Romániai Magyar Szó, 1991. december (3. évfolyam, 596-618. szám)

1991-12-01 / 595-596. szám

RO­M­ÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL • • Ünnep és Alkotmány M­aholnap húszéves újságírói „kar­rierem“ során számtalanszor osztották ki rám: írjak piros betűs sorokat piros betűs ünnepeink kö­szöntésére, örvendezzek és örven­deztessem meg az olvasót szocialista vívmányaink nagyszerű és merész táv­lataival. Mi több, nemegyszer lelkese-­ désre, kitartó helytállásra, véget nem érő munkaversenyre buzdítottam őket, hiszen a közös cél — „az emberi­ség aranyálma“ — alig egy karnyújtás­nyira volt tőlünk. (Még szerencse, hogy nem értük el!). Ilyen „sötét múlt“ után, most nehéz újabb lelkesítő és mozgósító mondatokat egybekalapálni. És nemcsak azért, mert lejárattuk a szavakat, hamis tar­talommal töltöttük ki mondandónkat, hanem mert manapság az ünneplés is teher. Pontosabban anyagi és lelki gond. Gyermekkorom hivatalos és nem hiva­talos ünnepeinek meghitt emlékét pró­bálom felidézni, hátha megszelídíti mai gondjaimat, s­ kitörli a lelkemből, lelkünkből a kételyt. Május el­sejei erdőszéli flekkenezésekre, a hús­véti locsolásra, a karácsonyi mákosbejg­lire gondolok — nekünk akkor is ezt jelentette az ünnep. Ezzel próbáltuk el­­feledtetni a felvonulásokat, a véget nem érő, unalmas ünnepi gyűléseket, az al­kalmi versenyfelhívásokat és -felaján­lásokat. Mindazt, ami kötelező volt! Most ezen a mai ünnepen is ezt a kényszert érzem. S hogy e sejtésemnek hitelt is adjak, hadd említem meg azt a néhány sort, amely a minap egyik országos napilapunkban jelent meg. Az újságíró nem kis megelégedéssel nyug­tázza az RMDSZ enyedi szervezete e­­gyik vezetőjének nyilatkozatát, misze­rint, mi, romániai magyarok (jelen e­­setben az enyediek), lojálisak vagyunk a román néppel szemben, itt élünk e­­gyü­tt, következésképpen december 1 a mi ünnepünk is. A fenti „tudósítás“ — normális körülmények között — nem tudósítás, nincs hír értéke, tehát nem újságba való. Hogy mégis megjelent ez csak az én rossz érzésemet indokolja. Mert ugyan miért fontos az bárkinek is, hogy magyarként lojálisként melyik ünnepen öltök kékszoknya-fehérblúzot, s miért és mit kell ezzel ismételten bi­zonyítanom. Arról nem is beszélve, hogy tavalyi tapasztalataink alapján, nem szívesen látnak minket Gyulafe­hérváron ... De öntsünk tiszta vizet a pohárba: az egységes román nemzeti állam meg­teremtésének évfordulója ünnepnek számít ebben a hazában, s ilyenformán ez ránk is vonatkozik, azt nem is em­lítve, hogy a ma híres Gyulafehérvári Határozat minket, kisebbségieket is eu­rópai mércével mér. Bárha egyszer az is valósággá válna! Az ünnepköszöntőn pedig mit sem változtat az a tény, hogy „A hatalom kiadta a parancsot, / Ne legyen ünnep ...“, vagy hogy igenis, le­gyen ünnep. Gyulafehérvárról pedig egyenes út vezet az Alkotmányhoz, az azzal kap­csolatos népszavazáshoz. Mert egy ki­csit ez is olyan mint az ünnep — a­ki akarja, megtartja, aki nem, nem; lesz olyan aki megszavazza, és olyan is, aki nem. Államérdek, de végső soron ma­gánügy. S ha mi, erdélyi magyarok de­cember 8-án nemet mondunk Románia új alaptörvényére, nem azért tesszük, mert gyűlöljük a rendet, a fegyelmet, a törvényt, vagy, uram bocsáss! , ez or­szágot és népét, még csak nem is szepa­ratizmusból, hanem, mert ez az alkot­mány korlátozza jogainkat. És mert nem csak kisebbségi vonatkozásaiban tartalmaz tökéletlenségeket, antide­mokratikus jegyeket. Ez pedig nem ha­zaárulás, hanem egyszerű vélemény­­nyilvánítás. Valóban jó lenne önfeledten ünnepel­ni ezen a decemberi napon. Sütni-főz­­ni, enni-inni, hejehujázni. De miből, hol, kivel és miért? Mégis hiszem és higgyétek ti is, hogy: ,,Az nem lehet, hogy milliók fohásza / Örökké visszahulljon rólad, ég!