Előre, 1980. január (34. évfolyam, 9989-10013. szám)

1980-01-03 / 9989. szám

ELŐRE - 1980. január 3. Fiatalos jókedvvel, a jövőbe vetett hittel... A­mint belépünk a maros­vásárhelyi Orvosi­ és Gyógyszerészeti Intézet hallgatóinak hatalmas, gir­landokkal, fenyőlombfüzérek­­kel, léggömbökkel feldíszített kantinvendéglőjébe, az újévet köszöntő megragadó hangu­lat kellős közepébe, eszünk­be jut Balzac kissé irigy, kissé nosztalgikus, de minden­képpen sajnálkozó megállapí­tása: „Az ifjúság olyan beteg­ség, amely sajnos elmúlik...“ Háromszáz és egynéhány fiatal tölti itt az óesztendő utolsó és az új első óráit. Dallal, táncol­va, jókedvvel. Sajátos, fiata­lokra jellemző jókedvvel, a­­melyben megnyilvánul az a szocialista vonás is, amely az optimizmusnak, jövőbe vetett hitnek, a békés alkotó munká­nak és társadalmi szilárdság­nak oly meggyőző jellegzetes­sége. A részvevők dolgozó és tanuló fiatalok. A Kommunis­ta Ifjúsági Szövetség marosvá­sárhelyi municípiumi bizottsá­ga az idén itt rendezte meg hagyományos szilveszteri ösz­­szejövetelét. Egyetemi hallgatók — hiszen Marosvásárhelynek az Orvosi és Gyógyszerészeti Intézeten kívül almérnöki és színművé­szeti főiskolája is van —, a nagy és kisebb ipari gazdasági termelővállalatok, intézmények fiataljai is jelen vannak a mu­nicípiumi KISZ-bizottság újévi találkozóján. Ezekben az órák­ban, amikor a rendkívül válto­zatos, gazdag menü közepe tá­ján járnak, a hangulat is csúcs­pontja felé közeledik. Fél tu­catnyi előétel, sült, hagyomá­nyos töltött káposzta, pulyka­sült, mustárral, csípős tormá­val szervírozott debreceni ép­pen úgy nem hiányzik az ét­rendből, mint az innivaló ko­nyaktól a válogatott fajboro­kig. S akit mindez nem elégít ki, szabadon választhat a jól ellátott büfé polcairól is. Az asztaloknál felhangzik a dal: „Darumadár fenn az égen ...“ Aztán szépen, szívhez szólóan: „Nem messze van Nyárádselye,­­ ott egy kunyhó náddal fedve...“ Hogy aztán felcsendüljön a „Pe Mare«, pe Tirnave ...“ * A zenekar — „Ifjú Maros mentiek“ nevet választották maguknak — kedvence a fiata­loknak. A Borszéken ez év au­gusztusában megrendezett „É­­neklő források“ könnyűzene fesztiválon első díjat kaptak, a Csíkszeredai „Dal a fiatalság­hoz“ című fesztiválról pedig dicsérő oklevéllel tértek haza. Húzzák a hózát, csárdást, köz­ben váratlan tuss szakítja meg a táncosok belefelejtkező rit­musát. A rendezőség ezer ötle­téből vidám versenyek is foly­nak, rövid pihenőket engedé­lyezve a kimelegedett párok­nak. Derültség, taps kíséri a jelentkezők igyekezetét: jókora papírtekerccsel úgy kell tető­­től-talpig szorosan körülteker­ni a partnert, meg partnernőt, hogy a ruhájából, cipőjéből pa­rányi darabka se maradjon ki. Akinek ez legjobban sikerül, elnyeri a díjat. Aztán követ­kezik a „narancstánc“ itt meg a zene ütemére a táncospárnak naranccsal a homlokán úgy kell mozognia, hogy az ütemet is megtartsa, de homlokáról a narancs ne essen le. A győz­tesek lemezeket kapnak. Aztán táncverseny következik, majd a legjobb énekes címéért versen­genek a vállalkozókedvűek és később — erre már a hajnali órákban kerül majd sor — megválasztják az újévi szép­ségkirálynőt. Éjfél, összecsendülnek a po­harak. Pezsgős üvegek durrog­­nak és száll a jókívánság: La multi ani!, Boldog új eszten­dőt!, Glückliches