Romániai Magyar Szó, 1991. október (3. évfolyam, 543-568. szám)
1991-10-26 / 565-566. szám
KARÁCSONYI ELŐZETES Adj Uram békességet • •• Az utcai könyvárus fázósan topogott a Sugás áruház előtt a hideg aszfalton. A kirakott könyvek is mintha szorosabban lapultak volna össze a színes ábrájú fedőlapok alatt. Csak egy sarokbaszorított kiadvány feküdt sápadtan és türelmesen az esőfellegektől terhes őszi, égbolt alatt. Kemény kötésű „ruhája “ védte az utcai hidegtől, ÖRÖKTŰZ címe pedig, a belső tartalom fényére, melegére utalt. Elsősorban a karácsony melegére. „A falu tele volt hóval, örömmel, Jézus-várással. Kántálók nyikorgatták az úton a fagyot, öten voltak, öt apró legényke. Kettő, mint nagykorú pásztor, csillagos istálócskát vitt ügyelettel. A másik három háromkirályként lépdelt utánuk. Borzas kocsmájukra papírkoronát húztak.“ (Asztalos István: Tarisznyás királyok. Ki gondolta volna, hogy az utcai könyvhalmazban; krimi — szex — horror, képregények és szakácskönyvek, andalító gyermekmesék és izgalmas kalandregények között, a katolikus Vigiliakiadó egyik kiadványa is megtalálható. Pedig ezúttal így volt. Az 1935-ben, Possonyi László által alapított Vigilia Könyvek sorozat, évente jelenteti meg emberségre nevelő kiadványait Az Öröktűz, 60 magyar elbeszélő egy-egy írását tartalmazza. A könyv alcíme: Elbeszélések az Isten-kereső emberről. „Az asszonyok ájtatosan sóhajtanak és imára kulcsolják a kezüket. A férfiak kezén megáll a kártya, és nem zörög a dió, amelyre játszanak. A szobában magasztos csend van, szinte hallják amint csattognak az angyalok szárnyai. Künn az éjszakában mintha a világ minden harangja énekelne.“ (Harsányi Lajos: Zúgó Mártonék karácsonyestje) Kaffka Margit, Babits, Örkény, Sík Sándor a bibliai Jeruzsálembe vezetik el az olvasót, míg a Kolozsvárról Budapestre szakadt, majd Angliában letelepedett, de már — végakarata szerint — Sárospatakon elhantolt Cs. Szabó László kolozsvári emlékeit idézi fel 1913-ból. Délutáni korcsolyázás a sétatéri tó befagyott víztükrén, majd rohanásba„Édesanya a fehér galléros, kék matrózblúzt adta rám. Két ajtón keresztül behallatszott a nappaliból az angyalcsengetés. Mennyezetig ért az égő karácsonyfa, eltakarta nagytáva könyvszekrényét, csak a kétszárnyú üvegajtaján csillámló gyertyák tükörképe árulta el, hogy ott lappang az illatos ágak mögött.“ (Cs. Szabó László: Karácsonyi oroszlánok) Bözödi György és Sütő András megrázó képet fest a halottaknapi világításról Kós Károly a tragédiát elővetítő baljóslatú kidőlt keresztről ír. Olvashatunk Makkai Sándor templomépítő tiszteleteséről, vagy Színi Gyula sok melegséggel és humorral megrajzolt öreg római páteréről. Találkozunk Kacsó Sándor kámzsás barátaival és az öreg Beethovent látogató jeles írónővel, Bettinával, Thurzó Gábor remekében. Illés Endre az eszmékben egymástól eltávolodott apa és fiú összetartozását, míg a magyar próza nagymestere, a tavaly elhunyt Ottlik Géza a híres hegedűművész és a vak zongorista furcsa párosát kelti életre mesterien. Az óbudai harangzúgás fölébreszti Szindbád íróját is ... „Láttam magam keménykőszagú ministránsingben a szatmári jezsuita kolostor kápolnájában páter Gobi mellett térdepelni az oltár lépcsőjén (...) Lehunyom a szemem, és nagyon