Romániai Magyar Szó, 1990. június (2. évfolyam, 133-158. szám)
1990-06-01 / 133. szám
# • RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS0 RMSZ-FOLYTATÁSOS 0 0 0 A VILÁG LEGDRÁGÁBB GYILKOSSÁGA INTERPOL -DOSSZIÉ Az özvegy vallási és érzelmi okokra hivatkozva tiltakozik az exhumálás ellen, ami kedvezőtlen visszhangra talál a közvéleménynél. Az INTERPOL — alapos konzultációk után — a következő telexet küldi a mexikóvárosi főhadnagynak: „Az INTERPOL párizsi Központi Titkársága a mexikói INTERPOL-nak. Nukleáris gyilkosság lehetséges. Részletes jelentés megy.“ Erre a főhadnagy nyilvánosságra hozza, mivel vádolja Pilar Bonatesta a mostohaanyját. A bejelentés bombaként robban, és a mexikói rendőrség egyből megalapozottnak érzi az exhumálási kérelmet, bárhogy tiltakozzék is Inés. A szomorú szertartáson két gyászruhás nő vesz részt: a ragyogó eleganciával öltözött özvegy és a szerényebb öltözékű lány. A jelenet már csak azért is drámai, mert Mexikóban nem szeretnek viccelni a halottakkal. A koporsóban levő holttestet nagy fekete limuzin viszi boncolásra a tetemnézőbe. A hullát először az özvegy, majd a halott lánya is azonosítja, aztán kiveszik a koporsóból, a műtőasztalra fektetik, és átengedik a törvényszéki orvosoknak. Semmiféle sebet nem találnak rajta. A vegyelemzések nem mutatnak ki semmiféle mérget. Az orvosok csak azt állapítják meg, hogy a szervezet szokatlan módon felbomlott. Ekkor következik a dráma utolsó jelenete. A nagy termetű mexikói főhadnagy egy fehér vászonnal letakart készüléket cipelő férfival lép be a boncterembe. Amikor az ismeretlen férfi leveszi a vásznat a készülékről, a jelenlévők legnagyobb megdöbbenésére egy hajszárítóra emlékeztető masina válik láthatóvá. A férfi néhány pillanatra a jelenlévők felé közelíti a „hajszárítót“. A készülék néma marad. A mexikói főhadnagy zsebében ott van az INTERPOL hosszú jelentése, amely nagyjából a következő szavakkal zárul: „Ahhoz, hogy a nukleáris gyilkosságot valóban bizonyítani lehessen, a holttestet Geiger-számlálóval kell megvizsgálni“. A férfi most a holttesthez közelíti a készüléket, és abban a pillanatban kattogás hallatszik. A holttest gammasugarakat bocsát ki magából. Inés erre bevallja bűnét. Hogy meggyilkolja a férjét, minden neki adott táplálékot előzőleg gammasugárzásnak tett ki a 235-ös számú urániumnitrát segítségével. Tehát nem a szó szoros értelmében vett mérgezés történt, hanem halált okozó gammasugárzás. Ez a sugárzás nem ölte meg azonnal a szerencsétlen férfit, hanem lassan rombolta szét a sejtjeit. Márpedig a szétrombolt sejtek aligha regenerálódnak. Ezenfelül a gammasugarak veszedelmesen befolyásolják a vérkeringést és az anyagcserét is. A milliárdos halála e rémes „kezelés“ tizenharmadik hetének a végén következett be. A család orvosa és a mexikói specialisták addig még soha nem hallottak ilyen esetről, és tehetetlenek voltak. Ez volt a névtelen betegség. A bűntény tehát majdnem tökéletes volt, ha nem számítjuk azt az irdatlan pénzt, amibe került. Inés majdnem nyolcvanmillió régi frankot fizetett azért, hogy a szükséges urániummennyiség birtokába jusson. Arra egyébként sohasem derült fény, hogy az urániumot milyen forrásból sikerült megszereznie. Mindenesetre ez a legdrágább gyilkosság, amit valaha is elkövettek a világon. HARMINC GYANÚSÍTOTT Milyen hiábavaló is a tizennyolc éves lányokat figyelmeztetni, hogy vigyázzanak, jól nézzék meg, kibe szeretnek bele, mert nem minden holdfényes séta vezet a paradicsomba, és aki édességet fogad el idegentől, gyakran csúnyán ráfizet. Hiábavaló, mert a tizennyolc éves lányok mindenről maguk akarnak meggyőződni, ebben senki sem akadályozhatja meg őket. 1968-ban Barbara Felder éppen tizennyolc éves. Szép kerek babaarca van, de az ajka már egy csöppet sem kisbabaszerű! 