“ KISS ZSUZSA » ROMÁNIA ALKOTMÁNYA a 6. és 7. oldalon Vendégek a Parlamentben Mi továbbra is csak reménykedünk Csütörtökön ünnepelt a Parlament. Már előző este megérkezett a — minden bizony­nyal méregdrága — két virágköltemény, benne lila-fehér orchidea és pompás ger­­berák... A keret megvolt, de az eszme már nem sikerült ily magasröptűnek, emlékeze­tesnek. Az ünnepi külsőt és arcot­ öltő hon­atyák elsőbben az ország illusztris vendé­gét, a hazánkba látogató görög kormányfő, Konsztantin Micotakisz udvarias, kelleme­sen hömpölygő beszédét hallgatták meg, aki — mint elmondotta — teljes bizalommal ér­­kezett az ország és népe iránt és ez abban is megnyilatkozott már két évvel ennek előtte, hogy Görögország elsőként ismerte el a hazánkban bekövetkezett 1989 decem­beri események nyomán előállt új helyze­tet. A görög kormányfőt részünkről azért zártuk a szívünkbe, mert kinyilatkoztatta, hogy a temesvári népfölkelés a román for­radalom katalizátora volt. Következett Románia Nemzeti Napja — December elseje eszmeiségének szentelt ünnepi ülés. Elöljáróban annyit, hogy meg voltunk győződve, újabb hazafias(kodó) „felvonulás“ következik; a Parlament bot­csinálta történészei újabb vélt vagy valós érvekkel hozakodnak elő az ország törté­nelmi egysége megteremtésének kapcsán. De mintha aznap a parlament e részének nem lett volna kedve ünnepelni. A téma nevezetes férfiai nem léptek színre, sőt töb­ben még a teremben sem tartózkodtak, vagy időközben elhagyták azt. Maguk a honatyák sem tisztelték meg osztatlan je­lenlétükkel a Nagy Ünnepet, a terem perc­ről percig mind „foghíjasabb“ lett, a vé­gén alig egyharmadára apadt a részvevők száma. Akikre érdemesnek látszott odafigyelni, azok az ellenzéki csoportok parlament-li­­derjei voltak. Ion Ratiu úr a maga ke­délyes-gúny­oros modorában ismét „föladta a leckét“. Röpke elismerés Svájc felé, mely hasonló — 700 éves — évfordulót ünnepelt, szó esik eme ország lakossága könyörtelen szorgalmáról, közmondásos erkölcsi fedd­hetetlenségéről. Utána hasonló méltatás Erdély hasonló történelmi kvalitásairól, természetesen, az illető képviselő nemzeti­sége szemszögéből nézve. Végül kimond­ja: legyünk minden állampolgár igaz, be­csületes országa. Sergiu Cunescu képvise­lőt is illő figyelemmel hallgatták, csupán egyetlen alkalommal támadt mor új beszé­de közben, amikor elejtette ama informá­ciót, hogy a szociáldemokrácia első lapja Budapesten jelent meg ... Victor Surdu képzettársítása az esemény kapcsán, fölöt­tébb bizarr és semmiképp sem volt helyén­való. Az ország egysége kapcsán újfent valakikről szól, akik veszélyt jelentenek, de meggyőződéssel jelenti ki, hogy a nép és legfőképpen a román hadsereg erős kar­ja képes gátat vetni e „törekvéseknek“. Szózatot is intéz Nicolae Spiroiu honvédel­mi miniszterhez ilyen tekintetben. Az RMDSZ parlamenti csoportját ezút­tal Temesvár képviseli. Dr. Bárányi Ferenc képviselő lép a mikrofonhoz — méltó és őszinte beszéddel. Rövid történelmi vissza­pillantásban, melynek során tiszteleg Te­mesvár előtt, lévén, hogy a forradalom szikráját jelentette, Tőkés László személyi­ségének szerepét is méltatván, így szólt: „December 1 . Románia n­em­zeti ünne­pe, de ugyanakkor a romániai nemzeti