Előre, 1985. január (39. évfolyam, 11539-11563. szám)

1985-01-03 / 11539. szám

ELŐRE — 1985. január 3. AZ ÓESZTENDŐ BÚCSÚZTATÁSA, AZ ÚJ ÉV KÖSZÖNTÉSE SZERTE AZ ORSZÁGBAN A HÁTTÉRBEN MARADÓK HELYTÁLLÁSA Mi kell ahhoz, hogy az ott­hon szilveszterezők jól érez­zék magukat? Próbáljunk megfelelni erre a kissé költői kérdésre. Nem az enni- és in­nivalóra gondolunk — bár e­­zek is nélkülözhetetlen kellé­kek —, hanem az olyan, kissé prózai feltételekre, mint ami­lyen az ivóvíz, a villany, a földgáz, a távfűtés és a min­dig kezünk ügyében levő te­lefon. És valljuk be férfia­san: ilyenkor ünnepnap, akár máskor is, csak nagyon keve­set gondolunk arra, hogy e­­zeket a megszokott, természe­tesnek vett szolgálatokat is olyan emberek biztosítják számunkra, akiket éppen úgy vár otthon a család, mint min­ket, s akik ilyenkor is arra vi­gyáznak, hogy minden a leg­nagyobb rendben legyen. Leg­többször a háttérben marad­nak, igazi hasznukat azok mérhetik le, akik éppen ezek­ben az órákban szorulnak se­gítségükre. A dévai lakás- és község­gazdálkodási vállalat diszpé­cserszolgálata leginkább egy érzékeny műszerhez hasonlít­ható. Van itt URH adó-vevő­készülék nem is egy, ezekkel tartják a kapcsolatot a mozgó szerelő- és javítóbrigádokkal, a vízművekkel. A hőközpontok telefonon érhetők el, a lakás­karbantartásért felelős szol­gálatosak ugyancsak telefo­non hívhatók. Aki netalán nem tudná a számukat, feltár­csázza a központi ügyelet 1­63­76-os számát, ahol Farca­­riu Florin, Richieru Ioan, Negru Letifia és társaik út­baigazítják. Déván 16 hőköz­pontban tartanak állandó ü­­gyeletet, mert az új helyzet, a nemrég beindult, a mintiai hőerőműre kötött távfűtési rendszer ezt megkívánja. Nem lehet panasz a fűtésre, de azért itt-ott előállhat valami. A műszerekre is fel kell ü­­gyelni, a melegvizet szolgál­tató­­hőerőmű és az üzemeltető vállalat közötti összhang csak most van kialakulóban. Páll Magdolna, Bisorca Marioara, Vienescu Stefánie, Indru Ca­rolina és még sokan mások munkahelyükön köszöntötték az új évet, akárcsak a javító­csoport tagjai közül Tóth Imre, Lovász Ferenc és Bánk­­­a Nicolae. De nem csak ők voltak helyükön, hanem a vállalat vezető beosztású dol­gozói is. Nem volt ez másként a te­rületi gázelosztó igazgatósá­gon sem, ahol az éjszakai ü­gyeletet tartó kis csoportot maga az igazgató Alionescu Vasile mérnök vezette. Déván és Hunyadon, ahol a legtöbb a kisfogyasztó, a gázszolgálta­tással kapcsolatos panaszokat a diszpécsernek lehet jelente­ni — Déván az 1­21­77-es tele­fonszámon —, aki azokat a­­zonnal továbbítja a rádióvevő­vel felszerelt háromtagú mozgócsoportnak, ők kocsi­val járják a telepet, azonnal intézkednek, ha szükséges, e­­rősítést is rádión kérnek. Sze­rencsére ritka a szivárgás, a dugulás, netalán a komoly bajnak számító csőtörés — ilyeneket szilveszter éjszaká­ján sem észleltek. De ha lett is volna, Miklós László diszpé­cser, Filip Gheorghe gázszere­lő, Török Árpád gépkocsive­zető, Sándor Ioan, Iacob Iosif, Silaghi Augustin, Páll Dénes, a szerelőcsoport emberei most is a helyükön voltak. Nem tudni, gondoltak-e ezekben az órákban az igazgatóság egész évi tevékenységére, mert