Előre, 1984. március (38. évfolyam, 11278-11304. szám)
1984-03-01 / 11278. szám
ELŐRE — 1984. március 1 A TERÜLETI ÖNIGAZGATÁS ÉS ÖNELLÁTÁS A SZERZŐDÉS KÖTELEZ A Déva melletti Sólymos község termelési, felvásárlási és áruforgalmazási szövetkezetének székházában a februári állatösszeírás végeredményének ismeretében ültünk le beszélgetni Iona Viorica szövetkezeti elnökkel és Mandula Ioan néptanácsi vb-titkárral. Nem először jártunk ebben a közigazgatásilag Déva municípiumhoz tartozó községben, de most az első alkalom, hogy a szövetkezet vezetőségét a községben találtuk, minthogy 1983. június elsejével kezdődően a helyi pártbizottság, a néptanács kérésére és Csornei Mária községi polgármester közbenjárására a szövetkezet székhelyét a közeli Déváról a községközpontba tette át, s ezzel a helyi önigazgatás és önellátás igen fontos láncszeme, eszköze került igazi helyére: oda, ahol a szerződéseket is kötik, ahol a mezőgazdasági terményeket az önellátási és a központi állami alap részére felvásárolják, és ahol a szövetkezet 2071 tagja is él és valamilyen hasznos tevékenységet folytat. A községről még annyit elöljáróban: 4450-en lakják, és csak részben szövetkezetesített. Egyetlen mezőgazdasági termelőszövetkezete van, ez is Sólymoson székel, amelyhez hat faluban ugyanannyi brigád tartozik. A férfilakosság egy része ingázó ipari munkás, de a legtöbben mezőgazdasági területtel rendelkező mtsz-tagok is, amiért az önellátás megalapozásában a helyi vezetés nagyon is számít segítségükre, hozzájárulásukra, még érthetőbben: a gazdaságaikból kikerülő, az államnak szerződéses alapon szállított termékeikre, állataikra. Ha a számok nyelvén akarjuk mindezt kifejezni, az 1983-as eredményeket sorolhatjuk: 85 tonna marhahús — az előirányzott mennyiség kétszerese —, 13,2 tonna sertéshús, 3 tonna juhhús, 258 kiló nyúlhús, jelentős menynyiségű tehén- és juhtej, méz, tojás, szárnyas, éticsiga, zöldség és gyümölcs, olajosmagvak és még sok minden került ki a községből. — Eredményeink még jobbak is lehettek volna, ha minden szerződő gazda állampolgári és vállalt felelőssége tudatában cselekszik és szállít — mondotta Iona Viorica szövetkezeti elnök. — Még mindig nem világos mindenki előtt az, hogy egy megkötött szerződés jogokkal, de kötelezettségekkel is együtt jár. Egyesek csak a jogokról beszélnek, a kötelezettségeiket pedig szépen elfelejtik. Mert mi mással magyarázható az, hogy például a 200—200 liter tehéntej leszállítására szerződött egyes bolhoki tehenesgazdák csak néhány liter tejet adtak le a tőlük 200 méterre levő tejátvevő központban. Mi nem köteleztük őket szerződéskötésre, legtöbb: elmagyaráztuk mindenkinek a rendszer előnyeit, azt, hogy a törvényes ár mellett bizonyos feltételek teljesítése esetén felárat is fizetünk és koncentrált takarmányt biztosítunk, itt nálunk minden 100 liter leadott tej után 15 kiló korpát adunk. A rendszer további előnye: a tejjel nem kell a városba utazgatni, a haszon egy részét nem viszi el a szállítás ára. Nem beszélve arról, hogy a helyi néptanács költségvetési bevételének jelentős részét fordította a múlt évben is a községi legelők feljavítására — kapcsolódott a beszélgetésbe Mandula Ioan néptanácsi vb-titkár. — Úgy terveztük, hogy a község egyes falvaiban újravetett 18 hektárnyi községi legelőt három évig, amíg a legeltetés szünetel rajta, kaszálóként hasznosítjuk, és részes kaszálásra éppen a szerződést kötött gazdáknak adjuk ki. Erről a tervünkről nem szeretnénk lemondani, ezért szorgalmazni fogjuk, hogy az egységes program előírásai szerint az mtsz-hez átkerülő községi legelőket az egyéni gazdák és a szövetkezeti tagok takarmánygondjának enyhítésére ezután is igénybe vehessük. Ezután a beszélgetés az egységes programra és a községben levő állatállományra terelődött. — Örömmel végeztük az állatszámlálás adatainak összesítését — folytatta a vb-titkár —, mert egy év alatt növekedett az állomány. A szarvasmarhák száma 1449-ről 1625-re emelkedett, ebből 875 a fejőstehén és üsző. A juhoknál 1204-ről 1474-re