ki­sebbségek ünnepe is, mivel a Gyulafehér­vári Kiáltvány a modern Románia első jo­gi dokumentuma. A Gyulafehérvári Kiált­vány igazságosabb, demokratikusabb, ob­­jektívebb, mint valamennyi utána követke­ző alkotmány. Engedjék meg, hogy egyet­len mondatot idézzek belőle: «A Nemzet­­gyűlés kinyilvánítja a­ következőket: Teljes nemzeti szabadságot az összes együttélő né- BÉRES KATALIN (Folytatása a 8. oldalon) MEGTÖRTÉNT A HÚZÁS (Üzenetrögzítőn)­­ Megtörtént a Keresz­tes Zoltán keresztrejtvényei c. rejtvényfü­zet helyes megfejtéseinek húzása az RMDSZ kolozsvári székházának termében, semleges bizottság jelenlétében. Az ezer­­lejes főnyeremény nyertese Husztig Kata­lin (Arad), a tíz könyvjutalmat pedig a következők nyerték: Német Hajnal, Tatár Emese, Szőke Gyula, Makovicz­­ Katalin (Kolozsvár), Lőrincz Lajos (Marosvásár­hely), Makkai Sándor (Sepsiszentgyörgy), Rezecz János (Szatmárnémeti), Geráb Ibo­lya (Székelyudvarhely), Bakos Ágnes (Te­mesvár), Pető János (Budapest). A nyerte­seknek gratulálunk, a nyereményeket el­juttatjuk. (Keresztes Zoltán) ADY-HIÁNY (Üzenetrögzítőn) — Nagykárolyból jelent­kezem, Szóth Tibor, a 998—65205-ös tele­fonról. Szomorúan tapasztaltam az RMSZ 22-i pénteki, de különösen a 23—24-i szám mellékletében, hogy Ady Endre szü­letési évfordulóját meg sem említették. Úgy érzem, és ezzel nem vagyok egyedül, hogy ebben a hazai magyarság szempontjá­ból kimondottan válságos időkben Ady szellemisége mindig, de különösen, mivel születési évfordulóról van szó, helyet kö­vetel minden, magára adó magyar sajtóki­adványban. Ugyanakkor minden elismeré­sem és köszönetem az adyfalvai zarándok­lat —, de erről érdemben eddig sem tudó­sítottak — szervezőinek, hazai és külföldi résztvevőinek. (1991. november 28. délben) Anélkül, hogy elutasítanánk olvasónk bírálatát, hiszen azért adtunk helyet ne­ki, leszögeznénk: határozottan óvakodunk attól, hogy évfordulós közlönnyé váljunk. Ila nem is az esetleg elvárt méretek­ben, de Ady emléke ez évben sem maradt megemlítetten az RMSZ-ben. SZIMULTÁN KÖZLÉS (Üzenetrögzítőn) — Kozma Szilárd va­gyok Csíkszeredából. Sajnálom, hogy a Márton Árpád háromszéki RMDSZ elnök­kel szeptember elején készített interjúm egyszerre jelent meg az Erdélyi Naplóban és a Romániai Magyar Szóban, 1991. no­vember 28-án. " A számomra is kelle­mesen helyzet annak köszönhető, hogy október 25-én, miután telefaxon leadtam Horváth Alpárhoz intézett nyílt levelemet az RMSZ-nek, megkérdeztem a szerkesz­tőt (Cseke Gábort — ezt nem fontos kö­zölni), hogy mi lesz az egy hónappal ko­rábban elküldött Márton-interjú sorsa, megfelel-e. Azt a választ kaptam, hogy a kéziratról még annak a szerkesztőnek sincs tudomása, akinek nevére címeztem a kül­deményt (Kiss Zsuzsa — megint csak záró­jelben). Így a kéziratot átadtam az Erdélyi Naplónak, már csak azért is, mert rossz tapasztalataim voltak a Magyar Szónál, ami az interjúk közlésének időben töözténő gya­korlatát illeti. Mindazonáltal örvendenem kell, hogy az Erdélyi Naplónak átadott kéziratot az RMSZ is közölte, mert úgy lát­szik, ott nem tartják protokoll-ellenes bennfenteskedésnek, ha az egy korosztály­béli színész és a költő nem kezdik a nagy­­közönség előtt magázni egymást. Ami az ügy szerzői jogi oldalát illeti, lévén, hogy a szerkesztőségek amúgy is elhalmoznak hatalmas cikkdíjaikkal, mindkét szerkesz­tőség javára lemondok erről. (1991. no­vember 28. du.) DE LA NISTRU ... (Üzenetrögzítőn) — Nagy Imre vagyok Csíkszeredából. A mostani határok