nem mindennapi eredménnyel büsz­kélkedhetnek: 17 millió köb­méter földgázt takarítottak meg, elsősorban olyan, eddig inkább túlfogyasztó nagyvál­lalatok, mint a hunyadi és kajáni kohászati kombinátok, az orástiei Chimica vállalat és a dévai cementgyár. A telefonistáké külön világ, ők sem ismernek ünnepna­pot, ellenkezőleg, éppen olyan­kor dolgoznak többet, amikor mások ünnepelnek, szórakoz­nak. Cimbru Mihai, a Hunyad megyei postaigazgatóság al­igazgatója megnyugtatott: a telefonszolgálattal nem volt baj, táviratok továbbítására telefonon keresztül ezekben a napokban is vállalkoztak és a központokon keresztül a tűz­oltók, a mentők, a milícia ép­pen olyan gyorsan elérhető volt, mint máskor. De félre a­­ rossz gondolatokkal és szomo­rú hírekkel. Mert ugye ezek­ben az ünnepi pillanatokban a telefont inkább jókívánsá­gaink továbbításáért vettük a kezünkbe. Megannyi otthon­ban kattant a készülék, elér­tük szeretteinket. Gondol­junk egy percre most utólag azokra is, akik a telefonköz­pontokban szolgálati helyükön vigyáztak arra, hogy nyugod­tan, zavartalanul beszélget­hessünk, arra, hogy ottho­nunkból ne hiányozzék a víz, a fény, a meleg. Ezúttal nekik kívánjuk. Boldog új évet! Deák Levente azt mondom: soha senkinek rosszabb éveket. Ma este úgy búcsúzhatom az én fél évszá­zadomtól, meg az 1934-es év­től, hogy elégedettnek érzem magam, s úgy hiszem, nektek sincs okotok a panaszra. — Nos, kedves Ghir­man Gheorghe, mit is hagy most maga mögött? — Hadd beszéljek most csak az utóbbi négy esztendő­ről, azokról az évekről, ame­lyek a mi vasúti csomópon­tunkon minőségi változásokat hoztak. Itt vannak például azok az új gépek, amelyek a vágányok karbantartását se­gítik. Négy év alatt több mint 50 ilyen gépet és felszerelést kaptunk, közöttük villamos meghajtású sínrögzítő csavar­­meghúzókat, talpfafúrókat, sínvágó és­­lyukasztógépeket, mind olyanokat, amelyek fizi­kai, kétkezi munkánkban je­lentenek felmérhetetlen segít­séget. Elképzelheti például, hogy ilyen időben vágányokat karbantartani e segédeszközök nélkül mit is jelentene... Amit most 40 emberrel végzünk, ahhoz néhány éve még több mint százra volt szükség. — A dolgozók tanácsának elnöki tisztjéből hogyan látja az egész csomópont tevékeny­ségét? — Fő feladatunk — a muni­­cipium és környéke teher- és személyszállításának lebonyo­lítása — igen jól zajlott 1984- ben. Ennek keretében különös hangsúlyt kapott az export­feladatok teljesítése, az esz­tendőt ilyen vonatkozásban 120 százalékos teljesítménnyel zárhatjuk. Igaz, ezekhez a le­hetőséget már az előző évek­ben megteremtett anyagi bá­zisunk szolgáltatta, például azzal, hogy valamennyi egysé­günkben — Hosszúmezőtől Borsáig — kiterjeszthettük a t­ízeres vontatást. Ezen túlme­nően a ki- és berakodást is gyorsíthattuk. A kontenerizá­­lás, a transzkonténerizálás, a rakodólapos szállítás mind o­­lyan megvalósítása vasúti munkaközösségünknek, amely lehetővé tette a napi mintegy 4000 tonnás árumozgatást, il­letve azt, hogy ezen a csomó­ponton évente több mint 100 000 vagon haladjon át. Azt mondottam az előbb, hogy so­ha rosszabb esztendőket. Ezt kívánva arra is gondoltam, hogy 