Romániai Magyar Szó, 1991. július (3. évfolyam, 465-490. szám)

1991-07-06 / 469-470. szám

DOKUMENTUM A „BIZTONSÁGRÓL" BEVEZETŐ SOROK, AVAGY A SZERKESZTŐ MEGJEGYZÉSE Az alább következő dokumentumot, több „társá­val“ egyetemben, 1989 viharos karácsonya előtt a Maros megyei pártbizottság, a régi Városháza elfogd­­álásakor seperte az utcára — úgy is mondhatnánk — maga a történelem. A közeli tegnap, a szocializmus felejthetetlen évei­nek legkedveltebb politikai műfaja volt a „belügyi jegyzet“, hivatalosabban: NÓTA. Ez alkalommal ma­gyar fordításban közöljük a szintetizáló följegyzést, amelyet a Maros megyei belügyi felügyelőség pa­rancsnoka szerkesztett és tett a megyei első titkár asztalára. Ilyen kis irományokban tájékoztatta a szekuritaté naponta vagy hétről hétre, ahogy a szük­ség diktálta, a végrehajtó hatalmat. Kísérteties olvasni ma az egykori vezérőrnagy so­rait: milyen ismerős ez az 1978-as szöveg! Lám, sem­mit nem változott azóta és közben a szókészlet, a szó­fordulat, a gor­dolkozásmód, az észjárás, a gyanak­vás velünk magyarokkal, kisebbségekkel kapcsolat­ban! Bizonyára ma is íródnak szorgalmasan illetékes irodákban ugyanilyen vagy hasonló szövegek, jelen­tések, értékelések rólunk. A politikai mechanizmust nem állították le... BELÜGYMINISZTÉRIUM Maros Megyei Felügyelőség Iktatószám 0010296/1978. 04. 17 KIZÁRÓLAG AZ ELSŐ TITKÁR ELVTÁRS TÁJÉKOZTATÁSÁRA SZIGORÚAN TITKOS 1-ES SZÁMÚ PÉLDÁNY — JEGYZÉK — Marosvásárhely municipium fontosabb mű­vészeti-kuturális és főiskolai intézmé­nyeiben tapasztalt némely biztonsági problémákról. Az 1976-os esztendőtől kezdve az Orvo­si és Gyógyszerészeti Intézetet, a Szín­­művészeti Intézetet, a Marosvásárhelyi Állami Színházat, valamint az Új Élet és az Igaz Szó szerkesztőségét egyre sűrűb­ben keresték fel külföldi állampolgárok (a látogatásokat protokollszerv szervezte). A megtárgyalt legfőbb problémák ezen intézményeknek a magyar nemzetiségű lakosság általi hozzáférhetőségére vonat­koznak (a diákok felvétele, az előadások megtartási módja, a színházak repertoárja és az együttélő nemzetiségek hozzáférhe­tősége a kultúrához). — A szervezett lá­togatásokon az idegenek kompetens sze­mélytől kaptak választ, a román valóság­gal összhangban. — De megfigyelhető volt a szándék magántalálkozások létrehozásá­ra, különösképpen az Új Élet és az Igaz Szó szerkesztőivel. — Egyes szerkesztők, mint: SÜTŐ ANDRÁS, NAGY PÁL és GÁLFALVI GYÖRGY, lakásukban az MNK-ból, az USÁ-ból és Kanadából ér­kezett idegeneket fogadnak (újságírókat, írókat, és személyeket a nyugati magyar emigrációból), de nem tájékoztatnak hi­telesen a protokollszerven keresztül a be­szélgetések tartalmáról. Erőteljesebb el­lenszegülést tapasztaltunk ilyen értelem­ben SÜTŐ ANDRÁS, NAGY PÁL részéről — mindkettő az Új Élet folyóirattól, és GÁLFALVI GYÖRGY részéről — az Igaz Szó folyóirattól. Bár a jelzett személyek többsége tagja az RKP-nek, és plénumbeli vitákon, vagy amikor bizonyos konferenciákon, előadáso­kon fejtik ki álláspontjukat, helyesen, or­szágunk realitásainak megfelelően be­szélnek, szűk körben azonban célzatosan, néha éppenséggel ellenségesen kommen­tálják államunk politikáján­ak egyes vo­natkozásait. ... így SÜTŐ ANDRÁS, NAGY PÁL, ELE­KES FERENC — mindannyian az Új Élet­től, gyakran és meghitt körülmények kö­zött, diszkréten találkoznak, célzatosan kommentálják és értékelik a nemzeti kér­dés országunkban megoldást nyert mód­ját.