elisme­rését és garantálását kéri a külügyminisz­térium a szomszédos államtól. A román parlamentben is elhangzott, hogy „de la NiStru pinai la Tisa“. Mi ez? Agresszió? Jugoszláviával és Magyarországgal szem­ben? Fenyegetőzés? Ki ad rá választ? Le­pergessünk először a magunk háza táján. (1991. november 28.) MEGREPED A SZÍV (Üzenetrögzítőn) — A nemzeti ünnep al­kalmából a főtéri emlékkereszthez, azaz a Troitához hívja a lakosságot szócsöve ál­tal a Vatra Romaneasca szatmári szerve­zete. De nem akárkit ám, hanem a Vatra sajátos demokráciája jegyében csak azo­kat, akiknek a mellkasában úgymond ro­mán szív dobog, vagy ahogy a felhívásban áll: „Toji cei ce simt ca le bate-n piept suflet romanesc“. Ez egyúttal azt is jelent­heti, hogy akinek más szíve van, üljön otthon a fenekén, oda ne merjen me­részkedni, mert... Az ilyen felhívásokat olvasva csakugyan megfontolja az ember, már csak azért is, hogy ne dobogtassa any­­nyira amúgy is agyongyötört szívét. (Sike Lajos) ­ Megismétlem előző gondolatát: az aradi Astra Kereskedelmi Társaság „egyelőre még létező tartalékaiból és az esetleges talponmaradás hitéből gyártja az­ új szerelvényeket“ a fizetési kötelezettségeit elmulasztó fővárosi metróvállalatnak. Még nem kérdem: meddig mehet ez így? Csak, azt, hogy milyen károkat okoz önöknek ez a fi­­nanciális halasztás? — Egyre nehezebben birkózunk meg az új szerelvények gyártási költségei­nek fedezésével. Alkalmazottjaink ja­vadalmazását saját hitelünkből bizosít­­juk. Le kellett állítanunk a műszaki kutatást és fejlesztést, holott nyilván­való, ha alapvető korszerűsítéseket nem hajthatunk végre gyártmányainkon, akkor nem szabadulhatunk ki az ör­dögi körből, termékeink gyors elhasz­nálódási fokának következményeitől. ■ Idén már egyáltalán nem adtunk ki rendeléseket a kutatásra. A hazai met­­rógyártás tulajdonképpen megkövese­dett a ’89-es színvonalon. Pedig a jó­zan ész mindenképp azt diktálja, hogy tökéletesítések, a tartóssági, megbízha­tósági és kihasználtsági egység, vala­mint a biztonsági fok és balesetmegelő­­zési előrelátás javítása nélkül mind a gyártó, mind a vásárló számára egyre kevésbé rentábilis cél a metró. Ezzel párhuzamosan generáljavításaink, fel­újításaink is megrekedtek a két évvel ezelőtti színvonalon. — Értesültem, hogy gyártó részle­gük készül megfújni a figyelmeztető kürtöt. Egyáltalán — nézete szerint — miben reménykedik még a fővárosi metróvállalat? — Osztályunk előkészített egy jelen­tést, ami az igazgatóság jóváhagyására vár. Ez alapos megfontolást igényel, hisz amit benne előterjesztünk, a gaz­daságpolitikai felelősségtudat vészha­rangjának kongatása. Aláírása esetén az Ipari és Közlekedési Minisztérium­hoz, valamint Bukarest önkormányzati hivatalához juttatjuk el. Többek között figyelmeztetjük benne az illetékeseket, hogy amennyiben a metrógyártást kény­telenek leszünk leállítani, a mérhetet­len anyagi kár és emberi kilátástalan­­ság előidézése mellett később legkeve­sebb egy évre lenne szükség a techno­lógia újraindításához. Ami a metróvál­lalat adminisztratív vezetőinek gondol­kodásmódját, reményeit illeti azt mi egyszerűen nem tudjuk felfogni és kö­vetni.