Neujahr! Gergely Béla, a Metalotecnica fiatal minőségellenőre felesé­gével koccint elsőnek. Egymás­ra néznek, nyilván a jövőre gondolnak, terveik megvalósu­lására. A nagy tízszemélyes asztalnál Solovestru­b­an, a Mobila kisipari termelőszövet­kezet KISZ-titkára rögtönöz rövid üdvözlő beszédet, nem messze az Orvosi és Gyógy­szerészeti Intézet két hallgató­ja, Székely Ákos és Kocsis Gyöngyi mosolyog egymásra, tele poharat emelve. Megérkezett 1980. Olyan lesz, amilyennek akarjuk, ha fára­dozunk és megküzdünk érte. Gáspár Tibor A vonatok jönnek, a vona­tok mennek szilveszter éjszakáján is. Igaz, ilyen­kor a fővárosi Északi pályaud­var szokatlanul kihalt, csak néha koppan egy-egy lépés az üvegfedél alatt. Az is ráérő­sen. Aki szilveszterkor utazik, nem siet. Idejében kijön az ál­lomásra, beül a helyére, s már vonatindulás előtt megtárgyal­ja útitársaival, hogy miért kel­lett éppen az új esztendőre kö­szöntő éjjelen nekiindulnia a nagyvilágnak. Mert ilyenkor, az esetek többségében, a szük­ség ülteti vonatra az embere­ket. S a szükségnek története van. — Kik és hova utaznak szil­veszterkor? — érdeklődöm Iu­­lius Nastase-nál, az Északi pá­lyaudvar állomásfőnökénél. — Immár több esztendőfor­duló talált az állomáson, tehát tapasztalatból mondom, hogy ilyenkor az utasok többsége gyógy- és üdülőhelyekre igyek­vő idős ember. Január 1-től szól a beutalójuk, idejében el­indulnak, hogy ne maradjon ki a gyógyító kúrából egyetlen nap sem. Néha fiatalok is meg­jelennek a peronon, messziről hallatszik, hogy jönnek, zajo­sabbá, hangulatosabbá válik a hatalmas csarnok. Az óév utol­só óráiban született ötlet indít­hatja el őket. Rendszerint Plo­­iesti-ig váltanak jegyet, tehát még elérik az újesztendei mu­latságot. Ha netán dühös pil­­lantású ember lépked a kocka­köveken, akkor az biztosan csak egy, a fővárosban ragadt vidéki beszerzőé, kiküldötté lehet... De akárki is legyen az utas, mi vasutasok ezekben a percekben is mindent megte­szünk, hogy biztonságban és a menetrendben megadott időre úticéljához érkezzen. Mert ne­künk a szilveszter egy pillanat a munkaidőnkből. Ahogy mi, vasutasok mondjuk: 0 óra, 00 perc. Munkanap. Mindenkit a he­lyén találni. Az ablak mögött ott a jegyárusnő, öreg vasutas cseréli ki a vonat számát és in­dulásának, vagy érkezésének óráját feltüntető táblákat, csi­lingelnek a targoncák, moz­donyvezetők fényesítik a díze­lek és Villamos-dízelek fémol­dalát, vonatvezetők töltik ki a szerelvények iratait, forgalmis­ták nyitnak zöld utat a vona­toknak ... — Nálun­k nincs munkaszü­nettel is jelzett ünnep — foly­tatja az állomásfőnök. — Csak néha találunk ünnepélyes pil­lanatokat. Mint például nem­rég, amikor minisztériumunk vezetősége bejelentette, hogy többmillió lejes nyereséggel zártuk az évet. Jól esett hallani azt, hogy jól dolgoztunk. Elém rakott tetemes dosszié­ból olvasom ki az idei tervfel­adatokat. 1980-ban növelni kell a személy- és teherszállítás hatékonyságát; ezer egyezmé­nyes tonna-kilométer költségeit 129,6 lejes szintre kell leszorí­tani. Ebbeni igyekezetükben nem kevesebb mint 217 új dí­zel-, valamint villamos-dízel­mozdony fogja segíteni majd a vasutasokat. Jut belőlük a fő­városi fűtőházba is, tehát ta­lálkozunk velük az Északi pá­lyaudvaron. A hangosbemondó jelzése szakítja félbe szemlélődésemet „Figyelem! A 621-es számú gyorsvonat Ploiesti — BuzaU — Muraresti — Tecuci — Iasi út­vonallal öt perc múlva, vagyis 23 óra 50 perckor indul. Ké­rem az utasok kísérőit, szánja­nak le a vagonokból.