1984-ben munkaközössé­günkben mintegy 450 000 lej prémiumot oszthattunk szét. Kérdezze csak meg Grigorét, hogy is álltak ők az idén a javadalmazással!? — Megmondom én szívesen! A legkevesebb akkord ráadás 6, a legtöbb 23,4 százalék volt. Novemberben például 16,43 százalék, ami az én esetemben 436 lejes javadalmazási több­letet jelentett és ehhez még nem is számoltam hozzá a prémiumot. Jól dolgoztunk, jól is kerestünk. Lám ennyire egyszerű a képlet... Néhány óra múlva az állo­mással szomszédos Ardealul vendéglő egyik termében új esztendőt köszöntenek mára­­marosszigeti vasutasok, azok, akik nincsenek szolgálatban. Mert a sínek mentén minden folyik tovább a maga megszo­kott medrében. Hogy azt az egyszerű képletet még tovább gyümölcsöztethessék, gazdagít­hassák. Bencze Cs. Attila sem, nem valamiféle babonás hiedelem mondatja ezt vele. Egy ma is vadonatújnak ne­vezhető kórház korszerűen fölszerelt, berendezett osz­tályát tudja munkahelyének, összehasonlíthatatlanul másat, jobbat, mint amilyen a régi volt, ahol 1982 májusa, va­gyis az új kórház és poliklini­­ka átadása előtt dolgozott. De miért idézni, időt pazarol­ni a régi osztályra, amely még a száz éve fölhúzott, teg­napi főépületből is kiszorult és egy valamikori magánház­ban húzódott meg, működött, ahogy tudott. Ma az új kórház harmadik és negyedik emeletét úgy fog­lalja el a nőgyógyászat, vala­mint a szülészet és gyermek­ágyas osztály, hogy a két szintből mindössze a reani­­málónak kell helyet szoríta­nia. A szakosztálynak két műtője, számos kórtermében összesen 99 ágya van, s ezek közül a különleges esetekre alkalmas kétágyas szoba sem hiányzik. A tovatűnt eszten­dőt s akár az előttevalót már teljes egészében itt, az impo­záns és a szintén új jár­óbe­­teg-gondozóval funkcionáli­san egybekötött épületben töltötte a szülészet és nőgyó­gyászat. Nem érdektelen föl­említeni, hogy az udvarhelyi medence kisebb-nagyobb köz­ségeinek is rendelkezésére ál­ló osztályon a tavaly 1486 kis­mama nevét és a szokottnál jóval több iker jóvoltából 1501 újszülöttet regisztráltak, pusztán az érdekesség­­ ked­véért 668 leányt és 833 fiút. Előbb a szülőszobában, majd a negyedik emeleti épület­­szárny folyosóján rezdül to­vább az újszülött egészséges sírása, míg gondos karok ö­­lelésében a helyére kerül. Az új élet hangja forró áramlást feszít bennem, mindannyiunk­ban. Gondolatainkat tágítja a municípium gyökeresen meg­újult egészségvédelmének mai valóságára. A jelenlegi ötéves terv időszakában elkészült, átadott 430 ágyas új kórház, a naponta 1000 személyt el­látó új járóbeteg-gondozó pártunk és államunk mesz­­szemenő gondoskodása ered­ményeként épült fel, gyö­kerezett meg az eltelt két és fél esztendő alatt a 100 000-nél több lakost számláló ud­varhelyi körzetben, vált Har­gita megye teljességében ki­cserélődött, megújult egész­ségvédelmének organikus ré­szévé. Odakint megeredt, pilinkél a hó. És mintha csak a vattá­sán hulló óriás pelyhek ta­kargatnák újólag a január el­sejei csöndben nemcsak a vá­rost, de idebent is az új élet világra jöttét hirdető zöreje­ket, hangokat. Körül a város, a táj egészséges lélegzése, szív­hangja