Romániai Magyar Szó, 1991. október (3. évfolyam, 543-568. szám)

1991-10-26 / 565-566. szám

KARÁCSONYI ELŐZETES Adj Uram békességet • •• Az utcai könyvárus fázósan topogott a Sugás­ áruház előtt a hideg aszfalton. A kirakott könyvek is mintha szorosab­ban lapultak volna össze a színes ábrá­­jú fedőlapok alatt. Csak egy sarokba­­szorított kiadvány feküdt sápadtan és türelmesen az esőfellegektől terhes őszi, égbolt alatt. Kemény kötésű „ruhája “ védte az utcai hidegtől, ÖRÖKTŰZ cí­me pedig, a belső tartalom fényére, me­legére utalt. Elsősorban a karácsony me­legére. „A falu tele volt hóval, örömmel, Jé­­zus-várással. Kántálók nyikorgatták az úton a fagyot, öten voltak, öt ap­ró legényke. Kettő, mint nagykorú pásztor, csillagos istálócskát vitt ügyelettel. A másik három háromki­rályként lépdelt utánuk. Borzas kocs­májukra papírkoronát húztak.“ (Asztalos István: Tarisznyás királyok.­ Ki gondolta volna, hogy az utcai könyvhalmazban; krimi — szex — hor­ror, képregények és szakácskönyvek, an­dalító gyermekmesék és izgalmas ka­­landregények között, a katolikus Vigilia­­kiadó egyik kiadványa is megtalálható. Pedig ezúttal így volt. Az 1935-ben, Possonyi László által alapított Vigilia Könyvek sorozat, évente jelenteti meg emberségre nevelő kiadványait Az Öröktűz, 60 magyar elbeszélő egy-egy írását tartalmazza. A könyv alcíme: El­beszélések az Isten-kereső emberről. „Az asszonyok ájtatosan sóhajtanak és imára kulcsolják a kezüket. A férfiak kezén megáll a kártya, és nem zörög a dió, amelyre játszanak. A szobában magasztos csend van, szinte hallják amint csattognak az angyalok szárnyai. Künn az éjsza­kában mintha a világ minden ha­rangja énekelne.“ (Harsányi Lajos: Zúgó Mártonék ka­rácsonyestje) Kaffka Margit, Babits, Örkény, Sík Sándor a bibliai Jeruzsálembe vezetik el az olvasót, míg a Kolozsvárról Buda­pestre szakadt, majd Angliában letele­pedett, de már — végakarata szerint — Sárospatakon elhantolt Cs. Szabó Lász­ló kolozsvári emlékeit idézi fel 1913-ból. Délutáni korcsolyázás a sétatéri­ tó befagyott víztükrén, majd rohanás­ba­„Édesanya a fehér galléros, kék mat­rózblúzt adta rám. Két ajtón keresz­tül behallatszott a nappaliból az angyalcsengetés. Mennyezetig ért az égő karácsonyfa, eltakarta nagytáva könyvszekrényét, csak a kétszárnyú üvegajtaján csillámló gyertyák tü­körképe árulta el, hogy ott lappang az illatos ágak mögött.“ (Cs. Szabó László: Karácsonyi orosz­lánok) Bözödi György és Sütő András megrázó képet fest a halottaknapi világításról Kós Károly a tragédiát elővetítő baljós­­latú kidőlt keresztről ír. Olvashatunk Makkai Sándor templomépítő tisztelete­­séről, vagy Színi Gyula sok melegséggel és humorral megrajzolt öreg római pá­teréről. Találkozunk Kacsó Sándor kám­­zsás barátaival és az öreg Beethovent látogató jeles írónővel, Bettinával, Thur­­zó Gábor remekében. Illés Endre az esz­mékben egymástól eltávolodott apa és fiú összetartozását, míg a magyar pró­za nagymestere, a tavaly elhunyt Ottlik Géza a híres hegedűművész és a vak zongorista furcsa párosát kelti életre mesterien. Az óbudai harangzúgás föl­ébreszti Szindbád íróját is ... „Láttam magam keményk­őszagú mi­­nistránsingben a szatmári jezsuita kolostor kápolnájában páter Gobi mellett térdepelni az oltár lépcső­jén (...) Lehunyom a