a musical nyilvánvalóan szokatlan és próbára tevő feladatot jelent. A szövegmondás, a mozgás, az ének, a tánc itt egyaránt fontos. Bizonyára lehet vitatkozni azon, hogy a musical a zenés vagy a prózai színházak arcéléhez illeszkedik-e jobban — az azonban bizonyos, hogy a Kis Színház művészei kiapadhatatlan játékkedvvel, művészi invencióval és sokoldalúan képzett színészre valló felkészültséggel remek előadást teremtettek. Amit látunk-hallunk: igazi, vérbeli színház. A rendező rekordot döntött az egy percre eső játékötletek terén, a színészek pedig fiatalos energiával és lendülettel ragadták magukkal a nézőket. Carmen Gatin nemcsak megejtően és modernül bájos, nemcsak kitűnően alakít, hanem temperamentumával, átváltozó, készségével, színészi eszközeinek sokrétűségével, énekével és táncával is bámulatba ejt. Humorérzéke, líraisága, drámai ereje a musical-színésznő legjobb kvalitásaival társul. Stefan Iordache, akit nagy drámai szerepek (pl. Hamlet) alapján becsülünk, felszabadult játékosságával, remek mozgásával, alakításának kimunkáltságával és átgondoltságával tűnik ki. Mitica Popescu azt tanúsítja, hogy a musicalem belül is van lehetőség elmélyült, drámai erejű, nagy színpadi alakításra. Amikor jelen van a színpadon, mindig légkört teremt maga körül, a tánc- és a dalkar tagjaként is oda kell figyelnünk rá. Leopoldina Bälänutä színészi egyéniségétől meglehetősen távoli a tojásos asszony alakja, mégis jól illeszkedik az együttes játékába. Szokatlan szerepben bájos, kedves, sokoldalú Ileana Dunareanu és Monica Ghiuta (Tanti és Manti), akiknél éppúgy, mint a többi szereplőknél a játékkedvet, az ötletességet, a lendületet, a belülről jövő fiatalságot dicsérhetjük. A leleményes, nagyvonalú, hangulatos rendezés még hatásosabb lehetett volna, ha nem feledkezik meg a musical műfajában is szükséges mértéktartásról, ha nem halmozza egymást semlegesítően az ötleteket. Ugyanez vonatkozik Andrei Both rendkívül látványos — néha túl látványos — díszleteire. Zavarónak tűnt a play-beck eljárás használata az énekszámoknál, akkor is ha előnyei egy prózai társulat esetében kézenfekvőek.. E sorok írója nem illetékes Mihai Dumbrava és Ion Cristinoiu zenéjének értékelésére — akkor sem, ha úgy érezte, hogy néhány melódiát az ismerősnek kijáró köszönéssel illene fogadnia. A Kis Színház előadása a maga egészében — mindenekelőtt Ecaterina Oproiu szövege és a színészek játéka révén — az évad legvonzóbb, legmegragadóbb és minden bizonnyal legnépszerűbb színházi eseményei közé tartozik. Igazi öröme a szemnek, a fülnek és a szívnek is. Gálfalvi Zsolt VILLANÁSOK AMIKOR ARATUNK Mint nagy piros madarak, úgy vonulnak most át az országon az aratócséplőgépek. Délről húznak nyugatnak, aztán északnak, a gabonák érési rendjében. A dobrogeai dombokonlapályokon araszolnak s át a baragáni síkságon, a Kárpátok lába alá, azon is átal, be Erdélybe és onnan is tovább, Suceava, Bukovina irányába, mintha a madarak fordított őszi útját-irányát követnék valóban, az idővel versenyezvén. Szállnak a nagy piros madarak az ország aranyló rónái fölött. Ezt a képet látom, ez a kép él bennem, ha mint most, ideje az aratásnak és sugarasan ömlik, dől a mag, az élet, telnek a zsákok,kasok, hombárok, silók a holnapi kenyérnekvalóval. Piros madarak az aranyló, örvénylő nyárban, mondom, amikor arat az ország és gondolatban — egy beidegzett mozdulattal — elmorzsolok tenyeremben egy búzakalászt. " Miklós László Váli József: NYÁR Egy kicsi zöld, Egy kis fekete, Virág, szertelen, így derül ránk a nyár. A nyár, Mely nem a Csalóka rím kedvéért — Szerelmet s gyümölcsöt érlelőn — Visszajár, S rájár, konokon, Gyümölcsre, mézre, Mintha önnön emlékén dongna. Egy kis zöldet nyit, S vár, szép szűz (tán szebb dizőz), Klepszidra műanyag- Szemcséinek puha, Fekete hullásában, Míg folyópart fövényén Lopod az időt. ELŐRE FIRTOS FÖLÖTT, KALONDA ALATT tíz esztendővel ezelőtt sem, ma sem, a tízéves évfordulón sem kérdeztem meg sem Korondon, sem Parajdon, vajon kinek szívébenfejében született meg a gondolat, eszembe sem jutott megkérdezni egyetlen alkalommal sem, vajon hiányzott e két nagyközség művelődési programjából, összegyűjteni rendszeresen a Hargita megyei, oda vagy onnan elszármazott írókat időről időre? Csakugyan