1968-ban a kis berlini lakásban — mint szerte a világon még oly sok fiatal lány — Barbara türelmetlenül toporzékol: — Világot akarok látni, szabad akarok lenni! Ki innen, a dohos kispolgári előítéletek birodalmából! Felder mama és Felder papa Ijedten nézi a lányát Mi lesz a vizsgáival? És mi lesz a jövőjével? A jövőjével? Barbara éppen úgy fütyül a jövőjére, mint az első atombombára, ahogy mondani szokta. A jelen a fontos, a pillanat, amely tovaszáll. Nos, 1968-ban nem ő az egyetlen, akinek csak a jelen, a tovaszálló pillanat a fontos. Barbara, aki Párizsba akar menni, hogy többek között franciául tanuljon, nagyszerűen választotta ki a maga pillanatát. A szülői ellenállás és minden más akadály ellenére elutazik Párizsba, a diákmozgalmak kaotikus tavaszába. Mert Barbara nem vár szülői engedélyre, vállára veti a tarisznyát, és máris párizsi lány. Csakhogy Barbara kiskorú, a szüleinek tehát jogukban áll kerestetni őt. Két héttel az elutazás után meg is teszik, miután addig hiába keresték a rokonoknál meg az ismerősöknél. Barbara Felder közben minden nehézség nélkül megérkezett Párizsba. Hatvannyolc májusának mozgalmas eseményei őt is magukkal ragadják: alszik, ahol ráésteledik, azzal, aki éppen a közelében van, filozófiáról, politikáról, terrorról, erőszakellenességről, szexuális szabadságról és még sok divatos témáról vitatkozik útonútfélen. De sajnos, egyszer a legszebb dolgok is véget érnek: hatvannyolc májusának friss ízei augusztusra kissé megkeserednek. Barbara egyedül érzi magát, és kicsit ki is van már éhezve némi civilizációra. Egyre jobban vágyakozik a kényelmes ágy és a csapból folyó meleg víz után. Meg aztán a tejeskávéban sincs sok kalória. Barbara tehát munkát keres, mivel minden kényelem ezzel kezdődik. Bolyongásai során véletlenül megismerkedik egy másik német lánnyal. Úté pótmamaként dolgozik, és közben franciát tanul az egyetemen. A józanul gondolkodó lányok fajtájából való. Persze nincs olyan alakja, a haja sem olyan szőke és a szeme sem olyan zöld, mint Barbarának, tehát könnyű neki józanul gondolkodnia. Úté nem sajnálja a fáradságot, és sikerül is szobát és munkát találnia új barátnőjének. Sajnos, a munka nem hivatalos, nincs róla semmiféle papír. Ha nem így alakul, Barbarát talán megtalálták volna még a tragédia előtt. A lány egy családnál vállal munkát, feketén dolgozik. Nyomorúságosan alacsony bért fizetnek neki, mindenesnek használják, és ki van téve az ezzel járó valamennyi kockázatnak és veszélynek. A cselédszoba, ahol Lakik, nyomorúságos oda egy bérház hetedik emeletén. Se nem kisebb, se nem nagyobb, mint egy beépített szekrény. Mert még nem vesztek ki a vén zsugori alakok, akik minden négyzetcentimétert bérbe adnak, és embertelen körülmények közé kényszerítik a lakásra szorulókat Uténak még mosdóval fölszerelt, rendes cselédszoba jutott ugyanabban a bérházban. A háztulajdonosnak egyszer zseniális ötlete támadt: minden lépcsőpihenőből elkerített egy négy négyzetméteres darabot. Itt eredetileg beépített szekrények voltak: a takarítóeszközök, a szemét meg az emeleti vízcsap éppen csak hogy elfért bennük. Az ilyen szekrényekből szoba lett, az egyik most Barbaráé. Egy nyolcvan centi széles matrac, egy szék meg egy bőrönd fér el benne, semmi más. Ablak persze nincs, szellőztetni nem lehet. Az ócska mosdó csupa rozsda, a csapból csak hideg víz folyik. És névtáblát tilos az ajtóra tenni. A lány mindezért havi kétszázötven frankot fizet, és a szoba ezt meg is éri, ha figyelembe vesszük, hogy az épület Párizs egyik legelegánsabb negyedében van. Csakhogy ily módon Barbara akár az utcán is élhetne, még olcsóbb is volna. Barbara tehát feketén dolgozik, napi hat órát, körülbelül heti kétszáz frankért. Se szerződése, se munkaadói igazolványa, se bejelentett lakóhelye, így hát teljességgel lehetetlen, hogy akár az egész rendőrség is megtalálja őt. Ideális helyzet, hogy végleg eltűnjön valaki, anélkül hogy bárkit is nyugtalanítana az eltűnése. Kivéve a házmesternő macskáját. Ez a kövér, folyton doromboló macska nagyon jól ismeri a házat, a földszintről a hetedik emeletig. Aludni a földszinten szokott, napközben meg a lapos tetőn sütkérezik. 