­­ Pedig nem nehéz. Bizonyára önök is értesültek arról, hogy a craiovai gép­gyárral kokettálnak... — igen, egyesek ott szeretnék a metrógyártást újrakezdeni a villany­­mozdonyok előállítása helyett. Csakhogy gondoltak-e ezek az illetők arra, hogy ez az átállás mintegy, tíz évet venne FÖLDALATTI A FÖLD ALATT m­i igénybe? Nagyon drága külföldi szaba­dalom vásárlása esetén valamivel keve­sebbet. Mi lesz addig? És honnan te­remtjük elő az ehhez szükséges milliár­­dokat? Mögöttünk mégiscsak 18 év ku­tató és fejlesztési múlt áll. És vannak eredményeink, noha akadnak, akik ma megpróbálják elvitatni tőlünk ezeket. A metróvállalat egyes vezetői — a mass médiát is megszólaltatva — úgy állítják be a jelenlegi aggasztó helyzetet, mint­ha az összes válságos probléma tő­lünk, gyártóktól és karbantartóktól gyűrűzne be hozzájuk. Egyes újságok, mint például a Tineretus liber, szándé­kosan torzítják a képet. Egyedül a mi vállalatunkat mondják ki bűnösnek a történtekért és várhatóságokért. — Miben bűnösök valóban? — Abban, hogy ha nem térítik meg rendszeresen leszállított áruink érdem­beli értékét, akkor kénytelenek vagyunk az új gyártmányok kiadásait fedezni. Abban, hogy kutatásunk és fejleszté­sünk kényszerűségből megrekedt. A többi feltételezett bűnünk az, ami az e­­gész gyáré, tükrében az egész társada­lom közgondolkodásának és erkölcsé­nek bűne. Az akaratszegénység, az ön­zés, a perspektívátlanság és a vakvágá­nyon veszteglő politika. Hogy egy pél­dát is mondjak erre: ma nálunk a gyárban annál a kérdésnél, hogy miből teremtjük elő a jövő havi fizetésünk­höz az alapot, egyesek számára sokkal fontosabb probléma az, hogy vezérigaz­gatónk, Surányi miért magyar, holott egy szót sem tud magyarul, vagy sze­mélyvagongyártó részlegünk igazga­tója, Romulus Möszner miért német, holott egy szót sem tud németül, vagy nevezetesen a metrógyártás megbízott műszaki vezető mérnöke miért Acasiu Kiss, aki ráadásul tud és beszél is ma­gyarul. A sok egyéb mellett egy új je­lenség is felütötte fejét: a pusztító a­­narchia. Október 6-án ismeretlen tet­tesek a próbastandunkon összetörtek, feldúltak egy vadonatúj metrókocsit és személyvagont. Nem tudni, mi játszott benne közre: a duhajkodó jókedv vagy a provokációs szándék ... — Befejezésül feltételezzük a leg­rosszabbat: mi lesz, amennyiben ,le kell állniuk a metrógyártással? — Jelentős anyagi és emberi megráz­kódtatások kikeverése után fokozzuk a személyvagongyártás kapacitását. Fel­vevő piacunk van és bővíthető. Mégis ennek elengedhetetlen feltétele — már folynak erről tárgyalások­­— egy rend­kívül drága, de korszerű francia szaba­dalom megvásárlása. Ugyanis a dikta­túra korában világhírűvé „kinevezett“, a földkerekség hasonló gyártócégeinek elsői közé besorolt aradi vagongyár sze­mélyvagonjai műszakilag a harmadik világgal folytatott olcsó kereskedelem színvonalán állnak. Jellemző erre, hogy a Román Államvasutak a 80-as évek­ben jelentős számú vagont vásárolt az akkori Kelet-Németországtól a nemzet­közi járatok szerelvényezésére. Mert az általunk gyártott vagonoknak a szi­gorú szabványelőírások miatt csak bel­földi pályákra legfeljebb Budapestig, Szófiáig és Keletre volt „beutazásuk“. Most újabb szerződés született a CFR és az illetékes gyártócég között abban a tekintetben, hogy a Németország ál­tal hazánknak juttatott valutahitelek­­ből vagonokat vásárolunk darabonként egymillió márkáért. Szükséges-e a fen­tiekhez még valamit hozzáfűznöm? JUHÁSZ ZOLTÁN 595—596. szám 1991. november 30— december 1., szombat-vasárnap Új sorozat (4 + 4) 8 oldal ára 10 lej Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33. Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület üzenetrögzítő szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 Telefax: 18 15 62 NÉPTÁNCOSOK A MAROS MEGYÉBEN Szabó György Pál és felesége, Szabó Éva kezdeményezésére in­dult meg a táncház Marosvásár­helyen, de ugyancsak e házaspár indította el a Gyöngykoszorú el­nevezésű néptáncos találkozókat. Az első még a tavasszal volt Nyá­­rádszeredában, a Nyárádmente táncainak gyönyörű seregszemlé­je, a nagy hírű jobbágyfalvi, job­bágytelki, szentgericei és más megannyi együttessel-csoporttal, szívet-lelket gyönyörködtető pará­déban volt részünk. A másodikat Vajdaszentivány látta vendégül, ahol a marosszéki forgatás forrás­vidéke van, ide eljöttek a magya­­róiak, beresztelkiek, fickóink, disznó,jóink, kisfülpösiek, pernye­­szegiek (sajnos, a jó hírű sárpata­ki táncosok hiányoztak). A har­madik találkozóra november 1-­én került sor, ezúttal­­a Kis-Kü­­köllő menti Vámosgálfalván. Ez is jellegzetes folklórzóna, Gogán­­váraljától terjed le egész Magyar­­lapádig, Lőrincrévéig, Kutasföldig. Ide elsősorban a közeli falvak, Harang­láb, Bonyha, Királyfalva, Szőkefalva tán­cosai jöttek el (a magyarózdiak, lopó­­diák, küküllődombóiak sajnálatosan el­maradtak), és a szakembereknek mód­juk nyílt felmérni tánchagyományain­kat, ott láttuk Vajdaszentivány­on példá­ul Kallós Zoltánt, de rendszeresen, eljár e találkozókra, ha csak teheti. Haáz Sán­dor, aki épp most állította össze min­den bizonnyal nagy érdeklődésre szá­mító népviseleti albumát, ott volt Gál­­falván Bandi Dezső, a műsorbemondó szerepében nem más tréfálkozik s egy­ben oktat is, mint maga id. Lőrincz La­jos táncmester (de ott van fia is, aki észveszejtően tud táncolni), és hűsége­sen eljár a Kriza János Néprajzi Társa­ság Maros megyei irányítója, Barabás László — és természetesen, a sor foly­tatható. Ezeknek a találkozóknak­­ ki­alakult a forgatókönyve is: általában délelőtti­ istentisztelettel kezdődnek, le­hetőleg ökumenikus jelleggel, aztán a művelődési házban folytatódnak, ott a színpadon mutatják be (lehetőleg sajá­tos, eredeti) táncaikat a megjelent cso­portok. A néptáncosok seregszemléjét tánc- ■ ház — mi más követi, itt aztán a kör­nyék híres zenészei csillogtathatják meg tudásukat, s mindig ott van a Maros Néptáncegyüttes zenekarának egy része. Koszorús Kálmán, Bor Gyula, Marton László, Sinkó András — ők itt is min­dig szívesen muzsikálnak. Vámosgálf­alván ott láttuk a sepsi­szentgyörgyi Háromszék Állami Szé­kely Népi Együttes vezetőjét, az e vi­dék folklórját oly kiválóan ismerő, tán­cait mesterfokon tudó Könczei Árpádot is, amint filmezte az öregeket. Szakem­ber, közember, falu és város találkozik egy-egy ilyen Gyöngykoszorún — nincs versenyjellege, csupán arra jó, hogy megmutassuk magunkat, felmutassuk (még meglévő) értékeinket, örvendez­zünk annak, hogy vagyunk és így va­gyunk: nem feledtük dalainkat, tánca­inkat, öregek és fiatalok, nemzedékek kézfogása ez a létünket is megkérdője­lező „történelmi“ időben... Jól jött tehát, hogy épp akkor tett látogatást Vámosgálf­alván D. Csilla Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület ko­lozsvári püspöke, hitében erősítette meg hívei táborát főpásztoruk. Iszonyatos a veszteségünk, minden tekintetben. De siránkozás, lamentálás, sebeink mutogatása helyett íme, cselek­vő emberek öntenek bizalmat népünk­be. Áldás kísérje munkájukat. * BÖLÖNI DOMOKOS Aláírták a román—görög alapszerződést MICOTAKISZ ELUTAZOTT A FŐVÁROSBÓL Konsztantin Micotakisz görög miniszter­­elnök hivatalos látogatása második napjá­nak fő eseménye a román—görög barátsági, együttműködési és jószomszédsági szerző­dés aláírása volt. A dokumentumot a két miniszterelnök írta alá