Előre, 1979. november (33. évfolyam, 9936-9961. szám)
1979-11-04 / 9939. szám
ELŐRT november 4. • VASÁRNAP • VASÁRNAP • festeni, hanem mindent „úgy ahogy az történt". A tudományok terén is hasonló pezsgés mutatkozik, minthogy a gyakorlattal való természetszerű együttlélegzés nem jelent szűk prakticizmust, példa erre a híres román „matematikai iskola" új fejlődés-szakasza, az elméleti kutatás messzemenő istápolása és egybehangolása a nemzetgazdasági szükségletekkel. Új iparágak fejlesztése, mint például a repülőgépiparé, amelynek honi hagyományai ismeretesek, különös erővel föllendítik a hazai kibernetikai és elektronikai kutatásokat. Egyszóval a szellemterületek mindenikén nagyfokú pezsgés mutatkozott ebben az időszakban. A kultúra dinamikája nyilván nem öncél, hozzátartozik a befogadásé is, mint szerves mozzanata és célértelme. A tévénézés arányainak adatai némi képet nyújthatnak e befogadás mennyiségi és minőségi mutatóiról. Hasonlóképpen a könyvolvasás, a színházlátogatás adatai is. Persze, messze vagyunk még attól, hogy a szellem napvilága ott ragyogjon „minden ház ablakán". A szellemi értékek befogadásának folyamata összefügg az össztársadalmi helyzettel, a szabad idő kérdésével, a létminőség összetett struktúrájával. A kongresszusi irányelvek e téren is egyértelműen tisztázzák az ország fejlődési szakaszából fakadó tárgyszerű helyzetet. Az anyagi alapok és a szellemi tetőzetek dialektikája nyilvánvaló, s bár az anyagiak egyfelől mulandóak, másfelől végesek, míg a szellemiek maradandók és gyakorlatilag végtelenek, mindenekelőtt mégis az anyagi szükségletek kielégítését szolgáló tervek azok, amelyek föltételezik a szellemi szükségletek kielégítésének eljövendő lehetőségeit. Minden attól függ, hogyan váltjuk valóra a közelgő kongresszus határozatait. Szász János jó annak az egységnek az ismerete, amelyben az elme él a természet egészével... Minél több ismerettel rendelkezik az elme, annál jobban érti meg saját erőit és a természet rendjét ... „Spinoza erkölcsi rangra emelte a gondolkozásba dolgok ismeretét. Ez távolian, de valamiként összerímel a hűbéri hatalomrendszeren túltekintő Bacon jelmondattá vált észleletével: ,,A tudás hatalom". A felvilágosodás egyik korai, francia gondolkodója, Fontenelle, már tárgyszerűen leszögezte: a szellemnek is vannak szükségletei, s iparosított társadalmi objektivációkban a munkamegosztás meghatározza a tudományosműszaki ismeretek térhódítását a műveltségben. Alighanem egy angol író, C.P. Snow volt az első, aki az ötvenes évek végén fölhívta a figyelmet a természettudományos és a humán tudományos ismeretek elszakadásának élesedő folyamatára, s bár azt okkal visszahozhatatlannak tartotta, későbbi okfejtéseiben hangsúlyozta, hogy éppen ezért a nevelésben teljes kultúrát kell adni, amelyben mind a természettudományos és műszaki ismeretek, mind a társadalomtúra mozgásrendjén belül a szórakozás-szórakoztatás oly sajátosan köztes helyet foglal el, hogy egykönnyen átcsaphat íkresjáratú időtöltéssé. A szórakozás-szórakoztatás parlagi gyakorlata szerint elvvé dúsult az a fölfogás, miszerint akkor éri el célszerűségét, ha megteremti a kikapcsolódás föltételeit. Hanem éppen ellenkezőleg, a kultúra körében fölfogott és gyakorolt szórakozás-szórakoztatás célértelme a bekapcsolás a szellemi vérkeringésbe, a közösségi eszmevilág és létérzés mozgásába. Persze, a szórakoztató műfajok és válfajok sajátságai révén, az inbad személyiségként. Elég ha a kultúra egy másik sajátosan köztes területére utalunk, a sportkultúrára, amelyben e politika szellemében korántsem a rekordhajhászat a célértelem, hanem a közegészség. A két kongresszus között eltelt időszakban általánosan teret hódított