nőtt az állomány, a sertéseknél elérte az 1724 főt, és a kisállatoknál is növekedett. Persze távol állunk még a lehetőségektől és a kivánt szinttől, de valami már elkezdődött. A kiteljesedést az egységes programtól várjuk és természetesen attól, hogy a gazdák átérzik a saját gazdaságukban folytatott mezőgazdasági termelés, állattartás fokozásának jelentőségét, egyfelől a családi önellátás, majd a községi önellátás megteremtése, másfelől a központi mezőgazdasági alapnak szállított termékmennyiségek növelése érdekében. Ezt az akciót jól előkészítettük. Már jó ideje csak erről beszélünk a gazdákkal az mtsz közgyűlésén, a falugyűléseken, a termelési, felvásárlási és áruforgalmazási szövetkezet közgyűlésén, a néptanácsi ülésszakon és nem utolsó sorban a községi pártbizottság bővített plenáris ülésén. S már megszülettek az első eredmények is. — Ha már szóba kerültek az idei eredmények — vette át a szót újra az elnöknő —, jegyezze le ezeket is. A terv szerint 253 sertésre kell szerződést kötnünk, eddig 150-re sikerült megkötnünk. A 7900 hektoliter tehéntejből 1940 hektoliterre kötöttünk szerződéseket. Tudom, ez kevés, itt viszont nehéz dolgunk lesz, mert ehhez a mennyiséghez kevés az állat; a 875 tehéntől és elsőborjas üszőtől nekünk a tehenenként 830 literben meghatározott megyei átlag felett kell szerződéseket kötnünk. Mi természetesen azért mindent megpróbálunk, hogy ez sikerüljön. Továbbá, 207 juh és bárány leszállítására szólnak a feladatok, ebből 70 állatot tudunk ezidáig felmutatni, de természetesen az akció folytatódik, úgy is mondhatnám: csak ezekben a napokban teljesedik ki igazán. Amit mindenképpen el kell még mondanom: a sertés-, a szarvasmarha-tartási szerződéseket kötött gazdáknak, valamint azoknak, akik tejszállításra vállalkoztak, a már említett törvényes ár és felár mellett mi szemestakarmányt — szemeskukoricát és korpát — biztosítunk. Ezt a tavaly is kiadtuk, tehát mi a vállalt vagy nevezzem inkább törvényes kötelezettségünknek maradéktalanul eleget tettünk. A takarmányt most is megadjuk azoknak, akiknek jár. A község falusi boltjaiban jelenleg 5 tonna szemeskukorica és 4,5 tonna korpa vár kiosztásra, ezen tehát nem múlik a szerződéskötés. Csak a gazdák némelyike látná be, hogy az ő érdekük is, ha velünk szerződnek — zárta szavait az elnöknő. Úgy érezzük, az elmondottakhoz szükségtelen mást is hozzátenni. A valóságot, a lehetőséget, az elvárásokat a helyi vezetés és a feladatok végrehajtását végző szövetkezetisek nagyon is jól ismerik. Még csak annyit: a felvilágosító munka nem merülhet ki az év eleji gyűlések, ülésszakok megtartásában, az egységes program kifüggesztésében. Az abban foglalt előírások — amelyek már a saját programokba is átkerültek — csak akkor változhatnak át terménymennyiségekké, hozamokká, értékekké, ha a gazdák azokat ténylegesen megtermelik és az erre felhatalmazott állami vagy szövetkezeti szerveken keresztül értékesítik, saját és a társadalom érdekében. De ehhez Sólymoson is, máshol is még nagyon sokat kell tenni, cselekedni... Deák Levente NAGY HOZAMOKNAK ALAPOZNAK (Folytatás az 1. oldalról) trágya felhasználásával olcsóbban termeltek, kevesebb műtrágyára volt szükség a farmon. .. S* , „ m A termő gyümölcsösben a terméshozatal irányításának módszere a metszés; ezt eltérő módon alkalmazzák a klasszikus és a belterjes rendszerű parcellákon, ugyanakkor almafajtánként is változó módszerrel dolgoznak. A Jonathan almafajtánál például az ágvégeket is levágják, s ezzel a lisztharmat okozta károkat sikerült csökkenteni, míg a Starkrinson almafajtánál a csaprametszéssel vagy csapravágással befolyásolják kedvezően a rügyek fejlődését. A metszéssel kapcsolatban még annyit, hogy Seini-ben júliusban rendszeresen végzik a zöld vagy nyári metszést, s ezzel elérik azt, hogy a fák koronája közé több napfény jusson. Noha többletmunkát jelent, a módszerrel kedvezően befolyásolják a gyümölcs minőségét. A fák higiéniai állapotának megőrzésével, vagyis azzal, hogy szép, egészséges állomány kialakítására