­­ Ezek elgondolásában létezik a vé­lemény, hogy Románia SZK-ban a ma­gyar nemzetiségű népesség diszkriminá­ciónak volna kitéve, mintha nem létezne jogegyenlőség, és összehasonlításokat tesz­nek más államok, különösképpen a Magyar NK helyzetével. Az említett személyek rendkívül diszk­réten kommentálják, hogy Erdély jog szerint Magyarországhoz tartozna, és nem Romániához, és hogy a Magyar NK hiva­talos körei nem tennének meg mindent e terület újbóli birtokba vételéért, vagy ép­penséggel közbelépnének a román ható­ságoknál egyes diszkriminációk elhárítá­sáért, amelyek szerintük léteznek. 1977 szeptemberétől és különösképpen 1978 első negyedében az említett intézmé­nyek egyes magyar nemzetiségű értelmi­ségijei, úgymint: SÜTŐ ANDRÁS, NAGY PÁL — mindkettő az Új Élettől; KIN­CSES MÁRIA — az OGYI egyetemi as­szisztense; GROSZ FRIEDERIC — az OGYI laborvezetője; FERENCZI CSON­GOR és GYARMATI STEFÁN — az Álla­mi Színház színészei;­ FERENCZI ISTVÁN és SZABÓ CSABA — a Színművészeti Intézet előadótanára, valamint ZSIG­­MOND FERENC — titkár ugyanannál az intézetnél különleges figyelmet tanúsítot­tak KIRÁLY KÁROLY ellenséges akciói­nak alakulása iránt, és szűk körben, nagy diszkrécióval, pozitívan értékelték annak akcióit. A felfogás következményeként, hogy Románia SZK-b­an nem volna érvényesü­lési lehetőségük, egyes értelmiségiek az ország végleges elhagyására készülnek, így BORBÁTH OTÍLIA és FERENCZI CSONGOR megegyezéses házasság útján akarnak az MNK-ba menni, ezek vélemé­nye szerint nem értékesíthetik képességei­ket Románia SZK-ban (annak ellenére, hogy minden feltételük adott és a­ közön­ség, valamint a kompetens szervek meg­becsülésének örvendenek). Nevezettek: STEINMETZ IOSIF — az OGYI egyetemi tanára Izraelbe akar men­ni; JÉKELY WOLFGANG — az OGYI asszisztense, az USA-ba; FLÓRIÁN CO­­LOMAN és SZECSEI ZOLTÁN OGYI- diákok az MNK-ba akarnak menni meg­egyezéses házassággal, mindannyian meg vannak győződve, hogy Románia OSZK- ban nincs kilátásuk és nem tudnak érvé­nyesülni. Tapasztalható egyes orvosi és egyetemi káderek óhaja és törekvése, hogy nyugati ösztöndíjat szerezzenek, valamint , gya­koriak a turisztikai­, rofcon- vagy baráti­ lá­togatási utazások.­­ Egyes esetekben ész­lelhető a hajbókolási magatartás, ahogyan egyes személyek megpróbálják megsze­rezni a meghívókat, hogy nyugatra me­hessenek ösztöndíjjal, vagy részt vegyenek különböző tudományos összejöveteleken. Az ilyen kiutazások jóváhagyásában a kompetens szervek által tanúsított igényes­séget úgy értékelik, mint jogfosztást, és hogy megkülönböztetés történne, így az OGYI tanügyi kádereinek egy része, miután bizonyos külföldi utazások visszautasításával felátkoztak, mint­ OLOSZ EGON, BUKARESTI VASILE, BÁLINT ERNEST, FESZT GHEORGHE és BALÁZS PETRU méltóságukban sér­tetteknek érzik magukat és negatívan kom­mentálják­ külföldre távozásuk visszauta­sítását. Az OGYI-ban román nemzetiségű káde­rek katedrára való kinevezését úgy érté­kelik, mint a magyar nemzetiségűek félre­­állítására irányuló­ tendenciát. Az