Előre, 1981. december (35. évfolyam, 10581-10607. szám)

1981-12-01 / 10581. szám

Világ’ proletárjai, egyesüljetek! A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIA ÉS EGYSÉG FRONTJA ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK NAPILAPJA Románia Szocialista Köztársaság Nagy Nemzetgyűlésének FELHÍVÁSA az európai országok, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada parlamentjeihez, kormányaihoz és népeihez Az 1981. november 27—28-i ülésszakára összeült Nagy Nemzetgyűlés a népünk legfőbb érdekei, a többi nem­zet biztonsága, békéje, élete és nyugalma iránti nagy­fokú gondoskodástól, felelősségérzettől áthatva kijelen­ti, hogy mélységesen foglalkoztatja a nemzetközi hely­zet súlyosbodása, amit főként a fegyverkezési verseny, az egyre tökéletesebb nukleáris fegyverek óriási ar­zenáljának felhalmozódása, az államok közötti konfliktu­sok és feszült helyzetek fenntartása és újabbak megje­lenése, a különböző országok és országcsoportok közötti ellentétek kiéleződése idéz elő. Nagy aggodalmat kelte­nek az egyes középhatósugarú nukleáris rakéták euró­pai elhelyezésére irányuló tervek, amelyek nagy veszély­be sodorják az európai népek szabadságát, biztonsá­gát, sőt életét éppúgy, mint az egész világ békéjét. A Nagy Nemzetgyűlés nagyra értékeli és mindenben helyesli a párt főtitkára, az ország elnöke, Nicolae Ceausescu elvtárs előadói beszédét az RKP KB legutób­bi plenáris ülésén, amely kifejezésre juttatja Románia álláspontját a jelenlegi nemzetközi helyzettel, kontinen­sünk politikai realitásaival kapcsolatban, valamint or­szágunk szempontját az államok közötti kapcsolatokban mutatkozó feszültség áthidalását, a fegyverkezési hajsza megállítását, főként új nukleáris rakéták európai el­helyezésének és kifejlesztésének megállítását, kontinen­sünk atomfegyverektől való megszabadítását, az ösz­­szes politikai és társadalmi erők, az összes népek egye­sítésének szükségességét illetően a háborús veszély el­hárításáért és a nemzetközi béke és biztonság megmen­téséért. A Nagy Nemzetgyűlés értékelése szerint Nicolae Ceausescu elvtárs ragyogó békekezdeményezése, melyet áthat a népünk és az egész emberiség sorsa iránti nagyfokú felelősségérzet, dinamizálta egész nemzetünk energiáját és erejét a népek haladás, béke és jó együttélési nagy eszményeinek szolgálatában, Romániá­nak az összes európai nemzetekkel, az egész emberi­séggel való együttműködés erősítéséért a legdrágább kincs — a szabad és méltó lét, az élet, a béke védel­mében. Népünk, akárcsak a többi európai nép úgy véli, hogy az Európában kialakult jelenlegi körülmények között az előttünk, a kontinens összes népei előtt álló központi, legégetőbb célkitűzés az új középhatósugarú rakéták elhelyezésének megállítása, e fegyverzet, az összes nuk­leáris fegyverek mindkét részről való tetemes csökkenté­sére való rátérés, Európa teljes és végérvényes meg­szabadítása az atomfegyvertől. A Nagy Nemzetgyűlés üdvözli a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti genfi tárgyalások kö­zeli beindítását az európai középhatósugarú nukleáris rakéták európai elhelyezésének és kifejlesztésének meg­állítása, valamint kivonása kérdésében. Népünk, akár­csak az egész európai és az egyetemes közvé­lemény megkülönböztetett érdeklődéssel kíséri a tár­gyalásokat és elvárja, hogy gyakorlati, konkrét intézke­dések és határozatok elfogadásához vezessenek konti­nensünk, az egyetemes biztonság, enyhülés és béke e létfontosságú kérdésének építő megoldása irányában. Ezzel kapcsolatban a Nagy Nemzetgyűlés megelége­déssel vette tudomásul, üdvözli és nagyra értékeli L. I. Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfel­sőbb Szovjetje Elnöksége elnökének kijelentéseit a Szovjetunió arra vonatkozó óhajáról, hogy megegyezés jöjjön létre, miszerint a két fél — a Nyugat és a Kelet — teljesen lemond az európai célpontokra irányuló kö­zéphatósugarú nukleáris fegyver minden típusáról és Európa nukleáris fegyvertől mentes kontinenssé változ­zék. A Nagy Nemzetgyűlés úgyszintén érdeklődéssel vet­te tudomásul és pozitíven értékeli az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Ronald Reagan nyilatkozatait, miszerint az Amerikai Egyesült Államok hajlandó elmenni az új középhatósugarú rakéták európai elhelyezésének hatály­talanításáig és a stratégiai nukleáris fegyverzet csökken­téséig és kész tárgyalni a szovjet javaslatokról. Bár a két államvezető nyilatkozatai között lényeges az eltérés, az európai és világközvélemény úgy véli, hogy kifeje­zésre juttatja a két állam óhaját a tárgyalásokra és ab­ban reménykedik, hogy ez elvezet a középhatósugerú fegyverzet, minden nukleáris fegyver Európából való ki­küszöbölésére vonatkozó egyezményhez. Rendkívül fontos lenne, hogy már a tárgyalások kez­detén megegyezzenek az új rakéták elhelyezésének és kifejlesztésének megállításában, a meglévő rakéták csökkentésében, a tárgyalások végén pedig megállapo­dásra jussanak a középhatósugarú nukleáris fegyverzet­nek a legalacsonyabb szinten való csökkentése tekinte­tében, majd utána rátérjenek az összes nukleáris fegy­vertípusok kiküszöbölésére és kontinensünk megszaba­dítására az atomfegyvertől. A Nagy Nemzetgyűlés úgy véli, hogy a tárgyalások tárgya a legnagyobb mértékben érdekli földrészünk ösz­­szes népeit és államait, minthogy biztonságukról, sza­badságukról, függetlenségükről és az élethez való alapvető jogukról, jelenükről és jövőjükről van szó. Ép­pen ezért természetes, objektív szükségesség, hogy va­lamilyen formában a földrész összes államai részt ve­gyenek a középhatótávolságú nukleáris rakéták Euró­pába telepítésének és felfejlesztésének leállítására­­.­(Folytatása az 5. oldalon) XXXV. évfolyam 10581­ szám 1981. december 1., kedd 8 oldal ára 30 iáni Lapunkat külföldre a következő címen lehet megrendelni: ÍLEXIM — Departamentul Export-Import Presä I*. O. Box 136—137 — Telex: 11226. Bueuresti, sir. 13 Decembrie nr. 3. Redactia ELŐRE. 79776 B­ucuresti, Piata Scinteii 1. ELŐRE szerkesztősége. 79776 Bukarest, Scinteia tér I. Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 63 92. Előfizetési díj: egy hónapra 8 lej; három hónapra 24 lej; hat hónapra 48 lej; egy esztendőre 96 lej. Előfizetéseket elfogadnak az összes postahivatalok, a levélkézbesítők és a lapterjesztők. Az egész nép megbízatását teljesítve, az egész nem törekvéseit és érdekeit juttatva jJ/c/gaw/g, szilárd akarategységben munkálkodva pártunk és szocialista államunk bel- és külpolitikájának valóra váltásáért A NAGY NEMZETGYŰLÉS EGYÖNTETŰEN ELFOGADOTT HATÁROZAT NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke FELHATALMAZÁSÁRÓL, HOGY FORDULJON LEONYID ILJICS BREZSNYEV ELVTÁRSHOZ, AZ SZKP KB FŐTITKÁRÁHOZ, A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐBB SZOVJETJE ELNÖKSÉGÉNEK ELNÖKÉHEZ ÉS RONALD REAGANHEZ, AZ AMERI­KAI EGYESÜLT ÁLLAMOK ELNÖKÉHEZ, AZ EURÓPAI EGYÜTTMŰKÖ­DÉSI ÉS BIZTONSÁGI KONFERENCIA ZÁRÓOKMÁNYÁT ALÁÍRT TÖB­BI ÁLLAMFŐHÖZ AZ ÚJABB KÖZÉPHATÓSUGARÚ RAKÉTÁK BETELEPÍ­TÉSÉNEK MEGGÁTOLÁSA, A MEGLEVŐK VISSZAVONÁSA, EGY NUK­­LEÁRISFEGYVER-MENTES EURÓPA MEGTEREMTÉSE ÜGYÉBEN Az ország legfelsőbb törvényhozó fórumának képviselői, erőteljesen ösztönözve a szo­cialista Románia elnöke újabb békekezdeményezésének széles körű világvisszhangjától, vala­mint a Nagy Nemzetgyűlésnek az európai és a világ más parlamentjeihez, kormányaihoz, népeihez intézett Felhívásában — amely felhívás ismételten és nagyszerűen tanúsítja, hogy a román nép elnöke vezetésével a magas fokú felelősség jegyében munkálkodik a béke meg­­védelmezéséért és az emberiség megmentéséért — foglalt nemes eszméktől lelkesítve, az ország összes megyéi és a főváros képviselőinek csoportja javaslatára határozatot fogadott el, amely hozzájárulni hivatott a világ összes nemzetei béketörekvéseinek valóra váltásához. Amint az elfogadott felhí­vásban is leszögeztük — mu­tat rá a határozat — a két nap múlva a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Álla­mok között kezdődő genfi tár­gyalások a jelenlegi nemzet­közi élet körülményei között különleges fontosságot nyer­nek. Valamennyien jól tud­juk, hogy attól, milyen elha­tározással ülnek a tárgyaló­­asztalhoz, hogyan vetik fel a problémákat, mennyiben ó­­hajtja a két fél legyőzni az elkerülhetetlenül felmerülő akadályokat és a hosszú ideje felgyülemlett bizalmatlansá­got, függ egy új fejezet meg­nyitása az esztelen fegyver­kezési hajsza megfékezéséért folytatott küzdelemben, és lehet majd rátérni a leszere­lésre, különösen a nukleáris leszerelésre, kezdődhet meg a reménykedés újabb szakasza az európai népek, az egész emberiség biztonságának sza­vatolása ügyében. Éppen ezért, éppen e pilla­natokban, amelyek sorsdön­tőkké válhatnak az emberi­ség számára, — ismerve a Román Kom­munista Párt főtitkárának, Románia elnökének mint a világpolitikai élet kiemelkedő egyéniségének, a világbéke lankadatlan harcosának nagy nemzetközi tekintélyét; — abból kiindulva, hogy az utóbbi időszakban az elnö­künk kezdeményezésére Ro­mánia által indított béke tö­megmozgalom oly ragyogó visszhangot keltett" — a Nagy Nemzetgyűlés felhatalmazza N I e­o­l­a e Ceausescu elvtársat forduljon személyesen Leo­­nyid Iljics Brezsnyev elvtárs­hoz, az SZKP KB főtitkárá­hoz, a Szovjetunió Legfelsőbb Szovjetje Elnökségének elnö­kéhez, valamint Ronald Rea­­ganhez, az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez felhívás­sal: tegyenek meg minden tő­lük telhetőt, hogy konkrét megegyezések szülessenek az újabb tömegpusztító fegyve­rek betelepítésének és felfej­lesztésének megakadályozása, a középhatósugarú nukleáris rakétáknak Európából való visszavonása — az egyetemes biztonság, enyhülés és béke létfontosságú kérdései — ü­­gyében. Úgyszintén államelnökünk nagy nemzetközi tekintélye folytán a Nagy Nemzet­­gyűlés felhatalmazza Nicolae Ceausescu elvtársat, forduljon a helsinki Záróokmányt alá­író összes többi államfőhöz felhívással, tegyenek meg minden erőfeszítést, tegyenek meg mindent — különösen ebben az időszakban —, hogy munkálkodjanak a bizalom fejlesztése és a tárgyalások indulása összes lehetőségei­nek