törekszenek, megbetegedéseket is megelőznek a farmok. Nem térünk ki a kötelezően elvégzett növényvédelmi munkákra, az előrejelző állomások által “előírt időpontban történő permetezésekre, csupán arra hívnánk fel még a figyelmet, hogy rendszeresen gondoskodnak a hiányok pótlásáról, s a klasszikus rendszerű gyümölcsösben nem kerüli el a figyelmet a faállomány sűrűségének kérdése, tehát rendszeres tevékenységet jelent a faállomány gyarapítása is. Az 1984-es esztendőt is élénk munkával kezdték a farm dolgozói, de tegyük hozzá, az, hogy jól halad az idénytevékenység, a fák termőremetszése annak tulajdonítható, hogy ezzel sem vártak; amint a fák nyugalmi ideje beköszöntött, előkerültek a csattogó ollók, s a munkának kedvező napokat kihasználva elérték, hogy a terület nagy részén túljutottak e tennivalón. A téli permetezés ugyancsak időben lezajlott, ezért előlegezhető a bizalom, hogy biztos és nagy hozamot érnek el ebben az esztendőben is a seim-i gyümölcstermesztők. A fővárosi Intercontinental Szállodaipari Vállalat Continental szállodája és étterme (a hozzátartozó vendéglátóipari egységekkel: borozó, rusztikus étterem, nappali bár, cukrászda saját laboratóriummal, külön helyiség a nemdohányzóknak) Bukarest igen forgalmas útjának — a Calea Victoriei — egyik útkereszteződésénél található. Világvárosi elegancia, kényelem. Nemzetközi rangú konyha. Osztályon felüli szolgáltatások. A hazai vendégek, külföldi turisták, üzletemberek körében nagy elismerésnek örvend. Az étterem egyik kiváló dolgozója Boldizsár Zoltán. Fölkerestük munkahelyén. Éppen hétfő lévén, szünetelt a zene. Ilyenkor későbben gyülekeznek a vendégek. Jutott idő tehát rövid beszélgetésre. Szorgalmas, szakmájában tehetséges ember sorsával ismerkedtünk meg. Egyben betekintést nyertünk az étterem életébe, emberközi kapcsolataiba. Boldizsár Zoltán kolozsvári születésű. A szakma iránti vonzódása már gyermekkorában kialakult. Édesapja is megbecsült vendéglátóipari dolgozó. Boldizsár Zoltán szülővárosában végezte a vendéglátóipari szakiskolát. Már diákként kitűnhetett lelkiismeretességével, rátermettségével, hiszen első munkahelye Kolozsvár akkor legrangosabb étterme, a Continental volt. Őszinte hálával emlékezik első mestereire, akik okosan, türelmesen tanították, és mindig nagyon emberségesen bántak vele. Novák Sándor, a Dolha testvérek, a Szász testvérek, József és Béla hozzásegítették ahhoz, hogy az elméleti tudás mellé megszerezze a gyakorlati jártasságot, elsajátítsa a mesterség csínját-bínját. Ők irányították első lépéseit: hogyan kell a vendéget fogadni, miképpen kell kiszolgálni, mit kell tenni, hogy jól érezze magát. És visszakívánkozzék máskor is. Alig telt el néhány év és Brassóban egy szakmai tapasztalatcserén fölfigyelt a kolozsvári Boldizsár Zoltánra a Carpat Vendéglátóipari Vállalat tekintélyes vezetője, Ion Cerbonicu, és meghívta a brassói Carpal étterem munkaközösségébe. Nyáron a vállalat képviseletében a tengerparton a Scoica étterem vezetője volt. A 400 férőhelyes komplex vendéglátóipari egység szolgáltatásait jobbára nyugatnémet vendégek vették igénybe. Innen küldték féléves tapasztalatcserére Németország Szövetségi Köztársaságba, hogy megismerkedjék az ország vendéglátási szokásaival, a mesterség helyi, jellegzetes fogásaival, és egységvezetői munkájában majd gyümölcsöztesse tapasztalatait. A tengerparti vendéglátás stílusát hozzáigazítja a turisták szokásaihoz, jobban szolgálja igényeiket, kellemesebbé tegye itt-tartózkodásukat. A fél évből két év lett. Dolgozott fürdőhelyen és nagy iparvárosokban. Baden-Badenben, Hamburgban, Kölnben, Münchenben, Dortmundban. Később Csehszlovákiában abban a megtiszteltetésben volt része, hogy Karlovy-Varyban a Cristal étteremben működhetett, amely a világhírű fürdőhely legelegánsabb, legjobb étterme. A bukaresti Continental éttermében 12 éve dolgozik mint teremfelelős. Versenyvizsgával került ide. Az Intercontinental képviseletében nyaranként a tengerparton dolgozik. Kamatoztatja a tapasztalatcseréken gyarapító, továbbfejlesztett