oktatás átszervezésének bizonyos intézkedései elégedetlenséget szültek e­­gyes tanügyi káderek részéről, akik abba a helyzetbe­ kerültek, hogy katedrát kell változtassanak, vagy éppen át kell képez­zék magukat, így a következő tanárok: IZSÁK IO­SIF, OLÁH TIBOR, TÓTH ISTVÁN, MÁTHÉ IOSIF, és PÁTER LADISLAU*) a Marosvásárhelyi Főiskolai Intézet ro­mán—magyar katedrájáral elégedetlenek, mert ez a tantárgy a felszámolódás sorsára jutott ebben az intézetben. Az említettek felfolyamodásra készül­nek az RKP megyei bizottságához, vagy éppen a legfelsőbb párt- és állami vezetés­hez ezen katedrák további megtartásáért. Elszigetelten­ elhangzanak alaptalan ki­­jelentések, hogy ez az intézkedés szolgál­tatta KIRÁLY KÁROLYnak az egyik támpontot az általa felvetett problémák­hoz. Úgyszintén az említett intézményekben, mind a tanügyi káderek, mind a diákok körében elszigetelten felbukkannak nacio­nalista-irredenta kommentárok, idegen rádióállomások által közvetített hírek hallgatása és kommentálása. Ugyanakkor az OGYI-ban 9 diák tagja vallási szektáknak (baptisták, adventisták, bethanisták), amelyek e környezetben fertőzőek az alapjukat képező dogmák fa­natizmusa miatt.­­ Megjegyzendő, hogy ezek a diákok a nevelési tényezők megfi­gyelése alatt állnak, hogy ne befolyásol­hassák a többi diákot. Az összes említett jelenség és eset, va­lamint negatív és ellenséges megnyilvánu­lást tanúsító valamennyi személy szerve­ink megfigyelése alatt áll, szakszerű és változatos biztonsági eljárásokkal intéz­kedünk a megelőzés, valamint annak irá­nyában, hogy egyeseket elszigeteljünk kö­reiktől, őket a valóságra ébresszük. RISTEA GHEORGHE vezérőrnagy, a Felügyelőség vezetője •­ Páter Ladislau valójában Páter Zoltán Egy ember összeesett az utcán. Min­dennapos eset. Többen egykedvűen el­mentek mellette, mivel nálunk a köz­felfogás azt diktálja, hogy ilyesmit több­nyire az tesz, aki részeg. Végre jött va­laki, aki úgy találta, hogy a járda köze­pén tehetetlenül heverő ember látványa rendellenes. Lehajolt hozzá, hogy meg­kérdezze, mi a baja, miben segíthet. Ekkor már többen megálltak, ember­gyűrűt font a kíváncsiság. Kiderült az illetőről, hogy nem részeg, „csak“ gyenge. „Harmadnapja nem evett, se sokat, se keveset“ — állapította meg a költői idézetekkel kibélelt rím­­faragó. Az éledező beteg közben elmond­ta, hogy a nyugdíja elég volna a min­dennapi kenyérre, de ki kellett válta­nia a téli tüzelőt, mert azt rebesgetik, hogy augusztustól megdrágul. Néhány napra szorutt helyzetbe kerültem — fűzte az elmondottakhoz bocsánat­­kérően. Valaki egy tízest lobogtatva betolako­dott a tejsor élére. Nyújtotta az üveget a betegnek, biztatta, hogy kortyolgas­son. A tejesasszony sivalkodni kezdett: mi lesz az üveg árával? A harcias típus ekkor kieresztette érces hangját: „Nem ÉLETKÉP látja, hogy egy, ember itt hal meg a sze­münk láttára,"és maga azzal a vacak üveggel törődik!" Az elárusítónő res­­tellte magát. Hozott egy darab kenyeret a tej mellé. Az egyik néma álldogáló feltűnően egy huszonötöst csúsztatott a közben felültetett ember zsebébe. Példáját többen követték, ami ellen a délelőtti korzó hőse a leghatározottab­bat tiltakozott. Valami olyasmit mon­­dott, hogy elsüllyed szégyenében. A