Előre, 1982. január (36. évfolyam, 10608-10632. szám)

1982-01-03 / 10608. szám

ELŐRE — 1982. január 3. Mintia Energetikusok szilvesztere AZ ELSŐ NAPTÓL KEZDVE PÉLDÁS HELYTÁLLÁSSAL AZ 1982. ÉVI FELADATOK ÜTEMES TELJESÍTÉSÉÉRT A mintiai hőerőmű kantin­­vendég­lőjének ebédlőtermét szilveszter napjára gondos kezek szépen, hangulatosan feldíszítették. Az óriási színes lampionok, csillagok, mesefi­gurákat idéző papír­sárká­nyok és kígyók időben a he­lyükre kerültek, a terített asz­talokon ikebanák sorakoztak, így aztán az este 8 órakor ér­kező 200 vendéget felkészülve várták a fő szervezők, köztük Tunea Gheorghe, a vállalat adminisztratív, szociális irodá­jának vezetője és Cornea Ste­fan kantinfelelős. A mintiai energetikusok szilveszteri mulatságának nagy a híre, amit elsősorban kitűnő szervezéssel, hangulatkeltő öt­leteikkel vívtak ki maguknak mindazok, akik magukra vál­lalták a mások szórakoztatá­sának nem is olyan egyszerű feladatát. A terem feldíszítését már említettük, ezt évek óta Berki Camil festő és mindenes irányítja. A zenekar tagjai is jól ismerik egymást, házi ze­nekart alkotnak, a szaxofonos, az orgonista, a dobos, az éne­kes civilben villanyszerelő­ként, kőművesként, gépkezelő­ként is együtt dolgozik. A jól sikerült mulatsághoz emberemlékezet óta hozzátar­tozik az eszem-iszom is. Erről Cornea Stefan gondoskodott, aki ez alkalomra olyan étlapot állított össze, amelyre fino­mabbnál finomabb ételkülön­legességek kerültek fel. És e­­zek egytől egyig el is készül­tek. Úgy gondoljuk, hogy eb­ből a szilveszteri beszámoló­ból az „egyszerű“ menü sem maradhat ki. Előételként tú­róval és máj pástétommal töl­tött paradicsomot és húsos po­gácsát szolgáltak fel, később tányérokra kerültek a hússal és velővel töltött palacsinták, majd a sült csirke, a disznó­sült, a rántott hús és az elma­radhatatlan töltött káposzta füstölt oldalassal. Aki mind­ezek után még bírta erővel, az a kávé mellé elfogyaszthatta a citromtorta szeletét is. A vendégek igazából nem is voltak vendégek, hiszen haza­jöttek ők, barátaikkal, munka­társaikkal ültek egy asztalnál, azokkal, akik az 1981-es évben 185 millió kilowattóra villa­mos energiát állítottak elő ter­ven felül. Tucnean Cornel mű­helyvezető mérnök munkatár­sai kis csapatával szórakozott. Hiába, itt sem akart (tudott) megválni tőlük. De jól együtt voltak mások is, köztük Páll Jenő kazánjavító lakatos, Neag Tiber­iu építőtelep-veze­tő mérnök, Lupulescu Miron és Puscas Dumitru mesterek, Lungoci Nicolae, Kovács Csa­ba mérnökök és még nagyon sodran. A hőerőmű azonban ezen az éjszakán sem állt, nem állha­tott le. S amíg a társak szóra­koztak, addig a harmadik vál­tás emberei ott őrködtek az áramfejlesztő generátorok, a kazánok mellett, a műszerfa­lak előtt. Marculet Eugen mér­nök fődiszpécsernek ezen az éjjelen Munteanu Gheorghe váltásvezető mester segített, de helyükön voltak Oprean Nicolae, Kovács Mihály, Va­­lea Cornel, Furdea Sabin vil­lanyszerelők, Conjiu Ilie, Ger­man Alion főmesterek, Da­mian Mihail mester, Lobont loan, Ilea Augustin, Nagy­ Ist­ván, Venczel Teofil, Porca Gheorghe, Tárna­?­loan, Iován Cornel turbina-, illetve kazán­kezelők és mások. És amikor pártunk főtitkárának, köztár­saságunk elnökének, Nicolae Ceausescu elvtársnak újévi köszöntője után, melyet a szil­­veszterezők nagy figyelemmel, együtt hallgattak meg, ponto­san éjfélkor összecsendültek a pezsgőspoharak, a mintiai e­­nergetikusok nemcsak az 1982- es évet, egymást, a munkatár­sakat, a jelen levő családtago­kat köszöntötték, hanem gon­dolatban azokat a társakat is, akik figyelő szemmel, éberen őrködtek a Maros menti csil­lagnak is nevezett mintiai hő­erőmű