gondolkozom, hogy vajon kiket találnék mostanában a hajnali misén, ha eszembe jutna fölkelni?" (Krúdy Gyula: A hajnali mise látogatói). Bizony, bizony... ha eszünkbe jutna fölkelni, de nem jut, inkább a fejünkre húzzuk a takarót. Aki viszont még le sem feküdt, az a karácsonyi ügyeletes szerkesztő, aki még az utolsó percekben is telefonjelentéseket vesz fel, kéziratot ad le, közben telefüstöli a szerkesztői szobát, míg végül... A könyv nemcsak a karácsonyról szól „Slussz Jakab, végslussz, karácsonyi slussz! — és rohant át a nyomdába■ Még szedték a cikket. Megvárta, míg elkészül. Elolvasta a kefelevonatot, hibákat javított, rendelkezett, sürgetett és aggódva figyelt. A cikk végre oldalba került. Újabb levonat. Imprimálta. Nagyot sóhajtott, vidám karácsonyokat kívánt és kiröhögött a néma éjszakába.“ (Laczkó Géza: A szerkesztő karácsonya) összecsukom a könyvet, de a „vidám karácsonyok“ helyett inkább mást kérnék. kívánnék magamnak és mindnyájunknak: — Adj Uram békességet, megértést és szeretetet, 1991 karácsonyára. KUDELÁSZ ILDIKÓ ma a Jókai utcába, a karácsonyi angyaljárás igézetében. Maros vize folyik csendesen GYŰLÖLNI KÖTELEZŐ? Jó üzlet lett a gyűlölet. Nálunk, a rózsák és flekkének városában, Marosvásárhelyen 15 lejért árulják kinyomtatva. Árulják a városban mindenfelé a helyi lap különkiadásaként a sovinizmustól átitatott tákolmányt, a Hargita és Kovászna megyei magyarságot lejárató jelentést. Árulják főleg a Tudor negyedben, elvégre ott van keletre, mert ott élnek zömmel a nyolcvanas években ideköltöztetett más vidékiek. Itt van közelemben a Vrancea utca. Gondolom, kik ott élnek, azok közül egyeseknek gyakran megdobban a szíve az utcanév olvastán. Otthon érzik magukat az onnan jöttek. Az ember járkál az utcán, s akarvaakaratlanul hallgatózik. Hallom a minap az autóbuszban két fiatalember beszélgetését. „Én nem veszem meg azt a jelentést!“ „Miféle jelentést?“ — így a magasabbik. „Hát azt a Kovászna meg Hargita megyeit." „Hogyhogy nem veszed meg?" — jön az újabb ingerült kérdés? „Mit szól az anyósom, ha meglátja? Nincs vele baj, de hát mégiscsak magyar“ (mármint az anyós) „Márpedig, öregem, (bátrine) az mindenkinek meg kell legyen!“ — zárja le a párbeszédet kategorikusan a magasabb, vállasabb férfi, s öntudatosan néz ki a fejek felett a buszból, hadd lássa, hogy helyükön vannak-e a trikolórok a középületeken. Könnyű neki. Bizonyára a felesége is román. De mit kezd egy ilyen jelentéssel az etnikailag vegyes házaspár? Hazaviszik, s esténként mikor kicsit összemelegednének, tanulmányozni kezdik, ízlelgetik a pikáns elüldözési történeteket? A Hargita—Kovászna jelentés felröppentése óta mi, vásárhelyiek kissé szélcsendesebb napokat élünk. A helyi lap mostanában messzebb lövelli nyilait. Kincses Előd és a marosvásárhelyi sztori már lerágott csont, most a nyilak átröppennek a Székelyföldre, vagy fennebb irányulnak, az RMDSZ-vezetők felé. Katona Ádám olyan téma az újságírók és egyes közéleti személyiségek számára, kibe bárki beletörölheti manapság lucskos pennáját. Márpedig lehet, hogy Katona Ádám „külföldi ügynök“, „irredenta, horthysta, Amerikából, Magyarországról vagy bárhonnan irányított provokátor“. Ha már személye szóba került, illet volna tisztázni, hogy nem