Romániai Magyar Szó, 1991. december (3. évfolyam, 596-618. szám)
1991-12-01 / 595-596. szám
ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL • • Ünnep és Alkotmány Maholnap húszéves újságírói „karrierem“ során számtalanszor osztották ki rám: írjak piros betűs sorokat piros betűs ünnepeink köszöntésére, örvendezzek és örvendeztessem meg az olvasót szocialista vívmányaink nagyszerű és merész távlataival. Mi több, nemegyszer lelkese- désre, kitartó helytállásra, véget nem érő munkaversenyre buzdítottam őket, hiszen a közös cél — „az emberiség aranyálma“ — alig egy karnyújtásnyira volt tőlünk. (Még szerencse, hogy nem értük el!). Ilyen „sötét múlt“ után, most nehéz újabb lelkesítő és mozgósító mondatokat egybekalapálni. És nemcsak azért, mert lejárattuk a szavakat, hamis tartalommal töltöttük ki mondandónkat, hanem mert manapság az ünneplés is teher. Pontosabban anyagi és lelki gond. Gyermekkorom hivatalos és nem hivatalos ünnepeinek meghitt emlékét próbálom felidézni, hátha megszelídíti mai gondjaimat, s kitörli a lelkemből, lelkünkből a kételyt. Május elsejei erdőszéli flekkenezésekre, a húsvéti locsolásra, a karácsonyi mákosbejglire gondolok — nekünk akkor is ezt jelentette az ünnep. Ezzel próbáltuk elfeledtetni a felvonulásokat, a véget nem érő, unalmas ünnepi gyűléseket, az alkalmi versenyfelhívásokat és -felajánlásokat. Mindazt, ami kötelező volt! Most ezen a mai ünnepen is ezt a kényszert érzem. S hogy e sejtésemnek hitelt is adjak, hadd említem meg azt a néhány sort, amely a minap egyik országos napilapunkban jelent meg. Az újságíró nem kis megelégedéssel nyugtázza az RMDSZ enyedi szervezete egyik vezetőjének nyilatkozatát, miszerint, mi, romániai magyarok (jelen esetben az enyediek), lojálisak vagyunk a román néppel szemben, itt élünk együtt, következésképpen december 1 a mi ünnepünk is. A fenti „tudósítás“ — normális körülmények között — nem tudósítás, nincs hír értéke, tehát nem újságba való. Hogy mégis megjelent ez csak az én rossz érzésemet indokolja. Mert ugyan miért fontos az bárkinek is, hogy magyarként lojálisként melyik ünnepen öltök kékszoknya-fehérblúzot, s miért és mit kell ezzel ismételten bizonyítanom. Arról nem is beszélve, hogy tavalyi tapasztalataink alapján, nem szívesen látnak minket Gyulafehérváron ... De öntsünk tiszta vizet a pohárba: az egységes román nemzeti állam megteremtésének évfordulója ünnepnek számít ebben a hazában, s ilyenformán ez ránk is vonatkozik, azt nem is említve, hogy a ma híres Gyulafehérvári Határozat minket, kisebbségieket is európai mércével mér. Bárha egyszer az is valósággá válna! Az ünnepköszöntőn pedig mit sem változtat az a tény, hogy „A hatalom kiadta a parancsot, / Ne legyen ünnep ...“, vagy hogy igenis, legyen ünnep. Gyulafehérvárról pedig egyenes út vezet az Alkotmányhoz, az azzal kapcsolatos népszavazáshoz. Mert egy kicsit ez is olyan mint az ünnep — aki akarja, megtartja, aki nem, nem; lesz olyan aki megszavazza, és olyan is, aki nem. Államérdek, de végső soron magánügy. S ha mi, erdélyi magyarok december 8-án nemet mondunk Románia új alaptörvényére, nem azért tesszük, mert gyűlöljük a rendet, a fegyelmet, a törvényt, vagy, uram bocsáss! , ez országot és népét, még csak nem is szeparatizmusból, hanem, mert ez az alkotmány korlátozza jogainkat. És mert nem csak kisebbségi vonatkozásaiban tartalmaz tökéletlenségeket, antidemokratikus jegyeket. Ez pedig nem hazaárulás, hanem egyszerű véleménynyilvánítás. Valóban jó lenne önfeledten ünnepelni ezen a decemberi napon. Sütni-főzni, enni-inni, hejehujázni. De miből, hol, kivel és miért? Mégis hiszem és higgyétek ti is, hogy: ,,Az nem lehet, hogy milliók fohásza / Örökké visszahulljon rólad, ég!