szemem, és nagyon gondolkozom, hogy vajon ki­ket találnék mostanában a hajnali misén, ha eszembe jutna fölkelni?" (Krúdy Gyula: A hajnali mise láto­gatói). Bizony, bizony... ha eszünkbe jutna fölkelni, de nem jut, inkább a fejünkre húzzuk a takarót. Aki viszont még le sem feküdt, az a karácsonyi ügyeletes szerkesztő, aki még az utolsó percekben is telefonjelentéseket vesz fel, kéziratot ad le, közben telefüstöli a szerkesztői szobát, míg végül... A könyv nemcsak a karácsonyról szól „Slussz Jakab, végslussz, karácsonyi slussz! — és rohant át a nyomdába■ Még szedték a cikket. Megvárta, míg elkészül. Elolvasta a kefelevonatot, hibákat javított, rendelkezett, sürge­tett és aggódva figyelt. A cikk végre oldalba került. Újabb levonat. Impri­­málta. Nagyot sóhajtott, vidám kará­csonyokat kívánt és kiröhögött a né­ma éjszakába.“ (Laczkó Géza: A szerkesztő karácso­nya) összecsukom a könyvet, de a „vidám karácsonyok“ helyett inkább mást kér­nék. kívánnék magamnak és mindnyá­junknak: — Adj Uram békességet, megértést és szeretetet, 1991 karácsonyára. KUDELÁSZ ILDIKÓ ma a Jókai utcába, a karácsonyi angyal­járás igézetében. Maros vize folyik csendesen GYŰLÖLNI KÖTELEZŐ? Jó üzlet lett a gyűlölet. Nálunk, a rózsák és flekkének városában, Maros­­vásárhelyen 15 lejért árulják kinyom­tatva. Árulják a városban mindenfelé a helyi lap különkiadásaként a soviniz­mustól átitatott tákolmányt, a Hargita és Kovászna megyei magyarságot lejá­rató jelentést. Árulják főleg a Tudor negyedben, elvégre ott van keletre, mert ott élnek zömmel a nyolcvanas években ideköltöztetett más vidékiek. Itt van kö­zelemben a Vrancea utca. Gondolom, kik ott élnek, azok közül egyeseknek gyak­ran megdobban a szíve az utcanév ol­vastán. Otthon érzik magukat az onnan jöttek. Az ember járkál az utcán, s akarva­­akaratlanul hallgatózik. Hallom a mi­nap az autóbuszban két fiatalember be­szélgetését. „Én nem veszem meg azt a jelentést!“ „Miféle jelentést?“ — így a magasabbik. „Hát azt a Kovászna meg Hargita megyeit." „Hogyhogy nem ve­szed meg?" — jön az újabb ingerült kér­dés? „Mit szól az anyósom, ha meglát­ja? Nincs vele baj, de hát mégiscsak magyar“ (mármint az anyós) „Márpe­dig, öregem, (bátrine) az mindenkinek meg kell legyen!“ — zárja le a párbe­szédet kategorikusan a magasabb, vál­lasabb férfi, s öntudatosan néz ki a fe­jek felett a buszból, hadd lássa, hogy helyükön vannak-e a trikolórok a köz­­épületeken. Könnyű neki. Bizonyára a felesége is román. De mit kezd egy ilyen jelentéssel az etnikailag vegyes házas­pár? Hazaviszik, s esténként mikor ki­csit összemelegednének, tanulmányozni kezdik, ízlelgetik a pikáns elüldözési történeteket? A Hargita—Kovászna jelentés felröp­­pentése óta mi, vásárhelyiek kissé szél­­c­sendesebb napokat élünk. A helyi lap mostanában messzebb lövelli nyilait. Kincses Előd és a marosvásárhelyi szto­ri már lerágott csont, most a nyilak át­röppennek a Székelyföldre, vagy fen­­nebb irányulnak, az RMDSZ-vezetők fe­­lé. Katona Ádám olyan téma az újság­írók és egyes közéleti személyiségek számára, kibe bárki beletörölheti ma­napság lucskos pennáját. Márpedig le­­het, hogy Katona Ádám „külföldi ügy­nök“, „irredenta, horthysta, Ameriká­ból, Magyarországról vagy bárhonnan irányított provokátor“. Ha már személye szóba került, ille­t