Előre, 1984. február (38. évfolyam, 11253-11277. szám)
1984-02-01 / 11253. szám
ELŐRE — 1984. február 1. 3 AZ RKP KB APPARÁTUSA PÁRTSZERVEZETÉNEK távirata kiemeli: Ezen az emlékezetes napon, mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceaușescu elvtárs, szeretnénk biztosítani a párt és az állam politikája iránti egyöntetű hűségünkről, valamint arról a szilárd elhatározásunkról, hogy mindenkor és bármilyen, körülmények közt követni fogjuk a számunkra nap mint nap nyújtott ragyogó példamutatását, hűségesen és odaadással dolgozva azért, hogy teljes erőnkkel hozzájáruljunk a XII. kongresszus és Országos Konferencia történelmi jelentőségű célkitűzéseinek valóra váltásához, a párt szerepének növekedéséhez a politikai és társadalmi élet valamenynyi szférájában, a pártszervek és -szervezetek kapcsolatainak erősítéséhez a dolgozók tömegeivel, a forradalmi és harcos szellem érvényesítéséhez. Az RKP NEAMI MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK távirata kiemeli: A pártnak és a népnek — amely soraiból kiemelkedett — határtalan hűséggel szentelt művét manapság a szocialista építkezés nagyszerű alkotása tetőzi be, amelyet a nemzetgazdaság erőteljes és kiegyensúlyozott fejlődése, a szocialista demokrácia szüntelen tökéletesítése és elmélyítése, a tudomány és a kultúra előzmények nélküli virágzása, az új ember, a szocializmus tudatos építőjének sokoldalú kibontakozása jellemez. A kommunisták, ezen ősrégi román tájak összes lakosai határtalan és nagy hálával tartoznak ennek ,azért a felbecsülhetetlen támogatásáért, amelyet az egész országhoz hasonlóan Neamt megye kiegyensúlyozott állandó fejlődése számára nyújt. Jelentjük ebből az alkalomból, hogy az egész nép számára nyújtott lelkesítő és lankadatlan munkájának példájától ösztönözve jelentős sikerekkel zártuk az 1983-as esztendőt valamennyi tevékenységi területen, egyben biztosítjuk, hogy mindent meg fogunk tenni az 1984-ben és az egész ötéves tervidőszakban ránk háruló feladatok példás megvalósításáért. A legnagyobb szeretet és tisztelet érzéseitől áthatva, engedje meg ezen a nagy ünnepnapon, hogy innen, erről az ősrégi tájról, ahonnan származott és amely az ország szeretett vezetőjévé tette, a kommunisták és a megye öszszes lakosai az egész országgal együtt szívük mélyéből hagyományos módon azt kívánjuk önnek, éljen soká jó egészségben, a hazát és a román népet vezesse a kommunista civilizáció legmagasabb csúcsai felé — hangoztatja az AKPOLT MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK távirata. Rendkívüli melegséggel és mélységes nagyrabecsüléssel mondunk köszönetet a megyei pártszervezetünk iránt tanúsított ama bizalmáért, hogy a párt XIII. kongresszusának és a haza felszabadulása négy évtizedes évfordulójának esztendejében Olt megye mintamegyévé váljék. Egyben biztosítjuk, szeretett főtitkár elvtárs, hogy gondolataink és cselekvéseink egész erejét eme eszmény megvalósítására összpontosítjuk. Születésnapjának évfordulója alkalmából határtalan nagyrabecsülésünk és elismerésünk érzelmeit szeretnénk lelkesedéssel kifejezni az egész néphez hasonlóan, azokat az érzelmeket, amelyeket a kommunisták, az összes román, magyar, német és nemzetiségre való tekintet nélkül valamennyi dolgozó táplál ön iránt, s egyben tiszteletteljes és mélységes hódolatukat tolmácsoljuk — emeli ki az RKP SZATMÁR megyei BIZOTTSÁGÁNAK és a MEGYEI NÉPTANÁCS távirata. A szocialista Románia valamennyi fiával vállvetve, a párt XII. kongresszusa és Országos Konferenciája történelmi jelentőségű határozataitól, az ön által állandóan adott ösztönzésektől erőteljesen mozgósítva, a kommunisták és a megye összes román, magyar, német és más nemzetiségű lakosai ebből az ünnepi alkalomból is ünnepélyesen megfogadják, hogy