Előre, 1984. április (38. évfolyam, 11305-11329. szám)
1984-04-01 / 11305. szám
-------- - ---------- 1984. ÁPRILIS 1. , VASÁRNAP A JÓREMÉNYSÉG BÁRKÁJA AZ ÁLLAI ZSIDÓ SZÍNHÁZ SZÍNPADÁN Az utóbbi egy-két évadban színházaink érdeklődése egyre gyakrabban fordul a közelmúlt drámairodalma felé. Újra életre kelnek a színpadon azok a művek, amelyek a hatvanas-hetvenes években, vagy éppen évtizedünk kezdetén megérdemelt sikert arattak. Ez a műsorpolitikai irányulás mindenképpen figyelemreméltó. Gazdagabbá, változatosabbá avatja a műsorrendet, megóvja a feledés homályától a reális értékeket, termékenyítő alkalmakat kínál a hazai dráma és színjátszás legjobb törekvéseinek találkozásához a kortársi érzékenység hullámhosszán — a közönség javára. Az elmúlt négy évtized romániai drámairodalmának számos olyan alkotása született, amely nemcsak irodalomtörténeti számontartásra, hanem új és új bemutatókra is érdemes. Erről tanúskodik például ebben az évadban D. R. Popescu Ezek a szomorú angyalok című kitűnő darabjának az előadása a Nottalia Színházban (az ősbemutató Marosvásárhelyen volt 1969-ben) vagy Paul Everac A szalon című parabolájának bemutatója a Nemzeti Színházban (első ízben Resicán játszották, öt évvel ezelőtt). Ezt a sort folytatja az Állami Zsidó Színház I. D. Sirbu A jóreménység bárkája című művével. Ion D. Sirbu a kortárs román drámaírók idősebb nemzedékéhez tartozik. Termékeny, sokoldalú, bár műveinek esztétikai szintjét tekintve meglehetősen egyenetlen színpadi szerző. Legsikerültebb és legvisszhangosabb darabját, A jóreménység bárkáját közel tizenöt évvel ezelőtt írta és a Piatra Neamț-i Színház 1970-ben mutatta be. Eztkövetően előadta - többek között — a bukaresti Komédia Színház, majd a temesvári Nemzeti Színház és a nagyváradi román tagozat. Ebben az évadban egymást követte a petrozsényi színház és a nagyváradi magyar tagozat bemutatója és most a bukaresti Zsidó Színház előadása. A filozófikusköltői színpadi parabola iránti érdeklődést írói értékein túl témájának, mondandójának közvetlen időszerűsége indokolja. A szerző a vízözön bibliai legendáját, az emberiség alapmítoszainak egyikét értelmezi újra, a világot fenyegető nukleáris katasztrófa kontextusában. Előadása tett értékű állásfoglalás az élet, a béke mellett, a humanista művészet határozott hozzászólása az egész emberiséget foglalkoztató, egyetemes jelentőségű sorskérdésekhez. Az emberiség nagy alapmítoszának elemeiből átlényegített történet esztétikailag különösképpen termékeny keret ahhoz, hogy az író mondanivalója átfogóbban, filozófiai-etikai vetületeiben mélyebben és egyetemesebb érvénnyel fogalmazódjék meg. A mítosz az emberiség tapasztalatain alapuló rendkívül gazdag folklóranyagot összegez és széles tartalmi köre révén lehetőséget nyújt a művésznek ahhoz, hogy az emberi élet minden lényeges vetületét a legkülönbözőbb értelmezéseket lehetővé tevő és ugyanakkor pregnánsan érzékletes formában átfogja. Ion D. Sirbu sajátos módon elegyíti a mítosz és a mai valóság különböző elemeit, jegyeit. Noé bárkája egyszerre és egymástól elválaszthatatlanul menedéke a katasztrófa után a túlélés lehetőségeit kereső embercsoportnak és jelképe a minden megpróbáltatást átvészelő életnek. Utasai pedig egy család egymásra utalt tagjai és ugyanakkor különböző emberi-társadalmi alap magatartások megtestesítői. Noé három fia közül Sem a hatalomvágy megszállottja, aki csak az erőszakban bízik, Ham az embertől elidegenedett, technicista módon felfogott tudomány mindenhatóságára alapoz, míg Jafet a magányosság, a reménytelenség, a