“ KISS ZSUZSA » ROMÁNIA ALKOTMÁNYA a 6. és 7. oldalon Vendégek a Parlamentben Mi továbbra is csak reménykedünk Csütörtökön ünnepelt a Parlament. Már előző este megérkezett a — minden bizonynyal méregdrága — két virágköltemény, benne lila-fehér orchidea és pompás gerberák... A keret megvolt, de az eszme már nem sikerült ily magasröptűnek, emlékezetesnek. Az ünnepi külsőt és arcot öltő honatyák elsőbben az ország illusztris vendégét, a hazánkba látogató görög kormányfő, Konsztantin Micotakisz udvarias, kellemesen hömpölygő beszédét hallgatták meg, aki — mint elmondotta — teljes bizalommal érkezett az ország és népe iránt és ez abban is megnyilatkozott már két évvel ennek előtte, hogy Görögország elsőként ismerte el a hazánkban bekövetkezett 1989 decemberi események nyomán előállt új helyzetet. A görög kormányfőt részünkről azért zártuk a szívünkbe, mert kinyilatkoztatta, hogy a temesvári népfölkelés a román forradalom katalizátora volt. Következett Románia Nemzeti Napja — December elseje eszmeiségének szentelt ünnepi ülés. Elöljáróban annyit, hogy meg voltunk győződve, újabb hazafias(kodó) „felvonulás“ következik; a Parlament botcsinálta történészei újabb vélt vagy valós érvekkel hozakodnak elő az ország történelmi egysége megteremtésének kapcsán. De mintha aznap a parlament e részének nem lett volna kedve ünnepelni. A téma nevezetes férfiai nem léptek színre, sőt többen még a teremben sem tartózkodtak, vagy időközben elhagyták azt. Maguk a honatyák sem tisztelték meg osztatlan jelenlétükkel a Nagy Ünnepet, a terem percről percig mind „foghíjasabb“ lett, a végén alig egyharmadára apadt a részvevők száma. Akikre érdemesnek látszott odafigyelni, azok az ellenzéki csoportok parlament-liderjei voltak. Ion Ratiu úr a maga kedélyes-gúnyoros modorában ismét „föladta a leckét“. Röpke elismerés Svájc felé, mely hasonló — 700 éves — évfordulót ünnepelt, szó esik eme ország lakossága könyörtelen szorgalmáról, közmondásos erkölcsi feddhetetlenségéről. Utána hasonló méltatás Erdély hasonló történelmi kvalitásairól, természetesen, az illető képviselő nemzetisége szemszögéből nézve. Végül kimondja: legyünk minden állampolgár igaz, becsületes országa. Sergiu Cunescu képviselőt is illő figyelemmel hallgatták, csupán egyetlen alkalommal támadt mor új beszéde közben, amikor elejtette ama információt, hogy a szociáldemokrácia első lapja Budapesten jelent meg ... Victor Surdu képzettársítása az esemény kapcsán, fölöttébb bizarr és semmiképp sem volt helyénvaló. Az ország egysége kapcsán újfent valakikről szól, akik veszélyt jelentenek, de meggyőződéssel jelenti ki, hogy a nép és legfőképpen a román hadsereg erős karja képes gátat vetni e „törekvéseknek“. Szózatot is intéz Nicolae Spiroiu honvédelmi miniszterhez ilyen tekintetben. Az RMDSZ parlamenti csoportját ezúttal Temesvár képviseli. Dr. Bárányi Ferenc képviselő lép a mikrofonhoz — méltó és őszinte beszéddel. Rövid történelmi visszapillantásban, melynek során tiszteleg Temesvár előtt, lévén, hogy a forradalom szikráját jelentette, Tőkés László személyiségének szerepét is méltatván, így szólt: „December 1 . Románia nemzeti ünnepe, de ugyanakkor a romániai nemzeti kisebbségek