erőfeszítéseik fokozásával és magas forradalmi szellemtől áthatva az 1984-es esztendőt, az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom győzelme 40. évfordulójának és a párt XIII. kongresszusának évét minden területen a rekordmegvalósítások időszakává teszik. Teleorman megye pártszervezete, ezen ősrégi és virágzó román tájak valamennyi lakosa az egész néppel együtt kifejezi megkülönböztetett szeretetét, s kéri, hogy születésnapja és több mint ötven évi forradalmi munkásságának évfordulóján fogadja legforróbb gratulációit, s egyben azt kívánja, éljen soká jó egészségben és munkaerőben — mutat rá AZ RKP TELEORMAN MEGYEI BIZOTTSÁGA és a MEGYEI NÉPTANÁCS távirata. Teljes bizalommal követve lankadatlan munkásságának, a nemzet és az egyetemes béke ügye elkötelezett szolgálatának ragyogó példamutatását, a kommunisták, Teleorman megye többi dolgozója ünnepélyesen megfogadja, hogy tántoríthatatlanul és magasrendű forradalmi szellemben valóra váltja a XII. kongresszus és az Országos Konferencia határozatait, példásan teljesíti feladatait, új és kiemelkedő sikerekkel köszönti a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusát, az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. évfordulóját, s hozzájárul az ország anyagi és szellemi előrehaladásához. Az RKP TULCEA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK és a MEGYEI NÉPTANÁCS táviratában ez olvasható: Az egész népünk tudatába és nemzeti történetébe aranybetűkkel bejegyzett ezen évforduló nagyszerű alkalmat kínál ahhoz, hogy ismételten kifejezzük kiváló párt- és államvezetői, lánglelkű forradalmár és hazafiúi, a kommunista- és munkásmozgalom élenjáró harcosi, a népeknek a szabadságért és függetlenségért, a társadalmi haladásért, az egyetemes együttműködésért és békéért vívott harca ügyének harcosi személyisége iránt. Nagy szeretettel és hálával, teljes gondolati és akarategységben Tulcea megye összes dolgozói a legnemesebb nagyrabecsülésüket és meleg köszönetüket tolmácsolják a megyénk gyors ütemű fejlesztéséhez, valamint a Duna-delta kapuja lakosai életszínvonalának szüntelen emeléséhez való döntő hozzájárulásáért. AZ RKP IASI MUNICIPIUMI BIZOTTSÁGÁNAK távirata rámutat: Az az ön iránti nagyrabecsülés, melylyel minden kommunista, minden dolgozó, a párt és ön közül, mélyen tisztelt főtitkár elvtárs, szoros egységben felzárkózott egész népünk övezi, az öntudat, az egyöntetű elismerés és a megkülönböztetett tisztelet tanúvallomása a pártunk és államunk bel- és külpolitikája kidolgozásában és megvalósításában szerzett rendkívüli érdemeiért. Mindenkor elsőként a kötelességteljesítésben kiapadhatatlan lendülettel és szenvedéllyel, forradalmi határozottsággal és kombattivitással cselekszik, s így egész tevékenysége révén a nép létérdekei határtalanul hűséges és odaadó szolgálatának magasrendű és mozgósító példaképét nyújtja. Büszkék és boldogok vagyunk, hogy a Román Kommunista Párt, élén önnel, a kiemelkedő politikussal és államférfival, valóra váltja történelmi küldetését, beteljesíti a román nép legnemesebb évszázados törekvéseit, szocialista hazánkat a jelenkori haladás és civilizáció legmagasabb csúcsaira emeli. Forró hódolatunkat fejezzük ki azért a felbecsülhetetlen értékű és példamutató tevékenységéért, amelyet a román nép által a szocializmus esztendeiben elért példátlan sikerek elérése, a béke egyetemes győzelme, a román népet átható nemes függetlenségi, együttműködési és barátsági eszmények diadala érdekében fejt ki— hangsúlyozza ROMÁNIA szocialista köztársaság ORSZÁGOS BÉKEVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK távirata. Manapság, amikor az emberiség súlyos pillanatokat él át, amidőn súlyosbodnak a békét fenyegető feszültségek és veszélyek, újabb pusztító fegyverek