“ Majd csend lesz. Aztán je­lez a mozdony s a szerelvény belefúródik az éjszakába. Már Bukarest legtávolabbi jelző­lámpái felé robog, amikor a pályaudvar óráin a tizenket­tesre ugrik a nagymutató. Román Győző Indul a 621-es M­áskor a kovácsműhely nagykalapácsának lecsa­pódásakor mindig meg­remeg ez az épület, az új év előestéjén viszont az alag­sori munkacsarnok gépei rezo­­náltak az aradi vagongyár dol­gozói hagyományos szilvesz­teri mulatságának zajától: hét­százötvenen gyűltek össze az üzem feldíszített éttermében. A jelentkezők száma sokkal magasabb volt, de a terem be­fogadóképességére való tekin­tettel a szakszervezeti bizott­ság úgy határozott, hogy első­sorban azoknak küld meghí­vókat, akik egész esztendőben a közösségi együttműködés példamutatásairól tettek ta­núbizonyságot, élenjártak, moz­gósító szerepet vállaltak a ter­melési feladatok teljesítésé­ből, Így hát azok között, akik a vidám éjszakát bevezető po­hárköszöntők során szóra e­­emelkedtek, azokat az ismerő­seimet pillantom meg, akiket a búcsúzó esztendő hétköznap­ Holnapteremtő társadalmunk nevében A Hogy mások jól érezzék magukat , eddigi száraz telet fel­váltotta az óév utolsó órájában a havazás, így Brassóban is fehér lepel fedi a házakat. A Carpati szálloda- és ven­déglátóipari komplexumban meleg fogadtatásban részesül­tek ezúttal is a vendégek. A brassói vendéglátóipar egyik legreprezentatívabb egységé­ben 180 dolgozó gondoskodott a vendégek kifogástalan ki­szolgálásáról. Buxbaum Joan, az egység vezetője mindenütt ott van. Dieners Kurt, Panait Gheorghe, Onesca Laurente, Lupascu Aurel, Cabas Vasile, Musunelu Ironim teremfelelő­sök szemük egy-egy villanásá­val irányítják az ide-oda siető pincérek hadát. A konyhában Cotinet Ilié főszakács, számos gasztronó­miai vetélkedő díjnyertese, Bogdán Viktor és Göltsch Er­vin szakácsok segítségével ön­magukat felülmúló, ízletes me­nüt tálaltak. A bárban Lungu Ilié, a büfében Florescu Dori­­na és Ráduf Mariana álltak helyt ezen az éjszakán. Emelkedett hangulatban bú­csúztak tehát az óévtől az ösz­­szes termekben a vendégek ... A villamossági vállalatnál egészen más kép fogad. A ve­zetőség székházában Paun Ra­­du, Cristea Ioan mérnökök felelnek azért, hogy az áram­szolgáltatásban semmi fenn­akadás ne legyen. A brassói megyei elosztónál Pascu Ni­colae mester, a magasfeszült­ségű vezetékeknél Csutak Csa­ba mester és Timofte Eugen sofőr, a brassói áramfejlesztő telepen Coltea Ioan, Oláh Ma­rin, Ciuperca Constantin, Schmidt Rolf, Pusca Rodica állnak készenlétben, hogy a legkisebb hibát is elháríthas­sák. Nem lehet felsorolni min­denkit, hiszen azok mellett, a­­kik a munkahelyen búcsúznak az 1979-es évtől, sokan otthon, szeretteik körében is állandóan éberen várják, hogy szükség esetén az első hívásra jelent­kezzenek ... A brassói telefonközpontban mondhatni „forró a drót“. Io­­nescu Elisabeta, Panfuru Ma­ria, Tamázi Klára, Tarában A­­marghioalei, Georgescu Aure­lia, Birsureanu Lia alig győzik a munkát. Az ország minden részébe és minden sarkába jönnek vagy mennek a hívá­sok, távollévő szeretteiknek, rokonaiknak