kihasználása irányában, hogy az összes államok egy vagy más formában részt ve­gyenek a valamennyi európai állam számára elfogadható megállapodások elérésében. A Nagy Nemzetgyűlés kife­jezi teljes meggyőződését, hogy az emberiség sorsa szempontjából e nagy felelős­séggel járó pillanatokban Nicolae Ceausescu elvtárs közvetlen, személyes közben­járása a Szovjetunió, az Ame­rikai Egyesült Államok, vala­mint a helsinki okmányt alá­író többi nép vezetőinél, a Románia meggondolásainak és javaslatainak részletes kifej­tése széles körű elismerésre talál a nemzetközi küzdőté­ren, ténylegesen kihat a genfi tárgyalások menetére, s a szocialista Románia, orszá­gunk elnöke újabb értékes hozzájárulását képezi az em­beriséget fenyegető veszélyek elhárításához, az egyetemes haladás, biztonság és béke szavatolásához.­ ­ TÖBB TÖRVÉNYT ÉS HATÁROZATOT KÜLÖNLEGES JELENTŐSÉGGEL HAZÁNK GAZDASÁGI-TÁRSADALMI HALADÁSA SZEMPONTJÁBÓL • LÁNGOLÓ FELHÍVÁST „ AZ EURÓPAI ÉS EGYETEMES LESZERELÉSRE, BIZTONSÁGRA ÉS BÉKÉRE Nicolae Ceausescu elvtárs beszéde Tisztelt elvtársak! Szeretném megköszönni a Nagy Nemzetgyűlésnek az el­fogadott határozatot és az irántam való bizalmát, hogy forduljak a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok vezetőihez, a helsinki bizton­sági konferencián részt vett többi állam vezetőihez, kutas­sák fel együttesen a legjobb megoldásokat az újabb nuk­leáris rakéták betelepítésének megakadályozására, a megle­vők visszavonására, egy min­dennemű atom légy vértől men­tes Európa megteremtésére. (Hatalmas, hosszas taps.) A Nagy Nemzetgyűlés mai felhívása az európai népek­hez, parlamentekhez és kor­mányokhoz, az Egyesült Államok és Kanada né­peihez, parlamentjeihez és kormányaihoz, hozzátartozik a Nagy Nemzetgyűlés, a ro­mán nép ama következetes munkásságához, hogy erősíti szolidaritását és együttműkö­dését az összes európai népek­kel, a világ valamennyi népé­vel a leszerelésért, elsősorban a nukleáris leszerelésért, a megértés és a béke világáért folytatott küzdelemben. (Ha­talmas, hosszas taps.) Szeretném biztosítani önö­ket elvtársak, hogy a legjobb körülmények között teljesí­teni fogom a Nagy Nemzet­­gyűléstől kapott megbízatást, rászolgálok bizalmára, a nép bizalmára, eleget téve népünk ama törekvéseinek, hogy min­dent m­egtegyünk, hogy nem­zetünk békében éljen és fel­építse a szocialista és a kom­munista társadalmat, hogy az összes európai nemzetek, az egész világ békében és együtt­működésben éljen. (Hatalmas, hosszas taps; ütemesen vissz­hangzik: Ceausescu-béke!) Ez alkalommal is szeretném megerősíteni azt, amit a párt Központi Bizottságának plé­numán kijelentettem, neveze­tesen, hogy a jelenlegi nem­zetközi helyzetben nincs fon­tosabb probléma, mint megfé­kezni a fegyverkezési hajszát, a feszültség politikáját, min­dent megtenni a leszerelés megkezdéséért, a nukleáris fegyverektől mentes Euró­páért, az összes nemzetek kö­zötti béke és egyenlő együtt­működés világáért! (Hosszas taps, éljenzés.) Jól tudjuk, hogy az euró­pai népek mai küzdelme — a­­mel­yben népünk cselekvően részt vesz —, a világ népei­nek harca nem könnyű harc. Sok nehézséget kell leküzdeni. Sok fegyver gyülemlett fel, sok bizalmatlanság gyülemlett fel, de a küzdelem igaz és diadalmaskodni fog! A hata­lom a népek kezében van , és teljes meggyőződésünk, hogy a népek együttes fellé­péssel gátat vetnek annak