Előre, 1982. január (36. évfolyam, 10608-10632. szám)

1982-01-08 / 10612. szám

ELŐRE - 1982. január 8. PAP MÁRIA néptanácsi képviselő, a mikolai pártbizottság titkárhelyettese: — Már az elmúlt eszten­dőben bebizonyosodott, hogy a kisgazdaságok és a háztáji kertek gondosabb megműve­lése olyan tartalék, amire sokat lehet alapozni az önel­látásban. Hadd adjak erre mindjárt egy példát. Nálunk nagy hagyománya van a ko­rai burgonya termesztésének, de a termés betakarítása után rendszerint őszi burgonyát vagy zöldséget tettek a fel­szabadult területre, ami nem mindig járt eredménnyel. Né­­hányan a múlt évben meg­próbálták a cukorrépát, s vá­rakozáson felül sikerült: For­gács Juliánna például 15 má­zsa cukorrépát szedett le a korai burgonya után beülte­tett kis területről, Balogh Sándor pedig 40 mázsát De hogy a lényegre térjek, a la­kossággal együtt most elha­tároztuk, hogy általánosítjuk ezt a termesztési módszert s az idei tavaszon legtöbben a korai burgonya után vetik a cukorrépát. Ily módon­ kettős hasznot hoz a föld sok ház­tájiban. Ugyancsak néhány jó példa nyomán született az a javaslat is, hogy nagyobb te­rületen kell vetnünk köztes­­növényeket. Fóliás zöldségtermesztéssel nálunk 1981-ben próbálko­zott először a lakosság. A 40 fóliasátor többségében szép uborka, paradicsom, paprika, saláta termett. S itt is a jó eredmény bizonyult a leg­jobb ösztönzőnek és a leg­meggyőzőbb érvnek. Máris 80 kiste­­elő jelentkezett, hogy fóliasátrat szeretne felállítani portáján. A szükséges zöld­ségmagvakat még elég köny­­nyen beszerezhetik a helyi fo­gyasztási szövetkezetnél, vagy más forrásból, de fóliát már sokkal nehezebb vásárolni. Jó volna tehát, ha az illetékes szervek idejében gondoskod­nának a fóliáról is, mert hiá­nya esetleg kedvét szegheti több termelőnek. BOR$E G RAJI AN Cruci$or polgármestere: — A lakossággal való köz­vetlen párbeszéd alkalmával nálunk is beigazolódott, hogy lehet az emberek alkotó kez­deményezésére és tenniakará­­sára számítani. A területi ön­ellátási program megvitatása és az ezzel kapcsolatos beszél­getések több hasznos kezde­ményezést hoztak felszínre. Az egyik az, hogy a helybeli mtsz egyik kevésbé használt istállójában pecsenyecsirke tenyészetet rendezünk be. Az előkészületek és a szükséges átalakítások máris megtörtén­tek és még január folyamán 15 000 naposcsibével népesít­jük be az említett istállót. A csirkehús-termelés felfutása biztosítja, hogy a szerződéses kötelesség teljesítése mellett az önellátásra is több jusson. A helybeli fogyasztási szövet­kezetnél ugyanakkor szépen gyarapodik a sertéshizlalda állománya. A múlt évben 5 hízóval kezdték, jelenleg már 30-nál tartanak, de az állo­mány tovább növekszik eb­ben az esztendőben. Jelentős előrelépést szeret­nénk elérni az idén a kertek és az udvarok jobb hasznosí­tásában is. Javaslat született például azzal kapcsolatban, hogy több gyümölcsfát ültes­sen a lakosság az udvarokba és a házak elé, de ahol a domborzati viszonyok jobban engedik — lévén a miénk dombos vidék —, ott terem­jen több zöldség is. Persze, jogos a lakosságnak az a kí­vánalma is: ha többet aka­runk a háztájitól, akkor gondoskodjunk, hogy idejé­ben megkapják a szükséges magvakat, oltványokat és azokat az eszközöket is, ame­lyek a gazdálkodásban, ker­tészkedésben szükségesek. BARTHA KÁROLY Udvari község néptanácsi képviselője: — Jónak bizonyult, hogy a területi önellátási tervet fel­osztottuk az egységekre és vá­lasztói körzetekre s a nép­ta­nácsi képviselők idejében kö­zölhették választóikkal, hogy mi a teendő