ünnepe is, mivel a Gyulafehérvári Kiáltvány a modern Románia első jogi dokumentuma. A Gyulafehérvári Kiáltvány igazságosabb, demokratikusabb, objektívebb, mint valamennyi utána következő alkotmány. Engedjék meg, hogy egyetlen mondatot idézzek belőle: «A Nemzetgyűlés kinyilvánítja a következőket: Teljes nemzeti szabadságot az összes együttélő né- BÉRES KATALIN (Folytatása a 8. oldalon) MEGTÖRTÉNT A HÚZÁS (Üzenetrögzítőn) Megtörtént a Keresztes Zoltán keresztrejtvényei c. rejtvényfüzet helyes megfejtéseinek húzása az RMDSZ kolozsvári székházának termében, semleges bizottság jelenlétében. Az ezerlejes főnyeremény nyertese Husztig Katalin (Arad), a tíz könyvjutalmat pedig a következők nyerték: Német Hajnal, Tatár Emese, Szőke Gyula, Makovicz Katalin (Kolozsvár), Lőrincz Lajos (Marosvásárhely), Makkai Sándor (Sepsiszentgyörgy), Rezecz János (Szatmárnémeti), Geráb Ibolya (Székelyudvarhely), Bakos Ágnes (Temesvár), Pető János (Budapest). A nyerteseknek gratulálunk, a nyereményeket eljuttatjuk. (Keresztes Zoltán) ADY-HIÁNY (Üzenetrögzítőn) — Nagykárolyból jelentkezem, Szóth Tibor, a 998—65205-ös telefonról. Szomorúan tapasztaltam az RMSZ 22-i pénteki, de különösen a 23—24-i szám mellékletében, hogy Ady Endre születési évfordulóját meg sem említették. Úgy érzem, és ezzel nem vagyok egyedül, hogy ebben a hazai magyarság szempontjából kimondottan válságos időkben Ady szellemisége mindig, de különösen, mivel születési évfordulóról van szó, helyet követel minden, magára adó magyar sajtókiadványban. Ugyanakkor minden elismerésem és köszönetem az adyfalvai zarándoklat —, de erről érdemben eddig sem tudósítottak — szervezőinek, hazai és külföldi résztvevőinek. (1991. november 28. délben) Anélkül, hogy elutasítanánk olvasónk bírálatát, hiszen azért adtunk helyet neki, leszögeznénk: határozottan óvakodunk attól, hogy évfordulós közlönnyé váljunk. Ila nem is az esetleg elvárt méretekben, de Ady emléke ez évben sem maradt megemlítetten az RMSZ-ben. SZIMULTÁN KÖZLÉS (Üzenetrögzítőn) — Kozma Szilárd vagyok Csíkszeredából. Sajnálom, hogy a Márton Árpád háromszéki RMDSZ elnökkel szeptember elején készített interjúm egyszerre jelent meg az Erdélyi Naplóban és a Romániai Magyar Szóban, 1991. november 28-án. " A számomra is kellemesen helyzet annak köszönhető, hogy október 25-én, miután telefaxon leadtam Horváth Alpárhoz intézett nyílt levelemet az RMSZ-nek, megkérdeztem a szerkesztőt (Cseke Gábort — ezt nem fontos közölni), hogy mi lesz az egy hónappal korábban elküldött Márton-interjú sorsa, megfelel-e. Azt a választ kaptam, hogy a kéziratról még annak a szerkesztőnek sincs tudomása, akinek nevére címeztem a küldeményt (Kiss Zsuzsa — megint csak zárójelben). Így a kéziratot átadtam az Erdélyi Naplónak, már csak azért is, mert rossz tapasztalataim voltak a Magyar Szónál, ami az interjúk közlésének időben töözténő gyakorlatát illeti. Mindazonáltal örvendenem kell, hogy az Erdélyi Naplónak átadott kéziratot az RMSZ is közölte, mert úgy látszik, ott nem tartják protokoll-ellenes bennfenteskedésnek, ha az egy korosztálybéli színész és a költő nem kezdik a nagyközönség előtt magázni egymást. Ami az ügy szerzői jogi oldalát illeti, lévén, hogy a szerkesztőségek amúgy is elhalmoznak hatalmas cikkdíjaikkal, mindkét szerkesztőség javára lemondok erről. (1991. november 28. du.) DE LA NISTRU ... (Üzenetrögzítőn) — Nagy Imre vagyok Csíkszeredából. A mostani határok elismerését és garantálását