Romániai Magyar Szó, 1990. június (2. évfolyam, 133-158. szám)

1990-06-01 / 133. szám

#­­ • RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RM­SZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYT­AT­ÁSOS 0 0 0 A VILÁG LEGDRÁGÁBB GYILKOSSÁGA INTERPOL -DOSSZIÉ Az özvegy vallási és érzelmi okokra hi­vatkozva tiltakozik az exhumálás­ ellen, ami kedvezőtlen visszhangra talál a köz­véleménynél. Az INTERPOL — alapos konzultációk után — a következő telexet küldi a me­xikóvárosi főhadnagynak: „Az INTERPOL párizsi Központi Tit­kársága a mexikói INTERPOL-nak. Nuk­leáris gyilkosság lehetséges. Részletes je­lentés megy.“ Erre a főhadnagy nyilvánosságra hozza, mivel vádolja Pilar Bonatesta a mosto­haanyját. A bejelentés bombaként rob­ban, és a mexikói rendőrség egyből meg­alapozottnak érzi az exhumálási kérelmet, bárhogy tiltakozzék is Inés. A szomorú szertartáson két gyászruhás nő vesz részt: a ragyogó eleganciával öl­tözött özvegy és a szerényebb öltözékű lány. A jelenet már csak azért is drámai, mert Mexikóban nem szeretnek viccelni a halottakkal. A koporsóban levő holttestet nagy fe­kete limuzin viszi boncolásra a tetemné­zőbe. A hullát először az özvegy, majd a halott lánya is azonosítja, aztán kiveszik a koporsóból, a műtőasztalra fektetik, és átengedik a törvényszéki orvosoknak. Semmiféle sebet nem találnak rajta. A vegyelemzések nem mutatnak ki semmi­féle mérget. Az orvosok csak azt állapít­ják meg, hogy a szervezet szokatlan mó­don felbomlott. Ekkor következik a dráma utolsó jele­nete. A nagy termetű mexikói főhadnagy egy fehér vászonnal letakart készüléket cipelő férfival lép be a boncterembe. A­­mikor az ismeretlen férfi leveszi a vász­nat a készülékről, a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére egy hajszárítóra em­lékeztető masina válik láthatóvá. A férfi néhány pillanatra a jelenlévők felé kö­zelíti a „hajszárítót“. A készülék néma marad. A mexikói főhadnagy zsebében ott van az INTERPOL hosszú jelentése, amely nagyjából a következő szavakkal zárul: „Ahhoz, hogy a nukleáris gyilkosságot valóban bizonyítani lehessen, a holttestet Geiger-számlálóval kell megvizsgálni“. A férfi most a holttesthez közelíti a ké­szüléket, és abban a pillanatban kattogás hallatszik. A holttest gammasugarakat bo­­­csát ki magából. Inés erre bevallja bűnét. Hogy meg­gyilkolja a férjét, minden neki adott táp­lálékot előzőleg gammasugárzásnak tett ki a 235-ös számú urániumnitrát segítsé­gével. Tehát nem a szó szoros értelmében vett mérgezés történt, hanem halált oko­zó gammasugárzás. Ez a sugárzás nem ölte meg azonnal a szerencsétlen férfit, hanem lassan rombol­ta szét a sejtjeit. Márpedig a szétrom­bolt sejtek aligha regenerálódnak. Ezen­felül a gammasugarak veszedelmesen be­folyásolják a vérkeringést és az anyag­cserét is. A milliárdos halála e rémes „ke­zelés“ tizenharmadik hetének a végén kö­vetkezett be. A család orvosa és a mexi­kói specialisták addig még soha nem hal­lottak ilyen esetről, és tehetetlenek vol­tak. Ez volt a névtelen betegség. A bűntény tehát majdnem tökéletes volt, ha nem számítjuk azt az irdatlan pénzt, amibe került. Inés majdnem nyolc­vanmillió régi frankot fizetett azért, hogy a szükséges urániummennyiség birtoká­ba jusson. Arra egyébként sohasem de­rült fény, hogy az urániumot milyen for­rásból sikerült megszereznie. Mindeneset­re ez a legdrágább gyilkosság, amit va­laha is elkövettek a világon. HARMINC GYANÚSÍTOTT Milyen hiábavaló is a tizennyolc éves lányokat figyelmeztetni, hogy vigyázza­nak, jól nézzék meg, kibe szeretnek bele, mert nem minden holdfényes séta vezet a paradicsomba, és aki édességet fogad el idegentől, gyakran csúnyán ráfizet. Hiá­bavaló, mert a tizennyolc éves lányok mindenről maguk akarnak meggyőződni, ebben