olyan, mint a szülés után megérdemelt nyugalmába merült kismamáé. Szabó Barna­ dőt, töretlen munkakedvet és sok sikert! Pezsgőspoharaink csendülése jelezte: mindannyiunk nevé­ben fogalmazott a Zay fa­mília. # Barabás Zoltán Felvételeink a fővárosi 23 August vállalat szilveszteri ünnepségén készültek ÉVFORDULTA A SÍNEK MENTÉN — Fénytelenek a sínek... — állapítja meg csendesen az állomásfőnök. Ez az éjszaka nagyon kemény lesz. — Daba­­la Gheorghe ki tudja hányadik szilveszterét üli majd úgy, hogy közben arra is gondol: vajon minden rendben a sín­párok mentén? Az Iza befagyott, Visó völ­gye felől zuzmarásan érkez­nek a tehervagonok. Néhány órával ezelőtt mínusz 20 fo­kot mértek itt Máramarosszi­­geten. — Rég nem volt ezen a na­pon ilyen fénylő és ennyire kopogós a hó a szalaványon. Szépen búcsúztathatjuk az esztendőt — jegyzi meg Ghir­­­man Gheorghe, a gépesítési ü­­gyek vezetője. — És rég nem volt ilyen je­les születésnapod — toldja meg mosolyogva Truja Gri­­gore, aki a szállítási-rakodási műveleteket irányítja. Ha jól számolom, ma töltöd a... — Mondd csak ki nyugod­tan: az 50-et! És ebből 30-at kötöttetek! Itt ettem meg a kenyerem javát, de azért csak NYUGODT MŰSZAK A mozdonyok pontban éj­félkor felhangzó sípszava je­lezte a pillanat rendkívülisé­gét a kolozsvár-napocai állo­máson. Ennyiből állt a vasuta­sok hagyományos új esztendő­­köszöntése, amit legfeljebb a szilveszteri éjszakán is a köz­lekedés rendjére, biztonságá­ra ügyelő, éppen egymás kö­zelében tartózkodó munkatár­sak kézszorítása, pár szavas jókívánsága tett valamivel ün­nepélyesebbé, hogy azután mindenki ismét a kijelzőkre, a készülékekre figyelve végez­ze tovább feladatát, mintha mi sem történt volna. Ment min­den a maga rendjén, az ün­nepi hangulatot talán csak a szokottnál is tisztább állo­másépület, a rendkívül gyér személyforgalom mutatta. Hi­szen aki idejött ünnepelni, már korábban megérkezett és a másfelé igyekvő sem várt az óév utolsó vonataira. A forgalom viszont nem állt le, menetrendszerűen in­dultak és érkeztek a vonatok. Az óév utolsó termékeivel ra­kott teherkocsikat rendeztek sorba, hogy az áru eljusson rendeltetési helyére, fogadták a máshonnan jövő, gyáraknak címzett, feldolgozássá váló anyagot, az ellátás folyama­tosságát biztosító cikkeket. Viorel Buraianu vezetésével az állomás személyzete mint­ha a megszokottnál is figyel­mesebben dolgozott volna, így irányították a vonatokat Had­nagy József, Dragomir Hosu és Petru Neme? forgalmisták, a tolatást Traian Chi?u, Li­­viu Stanciu, vizsgálták a va­gonokat Emil Pu?ca?, Mihai Muresan, Simion Codor és Marinca Zoltán. A pénztárnál Suzana Stan és Alexandrina Negru adott jegyet annak a pár embernek, akinek halaszt­hatatlan dolga lévén, az év fordulóján kellett vonatra szállnia. Maria Suciu jelezte a személyvonatok érkezését és indulását, a megszokott infor­mációkat újévi jókívánságok­kal tetézve. Mikor reggel hétkor lejárt a szolgálat és megérkezett a vál­tás, a kolozsvár-napocai állo­más dolgozói nyugodt mű­szakról számolhattak be, ami­kor minden a megszokott me­derben zajlott le, a vasúti forgalom biztonságát semmi sem zavarta meg. Keszthelyi