mesterségbeli tudását. A Modern és Miorija éttermeket vezette, amelyek a tengerpart legelegánsabb, legkedveltebb vendéglátóipari egységei közé tartoznak. — Most pedig nyárig teremfelelős a Continental étteremben. Mi a munkaköre? — Az étteremnek két teremfelelőse van. Aurel Nicolae, az egység vezetője látja el a teendőket az egyik váltásban, jómagam a másikban. A teremfelelős feladata gondoskodni arról, hogy a kiszolgálás tökéletes rendben történjék. Fogadja a vendégeket, fölveszi a rendelést, közvetíti a pincéreknek és figyelemmel kíséri, hogy a kiszolgálásban semmi hiba ne legyen. Ugyanő látja el egy-egy társaság vagy hivatalos megbeszélés partiasztala körüli teendőket, a terítéstől a kiszolgálásig. — A napi menü összeállításában van-e szerepe, beleszólása? — Hogyne. A főszakács mindig megtanácskozza a másnapi menüt az étterem vezetőjével és a teremfelelőssel. Az ételválaszték az Intercontinental vállalat jellegének megfelelően más népek ételeiből, valamint a román konyha hagyományos fogásaiból áll össze. Naponta 60 féle ételfogás készül. Délben, a bejárat közelében, kis kiállításon mutatjuk be érkező vendégeinknek hideg és meleg főztjeinket. A vendég így nemcsak az étlap — mondjuk, zsákbamacska — alapon dönt. Látja is, kiválaszthatja, amit fogyasztani kíván. A választék igen nagy. Vannak egész nap fogyasztható hideg és meleg készítményeink és naponta változó fogásaink — ebédre. — A teremfelelős meg tudná-e főzni a napi menüt? — Természetesen. A szakácsok segítségével. Hiszen a teremfelelősnek már a vendégeknek való ajánlás végett is tudnia kell, hogy egy fogás miből, hogyan készül, milyen fűszerekkel, technikával. Bizonyos deszszerteket éppen a teremfelelős készít el a vendég szeme láttára. Rendelésre a vendég elé kerül a meleg asztal, és ott sül meg a crépe süzette, a narancsos palacsinta, a fagylalttal töltött lángolt piskóta, fő a török kávé... Minden ilyen készítmény egy újabb vizsga számomra is. — Megtörtént-e, hogy nem sikerült? — Soha. Igaz, szeretek is bíbelődni vele, mert öröm az, amikor a vendég megkóstolja ...és jó étvággyal elfogyasztja. — Az ésszerű táplálkozás követelményei miképpen érvényesülnek a Continentalban? — Elsősorban abban, hogy a levesek sűrítésére egyáltalán nem használunk rántást. Egyetlen esetben teszünk kivételt: a pacallevesnél. A mártásokat zöldséggel, az alapanyaggal sűrítjük. Zsírt nem tartunk a konyhán. Vannak diétás készítményeink is: főtt hal, csirke, sovány rostonsült, és a vendég kérésére egyebeket is készítünk. Manapság a vendég egyre inkább nem a mennyiséget, hanem a minőséget igényli. Igyekszünk lépést tartani a nemzetközi gasztronómiai követelményekkel. Ebben a főszerep Zonderban főszakácsunké, aki a hazai hagyományos ételeket és a külföldi konyhák ételkülönlegességeit igen ízletesen, egészségesen, étvágygerjesztő fűszerezéssel készíti. — Erdélyi ételek szerepelnek-e az étlapon? — Hogyne. Gulyásleves, erdélyi szelet, vargabéles... — A gulyáslevesbe köménymagot tesznek-e? — Apróra törve zsiradékban megfuttatjuk, így erősebb az íze. — Milyen az ételek és szeszszes italok fogyasztásának aránya? — Nagyvonalakban egészséges. Általában ajánljuk az előitalokat is. Utána attól függően, hogy milyen ételfogást rendeltek, hozzá a megfelelő borokat. Kis kancsókban is felszolgálunk bort, negyed litert, fél litert, ki mennyit rendel. — Egy marosvásárhelyi pincér mondotta, hogy a jó szakács meg pincér igen kevés alkoholt fogyaszt, mert másképp nem érzi kellőképpen az ételek ízét. — Én munkaidőben soha egy korty alkoholt nem iszom. Esetleg munkaidő után megiszom otthon a feleségemmel egy pohár sört. — Elnézést az Indiszkrét kérdésért. Otthon ki főz? — Fölváltva. A feleségem is remekül főz. De a lányom születésnapján mégis én voltam a szakács. — És ha vendéglőbe hívja meg a feleségét, hova térnek be? — Bukarestben szívesen megyek a Capóba, a Berlinbe. — Kolozsvár-Napocán? — Még mindig a Continentált tartom a legjobb étteremnek. De meg kell mondanom, most már vetélytárs a Belvedere és a