Romániai Magyar Szó, 1991. november (3. évfolyam, 570-594. szám)
1991-11-05 / 573. szám
1991. november6. Nesze neked, „szegregáció“! Nagy Lajos Az egerek c. elbeszélése elején található az alábbi bájos leírás: „A kis egerek kedves, szemfüles állatok, szürkék, fürgék és félénkek, izgékony hegyes orrocskájuk van és mozgékony hosszú farkuk, a hangjuk ártatlan, parányi cincogás.“ Ugyanazon szerző képtelen természetrajzában a következőket olvashatjuk:: „A macska egérrel táplálkozik, amellyel, mielőtt megeszi, úgy játszik, mint Kuud Abigél szokott a legénnyel... A macska a nagy macskafélékkel — tigrissel, oroszlánnal, jaguárral — rokonságban van, tehát a nagy és hatalmas vadaknak egyenes leszármazottja . Miért is e huncut szövegpárosítás? Nemrég Pece-parti Párizsunkban időzött a Lordok Házának egyik tiszteletreméltó alelnöke, bizonyos Cox bárónő, akivel városunk és megyénk egyfrontos urai némi purparléra dugták össze a fejüket. Volt ott szó megvalósításokról, teendőkről, demokráciáról, lehetséges közös bizniszekről stb. Terítékre került többek között a helybeli tanügyi helyzet, s rögvest felcsillant annak reménye is, hogy a közeljövőben netán valódi, hamisítatlan brit nyelvoktatók taníthatják majd „Chves“re váradi nebulóinkat. De főúri vendégünket — dicséretére legyen mondva — a helyi felekezeti és kisebbségi oktatás helyzete is érdekelte, mivel ezirányban egyoldalúak és hiányosak az ismeretei. Nos, e kényesebb pontnál előállt V. Sarca úr, derék tanfelügyelőnk, aki közismert nyíltszívűségével feltálalta jól betanult varrás leckéjét, melynek végkicsengése — legalábbis a helyi sajtó beszámolója szerint — a következőképpen hangzik: a románok sohasem szorgalmazták a szeparatizmust, mivel ez — úgymond — egyenlő volna a szegregációval. Nincs itt véletlenül valami könnygázosítás, uraim? Tudtommal ugyanis kerek e világon ezt a megbélyegző szót az egyazon nyelvet beszélő USA- és DAK-beli fehéres színesbőrű lakosság közötti mesterséges és erőszakos elkülönítésre használják, a kifejezés pedig aligha alkalmazható az azonos fajú és bőrszínű, de más-más anyanyelvet beszélő bihari etnikumok — románok, magyarok, németek, szlovákok — egyformán jogos törekvésére! E képmutató tanfelügyelői nekibuzdulás juttatta eszembe jeles írónk fent idézett sorait, melyeket megtoldhatunk a következő képzeletbeli „állati“ tanmesével is, amelyben a párductestű, sötétpettyes fehér cirmos így „eteti“ a karmai közt vergődő kis szürkét: — Látod cincském, mindig ez a vége. Igaz, hagyhatnálak futni is, de akkor híre kelne macskatársaim között „szeparatista“ voltamnak. Márpedig meg vagyon írva, hogy míg a világ világ, nekünk együtt kell fújnunk a forró kását. Ugye megérted cincském, nem lehetek szó ... —■ s ezzel Cirmos, nyelőcsöve hirtelen kitágulásával, végleg elhatárolta magát mindenféle szeparatizmustól. SZALAI JÁNOS Nagyvárad IIL Komolyra fordítva a szót, Cox bárónő sem „vette be“ a szegregációs maszlagot, hanem egy utólagos sajtókérdésre válaszolva, kifejtette a Bihari Napló munkatársának: „Hiszek abban, hogy a szülő kívánsága elsőrendű annak meghatározásában, vallási vagy más szempontok szerint milyen iskolába adja gyermekét. Hollandiában létezik egy törvény, melynek értelmében, ha több mint 50 szülő akarja, létesíthetnek iskolákat, melyeket az állam tart fenn — vallási vagy nyelvi alapon, és ugyancsak ők állapítják meg a tantervet is ...“ (Sz. J.) Pontosítás Meglepődve olvastam a Cuvintul 40. számának első oldalán, hogy kollaboráltam a hirhedt szekuritátéval, de a dossziémat a 73113/24. 04.