Kézdivásárhelyen lakik, hanem Székelyudvarhelyen. Napokig figyeltem, ahogy a Román Televízió angyalian és következetesen rosszul jelöli meg az inkriminált személyiség lakhelyét. S vártam, hátha valaki szóvá teszi a tévedést. Mindegy Most már kár ezen füstölögni. Miközben kígyót, békát ránk üvöltenek többségi polgártársaink, lassan megtanulják, mi is létezünk, akiknek eddig KUSS volt a nevünk, ezért sokuknak fogalmuk sincs arról, hogy valamikor létezett például egy Udvarhely szék. Hiába is próbálnánk megmagyarázni a minket mértéktartóan bíráló Románia liberó szerkesztőinek, hogy Katona Ádám nem az Udvarhely városi, hanem az Udvarhelyszéki RMDSZ alelnöke, habár ez igen lényeges mozzanat, mert éppen a városi választmány ítélte el elsősorban Katona Ádám egyéni akcióit... Marosvásárhely utcáin hát újra terjed a járványos kór. 15 lejért vesztegetik. Behatol a házakba, családokba, munkahelyekre, mindenüvé. Nem tudni még, lesz-e újabb foganatja a hangulatkeltésnek. Talán itt ma már nem lehet oly könnyen becsalogatni sem a magyarokat, sem a románokat a gyűlölet szűkutcájába. Az életösztön egyelőre erősebbnek bizonyult a nemzeti ösztönnél. Mindenki teszi a dolgát, s aggódva tapogatja a jéghideg fűtőtesteket: megfagyunk-e a télen? Lesz-e mit együnk? Vagy éppen a mi asztalunkról fog hiányozni a lábon maradt búzából már soha el nem készülő kenyér? MÁTHÉ ÉVA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályázatot hirdet hazai református egyházunk történetének megírására a kezdetektől napjainkig terjedően. Közkeletű, népszerű, de ugyanakkor tudományos igényű munka elkészítését szorgalmazzuk, mely régi hiányt pótolna nem csupán egyházunk, de egyben romániai — erdélyi — magyarságunk történelmének megismerése terén is. Múltunk ismerete nélkül hitvalló önazonosságtudatunk hiányos és zavart, jövőnk látása bizonytalan. A hit távlatosságában bemutatott igaz történet erőforrás és buzdítás legyen saját történelmétől megfosztott né• • •• • pünk — különösképpen a fiatalabb nemzedékek — számára: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.. (1 Kor.) A pályázaton megkötések nélkül bárki részt vehet. Több jól sikerült pályamunka esetén, a lehetőségnek megfelelően, valamennyi felhasználását, népszerűsítését, közlését vállaljuk. A beérkezett munkákat a két egyházkerület és a teológiai akadémia képviselőiből, valamint történészekből álló bizottság minősíti. A nyertes pályamunka díja 100 000 lej. Amennyiben indokolt, különdíjakat is kiosztunk. Beküldési határidő: 1992. június 30. @ @ Eszterházy palota (45—48/49?-ig) elnöki rezidencia (Tildy Z.) A Festetich palota kovácsoltvas-kapuja GEORGE CO$BUCRA EMLÉKEZTEK PÉCSETT A Pécsett négy évvel ezelőtt megalakult Magyar—Román Baráti Társaság működése kezdetétől olyan munkatervet dolgozott ki, melynek alapján az érdeklődők megismerhetik a román nép életét, történelmét és kultúráját. A társaság legutóbbi akciója irodalmi est volt "George Coșbuc költő születésének 125. évfordulója alkalmából. Tóth István irodalomtörténész előadást tartott Coșbuc életéről és költői pályájáról, majd Coșbucversek hangzottak el román és magyar nyelven. (Inczefi Tibor) BURJAN-GAL EMIL Sakk-matt Himbál az űr a Nap alatt. Mennyi gyűlölet itt maradt! Sakk-matt? Helycserés