volna tisztázni, hogy nem Kézdivásár­­helyen lakik, hanem Székelyudvarhe­lyen. Napokig figyeltem, ahogy a Ro­mán Televízió angyalian és következe­tesen rosszul jelöli meg az inkriminált személyiség lakhelyét. S vártam, hátha valaki szóvá teszi a tévedést. Mindegy Most már kár ezen füstölögni. Miközben kígyót, békát ránk üvölte­­nek többségi polgártársaink, lassan meg­tanulják, mi is létezünk, akiknek eddig KUSS volt a nevünk, ezért sokuknak fogalmuk sincs arról, hogy valamikor létezett például egy Udvarhely szék. Hiába is próbálnánk megmagyarázni a minket mértéktartóan bíráló Románia liberó szerkesztőinek, hogy Katona Ádám nem az Udvarhely városi, hanem az Udvarhely­széki RMDSZ alelnöke, habár ez igen lényeges mozzanat, mert éppen a városi választmány ítélte el el­sősorban Katona Ádám egyéni akció­it... Marosvásárhely utcáin hát újra ter­jed a járványos kór. 15 lejért vesztege­tik. Behatol a házakba, családokba, munkahelyekre, mindenüvé. Nem tudni még, lesz-e újabb foganatja a hangulat­­keltésnek. Talán itt ma már nem lehet oly könnyen becsalogatni sem a magya­rokat, sem a románokat a gyűlölet szűkutcájába. Az életösztön egyelőre erősebbnek bizonyult a nemzeti ösztön­nél. Mindenki teszi a dolgát, s aggódva tapogatja a jéghideg fűtőtesteket: meg­fagyunk-e a télen? Lesz-e mit együnk? Vagy éppen a mi asztalunkról fog hiá­nyozni a lábon maradt búzából már so­ha el nem készülő kenyér? MÁTHÉ ÉVA PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerület pályáza­tot hirdet hazai református egyházunk történe­tének megírására a kezdetektől napjainkig terjedően. Közkeletű, népszerű, de ugyanakkor tudományos igényű munka elkészítését­ szorgalmazzuk, mely régi hiányt pótolna nem csupán egyházunk, de egyben romániai — erdélyi — magyarságunk történel­mének megismerése terén is. Múl­tunk ismerete nélkül hitvalló ön­azonosságtudatunk hiányos és za­vart, jövőnk látása bizonytalan. A hit távlatosságában bemutatott igaz történet erőforrás és buzdítás legyen saját történelmétől megfosztott né­• • •• • pünk — különösképpen a fiatalabb nemzedékek — számára: „Ezt csele­kedj­étek az én emlékezetemre.. (1 Kor.) A pályázaton megkötések nélkül bárki részt vehet. Több jól sikerült pályamunka ese­tén, a lehetőségnek megfelelően, va­lamennyi felhasználását, népszerűsí­tését, közlését vállaljuk. A beérkezett munkákat a két egy­házkerület és a teológiai akadémia képviselőiből, valamint történészek­ből álló bizottság minősíti. A nyertes pályamunka díja 100 000 lej. Amennyiben indokolt, különdíja­­kat is kiosztunk. Beküldési határidő: 1992. június 30. @ @ Eszterházy palota (45—48/49?-ig) elnöki rezidencia (Tildy Z.) A Festetich palota kovácsoltvas-kapuja GEORGE CO$BUCRA EMLÉKEZTEK PÉCSETT A Pécsett négy évvel ezelőtt megalakult Magyar—Román Ba­ráti Társaság működése kezde­tétől olyan munkatervet dolgo­zott ki, melynek alapján az ér­deklődők megismerhetik a ro­mán nép életét, történelmét és kultúráját. A társaság legutóbbi akciója irodalmi est volt "George Coșbuc költő születésének 125. évfordulója alkalmából. Tóth István irodalomtörténész előa­dást tartott Coșbuc életéről és költői pályájáról, majd Coșbuc­­versek hangzottak el román és magyar nyelven. (Inczefi Tibor) BURJAN-GAL EMIL Sakk-matt Himbál az űr a Nap alatt. Mennyi