- 1986. sz. jegyzőkönyv alapján megsemmisítették. Az írást a szebeni Radical is átvette az okt. 4-i számában. Tekintettel arra, hogy a sajtó és más hírközlő szervek egyik legkedvesebb szórakozása mások beszennyezése, amolyan „kasszasiker-szagú“ forgatókönyvek szerkesztése, a hírt az azt megillető módon kell elföldelni. Tehát: Nevem Szombatfalvi Török Ferenc. Az RMDSZ szebeni szervezetének elnöke vagyok. 1977-ben végeztem a Műszaki Egyetemet Kolozsváron. A nagyszebeni „Balanta“ mérleggyárba kaptam beosztást elektrotechnikai mérnökként. Jelenleg a nagyszebeni Műszaki Egyetemen tanítok. Kinevezésem után a szekuritáté azonnal felfigyelt rám, kinyújtotta antennáit és tapogatózni kezdett. Gyanús voltam nevem miatt. Volt rá okuk, mert nemesi családból származom: dédnagyapám hősi tetteiért nemesi címet nyert és sok kitüntetést kapott, ez pedig súlyos dolog volt az ő szemükben! Ennek ellenére szakmai eredményeim és három szabadalmazott találmányom arra késztette feletteseimet, hogy külföldön és különösen Magyarországon képviseljem a vállalat érdekeit, valamint szakmai tárgyalásokat folytassak. Észrevettem, hogy megfigyelés alatt tartanak. A „szabályzat“ szerint minden külföldi tárgyalásról, látogatásról beszámolót kellett készítenem a kémelhárítás részére. Egyébként a külföldiekkel való kapcsolatfelvételről minden román állampolgár köteles volt jelentést tenni. Ez az oka annak, hogy tudományos működésemről, valamint külföldi útjaimról dossziét készíthettek. Azonban határozottan visszautasítom azt a feltételezést vagy vádat, miszerint másokról információkat adtam volna a szekuritáténak. Ilyesmit nem is kértek tőlem, s ha kértek volna, határozottan visszautasítom. Ugyanakkor kijelentem, a szekuritátétól semmiféle anyagi juttatást (pénzt, vagy egyéb előnyöket) nem kaptam. Minden tevékenységem kizárólag tudományos jellegű volt. A kollaborálás, vagy informálás gyanúsítását közönséges rosszakaratú kitalálónak tartom. Azt pedig, hogy személyem bármilyen kapcsolatban lett volna a tragikus vásárhelyi eseményekkel, egyszerűen ostobaságnak nyilvánítom. Köztudott, hogy mi és kik okozták a bajokat. Mindezeknek a hamis információknak az a célja, hogy magyar létemre vezető tisztségem betöltése miatt ocsmány módon befeketítsenek, másrészt pedig, hogy eltereljék a közvélemény figyelmét más, súlyos, országos gondokról. SZOMBATFALVI TÖRÖK FERENC Nagyszeben Fából vaskarika Nem akartam hinni a szememnek, ezért kétszer is elolvastam Kovács Albert cikkében (RMSZ, okt. 4.) azokat a részeket, amelyekben ismerteti az Expres Magazinban megjelent cikksorozatot, miszerint mi magyarok nemcsak kötnivaló irredenták, szeparatisták vagyunk, akik meghonosították Romániában a kommunizmust (az orosz tankok kismiskák voltak hozzánk képest!), de ez a kétmilliónyi magyar képes arra, hogy elmagyarosítsa az Erdély lakosságának többségét képező románságot. Hát ilyet még nem pipált a vén Európa. Először arra gondoltam, hogy az Expres Magazinnak és a Cuvintul Libernek (Maros megyei kályhaillatú napilapnak) írok. Hamarosan rájöttem, hiábavaló próbálkozás, úgyse közölnék! (Elvégre nem bolondok, hogy saját maguk alatt vágják el a fát...)A világtörténelemben nem találkozunk olyan esettel, amikor egy kis létszámú, nép, vagy nemzeti kisebbség asszimilálta válta a rajtuk uralkodó, őket elnyomó többséget. Még az ókor egyik legműveltebb népének, a görögöknek sem sikerült ez, ők sem tudták rákényszeríteni nyelvüket az őket leigázó perzsákra, macedónokra, rómaiakra. Amíg ilyen badarságokkal próbáljuk maszlagolni az olvasókat, rádióhallgatókat, tv-nézőket, addig nem lesz