halmozódnak fel, amelyek magát az emberi civilizációt és az élethez való jogot fenyegetik, az ön új ragyogó békekezdeményezései, az államfőkhöz, az összes haladó erőkhöz és a világ népeihez intézett, a józan észre és felelősségre szólító felhívásai számunkra és az egész román nép számára nemcsak a jogos hazafias büszkeség mélységes forrását jelenti, de egyben ösztönzést is képez arra, hogy tántoríthatatlanul munkálkodjunk azok életbeültetéséért, egy fegyverektől és háborúktól mentes világ megteremtéséért. AZ IGAZSÁGÜGYMINISZTÉRIUM vezető tanácsának táviratában ez olvasható: Ezen az egész népünk számára oly kedves évforduló napján az a legmagasztosabb óhaj hat át bennünket, hogy biztosítsuk önt ama megingathatatlan elhatározásunkról, hogy munkánk újabb sikereivel kívánjuk köszönteni az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom győzelmének 40. évfordulóját és a párt XIII. kongresszusát. Egyben biztosítjuk, hogy az igazságosság és méltányosság nemes eszméi életbeültetésének óhajától vezérelve az igazságügyi rendszer összes dolgozói erőfeszítést nem kímélve tesznek meg mindent a párt- és állami határozatoknak a legmagasabb felelősség jegyében történő valóra váltásáért, a törvényesség és a jogrend megszilárdításáért, a szocialista társadalmunk összes drága értékeinek megvédelmezéséért. A több mint 50 évi forradalmi munkásságának és születésnapjának évfordulója alkalmából — mutat rá a DUNA—FEKETE-TENGER CSATORNA PARTBIZOTTSÁGÁNAK távirata — a legmelegebben gratulálunk, jó egészséget, hosszú életet és munkabírást kívánunk önnek, hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceaușescu elvtárs, szocialista hazánk javára és prosperitására. Most, amikor e nagyszabású objektum a befejezés szakaszához érkezett, azt az elkötelezett elhatározásunkat fejezzük ki, hogy a legrövidebb időn belül megnyitjuk a csatornát a hajózás számára. Megfogadjuk, hogy pártunk XIII. kongresszusának, az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. évfordulójának tiszteletére teljesítjük azokat a feladatokat, amelyeket a Poarta Alba—Midia— Novodari-csatorna építésének folytatására, valamint a Bukarest—Duna-csatorna munkálatainak megkezdésére jelölt ki számunkra. Ezen az ünnepnapon, amikor az ország több mint 50 évi ragyogó forradalmi munkásságáról és születésnapjáról emlékezik meg, az ARADI UTA TEXTILVÁLLALAT kommunistái és dolgozói nemzetiségre való különbség nélkül egész népünk, határtalan szeretetével és mélységes tiszteletével együtt érezve, szívük mélyéből hosszú életet és nagy munkabírást kívánnak önnek a párt és szocialista hazánk, a dolgozók jóléte és boldogsága szolgálatában — hangsúlyozza a távirat. A vállalatunkban tett számos munkalátogatása a szocialista építés és a kommunista nevelés igazi iskoláját képezte, amelyek dinamizálták erőinket az idei, valamint a hatékonyság és minőség egész ötéves tervidőszakára szóló tervfeladataink példás megvalósítására. A FA- ÉS ÉPÍTŐANYAGIPARI MINISZTÉRIUM távirata hangsúlyozza: Születésnapja és több mint 50 évi hősi forradalmi munkásságának évfordulója — ami aranybetűkkel marad fenn a nemzeti történelemben és egész népünk tudatában — boldog alkalmat kínál ahhoz, hogy ismételten forró hódolatunkat fejezzük ki kiváló párt- és államvezetői, lánglelkű forradalmár és hazafiai, a kommunista és munkásmozgalom élenjáró harcosi, a népek szabadsága és függetlensége, a társadalmi haladásért, az egyetemes együttműködésért és a béke ügyéért folytatott harc lankadatlan harcosi személyisége iránt. Ezekben az ünnepi pillanatokban is biztosítjuk, mélyen tisztelt főtitkár elvtárs, hogy lelkesen és hűségesen követjük a párt bel- és külpolitikáját, erőfeszítést nem kímélve, kitartóan fogunk dolgozni a Román Kommunista Párt XII. kongresszusa