Romániai Magyar Szó, 1992. január (4. évfolyam, 619-642. szám)

1992-01-04 / 619-620. szám

ROMÁNIAI MAGY ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Mezítláb a palotába! E­lőször történt meg családomban (sokakkal együtt!), hogy már ka­rácsony előtt pár héttel elhatá­roztuk: tekintettel a magas — sok száz­­lejes — árakra, nem veszünk kará­csonyfát, hanem annak a biharfüredi fenyőnek az aljából vágunk le egy á­­gat, amelyet huszonegy esztendővel ez­előtt akkor ültettem, amikor Panni lányom született. Már a talpat készítet­tem elő az ágnak, amikor Tomi fiam a karácsonyesti szürkület előtt diadal­masan beállított egy formás kis luc­fenyővel! Száz lejért vette egy olyan árustól, aki megkésve jutott szállítmá­nyával a piacig. Aki azt gondolná, hogy családom amolyan kisebb tragédiaként élte meg a „csak ágra jut“ történetet, az na­gyon te­vest. Az adott helyzetben egy­szerűen megpróbáltuk a racionalitás, a­­ gyakorlatiasság alapján helyükre ten­ni a dolgokat. Inkább egy kiló sertés­húst vagy két kiló sajtot veszünk a ka­rácsonyfa árán, jelképként, hangulat­ként megteszi az ág is! — döntöttünk egyöntetűen. Hogy végül másképpen a­­lakult, ez már a mi szerencsénk. Fa­lusi nagycsaládunkból hoztuk magunk­kal azt a sok nehézségen átsegítő szem­léletet, mely szerint az ember inkább annak próbáljon örülni amije van, mint azon keseregjen, amije hm­eil Hát al ág volt, megpróbáltunk örülni neki. Annál is inkább, mert így fekszünk felkészülni a láthatáron máris jól kör­vonalazódó még nagyobb szegénységre ezért, szinte naponta meghán­yjuik-vet­­jük a családban, mit lehetne még meg­takarítani. Egy telefonhívás elspórlá­­sáért máris­ lelkiismeret-furdalásom van! Ugyanis karácsony előtt két nap­pal találkoztam Elekes Emma színész­nővel, aki elmondta: valószínű, nekik is csak egy ágra futja, de még az az ág sincsen meg! Bizony, fel kellett vol­na tárcsáznom: íme, itt egy ág, szíve­sen átnyújtom a művésznőnek, akár vegye úgy, mint szerény karácsonyi kö­szöntőt vagy éppen elismerést feledhe­tetlen alakításaiért. Mentségemre csak azt hozhatom fel: fenemód takarékos­­kodunk! Máris kész receptünk van arra, ho­gyan ehetünk a kevesebb húsból is rendszeresen húslevest, ugyanarra a csontra kétszer, de ha szüksége, három­szor is főzünk! Az nem igaz, hogy az ilyen csont már a kutyának se kell, mert a hazai kutyák is lépést tartanak ám a hazai inflációval. Meg útlevelük­­ sincs ám, mint nekünk, hogy alkalom­­adtán, egy-egy külföldi barát jóvol­­­­tjából velős csonthoz is jussanak. A ká­véadagot se kell ám csökkentenünk!­­ •­ Háromszor-négyszer főzzük ki ugyan­azt a kávét, ahogy azt a szocialista ke­reskedelemtől tanultuk! S ha van ben­nünk egy csöpp üzleti szellem, ezen még kereshetünk is! Most a legügye­sebb bájos lányok azt mondják, a négy­­szer-ötször jól kifőzött zacc már olyan szép fehér lesz, mint a gyapot, így paplantöltetként lehet értékesíteni... A reánk mért bosszúságból (vigyázat, 1992-ben felemelt adagot kapunk — csakis ebből emelik a fejadagot!) és gyalázkodásból úgy próbálunk megta­karítani, hogy ezután se járatjuk és ol­­vassuk C. Vadim Tudor, Adrian Pau­­nescu, de még Hajdu Victor lapját sem, és kikapcsoljuk a tévét, amikor ismét azt állítják, az itt a legnagyobb baj, hogy a magyarok Erdélyt akarják. (Mellesleg akarjuk, akik benne élünk, mindenképpen .. .) Mivel a kormánynak és az államel­nöknek sok a dolga, nincs ideje taka­rékossággal foglalkozni, helyettük és nekik is kitaláltam egy-két dolgot a hosszú ünnep alatt. Iliescu úrnak pél­dául javasolnám, hogy gyalog járjon be hivatalába, és ahová mennie kell, ne vegye igénybe az elegáns elnök­­ko­csit! Igaz ugyan, hogy Olof Palma a 1.