fi­lozófus pedig hozzálátott annak az esz­mének kifejtéséhez, hogy az ilyen szív­­szorító esetek ezentúl egyre gyakrabban fognak megismétlődni. Mert a morzsák „igazságos“ elosztásának nehéz kora után ma mind többen képtelenek lesz­nek eljutni az igazságtalanság dúsan te­rített asztalához. Miután a tejet megiszogatta, a kenye­ret elmajszolta, talpra lehetett segíteni a beteget. Legalább háromnapi túlélés­re elegendő pénz cincogott zsebében. Ismét magára maradt. Mert az utca miniatűr társadalom. Gyorsan napirend­re tér a történtek felett. Lásd még a hatalom és istencsapás címszó alatt sze­replő közönyösség vagy alamizsnaosztás példáit. Amikből kiviláglik, hogy az elesetteket nem elég egyszer felemelni. Az elesetteket örökre kellene felemelni. JUHÁSZ ZOLTÁN Temesvár nevezetes Márványtermében július 2-án 19 óra 30 perctől 20 óra 45 percig a Bécsben és Budapesten megjele­nő Danubius című folyóirat szerkesztőit látta vendégül a város értelmisége, aztán hirtelen szerepcserével a vendégek látták vendégül a temesváriakat a késő estig tartó fogadások. A találkozás, célja a Da­nubius című közép-európai folyóirat be­mutatása, olvasók, sőt munkatársak tobor­zása a folyóirat és hívek toborzása a közép-európai eszme számára. A Danubius, melynek utolsó számait minden jelenlévő megkaphatta a bejárat­nál, egyelőre magyarul és németül jelenik meg havonta, de minden számában tartal­mi összefoglalás is található minden kö­zép-európai nyelven. Elméleti, de nem annyira elméleti jelleggel tárgyalja a több­nyire kulturális-közéleti témákat, hogy azok unalmassá váljanak. Peter Bochskanl, az osztrák változat felelős kiadója és Szentgyörgyi Tibor, a magyar kiadás fő­­szerkesztője a budapesti, prágai és pozso­­nyi bemutatás után Temesvárra is elhoz­ták a folyóiratot, mert úgy érzik, hogy Te­mesvár is Közép-Európa. „Annak a módját keressük, ahogy 50 év elidegenedés után segíthetünk“, mondotta Peter Bochskanl, és alapvető gondolata ez Szentgyörgyi Tibor beszédének­­ is. Közép- Európa életét megszomorították a népek közötti ellentétek, és a sajtó többnyire e­­zekre a feszültségekre csap le, és legtöbb­ször megfeledkezik az összekötő szálakról. Olyannyira, hogy ha újságcikkek alapján ismerkednénk a térséggel, felvetődne a kérdés: „Lehet-e egyáltalán egy egysé­ges Közép-Európáról beszélni?“. És talán ez az ami más, ami új a Danubius szem­léletmódjában. Mert Közép-Európa olyan kultúrák bölcsője is, melyek az egész em­beriség tudományát, művészetét, létét meghatározták, és mindezek az értékek talán nem születtek volna meg a külön­böző kultúrák egymásra hatása nélkül, ta­lán éppen a sokszínűség hozta azokat lét­re. Ám ahhoz, hogy e sokszínűség igazán hajtóerővé váljék, szükség van arra, hogy a felek ismerjék egymást. Ennek a szolgá­latára vállalkozott a Danubius, és öröm volt hallani Cornel Ungureanu és Livius Ciocirlie temesvári írók szájából, hogy zárt kapukat dönget. GAZDA ÁRPÁD KÖZÉP-EURÓPAI „LOKÁLPATRIOTIZMUS A DANUBIUS CÍMŰ FOLYÓIRAT BEMUTATKOZÁSA TEMESVÁRON Mikor valaki Bécsen keresztülutazik és van néhány órája városnézésre, egyenesen a Mariahisenstrasse felé veszi az irányt. Talán mert a nyugati pályaudvartól ez a „vásárutca“ pár perc járással elérhető és az