és Országos Konferenciája történelmi jelentőségű határozataiból ránk háruló feladatok példás valóraváltásáért. Több mint 50 évi forradalmi tevékenysége és születésnapja évfordulója alkalmából domborítja ki a SZERSZÁMGÉPIPARI, elektrotechnikai ÉS ELEKTRONIKAI MINISZTÉRIUM távirata — a kommunisták, a gazdaság e fontos szektorának valamennyi dolgozója jó egészséget és boldogságot, munkabírást kíván ennek nagyszabású tevékenységéhez. Biztosítjuk, hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy az egész román néppel együtt a legmélyebb megelégedés és hazafias büszkeség hat át bennünket az ön által kifejtett ama bölcs politikáért, amely Románia nemzetközi téren való érvényesülését célozza, azért a békére és együttműködésre irányuló politikáért, amelyet ön kezdeményezett és valósít meg töretlenül, amióta az ország és nemzetünk sorsát, irányítja. Biztosítjuk, hogy a szerszámgépipari, elektrotechnikai és elektronikai ipar dolgozói egész energiájukat és alkotóképességüket az ön útmutatásainak, a párt bölcs politikája életbe ültetésének szolgálatába állítják. A NUKLEÁRISENERGIA-ügyi Állami bizottság távirata rámutat: Belépve az 1984-es évbe, abba az esztendőbe, amikor egész nemzetünk a nagy megvalósítások fölötti megelégedés érzelmeitől áthatva fogja megünnepelni az 1944. augusztus 23-i történelmi aktus 40. évfordulóját, s amelyben az egész párt és nép egész alkotóerejét latba vetve újabb nagy sikerekkel kívánja köszönteni a XIII. kongreszszust, a nukleáris energia és fizika terén munkálkodó öszszes dolgozók szívük mélyéből ebből a boldog alkalomból is szeretnék kinyilvánítani legnagyobb hálájukat azért a megkülönböztetett törődésért és állandó figyelemért, amelyet ön személyesen a nukleáris energetikai programnak, a nukleáris fizika és energetika terén végzett kutatásoknak, a műszaki haladásnak a nemzetgazdaságba történő alkalmazása hozzájárulásának fokozására fordít, valamint a nekünk adott rendkívüli értékes útmutatásaiért és határtalan támogatásáért, hogy teljesítsük a párt- és államvezetőség, a személyesen ön által ránk bízott feladatokat. A KÖNNYŰIPARI MINISZTÉRIUM távirata kiemeli: Biztosítjuk, hogy a könnyűipari dolgozók feltett elhatározása, hogy egész alkotóképességükkel, odaadásukkal, szorgalmukkal és hozzáértésükkel munkálkodjanak pártunk és államunk bel- és külpolitikájának töretlen megvalósításáért, a párt XII. kongresszusa és Országos Konferenciája határozatainak teljesítéséért, amelyek biztosítják az ország magasabb minőségi szinten történő gazdasági-társadalmi fejlődését, valamint az egész nép anyagi és szellemi jólétének szüntelen növekedését. Szívünk legmélyéből az egész nemzettel együtt mi is hosszú életet és boldogságot, sok nagy beteljesedést kívánunk ennek a hőn szeretett Elena Ceausescu ,elvtársnőnek és egész családjának, hogy ugyanolyan energiával és tisztánlátással vezesse a román nép sorsát a szocializmus és kommunizmus napfényes útján. A PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM távirata rámutat: Látnoki és merész gondolkodása, a gazdasági elmélethez és gyakorlathoz, valamint a gazdasági-társadalmi tevékenység minőségi vetületei fokozásához való hozzájárulása abban nyert betetőzést, hogy eredeti és átfogó felfogást dolgozott ki az egyre magasabb hatékonyság megvalósítására az összes tevékenységi területeken. Mindez számunkra, kommunisták és az összes dolgozók számára nagy jelentőséggel bír a munkásönigazgatás és önálló gazdasági-pénzügyi gazdálkodás elveinek töretlen megvalósításában, szocialista demokráciánk szüntelen mélyítésében és tökéletesítésében, valamint a Román Kommunista Párt XII. kongreszszusán és az 1982. decemberi Országos Konferenciáján elfogadott határozatok teljesítésében. Egyben megfogadjuk, hőn