1968. szeptember 12-én a macska találja meg a lány rejtekhelyét, pedig akkor már az INTERPOL is keresi Barbara Feldert. Az állat már hosszabb ideje kaparászik a Barbara odújának ajtaján. Az egyik lakó észreveszi, és elmenőben odaszól a házmesternőnek: — A macskája nagyon kaparja az egyik ajtót a hetedik emeleten. A házmesternő fölmegy, fogja a macskát és leviszi, de az állat visszamegy, és újra kaparászni kezd. (Folytatjuk) Romániai Magyar Szó *4 • a nagyvilág hírei • A nagyvilág hírei • a nagyvilág hírei • A Frankfurter Allgemeine Zeitung a romániai magyarok helyzetéről Az új román államhatalom még sokkal tartozik a magyar népcsoportnak, amelynek a nemzetiségi kisebbségek közül egyedül van kilátása az országban való fennmaradásra. Ezt állapítja meg vezércikkében a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A szerző szerint a magyar kisebbségnek most azt vetik a szemére, hogy a Ceausescu-uralom összeomlása után túl hangosan adta elő követeléseit. Ez nem volt okos, de érthető. A kisebbség úgy gondolta, hogy csak ebben a rendkívüli helyzetben van reménye arra, hogy megkapja azt, amit évtizedeken át megtagadtak tőle. Aki a mai bukaresti kisebbségi politikát figyelemmel kíséri, arra a következtetésre juthat, mintha az új vezetés a magyaroknak ezt a számítását még utólagosan is igazolni akarná. Autonómia olyan területek számára, ahol a magyarok nagy többségben vannak? Nem — mondja a kormány —, mert szerinte a területi autonómia az elszakadáshoz vezető első lépcsőfok. Föderalizmus egész Románia számára, így a magyarok javára is? Ez nálunk soha nem volt, nem is illik hozzánk — így Bukarest. Magyar egyetem Kolozsvárott? Mire lenne az jó, ha Romániában orvosok, jogászok, közgazdászok magyar nyelven tanulnának? — reagál az államhatalom. A mai román vezetők nem értik, mire van szüksége egy nemzeti kisebbségnek az emberhez méltó élethez — állapítja meg az újság. (MTI) PRO TRANSSYLVANIA Alapítvány az erdélyi Az erdélyi magyarság otthonmaradásának és a kivándoroltak hazatérésének szolgálatát tűzte célul a Pro Transsylvania Alapítvány, amely erkölcsi és anyagi támogatást kíván nyújtani az erdélyi magyarságnak — mondta Tőkés László nagyváradi református püspök szerdai, budapesti sajtókonferenciáján. Az alapítvány székhelye Budapest, de már Svájcban is nyitottak bankszámlát. A számlaszámokat később nyilvánosságra hozzák. Az alapítvány elnöke Sütő András. Tevékenységükhöz szeretnék megnyerni a román és a magyar kormány aktív támogatását, valamint széles nemzetközi segítséget is. Gaz- magyarság érdekében hasági megoldásokat keresnek a visszatelepülők felkarolására. Tőkés László utalt arra, hogy a román külpolitikában még mindig megvan az a szemlélet, miszerint a román nemzetiségi politika iránti érdeklődést az ország belügyeibe való beavatkozásnak minősítik. A püspök véleménye szerint a valóságban épp fordított a helyzet: azt kell kérni, hogy Románia avatkozzon be saját belügyeibe, tartsa szívügyének a magyar és a német nemzetiségű kivándorlók sorsát, demokratikus módszerekkel tegyen meg mindent otthonmaradásukért. (MTI) Dán békedíj A Dán békealap — magánszervezet — 1990-es díját, 100 000 