kilátástalanság dilemmáival szembesülve önmaga tehetetlenségével viaskodik. A bölcs és tapasztalt öreg Noé mintegy katalizátorként állítja közéjük Arát, akinek fizikai és morális szépsége, nőiessége, az élet továbbfolytatását ígérő ereje Semben és Hamban az önző birtoklásvágyat, Jafétben a társra találás, a kiúttalannak tűnő magány feloldásának a lehetőségét ébreszti fel. Az így kirajzolódó, filozófiai-etikai töltésű konfliktusban az élet értelméről vallott alapvető nézetek ütköznek össze és természetes következményként Ara Jafetet választja, akinek az esendősége mögött megérzi az emberség tiszta forrásait Az Ararát hegye, az élet továbbfolytatásának ígérete bennük épül, bennük és Protosban, ebben a különös lényben, Ara védencében, aki a fél-állati létezésből halad az emberi lét felé. A darab lényege nem a cselekmény elemeiben, hanem a kirajzolódó emberi magatartások gondolati-etikai töltésében rejlik, abban, hogy a szerző az ősi mítoszt a szocialista humánum fényében és igényével értelmezi újra. A művészi absztrakció és az érzékletes ábrázolás többnyire szerencsés elegye megóvja a színpadi történést az ilyenszerű parabolákban gyakran kísérte élettelen spekulációtól, nem utolsósorban Ara megformálásának írói telitalálata révén. A mélyértelműnek szánt, de üres közhelyek csak a három fiú párbeszédeiben és Jafet monológjaiban zavarnak. A szerző egyébként figyelemreméltó színpadi érzékkel és rutinnal igyekszik pótolni azt, ami gondolati-költői erőben és eredetiségben hiányzik szövegéből. A bukaresti Állami Zsidó Színház — amely, mint ismeretes, az egyetlen, jiddis nyelven játszó hivatásos társulat Európában — nemcsak létével, működésével, hanem műsorpolitikájával és igényességével is eredeti és vonzó jelensége a fővárosi színházi életnek. Változatos műsorrendjén egymás mellett szerepelnek a mai romániai drámairodalom alkotásai, a klaszszikus jiddis irodalom művei, az egyetemes drámairodalom értékei. Indokolt népszerűségnek örvendenek a jiddis színjátszás hagyományait folytató, a folklór, a kabaré és a revü elemeit sajátos módon egyesítő műsorai, mint például A csillag kerestetik vagy a Szmoking és kaftán, amelyek a társulat magvát alkotó művészek tehetségének sokoldalúságát is jelzik. A jóreménység bárkájának bemutatója a rendezés átgondoltsága, kiegyensúlyozott mértéktartása, a mondandó komolyságát érvényesítő tartásossága és életessége révén a rokonszenves társulat legjobb teljesítményei közé tartozik. A tapasztalt rendező, George Teodorescu egészében sikerülten egyesítette az érett, gondosan kimunkált előadásban a mítosz korszerű értelmezését a jellemek és a helyzetek érzékletes megelevenítésével. Intencióit a legmeggyőzőbben Tricy Abramovici, Ara alakítója érvényesítette a színpadon. A kitűnő, sokarcú, nagyon érzékeny színésznő Arája a józanság, a szeretet, a nőiesség, az életerő emberférget sugárzó, vonzó elegye. Alakításában valóban a nagy és alapvető emberi érzelmek, diadalmaskodnak a színpadon. Theodor Danetti (Noé) és Leidy Glück (Noé felesége), a társulat tekintélyes és tapasztalt művészei alakításuk kidolgozottságával, mértéktartásával, választékosságával tűnnek ki. A három fiú alakítói közül Eli Constantin Mogulenu (Jafet) emelkedik ki, Eugen Apostol (Sem) és Nicolae Calugárija (Ham) játéka egészében konvencionális, néha felszínes, ígéretes tehetségre vall a fiatal Ilie Valentin szerepformálása (Protos). Victor Cretulescu díszlete egyszerű, pontos, légkörteremtő. A jóreménység bárkájának vitorláit kedvező szelek hajtják-kormányozzák a bukaresti Állami Zsidó