senki sem akadályozhatja meg ő­­ket. 1968-ban Barbara Felder éppen tizen­nyolc éves. Szép kerek babaarca van, de az ajka már egy csöppet sem kisbabasze­rű! 1968-ban a kis berlini lakásban — mint szerte a világon még oly sok fiatal lány — Barbara türelmetlenül toporzé­­kol: — Világot akarok látni, szabad akarok lenni! Ki innen, a dohos kispolgári elő­ítéletek birodalmából! Felder mama és Felder papa Ijedten nézi a lányát Mi lesz a vizsgáival? És mi lesz a jövőjével? A jövőjével? Barbara éppen úgy fütyül a jövőjére, mint az első atombombára, a­­hogy mondani szokta. A jelen a fontos, a pillanat, amely tovaszáll. Nos, 1968-ban nem ő az egyetlen, akinek csak a jelen, a tovaszálló pillanat a fon­tos. Barbara, aki Párizsba akar menni, hogy többek között franciául tanuljon, nagyszerűen választotta ki a maga pilla­natát. A szülői ellenállás és minden más akadály ellenére elutazik Párizsba, a diák­­mozgalmak kaotikus tavaszába. Mert Bar­bara nem vár szülői engedélyre, vállára veti a tarisznyát, és máris párizsi lány. Csakhogy Barbara kiskorú, a szüleinek tehát jogukban áll kerestetni őt. Két hét­tel az elutazás után meg is teszik, miu­tán addig hiába keresték a rokonoknál meg az ismerősöknél. Barbara Felder közben minden nehéz­ség nélkül megérkezett Párizsba. Hatvan­nyolc májusának mozgalmas eseményei őt is magukkal ragadják: alszik, ahol ráés­­teledik, azzal, aki éppen a közelében van, filozófiáról, politikáról, terrorról, erőszak­ellenességről, szexuális szabadságról és még sok divatos témáról vitatkozik úton­­útfélen. De sajnos, egyszer a legszebb dol­gok is véget érnek: hatvannyolc májusá­nak friss ízei augusztusra kissé megkese­rednek. Barbara egyedül érzi magát, és kicsit ki is van már éhezve némi civili­zációra. Egyre jobban vágyakozik a ké­nyelmes ágy és a csapból folyó meleg víz után. Meg aztán a tejeskávéban sincs sok kalória. Barbara tehát munkát keres, mi­vel minden kényelem ezzel kezdődik. Bo­lyongásai során véletlenül megismerkedik egy másik német lánnyal. Úté pótmama­ként dolgozik, és közben franciát tanul az egyetemen. A józanul gondolkodó lányok fajtájából való. Persze nincs olyan alak­ja, a haja sem olyan szőke és a szeme sem olyan zöld, mint Barbarának, tehát könnyű neki józanul gondolkodnia. Úté nem sajnálja a fáradságot, és sikerül is szobát és munkát találnia új barátnőjé­nek. Sajnos, a munka nem hivatalos, nincs róla semmiféle papír. Ha nem így ala­kul, Barbarát talán megtalálták volna még a tragédia előtt. A lány egy család­nál vállal munkát, feketén dolgozik. Nyo­morúságosan alacsony bért fizetnek neki, mindenesnek használják, és ki van téve az ezzel járó valamennyi kockázatnak és veszélynek. A cselédszoba, ahol Lakik, nyomorúságos oda egy bérház hetedik emeletén. Se nem kisebb, se nem nagyobb, mint egy beépí­tett szekrény. Mert még nem vesztek ki a vén zsugori alakok, akik minden négyzet­centimétert bérbe adnak, és embertelen körülmények közé kényszerítik a lakásra szorulókat Uténak még mosdóval fölszerelt, rendes cselédszoba jutott ugyanabban a bérház­ban. A háztulajdonosnak egyszer zseniá­lis ötlete támadt: minden lépcsőpihenő­ből elkerített egy négy négyzetméteres darabot. Itt eredetileg beépített szekré­nyek voltak: a takarítóeszközök, a szemét meg az emeleti vízcsap éppen csak hogy elfért bennük. Az ilyen szekrényekből szo­ba lett, az egyik most Barbaráé. Egy nyolcvan centi széles matrac, egy szék meg egy bőrönd fér el benne, semmi más. Ablak persze nincs, szellőztetni nem lehet. Az ócska mosdó csupa rozsda, a csapból csak hideg víz folyik. És névtáblát tilos az ajtóra tenni. A lány mindezért havi kétszázötven frankot fizet, és a szoba ezt meg is éri, ha figyelembe vesszük, hogy az épület Párizs egyik legelegánsabb ne­gyedében van. Csakhogy