koronát Beit Lahour palesztin falu keresztény lakosainak, valamint a romániai magyar kisebbségnek ítélte oda. „Beit Sahour lakói nagy bátorságról tettek tanúságot, visszautasítván az adófizetést az izraeli hatóságoknak, ugyanis cserébe semmit sem kaptak“ — mondotta Maria Bergsoe, a Békealap képviselője, a díj átnyújtásakor. A szervezet másik tagja, Henrik Zahle professzor bírálta a romániai magyar kisebbség elnyomását, s egyben közölte a hallgatósággal, naponta 300 magyar származású román állampolgár menekül Magyarországra. (AFP) A szovjet államfő a tengerentúlon Lapzárta előtt érkezett washingtoni gyorshír szerint Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke USA-beli hivatalos látogatása keretében az Andrews légitámaszpontra érkezett. Ide kapcsolódik a hír, miszerint a Bush —Gorbacsov találkozó helyszíni közvetítését az Intelstat nyolc tömegtájékoztatási műholdja teszi lehetővé. A geostacionárius pályára helyezett műholdak közül öt az Atlanti-, három pedig a Csendes-óceán fölött biztosítja az események továbbítását. Ottawából történt elutazása előtt Gorbacsov megbeszéléseket folytatott Brian Mulroney kanadai főkormányzóval, melyek során a két fél nagyra értékelte a szovjet—kanadai együttműködést, kifejezésre juttatva a meggyőződést, hogy ez a jövőben is pozitív irányban fejlődik. A szovjet—kanadai hivatalos tárgyalások keretében került sor a két ország külügyminiszterének megbeszéléseire is. Eduard Sevardnadze és Joseph Clark, részletesen elemezve a nemzetközi — s különösen az európai — helyzetet, áttekintették a Közel-Kelettel, Közép-Amerikával és Dél-Afrikával kapcsolatos kérdéseket PARLAMENTI VITAZÁRÁS A PIACGAZDASÁG ELENGEDHETETLEN A SZOVJETUNIÓBAN Amint a TASZSZ jelenti Moszkvából, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa befejezte a vitát a piacgazdasági kormányprogramról és úgy döntött hogy ezzel kapcsolatosan egy hét múlva fogad el határozatot A parlamenti vitát Nyikolaj Rizskov miniszterelnök foglalta össze. Mint hangsúlyozta, a 89 képviselői felszólalás után gyakorlatilag egyöntetűnek tekinthető a vélemény, miszerint más alternatíva hiányában az ellenőrzött piacgazdaság megvalósítása elengedhetetlen a Szovjetunióban. Tekintettel azonban arra, hogy sem az ország, sem a társadalmi tudat sok tekintetben nincs erre felkészülve, a kormány indokolatlan kockázatot nem vállalhat. Következésképpen nem liberalizálja azonnal az árakat, hanem indítványozza azok egyszeri kiigazítását, utána pedig a szabad árképzési elvek fokozatos érvényesítését. Ez ugyanis lehetővé teszi a helyzet belátását és a lakosság hathatós oltalmazását az élet drágulásával szemben. A szovjet miniszterelnök támogatta a kormány javaslatát hogy a kenyér és a péksütemények árát július 1-jétől három szakaszban emeljék, a lakosság ezzel kapcsolatos pótkiadásait pedig megtérítsék. A gazdasági vezetés jelenlegi rendszerét átalakítjuk s így két év múlva merőben más profilja lesz, azonnal megszüntetni azonban rendkívül veszélyes lenne — hangoztatta Rizskov, majd javasolta, hogy a kormány a parlamenti bizottságokkal együtt a vita és a javaslatok alapján egy héten belül egészítse ki és véglegesítse az elfogadandó határozatot. A magyar honvédség felajánlása Keleti György ezredes, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának szóvivője szerdán délután arról tájékoztatta az MTI-t: Für Lajos honvédelmi miniszter utasította a bukaresti magyar katonai attasét, ajánlja fel, hogy szükség esetén a magyar honvédség segítséget nyújt, illetve gyógyszereket küld a romániai földrengés okozta károk felszámolásához. Varsó dollárelszámolásra törekszik A Zycie Warszawy című lengyel napilap a külkapcsolatügyi miniszterhelyettesre