Sport szállók étterme. — Visszaérkeztünk Kolozsvár- Napocára. Innen indult el és ma a főváros egyik legkiválóbb vendéglátóipari szakembere. Mégis mi a nyitja ezen a pályán az előrehaladásnak? — Édesapám, az iskola és később idősebb kollégáim arra tanítottak, hogy lelkismeretes, szorgalmas, becsületes legyek. Én soha senkit be nem csaptam. Mindig a legjobbat, a legmegfelelőbbet ajánlottam. Igyekeztem mindenkihez kedves, előzékeny lenni. Ahogy belép az ajtón valaki, már látom, tudom, miként viselkedtem, hogy jól érezze magát, pihenjen, szórakozzék. És máskor is visszatérjen. Édesapám mondta: minden borbélynak van fésűje, ollója. És mégis, van jó borbély is, meg rossz is, így van ez a mi szakmánkban is. Én nem mondom, hogy néha nem fáradok el. Fizikailag, idegileg igénybe veszi az embert ez a munka. Mégis minden nap alig várom, hogy újra bejöhessek dolgozni... Még megnézem a patikatisztaságú konyhát, a mosogatóberendezéseket, váltok néhány szót a pénztárosnővel. Búcsúzás előtt bepillantok az étterembe. Pincérek sietnek ételkülönlegességekkel, fajborokkal, desszertekkel megrakott tálcákkal. Sokan fogyasztanak kávét. Nem is csoda, Bukarestben itt főzik a legjobb kávét. Osztályon felüli szolgáltatások, osztályon felüli árakon. Boldizsár Zoltánnak most már sok a tennivalója. Búcsújában elmondja, hogy bukaresti tartózkodása alatt is rendszeresen olvasta-olvassa az Előrét, és nagyon köszöni, hogy fölkerestük. Béres Katalin VENDÉGRE VÁRVA JAVADALMAZÁS (Folytatás az 1. oldalról) Ieenidő előtt, melyet pártunk XIII. Kongresszusa fog fémjelezni. Addig is, kiváló eredményeket elérve szeretnék meghálálni azt a gondoskodást, melylyel pártunk és államunk övezi az e nemzetgazdasági ágban dolgozókat is. TEHENÉSZ ív. Ágazati csoport, il fokozat Tarifán* javadalmazás Javadalmazásmárcius 1-ág március 1-től gyarapodás 2 359 lej 2 489 lej +130 lej A szolgálati pótlék növekedése az eddigi 10 százalékról 15 százalékra, vagyis 236 lejről 373 lejre — egyazon egységnél eltöltött 20 évi szolgálat után — valamint az akkordpótléknak 189 lejről 199 lejre való emelése a tervteljesítésnek 8 százalékos túlszárnyalásakor a havi jövedelmet 2814 lejről 3091 lejre emeli, vagyis 277 lejjel növeli. Állami mezőgazdasági vállalatban DOLGOZÓ AGRÁRMÉRNÖK 27. OSZTÁLY, 4. FOKOZAT A szolgálati pótlék növekedése az eddigi 10 százalékról 15 százalékra — vagyis 335 lejről 528 lejre — egyazon egységnél eltöltött 22 évi szolgálat után — valamint az akkordpótléknak 167 lejről 176 lejre való emelése a tervteljesítésnek 5 százalékos túlszárnyalásakor a havi jövedelmet 3852 lejről 4224 lejre emeli, vagyis 372 lejjel növeli. . Tarifális javadalmazás Javadalmazásmárcius 1-ig március 1-től gyarapodás 3 350 lej 3 520 lej +170 lej ZSOMBOLYA - A MILLIÁRDOS ÁRUTERMELÉS MEGVALÓSÍTÁSA CÉLKITŰZÉSÉNEK KÜSZÖBÉN (Folytatás az 1. oldalról) tendere kell hogy legyen. A pártfőtitkári útmutatások mindannyiunk számára világosak, tevékenységünket minden tekintetben erre alapozzuk. Egyébként több mint 9600 hektár szántófölddel rendelkezünk, eddigi előkészületeink során 20 ezer tonna szerves és közel 1300 tonna műtrágyát szórtunk ki területeinkre. Legelőink letisztítását, illetve feljavítását 20 hektáron már elvégeztük, de az öntözőcsatornák felülvizsgálata, kitakarítása is jól halad: összesen 95 kilométer hosszúságban akadálymentes a víz útja. A hólé, illetve az esővíz levezetésére 3,8 kilométernyi levezető árkot képeztünk ki az érintett parcellákon, így hát lényeges károsodás nem éri majd a vetéseket vagy a felszántott területeket Alapvető célkitűzésünk, hogy hektáronként több mint 6000 kilogramm búzát és legalább egy vagon szemeskukoricát termeljünk az idén. Reméljük , az időbeni mélyszántás és az istállótrágyázás hozzásegít majd bennünket a hektáronkénti 40 tonás burgonya-, valamint cukorrépatermés eléréséhez is. Mostani tervfeladataink többek között 40 570 tonna szemesgabona, 580 tonna napraforgó, 940 tonna szója, 196 tonna bab, 2500 tonna őszi burgonya, 3577 tonna zöldség, 472 tonna gyümölcs