osztrák főváros legváltozatosabb ke­reskedelmi központja. Mint bármely nyugati nagyvárosba, itt is tudni kell(ene) , hol „nem szabad“ vá­sárolni. Ezt értsük úgy, hogy egy- és u­­gyanaz az áru, két-háromféle árért kerül eladásra. Már az ötödik üzlet kirakatában olva­som, kis táblácskán, hogy BESZÉLÜNK MAGYARUL ... Egy jószaglású főszakács az utcán megmondja, hol miket főznek. De már itt is egy hirdetés: szegedi halászlé, kolozsvári káposzta, nálunk minden nap és minden órában! Nem tudom, ig­az-e vagy csak valaki kitalálta, hogy egy óce­ániai szigetlakó megkérdezte egyszer (mi­után szó szerint lefordították neki a fel­írást) : „Aztán milyen halászokból főzik itt a halászlét? ...“ Este, pontosan kilenc órakor már moc­­ cani sem lehet a Tirol felé robogó Wiener Waltzer vagonok folyosóin. Szombat este van és minden síző Innsbruckba igyekszik, Sisteregve robog a pompás gyorsvonat s egyszer csak egy rendkívül erősen kivilá­gított vasútállomáson fékez: Innsbruck! Hajnali 4 óra az idő. Csörömpölve tó­dulnak le a sízők, velem együtt. Június eleji reggel. Patyolattiszta vá­ros. Valahol, nem messze, hallik a glec­­­cser­ víztől megduzzadt Inn folyó zúgása. A város mögött húzódó magashegység mély vájataiban ilyenkor még jókora hó­tömeg sejteti, hogy itt még augusztus ele­jén is igencsak fogunk havat találni! A nagy, boltíves diadalkapu közelében ülök, egy söröző teraszán. Mikor mondom: „egy nagy sört kérek“ — ki gondolta, hogy itt egy nagy sör iga­zán nagy és nem félliteres korsó! Irdat­lan literes, faragott, keményfából készült kupa, rászerelt „koccanós“ alpakka fe­dővel, de igencsak több mint két kiló, így tele. Innsbruck belvárosának minden pontjá­ról látni a hatalmas hegyvonulatot, akár a mi Bustens­ünk bármelyik pontjáról a Bu­­cegi-t. Tirol fővárosának van egy utcája, ahol semmiféle más üzletet nem látni, csak vendéglőket. Az utca vége egy térre széle­­sedik ki, ahol a gyönyörű Szent Jakab nagytemplom épült. Vasárnap délután, a­­hogy a nagy plakátok hirdetik, a milánói Scala orgonaművészének hangversenye lesz. Belépti díj tíz dollárnak megfelelő schilling. Rengeteg pénz ez egy átutazó tu­ristának. Valahogy be kellene jutni a hangversenyre. A szekrestye kis ajtaján öreg apácát látok vizet cserélni az oltári virágokon. Mondom, idegen vagyok, s nincs pénzem a belépőjegyre. Jóságosan karonfog és bevezet a kis ajtón a temp­lomba. Ahogy belépek, rémülettel találom szemtől szembe magam az elegáns hall­gatóság sokaságával. Ijedtemben mélyen meghajoltam kétszer is, és úgy eltűntem a kiskapun, hogy mai napig se tudja senki, ki járt ott két-három fényképezőgéppel a nyak­ában, mit köszönt meg és hová szívó­dott fel nyomtalanul... TÓTH FERENC nyug. filmoperatőr ISMERKEDÉS EURÓPÁVAL HÁROM NAP TIROL FŐVÁROSÁBAN Gellért Sándor kiadatlan kézirataiból ín és Yrjö Jilka A könyvnek három ára van. Egyik ára az, amennyiért megveszem a bolt­ban, a másik ára, az amennyit a mosó­nőm adna érte, s a harmadik, amennyi­re én értékelem. Mondjuk, egy könyv 80 lej, a mosónőm nem adna éne­két bánit, s én nem adnám kétezer lején. Ebből a kevés értékelésből is akárki észreveheti, hogy én bibliofil vagyok. Egy-egy nagyobb városba, ha elmegyek, első utam mindig a könyvesboltba, vagy az