Romániai Magyar Szó, 1990. április (2. évfolyam, 84-107. szám)

1990-04-01 / 84. szám

N­I­AI ROMA ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST ' ■ :: r.r' ~ r __iu.j. , J» „iíáli.ni--------------­ LEVÉL A MISZSZ-KONGRESSZUSHOZ Március 17 és 18-án került sor Marosvásárhelyen a MISZSZ kongresszusára, mely­nek munkálatai a mindenki által ismert, kényszerítő körülmények miatt megszakadtak. A magyar fiatalok ezen első országos fórumához intézte levelét Sütő András, akit azóta — testben és lélekben megtörve — Budapestre szállítottak sürgősségi gyógykezelésre. A MISZSZ most újrakezdte, pontosabban folytatja félbeszakadt munkáját Csík­szeredában, a tagsághoz intézett Sütő-levél pedig mit sem veszített időszerűségéből. Olvassuk hát — együtt a fiatalokkal — újra Sütő András okos, intő, bátorító, sza­vait. Drága fiatal barátaim! Nem azért szólok most a más hangján mert nem lenne kedvem személy szerint is köztetek lenni. Mostani egészségi állapotom kényszerít arra, hogy csak e nyílt levél út­ján, ám teljes szívemből köszöntsem ifjúsági szövetségeink mai forradalmi tanácskozását! Forradalmi? A jelzőt nem túlzás, avagy szó­noki hajlam, hanem a kegyes és kegyetlen valóság mondatja velem. Kegyes, mert fél év­százados álmunk ölt testet abban, hogy jö­vőt formáló, országos tanácskozás végett egybegyűlhettünk s anyanyelvünkön szólha­tunk, és kegyetlen, mert a győztes, karácso­nyi forradalom utáni hónapok válságos időt hoztak ránk; mindennapi kemény, sőt némely­kor véres küzdelemre kényszerítő mozzanato­kat, eget ostromló reményeink után csekély elégtételt és keserű kiábrándultságot, az or­szágot elborító örömmámor után, a forrada­lomért hozott véráldozat után újabb gyászt, temetést, emberi tragédiákat. Most, e békés­nek tűnő reggeli órában még nem tudjuk, hogy a tegnapi, magyarellenes, pogromszán­dékú tüntetésnek hány ártatlan áldozatát fogjuk eltemetni. Még nem tudjuk, hogy a súlyosan bántalmazottak közül hány ifjúnak, nőnek, férfiúnak az élete fog kilobbanni a város klinikáin! Mert újból, mint annyiszor, az iszonyat éjszakáját éltük át, a mesterségesen fölszított gyűlölet, a módszeres uszítás véres éjszakáját. Tegnap délután magam is szem­tanúja lehettem olyasminek, amit legrosszabb álmaimban sem láttam: mélységes iszonyo­­dással nézhettem végig, hogy száz meg száz, emberi mivoltából kifordult ember vesz sza­bályos ostrom alá egy gyógyszertárat, s mi­ért? Egyetlen egy árva magyar szóért, mit a nyelvi egyenjogúság nevében egy kirakat­üvegre festettek. Ez a szó, a FARMACIE szó mellett azt hirdette magyarul is, anyanyelvün­kön: GYÓGYSZERTÁR. Országépítő munka­feladat, demokráciát építő cselekvés, értel­mes emberi munkálkodás, ténykedés helyett a fönt említettek erre a magyar szóra, ennek megsemmisítésére fordították minden ener­giájukat. S egyidejűleg arra, hogy békés ma­gyarokat, külországbeli filmes híradásokat tettleg bántalmazzanak, munkáslakásokat fel­dúljanak, gyermekeket hagyjanak nyomukban — vérbefagyva. Ha volt, lehetett valaha fo­galmunk arról, hogy a Ceausescu-féle dikta­túra több mint két évtizedes, nacionalista, so­viniszta, idegengyűlölő kurzusának, milyen iszonyatosak a következményei, azt itt és most, Marosvásárhely utcáin tapasztalhattuk. De hadd tegyük hozzá: ezzel számolnunk kel­lett és kell ezután is. A lelki útmérgezés esz­tendeinek tragikus következményeit semmi­lyen erő nem számolhatja