akarnak élőszóval üzenni, boldog új évet kívánni az emberek. — Nem nehéz? — kérdeztem Tamázi Klárától két kapcsolás között. — Helyt kell állni itt is. B- r~E­gy ilyen családban senki nincs soha egyedül. A­­­­hol nyolc gyermek cse­peredett fel, ott nem múlhat el a nevetés, nem csitul a meg­szokott gyermekzaj — ott min­dig népes a ház. Többszörösen érvényes ez Szakács Mihály családjára — erről a családról szólt Tízen az asztal körül cí­mű tízrészes riportunk —, ahol a múló évekkel egyre szoro­sabbá, keményebbé kovácsoló­­dott a testvériség köteléke. És ahol a szülők is úgy óvják-fél­­tik immár nagykorúvá vált nyolc gyermeküket, mintha csak most kellene járni, be­szélni tanítani őket. — Szilveszter éjszakáján sze­­retteink, barátaink egészségére, boldogságára emeljük elsőként poharainkat. Szakács Dóra né­ni és Miku bácsi újévi jókíván­ságai egyszerre nyolc ember felé szállnak. Ezen a ’79-ről '80-ra virradó éjjelen is talán egyetlen pillanat alatt sorra vették valamennyiüket, s füg­getlenül attól, hogy az új év első perce asztaluk mellett ta­lálta őket vagy sem, egyfor­mán közel érezték magukhoz mind a nyolcat. Csak a kívül­álló tudja számontartani, hogy R­eggel nyolc után néhány perccel toppanok be a székelyudvarhelyi szü­lészetre. Kérésemre Szabó Er­­szébet Szülésznő a fokos nyil­vántartót üti fel, teszi elém. A könyvben mindössze egy vas­tagabban meghúzott Vonal az óév és a ránk köszöntő út, az 1980-as adatai között a határ. Csupán egy sort kúszott előre a toll... Ám a városban minden bizonnyal ez az új év elsőnek leírt évszáma, keltezése: 1980. január 1. A mögötte sorjázó adatok pedig a municípium el­ső újszülöttéről adnak hírt. Egy ugrás az új sorra a szü­lészeti naplóban, de mekkora váltás, változás, egy új korszak kezdete a Hármasfaluból Ud­varhelyre származott Kiss Elek Családja életében. Hiszen éjfél után, pontosan 0:05 perckor vi­lágra jött kisfiú első gyerme­kük. Vele vált teljessé a csa­ládi kör. Sorról-sorra perdül a golyós­toll a jegyzetfüzet lapjain, sietve másolom ki a friss be­jegyzés fontosabb adatait. Az édesanya neve Kiss Anna Ka­talin, 24 éves, székelyudvarhe­­lyi Május 1 sugárút 17 szám alatti lakos. A kisfiú neve: Le­vente, súlya: 3600 gramm, hossza 55 centiméter. Nemcsak a számomra szo­katlan környezet teszi, a fel­vett fehér köpeny, de a sietség is, mert a szolgálatos orvos, dr. Sólyom Dezső és az őt most felváltó dr. Jakab Kálmán ha megengedi, szóbaállok a pi­henő édesanyával és az is idő­be telik. Szülészeti téblábolá­­som nem vehet sok időt igény­be, a magamfajta civilnek nincs mit keresnie itt. A pad­ló cementjét nemrég mosták fel, a bútorok fa- és fémrészei ragyognak, ami textilnemű az mind ropogó fehér, akár az odakint frissen hullott hó. A fektetőbe vezető ajtót azonban nem kerülhetem el, az enge­délyt a belépésre megkaptam, így hát megérintem a fénylő rézkilincset, benyitok. A fiatal asszonyka felkö­nyököl, felülné,. Ihtem, ma­radjon csak fekve. Jobbjával fejéhez kap, haját igazítaná, de egymást követő kérdéseim­re figyelve, válaszolva karjá­nak reflexszerű ívelése eler­­nyed, keze lehanyatlik. — Szilveszterezni készültünk — mondja halkan — bará­tainkhoz mentünk volna, egy fiatal házaspárhoz, de még ko­ra délután elővettek a fájdal­mak. A férjemnek egy barátja hozott be