Színház színpadán. Gálfalvi Zsolt BUKARESTI SZÍNHÁZI ESTÉK ÜZEMI Ebben az évben is áprilisban rendezik meg az üzemi és intézményi könyvhónapot. Ez az immár kilencedik rendezvénysorozat az esztendő két nagy eseménye, az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalom 40. évfordulója és a XIII. pártkongresszus köszöntése jegyében zajlik le. Jó keretet nyújt számára a Megéneklünk, Románia fesztivál ötödik seregszemléje, országos szintű rendezői között pedig olyan közületeket találunk, mint a Romániai Szakszervezetek Általános Szövetségének Központi Tanácsa, a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács, a KISZ KB és az írószövetség. Az átfogó politikai-nevelő rendezvény jelszava: A könyv a dolgozó szocialista tudatformálásának és szakmai képzettsége tökéletesítésének szolgálatában — a könyv barátsági és békeüzenet. Az üzemi könyvhónap a XII. pártkongresszus dokumentumai és Nicolae Ceausescu elvtárs múlt év augusztusi mangóliai beszéde szellemében hozzájárul a könyv népszerűsítéséhez, a politikai nevelés elmélyítéséhez, az általános és szakmai műveltség gazdagításához, a dolgozók hazafias és forradalmi neveléséhez. Az országos megnyitó április 2-án lesz a bukaresti nehézgépgyár, a resicai fémipari kombinát és az aradi textilüzemek munkásklubjaiban, a hónap végén pedig a hivatalos országos záróakkordra a craiovai Electroputere és a fővárosi IPRS munkásklubjában, valamint a szatmári Szakszervezeti Művelődési Házban kerül sor. Nagy P. Zoltán felvételei Cseke Gábor SOTITKAMRA JÉGDARABOK eláll a lélegzet a szó a téli díszben csillogó ha mégis dalra vágyós jégdarabok hullnak a szádból A két találkozásnak csak az időpontja más, a helyszín ugyanaz: Egeresen az üzlet előtti aszfalt Megvan már jó másfél évtizede annak, hogy erre jártamkor egy fiatalasszonyt mutatott be az egyik községatya. „Ágoston Lídia e vidék legjobb kereskedőinek egyike“ — mondotta Földszintes, olajos padlójú szobában rendezték be akkoriban az üzletet. Bent, a kopott pult mögött rend és tisztaság. Meg gyors kiszolgálás. És hogy nem-“ csak az újságírónak szólt mindez, azt a délutáni újból-erre térésemkor láthattam, amikor is a fiatal boltosnő, akár egy pörgentyű, sürgött-forgott a vásárlók előtt és egy-egy jó szót is csomagolt az eladott áru mellé. S most, hogy e megkésett tavaszban újra erre hozott a véletlen, újólag is a jó szóra figyelek fel. A márciusi dél csokornyi napsugarat küldött az élelmiszerbolttá vált régi üzlet tőszomszédságában felépült új áru- ASSZONY A PULT e 6 0 9 MÖGÖTT ház elé, éppen annyit, hogy az aszfaltos járdát felszikkassza. Az emberek is ide húzódnak autóbuszt várni. Beszélgetnek, nézelődnek a napfényben és mellettük kerek arcú, barna szemű asszony igyekszik az áruház felé. Jobban mondva igyekezne, de minduntalan megállítják egy szóra, egy kérdésre. S ő mindenkivel szóba áll, minden kérdésre válaszol, türelmesen. Megszólítom én is: „Emlékszik még?" Bólint. Néhány perc múlva új birodalmát, az áruház második emeletén lévő részleget mutatja be. Fémárut és zöldségmagvakat, konyhai felszerelést és bútort találhat itt a vásárló. És tisztaságot, rendet, meg civilizált kiszolgálást. Mint abban az olajos padlójú üzletben, tizenöt esztendővel ezelőtt. — Tizenöt év hosszú idő. Azóta nemcsak az áruházat hoztuk tető alá, hanem szinte az egész falut átépítettük. A falu nagyközség. Lépésnyire áll a várossá Válástól. A gyártelepen rombolnak az építők. A vályogházak helyébe emeletes blokkok kerülnek. — De nemcsak a telepen, hanem a község minden falujában téglaház lett a