föl egyik napról a másikra. Ennek tudatában kell folytatnunk az elkezdett küzdelmet közösen a román nép legjobb fiaival, mindazokkal, akik jól tudják, hogy a tudatos félrevezetésnek, a sovén uszí­tásnak ezután is lesznek áldozatai, de vé­gül, legvégül a forradalom pozitív eszméi fognak minden sötét erő fölé kerekedni. Higgyétek meg, ifjú barátaim, nem önáltató bizakodás ez! Számos román barátunk, sors­társunk példáját idézhetném most, ha tanács­kozásotok ideje engedné. Ezért röviden azt mondanám inkább: a hétfejű sárkánynak két fejét a forradalom reszelte már. Az ország demokratikus, valóban európai rendjének föl­építése végett indított, új forradalomban a sárkány maradék öt fejét is porba hullatja majd — ha románok, magyarok és minden másajkúak valóban összefognak; ha nem ál­tatjuk magunk azzal, hogy a fényes csodák napjait éljük; ha józan fővel, konok kitartás­sal, egységben és testvéri szövetségben foly­tatjuk a kétségtelen történelmi lehetőség va­lóra váltását. De ha már öt maradék sár­kányfejet említettem: melyek azok? Talán több is van, több is vicsorog ránk, de maradjunk a legmérgesebbeknél. Egyik azt a lángot fúj­ja, amelynek neve: előjog az ősiség alapján. Kedvenc tétele volt ez a szitává lőtt diktá­tornak. De ne higgjétek, hogy a román tör­ténettudománynak nincsenek európai szin­tű s gondolkodású tudósai, akiket objektív szemléletükért mindeddig félreállítottak. Bíz­zunk benne, hogy az új rendben ezek a ro­mán történészek újból szóhoz jutnak. A sár­kánynak másik feje azt a lángot fújja, me­lyet úgy hívunk: nyelvi imperializmus. Hadd mondom erre mégis: román költőbarátaink voltak és vannak, akik a jó műfordítás érde­kében maguk is megtanulták Vörösmarty vagy Petőfi nyelvét — ez a szellemiség pedig ezután is szembeszegül a sovén nyelvi impe­­­rializmus elméletével és gyakorlatával. A harmadik sárkányfej azt a lángot fújja, mit úgy nevezünk: erőszakolt asszimiláció. Ennek legfőbb eszköze volt pedig az anyanyelvünk jogos használatától megfosztott iskolai háló­zat, amelyet minden körülmények között új­jáalakítunk, jogos igényeinknek megfelelő­en. Ez a már elindult, pozitív folyamat nyil­ván akadozik, meg-megtorpan, mint azt jól tudjátok. De megállíthatatlan! Mert Európa legnagyobb nemzetiségének igényeit nem le­het véka alá rejteni. S mert ebben is vannak jó szövetségeink ! A negyedik sárkányfej azt a lángot fújja, mit úgy is nevezhetnénk: indokolatlan gyanak­vás a mi jogos egyenjogúsági törekvéseink­kel szemben. A diktátor még kivégzése előtt is azt hangoztatta, hogy ocsmány uralmát ideig-óráig bár fenntarthassa, veszélyben az ország területi integritása, magyar revizio­nista erők Erdélyt akarják elcsatolni, meghó­dítani. Kell-e mondanunk, hogy mint minden szava, ez is, a román nép félrevezetését szol­gáló, gyalázatos hazugság volt. S még gya­lázatosabb az a vád, hogy a romániai magyar SÜTŐ ANDRÁS „ . . „ (Folytatása a 3. oldalon) A VIITORUL-ban olvastuk EZERÉVES GYŰLÖLET EZERÉVES BÉKE Vasile Netea, a román nép legnagyobb történészeinek egyike, tavaly tavasz táján halt meg, majdnem teljesen megvakulva. Ötven éven át Erdélyért írt és harcolt. Mű­veinek száma meghaladja a negyvenet. Utolsó beszélgetéseink során, drámai hang­nemben, betegágyánál, szóba kerültek né­hányszor a Szabad Európa rádióállomás által sugárzott statisztikai adatok. Ezek az adatok azok számát tükrözték, akik hétről hétre