antikváriumba vezet, akkor is, ha az a város — Helsinki. A Mannerheimmintie-n sokféle üzlet van. Régiségbolt, szőnyeg áruház, órás­­üzlet stb. És van könyvesbolt is. Köz­ben elmegyek a két nagy szálloda előtt s megmosolyogtat, hogy a finneknek is van humorérzékük. Azt hallottam u­­gyanis, hogy itt a Hotel Intercontinen­tal mellett, a Hotelli Hesperiát úgy hívják, hogy: Hotel Hintercontinental. El-elgyönyörködöm a kirakatokban s azt­ forgatom magamban, mit kellene a hazaiaknak venni ajándékba. Olcsó­­is legyen, hasznos is legyen. Közben egy könyvesbolt. Úgy szoktam mondani, három nagy szenvedélyem volt az életben: a bor, a nő és a könyv. A sátán azonban min­dig a könyvesboltok előtt kísért meg a legjobban. A pénz ilyenkor nem számít. Akkor se, ha másnap egy betevő fala­tom se lesz. Most is bemegyek a köny­vesboltba, elidőzök, nézdegélőzök. Egész különleges borzongás, idegizgalom, kéj­érzet rám nézve az először látott finn könyvesbolt. Ni, ott a Kalevala! Micso­da kötés. A sarka bőr. A táblája népi hímzés motívumos. Ara 40 márka. Egy kicsit borsos. Jó volna megvenni, de... Ott van Kivi válogatott művei (Valitut Teokset). Ez 29 márka. S ott van nagy örömömre — Yrjö — Jylhä Kiirastuli (­ Tisztítótűz) című verseskötete. Ez csak 7 márka. Milyen szép háborús ver­sek lehetnek benne ! Onnan gondolom, mert egy párat fordítottam belőlük. Ki­vit is, Yrjö Jylhät is megveszem. Yrjö Jylhät szóba hoztam már Olavi Metsistö komámnak is és Anna Maija Raitti­ának is. Taipele után érdeklőd­tem. Anna Maija azt is mondta, hogy Yrjö Jylhänek él a testvére Jyväsky­­läben. Újságíró. Keressem fel, ha oda­megyek, Szente Imrét, az egyetem ma­gyar rektorát s azzal menjek el hozzá. Úgy gondolom, hogy el is megyek Jyväskyläbe s Jylhä öccsével dedikál­tattam ezt a kis könyvet. És még kérek tőle, aki a legautentikusabb Yrjö Jylhä­­ről egyet s mást. Az lesz a nagy él­mény. Yrjö Jylhä? Ott van Taipelenél. Én meg a Don-kanyarban. 6 százados. Én csapatcsendőr tizedes. Ő hivatásos ka­tona, én egy tanulmányait félbeszakí­tott angyalbőrbe öltöztetett tanárjelölt, de egyelőre bizonytalan egzisztenciájú fiatalember. Ö az 1939—40-es finn— orosz téli háború katonáinak a nyomo­rúságáról, szenvedéseiről ír. Én az 1942 nyarán és 1943 telén tönkrement máso­dik magyar hadsereg katonáinak a nyo­morúságáról és szenvedéseiről írok. Köztük a magaméról. Ö is ír a magáé­ról. A katonák sorsában megmutatni magunkat , a magunk sorsában megmu­tatni a katonákat. Hol van itt már a műfaj ?! — az eposz és a líra. Kiirastuli. Tisztítótűz. Ez maga a há­ború. Abban az ember csakugyan meg­tisztul. Leég róla minden bűn. Kiiras­tuli. Az ártatlan, meztelen, igaz arcú ember. S az Attila sírja? Az meg ben­nünk van. A szépségek arany, ezüst és vaskoporsója. Vigyázni kell rá. Kár, hogy Yrjö Jylhävel könyvet nem cserélhettünk. No, majd az unokáink! Amit az idő­ elrontott, az idő ki is ja­vítja! 