divat, fürdőszoba, szépen berendezett konyha, s nem egy helyen garázs. Érti, mit jelent ez. Értem. Valaha a kavicsos, sovány földből éltek az egeresiek. Nehezen. Később a szén, meg a kaolin belopta az ipart. Új házra azonban sokáig csak keveseknek tellett. Manapság ritka az a porta, ahol az elmúlt években ne emeltek volna fel új falakat. Kinézek az ablakon. A főutca másik oldalán nemrég létrehozott községi fürdő, arrébb utcasor, még pirosban álló házakkal. Teherautó fékez az áruház előtt. Rövidesen az üzlet tele hűtőszekrénnyel. — Végre megérkezett — szusszan egyet Lídia asszony. — Többen is várják, nagy a kereslete az Arcticnak — teszi hozzá és megy rendezni, elrakni a frissen érkezett termékeket. Addig is szétnézek a polcokon. Arubőség. Edény, rádió, tévékészülék, festék, fűnyírógép, eke... De ki tudná mind felsorolni. — 800 000 lejt tesz ki az árualapom — tér vissza az elárusítónő. — S mit nem találhat itt meg a vásárló — kérdem. Elneveti magát, csilingelő nevetéssel. — Hát, amit nem lát a polcon, az nincs. De később csak hozzáteszi. — Elemet nem kaptunk rég, meg a fehér és krémszínű olajfesték is hamar elfogyott. Most sürgetem a zománcozott fazekak gyorsabb leszállítását is. De lesz nemsokára elem, festék és fazék is, kijárom. A „kijárom“ a szakmaszeretethez tartozik. Senki se kéri erre Ágoston Lídiát. Ha csak a lelkiismerete nem. Megkérdi a falubelieket, kinek mire van szüksége, összeírja és havonta egyszer elindul, végigjárja az áruraktárakat. Ilyenkor beszerzi — bocsánat, kijárja — a hiánycikkeket, a kért árut. — Még nem volt esztendő, hogy a bevételi tervemet ne teljesítettem volna. Dicsérő oklevelek tanúskodnak erről. Meg az emberek tisztelete, szeretete. — Aztán csak jót írjon a mi Líbiánkról — mondják többen is tréfás komolyan. Igaz, nehéz róla rosszat írni. Mondhatni, kereskedőnek született. Már a besztercei kereskedelmi iskolában — melyet tízes átlaggal végzett el — odatették, hogy vezesse az iskolaüzletet. De a diploma kézhezvétele után hiába kérték, maradjon Besztercén, visszatért a szülőfaluba, Egeresre. — Mit tart a kereskedelem egyszeregyének? — Kérdem, amikor csendesül egy kicsit az üzlet forgalma. Kivár a válasszal, a szavak között is meg-megáll. — A vásárló gyors kiszolgálását. Jól értelmezett alázattal. Szépen szólt megint. Szépen és okosan. A jól értelmezett alázat nagy-nagy emberszeretetet takar. Az emberekért tenni, értük az egyéni érdekeket is félrerakni — ez vezeti minden tettét. — Megnézte a bútorkiállításunkat ?— érdeklődik. Megnézem. A télután nyitotta meg. Több bútortípus között választhat itt a vásárló. — Manapság kevesebb bútort vásárolnak mifelénk, tennem kellett valamit, hogy felkeltsem az érdeklődést a termék iránt. A kiállítást megtekintve, gyorsabban nyúlnak a pénztárcához az egeresiek — jegyzi meg nevetve. Erről a bevétel is árulkodik. Hirtelen keményen csendülnek a szavai. — Az ipar olykor nem segít nekünk, kereskedőknek. Állatvontatású ekét mutat Feleannyi anyagból jobbat és olcsóbbat is lehetne készíteni. Mérlegre rak egy kapát is. Egy kilónál nehezebb. A nők, a gyermekek számára sem gyártanak kisebbet, könnyebbet. — Pazarlunk még, nagyon pazarlunk — mondja szomorúsággal a hangjában —, pedig a párt főtitkára szinte ál- Román Győző (Folytatása az 5. oldalon) ELŐRE INFORMÁCIÓ, KÖZLÉS ÉS FEJLŐDÉS Az információ nemcsak gazdasági vagyon, illetve áru, bár jó néhány esetben kisebb-nagyobb mértékben az, különösképpen ha know-how adásvételre vagy más sajátos tevékenységre gondolunk, például arra, hogy a nagy nemzetközi hírügynökségek, a