kocsival. — És a férje? — Nemrég járt itt, az abla­kon át értekeztünk... Mit is mondjak, nagyon boldog volt, azt sem tudta , kit, melyikün­ket kérdezzen hamarabb, en­­gem-e vagy a bábát. — Most mire gondol? — örvendek. Közben mind arra gondolok, hogy bár csak minél előbb sor kerülne az új lakás átadására. A nyárra ígér­ték a férjemnek, be fogunk költözni a Bethlen negyedbe. — Hogy érzi magát mintegy 8—9 órával a Szülés után? — Fáradt vágyok, kimerült. A férjemmel is csak 4—-5 per­cig beszéltünk, integettünk egymásnak, nem tudok még sokáig állni. — Volt-e komplikáció? — Nem volt, most már ér­zem, hogy az öröm is erőt önt belém. — Akkor hát boldog új évet, erőt, egészséget kívánok az egész családnak, sok örömet a fiúcskában. Távozóban még a fiúcskát is megnézem. Megpillantom in­kább az ajtó üvegén át. Az új­szülöttek tágas szobájában mintegy különös elevenséget igazolandó 2—3 csecsemő sír. A többi alszik. Egyik-másik moccan, fintorog álmában. A­­mint végigpillantok rajtuk, fel­tűnik, hogy a Levente haja a legsötétebb. Moccanatlan al­szik, mintha érezné, tudná, hogy még ebben az évben új lakásba költöznek. Szabó Barna Az első gyermek gyütt a nagyszülők háza felé. Péter, az a szelídszőke fiú, aki az Unireában karbantartó la­katos, saját otthonában koccin­tott az új évre. Mi sem termé­szetesebb ennél, hiszen az első szilveszterét töltötte most ha­többségük távol volt a szülői háztól, mégsem volt csendes a Szakács porta. Zsuzsa és Miki szüleivel együtt, nagy vidám­ságban búcsúzott az óévtől. Zsuzsa azt mondja, hogy neki az év első napját ott, a családi melegségben kell köszöntenie, másként nem tudja elképzelni. Készült is rá: megsütötte élete első tortáját (heji ha Laci, a cukrászbátyja látta volna!), Mifu bácsi kívánsága is telje­sült; lánya az új év hajnalát hegedűszóval fogadta. Az ala­csony mennyezetű kis házban büszkén szárnyalt a dal; Cip­­rian Porumbescu balladájának akkordjai végigzengtek a be­havazott udvar fölött. Dóra né­ni és Mifu bácsi szeme sarká­ban megállapodtak az öröm­könnyek, Zsuzsa pedig kissé félrebillentett fejjel húzta, játszta a kedvenc dallamot. Kiss Zsuzsa Szakácsékról szól az ének melyik fiút éppen hol találta az éjfél, Szakács néni számára most is nyolc buksi fejű gyerek üli körül az asztalt, s tágra nyílt szemmel lesi az újévi ká­posztástálat. Misu, az elsőszülött, a szi­lágysági Nagyfaluban kislánya és felesége körében ünnepelte az új évet. Ő és István öccse a legritkább vendég a családban, István Tordán várta be a 80’-as év első napját, s most talán ép­pen Kolozsvár-Napoca felé igyekszik két kislányával e­züsemberként. Jóska is nemrég nősült, ő is fiatal felesége és barátai körében várta be az éj­félt, ám január első napjaiban szüleik mindkettőjük jövetelét várják. Sándor és neje Szoná­tára utaztak, magukkal vitték a hároméves legénykét is, a család egyetlen fiúunokáját. Dórikó a nagymamánál ma­radt, neki még nőmi kell a szil­veszteri mulatozáshoz. Laci, a legkisebbik, nemrég volt ott­hon, őt az új esztendő a lakta­nyán találta. 