kéri a külügyminisztérium a szomszédos államtól. A román parlamentben is elhangzott, hogy „de la NiStru pinai la Tisa“. Mi ez? Agresszió? Jugoszláviával és Magyarországgal szemben? Fenyegetőzés? Ki ad rá választ? Lepergessünk először a magunk háza táján. (1991. november 28.) MEGREPED A SZÍV (Üzenetrögzítőn) — A nemzeti ünnep alkalmából a főtéri emlékkereszthez, azaz a Troitához hívja a lakosságot szócsöve által a Vatra Romaneasca szatmári szervezete. De nem akárkit ám, hanem a Vatra sajátos demokráciája jegyében csak azokat, akiknek a mellkasában úgymond román szív dobog, vagy ahogy a felhívásban áll: „Toji cei ce simt ca le bate-n piept suflet romanesc“. Ez egyúttal azt is jelentheti, hogy akinek más szíve van, üljön otthon a fenekén, oda ne merjen merészkedni, mert... Az ilyen felhívásokat olvasva csakugyan megfontolja az ember, már csak azért is, hogy ne dobogtassa anynyira amúgy is agyongyötört szívét. (Sike Lajos) Megismétlem előző gondolatát: az aradi Astra Kereskedelmi Társaság „egyelőre még létező tartalékaiból és az esetleges talponmaradás hitéből gyártja az új szerelvényeket“ a fizetési kötelezettségeit elmulasztó fővárosi metróvállalatnak. Még nem kérdem: meddig mehet ez így? Csak, azt, hogy milyen károkat okoz önöknek ez a financiális halasztás? — Egyre nehezebben birkózunk meg az új szerelvények gyártási költségeinek fedezésével. Alkalmazottjaink javadalmazását saját hitelünkből bizosítjuk. Le kellett állítanunk a műszaki kutatást és fejlesztést, holott nyilvánvaló, ha alapvető korszerűsítéseket nem hajthatunk végre gyártmányainkon, akkor nem szabadulhatunk ki az ördögi körből, termékeink gyors elhasználódási fokának következményeitől. ■ Idén már egyáltalán nem adtunk ki rendeléseket a kutatásra. A hazai metrógyártás tulajdonképpen megkövesedett a ’89-es színvonalon. Pedig a józan ész mindenképp azt diktálja, hogy tökéletesítések, a tartóssági, megbízhatósági és kihasználtsági egység, valamint a biztonsági fok és balesetmegelőzési előrelátás javítása nélkül mind a gyártó, mind a vásárló számára egyre kevésbé rentábilis cél a metró. Ezzel párhuzamosan generáljavításaink, felújításaink is megrekedtek a két évvel ezelőtti színvonalon. — Értesültem, hogy gyártó részlegük készül megfújni a figyelmeztető kürtöt. Egyáltalán — nézete szerint — miben reménykedik még a fővárosi metróvállalat? — Osztályunk előkészített egy jelentést, ami az igazgatóság jóváhagyására vár. Ez alapos megfontolást igényel, hisz amit benne előterjesztünk, a gazdaságpolitikai felelősségtudat vészharangjának kongatása. Aláírása esetén az Ipari és Közlekedési Minisztériumhoz, valamint Bukarest önkormányzati hivatalához juttatjuk el. Többek között figyelmeztetjük benne az illetékeseket, hogy amennyiben a metrógyártást kénytelenek leszünk leállítani, a mérhetetlen anyagi kár és emberi kilátástalanság előidézése mellett később legkevesebb egy évre lenne szükség a technológia újraindításához. Ami a metróvállalat adminisztratív vezetőinek gondolkodásmódját, reményeit illeti azt mi egyszerűen nem tudjuk felfogni és követni. Pedig nem nehéz. Bizonyára önök is értesültek arról, hogy a craiovai gépgyárral kokettálnak... — igen, egyesek ott szeretnék a metrógyártást újrakezdeni a villanymozdonyok előállítása helyett. Csakhogy gondoltak-e ezek az illetők arra, hogy ez az átállás mintegy, tíz évet venne FÖLDALATTI A FÖLD ALATT mi igénybe? Nagyon drága külföldi szabadalom vásárlása esetén