­városi autóbuszjáratot használta e cél­ra is, de ő a gazdag Svédország kor­mányfője volt. Ha az ő szerénységét vennénk mintául, akkor a mi már sze­retett vezetőink nem is csak gyalog,­ de s arfentizláb­­ként hogy járjanak. Ceoptea Turlea, Gavra és az ő csapatukba tar­tozó uraknak meg már hazafas érzés­ből is így kéne közlekedniük, hogy szo­lidaritásukat fejezzék ki az ország le­­rongyolódott népével. Esetleg cipőiket átadják az ország reménységeinek. Vé­gül, bátorkodom indítványozni: a tévé­adást csökkentsék napi két órára (ugye, milyen jól megvoltunk ezzel a múltkor is?!), s­ e két órában se legyen hang, csak kép: mindenki bólogat! A másirá­nyú mozgást megtakarítjuk. SIKE LAJOS Alig lábaltunk ki a szilveszterezésből, máris nyakunkon a népszámlálás. Hetedi­kén kezdődik. Szerkesztőségi postánkból sajnos arra a következtetésre jutottunk, hogy a népszámlálással kapcsolatos kéte­lyek sokunkat még a karácsonyi ünnepe­ken sem hagytak nyugton. Hogyan szürem­­kedtek a népszámlálási dokumentumokba a gyanakvást kiváltó nemzetiség- és anya­­nyelv-megnevezések — e kérdéssel állítot­tunk­ be 1991 utolsó napján az Országos Statisztikai Bizottsághoz, Alexandru Ra­­docea alelnökhöz. — A nemzetiség és az anyanyelv olyan adat, mely a személyi okmányban nem, csak érzelmekben szerepel. Szerintem a nemzetiséget nagyon találóan határozta meg az 1930-as népszámlálás kérdőíve: a személy tudatában, családi és történelmi hagyományokban gyökerezik, amelyekhez az illető ragaszkodik. Tehát szigorúan tisz­teletben kell tartani a személy választását Azt, hogy a népszámlálás nem képvise­lőválasztás, mindenki tudja. A most ké­szülő népszámlálással kapcsolatban mégis beszélni kell kisebbségi létünk e két ese­ményének fontossági sorrendjéről, mert az említett két fogalom mind jelentőségében, mind pedig következményében alapvető­en különbözik egymástól. A mindennapok feladataival elfoglalt ember a választások látványos küzdelmét tartja fontosabbnak, pedig nem az; hosz­­szú távon a népszámlálás, a statisztikai felmérés a lényeges. Egy képviselőválasz­tás ilyen-olyan eredménye legfeljebb a következő választásokig lehet döntő. Két népszámlálás között egy évtizednyi idő is eltelhet; ennek eredményére a két nép­­számlálás közötti periódusban — sőt, tör­ténelmi vonatkozásban, időtlen időkig — fognak hivatkozni, mint megmásíthatatlan tényre. Ezért döntő a népszámlálás ered-Magyarországi szakembercsoporttal is kon­zultáltunk, ők 1990-ben bonyolították le a népszámlálást. Az ENSZ javaslata szerint nálunk is akkor kellett volna, de az az év zsúfolt volt. A magyar szakcsoport is ked­vezően véleményezte népszámlálási meto­dológiánkat, dokumentumainkat... — Elnézést, nem tették szóvá, hogy szé­kely, szász, sváb nyelv nincsen? — Nem, ez a probléma csak mostanában merült fel. Szerintem éppen akkor követ­nénk el hibát, ha a különféle nyilatkozato­kat egybemosnánk, az adatok összesítése után csak a magyar, illetve a német anya­nyelvet deklarálók száma tűnne ki, és a nyelvészek nem jutnának olyan adatokhoz, hogy hányan beszélnek különböző dia­lektust. Ami a székelyeket illeti: az 1977- es népszámláláskor néhányan székelynek vallották magukat, másrészt az ország bi­zonyos térségeiben a helységnevek tartal­mazzák a székely jelzőt.