gyűlölet itt maradt! Sakk-matt? Helycserés viszonyok? Mi bennünk van, kifordított, kifordított, veszett világ, s kint lélektelen mágiák? Ha elfelejtünk félni ma, tán vátragikomédia? Himbál az űr a bűn körül! Budapest, 1991. május 15. JANOSHÁZY GYÖRGY Balkán Mocskos buszok hajózta utca partján koldushad kár ál: bús imamalom. Az elnyűtt éji lepkék arca halvány. Zsandárszemekben bamba mnalom. És közben egymást öldösi a horvát s a szerb, hurkot fon bolgár és török, csikasz csikasznak tépi ki a torkát, minden zugban mérges kígyó csörög; emberségről, megértésről beszélnek a dívánban vén ifjak s ifjú vének — de habzó szájuknak ki hinne balgán? A horda barmot áldoz istenének, kőbaltáját lóbálva trónja balján, min vaskosan pöffeszkedik a Balkán. 1991. szeptember 26. A SZABADSÁGHOZ VEZETŐ LEGRÖVIDEBB ÚT...­ ­ Bár Bukarestben születtem édesanyám révén, aki Sepsiszentgyörgyön született, ezt a várost is otthonomnak tekintem. A katolikus templom szenteltvíz-tartóját először nagyszüleim segítségével értem el, s ujjaim még mindig emlékeznek hű­vösségére. A gyönyörű park, a „kakasos bácsi", a református vártemplom, a Székely Nemzeti Múzeum, a színház, temetéseken a főúton ünnepélyes-szomorúan muzsikáló fúvószenekar, a szövőgyár, a dohánygyár, a kürtőskalács, a Sugás-fürdőn töltött ma­jálisok, dédapáim, bátyáim, nénéim sírja, az Olt vize, a környező falvakban lakó ro­konok hazahívnak. Szeretem az itteni embereket, bár lehet, sőt biztos: se nem jobbak, se nem ros­­­szabbak, mint máshol. Az utóbbi években örömmel igyekeztem lelki idetartozásomat bizonyítani. Bár az első közös munkák a sepsiszentgyörgyi „kulturásokkal “ elég kel­lemetlen feladat volt (1985-ben én voltam az egyik tévészerkesztő, aki itt „cintarozott“), ezen keserű ízű, szomorú emlékű előadás összeállítása alatt a helyiekkel tartós, hasznos és néha remélem, igazi baráti kapcsolatba kerültem. Gyakran meghív­nak rendezvényeikre, én meg, ha törik, ha szakad, megyek segíteni. < A szeptemberi George Enescu nemzet­közi fesztivál és a negyedik bányászosdi után az október 1-jén kezdődő Egyházi vokálist és hangszeres zenei napokra is hi­vatalos voltam. Már másodszor szervezi ezt a fesztivált a Kovászna megyei mű­velődési felügyelőség.. .Jánó Mihály, Petre Strachinaru, Ördög Lajos, s nemcsak fik, hanem a Vox humana tagjai Szilágyi Zsolttal a népművészeti iskolából, eztán Musát Gyula a városi könytártól, és még sokan mások, fáradságot, pénzt, szeretetet összeadtak, hogy újból felzendü­ljön az Istenhez fohászkodó zene megveszette. öreg templomokban mesteri kezek alatt megszólaltak az orgonák, dalárdák, hang­szerek hányta Napkelte a már­oh- régen nem hallott muzsikát. Több mint húsz hazai is külföldi művész, illetve együttes szerepel­t. A megnyitón, mely egybeesett — és nem véletlenül — a Zene Nemzetközi Napjával — a Kolozsvári Magyar Opera kórusa és zenekara lépett fel Laskai Adriennel az élen, a színház termében. A zárókoncerten a sepsiszentgyörgyi ka­tolikus templomban a Vox humana és a brassói Filharmónia szimfonikus zene­kar, a kolozsvári Florentin Mihaescu kar­mesterrel az élen Mozart zenéjét játszták a nagy­mester halálának 200. évfordulója alkalmából. A „Laudate Dominum“-ban Szilágyi Zsolt, a II. hegedűversenyben a fiatal brassói Ni­cokié Lucian Bica, a