reklámügynökségek, más intézmények naponta figyelemmel kísérik az áru- vagy értéktőzsde alakulását, árindexet kalkulálnak stb. De az információt mégis inkább, sőt talán elsősorban társadalmi vagyonnak kell tekintenünk a szó legszélesebb értelmében. Nem jelentéstani vonatkozásról van itt szó, hanem arról, hogy sem a társadalom, sem az egyén szempontjából nem mellőzhető az információ és a közlés, mélyreható változások „fermentumaként" szolgál. Amikor azt állítjuk, hogy az információ társadalmi vagyon, arra gondolunk, hogy heurisztikus alapeszközként a megismerés újabb és újabb útjainak feltárását segíti elő. Egyes szerzők véleménye szerint az emberi intellektust „meghosszabbító“ információ és közlés szüntelen és gyors tökéletesítése az utóbbi két-három évtized során minden eddigi felfedezésnél nagyobb jelentőségű. Az embernek valóban mindig nagy segítségére volt az, hogy külső információt tárolt és használt a megismerés folyamatában, a döntések meghozatalában nevelési, kulturális, politikai téren, a legkülönbözőbb tevékenységi területeken. De mi a helyzet most, amikor az információt feldolgozó, tároló és csaknem egyidejűleg nagy távolságokra továbbító eszközök fejlődése hallatlanul megnövelte ezeket a lehetőségeket? Ha többé-kevésbé érzékelni akarjuk az e vonatkozásban történteket, meg kell vizsgálnunk az információ, a közlés, a megismerési folyamatok, az érték- és fogalomrendszerek közötti, nemkülönben a társadalmi gyakorlatban születő új kölcsönhatásokat. Ezek a kérdések — másokhoz hasonlóan — behatóbb interdiszciplináris kutatást igényelnek. Néhány szempontot, feltevést azonban, úgy véljük, hogy itt is kifejthetünk. Egyes szerzők — így H. Cleveland — szerint az információ a hozzáférhető vagy hozzáférhetetlen, de adott pillanatban megismerhető adatok és eszmék „érce", összessége: a tudás az adatok és az eszmék tömegének finomításából, a hasznosak kiválogatásából és rendszerezéséből születik; a bölcsesség pedig integrált tudás , magas hasznossági fokú információ. Az említett szerző szerint tehát a három fogalomkategória között a különbség az összetettség fokára szorítkozik (amennyiben az információ horizontális, a tudás strukturális és rangsorolt, a bölcsesség pedig szerves és rugalmas). A három fogalomkategória különböző vonatkozásairól és kölcsönös összefüggéseiről sokat lehetne vitatkozni, ehhez azonban behatóbb vizsgálódásra és elmélkedésre van szükség. Számunkra itt különleges fontosságúnak tűnik annak a feltárása, hogy mennyiben és hogyan növelik az emberi kreativitás és részvétel fokát. Ezt követően megvizsgálandó, nincs-e szó vajon minőségi ugrásról gondolkodásmódunk változásában. Az említettekkel kapcsolatosan célszerűnek tartjuk néhány megjegyzést tenni. A részvétel és a kreativitás forrása Kezdjük mindjárt az információ meghatározásával. Persze elfogadhatjuk azt is, hogy az információ tőlünk függetlenül a természetben előforduló „érc”, „ásványi kincs", bár ismét kísért a gondolat, hogy ennél jóval több. Ha feltételezzük, hogy szubjektíve létezik a természetben, mi objektíve, közvetve vagy közvetlenül szerzünk róla tudomást. A valóságban fellelhető információt „kinyerjük" és a legtöbb esetben nem adatokká, fogalmakká, kategóriákká stb. dolgozzuk át, hanem átalakítjuk, amiből legalább két lényeges vonatkozás adódik, nevezetesen: a) az információ minősége, vagyis az, hogy mennyiben felel meg a valóságban ténylegesen fellelhetőnek (amely tulajdonképpen csak információs „nyersanyag"), és b) az információ átalakulásával járó torzulás, sőt manipuláció veszélye. Gondoljunk