a közgondolkodásban az a fajta dogmatizmus-mentes művészetfelfogás, melyet a IX. kongresszuson tisztázott először Nicolae Ceausescu elvtárs, pártunk főtitkára és szocialista köztársaságunk elnöke, miszerint a művészetek dolga nem a hámori illusztráció, a napi aktualitás A ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT XII. A közírásban, a tudományos értekezésekben, de a mindennapi szóbeszédben is gyakran fordul elő egy kifejezés: szellemi szükségletek. Természetszerűen sokszor találkozunk vele a XII. kongreszszus Irányelv-tervezetében, a körülötte zajló országos vitában is. Érdemes tehát e fogalmat és a mögötte meghúzódó jelenségsort tüzetesebben szemügyre venni. A vallás kötelékéből való kiszabadulás következtében — minthogy az emberek szellemi szükségleteinek kielégítését hoszszú történelmi korszakon át a vallás és az egyház egyeduralta — a világi eszmélet számára nyilvánvalóan kérdéssé vált az ember szellemi igényeinek vizsgálata. A modern bölcselet első nagy mestere, Spinoza, a javak birtoklását és a hírnevet megvetve a gondolkozást tartotta a legfőbb jónak. „A legnagyobb KONGRESSZUSA A SZELLEM NAPVILÁGA számuk talán nem is kevesebb, mint a testi szükségleteké". Majdnem négy évszázados történelmi tapasztalat birtokában ma már pontosabb fogalmaink vannak a hatalomról, az anyagi és szellemi szükségletek szerepéről a társadalmi létben, a kettő egymásrahatásáról az emberi személyiség alakulásában. Ha a felvilágosodásnak az a meggyőződése, miszerint a szellemi megismerés felől megvalósítható az emberi felszabadulás illúziónak is bizonyult, az újkor egész története azt nyomatékosítja, hogy a társadalmi, ipari, tudományos-műszaki forradalmak korszakában a „szellem napvilágának" szükségszerűsége törvényerejű ténylegesség. Éppen a felvilágosodás szakított a skolasztika egyoldalú humán-eszményével, szorgalmazta a természettudományok fejlődését, ismeretét. Számunkra a műveltségmodell a tudományok és a művészetek lehetséges harmóniájából adódik. Aminek valósággá változtatása korántsem egyszerű, minthogy a modern adományok és a művészetek helyet kapnak. A gyakorlati lét mindennapi közvetlenségeiben persze fölmerül a humán tudományok és a művészetek hasznosságának kérdése. Nincs azon miért megütközni, hogy a létérdek körében a dolgok és ismeretek hasznának kérdése nyilvánvalóságként vetődik föl. Annál is inkább jogos e kérdésfölvetés, mivel a természettudományok és a műszaki ismeretek létérdek szerinti hasznossága közvetlenül megmutatkozik a gyakorlatban, míg a humán tudományoké és a művészeteké csak áttételesen, a magatartásban és viselkedésben fölivakodva hat vissza a gyakorlatra, járul hozzá a lét minőségéhez, a személyiség alakulásához. A mindennapi közvetlenségekben a közvetett hasznosságú szellemi szükségletek éppen ezért sokszor a szórakozás-igény formájában jelentkeznek. Ma már általánosan finnyáskodásszámba megy a szórakozástszórakoztatást kiiktatni a kultúra szférájából. Csakhogy a kultúdoktrináció és publicisztikai illusztráció mellőzésével, a szórakoztatás mint kultúrahordozó tényező fölfogásával és gyakorlásával. A két kongresszus közötti időszak tapasztalata azt bizonyítja, hogy a párt ésszerű kulturális politikájában, vagyis a népművelődésben, a szórakoztató műfajok és a művészetek homogenitásának elve uralkodik. Mint ahogy azonos elv uralkodik az ún. „két kultúra", a természettudományos és a humán istápolása terén is. Noha futó ötéves tervünk a tudományos-műszaki forradalom jegyében zajlik, a művelődési politikától távol áll mindenfajta pragmatizmus, a művészetek rovására gyakorolt műszaki túltengés, bármilyen egyoldalúság. Minthogy e politika lényege az embereszmény, aminek alakításához