rend, békesség, gazdasági fellendülés, demokrácia — nemcsak az „olajfák alatt", nemcsak Erdélyben, de széles e hazában sem. KÓRÓDI LAJOS Nagysármás Európai csillagkép Mostoha sorsra ítélve Az RMDSZ KOT-ról kiadott beszámolói, jelentései nem tesznek említést a szórványmagyarsággal kapcsolatos esetleges tevékenységről, bár időnként szóba jön a szórványok megmentésének hivatalos szándéka. Az RMDSZ szervezeti felépítésében ezt a társadalomszervezési alelnök hatáskörébe utalja. Mentési programokban nincs hiány, igaz, a téma csak utolsó vagy utolsó előtti tételként szerepel. Nem szándékozom az RMDSZ szervezési tevékenységével foglalkozni, de az az érzésem, hogy a napi szervezési sikerek mákonyként hatnak a lelkiismeret elaltatására. Kilátásaink nem javulnak. A családalapításra alkalmas egyedeink kivándorolnak, népességünk elöregedőben van. A szórványok gondozása nem „megnyugtató“ kell hogy legyen, hanem átfogó, állandó és rendszeres! Különben bekövetkezik az, amit a „román nép legjobb fia“ jósolt meg, amikor azt mondta: a kisebbségek még sokáig fognak létezni (vagyis egyszer meg fognak szűnni). Ha az RMDSZ tevékenysége politikai és iskolaügyben, minden erőfeszítése ellenére, sajnos, sikertelen, erre van elfogadható magyarázat. De szervezési lazaságok és mulasztások ellen nincs és nem is lehet. Idetartozik: hogyan lehetséges, hogy az RMDSZ 600 ezer lelkes tagsága átlagban mintegy havi két lej tagsági díjat fizet? Dr. BAGARUS ANDRÁS Arad Juhosfogatokkal gazdálkodjunk? A jelenlegi földtörvény lehetővé tette, hogy a múlt évi földnélküli emberek ma már 10 ha szántóterülettel is rendelkezhetnek. Nos, már eddig is hatalmas nehézségekbe ütköztünk amiatt, hogy rákészületlenül, fogatok hiányában nem tudtuk elvégezni a legszükségesebb teendőket sem. A búzaszalma kinnmaradt a mezőn, a burgonya behordása sok akadályba, késésbe ütközött, mert az illetékes fogatos urakat még nagy pénzért is inszállni kellett és csak sok hazudozás, ígérgetés után sikerült valami. Mihez is kezdjünk most, amikor reméljük, hogy föld már lesz (még nincs kiadva), megműveléséhez pedig semmi eszköz. Fogaterő nélkül meg sem lehet mozdulni, régen is ez volt a fő erő, s ma is erre kell alapoznunk, annál is inkább, mert a takarmányt, a szénát megtermeltük, nem kell pénzt kiadnunk érte. Az előrelátó, tudományosan gondolkodó és jövőszervező, vagyonszétjátszó bizottság a tavasz folyamán úgy intézkedett, hogy aki földbirtokkal állott be a kollektívbe, az ne kapjon vissza sem igásállatot, sem felszerelést, de még tehenet se, hanem igaerő jog fejében juhokat osztottak ki. Azt sem egységes terv alapján, hanem első napon 1 ló vagy ökör után 2 anyajuhot és 1 meddőt, második napon tökéletesítettek a módszeren és egy berbécset meg 5 dészkét adtak, mindkét esetben értékbeírás nélkül. Sajnos az állomány nagyon tarka volt minőségileg, a javát kicserélték az élelmesebbek. A juhállomány-felszámoló vezérbizottságban három köpcös, szemüveges uraság is részt vett, plusz a juhászat nagyfőnöke. Tény, hogy az annak idején jó állapotban beadott igás állatok helyébe ilyenolyan juhokat kapunk. Most törhetjük a fejünket, hogyan és mibe fogjuk be a juhokat, mert akik lovakat, üszőket, teheneket, ökröket kaptak, azok befoghatják, de mi csak a szájunkat, ha muszáj... Képen, filmen, tévében láttam, ahogy ott északon a kutyákat, rénszarvasokat befogják a szán elé, de hogy a juhainkkal mit kezdjünk, azt nekünk kellene kitalálnunk. Elképzeltem, hogy a télen megyünk eldőlni, elöl a kosok, utánuk az anyajuhok, hátul a növendékek, egymásután hármas, négyes sorban befogva a