viszonyok? Mi bennünk van, kifordított, kifordított, veszett világ, s kint lélektelen mágiák? Ha elfelejtünk félni ma, tán vátragikomédia? Himbál az űr a bűn körül! Budapest, 1991. május 15. JANOSHÁZY GYÖRGY Balkán Mocskos buszok hajózta utca partján koldushad kár ál: bús imamalom. Az elnyűtt éji lepkék arca halvány. Zsandárszemekben bamba mnalom. És közben egymást öldösi a horvát s a szerb, hurkot fon bolgár és török, csikasz csikasznak tépi ki a torkát, minden zugban mérges kígyó csörög; emberségről, megértésről beszélnek a dívánban vén ifjak s ifjú vének — de habzó szájuknak ki hinne balgán? A horda barmot áldoz istenének, kőbaltáját lóbálva trónja balján, min vaskosan pöffeszkedik a Balkán. 1991. szeptember 26. A SZABADSÁGHOZ VEZETŐ LEGRÖVIDEBB ÚT... Bár Bukarestben születtem édesanyám révén, aki Sepsiszentgyörgyön született, ezt a várost is otthonomnak tekintem. A katolikus templom szenteltvíz-tartóját először nagyszüleim segítségével értem el, s ujjaim még mindig emlékeznek hűvösségére. A gyönyörű park, a „kakasos bácsi", a református vártemplom, a Székely Nemzeti Múzeum, a színház, temetéseken a főúton ünnepélyes-szomorúan muzsikáló fúvószenekar, a szövőgyár, a dohánygyár, a kürtőskalács, a Sugás-fürdőn töltött majálisok, dédapáim, bátyáim, nénéim sírja, az Olt vize, a környező falvakban lakó rokonok hazahívnak. Szeretem az itteni embereket, bár lehet, sőt biztos: se nem jobbak, se nem rosszabbak, mint máshol. Az utóbbi években örömmel igyekeztem lelki idetartozásomat bizonyítani. Bár az első közös munkák a sepsiszentgyörgyi „kulturásokkal “ elég kellemetlen feladat volt (1985-ben én voltam az egyik tévészerkesztő, aki itt „cintarozott“), ezen keserű ízű, szomorú emlékű előadás összeállítása alatt a helyiekkel tartós, hasznos és néha remélem, igazi baráti kapcsolatba kerültem. Gyakran meghívnak rendezvényeikre, én meg, ha törik, ha szakad, megyek segíteni. < A szeptemberi George Enescu nemzetközi fesztivál és a negyedik bányászosdi után az október 1-jén kezdődő Egyházi vokálist és hangszeres zenei napokra is hivatalos voltam. Már másodszor szervezi ezt a fesztivált a Kovászna megyei művelődési felügyelőség.. .Jánó Mihály, Petre Strachinaru, Ördög Lajos, s nemcsak fik, hanem a Vox humana tagjai Szilágyi Zsolttal a népművészeti iskolából, eztán Musát Gyula a városi könytártól, és még sokan mások, fáradságot, pénzt, szeretetet összeadtak, hogy újból felzendüljön az Istenhez fohászkodó zene megveszette. öreg templomokban mesteri kezek alatt megszólaltak az orgonák, dalárdák, hangszerek hányta Napkelte a mároh- régen nem hallott muzsikát. Több mint húsz hazai is külföldi művész, illetve együttes szerepelt. A megnyitón, mely egybeesett — és nem véletlenül — a Zene Nemzetközi Napjával — a Kolozsvári Magyar Opera kórusa és zenekara lépett fel Laskai Adriennel az élen, a színház termében. A zárókoncerten a sepsiszentgyörgyi katolikus templomban a Vox humana és a brassói Filharmónia szimfonikus zenekar, a kolozsvári Florentin Mihaescu karmesterrel az élen Mozart zenéjét játszták a nagymester halálának 200. évfordulója alkalmából. A „Laudate Dominum“-ban Szilágyi Zsolt, a II. hegedűversenyben a fiatal brassói Nicokié Lucian Bica, a Koronázási misében Bianca