vezérlőtermében és a turbinák mellett. Deák Levente kutatócsoport nemrég fejlesz­tette ki a pörkölő-kemencék­ből felszabaduló hő újrahasz­nosító technológiáját. Ezzel mintegy 12,5 százalékkal m­eg­­nő a kemencék termelékeny­sége. Ugyancsak egy kutató­tervező csoport foglalkozik a hőerőművek salakjának hasz­nosításával is. Az országban elsőként Váradon próbálkoz­tak meg a timföld előállításá­val ezen salakokból. E szerte­ágazó, hírnevét tekintve óriá­si termelőtevékenység szinte sejteti a be nem avatottakkal, hogy mindez hasonlóan magas energiafogyasztással történik. Magam is meghökkentem, ami­kor megtudtam, hogy a tim­földüzem Nagyvárad egyik legenergiatakarékosabb válla­lata. Az iparágban is példa­mutató az itteni energetikai mérleg. De nemcsak az energiafo­gyaszt­ás terén élenjáró a nagyváradi timföldüzem, ha­nem a többi értékelő kritérium alapján is már évek óta nem engedik át senkinek sem az első helyet. Az 1980-as eszten­dő egy kissé történelem is a vállalat életében. Ekkor ugyan­is megkapták a Munkaérdem­rend I. fokozatát. Egy olyan munkaközösséget ért ez a ma­gas megtiszteltetés, amelyben a szakmunkásoknak 30 százaléka a kezdés első pillanatától kezdve ott áll munkahelyén, az üzemcsarnokokban. A törzs­gárda erőteljességének van egy másik mutatója is. Esze­rint csupán 2-3 százalékban találni ingázókat a szakmun­kás­gárdában. Az idei terv­mutatók híven tükrözik mind­ezt. Az éves termelési terv 236 000 tonnája helyett 253 294 tonna timföldet állítottak elő, tehát többletként 17 294 ton­nát. December 2-án jelen­tették, hogy kész az 1981- es terv. A nettó termelési ter­vet is jócskán túlszárnyalták, méghozzá 10 százalékkal. Min­dent összevetve, a vállalat 5 százalékos plusznyereséggel zárta az évet. Míg a munkacsarnokokat jártuk, felötlöttek bennem Un­­gureanu Valér, a vállalat fő­mérnökének szavai. Az óév u­­tolsó délelőttjén arról beszélt nekem, hogy sikeresen szeret­nék elkezdeni a jelen ötéves terv második évét is. Jó ter­melékenységgel továbbra is élenjárókként akarnak dol­gozni. Hogy békés alkotómun­kájukkal gyarapítsák nemzet­­gazdaságunkat és társadal­munk célkitűzéseinek mara­déktalan megvalósítását, a pártfőtitkár, Nicolae Ceaușescu elvtárs értékes útmutatásai­nak gyakorlatba ültetését Barabás Zoltán Nagyvárad 1982-ben is példásan dolgozni, élenjárónak tenni Lehetetlen nem gondolni az elmúlt esztendőre! Egy ország, egy nép, egy társadalom, egy megye, egy város, egy munkaközösség, egy család és végső soron egy em­ber életében többet jelent egy esztendő mint azt a puszta 365 napot. A naptár csalóka idő­érzékenysége is jó példa arra, hogy az idők folyamán sok mindent megtanult mérni az emberiség, sok mindent ábrá­zolni is tudunk a koordináta­rendszerek valamelyikén, de az együvétartozás, a közösségi cselekvés igazi örömét ma­gunkban hordozzuk, mélyen a műszerek analizátorainak ha­tótávolságán túl. Külön elégtételt jelent mind­ezt tetten érni. Emberi lénye­günk kizárólagos és örökös csodájának ezen kisugárzásai az alkotni tudásban csúcsosod­nak ki igazából. A munka és a gyarapítás szép példáit je­gyezhettem fel az új év első óráiban a nagyváradi timföld­üzem gyárcsarnokait járva. A folyamatos technológia itt nem engedi meg az évvégi leállást. Szakmunkások összehangolt munkáját regisztrálták a mű­szerek. Távol az óévet búcsúz­tató vigadalomtól, még távo­labb a családtól és az ilyen­kor összecsendülő poharak giling-galangjától, az országot és a nemzetgazdaságot gyara­pító folyamatos termeléssel kívántak sikerekben bővelke­dő boldog új esztendőt az or­szágnak és háboríthatatlan békét az egész emberiségnek. Ez volt a tizenhetedik új esztendő, amit lankadatlan munkával köszöntöttek a tim­földüzem munkásai. 