szánhoz. Faluturisztikai látvány, ha nem egyéb. ERZSE LÁSZLÓ Torja Testvérvárosok találkozója Október első napjaiban Szováta vendégül látta testvérvárosa, Százhalombatta lakosságának egy csoportját. A Bernády Közművelődési Egylet meghívására a Budapest szomszédságában levő város Liszt Ferenc kórusának 40 tagja jött el Szovátára s a három nap programjába belefért egy Székelyudvarhely útirányú, majd Gyilkos-tó környéki kirándulás, ami után következett az ismerkedés - barátkodási Szovátával. A Vendégek ellátásáról a házigazdának jelentkező szovátai Családok példásan gordoskodtak. Őszinte barátságok szövődtek a rövid együttlét alatt. Itt-tartózkodásuk fénypontja kórusuk szereplése volt a helyi Művelődési Házban. Műsorukat Bach, Mozart, Liszt, Kodály műveiből állították össze, vezényelt Zongor Árpád és Juhász Irén, szólót énekelt Dobák Kata. Kóruselnök Fülöp Éva, igazgató Takács Péter volt. A kórusműsor után a százhalombattaiakat vendégül látó kosaras bál következett, melynek a mintegy 150 részvevője (tovább) énekelt, táncolt, szórakozott a víg muzsikaszó mellett. A bál sikerét biztosította Zsombori Róbert szólóéneklése, Kulcsár Sándor zenekara, Bodó Anna BKE-alelnök műsorvezetése, Mester Zoltán BKE-elnök köszöntője, valamint a szívtánc, tombolasorsolás és táncverseny. S hogy az est még maradandóbb élményt nyújtson vendégnekházigazdának egyaránt, Szováta népi faragóművészei munkáiból kiállítást tekinthettek meg a Művelődési Ház emeleti termében. MESTER ZOLTÁN * napi késéssel kapjuk is kézhez a lapot. Nagyra értékelem a Magyar Szót, de — ne haragudjanak a sántító hasonlatért — valahogy úgy vagyok vele, mint amikor a friss gyümölcsöt ehetném és cefrének valót tálalnak elém. LENGYEL GÉZA Érmihályfalva, Szováta DÉZSY ZOLTÁN (Sepsiszentgyörgy) karikatúrái Az ökumenikus tevékenység távlatai Szeptember utolsó hetében került sor Máramarosszigeten az őszi kórustalálkozóra, amelyen a hazai, egyházi kórusokon kívül részt vett még a szerencsi (Magyarország) pedagógusok kórusa is, valamint a pesterzsébeti Központi Református Kórus. Vezetője, Takaró Mihály véleménye szerint „csodálatos ez a vidék és megragadó az a tény, hogy itt románok, magyarok, ukránok élnek együtt egyetértésben, ebben a rendezetlen és bonyolult térségben. Remélem, a mi jelenlétünk itt oldja a gon dókat és építi a testvériséget“. Igazi, hangversenyre érdemes repertoárral érkeztek hozzánk vendégeink. Előadásmódjuk magán hordozza szakmai hozzáértésüket, nagy zeneszeretetüket. A város lakossága érdeklődéssel vett részt a templomi hangversenyeken. Ghindele Tibor, máramarosszigeti római katolikus esperes igehirdetése során megköszönte a lehetőséget, hogy itt állhat egy testvéri gyülekezet előtt, véleménye szerint az ökumenikus tevékenység új távlatokat nyit előttünk, hiszen sok minden összekött minket. Szó volt többek között Máramarosszigetről, mint a magyar szórványvidék utolsó őrhelyéről. Az utóbbi 70 év gyakorlatilag gyógyíthatatlan sebeket ejtett a máramarosszigeti magyarságon, de az a tény, hogy a református közösség elviselte a több mint 400 év kemény megpróbáltatásait, biztonságot jelent számunkra, hogy az elkövetkező 400 évet is el fogjuk viselni. MAZALIK ALFRÉD Árpádházi Szent Margit Némi meglepetéssel olvastam az RMSZ szeptember 11-i számában dr. Ábrám Lídia szatmárnémeti olvasótársam írását IV. Béla szentéletű leányáról, akit az Egyház a keresztény erények buzgó gyakorlásáért oltárra emelt. A rögtönzött kis hagiográfiának (azaz szent életrajznak) csupán egyetlen szépséghibája van, nevezetesen az, hogy XII. Pius pápa azért, hogy