folyamatosan hagyták el ezt a sze­rencsétlen országot, Magyarország felé menekülve. Az adatok napról napra növe­kedtek. Beszélgetéseink időszakában már harmincezer emberről esett szó. Hihetet­len mennyiség ez, ha meggondoljuk, hogy közöttük akadt néhány ezer román is. Utóbbiak közül, a történész fiával folytatott beszélgetései során, kiemelkedett egy lel­kész esete. Egy román, ortodox hitű pap elhagyja Szülőföldjét és Egyházát. Merre visz útja? Magyarország felé. Elkeseredé­sében felcseréli az Erdélyi-fennsíkot a Magyar Pusztával. De lépteit az a Remény­ség vezérli, hogy ilyképpen megmenti ke­serűség árán otthagyott Szülőföldjét és Egyházát. — Tehát ezernyi román menekült Buda­pest felé. S a magyarok befogadták őket. Megsegítették őket. Ellátták őket étellel, lakással és ruhaneművel. Amennyire tehet­ték. Minden nap újabb menekülőkről hal­lani. Hányan fognak még elmenni? És mennyi ideig tudják még segíteni őket a magyarok? Hát igen. Minden megváltozott. Kossuth Lajos dédunokái segítenek napja­inkban Avram láncú dédunokáin. ÚJ TÖRTÉNELEM kezdődik, édes fiam ... A fenti cím és maga a cikk ezen új tör­ténelem és Erdély Földje legnagyobb tör­ténészének halála jegyében született. Mindezek azon EGYEDÜLÁLLÓ MA­GATARTÁS SZÜLETÉSI BIZONYÍTVÁ­NYÁT képezik, amit tanúsítanunk KELL ezentúl. A románok részéről a magyarok iránt. A magyarok részéről a románok iránt. Ezer év után, mialatt gyűlöltük egy­mást, ellenségeskedtünk, gyalázkodtunk, hazudtunk egymásnak. Népeink mindenikének történelme szét­marcangolva. Vérrel befröcskölve. Álta­lunk, meg különböző­­barátok által, kik­nek érdekeit a köztünk levő gyűlölet, el­lenségeskedés, gyalázkodás és hazugság állandó táplálása képezte. Ilyképpen jártunk be elégedetlenséget, lázadást, felkelést, forradalmat. Nézetelté­réseket, csatákat, háborúkat. Egyezménye­ket, melyeknek egyetlen célja az volt, hogy ne tartsák őket tiszteletben. Megállapodá­sokat, melyek egyedül a halasztást, az idő­­nyerést­­szolgálták. Szerződéseket, melyek­nek tiszteletben tartását senki sem akarta komolyan venni. Mindent átvészeltünk, kivéve azt az e­­gyetlen háborút, amit most rögtön kelle­ne elkezdenünk. Egy, a háború elleni há­­borút. Mindenki háborúját minden­ki ellen. Azok háborúját, akik nem képe- GELU NETER (Folytatása a 3. oldalon) „BÉKÜLÉKENYSÉGET MINDEN VITÁS KÉRDÉSBEN!” (3. oldal) LEGYÜNK MÉLTÓK AZ EGYÜTT KIVÍVOTT SZABADSÁGHOZ Elhangzott a Szabad Román Televízió péntek esti híradó műsorában. Tisztelt polgártársaim, a szabad Románia fiai! A jelenlegi aggasztó körülmények között, ebben a meggyötört hazában, amikor a megszámlálhatatlan társadalmi nehézség­hez hozzáadódik a nemzeti együttélés ál­datlan válsága — a megbékélés és a ke­resztény szeretet határozott felhívásával fordulok az ország minden honpolgárához. Emlékezzünk az első Virágvasárnap ün­nepére, amikor Jeruzsálem egész népe áhí­tattal magasztalta Krisztus Urunkat. Ám a tömeg lélektana igen változékony. Nagy­péntekig az előbbi korifeusok gyűlöletté változtatták az Úr fogadására összegyűlt nép szeretetét és hűségét, és megfeszítették azt, akit oly nagy odaadással vártak. Kimondhatatlanul nagy volt örömünk és megelégedésünk Karácsonykor, amikor mintegy csoda folytán valóra váltak elvá­rásaink és szabadon ünnepelhettük az Úr születését. Ezúttal tényleg őbenne testesült meg minden keresztény reményünk, és az ország egész népe — nemzetiségre, vallásra