3, 70 tonna többlettermelés az új év első napján A kaláni vaskohászok is új évet kezdtek, olyat, amely több szempont­ból is emlékezetes marad majd számukra. Ha a kohá­szat kezdeteire emlékezünk, akkor 1980-ban éppen 110 éve lesz annak, hogy megépült az­­első kohó Kalánban. De ez az év a minőségi ugrást is meg­hozza: a Victoria vállalat ko­hászati kombinát lesz két va­donatúj nagyolvasztóval, egy négytelepes kokszoló-üzem­mel, egy öntödével, egy érc­­zsugorító-gyárral és egy hő­erőművel; a hunyadi kohásza­ti építővállalat befejezi a je­lenlegi ötéves terv legnagyobb Hunyad megyei beruházását. A vállalat kohórészlegének vezetői nem titkolják, úgy ér­zik magukat, mint vizsga előtt: fel kell készíteni az em­bereket a beindulásra úgy, hogy ezt a régi kohórészleg se érezze meg. Pilly Rudolf Nicolae részlege vezető a rá annyira jellemző alapossággal készül fel erre a nem min­dennapi feladatra is: már hó­napokkal ezelőtt átirányítot­ták a nemsokára elkészülő olvasztók kiválasztott „legény­ségét“ a hunyadi kohászati kombinátba felkészítőre, na­gyon sok szaklíceumot vég­zett fiatalt vettek fel, szak­mai felkészítő tanfolyamot indítottak, egyszóval minden előkészületet megtettek azért, hogy a beinduló új kohókat az első pillanattól kezdve jól képzett szakemberek vegyék körül. Iancu Gheorghe samott­­kőműves, a részleg pártbizott­ságának titkára szerint ez a vizsga is sikerülni fog. De addig is, amíg a beindu­lásról tudósíthatunk, szóljunk azokról, akik az új évet a régi kohók mellett érték meg, akik tehát munkával ünnepeltek. A munkafolyamat, éppen úgy mint máskor, a kohók mellett itt sem engedi meg a leállást. A részleg két olvasztója szü­net nélkül üzemel, s termeli a nagyon keresett öntödei szür­kevasat. Az éjjeli váltás em­berei most is pontosan érkez­tek. Töltöttek, csapoltak, túl­teljesítették a tervet. Az új év beköszöntésének pillanata munkahelyükön talál a Ser­­ban Constantin és Nedelea Ioan kohómestereket, Stefa­­nescu Victor és Staniloiu Ioan főolvasztárokat, Cioara Ghe­orghe és Keltonik Constantin léghevítőket, Bíró György ön­tőt, Sükösd Géza kohászt, Stanciu Petru fenntartó laka­tost és a többieket, ők együtt 30 tonna nyersvasat csapoltak terven felül, a következő két váltás emberei pedig még 40 tonnát, vagyis a kaláni kohá­szok az új év első napját 70 tonna többlettermeléssel zár­ták. A reggeli váltás emberei is pontosak voltak. Köztük Kis­­kasza Miklós kohótöltő, Sín­­georzan Vasile kohómester, Lucoi Ioan főolvasztár, Kere­kes János lakatos. Fuhrmann Kálmán mérnök erre a napra átvette a gyári ügyeletet igaz­gatói jogkörrel; az ide látoga­tó riporternek ő volt a kalau­za. Tőle tudtuk meg azt, hogy 20 év alatt a fajlagos koksz­fogyasztást 50 százalékkal csökkentették, vagyis egy tonna nyersvasat fele annyi koksz felhasználásával állíta­nak elő, ugyanazokkal a ko­hókkal pedig jelenleg 60 szá­zalékkal több nyersvasat ol­vasztanak mint annak idején. A minőségre is nagyok vi­gyáznak. Különösen a kén, szilícium és a foszfor adagolá­sára. Kétszáz öntödének szál­lítanak nyersvasat, köztük a brassói traktorgyárnak, a pi­­testi-i Dacia személyautó gyárnak, az enyedi mechani­kai vállalatnak és másoknak. A részleg az 1979. évi ter­vet egy hónappal határidő e­­lőtt teljesítette, ami 44 millió lej­es többlettermelést eredmé­nyezett. A teljesség kedvéért ide kívánkozik még egy kivá­ló eredmény: 1979-ben az 1 tonna nyersvashoz felhasz­nált kokszmennyiséget 5 kiló­val sikerült csökkenteniük; ez az eredmény országos vi­szonylatban a legjobb. Fuhrmann Kálmán mérnök a kohászat