a tatárjáráshoz fogható nemzeti katasztrófába sodródott magyarságot ezáltal is megerősítse az isteni gondviselésbe vetett hitében, az 1940-es években befejezte a szinte félévezredig elhúzódó szentté avatási pert és kanonizálta az eddig élé egyetemes egyházi szinten elismert utolsó magyar szentünket (ünnepe január 18-án van). Nos, ez a kifejezetten magyarellenes légkörben hozott döntés arra vall,hogy a XX. századi pápák között is voltak olyanok, akik a szép szavakon túl vállalták létéért visakodó népünk támogatásának kockázatát. Eugenio Pacolli bíboros tehát minden értelemben XI. Pius méltó utódjának bizonyult, tudniillik Achile Rattit (a későbbi XI. Piust), a Vatikáni Könyvtár alprefektusát, magyar vonatkozásokban is termékeny tudományos munkásságáért a budapesti Philologia Társaság már 1913. jan. 11-én tartott rendes közgyűlésén tiszteletbeli tagjának választotta. Kosztolányi Dezsőnek és Dsida Jenőnek római beszámolói (RMSZ, 1991. aug. 17—18. sz.) bizonyítékok, arra, hogy nemcsak alkalomszerűen igyekezett kapcsolatot tartani velünk. A pápalátogatás alkalmával előadott Szent Margit Legendája c. balett kapcsán következésképp a két jeles főpap emlékét lenne a leginkább ildomos idéznünk, hogy némileg feledtesse a számunkra annyira fájdalmas előzményeket. KOLLO KÁROLY Kolozsvár Felmelegített hírek? Eredetileg az önök lapján kívül járattam még a Bihari Naplót. Valóságot, tjp meg a Románia liberát. Ahogy azonban az újságok ára növekedett, nyugdíjam ezzel párhuzamosan elértéktelenedett, egy darabig még a Bihari Naplót járattam, de ismét önökhöz pártoltam. Tartalmas, színvonalas jó újságnak tartom, de, sajnos, a kézbesítés miatt le kell mondanom. A megkésett kézbesítés miatt a friss hírek elavulnak, az embernek elmegy a kedve a tegnapi és tegnapelőtti újdonságoktól. Nem tudom megérteni. A 30-as években, a régi fatengelyes világban is gyorsabban járt a posta, még vasárnaponként is kézbesítették az újságokat. Summa summárum: arra kérem Önöket, hassanak oda, hogy ha már meghozzuk az áldozatot (mert nekünk, nyugdíjasoknak, az!) és előfizetünk, akkor minimum egy Mennyibe kerülnek a magyar lapok? Sajnálattal értesültem egy romániai magyar nyelvű folyóirat, a Cimbora megszűnéséről és arról, hogy más folyóirat vagy újság is közel áll ehhez a sorshoz. El kellene készíteni egy felmérést, hogy az országban mennyi folyóirat, újság jelenik meg magyar nyelven és ezek összesen mennyibe kerülnek a mostani körülmények között, hogy az olvasók pontosabban tudják, milyen anyagi támogatás lenne szükséges mindegyikünk részéről. EHRENWERTH IMRE Kolozsvár Romániai Magyar Szó 3 Életút a sóbányáig Száztíz esztendeje, 1881. május 11-én született Nagyenyeden dr. Szász Pál, az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület elnöke és a Bethlen kollégium utolsó főgondnoka. Édesapja hosszabb ideig Alsófehér megye, később három összevont megye (Alsófehér, Torda, Hunyad) főispánja. Középiskolai tanulmányait a Bethlen kollégiumban kezdte és a nagyszebeni német középiskolában végezte. A kolozsvári I. Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultását végezte, ott is doktorált. Mint fiatal ügyvéd Budapestre kerül. Munkája elismeréseként Tisza István miniszterelnöksége alatt országgyűlési képviselőnek választották. Kiváló ténykedése elismeréseként IV. Károly (utolsó magyar király) az Aranysarkantyús renddel lovaggá ütötte. Az első világháborút mint önkéntes harcolja végig, hol az orosz fronton, hol Doberdónál, az olasz fronton. A háború után kitört 1918-as kommunista forradalom terroristái sokáig üldözték, le akarták tartóztatni, azonban egy idős házmesterné segítségével szerencsésen megszabadul és hazajön Nagyenyedre. A 20-as évek végén bérbe veszi nagynénjének gáldrői birtokát, és gazdálkodni kezd. Az 1922-es kisajátítási törvény után a nagybirtokból csupán 47 hold földje maradt, amelyet néhány év alatt mintagazdasággá fejlesztett. Igazi jövedelme azonban mégsem mintagazdaságból származott, hanem a petrozsényi Petrosani bányavállalat részvénytársaságától, ugyanis a vállalat magyar részvényeseinek jogtanácsosként tiszteletdíjakat kapott, és ezek biztosították tevékenységéhez az igazi anyagi alapot. 1936. április 6-án, az EMGE közgyűlésén dr. Szász Pált elnökké választották, aminek következtében az EMGE életében csodás fejlődés mutatkozott. Szász Pál nagyszerű érzékkel tudta maga köré gyűjteni Erdély legkitűnőbb gazdáit, gazdasági szakembereit, a gazdatudomány elitjeit, elismert jóhírű növénynemesítőit, állattenyésztőit. Elindította a vidéki téli gazdasági tanfolyamokat, a háziasszonyok főzőtudományának fejlesztéséről sem feledkezett meg, számukra is téli tanfolyamokat szervezett. Saját költségén tehetséges falusi ifjakat küldött tanulmányútra külföldre, Németországba, Olaszországba. Dr. Szász Pált 1933-ban a Bethlen kollégium elöljárósága a megüresedett főgondnoki tisztségre javasolta, mely megbízatást el is fogadta. Az új főgondnok munkájával a kollégium gazdasági vérkeringése is megpezsdült. A 30-as évek közepén II. Károly román király dekrétuma alapján a román parlament szenátora lett. Mint politikus, szenátor társaival együtt harcias kiállással védte a magyar ügyeket. Főgondnokságának azonban a legkimagaslóbb tevékenysége a Csombordi Téli Gazdasági Iskola létrehozása volt. Elekes Viktor akkori rektorprofesszorral megvásárolták Báró Kemény Árpádtól az egész csombordi birtokot és Kós Károly tervei alapján felépítették az iskola komplex épületét, mely a falusi ifjak agrártudományának gazdagítására nyújtott lehetőséget. A Bécsi Dönítés 1940-ben Erdélyt kettévágta. Szász Pál legjobb munkatársai Észak-Erdélyben maradtak, úgyszintén a kolozsvári EMGE központi irodája is. A dél-erdély, többnyire szórvány magyarság szinte tétlenül állt, azt se tudta, mihez kezdjen. Elveszítette legjobb piacait, Kolozsvárt, Nagyváradot, Szatmárt, az egész Székelyföldet. Mindennek ellenére dr. Szász Pál újraszervezte az EMGE dél-erdélyi szövetségét, mely rövidesen talpra állt. Központi irodáját Nagyenyedre tette át, az iroda helyiségét a vártemplomi, az egykori Bethlen-kastélyba helyezte. Az iroda vezetésére és a rövidesen megindított Erdélyi Gazda szerkesztésére meghívta Kacsó Sándort, a Brassói Lapok szerkesztőjét. Dél- Erdély ittmaradt legjelesebb gazdáit ismét maga mellé gyűjtötte, és nagy lendülettel újból munkához látott az EMGE élén. Az akkori nehéz időkben a szórvány magyarságot összefogta, biztatta, szervezte és támogatta. Úgyszintén szakfüzeteket, naptárakat, évkönyveket jelentetett meg, aminek megkönnyítése érdekében nyomdát vásárolt a kollégium részére. Mint főgondnok, a kollégiumi ifjúság részére rendszeres orvosi felügyelet mellett fogorvosi rendelőt indított. A kollégium elöljárósága és a dél-erdélyi református egyház vezetőivel karöltve az elveszített kolozsváriteológia pótlására beindította a teológiai fakultást. Az akkori soviniszta, magyarellenes áramlatokat kivédeni nem volt egyszerű dolog. Dr. Szász Pál „villámhárító“ szerepet töltött be. Küzdött az állambiztonság kíméletlen akciói ellen. 1945-ben dr. Szász Pál feleségül veszi Arpsgofen Anasztázia bárónőt. 