1965. má­jus 1-én avatták fel e vállala­tot, s ekkor került a nemzet­­gazdaság vérkeringésébe is. A dobresti-i bauxit-kincs feldol­gozására hivatott üzem azóta a román aluminium egyik fel­legvárává lett A bauxit fel­dolgozásából nyert timföld Sla­­tinán válik korunk egyik leg­fontosabb fémévé, alumínium­má. A nagyváradi bauxitfel­­dolgozás európai színvonalon megvalósított technológia. A bauxit őrlése, a vegykezelés, a szeparációs folyamat a fejlett műszaki technológia révén va­lósul meg. Itt az emberi kéz s az értelem csupán a rendre ügyel. Leginkább a technoló­giai fegyelemre. Arra, hogy az autoklávokban meglegyen a 245 C° és a 40 atmoszféra nyo­más; arra, hogy a másodlagos termékek minősége ne káro­sodjon; hogy a katalizátorok visszanyerésével minél olcsób­ban kerüljön ki az üzemből a végtermék: a timföld. A mindenkori buzgalom meghozta a beteljesülés örö­mét is. Hat éve, hogy az ü­­zemben sikerült tökéletesíteni a vanádium-benzoxid kinyeré­sének technológiáját is. Azóta e katalizátor kémiai iparun­kat szolgálja. A vállalat mel­lett működő mintegy 200 fős A munkáshelytállás eredménye: terven felül 25 milliós export (Folytatás az 1. oldalról) gia­inséges világunkban „ta­karékos“ jelzővel is illethe­­tők. Ilyen lesz a Modern csa­lád két új tagja, a 465-ös és a 466-os típusszámúnak, de ilyen az Olimpia gáztűzhely is, amelyet a Magyar Nép­­köztársaságban már bevizs­gáltak, s a kedvező vélemé­nyezést a napokban juttatták el a szatmári gyártókhoz. A példák sorát folytathat­nék, dehát most mégis csak szilveszter van, a gondtalan mutatás ideje. Ezért inkább nézzünk be a konyhába, s lássuk itt és most mi sül-fő a tűzhelyeken? A röviditalon és a te­ller­­ős-sonkás-sajtos-olajbo­­gyós előételen már túl va­gyunk, — mondotta Balla Márton konyhafőnök. — Most a rántott hal következik, ké­sőbb rostélyos, majd a hagyo­mányos szatmári tál, a hurka, kolbász, véres és a párolt ká­posztási fogás kerül az asztal­ra. Természetesen nem fog hiányozni a korhelyleves sem, úgy reggel felé jó forrón tá­lalva. Négyféle ital, nyolc fogás étel, reggelig tartó zene, mu­latság. Amilyen gazdag a munkaközösségnek a fenyőfa alatti siker­csomagja, ahhoz mért a mulatság színvonala is. A kívánság persze: jövőre még nagyobb legyen a cso­mag és még bőségesebb az asztal, amit majd újra kör­beülhetnek. Koccannak a po­harak. S a nagy munkásközös­ség tagjai, nemzetiségre való tekintet nélkül, újabb sike­reket kívánnak egymásnak, jó egészséget és boldogságot a párt és az ország vezetőjé­nek, népünk legszeretettebb fiának, Nicolae Ceausescu elvtársnak és Elena Ceausescu elvtársnőnek. Nagybánya Éljünk és dolgozzunk békében A szilveszter este mindenki ünnepe, de nem mindenki ül­het a gazdagon terített aszta­lokhoz. Sokan a kohók tüze mellett őrködnek, mert nem állhat le a termelés, mások azért öltenek ünnepi helyett munkaruhát magukra, hogy mások, a többség gondtalanul szórakozhassék. Néhány ilyen nagybányai munkahelyre láto­gattunk el az új év első órái­ban. A municipium központi postaépületében­­szüntelenül zakatolnak a távírógépek. Mel­lettük ketten, Tib­a Iuliana és Ciureae Teréz teljesítenek szolgálatot. Hogy miben áll munkájuk? Az ország és a megye különböző helységeibe továbbítják távírón az üzene­teket. — Harmincegy éve dolgo­zom a távirdán, s nehéz lenne összeszámolnom hányadik al­kalommal talált itt az új esz­tendő — mondja Tib­a Iuliana —, megszoktam, szinte észre­vétlenül telik az éjszaka, nincs időm gondolkozni azon, hogy vajon mit csinál a család. — Az éjszaka, ahogy mon­dani szokás — kapcsolódik a beszélgetésbe Ciureae Teréz — elég mozgalmas volt, eddig több mint száz távirat szöve­gét továbbítottuk. Nem köny­­nyű a munkánk, nagy a felelős­ség, hiszen ha elírunk vala­mit, akkor azt már nem tud­juk kijavítani, jóvátenni. — Mit vár az újévtől? — Azt, hogy békében él­jünk, s dolgozzunk. Mindenna­pi munkánkkal, szakmai és társadalmi helytállással vála­szoljunk pártunk főtitkárának. Nicolae Ceausescu elvtársnak nagyszerű, nemzetközi jelentő­ségű újabb béke kezdeménye­zésére. A zavartalan, nyugodt alko­tó tevékenység egyik fontos feltétele az egészség. Lehet-e szebb hivatás annál, hogy az emberi életek fölött őrködjön valaki? A megyei kórház sürgőssé­gi osztályának folyosóján ta­lálkoztam Robas Andrei-jel a mentőállomás gépkocsivezető­vel. — Huszonnégy éve dolgo­zom e munkakörben, sok fe­hér éjszakám volt, de egyetlen alkalommal sem fordult meg a fejemben, hogy kérjem át­helyezésemet. Itt valahogy úgy van az ember, mint a fronton, jön a hívás, nincs idő tétová­zásra, a vonal túlsó végén le­het, hogy veszélyben forog egy ember élete. A gyors kiszállás, a szakavatott elsősegélynyúj­tás, nem egy alkalommal dön­tőnek bizonyult. Nagy a fele­lősség, de az elégtételek sem maradnak el. — Az éjszaka eddig viszony­lag csendesen telt el — fogad Bírie Sorína gyakorló orvos. Közel 20 esetünk volt, de egyik sem végződött a beteg beuta­lásával. A fiatal orvosnő számára ez az első munkahelyen töltött szilveszter este. Két éve vé­gezte az egyetemet, vajon mi­lyen tapasztalatokat szerzett ez idő alatt? — Szerencsésnek tarthatom magam, mert megértő, segítő­kész kollegák közé kerültem, nagyon sokat tanultam tőlük. Többször teljesítettem éjszakai szolgálatot, s ezek hasznát már most, két év után is lá­tom. Úgy érzem, magabiztosabb lettem a diagnózis megállapí­tásában, a szükséges kezelés előírásában.—Minderre—itt,itt­­sürgősségi osztályon különösen szükség van, hiszen az ember élete pillanatokon múlhat. — Mit szeretne megvalósíta­ni 1982-ben? — Befejezem a megyei kór­háznál a kötelező három éves gyakorlatot, utána vár vala­melyik község vagy falu egész­ségügyi körzete. Nem félek az ismeretlentől, telve vagyok tervekkel, szeretnék a belgyó­gyászat vagy a pszichiátria te­rületén szakosítást szerezni. De mindenekelőtt szeretném minél hamarabb megnyerni az emberek bizalmát, hogy fenn­tartás nélkül lépjenek be az orvosi rendelő küszöbén. A municipium régi főterén, a Minerul szálloda előtt sze­mélygépkocsik hosszú sora. Közöttük négy taxi. Vezetőik valamennyien a szemerkélő eső elől, utasra várva, az e­­gyikbe húzódtak. Beszélgetve gyorsabban telik az idő. Lepo­­datu Gheorghe, Balázs Sán­dor, Sándor Augustin és Du­ma Mircea nem panaszkodhat, közel 60 hívásnak tettek eddig eleget, s ami még fontosabb, egyik sem volt ráfizetéses. Alúziórontó az időjárás, e­­sik. A város azonban fényár­ban úszik, a kivilágított laká­sokból ének- és zeneszó­fosz­lányai szűrődnek ki. Nem al­­szanak az ostorcsattogtató gyermekek sem. Hazafelé tart­va gondolatban a távirdászok óhajához társulok: éljünk és dolgozzunk békében az új esz­tendőben! Rácz Albert A pártfőtitkár személyes útmutatásainak szellemében (Folytatás az 1. oldalról) vetett fel, s a közelmúltban át­adott korszerű elletében Szabó Ferencnek és társainak fél tu­cat borjú világra jövésében kellett segédkeznie, s figye­lemre, törődésre volt szükség a „borjúóvodában“ is, ahol Kovács Albert teljesített szol­gálatot. S az már itt nagyon is természetes, hogy a kora haj­nal fejőköpenyben találta a Popovics családot sok gondo­zótársukkal együtt, s az első meleg kézfogás és boldog új év­kívánást követően gondosan előkészített takarmány került a jásziakba, s nemsokára zümmögni kezdtek a fejőgé­pek. Alig pirkad, amikor a tejszállító kocsi útnak indul az esztendő első szállítmányával a közeli tejfeldolgozóba. — Farmjainkon mindent megtettek, megtesznek azért, hogy zavartalan legyen a ter­melés, ütemes az értékesítés, foglalta össze az indulás ta­pasztalatait Fazakas Gábor mérnök, az állami mezőgazda­­sági vállalatok Kovászna me­gyei trösztjének igazgatója.