és egyben kikér­hették választóik véleményét, javaslatait. Ennek a dialógus­nak az eredményeként össze­geztük, hogy községünk la­kossága az idén 15 százalék­kal több szarvasmarha, 26 százalékkal több sertés és 100 százalékkal több majorság tenyésztését vállalja. Ugyan­akkor a tavalyinál jóval több cukorrépát és napraforgót ter­melünk a háztájiban. Még pontosabban, a múlt évi 35 tonna cukorrépával szemben legalább 135 tonnát, az 5 ton­na napraforgó helyett pedig 15 tonnát. De ez csak a mi­nimum, meglehet, ennél jóval több lesz, mert a háztájiból eladott napraforgó és répa után kapott olaj, illetve cu­kor kétségtelenül meghozta a termelési kedvet, s most már szinte mindenki, akár cukor­répát és napraforgót termesz­teni kertjében. A program megvitatása jó alkalmat adott, hogy az önel­látás javítására más tartalé­kokat is feltárjunk, például azt, hogy az útszélek, sáncok és töltések füvét, gyepét gon­dosabban be kell gyűjteni. Most ezeket a területeket is elosztottuk azok közt, akik több állatot szerződtek az ál­lammal. De az is említést érdemel, hogy a községben élő tisztviselők és értelmisé­giek nagy többsége elhatá­rozta: „porciót“ vállal az mtsz határában, tehát segít a kapálásban, a növényápolás­ban és ezen keresztül család­jának is többféle terményt biztosít. Síke Lajos Egy olyan községben, ahol a munkaképes lakosság 85 száza­léka a közeli városban dolgo­zik, ott az önellátás gondjai hatványozottak. Nem véletlen, hogy a Bihar megyei Szent­­márton község lakosaiban é­­lénk visszhangra találtak az önellátás megvalósítását ösz­tönző rendelkezések. A lako­sok nagy többségét újabb erő­feszítésekre, hatékonyabb gaz­dálkodásra ösztökélte a hatá­rozatok nyomán kialakult e­­gészséges gazdaszellem, de a­­kadtak olyanok is, akikit elő­ször ejtett gondolkodóba a háztáji gazdálkodásban rejlő, valóságos távlat. Bochis Petru, a község pol­gármestere elmondotta: Nagy­­várad szinte elszippantotta a helyi munkaerőt és a község­hez tartozó falvak esete sem különbözik e „szabványtól“. Bettfa, Cordán, Rontó, Haidu és Cihei munkaképes lakosai sem igen voltak kivételek e tendenciát tekintve. Most, a­­mikor a honpolgári gyűléseken felülkerekedett a gazdasági sajátosságok erőteljes kiakná­zásának igazi szükségszerűsé­ge, akkor szinte mindenki e­­gyetértett azzal, hogy minde­nekelőtt a kertgazdálkodás és a háztáji állattenyésztés fellendítésével kell kezdeni az 1982-es gazdasági évet. Ezt támogatta a községi néptanács is azzal, hogy a tulajdonában levő — eddig hasznosítatlan — telkeket kiadta megművelésre, összesen 5 hektár földterülettel növekedett ekképpen a kert­gazdaságok területe. Ugyancsak következetes kertgazdálkodásba kezdett az a 2000 szentmártoni lakos is, akik immáron emele­tes tömbházakban laknak. A háztájit és a konyhakertet az­zal igyekeztek pótolni, hogy el­takarították a blokkok közelé­ből a temérdek hulladékanya­got, s önerőből termőföldet ho­zattak a zöldséges ágyások szá­mára. A múlt év tavaszán volt a vállalkozás premierje. Akik ettől vérszemet kaptak, azok azóta is be-bejárnak a népta­nácsra, hogy hátha felszabadult valahol egy megművelésre al­kalmas telek... Az eddig is kitartóan gazdál­kodó lakosok tavaly is szép eredményeket mutathattak fel. Hús- és tejtermelésben, illetve zöldségtermesztésben élenjáró gazdáknak számítottak a szent­mártoni Fodor József és San­­dici Toma. Ám­ a cordoui Ho­ra Alexandru, a cihei-i Lázár Alexandru és a rontó­ Jula b­an is azok közé tartoztak, a­­kik a saját kertjükben termett többletet a felvásárlási köz­­pontokban