Gyula ELV AZ ELSŐ Eseménytelenül csöndes új esztendőre virradt a székely­udvarhelyi területi kórház szülészeti osztálya. Az óév u­­tolsó szülése éjfél előtt egy órával zajlott le, az újévi el­ső hajszál pontosan 12 órára rá. Az év első regge­lén 24 órás szolgálat­ba lépett szakorvos, Szabó Sándor doktor és assziszten­sekből, szülésznőkből verbu­válódott kis munkaközössége csak délelőtt 11 óra 5 perckor jegyezhette be 1985 első újszü­löttjét, Benedek Györgyöt. A hír, amit kimondhatatlan ö­­römmel üzen haza Zetelakára a kismama és röpít világgá ez­úttal a riporter, anya és új­szülött fia makkegészséges. „Jó jel ez egész esztendőre“ — jegyzem le közvetlen a szülés utáni másodpercekben Hart­­mayer Irma vezető asszisztens­­nő szavait, s nem kell lélek­búvárnak lennem ahhoz, hogy magam tapasztaljam, átérez- A BARÁTSÁG NYELVÉN Mintha csak a tiszteletünk­re történt volna, makulátlanul fehérbe öltözött Félixfürdő. Szelid árnyak, termetes fák és építészeti remekművek nyújtózkodtak békésen egy­más mellett a havon. Kora esti fényben és a formák pazar játékában tobzódott a környezet. Nyolcvan hektár erdő övezi a magasépületeket, s valahol a mélyben talán még a sejtelmesnek hitt határokon is túl, egyre csak gyűl, csak gyűl a messze földön híres gyógyvíz, az egészséget adó. Hányan gyógyultak itt meg, vagy nyerték vissza munka­­képességüket az elmúlt nyolc évszázad során? Hány nemzet fiai tartoznak köszönettel az itt visszakapott egészségért? Nem kizárt, hogy ilyesfajta statisztika is készült... Ugyan­akkor azt sem lehetetlen ki­számolni, mekkora távot tett meg idáig a Puerto Rico-i vagy a sidneyi vendég. Idők, em­berek, távolságok. Bármiről is valljanak a precíz, de rideg számok, a lényeg megmarad: a segíteni akarás nemes szán­déka. Állítom: lélekben mind­annyian felkészültünk erre az estére, arra, hogy ifjúsági karnevállal búcsúztatjuk az óesztendőt­, amelyre Fitároaia Doina, szállodafőnök hívott meg. Munkatársa, Bulc Aurel még megtoldotta egy gondo­lattal: — Földrészek kéz­nyújtására készülünk, ha kép­letesen is, de tiszta szívből. Kedvcsinálónak ennyi is e­­lég volt. Szívélyes házigazda mód­jára, meghitt, meleg szavakkal fogadtak bennünket a Nufárul szállóban. A ladi-i egyetemi központban tanuló külföldi diákok már december 29-én megérkeztek. Jókedvükben, felszabadult örömükben nem­igen tudtuk megkülönböztetni őket, hogy melyikük honnan származik. Kis idő múltán már a nyelvi nehézségeken is túltettük magunkat: a barát­ság s az emberszeretet egyete­mes és ezáltal nemzetközi nyelvén jól megértettük egy­mást. Bár meglehet, hogy né­­hányan itt és most érezték át először: az egymás örömében osztozni tudó emberekkel csak jobb lehet a világ, reménytel­­jesebb mindannyiunk jövője. Persze akadtak vérbeli ínyen­cek, akik ilyen alapállásból értékelték Popovics Joan fő­szakács művét, a szilveszteri menüt. Jómagam a pulyká­sültre szavaztam, míg asz­taltársaim pisztráng vagy We­­lington-módra készült sertés­bélszín között választottak, olyannyira, hogy repetát is kértek. Épp szünetet tartott a zene­kar, amikor házigazdáim be­mutattak a Zau házaspárnak, ők itt törzsvendégek, méghoz­zá