megtermelésére vonatkoznak. Ez pedig komoly feladatokat ró a növény- és gyümölcstermesztőkre. Teljes odaadást, sokrétű szakismereteket igénylő munka vár az állattenyésztőkre is, hisz előirányzataik 871 tonna húsra, 37 810 hektoliter tehéntejre, 1,6 millió darab tojásra és kilenc tonna gyapjúra szólnak. Természetesen, távlati teendőink is megszaporodtak, mezőgazdaságunk fejlesztésének döntő tényezője ugyanis az állatállomány gyarapítása. Az állati eredetű termékek és élelmicikkek termelésének fokozása, az állandó és biztos hozamok elérése érdekében olyan mértékben kell növelnünk a meglevő állományainkat, hogy 1984 végére legalább 3675 szarvasmarhával, 6790 sertéssel, 2900 juhval és 14 ezer tojóbaromfival rendelkezzünk. — Mi vállalnak a közös feladatokból a háztáji és a magángazdaságok? — Elmondhatom, hogy jelentős részt. A kenyérgabona, a szója, és a napraforgó kivételével, minden termék esetében a termelői potenciálnak megfelelően osztottuk meg a teendőket, lényegében a hozzájárulás mértékét. A vidék adottságaira és a termelői sajátosságokra alapozva, a lakossági gazdaságok számára 685 tonna kukorica, 15 tonna bab, 1450 tonna őszi burgonya, 1968 tonna zöldség, 336 tonna gyümölcs, 60 tonna szőlő, 289 tonna hús, 1940 hektoliter tehéntej, 1,6 millió tojás és 9 tonna gyapjú megtermelése a cél. A háztáji és magángazdaságok termelését ösztönző egységes program szellemében azon munkálkodunk, hogy a kisgazdaságokból az állami alap számára leszállítandó 46,1 tonna húsra, 535 hektoliter tehéntejre, 80 ezer tojásra, 400 tonna zöldségre és nyolc tonna gyapjúra maradéktalanul, késedelem nélkül megkössük a szerződéseket, a néptanács mellékgazdaságából pedig 150 nyalat adunk át a központi árualapnak. A városi néptanács januári határozatát szem előtt tartva, a néptanács végrehajtó bizottsága és az mtsz vezetőtanácsa jelentős segítséget nyújt majd a földterülettel rendelkezőknek, hogy az elkövetkező két évben minden termelőszövetkezeti tag gazdaságában legalább egy tehenet, két sertést, öt juhot vagy kecskét, 60—80 baromfit és 5—8 egyéb szárnyast nevelhessenek. — Az elmúlt esztendőben megvalósított 15 millió lej értékű hazafias munka alighanem „előlegezi“ az idén várható eredményeket... — Már az elmondottakból is láthatjuk, hogy az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom óta eltelt négy évtizedben, de különösen az utóbbi tizenkilenc esztendőben, amióta pártunk élén Nicolae Ceaușescu elvtárs áll, Zsombolya arculata teljesen megváltozott, szinte gomba módra nőttek ki itt is az új épületek. Az idén 27,9 millió lejt költünk beruházási célokra, ebből 12,6 millió lej az építő-szerelő munkálatokat illeti majd meg. Tulajdonképpen 61 új tömbházi lakás átadására készülünk, de e beruházási alapból készül továbbá 313 négyzetméternyi kereskedelmi felület — a nemrég átadásra került tömbházak földszintjein —, 1000 új telefonvonal és az üzembeállítandó napkollektorok árát is ebből kívánjuk fedezni. A lakosság pénzügyi hozzájárulásának felhasználásával egy korszerű piacot alakítunk ki a kerámiaüzem közelében, ugyanakkor a Timisorii, Stefan cel Mare és a Republicii utcákban esedékes burkolatfelújítási, korszerűsítési munkálatokra is jut majd a 320 ezer lejből. Elmondhattom, hogy a tavaly átadott ivóvízkezelő állomásunkkal egy időre gondtalannak tűnik a vízellátás, negyvenkét utcája van a városnak, de nincs egyetlenegy utca vagy ház se, ahol ne vezetékes ivóvizet használnának a honpolgárok. Pihenőövezetünk néhány hektáros területen fekszik, e kellemes és szép természeti környezetben adjuk át Május elsején a termálvizű strandot. Szomszédságában két-két tenisz-, valamint mini-futballpálya készül. Most van folyamatban a gyermekkönyvtár kialakítása, a korosztálynak megfelelő olvasmányanyag s az ide illő bútorzat beszerzése. Úgy tervezzük, hogy 1985-ben hozzálátunk a város új szállodájának építéséhez is. Tehát: van mire összpontosítani, lesz mivel bizonyítanunk Zsombolya további gazdagodását, a lakosság életszínvonalának töretlen felívelését. 