ily módon Bar­bara akár az utcán is élhetne, még olcsóbb is volna. Barbara tehát feketén dolgozik, napi hat órát, körülbelül heti kétszáz frankért. Se szerződése, se munkaadói igazolványa, se bejelentett lakóhelye, így hát teljes­séggel lehetetlen, hogy akár az egész rendőrség is megtalálja őt. Ideális hely­zet, hogy végleg eltűnjön valaki, anélkül hogy bárkit is nyugtalanítana az eltűné­se. Kivéve a házmesternő macskáját. Ez a kövér, folyton doromboló macska nagyon jól ismeri a házat, a földszintről a hetedik emeletig. Aludni a földszinten szokott, napközben meg a lapos tetőn süt­kérezik. 1968. szeptember 12-én a macska talál­ja meg a lány rejtekhelyét, pedig akkor már az INTERPOL is keresi Barbara Fel­­dert. Az állat már hosszabb ideje kapa­rászik a Barbara odújának ajtaján. Az egyik lakó észreveszi, és elmenőben oda­szól a házmesternőnek: — A macskája nagyon­­ kapar­ja az e­­gyik ajtót a hetedik emeleten. A házmesternő fölmegy, fogja a macs­kát és leviszi, de az állat visszamegy, és újra kaparászni kezd. (Folytatjuk) Romániai Magyar Szó *4 • a nagyvilág hírei • A nagyvilág hírei • a nagyvilág hírei • A Frankfurter Allgemeine Zeitung a romániai magyarok helyzetéről Az új román államhatalom még sokkal tartozik a magyar népcsoportnak, amelynek a nemzetiségi kisebbségek közül egye­dül van kilátása az országban való fennmaradásra. Ezt állapítja meg ve­zércikkében a Frankfurter Allgemei­ne Zeitung. A szerző szerint a magyar kisebbségnek most azt vetik a szemé­re, hogy a Ceausescu-uralom összeomlása után túl hangosan adta elő követeléseit. Ez nem volt okos, de érthető. A kisebbség úgy gondolta, hogy csak ebben a rendkívüli helyzetben van reménye arra, hogy meg­kapja azt, amit évtizedeken át megtagad­tak tőle. Aki a mai bukaresti kisebbségi politikát figyelemmel kíséri, arra a követ­keztetésre juthat, mintha az új vezetés a magyaroknak ezt a számítását még utóla­gosan is igazolni akarná. Autonómia olyan területek számára, ahol a magyarok nagy többségben vannak? Nem — mondja a kor­mány —, mert szerinte a területi autonó­mia az elszakadáshoz vezető első lépcsőfok. Föderalizmus egész Románia számára, így a magyarok javára is? Ez nálunk soha nem volt, nem is illik hozzánk — így Bu­karest. Magyar egyetem Kolozsvárott? Mire lenne az jó, ha Romániában orvosok, jo­gászok, közgazdászok magyar nyelven ta­nulnának? — reagál az államhatalom. A mai román vezetők nem értik, mire van szüksége egy nemzeti kisebbségnek az em­berhez méltó élethez — állapítja meg az újság. (MTI) PRO TRANSSYLVANIA Alapítvány az erdélyi Az erdélyi magyarság otthonmaradásá­nak és a kivándoroltak hazatérésének szolgálatát tűzte célul a Pro Transsylva­nia Alapítvány, amely erkölcsi és anyagi támogatást kíván nyújtani az erdélyi ma­gyarságnak — mondta Tőkés László nagy­váradi református püspök szerdai, buda­pesti sajtókonferenciáján. Az alapítvány székhelye Budapest, de már Svájcban is nyitottak bankszámlát. A számlaszámokat később nyilvánosságra hozzák. Az alapít­vány elnöke Sütő András. Tevékenysé­gükhöz szeretnék megnyerni a román és a magyar kormány aktív támogatását, vala­mint széles nemzetközi segítséget is. Gaz- magyarság érdekében hasági megoldásokat keresnek a visszate­lepülők felkarolására. Tőkés László utalt arra, hogy a román külpolitikában még mindig megvan az a szemlélet, miszerint a román nemzetiségi politika iránti érdek­lődést az ország belügyeibe való beavat­kozásnak minősítik. A püspök véleménye szerint a valóságban épp fordított a hely­zet: azt kell kérni, hogy Románia avat­kozzon be saját belügyeibe, tartsa szívü­gyének a magyar és a német nemzetiségű kivándorlók sorsát, demokratikus módsze­rekkel tegyen meg mindent otthonmaradá­sukért. (MTI) Dán békedíj A Dán békealap — magánszervezet — 1990-es díját, 100 000 koronát Beit Lahour palesztin falu keresztény lakosainak, va­lamint a romániai magyar kisebbségnek ítélte oda. „Beit Sahour lakói nagy bátorságról tet­tek tanúságot, visszautasítván az adófize­tést az izraeli hatóságoknak, ugyanis cseré­be semmit sem kaptak“ — mondotta Ma­ria Bergsoe, a Békealap képviselője, a díj átnyújtásakor. A szervezet másik tagja, Henrik Zahle professzor bírálta a romániai magyar ki­sebbség elnyomását, s egyben közölte a hallgatósággal, naponta 300 magyar szár­mazású román állampolgár menekül Ma­gyarországra. (AFP) A szovjet államfő a tengerentúlon Lapzárta előtt érkezett washingtoni gyorshír szerint Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke USA-beli hivatalos lá­togatása keretében az Andrews légitá­maszpontra érkezett. Ide kapcsolódik a hír, miszerint a Bush —Gorbacsov találkozó helyszíni közvetíté­sét az Intelstat nyolc tömegtájékoztatási műholdja teszi lehetővé. A geostacionárius pályára helyezett műholdak közül öt az Atlanti-, három pedig a Csendes-óceán fölött biztosítja az események továbbítá­sát. Ottawából történt elutazása előtt Gor­bacsov megbeszéléseket folytatott Brian Mulroney kanadai főkormányzóval, me­lyek során a két fél nagyra értékelte a szovjet—kanadai együttműködést, kifeje­zésre juttatva a meggyőződést, hogy ez a jövőben is pozitív irányban fejlődik. A szovjet—kanadai hivatalos tárgyalá­sok keretében került sor a két ország kül­ügyminiszterének megbeszéléseire is. Eduard Sevardnadze és Joseph Clark, részletesen elemezve a nemzetközi — s különösen az európai — helyzetet, átte­kintették a Közel-Kelettel, Közép-Ame­­rikával és Dél-Afrikával kapcsolatos kér­déseket PARLAMENTI VITAZÁRÁS A PIACGAZDASÁG ELENGEDHETETLEN A SZOVJETUNIÓBAN Amint a TASZSZ jelenti Moszkvából, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa befe­jezte a vitát a piacgazdasági kormány­­programról és úgy döntött hogy ezzel kap­csolatosan egy hét múlva fogad el határo­zatot A parlamenti vitát Nyikolaj Rizskov miniszterelnök foglalta össze. Mint hang­súlyozta, a 89 képviselői felszólalás után gyakorlatilag egyöntetűnek tekinthető a vélemény, miszerint más alternatíva hiá­nyában az ellenőrzött piacgazdaság meg­valósítása elengedhetetlen a Szovjetunió­ban. Tekintettel azonban arra, hogy sem az ország, sem a társadalmi tudat sok te­kintetben nincs erre felkészülve, a kor­mány indokolatlan kockázatot nem vál­lalhat. Következésképpen nem liberali­zálja azonnal az árakat, hanem indítvá­nyozza azok egyszeri kiigazítását, utána pedig a szabad árképzési elvek fokozatos érvényesítését. Ez ugyanis lehetővé teszi a helyzet belátását és a lakosság hatha­tós oltalmazását az élet drágulásával szemben. A szovjet miniszterelnök támo­gatta a kormány javaslatát hogy a ke­nyér és a péksütemények árát július 1-jé­­től három szakaszban emeljék, a lakosság ezzel kapcsolatos pótkiadásait pedig meg­térítsék. A gazdasági vezetés jelenlegi rendszerét átalakítjuk s így két év múlva merőben más profilja lesz, azonnal meg­szüntetni azonban rendkívül veszélyes len­ne — hangoztatta Rizskov, majd javasolta, hogy a kormány a parlamenti bizottsá­gokkal együtt a vita és a javaslatok alap­ján egy héten belül egészítse ki és végle­gesítse az elfogadandó határozatot. A magyar honvédség felajánlása Keleti György ezredes, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának szóvivője szerdán délután arról tájékoztatta az MTI-t: Für Lajos honvédelmi miniszter utasította a bukaresti magyar katonai at­tasét, ajánlja fel, hogy szükség esetén a magyar honvédség segítséget nyújt, illetve gyógyszereket küld a romániai földrengés okozta károk felszámolásához. Varsó dollárelszámolásra törekszik A Zycie Warszawy című lengyel napi­lap a külkapcsolatügyi