arra, milyen óriási problémák és nehézségek származhatnak a helytelen, sőt néha csupán hiányos információból, milyen nehézségek adódhatnak továbbá abból, hogy az információ, illetve annak hordozója, a szó, nincs kellő pontossággal meghatározva, hanem „fuzzi" — ahogy az informatikusok mondják. Az információ, a nyelv, a közlés, az információ „kinyerésének" és feldolgozásának, nemkülönben továbbításának módja akarva-akaratlanul pontatlanság, zavar, kétértelműség, sőt manipuláció forrásául szolgálhat. Ennélfogva csak kellő körültekintéssel közelíthetünk az olyan sebezhető pontokhoz, mint az információ „kinyerése", szelektálása, feldolgozásának és továbbításának módja, beleértve osztályozásának, rangsorolásának, kódolásának és dekódolásénak, értelmezésének és terjesztésének mikéntjét is. Nyilvánvalóan attól függ az alkotóképesség fejlesztése, hogy miként — mondjuk úgy, milyen „bölcsességgel" — aknázzuk ki az információt. Ám az információ és a tudományos kutatási folyamat nem szorítkozik csupán új adatok feltárására, rendszerezésére és rangsorolására. Mind az információ és a belőle adódó összefüggések, mind az új tudományos ismeretek gyakran újabb vonatkozásokat, kölcsönhatásokat, sőt újabb fogalmakat és szempontokat hoznak felszínre, újabb perspektívákat tárnak fel a gondolkodás előtt Elegendő, ha arra gondolunk, hogy a múltban a gazdasági fejlettség egyik jellemző mutatója az egy lakosra jutó acélmennyiség volt, távlatilag viszont az adatfeldolgozási kapacitás egysége vagy egészen más mutató lehet. Az új összefüggésekből adódó realitások jó néhány bizonyosságunkat vagy feltételezésünket megrendítették. Ám nem hittnénk, hogy a bölcsesség csupán az integrált tudományos ismeretekre korlátozódna, ahogyan azt az említett szerző sugalmazza. A bölcsesség nemcsak a tudás, hanem a kultúra, a hagyományok, a tapasztalat, a tanulás és az új elsajátításának a képessége, a közlés és a dialógus felé való nyitottság, a rugalmas gondolkodás és az alkotó képesség produktuma is. Az információrobbanás, az óriási mennyiségű információ gyors feldolgozását, egybehangolását és továbbítását szolgáló új technológiák valóban új perspektívákat tárnak fel az emberi kreativitás előtt; növekvő mértékben segítik hozzá az embert a természet és a társadalom kölcsönhatásainak és összefüggéseinek, sőt a látszólag egymástól független tények, folyamatok vagy jelenségek öszszefüggéseinek megértéséhez, megkönnyítve egyben az egyre sokasodó és súlyosbodó globális problémák megoldását. Ez minden valószínűség szerint változásokat hoz a gondolkodásmódban is, a kartéziánus, ok-okozati összefüggésekre alapozott gondolkodásról áttérünk egy új típusú, integrált gondolkodásmódra, melyre a holisztikus szemlélet, az ok-okozati összefüggések egész láncolataiból adódó összetettség feltárásának a képessége jellemző, így valószínűleg átfoghatjuk és megérthetjük a nagy rendszerek működési módját is. Mindezek a változások ugyanakkor megkönnyítik az emberi-társadalmi haladás kardinális összetevőjének, a részvételnek a bővítését. Még akkor is, ha az információ a természethez tartozik, s lehetővé teszi az ember számára, hogy közelebb kerüljön, a természet törvényeihez.C kilámondottak társadalmi vagyoni Nem csupán „a rendszerezett tükrözés mértéke", ahogyan egyes szakemberek vallják, nem is csupán az entrópia fogalmából adódó „rend mértéke", ahogyan Wiener vélekedett, hanem, különösen a közléssel egyetemben, a társadalmi fejlődés és szervezés lényeges összetevője a társadalmi rendszerek szintjén. A társadalmi szervezettség fokától