1973. március 28 — Mikola — (Részlet a Vejnemöjnen lakóján című könyvből). • # # @ ~­Q ISMERJÜK MEG A BIBLIÁT (4.) A PÁTRIÁRKÁK ÉS MÓZES TÖRTÉNETE Az ószövetség legszebb és legismertebb részletei Izrael ősatyáiról, a pátriárkákról, Ábrahámról, Izsákról, Jákobról és az Iz­raelt alapító eseményekről szólnak, ame­lyeknek Mózes a főszereplője. Ezek az el­beszélések vallási jelentőségükön túl, iro­dalmi értékűek is, a világirodalom gyöngy­szemei. A pátriárkák történetét Mózes a L. má­sik nevén a Teremtés könyvében találjuk. Az elbeszélések a szájhagyományban ke­letkeztek ,a Kr.e. 2. évezredben és a három pátriárka személye körül kristályosodtak ki. Eredetükben önálló, kerek történetek voltak és egy-egy epizódot beszéltek el az ősatya életéből. Minden valószínűség sze­rint, még a szájhagyomány állapotában összefüggésbe, kerültek, majd az írásbeli­,­ség során folyamatos eseménysorrá dol­gozták őket. A Mózes személyéhez kapcso­lódó elbeszélések teszik ki a mózesi köny­vek többségét, elsősorban Mózes 2. és 4., másik nevén a Kivonulás és a Számok könyvét. Ezek is szájhagyományban ke­letkeztek, ugyancsak a Kr.e. 2. évezredben. A pátriárkái történetekkel együtt az izrae­lita királyság idején, Dávid (1004—965), de inkább Salamon (965—926) idején össze­gyűjtötték, rendezték és foglalták írásba őket. Irodalomtörténetük ezzel még nem zárult le, évszázadokon át csiszolódtak, újabb részletekkel és hitélményekkel bő­vültek. Végső formájukat a Kr.e. 4. szá­zadban nyerték el. KIK VOLTAK A PÁTRIÁRKÁK? A pátriárkák történetéből megismerjük, hogy Izrael ősei Mezopotámiából vándo­roltak Palesztinába. Ábrahám nemzetsége isteni indításra jött Kánaán földjére. A pátriárka pásztor, aki nemzetségével és nyájaival bejárta Kánaánt, s közben több­ször isteni ígéretben részesült: utódai nép­pé sokasodnak és birtokolni fogják azt a földet, amelyen most vándorol. Ábrahám­nak az emberiség üdvösségtörténetében jelentősége van: általa áldásban része­sülnek a nemzetek (Tér 12, 1—3). A pátriárka a hit embere. Feltétlen bizalom­mal fogadja Isten szavát és hűséges ma­rad hozzá a próbatételekben is. Isten meg­újította ígéretét Ábrahám fiának Izsáknak és Izsák fiának Jákobnak is. Jákob tizen­két fia lett Izrael tizenkét törzsének ős­atyja.­ Tévedne, aki a pátriárkákat pusztán népi vagy irodalmi fantázia termékének tartaná. A pátriárkai történetek szájhagyo­mányból eredő népies elbeszélések és his­tóriai pontosságukat nem a modern törté­netírás léptékével kell mérni. A szájhagyo­mány a tényszerűség megőrzésében első­sorban a lényegre szorítkozik. A részleteket viszont gyakran szabadon egészíti ki, ami azonban nem jelenti, hogy meghamisítaná az elbeszélt történeti emléket. 1. MIKOR ÉLTEK AZ ŐSATYÁK? A pátriárkái történetek legősibb rétege a Kr.e. 2. évezredbe vezeti vissza az olva­sót és az ősatyákról mondottak beleilleszt­hetők az ókori kelet általunk ismert vilá­gába. A pátriárkák a kor békés, legelővál­tó, félnomád állattenyésztői, akik szaba­don vonulnak nyájaikkal, a városlakókkal való kapcsolatukat szerződésekkel szabá­lyozták. A családjukban használt nevek (Ábrahám, Jákob, Terach, Serug, Nád­or) a Kr.e. 2. évezredből ismert nyugatszemita névtípusok. A felsorolt helységek tényle­gesen létező települések voltak. A pátriár­kák szokásaiból a házasságkötés, adopció és örökbefogadás esetében számos párhu­zamot találunk a 2. évezred családjogi tör­vénykezésében. Az ősatyák korát a Kr.e. 1900—1200 között határozza meg a tudo­mányos kutatás. A Mózes-történetek Izrael alapítását be­szélik el. Alapgondolatuk: Izrael léte an­nak köszönhető, hogy Isten kinyilatkoztat­ta magát neki és népéül választotta.