miniszterhelyettesre hivatkozva közölte, hogy Lengyelország 1991. január 1-jétől kezdődően a KGST ke­retén belül lebonyolítandó kereskedelmi cseréit dollárban szándékszik intézni. Je­lenleg — írja a lap — ilyen irányú tárgya­lások folynak egyrészt Lengyelország és a Szovjetunió, másrészt Csehszlovákia, Ma­gyarország, az NDK és a Szovjetunió kö­zött. Varsó és Moszkva kereskedelmi cse­réinek „dollárosítására“ három év múlva kerül sor. „Magyarország készen áll az 1991. január 1-jei indításra“. Az NDK azonban „jelen pillanatban nem fogadhat­ja el a váltást, a közelgő német egyesítés okán“ — hangzik a varsói napilap cikke. NDK Egymilliós átképzés Amint a France Presse jelenti, Helmut Haussman nyugatnémet és Gerhard Pohl keletnémet gazdaságügyi miniszterek Bonnban találkoztak. A két miniszter meg­vizsgálta a keletnémet gazdaság privati­zálása meggyorsításának és újabb kelet­németországi munkahelyek létesítésének lehetőségeit a két német állam egyesülése perspektívájában. Az összejövetelt követő sajtóértekezleten Pohl úgy vélekedett, hogy az NDK-ban az idén körülbelül egy­millió alkalmazott szakmai átképzésére lesz szükség, októberig pedig decentrali­zálják a kombinátokat és átszerveznek körülbelül 8000 állami vállalatot. Úgye­szintén befejezik az új struktúrák kiépíté­sét. Haussman kijelentette: a július 1-jén hatályba lépő pénzügyi uniót követően a keletnémet gazdaság alkalmazkodásához szükséges intézkedések kidolgozására két szakértői csoport alakul. • Röviden • Röviden­­ • A Varsói Szerződés szervezetének tag­államai június 11—15 között az NDK-beli Straussbergenben tartják következő csúcs­­találkozójukat — jelentette be szerdán Berlinben a keletnémet védelmi miniszté­rium szóvivője. A tanácskozáson a VSZ jövőjéről és az új európai biztonsági rend­szer kialakításáról lesz szó. • Az Eurostat (az EGK statisztikai szolgálata) adatai szerint a közös piaci or­szágokban idén áprilisban 0,9 százalékkal emelkedtek a közfogyasztási javak árai. Nagy-Britanniában 3 százalékos, Görög­országban pedig 1,7 százalékos áremelke­dést jegyeztek. • A panamai Országos Szuverenitási és Béketanács kezdeményezésére az Országos Munkásközpont, a Közhivatalnokok Szö­vetsége, a Parasztok Konföderációja, több panamai jogász, értelmiségi és tíz szak­­szervezet írta alá azt a levelet, melyet a Szovjetunió és az USA elnökéhez intéz­tek, kérve őket, hogy találkozójuk során találjanak megoldást Panama megszállá­sának megszüntetésére — közli a Prensa Latina hírügynökség. • Kazimiera Prunskiene litván kor­mányfő június 18-án Athénba látogat, a Kathimerini című napilap meghívásának téve eleget. A hírt közlő France Presse nem értesült arról, hogy a litván politikus asszony görög hivatalosságokkal találko­zik-e. Prunskiene elmondta, örömmel lá­togatja meg Görögországot, a „demokrácia bölcsőjét". MIRE VAN SZÜKSÉGE John Kenneth Galbraith, az ismert a­­merikai közgazdász professzor az Edin­burgh-i egyetemen tartott előadásában azt állította: Kelet-Euró­pának nem kapitaliz­musra, hanem „modern államra“ van szüksége, s hogy oda milyen út vezet a jelenlegi helyzetből, még nem tudni. Az alábbi cikk — amely a Harpers című amerikai lapban jelent meg, s amelyet a Heti Világgazdaságból vettünk át — az előadás alapján készült. Az utóbbi hónapok kelet-európai válto­zásai — nem meglepő módon — nagy gaz­dasági vitákat kavartak. Ezek egy része dicséretesen értelmes volt, nagyobb részük azonban a hülyeség határát súrolta, s ez érvényes az egykori vasfüggöny mindkét oldalára. E hülyeség leginkább a „szimp­­licista ideológia“ fogalmába sorolható. A szimplicista ideológia világképe me­reven kétpólusú. Az egyik oldalon a kom­munizmus, a másikon a kapitalizmus, mindkettő a maga tiszta formájában. Nos, mindenféle marxi