ünnepélyes külső­ségek között Ion Iliescu elnök jelenlétében, a Cotroceni- palotában. A 20 cikkelyes szer­ződés leszögezi, hogy a román és a görög nép hagyományos baráti kapcsolatai, szel­lemi rokonsága, közös kulturális értékei, alapvető érdekeinek hasonlósága szelle­mében, az egyetemes emberi értékek, az európai és­ egyetemes nemzetközi dokumen­tumok vezérelvei jegyében országaink to­vább bővítik és kibontakoztatják kapcso­lataikat gazdasági, politikai, kulturális té­ren, s együttesen hozzájárulnak az euró­pai megosztottság túlhaladását célzó kezde­ményezések kiteljesítéséhez. A kétoldalú alapszerződés jelentőségét rövid beszédben méltatta Ion Iliescu elnök, Stolojan román és Micotakisz görög miniszterelnök. A szer­ződés új kereteket teremt a román—görög kapcsolatok sokrétű bővítéséhez és kibon­takozásához, összhangban a nemzetközi viszonyok mai vezérelveivel — hangoz­tatta egyebek között az ünnepségen az ál­lamelnök. A nap eseményei közé tartozott továbbá a két miniszterelnök sajtóértekezlete, ahol a látogatás és az­­aláírt dokumentumok je­lentőségét hangsúlyozták. Micotakisz egye­bek között kijelentette, hogy országa kész hitellehetőségeket biztosítani Románia szá­mára görög importáru beszerzéséhez, Sto­lojan pedig rámutatott, hogy a görög üz­letemberek messzemenő érdeklődést tanú­sítanak a kölcsönösen előnyös és egyben hazánk számára igen hasznos gazdasági­kereskedelmi ügyletek iránt. Konsztantin Micotakisz miniszterelnök találkozott Teoc­­tist román pátriárkával, mely alkalommal a közös történet és hagyományok mellett a két népet összefűző ortodox hit fontos­ságát is taglalták. A görög miniszterelnö­köt romániai hivatalos látogatása alkalmá­ból Iași municípium díszpolgára címmel és oklevéllel tüntették ki, amelyet világi és egyházi személyiségekből álló iași-i kül­döttség nyújtott át. Konsztantin Micotakisz görög miniszter­­­­elnök csütörtök délután befejezte romániai hivatalos látogatását és elutazott a fővá­rosból. Amerikai szenátor bírálja Románia kisebbségi politikáját Ahhoz, hogy Románia megkaphassa a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, hogy csatlakozhassák az európai demok­ráciák közösségéhez, kormányának a nem­zetiségi megoszlás elleni harc élére kell állnia. Amíg ez nem történik meg, addig Ceaușescu szellemét nem lehet teljesen el­űzni. Erről beszélt Joseph Lieberman sze­nátor, Connecticut állam befolyásos de­mokrata párti politikusa az amerikai tör­vényhozásban. A szenátor emlékeztetett ar­ra, hogyan üldözték, bántalmazták Tőkés László püspököt a Ceausescu-rendszerben, majd rámutatott: Ahelyett, hogy országá­nak hatóságai nemzeti hősként kezelték volna, a román kormány szélsőségesei mél­tatlanul bírálják. Lieberman szenátor kö­zölte, hogy levelet küldött James Baker külügyminiszternek, amelyben felszólította: ne adják meg Romániának a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt addig, amíg nem tartanak szabad választásokat és nem javul meg az emberi jogok helyzete, neve­zetesen a kisebbségekkel kapcsolatos ma­gatartás. (MTI) OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Műsormellékletünk elképesztően rossz terjesztése miatt úgy döntöttünk, hogy decembertől kezdődően a BAROMÉ­­TERt a Romániai Magyar Szó laptes­­tébe tördeljük be. Pénteki számunk­ban tehát megtalálják a Barométer ál­tal eddig közölt valamennyi rádió- és ■évéműsort. 8 oldal ára 15 lej. A Baro­méter-előfizetők az RMSZ pénteki lap­számát kapják meg. Ma: Szabad szombat melléklet

Next