1948-ban fiúgyermekük születik, Pál, aki ma Nagyváradon él, mint elismert, kitűnő műépítész. 1949. III. 2-án a sziguranca emberei a gáldtői birtokot elkobozták. Szász Pált feleségével és gyermekével együtt egy szál ruhában autóba tuszkolták és Gyulafehérvárra szállították. Ott egy, a római katolikus püspökségtől elrekvirált lakhelyre vitték, ahol valóságos szobafogságban élt őszig. Azon év november 3-án az állambiztonság ismét letartóztatta és elhurcolta. Ettől a perctől kezdve dr. Szász Pált sem felesége, sem senki más ismerőse nem láthatta. Állítólag a jilavai, majd a nagyenyedi fogházban volt elzárva két évig. 1951-ben, 70 éves korában Márton Áron római katolikus püspökkel, Korporits Edével és Venczel Józseffel együtt hadbíróság elé állították és tíz évi kényszermunkára ítélték. Az Ocnele Mari-i sóbányában dolgoztatták három éven át, 1954-ben tüdőgyulladásban meghalt. Haláláról özvegye úgy értesült, hogy egy kis dobozban elküldték férje munkakönyvét, töltőtollát, szemüvegét, óráját és egy darab paprikára primitív betűkkel annyit írtak, hogy: Decedat“. Milyen nyomorult módon kellett elpusztulnia ennek a nagyszerű embernek. Nem volt soviniszta, nem volt románellenes magatartása sohasem, igazi transzilván szellem volt. Egész életét a magyar földműves társadalom felemelésére, kultúrájának gazdagítására és az erdélyi kisebbség jogainak kiharcolására áldozta, úgyszintén sokat tett a Bethlen kollégium fennmaradása érdekében. Emléke példakép számunkra. HORVÁTH ZOLTÁN Nagyenyed Kurír • Márton Ferenc, Temesvár: hozzánk eljuttatott három verspróbálkozása, ha kezdetnek meg is járják, éppen az eredetiséggel és a lírával adósak. • Szántó Zsuzsanna, Mezőcsávás: igaza van, Justh Zsigmonddal valóban nem bánt bőkezűen sem az irodalomtörténet, sem az utókor. De ha nem veszi rossznéven, azt ajánljuk, ne akarjon mindent egyetlen, cikken belül elmondani róla. Próbálja munkásságában nyakon csípni a szenzációt, a parasztszínházat, azt részletezze, s mellesleg még mondjon néhány alapvető tudnivalót az íróról is. • Szalai János, Nagyvárad: ötlete dicséretes, friss olvasói szemre vall, de a kiválasztott levelek, önmagukban nem tűnnek eléggé mindanynyiunkat érdeklőknek. Amennyiben valóban sikerül olyan anyagra bukkania, állunk elébe. • Csergő Bálint, Csíkszereda: „Ha a Parlamentben maradunk és az ország hajója zátonyra fut, azért is mi leszünk a hibásak. Jobb, ha úgy teszünk, mint az egyik kollektív gazdaság juhásza, amikor ellenőrzést végeztek nála a havason. Miután egy csomó hibát találtak és jól összeszidták, az egyik ellenőr megkérdezte: mondja, milyen idő lesz holnap maga szerint? mire a haragos juhász így felelt: nem szólok bele, nehogy azért és én legyek a hibás!“ Hát, ez is egy szempont. • Kocsis István, Kolozsvár. Levelében felsorolja, mit látna az RMDSZ feladatának, ha az a jelenlegi helyzetben részt venne a kormányzásban. Mire írására sor kerülhetett volna, a kérdés önmagától megoldódott: a részvétel veszélye nem áll fenn. • Szecseki névtelen: minden megjegyzés nélkül egy Ungváron kelt verset postáz címünkre. Köszönjük. * Kádár Gyula, Sepsiszentgyörgy anyagai megérkeztek, egy részüket közöltük, közöljük. A bölöni szoboravatásról, illetve a Jádzó Társaságról már adtunk korábban anyagot, nem kívánunk újra kitérni rájuk. Ami a történelmi tanulmány folytatásos közlését illeti, tervbe vesszük a jövő év első negyedére. • Zsiska János, Belényes: „Lehetne Vaskóh, / Rézbánya, / Nucet, / vagy szórványaim akár-/melyike. / Csak épp egy kissé odébb- / települt. / A Szerémségig Jugoszláviába. / Mind ízlelgetem jelképes / nevét. / Oly kisebbségi el-/szomorító. / Fáj a szám is, ahányszor ki-/mondom. / Istenem, hát ennyire / apadtunk. / Babilonok, miegymás / fogságok, / darabokra tépetés / után, / így nevezzük meg már / önmagunkat / egyelőre most még helység-/ névben. / Ennyi, sajnos nem / több. / MARADÉK. / Kimondom és nem esem / kétségbe. / Végtelen a hála Uram / bennem / hogy még oda Maradékot / adtál, / nekem, a te méltatlan / szolgádnak. ITT / adod a / maradékot.