való tekintet nélkül — egymásra talált a szent öröm jegyében. De nemsokára a gyűlölet és a nemzeti viszálykeltés korifeusainak sikerült meg­téveszteniük bennünket, s a Jézus Krisz­tus által megtestesített keresztény szeretet ezúttal is a Kálvária elképesztő útjára lé­pett, hogy újból megfeszíttessen. Marosvásárhelyen rettenetes dolgok tör­tén­tek? Három hírlap alatt feledésbe me­­­rült a temesvári nemzeti egység. „­ Temesvár­­a nemzeti­­megbékélést jelké­pezi, a népek összefogását a közös célokért," a szabadság és a demokrácia nemes esz­ményeiért. Temesvár magát a jövőt jelen­ti. Marosvásárhely e szemléletben a másik véglet. Váratlanul a múltat hozta vissza: a gyűlöletet, a népek közötti viszályt, az intoleranciát, a gyanút és a vad indulatot. A diktatúra korifeusainak, a reakciós erőknek társadalmi felforgatás, nyílt ak­ciók, ellenséges értelmezések és nemzeti uszítás révén ismét sikerült manipulálniuk a tömegeket, sikerült nemzeti feszültséget teremteniük az országban, végül pedig azokra hárítani a hibát, akik a brutális kegyetlenségek és az ellenséges megnyilvá­nulások elsődleges áldozatai. Hangsúlyozni szeretném, hogy a magyar nép nem táplál ellenséges érzelmeket a román nép iránt. Amikor a magyar nem­zetiség a demokrácia és a szabadság révén őt megillető jogokat kéri, nem akarja sem­milyen jogoktól megfosztani a többségi ro­mán népet, amint azt egyes ultranaciona­lista és sovén körök állítják. Ugyanígy a romániai magyarok nem akarják Erdélyt, hanem csak a szubverzív és demagóg propaganda akarja eme fele­lőtlen vádakkal egymásra uszítani népein­ket, céljuk lévén politikailag destabilizálni az országot és jogaitól megfosztani, illet­ve hazájából kiűzni a magyar kisebbséget. Amikor ezt állítom, biztos vagyok, hogy magyar polgártársaim döntő többségének az álláspontját fejezem ki, és ugyanolyan biztos vagyok abban is, hogy a magyar kisebbség azon óhaja, hogy saját iskolái és intézményei legyenek, hogy a társadalmi élet különböző szféráiban használhassa anyanyelvét, hogy a román többséggel egyenlő és sajátos vonásait kifejező jogo­kat élvezzen — tehát ez a jogos óhaj meg­értésre talál az összes demokratikus erők, a keresztény­ és felvilágosult románok kö­rében. Másrészt, ami a személyesen engem ért vádakat és fenyegetéseket illeti, kijelen­tem, hogy a Szabad Románia hű honpolgá­ra vagyok és az leszek mindig, és az Isten áldásából meglévő képességeim szerint TŐKÉS LÁSZLÓ (Folytatása a 2. oldalon) TAPINTATTAL DE FŐLEG SOMMÁS PARLAMENTI TÁJÉKOZTATÓ A MAROSVÁSÁRHELYI FEJLEMÉNYEKRŐL Csütörtökön délután a madarak azt csi­ripelték, hogy a másnapi parlamenti ülést, ahol a marosvásárhelyi eseményekről lesz szó, zárt ajtók mögött tartják. Szerencsé­re, nem így történt s ily módon a hely­színen értesülhettünk a kormány álláspont­járól, s jelzést kaphattunk arról is, miként vélekedik egyik-másik párt a történtekről. Megnyugvással vettük tudomásul, hogy a kérdéssel Ion Minzaru, az Ideiglenes Ta­nács Végrehajtó Bürójának alelnöke fog­lalkozik, akinek a nemzeti kisebbségek iránt tanúsított demokratikus, európai ki­tekintésű magatartásáról, véleményformá­lásáról személyesen is alkalmunk volt meg­győződni. Ezúttal rövid tájékoztatót tartott csupán a marosvásárhelyi fejleményekről, az Ideiglenes Tanács megbízásából a hely­színen működő bizottság helyzetjelentését ismertette. Bejelentette ugyanakkor, hogy a