értékesítették. Kü­­lönösen Jula Ioan leleményes­­ségét hangsúlyozta Bochis Pet­ru polgármester. Azt is meg­tudtam tőle, hogy az állomány­­gyarapodás folytán ez évben már 320—350 tehénnel számol­nak. Ezzel kapcsolatosan, a legelők jobb karbantartása és hatékonyabb kihasználása mellett szóltak többen is. A községi néptanács ez esetben sem hagyta magukra az egyéni gazdákat. Újabb legelőterüle­teket engedett át a háztáji állattartóknak s a meglévő le­gelőkön betömték a gödröket, levezették a pangóvizeket. A gyűléseken ugyanakkor jelen­tős hangsúlyt kapott a sertés­­tenyésztés és -hizlalás kérdés­köre is. A megfelelő (és elvárható) kritikai hozzáálláson túl, úgy érezzük, volt e honpolgári gyű­léseknek egy még gyakorlatibb haszna. Nevezetesen az, hogy kellő impulzusokat adott a Nagyvárad környéki község és falvak önellátását megva­­lósítani hivatott általános gaz­dasági tevékenységhez. A hoz­zászólásokból kiérzett a jobbí­tásba vetett szándék, az önel­látási programok helyeslése. Barabás Zoltán A TERÜLETI ÖNIGAZGATÁS ÉS ÖNELLÁTÁS ELVEINEK KÖVETKEZETES ALKALMAZÁSA ÚTJÁN JÓ ALKALOM ÚJABB TARTALÉKOK FELTÁRÁSÁRA SZATMÁR MEGYEI KÖRINTERJÚ Munkatársunk három Szatmár megyei községben ér­deklődött afelől, hogy a honpolgár­ gyűléseken milyen javaslatok és kezdeményezések születtek a földalap jobb kihasználása, az állattenyésztés ösztönzése, a kisgazdasá­gok hozamainak növelése, s ezen keresztül az önellátás ja­vítása érdekében. A KERTGAZDÁLKODÁS ÉS AZ ÁLLATTENYÉSZTÉS TOVÁBBI FELLENDÍTÉSE VÁRHATÓ SZENTMÁRTON KÖZSÉGBEN A néptanácsi ülésszakok, honpolgári gyűlések napirend­jére tűzött kérdések időszerű­sége, a végrehajtó bizottság (büró), illetve a szakigazgatási szervek által készített jelenté­sek, beszámolók eszmei gaz­dagsága, „mélysége", nem utol­só sorban pedig az elfogadott határozatok milyensége (tartal­mi és formai teljessége) min­dig is értékmérői voltak és maradtak a néptanácsi mun­kamódszereknek és -stílusnak. Érthetőbben, a néptanácsi munkatervek összeállítóinak arra is figyelniük kell, hogy az évnek egy bizonyos szakában mi kerüljön az ülésszak napi­rendjére,­letér, az azután kidolgozott programok és jogszabályok; mindenik a területi önigazga­tás és önellátás elveit tekinti a lakossági ellátás megszerve­zésében alapvető fontosságú politikai és gazdasági vezetési elveinek, amelyek arra kötele­zik a néptanácsokat is, hogy munkájukban ezekhez igazod­janak. Ebben a megközelítés­ben már SZÓ SINCS MEGKÉSÉSRŐL, ellenkezőleg, figyelemre méltó volt az a törekvés, hogy fel­mérjék az önellátás megterem­Különben a jelenlegi szerve­zeti felépítésnek sok az előnye, amit beszédesen példáznak a forgalmazásra került és ke­rülő téli készletek is. Az ál­lami kereskedelmi vállalat többek között 45,5 tonna bur­gonyát, 25,6 tonna zöldséget vermelt el, 7,3 tonna tölteni­­való paprikát, 42,5 tonna sava­­vanyúságot tett el télire, a gyümölcs- és zöldségforgalma­zó központ ugyanakkor 600 tonna burgonyát, 70 tonna hagymát, 118 tonna különféle zöldséget tartalékolt, míg a fogyasztási szövetkezet 3500 kg burgonyát, 1000 kg fok­ MI AZ, AMIT FELTÉTLENÜL ELEMEZNIÜK KELL és mi az, aminek megtárgyalá­sával még várni lehet. Hogy egy, az államigazgatásban „köz­szájon“ forgó példát említ­sünk, a nyári mezőgazdasági kampány megkezdése előtt a néptanácsnak a kampányról kell tárgyalnia és nem, mond­juk a gyámhatósági munkáról (ami persze nem jelenti azt, hogy az utóbbi kevésbé fontos, csak éppen elemzése nincs idő­höz kötve). Mindezeket csak azért ele­venítjük fel, mert első pilla­natban az volt az