jóslat ellenére, a kapi­talizmus győzedelmeskedik. A kommu­nizmus gazdaságilag csakúgy, mint politi­kailag, csődöt mondott Kelet-Európában, s a belőle kigyógyuló országok most elin­­dulnak a kapitalista nirvánába. Lassan, de követi őket a Szovjetunió is. Áldásos gazdasági javulás ek­be néznek, s ehhez jön még a Nyugaton általunk már régóta élvezett­ szabadság. A dolog okozhat át­meneti fájdalmakat, ám ezektől nem sza­bad megijedni. „Sokkterápiát Lengyelor­szágnak“ — ahogy azt a New York Times egyik minapi szalagcíme megfogalmazta A végső cél nem kétséges: a lényeg, hogy a kapitalizmus kiépüljön. Nem baj, hogy Kelet-Európára olyasfaj­ta kapitalizmust akarunk ráerőltetni, a­­milyet mi már nem kockáztatnánk meg. A múlt században, mikor Marx alkotott, a kapitalizmus eredeti formájával szem­ben sokaknak merültek fel kétségeik. A hatalom és jövedelem munkaadó és mun­kás közti megoszlása nagyon egyenlőtlen volt. A munkavállalókat, ha nem volt rá­juk szükség, egy fillérnyi jövedelem nél­kül utcára tették. A nőket és a gyermeke­ket kegyetlenül kizsákmányolták. A legfélelmetesebb — ahogy azt Marx előre látta — a gazdasági válságok perio­dikus visszatérése volt, amely milliókat taszított munkanélküliségbe és szegény­ségbe. Ebből származott a düh és az eli­degenedés, és sokak számára az a már­­már bizonyos tudat, hogy a rendszer ha­lálra van ítélve. A rendszer azonban megmaradt, mert a jóléti társadalom sokban enyhítette a kezdeti kapitalizmus keménységét. Legali­zálták a szakszervezeteket, amelyek el is kezdtek ellenhatalomként működni. A keynes-i forradalom — ha nem is töké­letesen — az állam kezébe adta a gazda­sági élet periodikusságának és a vele já­ró nehézségek és elkeseredés elsimításá­nak felelősségét. A­ tömeges munkanélkü­liség megakadályozása és a gazdasági nö­vekedés biztosítása vált a kormányzatok alkalmasságának próbakövévé. Beszéljünk világosan: amit a kelet­európai országok a szocializmus — vagy közkeletű nevén a kommunizus — alter­natívájának látnak, az nem a kapitaliz­mus. Ha ez a klasszikus kapitalizmus vol­na, egy pillanatig sem vágynának a vál­tozásra. Az általuk kívánt alternatíva a modern állam, amelyben nagy, szerep jut a kormánynak a stabilitás megteremtésé­ben és a különbségek lágyításában. És most a szocializmusról. Annak a po­litikai modellnek, amelyben a kelet-euró­paiak éltek, éppoly kevés köze van a marxi modellhez, mint ahhoz a kapita­lizmushoz, amelyet a Nyugat szerint ma­gáévá kellene tennie. A szocializmusnak — érési folyamata során — olyan feladat­tal kellett megbirkóznia, amelyet Marx és Lenin nem láthattak előre: fogyasztá­si javakat kellett volna előállítania min­den lehetséges színben és formában, a leg­különbözőbb kiegészítő szolgáltatásokkal. Ezt a modellt állította eléjük a nem­szocialista világ. A központi tervezéses és parancsutasításos rendszer nem volt ké­pes megbirkózni ezekkel a következmé­nyekkel. Nem birkózott jól meg a mező­­gazdaság speciális problémáival sem, ama termelési ágéval, amely csak akkor funk­cionál jól, ha része lehet az egyéni tulaj­donos önérdek által motivált igyekezeté­nek áldásában. További hatalmas baja volt a szocializmusnak a bürokrácia egy­re növekvő és később teljesen elhatalma­sodó szerepe. A kapitalizmus nem élhetett volna to­vább eredeti, illetve kezdeti formájában. Ám — a körülmények nyomására — al­kalmazkodott. A szocializmus eredeti formájában és első feladataiban sikeres volt. Ám később nem alkalmazkodott, hanem kifejlesztett egy igazságtalan és el­nyomó politikai szerkezetet. S miképp al­kalmazkodik most, miután megszabadult e jellemzőjétől? Két dolog világos. Az egyik, hogy azon nem kevesek, akik lazán az Adam Smith-i kapitalizmushoz való megtérésről beszél­nek, nemcsak tévednek, hanem