hivatkozva közölte, hogy Lengyelország 1991. január 1-jétől kezdődően a KGST keretén belül lebonyolítandó kereskedelmi cseréit dollárban szándékszik intézni. Jelenleg — írja a lap — ilyen irányú tárgyalások folynak egyrészt Lengyelország és a Szovjetunió, másrészt Csehszlovákia, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió között. Varsó és Moszkva kereskedelmi cseréinek „dollárosítására“ három év múlva kerül sor. „Magyarország készen áll az 1991. január 1-jei indításra“. Az NDK azonban „jelen pillanatban nem fogadhatja el a váltást, a közelgő német egyesítés okán“ — hangzik a varsói napilap cikke. NDK Egymilliós átképzés Amint a France Presse jelenti, Helmut Haussman nyugatnémet és Gerhard Pohl keletnémet gazdaságügyi miniszterek Bonnban találkoztak. A két miniszter megvizsgálta a keletnémet gazdaság privatizálása meggyorsításának és újabb keletnémetországi munkahelyek létesítésének lehetőségeit a két német állam egyesülése perspektívájában. Az összejövetelt követő sajtóértekezleten Pohl úgy vélekedett, hogy az NDK-ban az idén körülbelül egymillió alkalmazott szakmai átképzésére lesz szükség, októberig pedig decentralizálják a kombinátokat és átszerveznek körülbelül 8000 állami vállalatot. Úgyeszintén befejezik az új struktúrák kiépítését. Haussman kijelentette: a július 1-jén hatályba lépő pénzügyi uniót követően a keletnémet gazdaság alkalmazkodásához szükséges intézkedések kidolgozására két szakértői csoport alakul. • Röviden • Röviden • A Varsói Szerződés szervezetének tagállamai június 11—15 között az NDK-beli Straussbergenben tartják következő csúcstalálkozójukat — jelentette be szerdán Berlinben a keletnémet védelmi minisztérium szóvivője. A tanácskozáson a VSZ jövőjéről és az új európai biztonsági rendszer kialakításáról lesz szó. • Az Eurostat (az EGK statisztikai szolgálata) adatai szerint a közös piaci országokban idén áprilisban 0,9 százalékkal emelkedtek a közfogyasztási javak árai. Nagy-Britanniában 3 százalékos, Görögországban pedig 1,7 százalékos áremelkedést jegyeztek. • A panamai Országos Szuverenitási és Béketanács kezdeményezésére az Országos Munkásközpont, a Közhivatalnokok Szövetsége, a Parasztok Konföderációja, több panamai jogász, értelmiségi és tíz szakszervezet írta alá azt a levelet, melyet a Szovjetunió és az USA elnökéhez intéztek, kérve őket, hogy találkozójuk során találjanak megoldást Panama megszállásának megszüntetésére — közli a Prensa Latina hírügynökség. • Kazimiera Prunskiene litván kormányfő június 18-án Athénba látogat, a Kathimerini című napilap meghívásának téve eleget. A hírt közlő France Presse nem értesült arról, hogy a litván politikus asszony görög hivatalosságokkal találkozik-e. Prunskiene elmondta, örömmel látogatja meg Görögországot, a „demokrácia bölcsőjét". MIRE VAN SZÜKSÉGE John Kenneth Galbraith, az ismert amerikai közgazdász professzor az Edinburgh-i egyetemen tartott előadásában azt állította: Kelet-Európának nem kapitalizmusra, hanem „modern államra“ van szüksége, s hogy oda milyen út vezet a jelenlegi helyzetből, még nem tudni. Az alábbi cikk — amely a Harpers című amerikai lapban jelent meg, s amelyet a Heti Világgazdaságból vettünk át — az előadás alapján készült. Az utóbbi hónapok kelet-európai változásai — nem meglepő módon — nagy gazdasági vitákat kavartak. Ezek egy része dicséretesen értelmes volt, nagyobb részük azonban a hülyeség határát súrolta, s ez érvényes az egykori vasfüggöny mindkét oldalára. E hülyeség leginkább a „szimplicista ideológia“ fogalmába sorolható. A szimplicista ideológia világképe mereven kétpólusú. Az egyik oldalon a kommunizmus, a másikon a kapitalizmus, mindkettő a maga tiszta formájában. Nos, mindenféle marxi