többszörösen is. Hogy mit jelent törzsvendégnek lenni, egy intim hangulatú óév-bú­csúztatón, erre mindenképpen kíváncsi voltam. Szerencsére Zau Maria önként vállalta a szóvivő szerepét. — Lényegében házi jubileu­munkat üljük: megszakítás nélkül már ötödik alkalommal szilveszterezünk itt. Már meg­szoktuk, hogy december kö­zepe tájára befizetünk egy 18 napos gyógykezelésre, s közben itt ér bennünket az újesztendő! Kisebbik lányunk kilencesztendős, így hát a téli szünidőben számára sem akadály, hogy velünk lehes­sen. De ez még nem minden. Nagyobbik lányaim már rég kiröpültek a családi fészek­ből, férjhez mentek, s a har­madik X-en is túl járnak, öt unokánk van. Ha a legszű­kebb család összejön, ponto­san huszonhárman vagyunk. Két esztendővel ezelőtt mind­­annyian itt búcsúztattuk az óesztendőt. Az évek múltával szinte rítussá vált, hogy innen küldtük barátainknak az új­évi üdvözleteket is... — Bennünket is érdekelne, miként hangzottak az idei jó­kívánságok kezdő sorai. — Békés, boldog új eszten­ FELHŐTLEN JÓKEDV Tulajdonképpen lehetetlen egy évben csak egyszer fel­szabadultan, önfeledten szó­rakozni, csupán kivételesen, alkalomszerűen felhőtlen kedvűnek, bizakodónak len­ni. Éppen ezért hisszük, a marosvásárhelyi ifjúsági szil­veszter kikapcsolódni, ün­nepelni tudó részvevői évköz­ben is vidámak, magabizto­sak, kedvvel és reménnyel teliek kell hogy legyenek. A diákotthonok közös ét­termében megrendezett óévi búcsúztatón és az új évet kö­szöntő mulatságon több mint 400 ifjú vett részt Marosvá­sárhely vállalataiból, intéz­ményeiből, főiskoláiról. Ők képviselték a város ifjúságát, amelynek száma az 51 000-et is meghaladja. Megjelent itt Ungur Ioan, a Maros me­gyei pártbizottság első tit­kára is. A földíszített nagy­teremben a KISZ municípiu­­mi szervezetének első titká­ra, Anghel Ioan Viorel köszön­tötte az egybegyűlteket, majd minden „zsilipet“ fölemeltek a jókedv szabad áramlása ér­dekében. A konferanszié, a területi rádióstúdió munkatár­sa valóban konferanszié volt, vagyis szellemes, ötletes mű­sorvezető. A tréfamester leg­több poénja bejött, móká­­zását hosszan megtapsol­ták. Felváltva szólt a né­pi muzsika és a könnyűzene. Zenekaruk egy volt, ám éne­kesük ennál több. Nem hiá­nyozhatott a diszkózene sem. Magnószalagról forgatták le az 1984-es év sikerszámait. A szervezőknek volt gond­juk arra is, hogy, különféle versenyekkel tegyék élénkké, emlékezetessé a szilveszter estéjét, éjszakáját. Kezdték az úgynevezett alkotói vetél­kedővel. A házigazdák egy füzet legelejére két, új évet köszöntő strófát írtak, majd felkérték a megterített aszta­lok mellé telepedetteket, aki akarja, folytassa, egészítse ki a maga rigmusával. A körbe­járt füzetből éjfél után olvas­ták mikrofonba az érdekesebb, humorosabb jókívánságokat az ifjak nagy derültsége kö­zepette. Említést érdemel­nek a táncversenyek is. A na­rancstáncban minden lány és fiú egy narancsot helyezett a homloka elé, s ha a pár nem járta eléggé ügyesen, fej-fej, azaz homlok-homlok mellett, bizony a narancs hamar le­esett, ők pedig kiestek a versenyből. Az újságtánc­nál egy-egy szétnyitott, nagy újságon kezdték meg az óvatos