Manoleanu, Monica Mátéi, Szilágyi Zsolt és Ion Tibrea voltak a szólisták. Október 1 és 10 között fellépett még a Román Rádiótelevízió régizene stúdiója (Georgeta Stolercu, Anca Iarosevici, Robert Dumitrescu, Verona Maier), a kolozsvári Transilvan vonósnégyes (George Dudea, Nicu$or SUaghi, Marius Laurasan r Vasile Jugan) és a Collegium musicum academicum (Botár Katalin, Ilse Herbert Gavril Costea, Marc Aurel), a székelyudvarhelyi Juvenális régizene együttes Elekes Emőkével az élen, a baróti Kájoni consort, a Csíkszeredai Árvácska, a szebeni Cantate Domino (Dorothea Binder, Herman Binder, Ursula Philippi), a bukaresti Mihail Jóra alapítvány duettje (Stefana Tiron, Maria Antonia Toma). Ezen a rendezvényen, melyet Musica Sacra fesztiválnak is nevezünk, szerepelt még négy orgonaművész: a budapesti Ella István, a kölni Willi Kronenberg, a vásárhelyi Kozma Mátyás és a sepsiszentgyörgyi Csiky Csaba, egy csembalóművész: a londoni Terry Charlston, egy fuvolaművész, a vásárhelyi születésű, pillanatnyilag Németországban élő Áment János és persze pár kórus: a miskolci Hassler (vezényelt Sándor Zoltán), a párkányi (Csehszlovákia) Madrigál, a tordaszentlászlói református vegyeskar (vezényelt Guttmann Mihály) meg a marosvásárhelyi Vártemplom Cantemus leánykar (vezényelt Birtalan József). Sajnos a Minustirea Neamiului ortodox szemináriumának énekkara, melyet a szervezők már másodszor hívnak meg, nem jelentkezett, így hát a sepsiszentgyörgyi, illetve a szitabodzai ortodox templomokban hiába várta őket a közönség. A művészeket mindenütt kedves, lelkes, hozzáértő zenekedvelők fogadták és persze a házigazdák kitettek magukért: figyelmességük, mely a legapróbb részletekben is kézzelfogható volt, felejthetetlen marad a meghívottak számára. Így lett hát, hogy Kodály Zoltánt idézzem „a zene mindenkié“ október 1—10 között Kovászna megye számos helységében: Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Baróton, Csernátonban, Illyefalván, Torján, Ozsdolán, Sepsiszentgyörgyön. Persze „mindenki“ alatt értve azokat, akik eljöttek a muzsika szentélyeibe, azokat, akik szeretik a zenét, mely, Sergiu Celibidache szavaival élve, az Istenhez és Isten által a szabadsághoz vezető legrövidebb út. Szeretném e pár sorral a kedves olvasó figyelmét felhívni Kovászna megyei „kulturás" barátaimra, kik erejüket nem kímélve az Istennek-embernek kedves zenei fesztivált immár másodízben megrendezték. Megköszönni mind a résztvevők, mind a közönség nevében, hogy munkájuk gyümölcsének közösen örvendhettünk, jobbakká, szebbekké válhattunk! S. NAGY KATALIN Kérem, SZELÍDÜLJENEK Nem tudom, mi történt Aradon az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsának október eleji értekezletén, de láttam, hogy miként történtek az agyagfalvi kérdéssel kapcsolatos fejlemények a Csík-körzeti RMDSZ Választmányának múlt hét keddi és pénteki gyűlésein. Ami a kérdés politikai vetületét illeti, gondolom, akad majd bőven aki kielemezze és a szükséges következtetéseket levonja, én inkább két erkölcsi — ügyviteli vetületre reflektálnék, amelyeket az RMDSZ jövendő, rendkívüli kongresszusának ajánlok figyelmébe. Szólni szeretnék elsősorban az informálás és a nyilvánosság szükségességéről. Jelen esetben, a Székelyföldi autonómia