nem rögtönzésekre, hanem hosszú távlatú, türelmes munkára van szükség. Ez az embereszmény pedig nem a technika szolgájaként, gépies végrehajtóként tételezi az embert, hanem sokoldalú, szómegfejelése, hanem a nép szolgálata a művészetek sajátos eszközeivel. Tisztázódott, hogy a realizmus nem stíluskérdés, nem egy bizonyos alkotásmódért kérdése, hanem a művész viszonyáé a valósághoz, s így az eszmei egység körül kifejlődött a stílusok demokráciája, a változatos alkotásmódok szabad érvényesülése révén a korszerű műteremtés gazdag sokszerűsége. Ebben az időszakban kiiktatódott a művészeti élet gyakorlatából az adminisztratív beleszólás dogmatikája, megpezsdült az egész művészeti élet (elegendő csak a tetemes könyvtermésre, a színházak játékrendjére, a kiállítások tematikai gazdagságára gondolnunk), új, fölfutó irányzatot mutatnak a társadalomtudományok, köztük a tárgyszerű szociológia, mely a valóság objektív fölmérésével foglalkozik, jelentős mutációk révén fejlődött a történelemtudomány, melynek célja — amint azt pártunk főtitkára megjelölte — a múltat nem mai óhajaink szerint le A VASKAPU-KETTŐ É s kint a Nagy-Dunán, hogy ott folytassam, ahol a múltkor félbehagytam, a terelőgát hatalmas karéjában a kozmikus KATLAN... Hogy is van ez, miért mind nevezem ezt a technológiai munkagödröt KATLANnak, miért mind írom ezt a közszót csupa nagy nyomtatott betűvel? Az olvasó képzeljen maga elé egy meglehetősen tágas félkört ... Persze erősen szabálytalan ez a félkör, de hát nem is körzővel szerkesztették, inkább egy nagy U-betűre hasonlít. Tavaly ősszel, emlékszem, még hiányzott az U-betű egyik szára, félszára! Mára körülzárva, elreteszelve, kiszigetelve és leürítve az egész munkagödör. .. A földgát koronáját fekete szádpallók fogazzák, a szádfalat függőlegesen tagolt, cikcakkos vastag vonal rajzolja ki... Amióta nem jártam erre, a folyamban mesterséges „száraz föld" keletkezett... Csak most látni, hogy a Duna ágya teljesen sík lap, mint az asztallap, meredek partok között végtelen homok- és kavicsplatók, iszap sehol, ami azt jelenti, hogy ezen a szakaszon valamivel erősebb lehetett az áramlás, a sodrás, mint másutt. A csupasz meder kavicsszürke. A kavicsszürke KATLAN fantasztikus látvány: geológiai képtelenség amit mondok, mégis először azt hittem, holdbéli kráter totálképe tárul elém! Igen, csupa nagybetűvel írom, KATLANnak, tudom csak játék a betűkkel, de mindenképpen a pillanat hangulatát akarom rögzíteni, a kép váratlanságát... Képzeletemben megnő, tovább tágul az imaginárius tér —• beleálmodom Békási Lotryt, a Meleg-Szamost, a Retyezátot, hol is jártam még, ilyen volt a Vaskapuk amfiteátruma, ilyen volt... Vajon, ahogy telik az idő, láthatok még újat egy-egy ilyen fárasztóan nagy telepen?, az ipari civilizáció vidékén? Mert mintha már minden lehetséges részletet láttam volna... Talán láttam is... A riporter sose azért utazik valahová, hogy élményeket gyűjtsön. Azok már eleve benne vannak! — az újságírás halhatatlan művészét idézem, egy régi hírlapírót, aki a mesterségnek minden titkát ismerte . Az élmények már eleve bennünk vannak! És ki tudja mitől, ki tudja, miért rezzennek meg! Sohase a látvány számít. A riporter sokkal inkább állapotokat, jelenségeket, a változás mozgásirányát figyeli és próbálja ha „rotációs tempóban" is, de megörökíteni legalább egyetlen egy napra. Ha a riporter az emberi viszonyokat figyeli — akárhol számíthat szenzációra. Még itt a vízközépen is, ezen az óriási szürke színpadon. Ahogy megyek közelebb, megyek lennebb, úgy változik a kép, a kitakart meder keltette hangulat, maga a katlan — már csak így KISBETŰVEL —, a tekintet lassan megbarátkozik a látvánnyal. Megváltozik a katlan