Ko­ronázási misében Bianca Manoleanu, Mo­nica Mátéi, Szilágyi Zsolt és Ion Tibrea voltak a szólisták. Október 1 és 10 között fellépett még a Román Rádiótelevízió régizene stúdiója (Georgeta Stolercu, Anca Iarosevici, Ro­bert Dumitrescu, Verona Maier), a ko­lozsvári Transilvan vonósnégyes (George Dudea, Nicu$or SUaghi, Marius Laurasan­ r Vasile Jugan) és a Collegium musicum academicum (Botár Katalin, Ilse Herbert Gavril Costea, Marc Aurel), a székelyud­varhelyi Juvenális­­ régizene együttes Ele­kes Emőkével az élen, a baróti Kájoni consort, a Csíkszeredai Árvácska, a szebeni Cantate Domino (Dorothea Binder, Her­man Binder, Ursula Philippi), a bukaresti Mihail Jóra alapítvány duettje (Stefana Tiron, Maria Antonia Toma). Ezen a rendezvényen, melyet Musica Sacra fesztiválnak is nevezünk, szerepelt még négy orgonaművész: a budapesti El­la István, a kölni Willi Kronenberg, a vásárhelyi Kozma Mátyás és a sepsiszent­györgyi Csiky Csaba, egy csembalómű­vész: a londoni Terry Charlston, egy fu­volaművész, a vásárhelyi születésű, pilla­natnyilag Németországban élő Áment János és persze pár kórus: a miskolci Hassler (vezényelt Sándor Zoltán), a párkányi (Csehszlovákia) Madrigál, a tordaszentlászlói református vegyeskar (vezényelt Guttmann Mihály) meg a ma­rosvásárhelyi Vártemplom Cantemus leánykar (vezényelt Birtalan József). Sajnos a Minustirea Neamiului ortodox szemináriumának énekkara, melyet a szervezők már másodszor hívnak meg, nem jelentkezett, így hát a sepsiszent­­györgyi, illetve a szitabodzai ortodox templomokban hiába várta őket a közön­ség. A művészeket mindenütt kedves, lelkes, hozzáértő zenekedvelők fogadták és per­sze a házigazdák kitettek magukért: fi­gyelmességük, mely a legapróbb részle­tekben is kézzelfogható volt, felejthetetlen marad a meghívottak számára. Így lett hát, hogy Kodály Zoltánt idéz­zem „a zene mindenkié“ október 1—10 között Kovászna megye számos helységé­ben: Kézdivásárhelyen, Kovásznán, Ba­­róton, Csernátonban, Illyefalván, Torján, Ozsdolán, Sepsiszentgyörgyön. Persze „mindenki“ alatt értve azokat, akik eljöttek a muzsika szentélyeibe, azo­kat, a­kik szeretik a zenét, mely, Sergiu Ce­libidache szavaival élve, az Istenhez és Isten által a szabadsághoz vezető legrö­videbb út. Szeretném e pár sorral a kedves olvasó figyelmét felhívni Kovászna megyei „kulturás" barátaimra, kik erejüket nem kímélve az Isten­nek-embernek kedves ze­nei fesztivált immár másodízben meg­rendezték. Megköszönni mind a résztvevők, mind a közönség nevében, hogy munkájuk gyümölcsének közösen örvendhettünk, job­bakká, szebbekké válhattunk! S. NAGY KATALIN Kérem, SZELÍDÜLJENEK Nem tudom, mi történt Aradon az RMDSZ Küldöttek Országos Tanácsá­nak október eleji értekezletén, de lát­tam, hogy miként történtek az agyag­­falvi kérdéssel kapcsolatos fejlemények a Csík-körzeti RMDSZ Választmá­nyának múlt hét keddi és pénteki gyű­lésein. Ami a kérdés politikai vetületét illeti, gondolom, akad majd bőven aki kielemezze és a szükséges következte­téseket levonja, én inkább két erkölcsi — ügyviteli vetületre reflektálnék, a­­melyeket az RMDSZ jövendő, rendkí­vüli kongresszusának ajánlok figyel­mébe. Szólni szeretnék elsősorban az infor­málás és a nyilvánosság szükségessé­géről. Jelen esetben, a Székelyföldi au­tonómia kérdésének