függ a társadalmi rendszerekben tárolt információmennyiség. A társadalmi fejlődési folyamatok megértésének és az ezekben való részvételnek a legfontosabb eszköze éppen a tanulás, a tudományos kutatás és a társadalmi gyakorlat folyamán felgyülemlő információ. Ahhoz, hogy reális legyen a részvétel, elengedhetetlenül fontos, hogy széles körben és közvetlenül hozzá lehessen jutni az információhoz, a közléshez, a neveléshez és a kultúrához. A részvétel bővítése alapvető öszszetevője pártunk politikájának, a tömegtájékoztatás és -közlés pedig az egyik fő eszköze annak, hogy fokozódjék a részvétel a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építésének folyamataiban, s ugyanakkor az emberi-társadalmi haladás előmozdításában. Ha a román társadalom nagyszabású változásait vizsgáljuk, megfigyelhetjük az információ demokratizálódása, a tömegnevelés és -kultúra és a tényleges részvétel egyre szorosabb összefüggését. Társadalmunkban a részvétel nem csupán a szocialista demokrácia mélyülése és megfelelő intézményes kereteinek biztosítása útján bővül, hanem annak folytán is, hogy a közvélemény különböző szinteken egyre inkább bekapcsolódik a gazdasági, a társadalmi, a politikai, a kulturális életbe, egyre inkább megérti és uralja a problémákat, növekszik a társadalmi felelősség foka, ami az emberi egyéniség kiteljesedéséből adódik. Amint egy szociológus megjegyezte, „az ember a kultúra révén természetes lény, ugyanakkor társadalmi lény a részvétel következtében. Mindkettőre szüksége van egyénisége kibontakozásához és az emberi-társadalmi haladáshoz". Az információ és a közlés a felszabadulás, az emancipáció és a részvétel eszközéül szolgálhat, de felhasználható egész egyszerűen elnyomás céljaira is. „Információs gyengénfejlettség" és elnyomás Korunk, a háború utáni időszak egyik legsokatmondóbb jelensége a volt gyarmatok felszabadulásáért, függetlenségének kivívásáért folytatott harc. De tudvalevő, hogy a politikai függetlenség kivívása után tovább folyik a küzdelem vagy a közvetlen katonai intervenciók ellen, vagy pedig a gazdasági, politikai, kulturális stb. elnyomás kifinomultabb eszközei ellen. Nicolae Ceausescu elvtárs a nemzetközi helyzet egyik át- t fogó elemzése alkalmával hangsúlyozta: „Egy pillanatig se higy- I gyük azt, hogy a politikai füg- I getlenség kivívásával véget ért a nemzeti felszabadító harc. Ellenkezőleg, az új államok gaz-dasági és politikai függetlenségének megerősítéséért, a velük való tényleges méltányos együttműködésért, a gyengén fejlettség mielőbbi felszámolásáért vívott harc a népek nemzeti felszabadítási küzdelmének folytatását jelenti". Az utóbbi időben az ideológiai konfrontációk fokozódását, a kulturális és információs elvi nyomás rafináltabb eszközeinek fokozott igénybevételét tapasztaljuk. A fontosabb tömegközlési eszközöket és elsősorban a nagy hírügynökségeket kezükben tartó nemzetközi hatalmi struk- t túrák ezeket az eszközöket saját érdekükben használják fel, amiből kulturális neokolonializmus születik. A nagy hírügynökségek hatalmukból, technológiai elő- I nyeikből adódóan az emberiség nagy hányada számára tudatják, mi a helyzet, mi a fontos, mi az igaz a nagyvilágban, s közben nyilvánvalóan a tudat I egyoldalú alakításán fáradoznak, hogy fenntartsák a fogyasz- s tói társadalom jelenlegi rendjét. A tőkés rendszer számára I létfontosságú az, hogy ápolják I a hamis tudatot a „központ" társadalmi, gazdasági és politikai realitásairól, hogy exportál-ák erkölcsi-szellemi értékrendjét és életstílusát. Ebből adódik a tömegtájékoztatásnak