geometriája: milyen más fentről a magaspartról, más a lejáró vágatról, aztán megint más a terelőgátról, és merőben más minden lentről, a gödör mélyéből .. Nem mindegy úgy általában sem, hogy hol van az ember, lent vagy fent, más élmény, más helyzettudat ... A katlan alján mindenféle vizek csillognak, holtágak, terebélyes tócsák vagy inkább kisebb tavak ezek, széltől barázdált víztükrök. A visszamaradt víz fattyúágakban, kanálisokban folyik össze, néhol bulldózerekkel vágnak utat neki a zsompok felé, a szivattyútelepek szívótölcséreihez. Ó, még most is, hetek múltán is mindenki ezeket a föltisztult, rejtelmes kis vízfolyásokat, tavakat vizitálja! Méteres, félméteres tócsákban még benne él a Duna, a rengeteg hal... Micsoda „tógazdaság" ez, egész elherdált vagyon! Csudálatos dolog történt itt: tekintélyes halállomány záródott be a katlanba, és amikor szeptember végén, október első a szádpallókat... Mintha rakétatüzérség sorozatvetőit hallgatnám! A cölöpverő építőgép hajtóműve iszonyú robajjal dolgozik. Elmagyarázzák, hogy a korszerű lánctámaszvezérlésű robbanó verőkés erősen hangszigetelt berendezés, egyenként alig 85 decibel a csillapított zajértéke ... Beemelik a pallót, lassan illeszkednek a hornyok, kapcsolódnak az eresztékek, aztán hozzákezdenek, rettenetes erővel rásújt a verőkés ... A három cölöpverőgép goromba sorozatait a katlan ijesztően fölerősíti, öblösen visszhangozza szakadatlanul... Érdekes, a madarak, hogy megszokták ezt az eszeveszett morajló robajt. Nyugodtan köröznek, le-lecsapnak a víztükörre, nem törődnek az egésszel. A gátfal maholnap kész, de a katlan, a technológiai munka leépítését (a balpartiak bent a szigeten épülnek). A Nagy-Dunán a legjelentősebb objektumokért felel. 1947-ben született Tirgu-Jiuban ... A háború után, negyvenhétben, de jól emlékszem arra a nehéz esztendőre... A mérnök tehát 32 éves most, számára azok a negyvenes évek a bizonytalan távolba vesznek . „Tíz esztendős koromig falun nevelkedtem a nagyszüleimnél, jártam a mezőre, jártam az állatok után, nagyon szép idők voltak azok! Nem voltam abban a gyermekkori faluban azóta se!" 1970-ben fejezi be az egyetemet, a Bukaresti Műegyetemen szerzi meg a mérnöki oklevelet. Kihelyezik az Oltón épülő erőműlánchoz, kilenc évig van ott, közben megházasodik, két kislányuk születik.vábbi 370 ember kellene. De honnan? A szigetre nem jön akárki. És nem kell akárki. A brigádos a csapatvezető. Nem szereti a pontatlanságot, minden adatot, számot, kifejezést lediktál, vázlatot rajzol a jegyzetfüzetembe, hogy az újságíró értse, miről van szó. Tegnap is, ma is órákig voltam vele. 1934-ben született laki vidékén, Bozia községben . „A háború éppen telibe találta a falunkat, szerencsére még idejében kitelepítettek, mert otthon minden elpusztult. A front után hamarosan meghalt az apám, belepusztult a felfordulásba, rögtön azután eltemettük az anyámat is. Minket hátramaradt öt gyermeket a rokonság vett magához, a háború szétszórta a családot... Hogy leszolgáltam a katonaságot, jelentkeztem minvenkilenc november: két kongresszus között született a sziget. Földtörténetileg ez így nem egészen pontos, de valóságban mégis így igaz! Hiszen régebb ki hallotta Ostrovul Mare nevét egyáltalán? Holnaptól a Vaskapu II. már európai tereptárgy. A Vaskapu II., a telepcsoport kommunistái a pártkongresszusra jelentős felajánlással készültek és most a számvetéskor a vállalt feladatok túlteljesítését jelenthetik. A kisszámok matematikája ez: az utóbbi hónapok tervszámait rendszeresen túlteljesítették, 103, 108, 110 százalékra, az idei harmadik évnegyedet például 107,3 százalékra. Plusz jelentős villanyenergia és motorolaj megtakarítást értek el. A lényeg