elmeosz­­tályi kezelésre is szorulnak. Ez olyasmi, amit mi, nyugatiak nem tűrnénk el, nem élnénk túl. Lágy, államilag védett életet éltünk. A kelet-európaiak éppen úgy nem örülnének a tiszta, szigorú kapitalizmus­nak, mint mi magunk. Azokra sem szabad hallgatni, akik a gyors sokkolásban és nehézségekben lát­ják a javulás ígéretét, azzal, hogy a szen­vedésből valami jónak kell kisülnie. Itt már teológiai elemeket találunk: az önsa­nyargatás elvisz az igaz útra. A megnyomorgatandó állampolgárokat minden bizonny­al nehezebb lesz ennek a helyességéről meggyőzni, mint azokat, a­­kik a nagy távolságból vagy saját ké­nyelmes helyzetükből adódóan erényt lát­nak a szenvedésben. A politikai következ­­mények sem vonzóak. Ez a rég áhított szabadság eljövetelének nagy pillanata Kelet-Európában. Valóban tragikus vol­na, ha a szabadságot azonosítanák az el­fogadhatatlan gazdasági megfosztottság­gal. Ha tanácsadó volnék Kelet-Európában, azt tanácsolnám, hogy a kevésbé fontos cikkeket és szolgáltatásokat bocsássák pi­acra, tegyék ki először a piac hatásai­nak. E folyamat megkönnyítése érdekében kölcsönök kiadására ösztönözném az álla­mi bankokat. Nem haboznék — mint most a Szovjetunióban teszik — a magán mun­kaadó—munkavállaló viszony kialakítása körüli kérdésekben. Ezt — a kapitaliz­mussal azonosított — viszonyt milliók él­vezték már és élték túl. óvatosabban bo­­csátanám piacra az alapvető élelmiszere­ket, a lakbéreket és az egészségügyi szol­gáltatásokat, mivel itt akut nehézségek­kel kell szembenézni. Minden nagy ipari ország támogatja például saját mezőgaz­dasági termelését. Ennek eredményeképp a mezőgazdasági termékek ára magasabb, illetve a fogyasztási cikkek árai alacso­nyabbak, mint efféle beavatkozás nélkül lennének. Egy ponton semmi helye a késedelem­nek: a nyugati országok és Japán az adós­ságszolgálat azonnali és nagyvonalú fel­függesztésével segíthetné a kelet-európai országok liberalizálódási folyamatai Se­gíteni kell. Mint már mondtam, nem sza­bad megengedni, hogy a szabadságért túl nagy árat fizessenek. Most nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nadrágszíjmeghúzós leckéire van szükség. Az ajándékok és kölcsönök for­májában érkező segítségnek nem szabad a tőkére korlátozódnia: ki kell terjeszteni az élelmiszerekre és a fogyasztási cikkek­re. Ezekből teremtett hiányt a szocializ­mus, erre van most szükség. A Nyugatnak megvannak a forrásai. Az utóbbi hónapok egyik tanulsága még a bürokratikus igazságok leghevesebb képviselői számára is, hogy a katonai fe­nyegetés csökken; ez meg kell hogy látsz­szék a közpénzek elosztásán is. Élég igazságnak kellene lennie, hogy e felsza­baduló forrásokat használjuk fel az átala­kításhoz — egy gazdaságilag sikeresebb, politikailag szabadabb, katonailag bizton­ságosabb világ felé. Kelet-Európa és a Szovjetunió most élik át történelmük e­­gyik legnagyobb pillanatát. Ez a pillanat a miénk is. Semmi sem volna katasztrofálisabb a Nyugat számára, mint a visszatérés ahhoz a gazdasági rendhez, amelyet még a korai kapitalizmus korában álmodtak meg, és amelyet még mindig lelkesen javasol né­hány papja. Pedig ez a rendszer csak azért maradt fenn, mert képes volt alkal­mazkodni a liberális politikai környe­zethez. A szocializmus azért végződött forrada­lomban, mert képtelen volt alkalmazkod­ni. Amire most szükség van, az az alkal­mazkodás, nem pedig a primitív kapita­lizmusba való drámai lesüllyedés. Az út még járatlan, nem lehet rajta szigorú sza­bályokhoz kötődve lépkedni. Megírásához sajnos szükség van a gondolkodás fájdal­mas folyamatára. BAGDAD UTÁN ÉVENTE LESZ ARAB A Rompres tudósítójának bagdadi jelen­tése szerint kétnapos vita után befejezte munkálatait az arab csúcsértekezlet. Az Arab Liga 19 képviselt tagállamának