érzésünk, hogy a múlt év vége felé az enyedi néptanács ülésszakának napirendjére kissé megkésve került fel a lakosság iparcik­kekkel és mezőgazdasági ter­mékekkel való ellátásának kér­dése, egy olyan időszakban, a­­mikor például a legfontosabb zöldségfélék, a burgonya ter­­melése már befejeződött. Ez a­­zonban csak általában van így; a kérdés csak látszatra kései megtárgyalásának miértjét más szempontok döntötték el. Közismertek az Államtanács októberi törvényerejű rende­zését célzó addigi intézkedések eredményeit és a továbblépés útjait. A jelentés is kihangsúlyozta az enyedi kereskedelmi életre oly jellemző hármas tagozó­dást, azt a tényt, hogy az álla­mi kereskedelmi vállalat mel­lett a fogyasztási szövetkezet és a gyümölcs- és zöldségfor­­galmazó központ is kiterjedt üzlethálózattal rendelkezik, az előbbi kettő sokszor még konkurrál is egymással. Ez ön­magában nem is lenne baj, ha nem hallottuk volna az ülés-­­szakon (benne van a jelentés­ben is), hogy például a lakóne­gyed (az enyediek mikrorajon­­nak nevezik) bútorüzlete, vil­lamossági cikkeket forgalmazó boltja és önkiszolgáló élelmi­szerüzlete azért nem teljesítet­te a tervet — mindhárom a fogyasztási szövetkezeté —, mert a negyedben az állami kereskedelem is ugyanilyen profilú üzleteket nyitott. Ilyen konkurenciára azért nincs szükség­ hagymát, 700 kg zöldparadi­csomot, 600 kg uborkát stb. tett el. Az önellátást úgy kell értel­mezni — ezt különben pártunk főtitkára, Nicolae Ceaușescu elvtárs világosan megfogal­mazta az RKP KB 1981 no­vember 25—26-i plenáris ü­­lésén —, hogy a területi köz­­igazgatási egység — itt a város — megtermeli, például a szükséges zöldséget, a húst, a tejet, az ehhez nél­külözhetetlen eszközökkel ma­ga rendelkezik és ezekkel maga gazdálkodik. Az e­­nyediek ehhez úgy fogtak hozzá, hogy a város zöldségel­látásának biztosítása céljából kijelöltek és megműveltek egy 320 hektáros területet. Lekötöt­ték a várható termést, összesen 3680 tonnát, aminek java ré­szét (ha nem is a tervezett mennyiséget) begyűjtötték: 451 tonna paradicsomot, 27 tonna hagymát, 567 tonna káposztát, 2129 tonna burgonyát stb. A múltkori ülésszakon sok szó esett VAN MIRE ÉPÍTENI A MELLÉKGAZDASÁGOK HASZNÁRÓL és ezek bővítésének szükséges­ségéről is. A fogyasztási szö­vetkezet három gazdaságából 25 sertés, 850 baromfi, 6500 pisztráng, 120 juh és bárány került piacra — ennél sokkal többre van szükség. Különben a fogyasztási szövetkezet a város és a falu közötti ter­mékcsere fő letéteményese, a­­mit a szerződéses és felvásárlá­si rendszer keretében érvénye­sít. A jelentésben a kereske­delmi tevékenység egészét úgy próbálták megközelíteni, be­mutatni, hogy külön-külön kielemezték az állami kereske­­delmi­ vállalat­, a fogyasztási­ szövetkezet és a gyümölcs- és zöldségforgalmazó központ munkáját, ezeken belül pedig az élelmicikkek, a nem annak számító termékek (textíliák, háztartási tárgyak, bútor stb.) forgalmazásával és a közélel­mezési és vendéglátó tevékeny­ség eredményeivel foglalkoz­tak. S bár az eredmény vitat­ható, mert az analízist nem követte szintézis, a résztvevők mégis összerakhatták az egysé­ges képet, annál is inkább, mert képviselőként, intézetve­zetőként, egyszerű fogyasztó­ként nap mint nap kapcsolatba kerültek és kerülnek a város kereskedelmi életével, véle­ményt tudtak mondani ennek egészéről és részleteiről is. A képviselők és a meghí­vottak éltek az alkalommal, bíráltak, dicsértek, ugyanak­kor számos javaslatot tettek az ellátás jobb megszervezése érdekében. Az ülésszakon elfo­gadott