az, hogy 1979-ben a Vaskapu II. már 41 nappal előzte meg a naptárt, ami azt jelenti, hogy több száz millió lejjel teljesítette túl a földmunkák értéktervét. Egyik nap esik, másik nap kisüt a nap ... Ha esik, a kolónia utcáin mindenki esernyővel jár, csupa színes esernyőt látni. . Tegnap este a klubban esküvő volt, csupa fiatal töltötte meg a nagytermet, későn valamikor megszakadt az áram, sötét lett, gyertyákat szereztek, sok gyertyát, száz gyertyát, valahonnan egy raktárból, de a zenekart nem lehet megreparálni, az elektromos hangszerek elnémultak, fabatkát se értek ... Délután a műszakon a mentőt várjuk, az egyik műszaki vezető összegörnyedten ül az asztalánál, fogja a bal karját, az arca eltorzulva a fájdalomtól, minden ablak nyitva, mégis alig kap levegőt... Megérkezik az orvos, vajon, lehet szállítani a beteget?, próbálják lefektetni, a nitroglicerin enyhíti a fájdalmat... Egyik telefon a másik után, hol lehet a mentő? A mérnök húsz éve munkatelepen dolgozik, ő is Békáson kezdte, Arge?, a Vaskapu I, Lotru, Vaskapu II, a legnagyobb felelősséget vállalta ... Tavaly télen csak a helikopter tudta átvinni a nagypartra, az orvosok megmondták, többet nem szabad visszajönni a frontra, az első vonalba . . . Mégis visszajött. . . Egy végtelen és elviselhetetlen óra múlva előkerül a mentőkocsi is. Este a szakszervezeti irodában egy csapzott, ideges férfival beszélgetek, aki nem akar gyermektartást fizetni, azért költözött ki a szigetre, hogy ne találjanak rá, nyomát se kapják, hogy ne tudják levonni a törvényszék által megítélt összeget... Holnap délután helyszíni bírósági tárgyalás ... Holnap este ... Holnap este már nem vagyok a szigeten. De egy esztendő múlva, talán újra itt leszek. Még öt, hat esztendő ... A dunai sziget, a Vaskapu II ma már feltétlenül egy sajátos életformát is jelent. Nyers és nehéz körülményeket, nehéz és kivételes feladatokat, feszített tempót. Magányos estéket a világ végén. Szigetlakó esztendőket. A Vaskapu I — Severin „külvárosában" — az urbánus körülményeket biztosította végig. De a Vaskapu II ezen az elhagyatott, regényes szigeten — fogalmazzak pontosan — nagyobb próba. Ezt a próbát ezrek és ezrek vállalják napról napra. Marosi Barna SZIGETLAKÓ ESZTENDŐK napjaiban a leürítés végéhez közeledett, a halak „megsejtették“ a veszedelmet, a kisvízből, a kritikus tömegből menekülni próbáltak, valósággal forrt a víz, vetették magukat ki, keresték a mélyedéseket, az áramlást, de hiába... — Mi idejében, jó előre értesítettük a partmenti halászati szövetkezeteket, mind a kettőt, a feletteseiket is a megyénél, jöjjenek, ekkora terület lehalászásához ember kell, erő kell! — Elmondják a telepiek, hogy nagy későre két teherautó jött át, öregemberek hálókkal, el is vittek naponta pár mázsa halat. Hogy mennyi maradt itt, azt ki tudja! A bulldózerek vágta kis kanálisokban, kavicsos medrekben sebesen áramlik a víz még ma is, öreghalat, ivadékot, növendékhalat mindenfélét látok, néven se tudom nevezni, melyik milyen, mutatnak egy-egy szebb példányt, „luxushalat", itt tanyáznak a madarak is, zsákmányra éhesen, népes csapatokban köröznek felettünk... Az olvasó gondolhatja, végül is a telepiek halászták le a katlant, a jóétvágyú kolónia örömére. Fent a terelőgát koronáján, a szádfalon belül biztonságos út vezet körös-körül, a nehézgépek, a lánctalpak, a gumiabroncsok letaposták, keményre hengerelték, döngölték . .. Lent a katlanban, a kavicspadokon még úgy ahogy lehet járni, de a homok puha, a sár feneketlen, elnyeli az embert, nem ér semmit a csizma. Ekkora völgyben jól meghúzódhatna akár egy egész falu is! A völgykatlant a földgát oltalmazza: 36 méteres vízfaltól védi... Majdnem két évig épült az