jellegzetesen RMDSZ-es elnapolásáról, valóságos el­rejtéséről, lefojtásáról. Azt hiszen, nem csak a misztikusok és nem csak Ham­vas Béla vallják, hogy ha egy pici ro­vart visszatömködünk a sötét üregébe, idő elteltével sárkányként tör majd ki belőle. Ha tehát az RMDSZ vezetősége és a neki drukkoló romániai magyar sajtó olvasottabb része is idejében a nyilvánosság, tehát kritika elé bocsá­totta volna a székely autonómia kér­dését olyan szinten, hogy a román köz­vélemény is valamit megértsen belőle, most nem kerekedne akkora botrány körülötte. Katona Ádám, ha el is ma­rasztalható sok mindenért, azért sem­miképpen sem, hogy végre ezt a kérdést — amely az RMDSZ programjában is szerepel — a köztudatba bevitte. A másik vetület némi esemén­yis­­mertetést igényel: Kedden, október 8- án du. 5 órakor kezdte meg munka­ülését a Csík-körzeti RMDSZ Választ­mánya két napirendi ponttal: 1) Beszá­moló az aradi KOT-on történt esemé­nyekről és 2) Egy nyilvános állásfogla­lás megfogalmazása és közzététele, az október 19-i agyagfalvi ünnepségen esedékes politikai célokat követő meg­nyilvánulások ellen. Székedi Ferenc, a körzet elnöke, felolvasta a „magukat az RMDSZ székelyföldi politikai csoport­jának nevező“ szervezők hozzá koráb­ban (tudomásom szerint még a KOT összehívása előtt) eljuttatott nyilatko­zatát, amelyet utólag a Romániai Ma­gyar Szóban közölt saját lábjegyzetei­vel ellátva. (Közlemény használati uta­sításokkal, RMSZ, okt. 8.) A nyilatkozat felolvasása után még két, a KOT-on elhangzott felszólalást hallgathattunk meg e témáról, ame­lyekből kiemelten figyelemre méltónak találtam Cs. Gyimesi Éva azon meg­jegyzését, hogy azok, akik a székelyföl­di autonómia kikiáltásának kérdésében ilyen időszerűtlenül türelmetlenek, egyszer kérdezzék meg a székelyföldi anyákat is, akiknek fiai egy ilyen ak­ció áldozatául eshetnének. A másik, a Csíkszeredában ismertetett hozzászólás a Mag Péteré volt, aki figyelmeztette Katona Ádámot, hogy ezért az akciójá­ért bizonyára üdvözlő táviratot fog kapni Radu Ceonteáéktól, amiért ilyen pompásan besegített a Nemzeti Román Egység Párt választási reklámhadjára­tába. Ezek elhangzása után, tíz perc gon­dolkozási szünetben állapodott meg a Választmány. A szünet alatt megjelent a teremben a Csíkszeredán éppen át­utazó Katona Ádám, Papp Kincses Emesét keresve. Természetesen, mind­annyian kíváncsiak voltak az elképze­léseire, már csak a „hallgattassák meg a másik fél“ elvének nevében is ezért Székedi Ferenc azon javaslatá­val, hogy adjanak lehetőséget Katona Ádám számára elképzeléseinek kifejté­sére, mindenki egyetértet. Miután ez megtörtént, sorra kerültek a csíkiak különböző kérdései, amelyekből az de­rült ki, hogy Katona Ádám egy, a kér­désben teljesen tájékozatlan hallgató­sággal áll szemben — a felcsíki Ördög Imrét kivéve —, annak ellenére, hogy ő előzetesen megküldte a Csík-körzeti RMDSZ részére politikai csoportjuk­nak erre vonatkozó nyilatkozatait, sőt: szerette volna, ha a szervezet kiadvá­nyában, a Csíki Lapokban közzéteszik azokat. (Székedi Ferenc, aki a lap fő­­szerkesztője is egyben, később bevallot­ta, hogy nem akart fórumot teremteni egy ilyen, általa kalandornak minősí­tett, akciónak.) Ilyen körülmények kö­zött a csíki választmány már-már meggyőzhetőnek bizonyult a