következő parlamenti ülésen az okokat és megnyugtató megoldásokat egyaránt taglaló dokumentummal jelentkezik, a­­mely aztán érdemben megvitatásra kerül. Értékelte a kormánybizottság munkáját, amelynek sikerült elérnie a párbeszéd meg­kezdését a Vatra Romaneasca és az RMDSZ között. Népes küldöttséggel képviseltette magát mindkettő és a megbeszélésen meg­figyelői státusban részt vett Hargita és Kovászna megye egy-egy képviselője is. A hideg, de nem ellenséges légkört az indu­latok további feloldása követte, a felek őszintén­ felelősséggel, írásban leszögezett javaslatokkal jelentkeztek, próbálták az okokat is feltárni. A kormány képviselője úgy látja, a helyzet bonyolultságára való tekintettel, sajnos távol állunk még attól, hogy az okokat megnyugtatóan fölfejthes­sük, annyi viszont máris bizonyos, hogy tá­voli szélsőséges csoportosulás keze is ben­ne van az indulatok szításában. Másrészt az okok folyamatos fölfedése elvezetett an­nak kinyilvánításához, hogy a felek ezu­tán elhatárolják magukat mindenfajta, bár­milyen égtájról érkező szélsőséges megnyi­latkozástól. A nyugalom mihamarabbi helyreállítá­sa végett két bizottságot alakítottak. Az egyik a sajtó felé közvetíti az osztatlan, mindkét fél véleményét képviselő infor­mációkat. A második pedig a tragikus ese­mények előidézésében gyanúsítható szemé­lyekkel kapcsolatos állampolgári észrevé­telek kivizsgálására alakult, hogy a lakos­ság tudja-érezze, jogilag felelősségre von­nak mindenkit, aki a tragikus és lelkünk- HALOGATVA bői immár örökre kitéphetetlen események előidézésében bűnös. Ion Minzatu alelnök, civilben fizikus, tudományos kutató tényközlő hangját is melegség szőtte át, amikor arról beszélt, hogy a megbékélés útján olyan csapat je­lentkezett, amely — miként a forradalom­ban — mélységes keserűséggel, de tiszta­sággal és határozottan vállalta a híd sze­repét: a román és magyar és más nemzeti­ségű fiataloké, akik demokráciát sehol sem tanultak, de lelkükben érzik és máris gya­korolják. A megbeszéléseken való részvé­telükkel tulajdonképpen azt az együttmű­ködési platformot viszik tovább, amely a román és magyar lakosság között január első napjaiban spontánul kialakult... A rövid és objektív hangú tájékoztatás ellenére hirtelen megbolydult a terem. A parasztpárt képviselője indulatosan köve­telte az igazságot, a népnek jogában áll megtudni, mi történt. — Meg fogja tudni — válaszolta Ion Minzatu —, ünnepélye­sen ígérem, hogy tisztességes tájékoztatást fogunk nyújtani... Nica Leon, a Szabad Demokrata Párt képviselője, ki előtte való napon a Vatra Romaneasca küldöttségével, Iliescu elnöknél járt, követelte, hogy a kö­vetkező ülésre e szervezet is kapjon meg­hívást. Megnyugtatják: úgy lesz. A következő ülésre 1990. április 11-én ke­rül sor és remélhetőleg, első napirendi pontja a marosvásárhelyi események tár­gyilagos elemzése lesz. BÉRES KATALN Új sorozat 84. szám 1990. április 1., vasárnap 4 oldal­ára 50 bóni­s Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presa Libera 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33, Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület Apróhirdetéseket a következő címen fogadunk el: Agentia de publicitate, str. 13 Decembrie nr. 24, 70 069, Bucuresti. Tájékoztató szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 Tiszteletüket tették vala a televí­zió előtt is. Majd békesség jön újra. Kezdetben