szeretetét szűkebb családján belül is átörökítet­te, fia ugyanis almérnökként abban a kaláni kohászati kombinátban fog dolgozni, a­­melynek — a beruházó részé­ről — már most ő az egyik építésvezetője. És ez a kombi­nát nemsokára sokszázezer tonna öntödei szürkevasat fog szállítani, a mind több nyers­anyagot igénylő nemzetgazda­ságunknak. Deák Levente M­aksán, akárcsak a község­központhoz tartozó Be­senyőn és Dalnokon, az óesztendő búcsúztatásának és az új év fogadásának hagyo­mányos színhelye a kultúrott­hon. Az idei szilveszterezésre már a kora esti órákban szá­zak gyülekeztek a nagyterem­ben, hogy megtekintték az al­kalomra összeállított és nagy sikert aratott vidám műsort, majd reggelig tartó tánccal, oldott légkörben, jó hangulat­ban szórakozzanak. Az ünnepi asztalnál, illetve a táncteremben együtt kö­szöntötték az új esztendőt a­­zok, akik a mindennapi mun­kában is közös erőfeszítéssel dolgoznak a helyi termelőszö­vetkezetben, vagy az állatte­nyésztő telepen, a megyeszék­hely gyáraiban és üzemeiben, vagy éppen a község határá­ban kibontakozott munkatele­pen. Igen, 1980 a megye mezőgaz­dálkodása szempontjából is igen jelentős agrárberuházás megvalósításának esztendeje lesz, hiszen az itt létesítendő völgyzárógát elkészítésével és a már kiépített alagcsöves csa­tornahálózat révén a vidék legtermékenyebb övezeteiben újabb ezer hektárokat lehet öntözni. A célszerűbb és az irá­nyított vízgazdálkodás termé­szetszerűleg kedvező lehetősé­get kínál a maksaiak számára is a hektárhozamok lényeges emelésére. A szomszédos cser­­nátoniak hozamátlagának a megvalósítása lenne az első számottevő lépés az élvonal­hoz való felzárkózásban. E törekvésben és általában az 1980-as tervfeladatok pél­dás megvalósítására való fel­készülésben jó példát mutat­nak az állattenyésztők. 1979- ben immár harmadszor zárják úgy az esztendőt, hogy a tehe­nenkénti tejtermelés több mint 150 literrel gyarapodott. Zölde Gizella, Jakabfy Viorica, Ger­gely Margit és társaik lelkiis­meretes munkájának köszön­hetően egyre biztatóbb a ter­melés. Az állattenyésztő farmon e­­gyébként munkával köszöntöt­ték az 1980-as évet is. Gáli Fe­renc elvtárssal, a községi párt­­bizottság titkárával látogat­tunk el a szakosított állatte­nyésztő telepre. A közel ezer egyedet számláló modern gé­pesített tehenészet éjszakai ügyeletét négy gondozó látta el. Köztük volt Molnár Lajos is, a komplexum pártalapszer­­vezetének titkára, példát szol­gáltatva ezúttal is a helytállás­ban, akárcsak Páll András, Bács János, Maksai Mózes. Az óra alig ütötte el a haj­nali négyet, amikor egymás után érkeztek a fejek, baráti kézfogás, boldog új évet kí­vánva zümmögni kezdtek a gépek, s az évi 4000 literre ter­vezett tehenenkénti termelés első szállítmánya már a kora reggeli órákban megérkezett a feldolgozó vállalathoz. Maksa község lakossága, s ezen belül a termelőszövetke­zet tagsága a Nicolae Ceausescu elvtárs újévi üze­netében megfogalmazott célok szellemében cselekedve azzal a szilárd elhatározással kezdte az évet, hogy növekvő áruter­meléssel, a termelési tervben foglalt hozamok túlszárnyalá­sával alapozza meg a gazda­ság előrelépését, életszínvona­luk emelését. Flóra Gábor­ jaiban kerestem fel, hogy e­­redményeikről, törekvéseikről faggassam őket. Viszontlátom Negrila Dán öntőmestert