ritmusjárást, aztán folyton összehajtogatták az újságot, melyről tilos volt lelépni. A győztesek vé­gül már csak kéttenyérnyi he­lyen „táncoltak“, úgy, hogy a fiú ölébe vette partnerét. Ter­mészetesen a hagyományos szépségverseny sem marad­hatott el. Ennek nyertese Mailat Olivia, a KISZ Maros megyei aktivistája volt. Éjfél előtt a munkásfiatalok és diá­kok meghallgatták pártunk főtitkárának, államunk elnö­kének újévi üzenetét. A KISZ Marosvásárhely municípiumi titkára lelkesedéssel mondotta: Az újévi beszéd mindenki szá­mára újabb ösztönzést jelen­tett ahhoz, hogy az eddigiek­nél eredményesebben tanul­janak, dolgozzanak, hogy oko­sabban gazdálkodva szellemi energiájukkal kihasználják a szocialista társadalom nyúj­totta fejlődési lehetőségeket, hogy hozzájáruljanak az e­­gyüttélő nemzetiségek közötti testvériség erősítéséhez. A ma­rosvásárhelyi tanulók számá­ra két helyen szerveztek szil­veszteri szórakoztató progra­mot, a faipari líceum étkez­déjében és az egészségügyi lí­ceum kantintermében. Az if­jak mindenütt jól érezték magukat és szilveszterkor, no meg az új év első óráiban ez volt a legfontosabb. Varga Sándor TEURE (Folytatás az 1. oldalról) jaikra bízott 32 tehén ellátásá­ban, név szerint ismerik az e­­gyedeket. A Hatházi házaspár ugyanis a barátosi termelőszö­vetkezet élenjáró állattenyész­tői közé tartozik, 1984-ben 60 000 liter tejet fejtek, gya­korlatilag egy liter tejet a me­gyeszékhely minden lakójá­nak. Az önellátási program­hoz való konkrét hozzájáru­lásról is szó esik. Naponta lá­togatják a tejcsarnokot, hiszen otthon is sikeres állattenyész­tők, egy sertést értékesítettek az államnak, 1985-re is már megkötötték a szerződéseket. Alig hajnalodik, amikor bort, búzát, békességet kíván­va, munkába indulnak az ál­lattenyésztő-telep felé. Családi körben szilveszte­reztek a Bedő testvérek is. Az öt gyermek családtagjaival és édesapjukkal együtt kö­szöntötte az új évet. Gizella a a termelőszövetkezet pártalap­­szervezetének titkáraként is részese a tudat forradalmáért végzett fáradozásoknak. Be­dő Márta termelőszövet­kezeti tag, a családi ha­gyományok folytatója, öt KÉSZEN gyermek édesanyja, most mind ott ülnek az ünnepi asz­talnál. Márk Mária, a másik testvér a községi pártbizott­ság titkárhelyettese, András a gazdaság gépészeként cse­lekvő részese a hozamemelési programok valóra váltásának, Ibolya a megyeszékhely egyik üzemének dolgozójaként szer­zett megbecsülést. — Gazdaságunk is bekap­csolódott, részt vállalt a re­kordhozamok eléréséért kidol­gozott helyi program valóra váltásából — mondja Bedő Gizella. 200 hektáros búza ve­tésterületen 5000 kilogrammon felüli hektár hozamot kívánunk elérni az idén, 200 hektár bur­gonyánál minimálisan 30 000 kilogrammos hozamot várunk, 60 hektár cukorrépánál pedig 40 000 kilogrammra állítottuk mércét. Úgy dolgozunk, azzal az elhatározással kezdjük az új évet, hogy nemcsak teljesít­jük, hanem túl is szárnyaljuk előirányzatainkat. Ez a mi vál­lalásunk, pártunk főtitkárá­nak, Nicolae Ceaușescu elv­társnak újévi üzenetében el­hangzott felhívására, a mező­­gazdasági dolgozók munkája iránt megnyilvánuló elismeré­sére.

Next