szeretett és tisztelt főtitkár elvtárs, hogy útmutatásai alapján tántoríthatatlanul küzdeni fogunk az egész pénzügyi tevékenység magasabb minőségi színvonalra történő emeléséért, hogy újabb nagyszerű megvalósításokkal köszöntjük az idei eseményeket — az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. évfordulóját és a párt XIII. kongresszusát. A MEZŐGAZDASÁGI és ERDÉSZETI TUDOMÁNYOK AKADÉMIÁJÁNAK távirata rámutat: Akadémiánk tagjai, a kutatók, a tudományos kutató és a technológiatervezési egységek, valamint a mezőgazdasági, erdészeti és vízgazdálkodási egységek összes dolgozói, élükön a kommunistákkal több mint öt évtizedes forradalmi munkásságának és születésnapjának az évfordulója alkalmából, őszintén és melegen azt kívánják, éljen soká, legyen boldog és egészséges, bírjon jó munkaerővel szocialista hazánk és egész népünk javára és prosperitására. Lelkesítően hat ránk az a tény, hogy ön közvetlenül, lankadatlanul és értékes módon vesz részt a tudományos alkotómunka orientálásában és vezetésében, amit a számos gyümölcsöző, a kutató egységekben tett látogatása, illetve szervezett munkatanácskozása alkalmából is tapasztaltunk. Biztosítjuk, hogy lankadatlanul fogunk küzdeni annak érdekében, hogy kidolgozzuk és gyakorlatba ültessük a romániai új agrárforradalom megvalósításának legértékesebb és leghatékonyabb megoldásait. A MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM távirata hangsúlyozza: Minisztériumunk valamennyi dolgozója mélységes nagyrabecsüléssel, szeretettel és nagy hálával gondol önre, mélyen tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, azért a lankadatlan tevékenységéért, amelyet már zsenge ifjú korától kezdve a szocializmus és kommunizmus nemes eszményeinek Románia földjén való diadaláért folytat. Napjainkban a szocialista Románia elsőrendű helyet vívott ki magának a világ nemzetei sorában, hazánk tekintélye elválaszthatatlanul kapcsolódik az ön arra irányuló kitartó tevékenységéhez és erőfeszítéseihez, hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, hogy szigorúan tiszteletben tartsák a szuverenitás, a függetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás elveit, a törvényességen, kölcsönös tiszteleten, a teljes jogegyenlőségen, a béke és az együttműködés szellemén alapuló új kapcsolatok honosodjanak meg az államok közt. A legnemesebb tisztelet és nagyrabecsülés érzelmeitől áthatva az ország legmagasabb törvényhozási fórumának képviselői, nagyra értékelik felbecsülhetetlen és döntő hozzájárulását a párt XII. kongresszusa és Országos Konferenciája határozatainak kidolgozásához és valóra váltásához, pártunk és államunk egész bel- és külpolitikájának megalapozásához és életbe ültetéséhez — emeli ki a NAGY NEMZETGYŰLÉS BUKÓJÁNAK távirata. Tekintélyes elméleti, és gyakorlati műve, forradalmi szelleme és az önt jellemző magas rendű vezetői erények biztosítékot képeznek arra, hogy a román nép a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésében és Románia kommunizmus felé haladásában elért újabb és egyre jelentősebb sikerekkel fogja köszönteni az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. évfordulóját és a párt XIII. kongresszusát. A szocialista kereskedelem dolgozói nevében ünnepélyesen megfogadjuk, hogy teljes határozottsággal és hozzáértéssel, a magas kommunista igényesség szellemében fogunk dolgozni a párt XII. kongreszszusán és Országos Konferenciáján kijelölt történelmi jelentőségű célkitűzésekből, az 1984. évi egységes országos gazdasági-társadalmi fejlesztési tervből és az egész ötéves tervből, az önigazgatási és önellátási programból, valamint az ön kezdeményezésére és közvetlen irányításával kidolgozott, a haza szakadatlan haladását célzó és szocialista demokráciánk legmagasabb fórumain