­­ A pártvezetés által foganatosí­tott nagy jelentőségű intézke­dések, a felárak folyósítása sokra köteleznek. Mindenek­előtt növekvő árutermeléssel, a hozamok lényeges emelésé­vel megtaláljuk a kulcsot a hatékonysághoz, a jövedelme­zőséghez. Ezen az úton haladva a növekvő elvárások szintjén járulhatunk hozzá az önellá­táshoz. Céljaink elérése érde­kében az idén a takarmány­gazdálkodás színvonalának e­­melése a meghatározó, a ve­tésszerkezetben biztosított le­hetőségeket jól értékesítve fo­gunk munkálkodni azon, hogy farmjaink bőséges tej-, hús-, tojásszállítással szolgálják az ellátást, a nemzetgazdasági szükségletek biztosítását. Kolozs­vár-N­apoca Gaudeamus igitur Havat, hideget vártunk a tavaszias délután, este köszön­tött szilveszter napján Kolozs­­vár-Napocára. A Gyalui ha­vasok éles szelét sem hozta le mint máskor szokta a Kis- Szamos völgye. Inkább enyhe márciust idéző szellő színesí­tette a belváros utcáin utolsó bevásárlásaikat végző helybe­liek arcát, tette mosolygóssá az amúgy is vidám tekintete­ket. A virágfüzéreket helyettesíti a sokszínű papírgirland, a­­mellyel az egyetemi diákság 1982 szilveszterének helyszínét feldíszítették. A gazdagon, sok fogáshoz megterített asztalo­kon poharakba, üvegekbe is került egy-egy szál virág. Van a lányok hajában, ruhájukon. Mint nyíló virágok hajlanak a zene ritmusára, készülnek a táncra, vidámságra, amely a búcsúzó óesztendőnek ugyan­úgy kijár, mint a bekopogó új­nak. A vendégek, több mint más­félszáz egyetemista lány és fiú bárkit is kérdezek az idei szil­veszteri rendezvény sikere fe­lől minden eddiginél jobbnak, szebbnek tartják. A rendezők és elsősorban Hodorog Lau­­rentia a diákművelődési ház igazgatója, összehasonlítja a régiekkel. Húsz esztendővel ezelőtt a művelődési ház összes termeit egybe kellett, nyitni, hogy minden érdeklődőt befo­gadjanak. Ma az egyetemi központ több mint 20 000 diák­ja közül alig párszáz tartózko­dik a városban. Diáktáborok­ban üdülnek, pihennek, egyé­niségüknek, igényeiknek meg­felelően sokféleképpen szóra­koznak. A dal, a tánc, a Márti­torul népművészeti együttes műso­ra, a vidám, tréfás üzenetek, az újévi jókívánságok egymást követik. Az éjfél beköszöntése előtt elcsendesedik a zene, fi­gyelő tekintetek fordulnak a televízió képernyője felé. Az egyetemi ifjúság pártunk fő­titkárának, Nicolae Ceausescu elvtársnak, szocialista köztár­saságunk elnökének szavaira figyel, aki a tovatűnő eszten­dő sikereit méltatja néhány szóban és megvonja az új esz­tendő új feladatait. Jókívánsá­gaira kitör a taps, az éljenzés, majd a Gaudeamus Igitur ö­­rökifjú melódiájával monda­nak búcsút végleg a fiatalok az 1981-es évnek és fordulnak egész lényükkel az 1982-es esztendő felé, amelyben egye­seket már az új munkahely vár mások több tanulással, jobb munkával szándékoznak ké­szülni arra, hogy méltóképpen hozzájáruljanak pártunk, szo­cialista hazánk országépítő terveinek sikeres valóra váltá­sához, a XII. pártkongresszus célkitűzéseinek megfelelő élet­színvonalemeléshez. A Feleki oldalon, a Csillag­vizsgáló utcai diákétkezdében a város több mint 800 munkás­­fiatalja szórakozik ezen az es­tén. A municípiumi KISZ bi­zottság szervezésében megren­dezett közös ünnepség műso­rát szintén a diákművelődési ház szakértői állították