ideiglenes terelőgát: tíz- és tízezer vasbetonidomból, betonkockából, több millió tonna sziklából, zúzott kőből, kavicsból, agyagból, homokból... A gátkorona külső peremébe süllyesztették az első szádfalat, az összehegesztett pallók 40—42 méteres víztartó acélfallá épültek. És most épül a gát belső peremén a második zárófal. Ez csak egy 1600 méteres kritikusabb szakaszon húzódik, a vízközépen, ahol a legerősebb a sodrás és legnagyobb a kimosás veszélye ... Ha akarom, ha nem, hallgatom, hogy „kalapálják" a falat! Hogy verik lennebb és lennebb kör csak ezután „épül". Mert eddig annyi történt, hogy a terelőgát mögül kiszivattyúzták a vizet. A magassági értékeket sorolom: a Duna-part tengerszint felett 46 méter, a terelőgát koronája 39 méter, a Duna-ágy, a mederfenék 3,25 méter. Innen lefelé kezdődik a katlan kiásása, lemennek a tengerszint alá, helyenként egészen mínusz 29 méterig. Egészen amíg elérik a konszolidált kőzetet, a talapzati sziklát. Jövő nyáron, jövő ősszel ötven, ötvenöt méter mély lesz a katlan. Mintha ma is látnám, a nagy Vaskapunál csillámló kékes volt a talapzat kőzete, zsírosfényű gyönyörű szikla. Azt mondják, akik látták a fúrásmintákat, hogy itt is ugyanolyan lesz. Gránit és más magmás kőzet, fennebb gneisz, földpát, kvarc, szilikátokkal színezett rétegek. Majd meglátjuk. Az amfiteátrum emeleteiről messze lehet, mindent lehet látni ! Ma még igen. Amíg nem kezdődik el a vasszerkezet, a zsaluzat szerelése, amíg nem kezdődik el a betonöntés. Ma még tökéletesek a látási viszonyok... Könnyen áttekinthetőek a részletek ... A gátfal belső oldalát lépcsősen alakították ki, a két teraszon technológiai utak vezetnek, a meredek lejtők kiképzése a mélyépítés biztonságát szolgálja, a rézsűkön, a nagy sima felületeken nyomban észrevenni a legkisebb átszivárgást, alámosást... A földmunka, ha géppel végzik is, örökké a kézi munka benyomását kelti, gondosság, mesterien kidolgozott töltések, szabályos szögek... Emberek és gépek népesítik be a térséget. Inkább gépek és emberek ... Mert embert alig látok, gépkezelők, gépápolók, egy-egy ember a kabinokban, a rádiótelefonoknál, a szivattyútelepeken. A gépmozgásokat, a manővereket vezénylik. A munkagödör telepfőnöke Viorel Pârcalabescu vízépítési mérnök. A katlanban minden munkáért ő felel, a robbantásokért, a kőmunkáért, a talapzat megerősítéséért, az alapok kiöntéséért ... Ez a bázis indítja be a két erőmű, a duzzasztómű, a zárógát és a jobb parti hajózsilipek 1979 július 1-én helyezik át Ostrovul Maréra . „Most minden élőerőt a Vaskapu II-höz dobnak át a vízépítési tröszt tartalékából, megkezdődött a Dunán az intenzív menet! Hat, hét év, ennyi a Vaskapu II időigénye ... A feleségem rögtön kiborult, hallani se akart arról, hogy ide kihurcolkodjunk. Azt mondtam, fiam, ha én hidrotechnikus vagyok, hogy a fenébe mondjak le a legnagyobb vízépítési vállalkozásról. A Vaskapu I, a Vaskapu II, Nikápoly— Turnu Magurele, Cernavoda, ezek a román Duna nagy lépcsői . .. Egy nemzedéknek a lépcsői ezek! Persze, hogy rávettem, és jött velem az asszony is, városi kislány, nehezen békés meg ezekkel a viszonyokkal, de lassan csak berendezkedünk, meglesz előbb-utóbb a komfort is!" Kisportolt, izmos, magas férfi. Valamivel később a szádfalnál a cölöpverő robajában folytatjuk a beszélgetést: — A Vaskapu !