elfogadott külön tervekből ránk háruló feladatok példás teljesítéséért — hangzik a BELKERESKEDELMI MINISZTÉRIUM távirata. Odaadással és határozottan fogunk dolgozni azért, hogy újabb jelentős eredményekkel köszöntsük az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. évfordulóját és a Román Kommunista Párt XIII. kongresszusát. A meghatódottságtól teli ezen ünnepi pillanatokban, amikor egész nemzetünk egy emberként szíve mélyéből a megkülönböztetett nagyrabecsülés és forró szeretet érzésével gondol önre — mutat rá a BUKARESTI METRÓ VÁLLALAT PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK távirata — a bukaresti metró építői, munkásai, mesterei, mérnökei és technikusai és mindazok, akik erejükkel és szenvedélyükkel valóra váltják egyik ragyogó kezdeményezését és a főváros lakosainak egyik régi vágyát — a metrót —, az egész néppel együtt nagy melegséggel és hűséggel, magasrendű nagyrabecsüléssel, mélységes hálával forró hódolatukat tolmácsolják. Ebből a boldog alkalomból biztosítjuk, hogy teljes mértékben mozgósítottuk erőinket a Román Kommunista Párt XII. kongresszusa és Országos Konferenciája határozatainak, valamint azon útmutatásainak az életbeültetésére, hogy 1985 végéig a főváros metróhálózata elérje a több mint 35 kilométert. Születésnapja alkalmából gondolatunk, az ORSZÁGOS VÍZÜGYI TANÁCS, valamint az alárendeltségébe tartozó kutató, tervező, kivitelező és üzemeltető egységek valamennyi kommunistájának és dolgozójának a gondolata — mutat rá a távirat — mélységes hálával száll önhöz, pártunk kiváló forradalmi harcosához, a jelenkori világ kiemelkedő politikusához, akinek erőteljes személyisége és forradalmi szelleme ösztönözte és szüntelenül munkára és harcra mozgósítja munkásosztályunkat, egész népünket. Ugyanakkor kifejezzük azt a megingathatatlan elhatározásunkat, hogy semmi erőfeszítést nem kímélve, életbe ültetjük az ön útmutatásai alapján kidolgozott, a biztos és állandó mezőgazdasági hozamokat szavatoló országos program előirányzatait, amelyek alkalmazása az ön közvetlen irányításával megy végbe. A TURISZTIKAI MINISZTÉRIUM távirata rámutat. Ezen a nagyszerű évfordulón kérjük, engedje meg, hogy a legnagyobb tisztelet, nagyrabecsülés és értékelés érzéseitől áthatva az ország egyöntetű gondolatához csatlakozva, a kommunisták és a turisztikában tevékenykedő összes dolgozók nevében szívünk mélyéből a legtiszteletteljesebben gratuláljunk. Megfogadjuk ön előtt, hőn szeretett és tisztelt főtitkár elvtárs, hogy határozottan és kitartóan, teljes energiánkkal és hozzáértésünkkel, a legnagyobb szeretettel és forradalmi odaadásunkkal fogunk munkálkodni annak érdekében, hogy 1984-ben döntő fordulatot valósítsunk meg a román turizmus átalakításában és fejlesztésében, a párt XII. kongresszusa és Országos Konferenciája dokumentumaiból ránk háruló összes feladatok példás teljesítéséért, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megvalósítását és Románia kommunizmus felé haladását végzó pártmostani töretlen valóra váltásáért. Születésnapja számunkra, a BUKARESTI POLITECHNIKAI INTÉZET diákjai, tanerői és egész dolgozó személyzete számára — emeli ki a távirat — alkalmat nyújt ahhoz, hogy kifejezésre juttassuk nagyrabecsülésünket és értékelésünket, határtalan szeretetünket és hálánkat a párt és az állam élén kifejtett ragyogó tevékenységéért. Magasrendű nagyrabecsülésünkkel és az ön iránt táplált forró hódolatunkkal egyidejűleg születésnapja és több mint öt évtizedes forradalmi tevékenysége alkalmából biztosítjuk önt a fővárosi Politechnikai Intézet közössége nevében, hogy megingathatatlan elhatározásunk, hogy munkánk révén mindent megtegyünk a nap mint nap nyújtott magasztos példamutatásának követésére, odaadással és forradalmi energiával