3. A villanyenergia termeléséhez és szállításához felhasznált belső energiafogyasztás a Kolozsvár-Napocán székelő Electrocentrale vállalat évi termelésének valamivel több mint egy százalékát teszi ki, a takarékosságra mégis nagy lehetőségeket kínál. Ez eleve következik abból, hogy a vállalat évi energiatermeléséhez viszonyított egy százalék jelentős mennyiség. Tavaly a 444 millió kilowattóra termelés belső fogyasztását a terv 1,23 százalékban jelölte meg. Ezzel szemben előállítottunk 461 millió kilowattórát, a felhasználást az előállított menynyiség 1,04 százalékára csökkentettük, így az évi megtakarítás összvolumene 913 ezer kilowattóra volt. Az új esztendőt szintén a belső energiafogyasztás csökkentésével kezdtük. A megtakarítás jó pár ezer kilowattórára tehető az első és a második hónapban is. A műszaki szervezési intézkedési tervet, amelynek alapján a normázott fogyasztást lehetőségeinknek megfelelően csökkentjük, még a múlt év októberében összeállítottuk. Véglegesnek, befejezettnek azonban semmiképpen sem tekinthetjük. Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának februári ülése nyomán újra átnéztük, a közben létrejött feltételek szerint kiegészítettük. A tervbe jelentős tételként — évi 8000 kilowattórával — került be az aapgépek nagyjavításával elérhető energiamegtakarítás. Tarnicán a múlt évhez képest további 40 ezer kilowattórát takaríthatunk meg. A külső és belső világítás ésszerűsítésével vállalati szinten az áramfogyasztást 17 ezer kilowattórával szorítjuk le, hogy csak a nagyobb tételeket említsük, noha a legszerényebb intézkedést sem tekinthetjük másodlagosnak, elhanyagolhatónak, ha eredményeként akár egyetlen kilowattórát is megtakaríthatunk. A fajlagos fogyasztás csökkentésével megtakarított kilowattórákat nemzetgazdaságunk más célokra hasznosíthatja, olcsóbbá válik az energiatermelés, amelyre mindannyiunknak törekednünk kell. A pillanatnyi intézkedéseken, módszereken túl az országos takarékossági akció legfőbb jelentőségét abban látom, hogy a törekvéseket ébren tartja, takarékosságra nevel mindenkit. Gavris Sándor energetikai felelős Kolozsvár-Napoca AZ OLVASÓ FÓRUMA A VILLANYÁRAM-, FÖLDGÁZÉS ÜZEMANYAG-TAKARÉKOSSÁG KIEMELTEN FONTOS FELADAT Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának február 24-i ülése többek között az anyag- és energiafelhasználási normák múlt évi betartását elemezte. Az eredmények kihangsúlyozása mellett a legfelsőbb pártvezetőség rámutatott arra, hogy egyes gazdasági ágazatokban, termelőegységekben, fogyasztási szférákban a normázott mennyiségeket indokolatlanul — meg nem felelő technológia, gyenge szervezés, nemtörődömség miatt — túllépték. Az új esztendőben hozott intézkedések a lehetőségek jobb hasznosítását célozzák. Ugyanakkor szükségesnek mutatkozik újabb takarékossági erőforrások értékesítése, amelyek az összes termelőalakulatokban, minden egyes fogyasztónál léteznek. Olvasóink közül néhányan ezúttal ezekről számolnak be lapunknak, valamint azokról a sajátos módszerekről, amelyektől a nagyobb fokú takarékosság elérését remélik. Csupán egy százalék... A konyhai gáz csakis főzésre használható A földgázfogyasztók — köztük a Kovászna megyeiek is — tisztában vannak azzal, hogy a tervidőszakokra előírt mennyiséget nem lehet túllépni anélkül, hogy az ember zsebe meg ne érezné. Az országos takarékossági intézkedések helyi alkalmazásával, a sajátságok érvényesítésével Kovászna megye földgázfogyasztása évi átlagban kielégítőnek mondható. A megye legnagyobb fogyasztója Sepsiszentgyörgy. Fogyasztása meghaladja a havi 5,6 millió köbmétert. Ebből nyilván az következik, hogy a takarékosságból is a legnagyobb részt kell vállalnia. Ez azonban nem mindig történik így. A megyei megtakarításból alig 100 ezer köbmétert, a takarékosság egyharmadát tette ki a sepsiszentgyörgyiek része. Ez is szinte kizárólagosan a nagy áramfogyasztóktól, üzemektől, gyáraktól származik. A megtakarítás azonban mindenképpen nagyobb lenne, ha a lakossági fogyasztás nem lépné túl következetesen a normázott