össze. Bálint Ilona propagandista a hasonló rendezvények hagyo­mányairól beszél, amelyek minden évben, akárcsak az idén. Kolozs­vár-Napoca ro­mán, magyar és más nemzeti­ségű fiataljainak tartalmas szórakozást, kellemes estét nyújtottak. A középiskolás tanulók az informatika líceum étkezdéjé­ben gyűltek össze. Az érdeklő­dés olyan nagy volt, mondja Kerekes László municípiumi KISZ-titkár, hogy a jó tanulási előmenetelt és más példás ma­gatartást is figyelembe vette a jelenlevők kiválasztásában. Lozsádi Gizella mástól függetlenül mégis szin­te egyhangúlag vallottak arról, hogy a pontosan elvégzett napi karbantartási munkálatok e­­redményeként, ritka nyugodt éjszakájuk volt, bár csak ha­sonló lenne 1982 összes soron­­következő ügyelete. Őrhelyükön állva, kötelessé­güket teljesítve köszöntötték valamennyien az 1982-es eszten­dőt. S gondolatban bizonyára ők is ott voltak a szilvesztere­­ d­­ zők milliói között, akik derű­látóan indultak az új év fela­datai elé. S bár az ünnep szá­mukra késett egy napot, a szol­gálatukból megtérve ők is ma­gasba emelték poharaikat, e­­gészséget, boldogságot köszönt­ve az országra, a népre, pár­tunkra és bölcs vezetőjére, Nicolae Ceausescu elvtársra. Juhász Zoltán Arad Őrhelyen , a közösség szolgálatában Dolgos hétköznapjainkon többnyire csak olyankor jut­nak eszünkbe a városi köz­üzemek dolgozói, ha szükségük van rájuk, mert kiégett a fő­­biztosíték, lustálkodik a fűtő­test, folyik a csap, vagy éppen mérgelődünk a késve érkező villamos miatt. Esztendőfordu­ló éjszakáján azonban más a helyzet: elismeréssel gondo­lunk azokra, akik ilyenkor is őrhelyükön állnak, gondoskod­nak rólunk, hogy pihenésünk, szórakozásunk zavartalanul menjen, hangulatos legyen. Szilveszter éjszakai aradi körsétánkon, abból a régi igaz­ságból kiindulva, hogy a tiszta­ság nemcsak fél egészség, ha­nem a jó közérzet alapja, elő­ször is az ünnepre készülő bel­város esztétikai körülményeit vizsgáltuk meg és derűs, meg­nyugtató képet nyertünk. Mi­vel az előző évek tapasztalatai szerint, az ilyenkor hagyomá­nyosnak mondható hóhullás az idén elmaradt, a köztársa­sági vállalat, amint erről De­min Ioan csoportvezető tájé­koztatott, december 31-én 17 konténeres autokamiont „ve­tett be“ a főutak sár- és sze­­métmaradványainak eltünteté­se céljából. Hiszen a Maros menti városban még ma is szép számban akadnak olya­nok, főként fiatalok, akik a Köztársaság úton le-fel sétál­va, vidám társaságokba verőd­ve várják az új év beköszönté­sét. Ami a tiszta utcák, közterek, díszes kirakatok, melyek szin­te sugallták a kívánságot: „bár csak az év minden napján ilye­nek lehetnénk!“ -- nemcsak a szabad ég alatt szilveszterezők örömét szolgálták, hanem min­­denkiét, azokét is, akik a nyil­­vános szórakozóhelyek felé igyekeztek. A vendéglátóipari egységek mellett több üzem, köztük a vagon- és textilgyár, az esztergagép vállalat és a vegyipari kombinát dolgozói rendeztek közös, baráti össze­jövetelt. Vajon ők hogyan ju­tottak el találkozóhelyeikre és hogyan értek onnan haza? — erre a kérdésre kerestünk a következőkben választ Mun­­tean Tiberiutól, a központi taxiállomás főnökétől. — A rendelkezésünkre álló 40 gépkocsival úgynevezett nonstop szolgálatot teljesítet­tünk. Csütörtök délután 4 órá­ig közel 200 rendelést vettünk fel, s ettől kezdve 12 órán át szinte megszakítás nélkül igye­keztünk eleget tenni a forgal­mi csúcs feladatainak. Sofő­­reink, akik közül Feier Gheor­ghe, Haák Pál, Péter Tibor, Roszta János és Vörös János nevét említem, csupán az éjfél megelőző és követő percekben jutottak néhány pillanatnyi pi­henőhöz. Vidám, de kiegyen­súlyozott embereket fuvaroz­tunk, kellemetlenkedőkkel