valamivel kevesebbet. Mi lesz addig? És honnan teremtjük elő az ehhez szükséges milliárdokat? Mögöttünk mégiscsak 18 év kutató és fejlesztési múlt áll. És vannak eredményeink, noha akadnak, akik ma megpróbálják elvitatni tőlünk ezeket. A metróvállalat egyes vezetői — a mass médiát is megszólaltatva — úgy állítják be a jelenlegi aggasztó helyzetet, mintha az összes válságos probléma tőlünk, gyártóktól és karbantartóktól gyűrűzne be hozzájuk. Egyes újságok, mint például a Tineretus liber, szándékosan torzítják a képet. Egyedül a mi vállalatunkat mondják ki bűnösnek a történtekért és várhatóságokért. — Miben bűnösök valóban? — Abban, hogy ha nem térítik meg rendszeresen leszállított áruink érdembeli értékét, akkor kénytelenek vagyunk az új gyártmányok kiadásait fedezni. Abban, hogy kutatásunk és fejlesztésünk kényszerűségből megrekedt. A többi feltételezett bűnünk az, ami az egész gyáré, tükrében az egész társadalom közgondolkodásának és erkölcsének bűne. Az akaratszegénység, az önzés, a perspektívátlanság és a vakvágányon veszteglő politika. Hogy egy példát is mondjak erre: ma nálunk a gyárban annál a kérdésnél, hogy miből teremtjük elő a jövő havi fizetésünkhöz az alapot, egyesek számára sokkal fontosabb probléma az, hogy vezérigazgatónk, Surányi miért magyar, holott egy szót sem tud magyarul, vagy személyvagongyártó részlegünk igazgatója, Romulus Möszner miért német, holott egy szót sem tud németül, vagy nevezetesen a metrógyártás megbízott műszaki vezető mérnöke miért Acasiu Kiss, aki ráadásul tud és beszél is magyarul. A sok egyéb mellett egy új jelenség is felütötte fejét: a pusztító anarchia. Október 6-án ismeretlen tettesek a próbastandunkon összetörtek, feldúltak egy vadonatúj metrókocsit és személyvagont. Nem tudni, mi játszott benne közre: a duhajkodó jókedv vagy a provokációs szándék ... — Befejezésül feltételezzük a legrosszabbat: mi lesz, amennyiben ,le kell állniuk a metrógyártással? — Jelentős anyagi és emberi megrázkódtatások kikeverése után fokozzuk a személyvagongyártás kapacitását. Felvevő piacunk van és bővíthető. Mégis ennek elengedhetetlen feltétele — már folynak erről tárgyalások— egy rendkívül drága, de korszerű francia szabadalom megvásárlása. Ugyanis a diktatúra korában világhírűvé „kinevezett“, a földkerekség hasonló gyártócégeinek elsői közé besorolt aradi vagongyár személyvagonjai műszakilag a harmadik világgal folytatott olcsó kereskedelem színvonalán állnak. Jellemző erre, hogy a Román Államvasutak a 80-as években jelentős számú vagont vásárolt az akkori Kelet-Németországtól a nemzetközi járatok szerelvényezésére. Mert az általunk gyártott vagonoknak a szigorú szabványelőírások miatt csak belföldi pályákra legfeljebb Budapestig, Szófiáig és Keletre volt „beutazásuk“. Most újabb szerződés született a CFR és az illetékes gyártócég között abban a tekintetben, hogy a Németország által hazánknak juttatott valutahitelekből vagonokat vásárolunk darabonként egymillió márkáért. Szükséges-e a fentiekhez még valamit hozzáfűznöm? JUHÁSZ ZOLTÁN 595—596. szám 1991. november 30— december 1., szombat-vasárnap Új sorozat (4 + 4) 8 oldal ára 10 lej Postacím: Redactia ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 79776 Bucuresti, 33 Piata Presei Libere 1., sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége 79776 Bukarest 33. Szabad Sajtó tér 1., 1. kerület üzenetrögzítő szolgálatunk telefonszáma: 18 03 02 Telefax: 18 15 62 