zá­róközleményéből: az arab országok kö­szöntik a kortárs világban tapasztalható enyhülési irányzatot és síkraszállnak a nemzeti szuverenitás és függetlenség köl­csönös tiszteletben tartásáért. A palesztin nép hősi ellenállását messzemenően nagy­ra becsülik és a zsidók izraeli bevándorlá­sát erre nézve súlyos veszélynek, újabb CSÚCSÉRTEKEZLET agressziónak tartják. A kelet-európai vál­tozások összefüggéseiben a térség orszá­gaival való kapcsolatokat a palesztin kér­désben elfoglalt álláspontjuk szerint és a kölcsönös érdekek alapján kell megítélni. Az arab csúcsértekezlet részvevői elhatá­rozták, támogatják nemzetközi segélyalap létesítését Libanon számára. A konferencia úgy döntött, hogy a to­vábbiakban évente egyszer, novemberben lesz arab csúcsértekezlet. A következőt ez év novemberében tartják Egyiptomban. Gorbacsov és az USA Az amerikaiak mintegy 90 százaléka úgy vélekedik, hogy az Egyesült Államok számára lényeges Mihail Gorbacsov meg­maradása a Szovjetunió élén — mutat rá a CBS tévétársaság és a New York Ti­mes átfogó közvélemény-kutatásának ér­tékelése. Úgyszintén, a megkérdezettek nagy többsége azon a véleményen van, hogy az Egyesült Államoknak fontosabb jó kapcsolatokat fenntartani a Szovjetu­nióval, mintsem támogatni egyes szovjet köztársaságok, konkrétan Litvánia függet­lenségi törekvéseit — jelenti a Reuter. 1990.júniusi. A KELET-EURÓPAI SZEMÉLYGÉP­­KOCSI-EXPORT, beleértve a szovjetet is, a következő öt esztendőben legalább 80 százalékkal növekszik majd — mutat rá egy Londonban közzétett tanulmány. Az „export-boom“ az utóbbi időben bekövet­kezett számottevő külföldi és belső beru­házások következménye. A személygépko­csi-gyártásban 1995-ig a Szovjetunióban 34, a többi kelet-európai országban pe­­dig 30 százalékos növekedés várható. Ab­szolút számokban a termelés az említett évben eléri a 3,2 millió darabot, ebből ösz­­szesen 2,9 milliót adnak el a volt szocialista tömb piacain. HARMADSZORRA RENDEZTÉK MEG az Egyesült Államokban a Hill Country Machine Gun Shoot fesztivált. A mintegy 200 részvevő vagy 100 különféle típusú gépfegyverből lőtt különböző állásokból, különféle célpontokra , kocsironcsoktól kezdve kiszuperált hűtőszekrényekig. Egy teljes napon ropogtak az Eliott Ness és Al Capone idejéből származó dobtáras Thomp­­sonok, az ultramodern Uzik vagy M—- esek és Kalazsnyikovok. A fegyverek álta­lában a versenyzők magántulajdonát ké­pezték, de lőttek a szervezők fegyvertárá­ból származó ritkább darabokkal is. Min­den csak a pénzen vagy versenykedven múlott. A belépés 5, negyven töltény kilö­vése pedig további 10 dollárba került. A KAZAH KÖZTARSASÁGBELI Kará­ul faluban lerakták a hirosimai és naga­­szaki atombombázás áldozatainak szentelt emlékmű alapjait. A választás azért esett az említett helységre, mivel a falu alig né­hány kilométernyire fekszik a szemipa­­latyinszki lőtértől, ahol több mint 40 éve nukleáris kísérleteket hajtanak végre. NEM DŐLT MEG A MAGYAR LOTTÓ­REKORD. Hetek óta lottólázban ég az egész ország, miután olyan régen volt utoljára telitalálat, hogy a hétről hétre halmozódó jutalomösszeg meghaladta a 18 millió forintot. Szerencsés esetben a múlt héten több mint 36 millió forintot nyerhe­tett volna valaki, ha egyedül ér el telitalá­latot. Minden eddiginél több, 21 millió szelvényt vásároltak a fogadók, s az álla­­bevétele csak a múlt héten több mint 16 millió volt a lottóból. A ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztő bizottsága: Bodó Barna (Temesvár), Cseke Gábor, Deák Levente (Déva), Gyarmath János (főszerkesztő), Kiss Zsuzsa (szerkesztőségi főtitkár), Marosi Barna (Marosvásárhely), Román Győző, Sike Lajos (Szatmár), Székely László (főszerkesztő-helyettes). 40 342 Nyomda: Combinatul Poligrafic Bucuresti

Next