-nél, ha emlékszik még, más típusú szádfalat építettek, úgynevezett csőszádakból épült a zárófal. Itt egészen mások a követelmények, egészen más fajta zárórendszert alakítottak ki a Vaskapu l1-nél, félhullám alakú Larsen-féle szádpallókkal, francia technológiával telepítjük a pallókat. — A munkánk nagyságrendjéről hogy egyáltalán fogalmat alkosson, jegyezze föl, a katlanban 13 millió köbméter kőzetet és földet mozgatunk meg és termelünk ki, 2 millió köbméter betont építünk be, három betongyár szolgál ki a szigetről és később 70 000 tonna berendezést építenek és szerelnek majd be. Az egész rendszer végeredménye pedig az a 432 MW beépített kapacitás lesz! Aki Békás óta egyvégtében vízépítési telepen dolgozik, az már mindenképpen veteránnak számít. Az 1-es építőcsapat vezetője Nicolae Ciortean. Komplex csoportot vezet: zsaluzást, vasalást, betonöntést, mindent végeznek folyamatosan. Most egyelőre a szádpallókat telepítik és ami ácsmunka adódik, azt is ők végzik. 112 ember a csapat. 810 ember dolgozik a katlanban, gépészekkel, térképészekkel, technikusokkal együtt. Mind több és több szakképzett munkásra lenne szükség, csak novemberben tokára Békáson, ott végeztem az esti iskolát is . .. Békáson különben székelyekkel dolgoztam együtt, közös brigádban, csíki magyarokkal, egyetértés, fegyelem, becsület megvolt... Az egyiket úgy hívták, most is tudom, úgy hívták, hogy Gál Gyula, jól mondom a nevét ugye?, jól, a másikat nahogy is, megvan. Babos Sándor ... Na ezekkel dolgoztam, rég volt... Még fent Békáson családot alapítottam, a gyermekek azóta felnőttek, iskoláztak, férjhez mentek, már ide a szigetre csak az asszony kísért el, kettesben lakunk, a gyermekek kirepültek . . . Hogy soroljam, hol is dolgoztam: Békás, a Besztercén másik nyolc erőmű, Vaskapu I. elejétől végig, az alapozástól a gázkoronáig, aztán Cerna-Motru, és 1977 óta a Vaskapu II.. Érettségiztem, kijártam mindenféle iskolát, tanfolyamot, kiképzést bőségesen, dolgoztam külföldön is, kitüntettek, kaptam Munkaérdemrend I. osztályt, stb., stb., a jugoszlávok is kitüntettek, nem sorolom, 25 éve vízierőművet építünk, természetes, hogy mindenben volt részem, jóban, rosszban .. . Severinben van lakásom, a garázsban az 1300-as Dáciám, itt kint elég nekem a garzon ... Elég is ennyi rólam! — Mi már kifelé megyünk az erdőből, 45 éves elmúltam, most a fiatalokkal kell törődni, azokat kell kiképezni, hozzáedzeni a telepi élethez, a fegyelemhez, mindenhez. Azzal szoktam kezdeni, hogy utána nézek, hol laknak, mit esznek, hogy tisztálkodnak, minden aprósággal foglalkozni kell valakinek, de aztán mikor a munkára kerül sor, akkor dolgozni kell! Tőlem tartanak is, lent is, fent is. Pedig csak a valósággal foglalkozom. Ezért aztán nem mindenki szeret, az olyant, aki megmondja a véleményét, azt nem is kedvelheti mindenki ... A telep-csoport Dolgozók Tanácsába is beválasztottak és a tröszt tanácsának is tagja vagyok, biztos ott se néz mindenki jó szemmel. Kényelmesebb azt hallgatni, aki örökké csak igent mond, csak rábólint a dolgokra. De ha beválasztottak, akkor hallgassanak is meg! Ez a demokrácia! És orvosolják is a bajokat. Ez is a demokrácia! Én nem szeretem a mellébeszélést! Két november között... Hetvennégy november — hét- VILLANÁSOK JÓÍZŰ SZAVAKKAL Mintha haza — úgy érkezem és úgy térek ide viszsza szüntelen: a nagyváradi Infrafireába, a testvériség gyárába. És mint az otthoniakat — jóízű szavakkal köszöntöm gyári barátaimat és ők is jóízű szavakkal köszönnek rám ésfogadnak a munka udvarában. Ahol a Változásokat fürkészem mindig, az újat. Ahol az újdonságokra kérdezek rá riporteri buzgósággal, s a válasz mindig, most is ugyanaz: dolgoznak Itt vagyunk, a helyünkön vagyunk — mondják —, vagy csak bennem visszhangozik? Kongresszusi eredményekről, munkatettekről kérdezem őket és olyan egyszerű, természetes, őszinte emberi a válaszuk, hogy eltűnődöm: van-e, létezik-e teljesebb szavunk a munkánál? Teljesebb és — jelentésében — egyre gazdagabb? Ilyenek vagyunk. Ilyenekké faragott minket a munka — mondják gyárbeli barátaim — s mintha az