­­ A népszámlálási kézikönyv feltételezi annak lehetőségét, hogy valaki moldvai nemzetiségűnek tartja magát, ha pedig történetesen Cimpulung Moldovenesc-i il­letőségű, ugyanabban a hajóban evezne, mint a székelykeresztúri székely. Mégis — nagyon helyesen — a kódolás után a moldvai román nemzetisége és anyanyelve egyaránt román lesz. — Cimpulung helységnév más tájegysé­gen is előfordul, a moldvai csak helyhatá­rozó. De eltöprenghetnénk olyan helység­néven is, hogy Piatra Neamt... Térjünk vissza a kiindulópontra. Nem értem, miért ez a különleges érzékenység a székely nem­zetiség és nyelv miatt. — Nemrégiben a parlamentben kevésbé tudományos, annál inkább politikai meg­fontolásokból valakik igyekeztek különvá­lasztani a magyarokat a székelyektől. Még fájóbb, ha a megosztás kísérletét szakem- NITS ARP AD (Folytatása a 2. oldalon) külön elemzés nélkül — a „maghiar“, az magyar, a „secui“ és a „ceangau“, valami egyéb. Ilyen módon csökken népesedés­­politi­kai és kulturális súlyunk, saját tájékozat­lanságunk következtében. Nem más a hi­bás — mi magunk! Éppen ezért fontos, hogy a népszámlá­lási kérdőívek kitöltésekor nevezzük ma­gunkat így: MAGHIAR. Semmiképpen ne egyezzünk bele, hogy esetleg secui, vagy ceangán jelöléssel ír­janak be. Egyszóval akár Nagyváradon, vagy Ko­lozsvárt, Marosvásárhelyt, Csíkszeredában, Nagybaconban, vagy bárhol az ország­ban kérdeznek nemzetiségünkről és anya­nyelvünkről, azt kell válaszolnunk, hogy magyarok vagyunk, anyanyelvűnk a ma­gyar. HOLSZKY GÁBOR MHT TÁRSADALOMHOZ KORREKT NÉPSZÁMLÁLÁSI ADATOKAT Tényleg rend lesz? „Hamarosan rendet fogunk csinálni" -* ígéri Mihai Gó!ia tanügymintiszter a Har­gita megyei román lapnak adott interjú­jában. Hogy miben? Idézzük a kérdést és a választ: A forradalom után Hargita megyé­ben is mintha önkényesen tevékenyked­tek volna. Más tevékenységek mellett, a­­melyek nem tudják, milyen mértékben ,vi­­selik a minisztérium kézjegyét, ide tar­toznak: az összes iskola „elkeresztelése“ és egyes moldvai megyékből gyermekek idehozatala, hogy általános és középisko­lai tanulmányaikat magyarul végezzék, miután ezek több évig románul tanultak. Mi az ön álláspontja? — Az ország új Alkotmányának értel­mében a nemzeti kisebbségeknek joguk van tanulni és képezni magukat ezen a nyelven. Következik, hogy ez a jog részle­tezve legyen a Tanügyi Törvényben. Ez addig fog menni, hogy engedélyezi egyes, a kisebbségeik nyelvén oktató iskola­­egy­ségek létét. Ami az elnevezések "adomá­nyozását illeti, világos rendelkezés van: a középiskolák számára a névadás csak a minisztérium jóváhagyásával történik, az általános iskoláknak pedig semmiféle ne­vet nem hagynak jóvá. Egyébként hama­rosan ebből a szempontból is rendet fo­gunk csinálni, az iskolák, amelyek önké­nyesen tettek cégtáblát maguknak, le fog­ják szedni. Csak a törvény betartásáról van szó. Ami az ön által említett gyere­kek Hargita megyei jelenlétét illeti, csu­pán a szándékok szintjén volt róla tudo­másunk. Kivizsgáljuk az eseteket s meg­tesszük a szükséges intézkedéseket.