vala a békességes űr —a fővárosi Győzelem tér. Aztán megszólaltak vala a har­sonák. És bekövetkezett a Nagy Bumm — megjöttek a vásárhelyi legények. SZÉKELY SÁNDOR felvételei Fontos a józanság A Rompres az MTI-re hivatkozva Bu­dapestről jelenti, hogy Magyarország Mi­nisztertanácsának Etnikai és Nemzeti Ki­sebbségi Kollégiuma határozatot fogadott el, amely rámutat: „Az egész Erdélyt át­fogó magyarellenes tömegtüntetések hát­terében minden valószínűség szerint so­vén erők húzódnak meg. Románia vezető­ségének egyértelműen el kell távolodnia ettől. A kollégium — az erdélyi magyar értelmiség sok képviselőjének véleményé­vel összhangban — felkéri a magyar állam­polgárokat, tanúsítsanak mértéktartást , és ha Romániában tartózkodnak, viselked­jenek rendkívül­ elővigyázatosan és józa­nul, ne adjanak semmilyen okot provoká­ciókra. “ A CSEHSZLOVÁK ÁLLAM ÚJ ELNEVEZÉSE A prágai parlament hosszas vita után kompromisszumos megoldásra jutott az állam elnevezése kérdésében — jelenti a France Presse. A képviselők szavazattöbb­séggel úgy határoztak, hogy az állam el­nevezése a cseh tartományokban Csehszlo­vák Szövetségi Köztársaság, Szlovákiában Cseh-Szlovák Szövetségi Köztársaság lesz. A szlovák képviselők véleménye szerint az utóbbi elnevezésben a kötőjel az állam szö­vetségi jellegét hangsúlyozza. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Tanács székháza előtt több ezer ember tüntetett az új elnevezés ellen. A kétféle írásmód so­kak szerint a nemzeti érdekeket sérti. Töb­ben követelték a független szlovák állam kikiáltását. ★ Vaclav Havel csehszlovák államelnök megbízásából Marian Calfa kormányfő fo­­gadta Ion Ciubotarut, aki Románia prá­gai rendkívüli és meghatalmazott nagykö­veteként bemutatta megbízólevelét. PIP Egy ortodox román pap kiállt Romá­niában a legnagyobb nyilvánosság elé, és azt mondta, nem igaz, hogy román parasztok estek áldozatul magyar dü­­höngőknek. Tudta szerint egyetlen ro­mán sem vesztette életét a közelmúlt tragikus napjaiban magyar kéz által. Továbbá azt mondta: a román tömeg­tájékoztatás egyoldalúan és félrevezető­en, indulatokat felkorbácsolóan tájé­koztatta a lakosságot a Marosvásárhe­lyen és az Erdélyben történt esemé­nyekről. Egy román ortodox pap a lelkiisme­­rére hallgatott, és csak az igazat, csak a színtiszta igazat mondta. Lehet, hogy azért, mert politikus alkat, és kibogoz­va az egész kelet-európai régió iszonyú történelmi gubancba keveredett szálait, arra a meggyőződésre jutott, hogy itt már nincs helye taktikázásnak, diplo­­máciailag egymásra épülő sakkhúzások­nak, és csak a tiszta gondolat és beszéd segíthet. De az is lehet, hogy nem kel­lett gondolatmenetének kacskaringós politikai labirintusokon haladnia. Le­het, hogy sokkal egyszerűbb a képlet: csak az Istennek tartozik számadással, és oda vallási meggyőződése révén nem vezethet más út, csak a tiszta lelkiis­meret. Ismeretlenül is áldassék a román or­todox pap neve. Nem elsősorban és nem csupán azért, mert rettenetes nagy ba­junkban, amikor két nép a kelet-euró­pai sors harapófogójában kényszeredet­ten egymásnak feszül, s most kiállása oldani látszik a roppant történelmi nyo­matékok Hanem azért, mert felvillant egy halovány reményt, hogy lelkiisme­ret és politika talán még egymásra ta­lálhat, ha kölcsönösen felfedezzük­: eb­ből a kelepcéből más kiút már nincsen. SZIGETHY ANDRÁS (Népszabadság, 1990. március 27.)

Next