szintet. Egyes lakók a konyhai gáztűzhelyeket fűtésre használják. Ellenőrző útjaim soráán magam is nem egyszer meggyőződtem erről. Bár a fogyasztók közül nagyon sokan nem értenek egyet velünk, földgázszakértőkkel, mégis ismételten ki kell hangsúlyoznom, hogy a konyhai tűzhely a lakást nem melegíti ki. A szűk helyiség felmelegedett levegője a szellőző nyílásokon távozik. S ahol még tán nyernének is egy-két fokot, sokkal többet ártanak maguknak, mint használnak, mivel az elégett gáz mérgezést okozhat, az egészségre, különösen a gyermekek egészségére ártalmas. A megemelt díjszabás, amit a túlfogyasztás esetén alkalmazunk, nem mindig segít, főleg azért, mert a tömbházak közös gázórái nem teszik lehetővé a túlfogyasztók azonosítását. A lakóbizottságokkal való jobb együttműködéssel azonban el kell érnünk, hogy a tonyhai gázt csakis a törvényben megállapított célra, főzésre, az étel felmelegítésére használják valahány sepsiszentgyörgyi lakásban. Az észszerű, takarékos felhasználással sehol sem lépik majd túl a fajlagos felhasználási normát, nem kerül sor felülfizetésre. Bordi János, a földgáz-kirendeltség vezetője Sepsiszentgyörgy Kiküszöböltük az üresjáratot A brassói 1-es számú utasszállító telep munkaközösségének, akárcsak az ország öszszes hasonló alakulatainak az üzemanyagfogyasztás csökkentése, a fajlagos felhasználási norma betartása rendkívül sok fejtörést okozott. Érthető, hiszen a takarékossági szempontok mellett messzemenően tekintettel kellett lennünk az utazóközönség igényeire. A vasútállomás közvetlen szomszédságában levő gépkocsitelep ugyanis csaknem tízezer utast szolgál ki naponta, akik közül hatezren bérletesek, vagyis napi rendszerességgel bejárnak a megyeszékhely vagy más városok, ipari központok üzemeibe. A kezdeti bizonytalan elképzelések, tapogatózások után az üzemanyagtakarékosságban lényeges változást hozott az üresjáratok kiiktatása. A napi 215 induló és ugyanannyi érkező autóbusz közül egy sem tesz egyetlen kilométert se fölöslegesen. Viszik és hozzák az utasokat befogadóképességüknek megfelelően. Ezt úgy értük el, hogy a végállomásokon éjjeli szálláshelyet szerveztünk a gépkocsivezetőknek. Este a dolgozókat az utolsó váltásból hazaviszik, reggel az elsőbe behozzák. Az üresjáratok kiküszöbölésében döntő momentumnak számított az üzemanyagellátás gyökeres átszervezése. Ma már a telep egyetlen gépkocsija sem szeli a kilométereket, fogyasztja az üzemanyagot azét, hogy tankoljon. Az olajciszternák helybe hozzák az üzemanyagot, minden egyes kocsinak a normázott mennyiséget. A módszer kezdettől fogva nagyon jónak bizonyult. Az említett és más intézkedésekkel együtt lényeges szerepe van abban, hogy egy esztendő leforgása alatt az üzemanyagfogyasztást hozzávetőleg egyharmadával csökkentettük. A takarékossági intézkedések eredményes alkalmazását nagymértékben elősegítették az olyan gépkocsivezetők, mint Eremia Eugen, Kerekes Tamás, Barcsa Sándor, Thizer Mihai, akik kifogástalanul kezelik, gondozzák gépüket. Róluk mondható el elsősorban az is, hogy pontosak, az utazóközönséggel udvariasak. Az üzemanyagfogyasztást napról napra nyomon követjük. A normát a kocsi száz kilométerenkénti fajlagos fogyasztása és az utak hossza szerint állapítjuk meg, figyelembe véve természetesen más, többek között időjárási tényezőket is. A túllépést a gépkocsivezetőnek azonnal jelentenie kell — ha netán előfordul —, a szakértők elemzik és az okot megállapítják. Ezután pedig következik az intézkedés, amelynek vissza kell állítania a korábbi helyzetet: az üzemanyag-, valamint az alkatrész-, a gumiabroncstakarékosságot, amelyre szintén nagy gondot fordítunk, megnehezíti egyes gépkocsik műszaki állapota. Az autóbuszok között kevés akad, amely ne esett volna át főjavításon. Az utak állapota is sok gondot okozott különösen a február végi nagy hóesések idején. A nehézségek még inkább ráirányítják a figyelmet a gépkocsivezetők helytállására, a vállalati irányítás következetességére és kompetenciájára. Ciobanu Pantelimon menetoszlop-irányító Brassó