és -közlésnek — úgy is mint az értékek továbbítójának — funkciója és szerepe a kortárs világban. Korlátok és szintkülönbségek Ebből a szempontból a szint- I különbségek igen nagyok. Körülbelül 30 afrikai és ázsiai or- I szágban nincs semmilyen televíziószolgálat. Számos afrikai or- I szágnak és területnek nincs egyetlen napilapja sem, a fellel- Ihetők pedig 1000 lakosból legfennebb 10-hez jutnak el. Az ázsiai és afrikai kontinens csaknem 60 országában jóval kevesebb, mint 100 rádiókészüléke jut 1000 lakosra. S a teljesség kedvéért még el kell monda- I nunk, hogy több mint 30 afrikai, ázsiai és latin-amerikai fej- l lődő országnak nincs nemzeti I hírügynöksége. Ez azt jelenti, hogy egyfelől vannak tájékozta- I tó eszközökről (sajtóügynöksé- I gek,napilapok, rádió, televízió, I filmek stb.) ,„telített" országok, másrészt igen soknak nincs sa- I lát tájékozat? rendszere a szóktágabb értelmében. A fejlett" or- I oszágok rádióállomásai például iis • frekvenciasávok 80 százalékát foglalták le, a nagy hírügynökségek pedig a híreknek körülbellül a 80 százalékát forgalmazzák. Óriási transznacionális hírügynökségeket, reklám- és tájékoztató ügynökségeket, adatbankokat, rádió- és tévéprogra- I mókát, filmgyárakat, napilapok egész sorát, könyvkiadókat stb. I — felölelő apparátus termését forgalmazzák világszerte egyetlen irányban, ami a rafinált I neokolonializmus kulturális urallmát valósítja meg. Ha pedig az információ tájékoztató, kulturális, produktív, politikai funkciói mellett figyelembe vesszük gazdasági, társadalmi és egyáltalán emberi-társadalmi funkcióit is, akkor látni fogjuk, hogy a helyzet még súlyosabb. Máris óriási szintkülönbségek vannak az információ és a közlés terén, érthető tehát, hogy megszületett az „információs gyengén fejlettség" fogalma. A mikroelektroni- ska és a robotika terén végbement forradalmi átalakulások még inkább súlyosbították a fej-lett és a fejlődő országok kö-zötti szintkülönbségeket. A létező szintkülönbségek nemcsak hogy óriásiak, de a szobán forgó technológiák elterje- dését megakadályozó korlátok még jobban növelik őket Tanúi vagyunk egy nyilvánvaló folya- - matnak: a közlési technológiák elterjesztését szubjektív, illetve objektív okok miatt mesterségesen lelassítják. A korlátok politi-kai jellegűek, tilalom alá vesznek bizonyos, stratégiai jelentőségűnek tartott technológiákat, s olykor aránytalanul magasra emelik az árakat, nincs elég meg- felelő szakképesítésű szakember, az együttműködés hiányának a hátterében vagy politikai meggondolások állnak, vagy gazda- sági érdekek — amikor meg a- I karják őrizni a monopolhelyzet- I ből adódó egyoldalú előnyöket stb. A felsorolt nehézségekhez e- I gyebek is társulnak, minthogy hiányzik az e vonatkozású nemzetközi szabályozás — beleértve az egyes nemzetközi szabványok megállapítását is —, ami közös nevezőre hozhatná az országos és a nemzetközi hálózatot mind az adatfeldolgozás, mind a távközlés eszközeit illetően. Nyíl- l vánvaló, hogy mennyiségileg és minőségileg megfelelő nemzetközi információcsere híján aligha valósítható meg a várt ha- I ladás. Ha elfogadjuk a hipotézist, s hogy a jövőben nehezen lehet I majd elképzelni a gazdasági I fejlődés és a társadalmi-emberi haladást az informatika, a mikroelektronika és a távközlés csúcstechnológiáinak alkalmazása nélkül, akkor egyetértünk azzal is, hogy a problémáknak ezt a — korántsem teljes — lajst- I romát érdemes figyelmesen I megvizsgálni. Hogy próbáljuk I megérteni azt, ami jelenleg tö. I ténik, s amire a jövőben várni I lehet. Ionita Olteanu