határozat már ezeket a javaslatokat is tartalmazza, melyek lényege röviden így foglalható össze: a területi ön­igazgatás és önellátás megte­remtése az enyedieknek is ki­emelt feladata! Deák Levente TÖBBRE KÖTELEZ AZ ÖNELLÁTÁS SIRIÁN Az Arad-hegyaljai szőlődombok alatt fekvő, s igencsak veretes történelmi és irodalmi múltú Ipiriához csupán két falu, Galsa és Misca tartozik, ám így is 9000 lakosa van e módos községnek. Az erőteljesen fejlődő község a gépállo­mással, több termelőszövetkezettel és állami farmmal, vala­mint 2700 háztáji gazdasággal rendelkezik. És mégis, nemré­gen naponta mintegy 300—400 liter tejet Aradról hoztak ide a lakosság ellátása végett. E csöppet sem indokolt kedvez­ménynek persze, most már vége, hisz a területi önigazgatás és önellátás alapelvei értelmében minden megyének, község­nek saját termelésből kell biztosítania a lakosság hússal, tej­jel és más termékkel való ellátását, amelyet az állatok, ba­romfi és az állati eredetű termékek leszerződéséről és felvá­sárlásáról szóló, nemrégiben közzétett államtanácsi dekrétum mind a szövetkezeti egységek, mind pedig az egyéni terme­lők esetében jelentősen ösztönöz. JAVUL A LEGELŐGAZDÁLKODÁS, GYARAPODHAT AZ ÁLLATÁLLOMÁNY Nem okoz gondot a zöldség­ellátás — mondták a népta­nácsnál. Mi több, a háztáji gazdaságok — saját szükségle­teik biztosítása mellett — mintegy 10 millió lej értékű zöldséget és főzeléket adtak át 1981-ben az államnak szerző­déses úton. Legalább ennyit ér­tékesítenek az új évben is, az­az az önellátáson túl nagyon sok vitaminárut termesztenek más helységek, illetve a köz­ponti alap számára is. — A húsellátás sem vet fel különösebb problémát Sirián — magyarázza Gurban Ioan, a községi néptanács alelnöke. — Állítom ezt azért, mert a szár­nyasokon kívül portánként át­lagosan egy-egy disznót is tar­tanak. De a tejellátással ko­rántsem dicsekedhetünk. 1981- ben az 1200 helyett csak 900 hektoliter tejet vásárolt fel a csarnok a lakosságtól, viszont juhtejből az előirányzott 126- tal szemben 153 hektolitert ve­hetett át. Persze, ha minden tehéntartó gazda olyan köteles­ségtudó volna, mint például Gligan Jenica, Körömi János, vagy Tat­lvan, akik évente 2000—3000 liter tejet értékesí­tenek szerződéses úton, akkor abból jóval több jutna a helyi fogyasztásra, forgal­mazásra is. Éppen ezért az új évben nem enged­hetjük meg azt, hogy ez meg az a tehéntartó ember — mint például a galsai Bratiu Voinicu, Patk­a György, Mara Joan és mások — egy deci te­jet se adjon át az államnak. Valóban több tejet értékesít a hét szerződéses úton Mik­a la­kossága. Ám egyik fontos fel­tétele ennek az, hogy több te­henet tartsanak. Akárhogy is vesszük, rendellenes helyzet az, hogy csupán 213 tehén akad a háztáji gazdaságokban, mind­össze egy jut 13 portára. Igaz, az elmúlt években a kevés és gyenge minőségű legelőterület — amely hol a néptanácshoz, hol a termelőszövetkezethez tartozott — akadályozta a jó­szágtartást. Pár éve azonban véglegesen a néptanács gondo­zásába került a zömében el­­cserjésedett, leromlott, mint­egy 1500 hektárnyi terület, s ebben az ötéves tervben vagy 10 milliós beruházással — a megyei legelőgazdálkodási vál­lalat alapjából, vagyis állami hozzájárulásból — teljesen rendbehozzák, feljavítják a sik­ai legelőket. E korszerűsíté­si munkákhoz 1981-ben hozzá­láttak, száz hektár területről irtották ki a bokrokat, fákat, s változtatták újravetéssel és műtrágyázással dús pázsittá. Az új évben is vagy 100 hek­tárról szorítják ki a cserjét, ad­nak használatba újabb terüle­teket. A legeltetési