jóslat ellenére, a kapitalizmus győzedelmeskedik. A kommunizmus gazdaságilag csakúgy, mint politikailag, csődöt mondott Kelet-Európában, s a belőle kigyógyuló országok most elindulnak a kapitalista nirvánába. Lassan, de követi őket a Szovjetunió is. Áldásos gazdasági javulás ekbe néznek, s ehhez jön még a Nyugaton általunk már régóta élvezett szabadság. A dolog okozhat átmeneti fájdalmakat, ám ezektől nem szabad megijedni. „Sokkterápiát Lengyelországnak“ — ahogy azt a New York Times egyik minapi szalagcíme megfogalmazta A végső cél nem kétséges: a lényeg, hogy a kapitalizmus kiépüljön. Nem baj, hogy Kelet-Európára olyasfajta kapitalizmust akarunk ráerőltetni, amilyet mi már nem kockáztatnánk meg. A múlt században, mikor Marx alkotott, a kapitalizmus eredeti formájával szemben sokaknak merültek fel kétségeik. A hatalom és jövedelem munkaadó és munkás közti megoszlása nagyon egyenlőtlen volt. A munkavállalókat, ha nem volt rájuk szükség, egy fillérnyi jövedelem nélkül utcára tették. A nőket és a gyermekeket kegyetlenül kizsákmányolták. A legfélelmetesebb — ahogy azt Marx előre látta — a gazdasági válságok periodikus visszatérése volt, amely milliókat taszított munkanélküliségbe és szegénységbe. Ebből származott a düh és az elidegenedés, és sokak számára az a mármár bizonyos tudat, hogy a rendszer halálra van ítélve. A rendszer azonban megmaradt, mert a jóléti társadalom sokban enyhítette a kezdeti kapitalizmus keménységét. Legalizálták a szakszervezeteket, amelyek el is kezdtek ellenhatalomként működni. A keynes-i forradalom — ha nem is tökéletesen — az állam kezébe adta a gazdasági élet periodikusságának és a vele járó nehézségek és elkeseredés elsimításának felelősségét. A tömeges munkanélküliség megakadályozása és a gazdasági növekedés biztosítása vált a kormányzatok alkalmasságának próbakövévé. Beszéljünk világosan: amit a keleteurópai országok a szocializmus — vagy közkeletű nevén a kommunizus — alternatívájának látnak, az nem a kapitalizmus. Ha ez a klasszikus kapitalizmus volna, egy pillanatig sem vágynának a változásra. Az általuk kívánt alternatíva a modern állam, amelyben nagy, szerep jut a kormánynak a stabilitás megteremtésében és a különbségek lágyításában. És most a szocializmusról. Annak a politikai modellnek, amelyben a kelet-európaiak éltek, éppoly kevés köze van a marxi modellhez, mint ahhoz a kapitalizmushoz, amelyet a Nyugat szerint magáévá kellene tennie. A szocializmusnak — érési folyamata során — olyan feladattal kellett megbirkóznia, amelyet Marx és Lenin nem láthattak előre: fogyasztási javakat kellett volna előállítania minden lehetséges színben és formában, a legkülönbözőbb kiegészítő szolgáltatásokkal. Ezt a modellt állította eléjük a nemszocialista világ. A központi tervezéses és parancsutasításos rendszer nem volt képes megbirkózni ezekkel a következményekkel. Nem birkózott jól meg a mezőgazdaság speciális problémáival sem, ama termelési ágéval, amely csak akkor funkcionál jól, ha része lehet az egyéni tulajdonos önérdek által motivált igyekezetének áldásában. További hatalmas baja volt a szocializmusnak a bürokrácia egyre növekvő és később teljesen elhatalmasodó szerepe. A kapitalizmus nem élhetett volna tovább eredeti, illetve kezdeti formájában. Ám — a körülmények nyomására — alkalmazkodott. A szocializmus eredeti formájában és első feladataiban sikeres volt. Ám később nem alkalmazkodott, hanem kifejlesztett egy igazságtalan és elnyomó politikai szerkezetet. S miképp alkalmazkodik most, miután megszabadult e jellemzőjétől? Két dolog világos. Az egyik, hogy azon nem kevesek, akik lazán az Adam Smith-i kapitalizmushoz való megtérésről beszélnek, nemcsak tévednek, hanem