életüket mutatnák föl egyszerű, természetes, őszinte emberi, jóízű szavaikkal. Miklós László 5. Cseke Gábor KONGRESSZUSI RÖPCÉK FUTÓTŰZ a lángokat szabadítsd föl bennem még akkor is ha félsz a pernyékkel szállongó szikraesőtől ne hagyd hogy a lelkem nyüszítve füstölögjön nedves lombbal lefojtva hiszen csak lábbal pattogó tüzek árán világíthatjuk be az éveket előre ahogy a futótűz dereng a messzi égen gallyról gallyra tovalépve vörös remegéssel szabadon akár egy büszke dallam ORSZÁGLÓ BIZALOM távoli állomáson vonatra várva egy padon a mályvabokortól balra odabent szól a rádió fülemben az ország szava mindenütt van egy kisebb nagyobb állomás vonatra szállva tudva tudni hogy a szívünk alatt készül a történelem hogy nélkülünk mit sem ér a kimondott szándék mint kútból a vizet kimerjük magunkból ki vederrel ki mással a holnapot ahogy eddig tettük csak valamivel jobban műhelyben hetedhét határban távoli állomáson vonatra várva már jön robog országló bizalmunk kipróbált EMBERre szabott hozzánk vezető sínjein MINT SVÁJCI ÓRA mint svájci óra tiktakkol bennünk a felelősség csöndesen szakadatlan titkon méri legapróbb tetteink ott lüktet mélyen minden mozdulatban hozzá igazodik fürge ész és tétova kétely ütemére simul homlokunkra az álom vele ébredünk vele szántunk vele indul a váltás vele fogunk ki a percnyi halálon IGEN 1. az igent is úgy kell mondani bátran elszoruló torokkal belülről mintha ezer ördög ellen a holnapért 2. még csak remény csak lehetőség ami készül a lapok könnyen fölcserélhetők de ha rámondjuk ki ki a maga tudása legjobb szándéka szerint igenünk bársony viaszra zuhanó pecsétnyomó 3. vállalva hogy nem szédülünk meg menet közben kitartva nem sunyitunk tudván hogy az igen partját választva ami túl a vizen az nem a mi földünk 4. kimondtuk amott tovább az mind csatamező 1979. november BOKRÉTA-TŰZÉSIG Ünnepekre virradó reggelenként vagy a se ilyen, se olyan napokon — mondja kevés tűzzel, de annál több meggyőződéssel Rácz István kőműves — egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy vizsgálom és vizsgáztatom az időt. Nem azt, amit már régen betemettek a napok; én a mai napokat faggatom, mert egyre nyugtalanít az innen-onnan érkező kérdés: bevégezted-e, van-e még sok hátra? Értik ezt arra, hogy végére értem-e már a munkának, áll-e már a tető bokrétásan vagy zöld ággal díszítve az épületen? Olyasfajta érdeklődés ez, mely azt szeretné megmérni az emberben, hogy mennyi benne az elkötelezettség, s hányadán áll a munkával. Miért tagadjam, zavar az efféle rámkérdezés, mert úgy tanultam, arra okosított az állványra állók bölcsessége, hogy a bevégzett munkával sohasem apad a tennivaló; gyarapszik, akár a sorainkból kilépőkkel a hiány. De mondhatnám ezt úgy is a magam módján, hogy a munkát csak elkezdeni és folytatni lehet, de befejezni soha. Mert akármit is híresztel a néphit, Déva vára még nem épült fel, csak az alapja áll lebontathatatlan szilárdul, mert tartja elődeink vére, kínja, verejtéke, az elesettek csontváza. No és falra szólító példájuk. Szóval, Déva vára még nem épült fel, de áldassék a sors, áldassunk mi sorsba gyökerezettek, van kövünk akarat-kemény, van hitbiztos kötőanyagunk, vannak építők országnyi sokan, csak munka kell, kemény, kitartó munka, hajnaltól délig, déltől estig, estétől reggelig. És akkor jöhetnek a hajnalok, a fénnyel szórt virradatok, nem omlik le a fal. Most már biztos, hogy nem, mert ez már így rendeltetett, az egész nép által, egyszer s mindenkorra, az szükségeltetik csak, hogy ne hagyjuk abba soha, hogy ne mondjuk, ne mondhassuk: vége, befejeztük. Mert az jogosult csak a hét véka aranyra, hét véka ezüstre, aki folytatja, bokrétatűzésig és még azon is túl. Gúzs Imre