munkálkodva a párt XII. kongresszusán ésOrszágos Konferenciáján kijelölt történelmi célkitűzések valóra váltásáért. Egész népünkkel együtt a VÖRÖSKERESZT TÁRSASÁG tagjai jól tudják, hogy a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom Románia ősi földjén történő építése művében elért kiemelkedő eredmények elválaszthatatlanul az ön nevéhez, forradalmi, tekintélyes és lankadatlan munkásságához kapcsolódnak, aki több mint öt évtizede szolgálja az ország és a nép létérdekeit, szeretett hazánknak a haladás és civilizáció egyre magasabb csúcsaira való emelését — mutat rá a távirat. Az a magas rendű nemzetközi tekintély, amelynek manapság Románia világszerte örvend a béke, a szabadság és függetlenség eszményei, az új, az enyhülési, az összes országok és népek közötti együttműködési politika, az emberiséget manapság foglalkoztató nagy és súlyos kérdések békés úton történő rendezése, a leszerelés — elsősorban a nukleáris leszerelés — megvalósítása és a háborúknak a társadalom életéből mindörökre való kizárása eszményei érvényesítéséhez és megvalósításához való felbecsülhetetlen értékű hozzájárulásának köszönhető. A POLGÁRI repülési FŐOSZTÁLY távirata rámutat: Az ön magas személyisége iránti legmélyebb nagyrabecsüléstől, tisztelettől és értékeléstől áthatva kérjük, engedje meg, hogy születésnapja alkalmából szívünk mélyéből a legmelegebben és legőszintébben gratuláljunk, jó egész• A pártfőtitkár hosszas, a nagy szabadság- és függetlenségi törekvések valóra váltásáért, a szocialista Románia szüntelen felvirágoztatásáért folytatott forradalmi munkásságának messzemenő nagyrabecsülése • Egész népünk kifejezi határtalan büszkeségét, hogy Nicolae Ceausescu elvtárs személyében a leszerelésért, egy nukleárisfegyver-mentes, jobb és igazabb világ megteremtéséért, az összes népek élethez, békéhez való szent jogának megvédelmezéséért folytatott küzdelem lankadatlan harcosát tisztelheti A KOMMUNISTÁK, HAZÁNK MINDEN FIA SZÍVE MÉLYÉBŐL ERŐT, EGÉSZSÉGET, HOSSZÚ ÉLETET KÍVÁNNAK PÁRTUNK SZERETETT VEZETŐJÉNEK, ORSZÁGUNK ELNÖKÉNEK, NICOLAE CEAUSESCU ELVTÁRSNAK Üdvözlő táviratok NICOLAE CEAUSESCU elvtárshoz az ország minden részéről séget, teljes munkabírást, hosszú és napfényes életet kívánjunk a román nép javára és boldogságára, hazánk dicsőségére. A román nép létérdekei és a béke egyetemes ügye töretlen szolgálatában tanúsított felemelő példamutatásától mozgósítva biztosítjuk, mélyen tisztelt és szeretett főtitkár elvtárs, hogy egész népünkkel együtt a polgári repülés egész dolgozó személyzete, élükön a kommunistákkal, minden erőfeszítést meg fog tenni és egész munkaképességét latba veti a párt XII. kongresszusán és Országos Konferenciáján, valamint, az 1983. év végén az RKP KB plenárisán és az MGY ülésszakán hazánk idei gazdasági-társadalmi fejlesztésére elfogadott programokban a polgári repülés számára kijelölt feladatok teljesítéséért. Az ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTTANÁCS táviratában ez áll: Szívünk mélyéből nagyra értékelve egész elméleti és gyakorlati munkásságát, szocialista haladásunk és civilizációnk ügyének szentelt rendkívüli hozzájárulását, valamint a világbéke érvényesítésében szerzett érdemeit, ebből az alkalomból is szeretnénk kifejezni osztatlan csatlakozásunkat és egyetértésünket a pártunk és államunk által, élén önnel, következetesen érvényesített bel- és külpolitikához, s egyben forró hódolatunkat tolmácsolni a haza és népünk szolgálatában kifejtett odaadásteli munkájáért és harcáért. Az olimpiai évben feltett szándékunk mindent elkövetni egész tevékenységünk minőségi színvonalának emeléséért, hogy a román sport tiszteletére és büszkeségére tekintélyes nemzetközi eredményeket érjünk el. Biztosítjuk, hogy töretlenül fogunk munkálkodni