elmeosztályi kezelésre is szorulnak. Ez olyasmi, amit mi, nyugatiak nem tűrnénk el, nem élnénk túl. Lágy, államilag védett életet éltünk. A kelet-európaiak éppen úgy nem örülnének a tiszta, szigorú kapitalizmusnak, mint mi magunk. Azokra sem szabad hallgatni, akik a gyors sokkolásban és nehézségekben látják a javulás ígéretét, azzal, hogy a szenvedésből valami jónak kell kisülnie. Itt már teológiai elemeket találunk: az önsanyargatás elvisz az igaz útra. A megnyomorgatandó állampolgárokat minden bizonnyal nehezebb lesz ennek a helyességéről meggyőzni, mint azokat, akik a nagy távolságból vagy saját kényelmes helyzetükből adódóan erényt látnak a szenvedésben. A politikai következmények sem vonzóak. Ez a rég áhított szabadság eljövetelének nagy pillanata Kelet-Európában. Valóban tragikus volna, ha a szabadságot azonosítanák az elfogadhatatlan gazdasági megfosztottsággal. Ha tanácsadó volnék Kelet-Európában, azt tanácsolnám, hogy a kevésbé fontos cikkeket és szolgáltatásokat bocsássák piacra, tegyék ki először a piac hatásainak. E folyamat megkönnyítése érdekében kölcsönök kiadására ösztönözném az állami bankokat. Nem haboznék — mint most a Szovjetunióban teszik — a magán munkaadó—munkavállaló viszony kialakítása körüli kérdésekben. Ezt — a kapitalizmussal azonosított — viszonyt milliók élvezték már és élték túl. óvatosabban bocsátanám piacra az alapvető élelmiszereket, a lakbéreket és az egészségügyi szolgáltatásokat, mivel itt akut nehézségekkel kell szembenézni. Minden nagy ipari ország támogatja például saját mezőgazdasági termelését. Ennek eredményeképp a mezőgazdasági termékek ára magasabb, illetve a fogyasztási cikkek árai alacsonyabbak, mint efféle beavatkozás nélkül lennének. Egy ponton semmi helye a késedelemnek: a nyugati országok és Japán az adósságszolgálat azonnali és nagyvonalú felfüggesztésével segíthetné a kelet-európai országok liberalizálódási folyamatai Segíteni kell. Mint már mondtam, nem szabad megengedni, hogy a szabadságért túl nagy árat fizessenek. Most nem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) nadrágszíjmeghúzós leckéire van szükség. Az ajándékok és kölcsönök formájában érkező segítségnek nem szabad a tőkére korlátozódnia: ki kell terjeszteni az élelmiszerekre és a fogyasztási cikkekre. Ezekből teremtett hiányt a szocializmus, erre van most szükség. A Nyugatnak megvannak a forrásai. Az utóbbi hónapok egyik tanulsága még a bürokratikus igazságok leghevesebb képviselői számára is, hogy a katonai fenyegetés csökken; ez meg kell hogy látszszék a közpénzek elosztásán is. Élég igazságnak kellene lennie, hogy e felszabaduló forrásokat használjuk fel az átalakításhoz — egy gazdaságilag sikeresebb, politikailag szabadabb, katonailag biztonságosabb világ felé. Kelet-Európa és a Szovjetunió most élik át történelmük egyik legnagyobb pillanatát. Ez a pillanat a miénk is. Semmi sem volna katasztrofálisabb a Nyugat számára, mint a visszatérés ahhoz a gazdasági rendhez, amelyet még a korai kapitalizmus korában álmodtak meg, és amelyet még mindig lelkesen javasol néhány papja. Pedig ez a rendszer csak azért maradt fenn, mert képes volt alkalmazkodni a liberális politikai környezethez. A szocializmus azért végződött forradalomban, mert képtelen volt alkalmazkodni. Amire most szükség van, az az alkalmazkodás, nem pedig a primitív kapitalizmusba való drámai lesüllyedés. Az út még járatlan, nem lehet rajta szigorú szabályokhoz kötődve lépkedni. Megírásához sajnos szükség van a gondolkodás fájdalmas folyamatára. BAGDAD UTÁN ÉVENTE LESZ ARAB A Rompres tudósítójának bagdadi jelentése szerint kétnapos vita után befejezte munkálatait az arab csúcsértekezlet. Az Arab Liga 19 képviselt tagállamának