feltételek javításával növelni lehet a háztáji jószágállományt is, több tehenet tarthatnak. Szükség van erre azért, mert az előző esztendőnél nagyobb (1300 hek­toliternyi) Biria község 1982 évi tehéntej értékesítési terve, amelyből december végéig 300 hektolitert szerződtek le. A néptanács vezetői bíznak ab­ban, hogy tavaszig, az első év­negyed végéig az egész tej­­mennyiség átadására megköt­hetik a szerződéseket. DEFICIT A SERTÉSHÚSNÁL, RÁADÁS A VÁGÓMARHÁNÁL A lik­ai néptanács vezetői, s más községbeli felelős beosztá­sú emberek követésre méltó példát mutatnak a szerződéses állathizlalásban és értékesítés­ben. Trif Gheorghe polgármes­ter, Gurban loan néptanácsi alelnök, Fab­an loan, az agrár­ipari tanács elnöke, Pancan Gelu, a fogyasztási szövetkezet elnöke, vagy Dronca Traian, a szövetkezet főkönyvelője min­den esztendőben felnevel, átad az államnak egy-egy hízót. En­nek ellenére sok­­problémát, fejtörést okoz a terv teljesíté­se. 1981-ben 220 helyett csak 168 hízót értékesített szerződé­ses úton a község lakossága. Az új évre valamelyest bíztató jel, hogy eddig több mint 70 sertés átadására vállalkoztak a hon­polgárok. A vágómarhát és mindenek­előtt a növendékállat-húst ille­tően sokkal kedvezőbb a hely­zet­. Az előirányzott 80 helyett több mint 90 bikaborjút hiz­laltak fel és adtak át a hús­ipari vállalatnak 1981-ben. A siriai Ciulei Silvia, Sevici Ioan vagy a galsai Ardelean Da­mian, Tímár Ilona és Mara Elena például két-két növen­­dékállatot értékesített szerző­déses úton. De e téren legjob­ban a 70 éven felüli Mir­ai Tá­rna? Gavrile vágta ki a rezet, aki két növendéket és két te­henet adott át az államnak.­­ A bárány- és birkahúsnál többé-kevésbé kiegyenlítődött a helyzet. Azért fogalmazunk így, mert a juhhús-adósságot nagyjából ellensúlyozták a rá­adásként leszállított bárányok. Ottjártunkkor egyébként még nem ismerték az 1982. évi hús­átadási feladatokat, de azért a szerződéskötések beindultak. Több mint 10 növendékállat és vagy 30 juh átadására vállal­koztak Sirián. Persze, a nép­tanácsnak és a fogyasztási szö­vetkezet vezetőségének arra kell vigyáznia az elkövetkező hetekben, hogy lehetőleg az első évnegyed végéig maradék­talanul megkössék a szerződé­seket minden tételnél. És kü­lönösen a tejértékesítési felada­­tok teljesítésére kell megkü­lönböztetett figyelmet fordíta­ni már csak azért is, mert az eddigieknél többre kötelez az önellátás. Deme János ELŐTÉRBEN A SZERZŐDÉSES tejértékesítési ÉS állathízlalási FELADATOK PÉLDÁS TELJESÍTÉSE Köszönet az iskolának Több mint száz végzős lány és fiú búcsúzott ezelőtt har­minc évvel az iskolától, hogy telve életkedvvel, a békeévek egyenes útján haladva, hasz­nosíthassa tudását. Nem könyör­nyű, de egyik legszebb élet­pályát választották: a padból a katedrára léptek, hogy az új típusú iskolában kellő szaktu­dással oktassák és neveljék gyermekeinket a szocialista társadalom javára. Ezek a diákok — a szatmári volt pedagógiai iskola egykori növendékei — most visszatér­tek az öreg iskolába, hogy a boldog találkozás örömének felemelő hangulatában beszá­moljanak elért eredményeik­ről, sikereikről. Osztályfőnöki órát tartottunk, s öröm volt hallgatni a szép beszámolókat. Névsor szerint... mindenki tí­zesre „felelt“. Persze ezt a tízest megérdemelten már az élet iskolájától kapták egykori iskolájuk büszkeségére és örö­mére. Turmezer Erzsébet szerény, de annál tartalmasabb beszá­molója mellett saját költemé­nyével köszöntötte mindany­nyiuk nevében a volt iskolát. Az egykori diák szeretetének őszinte megnyilatkozása volt a vers minden sora. Az elis­merés, a köszönet meleg érzé­se áradt a meghitt verssorok­ból: „Amikor harminc éve bú­csút vettünk, / És átléptünk az öreg küszöbön, / Kimondtunk egy kedves szót: Köszönöm! / Tudtuk, hogy szürke, szegény ez a szó! / Üresen hangzik, fél­szegen, sután, / Annyi törődés, fáradság után. / ... De még­sem tudtunk többet mondani ! / És most sem tudunk többet mondani! / De ez a szó, ha aj­kunkon remeg, / Azóta har­minc év próbálta meg! / És ez a harminc év súlyt adott neki!