kérdésének jellegzetesen RMDSZ-es elnapolásáról, valóságos elrejtéséről, lefojtásáról. Azt hiszen, nem csak a misztikusok és nem csak Hamvas Béla vallják, hogy ha egy pici rovart visszatömködünk a sötét üregébe, idő elteltével sárkányként tör majd ki belőle. Ha tehát az RMDSZ vezetősége és a neki drukkoló romániai magyar sajtó olvasottabb része is idejében a nyilvánosság, tehát kritika elé bocsátotta volna a székely autonómia kérdését olyan szinten, hogy a román közvélemény is valamit megértsen belőle, most nem kerekedne akkora botrány körülötte. Katona Ádám, ha el is marasztalható sok mindenért, azért semmiképpen sem, hogy végre ezt a kérdést — amely az RMDSZ programjában is szerepel — a köztudatba bevitte. A másik vetület némi eseményismertetést igényel: Kedden, október 8- án du. 5 órakor kezdte meg munkaülését a Csík-körzeti RMDSZ Választmánya két napirendi ponttal: 1) Beszámoló az aradi KOT-on történt eseményekről és 2) Egy nyilvános állásfoglalás megfogalmazása és közzététele, az október 19-i agyagfalvi ünnepségen esedékes politikai célokat követő megnyilvánulások ellen. Székedi Ferenc, a körzet elnöke, felolvasta a „magukat az RMDSZ székelyföldi politikai csoportjának nevező“ szervezők hozzá korábban (tudomásom szerint még a KOT összehívása előtt) eljuttatott nyilatkozatát, amelyet utólag a Romániai Magyar Szóban közölt saját lábjegyzeteivel ellátva. (Közlemény használati utasításokkal, RMSZ, okt. 8.) A nyilatkozat felolvasása után még két, a KOT-on elhangzott felszólalást hallgathattunk meg e témáról, amelyekből kiemelten figyelemre méltónak találtam Cs. Gyimesi Éva azon megjegyzését, hogy azok, akik a székelyföldi autonómia kikiáltásának kérdésében ilyen időszerűtlenül türelmetlenek, egyszer kérdezzék meg a székelyföldi anyákat is, akiknek fiai egy ilyen akció áldozatául eshetnének. A másik, a Csíkszeredában ismertetett hozzászólás a Mag Péteré volt, aki figyelmeztette Katona Ádámot, hogy ezért az akciójáért bizonyára üdvözlő táviratot fog kapni Radu Ceonteáéktól, amiért ilyen pompásan besegített a Nemzeti Román Egység Párt választási reklámhadjáratába. Ezek elhangzása után, tíz perc gondolkozási szünetben állapodott meg a Választmány. A szünet alatt megjelent a teremben a Csíkszeredán éppen átutazó Katona Ádám, Papp Kincses Emesét keresve. Természetesen, mindannyian kíváncsiak voltak az elképzeléseire, már csak a „hallgattassák meg a másik fél“ elvének nevében is ezért Székedi Ferenc azon javaslatával, hogy adjanak lehetőséget Katona Ádám számára elképzeléseinek kifejtésére, mindenki egyetértet. Miután ez megtörtént, sorra kerültek a csíkiak különböző kérdései, amelyekből az derült ki, hogy Katona Ádám egy, a kérdésben teljesen tájékozatlan hallgatósággal áll szemben — a felcsíki Ördög Imrét kivéve —, annak ellenére, hogy ő előzetesen megküldte a Csík-körzeti RMDSZ részére politikai csoportjuknak erre vonatkozó nyilatkozatait, sőt: szerette volna, ha a szervezet kiadványában, a Csíki Lapokban közzéteszik azokat. (Székedi Ferenc, aki a lap főszerkesztője is egyben, később bevallotta, hogy nem akart fórumot teremteni egy ilyen, általa kalandornak minősített, akciónak.) Ilyen körülmények között a csíki választmány már-már meggyőzhetőnek bizonyult a