Katona Ádám érvrendszerével, ha ugyancsak ő nem tette volna kérdésessé érveinek hitelét az időnként belőle ellenőrizetle­nül kitörő, különböző személyek ellen tett sértő megjegyzéseivel. Ugyanakkor Katona Ádám szembe találta magát Máté Jenő úrral, a Csík­szeredai RMDSZ elnökével, aki ha az autonómia kérdésében nem is, de a szervezeti élet szabályait illetően meg­lehetősen tájékozottnak bizonyult és megkérdőjelezte Katona Ádám legiti­mitását. Ezzel sikerült magára vonnia Katona Ádám haragját és ezentúl csak úgy záporoztak annak szidalmas és cinikus megjegyzései a szabályzatok­ban való eligazodáshoz szokott, befo­lyásolhatatlan nyugdíjas-alezredes ősz fejére. Szó, ami szó, nem volt valami etikai kódexbe illő a Máté úr későbbi eljárása sem, ami­kor a péntekre újra összehívott Választmány azonos kér­désben dönteni hivatott gyűlésén egye­nesen a Katona Ádám elítélését és az RMDSZ-ből való kizárását követelte. Nem első eset, amikor ezredes­ elnö­künk plénum előtt, valaki ellen táma­dást intéz, anélkül, hogy az jelen lenne. Furcsa talán, hogy ideírtam mind­ezt, de mondanivalóm szempontjából példaértékűek voltak ezek a fejlemé­nyek. Elsősorban, mert nyomon követ­hető, hová vezethet a legkisebb szinten is az információk (még ha jó szándék­kal is tett) manipulatív kezelése,­ vagy azoknak elrejtése. A problémakör má­sik része az elsőnél talán nem fonto­sabb, de az RMDSZ további létezésére nézve, annál veszélyesebb. Leírtam már a marosvásárhelyi kongresszus kap­csán, hogy ott furcsa paradoxonként az idősebb generáció — talán évtizedekre visszamenő lefojtottságával magyaráz­ható — politikai türelmetlensége talál­kozott a fiatalabbak józan fegyelmezett­ségével. Mondom, nem tudom, mi tör­ténhetett Aradon, de feltételezem, hogy ugyanaz, ami májusban Marosvásár­helyen és ami Csíkszeredában és Szé­kelyudvarhelyen is történik mindegyre. Ha nem nyíltan, de annál veszélyeseb­ben célozgatva, egymást kommunis­­tázzák, gyávázzák, nemzet(iség)-árulóz­­zák, vagy éppen fordítva: nacionalis­­tázzák, felelőtlen-kalandorozzák az idő­sebb RMDSZ-esek, mihelyt valamiben nem értenek egymással egyet. Egy do­logban ezért egyformán járnak el: a­­hogy mérgező hírek és gyalázkodások egész arzenálját indítják pletyka útján azokról, akik valami olyat tesznek a nemzetiségi politikában, aminek egy­szerű (!), de hosszú távú célját képte­lenek azonnal megérteni ebben a bo­nyolult, ellenségképekkel telemázolt politikai útvesztőben, ahol aki nem al­kudozik, nem spekulál a bevett „poli­tikai“ (értsd: Immorális) Uzus szerint, szerintük valószínű, hogy legalább ak­kora gazságot akar elérni, mint az RMDSZ feldarabolása. " Szomorú, hogy ezek a jobb sorsra ér­demesült idős emberek, akik nem csak egymás múlt vagy jeleni becsületében kételkednek, de a náluk fiatalabbak tisztességes szándékaiban is, intoleran­ciájukkal, egyik vezetőt a másikkal va­ló hamis szembeállításaikkal, igazság­vágyukból fakadó ellenőrizetlen és igazságtalan vádaskodásaikkal, maguk bomlasztják az RMDSZ-t pontosan az egység nevében. Annak a középgeneráció-résznek a nevében, amely még itt maradt, már maga sem tudván, miben reménykedve, kérem a rendkívüli kongresszus össze­hívása előtt az idősebb RMDSZ-képvi­­selőket, szenátorokat és küldötteket hogy SZELÍDÜLJENEK! KOZMA SZILÁRD

Next