/ Lélekkel és erővel lett tele! / Ma tudjuk már, hogy mit kö­szönünk vele!.. Néma csendben hallgattuk végig... A vers a találkozás, a hála és a ragaszkodás örömér­zését váltotta ki mindany­­nyiunkból. Ne feledjük soha, mivel tar­tozunk egykori iskolánknak! Dr. Kakassy János Szatmár Szórakozás? Szolgálati érdekből november utolsó hetében szebeni szállo­dai lakóként Szeben és Mír?a között ingáztam. ... A mir?ai megállóban a műszakváltás után sokan vár­ták a helyi járat munkásvona­tát. A vonat egy percig áll, a helyek száma korlátozott, s így indokolt a nagy sietség. A véletlen egy alkalommal úgy hozta, hogy egy majdnem üres fülkébe sodródtam; a sarokból egy gyermekképű és termetű fiatalember kiabálta, hogy a fülke foglalt a „főnökök“ részé­re. „Ezek­ rövidesen meg is érkeztek, vagy hat középisko­lás diák, megítélésem szerint IX—X. osztályosok lehettek. Hogy nem dobtak ki, azt csak a felháborodásomból eredő határozott fellépésemnek kö­szönhettem. Így hát maradtam. Hamaro­san elszállt a mérgem, s igye­keztem diákos csínynek, fiata­los életrevalóságnak felfogni az egészet. Próbáltam szóba ele­gyedni a fiúkkal, tréfára venni a dolgot. De a java csak ezután következett. Hamarosan előke­rült a cigaretta — BT-től a Kentig —, meg egy üveg zöl­des pálinka, s ugyancsak járt kézről kézre, szájról szájra... Hogy kiengeszteljenek, min­denáron engem is rá akartak venni, vegyek részt közös szó­­rakozásukban. Alig tudtam ki­menteni magam, hivatkozva „máj- és tüdőbetegségemre“, a­­mit sehogy sem akartak elhin­ni. Miután látták, nem állok kötélnek, többé nem vettek rólam tudomást, s elkezdték a hetvenkedő vitát, mely az üveg tartalmának csökkenésével mind magasabb hévvel folyta­tódott. A fő téma: lógás, italozás, legénykedés, az egyik társuk ugratása, akit a nagyanyja ne­vel, állandóan utánajár a fa­luban, s igyekszik hazacipelni, ha nem tér meg idejében. Bez­zeg „ők“ ezt nem engedik meg, még arról sem kell beszámol­niuk, mire költötték a pénzt; ha elfogy, újra kérnek. A hangadó, egy kucsmás kamasz legényke egyre csak azt haj­togatta, első keresetét mind megissza. Ez az egy ambíciója van, s meg is teszi. A következő megállóknál lassan mindannyian leszálltak, Szebenig már egymagamban maradva gondolkoztam el a­­zon, vajon kitől tanulhatták ezek a gyerekek ezt a — sajnos felnőtteknél is ritka — vir­tuskodást. Gál József Szatmár 3. A természet nyújtotta lehető­ségeket jól kihasználják a szor­galmas adonyi gazdák. A mint­egy háromszáz család gazda­sági udvara tele van állatok­kal. Minden család igyekszik ellátni magát sertéshússal és baromfival, sőt, a közeli Érmi­­hályfalva, Margitta és Székely­­híd piacaira is kerül ezekből, s ugyanakkor a fogyasztási szö­vetkezeten keresztül az álla­mi alapnak is juttatnak belő­lük. A szerződéses és felvásár­lási rendszer tökéletesítését célzó legutóbbi intézkedések pedig további távlatokat nyit­nak az állattenyésztés bővíté­sére, ami azt is jelenti, hogy falunk lakossága — eddigi jó eredményeire támaszkodva — a jövőben még hathatósabban hozzájárulhat az önellátási program valóra váltásához. Adonyban hetven háztáji gazdaságban tartanak fejőste­henet. 