Katona Ádám érvrendszerével, ha ugyancsak ő nem tette volna kérdésessé érveinek hitelét az időnként belőle ellenőrizetlenül kitörő, különböző személyek ellen tett sértő megjegyzéseivel. Ugyanakkor Katona Ádám szembe találta magát Máté Jenő úrral, a Csíkszeredai RMDSZ elnökével, aki ha az autonómia kérdésében nem is, de a szervezeti élet szabályait illetően meglehetősen tájékozottnak bizonyult és megkérdőjelezte Katona Ádám legitimitását. Ezzel sikerült magára vonnia Katona Ádám haragját és ezentúl csak úgy záporoztak annak szidalmas és cinikus megjegyzései a szabályzatokban való eligazodáshoz szokott, befolyásolhatatlan nyugdíjas-alezredes ősz fejére. Szó, ami szó, nem volt valami etikai kódexbe illő a Máté úr későbbi eljárása sem, amikor a péntekre újra összehívott Választmány azonos kérdésben dönteni hivatott gyűlésén egyenesen a Katona Ádám elítélését és az RMDSZ-ből való kizárását követelte. Nem első eset, amikor ezredes elnökünk plénum előtt, valaki ellen támadást intéz, anélkül, hogy az jelen lenne. Furcsa talán, hogy ideírtam mindezt, de mondanivalóm szempontjából példaértékűek voltak ezek a fejlemények. Elsősorban, mert nyomon követhető, hová vezethet a legkisebb szinten is az információk (még ha jó szándékkal is tett) manipulatív kezelése, vagy azoknak elrejtése. A problémakör másik része az elsőnél talán nem fontosabb, de az RMDSZ további létezésére nézve, annál veszélyesebb. Leírtam már a marosvásárhelyi kongresszus kapcsán, hogy ott furcsa paradoxonként az idősebb generáció — talán évtizedekre visszamenő lefojtottságával magyarázható — politikai türelmetlensége találkozott a fiatalabbak józan fegyelmezettségével. Mondom, nem tudom, mi történhetett Aradon, de feltételezem, hogy ugyanaz, ami májusban Marosvásárhelyen és ami Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen is történik mindegyre. Ha nem nyíltan, de annál veszélyesebben célozgatva, egymást kommunistázzák, gyávázzák, nemzet(iség)-árulózzák, vagy éppen fordítva: nacionalistázzák, felelőtlen-kalandorozzák az idősebb RMDSZ-esek, mihelyt valamiben nem értenek egymással egyet. Egy dologban ezért egyformán járnak el: ahogy mérgező hírek és gyalázkodások egész arzenálját indítják pletyka útján azokról, akik valami olyat tesznek a nemzetiségi politikában, aminek egyszerű (!), de hosszú távú célját képtelenek azonnal megérteni ebben a bonyolult, ellenségképekkel telemázolt politikai útvesztőben, ahol aki nem alkudozik, nem spekulál a bevett „politikai“ (értsd: Immorális) Uzus szerint, szerintük valószínű, hogy legalább akkora gazságot akar elérni, mint az RMDSZ feldarabolása. " Szomorú, hogy ezek a jobb sorsra érdemesült idős emberek, akik nem csak egymás múlt vagy jeleni becsületében kételkednek, de a náluk fiatalabbak tisztességes szándékaiban is, intoleranciájukkal, egyik vezetőt a másikkal való hamis szembeállításaikkal, igazságvágyukból fakadó ellenőrizetlen és igazságtalan vádaskodásaikkal, maguk bomlasztják az RMDSZ-t pontosan az egység nevében. Annak a középgeneráció-résznek a nevében, amely még itt maradt, már maga sem tudván, miben reménykedve, kérem a rendkívüli kongresszus összehívása előtt az idősebb RMDSZ-képviselőket, szenátorokat és küldötteket hogy SZELÍDÜLJENEK! KOZMA SZILÁRD