a politikának, amely pusztulás­ba sodorhatja az emberiséget, kiharcolják a békét, biztosít­ják a nemzetek számára a ha­ladást, a jólétet és a boldog­ságot! (Hatalmas taps és él­jenzés; ütemesen visszhang­zik: Ceausescu és a nép!). Szeretném kifejezni meg­győződésemet, hogy a Nagy Nemzetgyűlés Felhívása, a Nagy Nemzetgyűlés határo­zata, az európai államok ve­zetőihez intézendő levelek visszhangra találnak az ál­lamfőknél, a kormányoknál, a parlamenteknél, az európai népeknél, hogy azokat népünk ama óhaja kifejeződéseként fogják értékelni, hogy meg­szülessenek a kontinensünk és a világ életéhez, létéhez szük­séges megállapodások, hogy az államfők — és elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok államfője — úgy fognak cselekedni, hogy iga­zolják az emberiség remé­nyét, az emberiségét, amely azt szeretné, hogy az atom­fegyverrel rendelkező két nagyhatalom sose használja az atomfegyvert katonai cé­lokra, mondjon le a nukleá­ris fegyverről, hogy az ato­mot használják kizárólag bé­kés célokra, a tudomány, a kultúra, a jobb élet céljai­ra. (Hosszas taps és él­jenzés; ütemesen visszhang­zik: Tiszteletünk, büszkesé­günk; Ceausescu—Románia!) Még egyszer köszönöm a bizalmat és az elfogadott ha­tározatot, s úgy vélem, a Nagy Nemzetgyűlésnek, egész népünknek a párt vezetése alatt teljes egységben min­dent meg kell tennie, hogy hozzájáruljon a békéhez, a leszereléshez, a jobb élethez! (Hatalmas taps és éljen­zés; hosszasan visszhangzik: Ceausescu—béke! Az összes képviselők hatalmas lelkese­déssel, erőteljesen éltetik Románia elnökét, Nicolae Ceausescu elvtársat, a szocia­lista Románia béke- és együtt­működési politikáját.) NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS FOGADTA A SZOVJETUNIÓ NAGYKÖVETÉT Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt fő­titkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke szombat délben fogadta V. I. Droz­­gyenkót, a Szovjetunió buka­resti nagykövetét. A találko­zóra a szovjet nagykövet ké­rése alapján kerü­lt, sor. Ez alkalommal elvtársi lég­körben megbeszélés zajlott le. NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRS INTERJÚJA A TELE-FRANCE 1 FRANCIA NEMZETI TELEVÍZIÓS TÁRSASÁGNAK KÉRDÉS: Elnök úr, ön fontos javaslatokat tett az európai leszerelésre és bé­kére vonatkozóan. Azzal az igénnyel, hogy állítsák le új rakéták elhelyezését Euró­pában és vonják ki a már ott levőket, lényegében azt is mondhatnánk, hogy ön még Reagan elnök előtt megfogalmazta az úgyneve­zett nulla-opciót. Miként látja ön megvalósíthatónak a „nulla-opciót“ ? VÁLASZ: Romániát mélysé­gesen aggasztja a helyzet, a­­mely Európában a nagymeny­­nyiségű nukleáris fegyverzet felhalmozása, újabb középha­tósugarú rakéták telepítésére és a meglévők fejlesztésére vo­natkozó határozat nyomán ki­alakult. Mindez az egész föld­részt percek alatt elpusztító nukleáris háború veszélyét te­remti meg. Íme, ezért foglalt és foglal most is állást Romá­nia teljes határozottsággal, a­­mellett, hogy térjenek rá az újabb rakéták telepítésének le­állítására, a meglévők vissza­vonására, tárgyalások megkez­désére a nukleáris fegyverek­től mentes Európa létrehozásá­ért. Ezért üdvözöljük a Szovjet­unió és az Egyesült Államok közötti tárgyalások megkezdé­(Folytatása a 7. oldalon) A 7. OLDALON: 1918. DECEMBER 1-RE EMLÉKEZÜNK EGYSÉGÜNK-AZ ÖNÁLLÓ FEJLŐDÉS ZÁLOGA

Next