sze­rencsére alig akadt dolgunk. Hasonló helyzetképet tártatt elénk a villamossági és víz­­üzem, valamint a városi hőerő­mű hálózat keretében éjszakai ügyletet teljesítő csoportok tagjai, akiket Izsák Jenő a vá­rosgazdálkodási vállalat iroda­vezetője kért sorban a telefon­hoz. Curilá­b­an, Vásár György, Rada­loan és a többiek, egy- Temesvár Óesztendei házszentelő Terjeszkedik ez a város, szemlátomást kezd kifelé, a mezők felé költözni. Nem hiába az ország második vá­rosa a bánáti metropolis, a­­hol tucatnyi új városnegyed strázsál, sorjázik. Bizony nem kis büntetésre ítélnénk azt, akit arra köteleznénk, hogy körbejárjon s megszámoljon itt minden blokkot, új lakást. Mert gomba módra szapo­rodnak a falak, nőnek a ház­tömbök a Bega-parti város­ban a nagyarányú építkezé­sek eredményeként. Hisz az óesztendőben is több,,mint­. 5600 lakást adtak át Temes megyében, s ebből legtöbb új hajlékot a megyeszékhelyen emeltek. Az Aradi út mellett is jó­kora városnegyed született az utóbbi időben, ahol én mos­tanában, egyre gyakrabban megfordulok. Ugyanis rövide­sen e városnegyedbe költö­zünk mi is, a napokban át­adott sarki blokkba, a tíz lak­­osztályos 67-es számú épület­tömbbe. Persze, hogy a kö­zelgő honfoglalás gondolatá­val, az óesztendő utolsó nap­ján is ellátogattam új há­zunkba, s bizony már szür­kület, erősen szilveszteri han­gulat volt, mikor benyitottam az elsőként ideköltözött két családhoz. — Boldog új évet magának is szomszéd! — viszonozza jókívánságomat Ionescu Ion, s aztán nyomban hozzáfűzi: hiába vártuk, nem jöttek el ma a gázszerelők. Tudja, hogy van ilyenkor, szilvesz­ter küszöbén. No, de az új esztendő első munkanapjai­nak egyikén csak eljönnek, hogy ellenőrizzenek minden lakást, a gázbekötés módját. De kerüljön beljebb, foglal­jon helyet — invitál a házi­gazda. — Maradok néhány percig — mondom újdonsült szom­szédaimnak —, mert nem csak a gázbekötés iránt ér­deklődöm, nyitottam be önök­höz. Azt is meg szeretném kérdezni, hogy érzik magu­kat az új lakásban ? — Kitűnően — siet a vá­lasszal a háziasszony. A lakás tágas, a fürdőszobán kívül mosdót is építettek, állandóan van meleg víz, s a fűtésre sem panaszkodhatunk. Eddig az Agronómiai Intézet tan­gazdaságán laktunk, ugyanis férjemmel együtt ott dolgo­zunk. — Persze, hogy itt szilvesz­terezünk — szól közbe a há­zigazda —, meg is hívtuk e­­gyik barátomat családostól. OgY illik, hogy az első­ szil­­vesztert itthon, az új lakás­ban töltsük, s egyúttal a ház­avatáson is túl leszünk. No, de boldog új évet magának is, szomszéd... Másik ajtón kopogtatok, a másik földszinti lakásba nyi­tok be. Lám, itt a nagyszo­bában már meg is terítettek. — Vendégeket várunk — magyarázza Ana, Negrea Constantin felesége, aki a konyhában szorgoskodik. — Férjem egy-két munkatársa jön el hozzánk szilveszterez­ni. Csakhogy ezt is megér­tük, most már megfelelő la­kásunk van, négyszobás. A Sági útról költöztünk ide, ott is blokkba laktunk, de az szűk volt nekünk. Itt pedig különbél­ára­mű, mindegyik szoba. Dehát, pontosan olyan beosztású, mint felettünk az első emeleten levő, ahol ma­guk fognak lakni. — Tehát szomszédok va­gyunk — jegyzi meg Negrea Constantin az út- és hídépítő igazgatóság dolgozója. — S ha már újságíró is akad a házban, kérem "– írja meg, hogy köszönöm a pártnak, személyesen Nicolae Ceausescu főtitkár elvtársnak, a válla­latnak, hogy ilyen jó lakáshoz juthattunk, ami nagyon sokat jelent nekünk. Egyik legbol­dogabb szilveszterünk lesz a mai. No, de minden jót, erőt, egészséget! Deme János SÍBAKANCSON JÖTT AZ ÚJÉV Helyszín: a Hargita hegy­tömbjének egyre ismertebb tu­risztikai pontja, a Madarasi