NÉPTÁNCOSOK A MAROS MEGYÉBEN Szabó György Pál és felesége, Szabó Éva kezdeményezésére indult meg a táncház Marosvásárhelyen, de ugyancsak e házaspár indította el a Gyöngykoszorú elnevezésű néptáncos találkozókat. Az első még a tavasszal volt Nyárádszeredában, a Nyárádmente táncainak gyönyörű seregszemléje, a nagy hírű jobbágyfalvi, jobbágytelki, szentgericei és más megannyi együttessel-csoporttal, szívet-lelket gyönyörködtető parádéban volt részünk. A másodikat Vajdaszentivány látta vendégül, ahol a marosszéki forgatás forrásvidéke van, ide eljöttek a magyaróiak, beresztelkiek, fickóink, disznó,jóink, kisfülpösiek, pernyeszegiek (sajnos, a jó hírű sárpataki táncosok hiányoztak). A harmadik találkozóra november 1-én került sor, ezúttala Kis-Küköllő menti Vámosgálfalván. Ez is jellegzetes folklórzóna, Gogánváraljától terjed le egész Magyarlapádig, Lőrincrévéig, Kutasföldig. Ide elsősorban a közeli falvak, Harangláb, Bonyha, Királyfalva, Szőkefalva táncosai jöttek el (a magyarózdiak, lopódiák, küküllődombóiak sajnálatosan elmaradtak), és a szakembereknek módjuk nyílt felmérni tánchagyományainkat, ott láttuk Vajdaszentiványon például Kallós Zoltánt, de rendszeresen, eljár e találkozókra, ha csak teheti. Haáz Sándor, aki épp most állította össze minden bizonnyal nagy érdeklődésre számító népviseleti albumát, ott volt Gálfalván Bandi Dezső, a műsorbemondó szerepében nem más tréfálkozik s egyben oktat is, mint maga id. Lőrincz Lajos táncmester (de ott van fia is, aki észveszejtően tud táncolni), és hűségesen eljár a Kriza János Néprajzi Társaság Maros megyei irányítója, Barabás László — és természetesen, a sor folytatható. Ezeknek a találkozóknak kialakult a forgatókönyve is: általában délelőtti istentisztelettel kezdődnek, lehetőleg ökumenikus jelleggel, aztán a művelődési házban folytatódnak, ott a színpadon mutatják be (lehetőleg sajátos, eredeti) táncaikat a megjelent csoportok. A néptáncosok seregszemléjét tánc- ■ ház — mi más követi, itt aztán a környék híres zenészei csillogtathatják meg tudásukat, s mindig ott van a Maros Néptáncegyüttes zenekarának egy része. Koszorús Kálmán, Bor Gyula, Marton László, Sinkó András — ők itt is mindig szívesen muzsikálnak. Vámosgálfalván ott láttuk a sepsiszentgyörgyi Háromszék Állami Székely Népi Együttes vezetőjét, az e vidék folklórját oly kiválóan ismerő, táncait mesterfokon tudó Könczei Árpádot is, amint filmezte az öregeket. Szakember, közember, falu és város találkozik egy-egy ilyen Gyöngykoszorún — nincs versenyjellege, csupán arra jó, hogy megmutassuk magunkat, felmutassuk (még meglévő) értékeinket, örvendezzünk annak, hogy vagyunk és így vagyunk: nem feledtük dalainkat, táncainkat, öregek és fiatalok, nemzedékek kézfogása ez a létünket is megkérdőjelező „történelmi“ időben... Jól jött tehát, hogy épp akkor tett látogatást Vámosgálfalván D. Csilla Kálmán, az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári püspöke, hitében erősítette meg hívei táborát főpásztoruk. Iszonyatos a veszteségünk, minden tekintetben. De siránkozás, lamentálás, sebeink mutogatása helyett íme, cselekvő emberek öntenek bizalmat népünkbe. Áldás kísérje munkájukat. * BÖLÖNI DOMOKOS Aláírták a román—görög alapszerződést MICOTAKISZ ELUTAZOTT A FŐVÁROSBÓL Konsztantin Micotakisz görög miniszterelnök hivatalos látogatása második napjának fő eseménye a román—görög barátsági, együttműködési és jószomszédsági szerződés aláírása volt. A dokumentumot