“ Nos, úgy tűnik, a szomszéd kecskéje fö­lött megint ítéletet mondtak. Hogy mi lesz belőle , várjuk bizalommal (jobb hí­ján). BIRTÓK JÓZSEF TUCATNYI BÚÉK (Üzenetrögzítőn) — Károly János va­gyok Déváról, s az 1992-es év alkalmával kívánok önöknek, a lap minden munka­társának boldog új évet. (1991. december 31.) Ilyen és ehhez hasonló üzenetek tucat­jait mondták be olvasóink Csíkból, Ma­rosvásárhelyről, Székelyudvarhelyről, Ko­lozsvárról, Sepsiszentgyörgyről... Min­denkinek szívből köszönjük. VOLT ÉLESZTŐM ... (üzenetrögzítőn) ■— Kolozsvár kenyér­ellátásáról szeretnék szólni. Tegnap 3 órát álltam kenyérért... Nem kaptam ... Máma 5-öt... Nem kaptam ... Volt élesz­tőm ... Megvettem a 63 lejes lisztet... És nem sül meg, mert nincs a gáznak nyomása ... Gyertek, boldog új eszten­dők ... (Az Ismeretlen asszony hangja el­csuklik, sírás fojtogatja:) ... Nem is tu­dom már... szóval... csak, hogy a Jóis­ten már venne meg... Magukat az Isten áldja meg! (1991. december 31.) NEM VOLT IHAJ-CSUHAJ (üzenetrögzítőn) — A hírek szerint a szatmári RMDSZ által rendezett mulat­ságból senkit nem kellett a kijózanítóba szállítani, jóllehet emelkedett volt a han­gulat ... A mulatságra a Poiana Codrului nevű vendéglőben került sor, amit a szer­vezet is így hirdetett. Mellesleg, Petőfi Zelestyehuzának írta, amiből az követke­zik, hogy nem árt néha ma is olvasni a költőt. • Részletesebb beszámolót azért nem adhat a krónikás, mert nem volt 1300 (azaz feleségestől 2600) leje­ az egyéb kiadások, amivel úgy 3—4000-be került volna a buli. • A nagykárolyi RMDSZ- ben nem véletlenül van egy kis sváb be­ütés, mert ott mindössze 1000 lej volt sze­mélyenként a belépő a szőlőskerti óévbú­csúztatóra. Kádár Ferenc pszichológus­­költő-elnök telefonon elmondta, hogy igen jól szórakoztak, s a tombola ezúttal is — akárcsak az őszi RMSZ-fórumon — nagy sikert aratott. Egy két pohár jó borral is megpecsételték azt az együttműködést, amelyet a közelgő helyhatósági választá­sok előtt a helybeli svábokkal kialakítot­tak. • Különben fölötte csöndes volt tá­jainkon a Szilveszter, a harangzúgáson és néhány rekedtes kántáláson kívül alig volt zaj. Durranásokat is inkább csak a határ túloldaláról hallottunk, ami vagy azt jelenti, hogy ott több pezsgőt ittak, vagy azt is külön megünnepelték, hogy a szovjet katonák végleg kivonultak. • In­kább a kisvendéglőkben rendeztek mulat­ságot, mint a lapunkból is ismert Babos­­bárban, a lakosság zömmel családi körben köszöntötte az új esztendőt. Nem volt pénze zajos murira, ihaj-csuhajra. A ven­déglők zöme így zárva tartott, felajánlva szegényes készletüket a betörőknek. Sze­rencsére, az „éjszaka munkásai“ nem kap­tak az alkalmon, mert a rendőrség tájé­koztatása szerint lapzártáig mindössze 1 vendéglőt (szatmári Modem) tiszteltek meg. Egyetlen verekedést jelentettek, ami kölcsön történt. (Sike Lajos) MEGHÍVÓ a madéfalvi EMLÉKMŰHÖZ (üzenetrögzítőn) — Salamon János va­gyok, madéfalvi polgármester. A madé­falvi veszedelem 228. emlékünnepségéről számolnék be előzetesen, amit január 7-én 11 órai kezdettel tartunk. A koszorúzást ünnepi mise, majd a madéfalvi iskolások rövid irodalmi összeállítása követi. Ez­után Császár Vilmos iskolaigazgató szól a