és munkatársait; valamennyien a XII. kongresszus tiszteletére meghirdetett szocialista mun­kaverseny győztesei. Amikor a poharak mellett élénk gesztu­sokkal magyarázó, vitatkozó mesterhez lépek, teli jókedv­vel így szól: „Óvakodjon ettől az asztaltól, mert ha bennün­ket mintáz, ugyancsak sema­tikus képet nyer a szilveszte­rező vagongyártókról. Most is úgy belevesztünk a tanácsko­zásba, mintha termelési érte­kezleten lennénk“. Labert Ferenc mérnöknek, a tudományos műszaki-alkotó mozgalom sok szép sikerrel büszkélkedő egyik részvevőjé­nek szűkebb társaságában is fel-felbukkannak a gyári problémák. Ami nem is csoda, hiszen az ember a gazdagon terített asztal mellett is arról beszél legszívesebben, ami ál­landóan foglalkoztatja. A Var­ga házaspárt is megpillantom a részvevők között. József mű­szaki tervező, felesége, Erzsé­bet az 1-es számú előkészítő csarnok szakmunkásnője. A­­rnott Soós Vilmos a személy­vagon gyártó részleg egyik ki­váló dolgozója annyira elmé­lyült asztalszomszédai szóra­koztatásában, hogy nem zava­rom meg. Vége a vacsorának s az ü­­zem művészegyüttesei lépnek színre, köztük a Megéneklünk, Románia fesztivál országos versenyszakaszán első díjat szerzett Rapsodia Mureșana népművészeti együttes tagjai: Adok Erzsébet, Micla Traiort, Traian Toma, a Curticean há­zaspár és a többiek. Majd át­menetileg felbomlanak az asz­taltársaságok, mert a szilvesz­teri összejövetel vendégseregé­nek sorából kiválnak az orszá­gos második díjat szerzett üze­mi férfikórus tagjai. Többen kimennek a gyárud­varra ,ahol ekkor már kezdett egyre inkább felbátorodni a hófúvás, mely reggelre hótor­laszok dimbes-dombos akadá­lyaival borította el az utcákat. Felharsannak az öblöshártya szirénák, rakéták színes fény­csóvái emelkednek a magasba. Elsötétül a terem, Petru Ghe­­orghenak, a szakszervezeti bi­zottság elnökének kissé meg­hatott hangját hallom: „Üd­vözlünk 1980, holnapteremtő társadalmunk köszönt, mely­hez úgy jöttél el, mint egy újabb szakasz a folytonosan megújuló, szépülő jövőből“. Aradi Zoltán gyelőre még nem terhel a csa­lád és gyermekek gondja, így nekem könnyebb ilyenkor is, a Szolgálat... Míg az óramutató járása egy év lezárását és egy újév kö­szöntését jelzi, Brassó útvona­lain egy percre sem szünetel a forgalom. Az ITBV rádióköz­pontjában Homoceanu Remus és Popescu Vasile gondosko­dik a forgalom irányításáról, a műszakiak közül pedig Ta­ma? Petru, Constandi Andrei, Ficu Pavel teljesítenek szolgá­latot. A brassó-pojánai autó­buszok különösen sűrűn közle­kednek, itt Popa Stefan, Pancu Nicolae, Roșca Vasile, Popa Dumitru sofőrök a szolgálato­sok. A trolibuszok irányítói közül Andrioaie Petre nevét jegyeztem fel. A sofőrök e­­gyébként még a szokásosnál is éberebbek voltak ezen az éj­szakán, hiszen megnövekedett a forgalom és egyes járókelők­re, akik túl „rózsás hangulat­ban“ köszöntötték az új évet, szintén nekik kellett vigyáz­niuk ... Néhány képet villantottam fel azokról, akik Brassóban helytálltak szilveszter éjjelén, hogy mások jól érezzék magu­kat. Kívánjunk nekik is sike­rekben gazdag új esztendőt! Papp Ilona Reggelig tartó tánccal, vidámsággal... Nagyszerű eredményeink tudatában és a XII. pártkongresszuson kitűzött feladatok fényében ünnepelték meg dolgozóink az esztendőfordulót Boldog új évet!

Next