­ Az el­beszélések a rabszolgamunkára kénysze­­rített Izrael Egyiptomból való szabadításá­­val kezdődnek. A fáraó hatalmából való megmenekülés Jahve, az Izraelnek magát kinyilatkoztató­ Isten nagy tette, népének érdekében. A rendkívüli eseményben Jah­ve Izrael istenének bizonyul, s ez kez­dettől fogva Izrael hitvallása lett: „Én va­gyok Jahve, a te Istened Egyiptom óta“. (Cz 12.10). A kivonulás után a nép a Si­nai hegyhez vonul, ahol­­ Isten szövetséget köt Izraellel. A negyvenéves pusztai ván­dorlás ideje alatt is­ segíti népét a megígért haza felé vezető úton. Az egyiptomi szaba­dulástól egészen az Ígéret földje határán bekövetkezett haláláig Mózes a nép veze­tője, s ő a közvetítő Isten és Izrael kö­zött. Személye kapcsolja össze a kivonulás­tól Kánaánig tartó eseménysor részeit. MENEKÜLÉS A FÁRAÓK FÖLDJÉRŐL Mózes történetének időpontját a törté­neti háttér ismeretében határozzák meg. Egyiptomi okmányok tanúsítják, hogy no­mád csoportok rendszeresen engedélyt kap­tak állataik legeltetésére a Nílus-deltában. II. Ramszesz (1290—1223) a delta vidékén nagyszabású építkezéseket folytatott,­ ame­lyekbe az ott tartózkodó nomád csoporto­kat is bevonhatta. A szabadságuk korláto­zásának tekintett tehertől csak­­menekülés­sel szabadulhattak meg. Erre alkalmas kö­rülmény nyílt Merneptah fáraó idején (1223—1213), amikor a tengeri népek meg­rendítették Egyiptom uralmát Szíria—­Pa­lesztinában, és a határterület ellenőrzését, a Sinai félszigeten. Ez a háttér érthetővé teszi a bibliai elbeszélést, a deltában élő­­izraeliták munkára kényszerítését, Pitom és Ramszesz raktárvárosok építésénél. A Mózes vezetésével történt menekülés idő­pontját Kr.e. 1200 körül állapítja meg a biblikus kutatás. A pátriárkák és Mózes mély nyomot ha­gyott Izrael hitének történetében­ Maga a Biblia tanúskodik arról, "hogy válságos időkben" gyakran nyúltak vissza hagyomá­nyukhoz útmutatást és erőt meríteni. RÓZSA HUBA a budapesti r.k. hittudományi egyetem professzora 1­* ROMÁNIAI MAGYAR IRODALMI LEXIKON, II. kötet, ‘ G-Re ; Terjedelem 700 oldal,­ kötve. Ára kb. 16*1 lej. A Balogh Edgár és munkatársai szerkesztésében ké­szülő lexikon második kötete az eredeti koncepció szellemében folytatja a romániai magyar írásbeliség lehető teljes bemutatását. 2 * LÁTVÁNY ÉS GONDOLAT. Terjedelem:188 oldal, főzve. Ára kb. 169 lej. *­­ György gondozta kötet a kortárs román kép­­­zőművészet eredményeiről, kötődéseiről, útkeresése-­­ iről szóló tanulmányok, esszék gyűjteménye. A kö­tet szerzői: Andrei Pleșu, Dan Haulica, Dan Grigores­­cu, Vida György,­ Marius Tataru, Theodor. Enescu, A­. p. . maria Pavel és mások. 3 * Balla Zsófia: A PÁNCÉL NYOMAI. Terjedelem: 80 ol­dal, fűzve:^Ára 43 lej. A költőnő nyolcadik kötete eg­y új utazásra hív egy­­­­fajta XX. századvégi "modern városlakó" érzelmi és gondolatvilágába. MEGRENDELŐLAP Lakcím Utánvéttel megrendelem az alábbi t clmeket: 1 2 3 * * # .példányban .példányban .példányban a (aláírás).. A megrendelőlapot postai levelezőlapra ragasztva ,vagy borítékban küldje el a következő címre: Zenit S-A- 4100 Miercurea Ciuc, Str. Petőfi Sándor nr.6. jud. Harghita.­­ *

Next