metodista érdeklődésre vallott volna, gondolom most magamban, azon is tűnődvén utólag, hogy vajon kinek a fejében-szívében... Kinek hiányzott ez a „rendezvény“ ? Ismervén nagyjából a két község művelődési törekvéseit, a munkatervükből nem hiányozhattunk. Hanem valahonnét máshonnan. Kérdő útját nem veszti, s az írót ha faggatják, ha rendszeresen faggatják, el nem tévedhet maga sem, s Korondon, Parajdon időről időre megkérdezik — el nem akarván tévedni az érdeklődő ezen a prérin sem —, mit műveltek, mi van a világban, mi hírt hoztatok? Nézzetek szét, s aztán vigyetek magatokkal hírt rólunk. Cserepet, falakat, tálat, bokályt meg minden apró edényt meg dísztárgyat vittek a korondiak s visznek ma is országszerte, azt mondja a tréfás fáma, hogy az amerikai őslakók is hamarabb fogadták a köröndi kóboros szekeret, mint Kolumbusz Kristóf uramat; a parajdi kóborosok sóval járták a világot, ott a bánya körül lakóknak a könnye is sósabb vala mindég, mint más anyaszülöttének — innen hát az örök érdeklődés? Mi hír a világban? Ha az írót így faggatja önszántából a nép, el nem tévedhet, ha csak egy csepp becsület is fért az itt pakolt hamuba sült pogácsa mellé abba a tarisznyába. Lustrára kell állni azok előtt, akik nemrég még petróleumlámpa mellett hajoltak a konyhaasztalon az újság, a könyv fölé, lám, mit tud a bajok mostani anamnéziséről az íróember, s megérzi-e ma, hogy utolsó ittjárta óta menynyit lendült előfelé itt a falvak népének ügyes dolga? Vajon hiányoztunk valamelyik munkatervből, így ahogy elnézem tizenegyünket ennél az asztalnál? — innen, immár egy héttel ama találkozói asztaltól távol? Hiányzott a két község vezetőségének az ügygyel járó minden szervezési bonyodalom? Vajon hiányzott nekik a sok látás-futás, hogy legyen hely, ahol szóba állhatunk, legyen jó levesünk délebédre, legyen szállása annak, aki már nem ér el semmi járművet késő délután? Vajon hiányzott mindez nekik? Vagy pedig az hiányzott a Kalonda, a Firtos meg a sóbánya vonalán, hogy szóljunk egymással, nem engedvén többé soha beigazolódni, hogy Firtos fölött sokszor hajtotta álomra fejét a gondviselés? Vajon hiányzott Fodor Sándornak, hogy kánikulában autóbuszozzék Kolozsvár-Napocáról Koronára, az első felszólításra? Bizonyára. A kultúrotthonok munkatervei, akár az író munkatervei, ott módosulnak, ahol követelő igény jelenti be a módosítást, a maga javára. Simó Margit néni hosszú, nyurga unokája jelentkezik, azt üzeni az öregasszony, hogy ne haragudjunk, itt lett volna ő is, de Pestre szólító útlevele hamarább érkezett, mint mi, s ha erre járok, el ne kerüljem a házát... - sem volt benne a munkatervben. Most ment el jó Aurel Baranga, igen messze ment mitőlünk, vezérelje jó csillagzatra ott is, ahonnét már visszatérés nincs, ennyiről aztán bizonyosan meggyőződött az ember, ha többről, sokról nem is, néhány ezer esztendő alatt, most ment el jó Baranga — de nagyon kéne tudnom, vajon mit kérdeztek utoljára tőle az olvasói, s mit válaszolt öleme életről, világról, emberről, hazáról. De nagyon kéne tudni, nemcsak érezni s elképzelni, hogyan érte el a végső boldogságot utolsó ágyán Devecseri Gábor! Kérdő nem tévesztheti útját, és akit kedvesen s okosan faggatnak, az sem tévelyeghet zsákutcákban, s ha a nép hívja lustrára íróit, nemes haszna van olyankor mind a számadásnak, mind a számvevésnek. Üzenni kéne, írni Parajára, Koronára — vigye az üzenetet bátorító emlékezetű Bretter György gondolata. Nem tudna úgy megsérteni ez a vidék, hogy akár gondolatban is hűtlen legyek hozzá. Czegő Zoltán I LIKE TIXO — — hirdetem a bukaresti nyárban forró — egyes szám első személyű imádatom. Piros betűkkel. Fehér alapon. Egy trikóblúz mellén. Tixo iránti vonzalmam új keletű: pár hete örököltem férjemtől, a blúzzal együtt őt ugyanis szárította. Viseltem, mostam, szárítottam, viseltem, mostam, szárítottam, igazán megbecsültem. Míglen eszembe nem jutott feltenni a kérdést: mi az a Tixo? Sok minden létezik, amit nem szeretek, sőt. És hátha a Tixo is ezek közé tartozik? Vagy hátha valami előttem indok fogalomnak vagy tárgynak a szinonimája? Utánaérdeklődtem, azt mondták, valami ragasztószalag. A blúzt nem veszem fel többé. Annak adom, aki valóban szereti Tixot. Negyvenkettes méret. Ferencz Zsuzsanna