“ (MARADÉK — Maradik, irányítószám 22327, bácskai egyházmegye) • Molnár László, Csíkszereda: az intarzia nevű fejtörő szabályai felől érdeklődik. Nem lévén szakértő, levelét szaktanácsadás végett eljuttatjuk Polyánki Sándor munkatársunknak Nagyszalontára. Bodó János, Sepsiszentgyörgy: üzenetrögzítőn érdeklődik, mi a sorsa beküldött levelének. Tudatjuk, a közeljövőben viszontlátja a lap hasábjain. (Cseke 6U ft ,l»XXV ini019JMl * Xftiti I 'VVtr' • rr. • r ' Utószavak az októberi szitaközönhöz • Bár a Vatra-párt tovább üti a vasat, az már kihűlt; szerencsére nem sikerült anynyira felforrósítani, hogy valamit meggyújtson. A hecckampány azonban pattanásig feszítette az idegeket — erről tanúskodik a múlt héten beérkezett levelek egy része is, amelyekből szintén csak szemelvényeket közlünk. Nap mint nap örömmel nyugtázom, hogy nem csalódom az újságban. Szükségünk van rá, a biztató, erőt adó szavakra, hisz a nagy gyalázkodásban meginogna a hitünk. A Hargita—Kovászna jelentés hallatán az embernek csak a vándorbot juthat eszébe. Kalamár Kertész Anikó, Csíkszereda • Rettenetes volt azt látni, ahogy a Szenátusban Vulpescu, emberi mivoltából kivetkőzve, ordította: menjetek haza, Magyarországra! Féltettem a televíziómat, nehogy kitörje a képernyőt. Úgy vettem észre, hogy a képviselők nagy része unta. Már ismerik. Kacsó Gáspár, Nyárádszereda • Minden eszközzel próbáljuk bizonygatni, hogy nem akarunk elszakadni Romániától. De valami okból nem akarják elhinni. A hisztérikus kirohanások a nemzetállam mellett csak azt bizonyítják, hogy valakiknek érdekük a félelmet gerjeszteni a többség körében. Igazi harcunkat a gazdasági fellendülésben kell megvívnunk. Ha gazdaságilag megerősödünk, lesz iskolánk, egyetemünk, könyvünk, színházunk, nemcsak ideig-óráig. Koszorús Klára, Beszterce - A Zabolával kapcsolatban elhangzottakról észrevételeink elküldtük — többek között — az üggyel foglalkozó parlamenti bizottságnak. Pásztori Tibor Endre ref. lelkész, Bartalus Zoltán rom. kat. lelkész • Büszke vagyok, hogy az RMDSZ olyan politikai erő, amellyel ellenfelei nem merik felvenni a becsületes küzdelmet. Egyedüli esélyüket abban látják, ha az RMDSZ-t eltemetik. Teljesen felesleges a vádakat mérlegelni, azok az elszabadult düh szüleményei. Szőcs Sándor, Olaszteleki Megkaptuk, köszönjük Az október 28.—november 1. között beérkezett levelek: — Beszterce: Koszorús Klára, Bodos: Egyed Csaba, Bukarest: Mráz Lajos, Csíkszereda: János Berta, Kalamár Kertész Enikő, Fehéregyháza: Hegyi Pál, Gyergyószentmiklós: Petraru Gheorghe, Kolozsvár: Pál Varga Róza, Marosvásárhely : Stracula Attila, Triff József, Nagybánya: Póth Nándor, Nagysármás: Csőgör Attila, Nagyvárad: Szalai János, Nyárádszereda: Kacsó Gáspár, Olasztelek: Szőcs Sándor, Pécska: Nagy István, Segesvár: Tóth Erzsébet, Sepsiszentgyörgy: Bartha Klára, Bíró László Csaba, Kádár Gyula, Szalonta: Sass Erzsébet (2), Szászrégen: Darvas Ignác, Székelyudvarhely: Zakariás Mihály, Szilágyballa: Király Mihály, Tasnád: Vank Lajos, Temesvár: Márton Ferenc, Torja: Erzse László, Túrterhes: Béres Zsigmond, Vámosgálfalva: Imre Katalin, Zabola, Pásztori Tibor Endre.