menedékház. Időpont: az esz­tendő utolsó napja. Az emele­tes faház zsong-zsibong, máris az előző napokon, vagy a dél­előtt folyamán érkezett fiata­lok, s idősek jövés-menésétől, a havas hegycsúcsok, fenyve­sek minden rendű és rangú rajongóinak hangoskodásától. A ház környékén mindent a helyén talál az évente vissza­térő látogató. Mögötte közvet­len alig látszik ki a hóból Cso­rna Pista bácsi boronaháza. Innen a Mihály-havas aljáig és odébb a Vargyas pálya m­e­­redekjén a sizők széles forga­taga kavarog, teliti élettel a hó végtelen csöndjét. S a későn érkező, mihelyt megfogta a be­járat kilincsét, már az öntött sibakancsot húzza, lécpár után kap, hogy még egy utolsót su­hanjon, repüljön az óév hami­sítatlan színeit, ízeit, hangula­tát árasztó decemberi délután­ban. Magától értetődő mozdu­lat, cselekedet ez idefönt 1600 méterrel a tenger és 80 centi­méterrel a föld színe fölött. Hiszen a házat körülálló he­gyek irtott oldala az utóbbi 5—6 évben rohamosan válto­zott a sízők kedvére, javára. Udvarhelyi fiatalok kis cso­portja építette meg hat éve az első sífelvonót, amely a 400 méter hosszú Vargyas pályán lesuhanók erejét kíméli azóta is. Nemrég a kezdő sízöknek épült meg a második motoros felvonó, majd a harmadik a Mihály-havas félelmetesen meredek oldalában. Néhány napja lett kész a negyedik is, amelyet — egész nyáron és ősszel — a cérnagyáriak ké­szítettek. A Kikerics nevű leg­újabb­­ avató­ja az új esztendő első napján lesz. Maga a menedékház sem nézte ölhetett kezekkel a kör­nyék átalakulását. Különösen azóta változott, lépett az össz­komfort felé, amióta az udvar­helyi Küküllő szálloda vette gondozásába az immár 40 éve álló épületet. Összkomfort az 1800 méteres csúcsok közelében, a hargitai fenyőrengeteg ölén? — kérde­zem a menedékház ifjú, örök­mozgó gondnokát, Both Imrét. — Bevezettük a vizet, a szo­bákban már ott láthatók a központi fűtés vezetékei meg a fűtőtestek. Csak a konyhai főzőkályha átalakítása van még hátra, annak tűzterébe é­­pítik be a zetelaki Sebők-fi­­vérek a kis kőközpontot. Besötétedett. Dobognak a ház körül a súlyos bakancsok, már a folyosó cementjén a kis körlépcsőig csattognak föl, mintha síbakancsokon köze­ledne az újév. Ajtók csapód­nak, nő az ünnepi hangzavar. A hangulatosan földíszített nagyteremben és fönt a beüve­gezett erkély hosszú asztala körül szorgoskodik Both Imre és helyettese, Bokor Lajos. Feleségeik a konyhán sürög­­nek-forognak. Ám nem győz­nék négyen a 120 személyes terítékkel járó rengeteg mun­kát, ha rokonaikat nem hívták volna el segíteni. Fehérköté­­nyes leánykák hordják a hosz­­szú asztalokhoz az előételt. Végül a kis pohár kömé­nyessel útjára indul maga et mulatság. A társaság zöme ud­varhelyi és fiatal. Nagy, 30-as csoport jött Marosvásárhelyről is, ők az orvostudományi egye­tem diákjai. Egy asztal a csa­ládosoké, körülötte gyerekeit nyüzsögnek. Éjfélkor pezsgős koccintás járja itt is. S a hargitai fenyő­­rengetegből ünnepköszöntő gondolatok szállnak szerte az országba. Köszöntik a haza e­­gész dolgos népét, sikereivel és megvalósításaival együtt, köszöntik a pártot, fáradha­tatlan vezetőiket, Nicolae Ceausescu elvtársnak és Elena Ceausescu elvtársnőnek egész­séget, munkabírást, boldog új esztendőt kívánva. S egy pilla­natra talán holnapi teendőin­ket is számba veszik, felké­szülnek a jövő építésére. Aztán táncra való hely té­resül az asztalok és székek sűrűje közé, majd a hajnali, délelőtti pihenés után újból a síbakancsok csattogása, a lécek surranása. Azzá elevene­dik újból a menedékház kör­nyéke, ami december első nap­jaitól is volt tulajdonképpen, a környék sízőinek igazi para­dicsomává. - ---­ Szabó Barn

Next