záróközleményéből: az arab országok köszöntik a kortárs világban tapasztalható enyhülési irányzatot és síkraszállnak a nemzeti szuverenitás és függetlenség kölcsönös tiszteletben tartásáért. A palesztin nép hősi ellenállását messzemenően nagyra becsülik és a zsidók izraeli bevándorlását erre nézve súlyos veszélynek, újabb CSÚCSÉRTEKEZLET agressziónak tartják. A kelet-európai változások összefüggéseiben a térség országaival való kapcsolatokat a palesztin kérdésben elfoglalt álláspontjuk szerint és a kölcsönös érdekek alapján kell megítélni. Az arab csúcsértekezlet részvevői elhatározták, támogatják nemzetközi segélyalap létesítését Libanon számára. A konferencia úgy döntött, hogy a továbbiakban évente egyszer, novemberben lesz arab csúcsértekezlet. A következőt ez év novemberében tartják Egyiptomban. Gorbacsov és az USA Az amerikaiak mintegy 90 százaléka úgy vélekedik, hogy az Egyesült Államok számára lényeges Mihail Gorbacsov megmaradása a Szovjetunió élén — mutat rá a CBS tévétársaság és a New York Times átfogó közvélemény-kutatásának értékelése. Úgyszintén, a megkérdezettek nagy többsége azon a véleményen van, hogy az Egyesült Államoknak fontosabb jó kapcsolatokat fenntartani a Szovjetunióval, mintsem támogatni egyes szovjet köztársaságok, konkrétan Litvánia függetlenségi törekvéseit — jelenti a Reuter. 1990.júniusi. A KELET-EURÓPAI SZEMÉLYGÉPKOCSI-EXPORT, beleértve a szovjetet is, a következő öt esztendőben legalább 80 százalékkal növekszik majd — mutat rá egy Londonban közzétett tanulmány. Az „export-boom“ az utóbbi időben bekövetkezett számottevő külföldi és belső beruházások következménye. A személygépkocsi-gyártásban 1995-ig a Szovjetunióban 34, a többi kelet-európai országban pedig 30 százalékos növekedés várható. Abszolút számokban a termelés az említett évben eléri a 3,2 millió darabot, ebből öszszesen 2,9 milliót adnak el a volt szocialista tömb piacain. HARMADSZORRA RENDEZTÉK MEG az Egyesült Államokban a Hill Country Machine Gun Shoot fesztivált. A mintegy 200 részvevő vagy 100 különféle típusú gépfegyverből lőtt különböző állásokból, különféle célpontokra , kocsironcsoktól kezdve kiszuperált hűtőszekrényekig. Egy teljes napon ropogtak az Eliott Ness és Al Capone idejéből származó dobtáras Thompsonok, az ultramodern Uzik vagy M—- esek és Kalazsnyikovok. A fegyverek általában a versenyzők magántulajdonát képezték, de lőttek a szervezők fegyvertárából származó ritkább darabokkal is. Minden csak a pénzen vagy versenykedven múlott. A belépés 5, negyven töltény kilövése pedig további 10 dollárba került. A KAZAH KÖZTARSASÁGBELI Karául faluban lerakták a hirosimai és nagaszaki atombombázás áldozatainak szentelt emlékmű alapjait. A választás azért esett az említett helységre, mivel a falu alig néhány kilométernyire fekszik a szemipalatyinszki lőtértől, ahol több mint 40 éve nukleáris kísérleteket hajtanak végre. NEM DŐLT MEG A MAGYAR LOTTÓREKORD. Hetek óta lottólázban ég az egész ország, miután olyan régen volt utoljára telitalálat, hogy a hétről hétre halmozódó jutalomösszeg meghaladta a 18 millió forintot. Szerencsés esetben a múlt héten több mint 36 millió forintot nyerhetett volna valaki, ha egyedül ér el telitalálatot. Minden eddiginél több, 21 millió szelvényt vásároltak a fogadók, s az állabevétele csak a múlt héten több mint 16 millió volt a lottóból. A ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztő bizottsága: Bodó Barna (Temesvár), Cseke Gábor, Deák Levente (Déva), Gyarmath János (főszerkesztő), Kiss Zsuzsa (szerkesztőségi főtitkár), Marosi Barna (Marosvásárhely), Román Győző, Sike Lajos (Szatmár), Székely László (főszerkesztő-helyettes). 40 342 Nyomda: Combinatul Poligrafic Bucuresti