53 család kötött szerző­dést tejértékesítésre az 1981-es évben, 10 000 liter tejet adva át. Persze jó volna, ha az el­következőkben a néptanács és a termelőszövetkezet még job­ban ösztönözné a gazdákat a tehéntartásra azáltal, hogy ka­­szálnivaló füvet és más szálas takarmányt juttat nekik. Az állattartók a bikaborjakat fel­hizlalják és leszerződik, míg az üszőborjakat felnevelik és eladják tenyészállatként a ter­melőszövetkezeteknek vagy az állami mezőgazdasági vállalat­nak. A háztájiban a főágazat iga­ziból a sertéstenyésztés. Csak­nem minden gazda tart egy vagy két fiaskocát, valamint nevel egy-két hízott disznót a családja részére, de jut az ál­lami alap számára és a piac­ra is. Az idelátogató számára szo­katlan látvány az utcákon a sok liba és kacsa. A libák szá­ma eléri a háromezret, ennél kevesebb a kacsa, de a libák­nál is több a tyúk. Az állattartás sok fáradság­gal jár, de az adonyi ember eddig is szívesen vállalta, mert meggyőződött, hogy haszonnal jár. Évente egy leszerződött sertés és egy felhizlalt bika­borjú legalább tízezer lejt ho­zott a házhoz, de a fiaskója is jövedelmezett 2­ 3 ezer lejt. E nyereség mellett természetesen a családnak biztosított a tej, hús, tojás. Magdás István Adony, Bihar megye AZ OLVASÓ FÓRUMA Háztáji állattenyésztés Adonyban I HOZZÁSZÓLÁS Az a fránya nagy mánus... Az Előre december 26-i szá­mában, Az olvasó fórumában, Mitől pontos az óra cím alatt részletes tájékoztatást kaptunk az aradi Victoria óragyár múlt­járól és jelenéről... Jelenleg három, ebből a gyárból szár­mazó órának vagyok a tulaj­donosa, és így bátorságot ve­hetek magamnak, hogy — ami engem illet — néhány észrevé­telt tegyek a gyár egyes ter­mékeivel kapcsolatosan. Az első óra egy palacsinta­sütőhöz hasonló konyhaóra. Négy-öt éve kifogástalanul működik, bár — valószínűleg a konyha páratartalmától füg­gően — nem mindig pontos Helytelenítem, hogy a keretet és a szerkezetet csak az óra tengelye tartja össze, mert amikor leveszem, szinte ki akar ugrani a kezemből. A második egy fekete, ková­csoltvas-utánzat kerethez il­lesztett­­óra, melynek ugyanaz a hiányossága, vagyis a keret és az óra nagyon lazán tart össze, felhúzáskor úgy zörög-mozog, mintha szét akarna esni. Ez az óra néhány évi munka után a falon, váratlanul megállott, s csak pár imáig járt azután is, miután számlapjával felfelé l­ordítottam. Az órások megja­vították, de véleményt nem mondtak róla. Különben a pon­tosság ennek sem erénye. A harmadik egy tokhoz sze­relt ébresztőóra, melyet '81 no­vemberében vettem. Külsőleg mutatós, de mire hazaértem vele, a nagy mutatója leesett. Az órások rövid egy hét alatt (háromszor mentem utána) visszatették. Mire hazaértem, a mutató újból le volt esve. Ek­kor magam próbálkoztam, de megfelelő csipesz nélkül re­ménytelennek látszott a kísér­let. A mutató többször elugrott, az én türelmem pedig elfogyott (miközben azt is észrevettem, hogy a számlapot fedő üveg rögzítése szintén nagyon gyen­ge, akár le is lehetne rázni az óráról). Aztán az órásoktól azt a szaktanácsot kaptam, hogy miután a mutatót feltettem, egy kés lapjával nyomogassam meg. Ezt is megtettem, de a mutató másnapra ismét leesett. Ekkor az órát újból elvittem az órásokhoz; olyan mester kezé­be került, aki szemem láttára egy vékony szerszámot dugott a mutató nyílásába, azt benne megforgatta és úgy tette a he­lyére. A mutató még nem e­­sett le... Killyéni Imre Székelyudvarhely

Next