annak érdekében, hogy a román trikolór a legmagasabb árbocon, lengjen,a sportolóink pedig a világ ifjúsága és népei közti béke és barátság igazi üzenetvivői legyenek. Az ÚJSÁGÍRÓK TANÁCSÁNAK távirata hangsúlyozza: Mélységesen megtisztelve érezve magunkat a ránk bízott küldetésért, az ön művéből fakadó merész gondolatokra és határozott orientációkra támaszkodva, biztosítjuk, hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceausescu elvtárs, arról a megingathatatlan elhatározásunkról, hogy minden erőfeszítést megteszünk, szüntelenül gazdagítani fogjuk politikai és szakmai felkészülésünket, hogy ily módon a számunkra, kommunista újságírók számára meghatározó nagy felelősség magaslatán álljunk, egyre jobban megfeleljünk az ön által megfogalmazott magasrendű, mélysége- sen hazafias és forradalmi elvárásoknak. Szívünk mélyéből azt kívánjuk önnek, éljen soká, hőn szeretett és tisztelt Nicolae Ceaușescu elvtárs, és egyben biztosítjuk, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nemzet társadalmi-politikai és kulturális nevelői életében hozzájárulásunk maximális felelősségű és hatékonyságú legyen, beilleszkedve a pártunk és államunk bel- és külpolitikájának töretlen valóra váltását célzó általános erőfeszítésekbe. Arra fogunk törekedni, hogy valamennyi akciónk büszkeséggel, határozott és forradalmi feladatvállalással tükrözze azt a nagyszerű példamutatást, amelyet ön sugall és amely manapság az egész világon tiszteletnek és megbecsülésnek örvend. Több mint 50 évi forradalmi munkásságának és születésnapjának évfordulója alkalmából Nicolae Ceausescu elvtársnak, a párt főtitkárának, Románia Szocialista Köztársaság elnökének számos üdvözlő táviratot küldtek a municipiumi, városi és községi pártbizottságok, az RKP alapszervezetei, szakszervezetek, ifjúsági és nőszervezetek, más társadalmi és tömegszervezetek, minisztériumok, központi intézmények, gyárak, kombinátok, más ipari egységek, építőtelepek, állami mezőgazdasági vállalatok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek, mezőgépészeti állomások, kutató- és tervezőintézetek, alkotási szövetségek, művelődési és oktatási intézmények, a sajtó, egészségvédelmi, kereskedelmi és katonai egységek munkaközösségei, külföldi nagykövetségeink dolgozói, politikai, gazdasági és tudományos-kulturális életünk személyiségei, pártaktivisták, román, magyar, német és más nemzetiségű dolgozók az összes tevékenységi területekről, valamint a vallásfelekezetek képviselői. Az egész ország területéről érkezett és emelkedett hangú üzeneteket tolmácsoló táviratok egész népünk forró szeretetét és mélységes hűségét fejezik ki Nicolae Ceausescu elvtárs iránt, valamint a haza haladása, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom hazánkbeli építése szolgálatában kifejtett ragyogó tevékenysége iránti nagyrabecsülést és hálát. A forró szeretet, a mélységes tisztelet és nagyrabecsülés gondolatait és érzelmeit juttatva kifejezésre, az öszszes kommunisták, az egész párt, valamennyi dolgozó és egész nemzetünk nagyra értékeli a párt főtitkárának, az ország elnökének legzsengébb ifjú korától kezdve a román nép nemes eszményeiért, valamint a szocializmus és kommunizmus drága hazánk földjén való diadaláért folytatott forradalmi harc ügyének szentelt életét és tevékenységét. Az emelkedett hangú üzenetek kinyilvánítják az összes dolgozók egyöntetű fogadalmát, hogy semmi erőfeszítést nem kímélve fognak munkálkodni a párt XII. kongresszusán és Országos Konferenciáján kijelölt feladatok, a Nicolae Ceausescu elvtárs által adott orientációk és útmutatások teljesítéséért, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítését és Románia kommunizmus felé haladását célzó történelmi jelentőségű program életbeültetése érdekében.