a két miniszterelnök írta alá ünnepélyes külsőségek között Ion Iliescu elnök jelenlétében, a Cotroceni- palotában. A 20 cikkelyes szerződés leszögezi, hogy a román és a görög nép hagyományos baráti kapcsolatai, szellemi rokonsága, közös kulturális értékei, alapvető érdekeinek hasonlósága szellemében, az egyetemes emberi értékek, az európai és egyetemes nemzetközi dokumentumok vezérelvei jegyében országaink tovább bővítik és kibontakoztatják kapcsolataikat gazdasági, politikai, kulturális téren, s együttesen hozzájárulnak az európai megosztottság túlhaladását célzó kezdeményezések kiteljesítéséhez. A kétoldalú alapszerződés jelentőségét rövid beszédben méltatta Ion Iliescu elnök, Stolojan román és Micotakisz görög miniszterelnök. A szerződés új kereteket teremt a román—görög kapcsolatok sokrétű bővítéséhez és kibontakozásához, összhangban a nemzetközi viszonyok mai vezérelveivel — hangoztatta egyebek között az ünnepségen az államelnök. A nap eseményei közé tartozott továbbá a két miniszterelnök sajtóértekezlete, ahol a látogatás és azaláírt dokumentumok jelentőségét hangsúlyozták. Micotakisz egyebek között kijelentette, hogy országa kész hitellehetőségeket biztosítani Románia számára görög importáru beszerzéséhez, Stolojan pedig rámutatott, hogy a görög üzletemberek messzemenő érdeklődést tanúsítanak a kölcsönösen előnyös és egyben hazánk számára igen hasznos gazdaságikereskedelmi ügyletek iránt. Konsztantin Micotakisz miniszterelnök találkozott Teoctist román pátriárkával, mely alkalommal a közös történet és hagyományok mellett a két népet összefűző ortodox hit fontosságát is taglalták. A görög miniszterelnököt romániai hivatalos látogatása alkalmából Iași municípium díszpolgára címmel és oklevéllel tüntették ki, amelyet világi és egyházi személyiségekből álló iași-i küldöttség nyújtott át. Konsztantin Micotakisz görög miniszterelnök csütörtök délután befejezte romániai hivatalos látogatását és elutazott a fővárosból. Amerikai szenátor bírálja Románia kisebbségi politikáját Ahhoz, hogy Románia megkaphassa a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt, hogy csatlakozhassák az európai demokráciák közösségéhez, kormányának a nemzetiségi megoszlás elleni harc élére kell állnia. Amíg ez nem történik meg, addig Ceaușescu szellemét nem lehet teljesen elűzni. Erről beszélt Joseph Lieberman szenátor, Connecticut állam befolyásos demokrata párti politikusa az amerikai törvényhozásban. A szenátor emlékeztetett arra, hogyan üldözték, bántalmazták Tőkés László püspököt a Ceausescu-rendszerben, majd rámutatott: Ahelyett, hogy országának hatóságai nemzeti hősként kezelték volna, a román kormány szélsőségesei méltatlanul bírálják. Lieberman szenátor közölte, hogy levelet küldött James Baker külügyminiszternek, amelyben felszólította: ne adják meg Romániának a legnagyobb kereskedelmi kedvezményt addig, amíg nem tartanak szabad választásokat és nem javul meg az emberi jogok helyzete, nevezetesen a kisebbségekkel kapcsolatos magatartás. (MTI) OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Műsormellékletünk elképesztően rossz terjesztése miatt úgy döntöttünk, hogy decembertől kezdődően a BAROMÉTERt a Romániai Magyar Szó laptestébe tördeljük be. Pénteki számunkban tehát megtalálják a Barométer által eddig közölt valamennyi rádió- és ■évéműsort. 8 oldal ára 15 lej. A Barométer-előfizetők az RMSZ pénteki lapszámát kapják meg. Ma: Szabad szombat melléklet