történelmi eseményről, 5—6 felszólalást is meghallgatunk, egészen röviden, mert mínusz 15—20 fokon nehéz sokáig kint ácsorogni, s polgármesterként két perc alatt befejezném az ünnepséget. Még csak annyit, hogy nemrég alakult műemlékvé­dő bizottságunk, amelynek célja a törté­nelmi emlékmű fenntartása, illetve az évi megemlékezések rendezése, szívesen fogadi el e célra szánt adományokat a 6339 CEC—M. Ciuc folyószámlán. ■ (1994 de­cember 31.) NEMZEDÉKEK SZEMTŐL SZEMBEN AZ ÚJ ÉVVEL OLÁH ISTVÁN felvételei TERROR A PIATRA Nyugdíjas, szívbeteg asszony telefonál a nagyváradi Piatra Craiului utcából: „Uram, az éjjel megint be akarták törni az abla­kaimat! Éjfél előtt pár perccel ébresztet­tek az ablaküvegen csattanó hógolyók. Az­tán elkezdődött a «céllövészet». Hosszú perceken át csak az én ablakom volt az egyetlen célpont. Mikor aztán alábbha­gyott a nagy jókedv, odamentem az ab­lakhoz, és láttam, hogy a szomszédok gyer­mekei, a T. család fia és cimborát röhécsel­­nek házam előtt, és vígan gyúrják a mu­níciót a következő támadáshoz. De ezt már nem vártam meg, hanem úgy, ahogy voltam, egy szál hálóingben átbotorkál­tam B-ékhez, segítsenek, mert én szívro­hamot kapok..." Hallgatom az idős asszonyt. Aztán hangja elcsuklik, és sír. Sír és re­meg. Már csak sír és fél. Hiszen a „cél­lövészet“ már ki tudja hányadjára ismét­lődik. Tavaly még átment a „támadó gyer­mek" apjához, és kérte, szedje ráncba a fiát, hiszen ő semmit sem vétett ellene. De a helyzet mit sem változott. Másnap éjjel megint jöttek... És azóta már többször is. ..Uram, higgye el. Váradon már ablak­üveget sem kapni! Mi lesz velem, ha betö­rik az ablakaimat...? Megint elcsuklik a hang, és váratlanul megszakad a telefon­­vonal. Rövid tépelődés után felhívtam a szóban forgó családot. Mondom, ki vagyok és mi­ CRAIUSUS UTCÁBAN! Igen­ ügyben bátorkodom zavarni őket. A férj persze semmiről sem tud. Nem is em­lékszik ilyesmire, majd váratlanul átadja a kagylót a feleségének, aki egyenest a „torkomnak ugrik", majd kioktat és állít­ja, hogy nevezett napon és órában az ő gyereke a tévét nézte. Erre a „milicista" rokon a tanú, aki éppenséggel náluk tar­tózkodott. És slussz. Neki nincs több ide­je. Fejezzük be a csevegést, mert neki dol­ga van... És egyáltalán: ne legyek im­­pertinens, mert a terror, amiről én be­szélek, nem is létezik. És ami nincs, arról kár fecsegni. Aztán lecsapta a kagylót, hogy még a fülem is csengett bele. És azóta is azon morfordírozok, hogyha nincs terror, csak impertinencia van, akkor mire kell a „mi­licista rokon", aki hajlandó tanúskodni az ügyben...? BARABÁS ZOLTÁN Utóirat: ,a­mennyiben a Nagyvárad munici­­piumi rendőrség is érdeklődne az ügy részletei iránt, készségesen állok az illetékes hatóság rendelkezésére. Bár nem vagyok „milicista", ennek elle­nére szavahihető, becsületes embernek tartom magam. MAGYAROK­ ménye, népesedési, politikai, kulturális és gazdasági vonatkozásban egyaránt. Lénye­ges tehát, hogy a romániai magyarság minden tagja — iskolai végzettségétől, foglalkozásától, sőt politikai meggyőződé­­sétől függetlenül — a népszámlálási nyom­tatvány nemzetiségi jellegű kérdései kö­zött tudjon eligazodni. Ha a népszámlálási kérdőívekre feljegy­zett válaszaink alapján mi, romániai ma­gyarok háromfelé csoportosítva szerepe­lünk: ,,ungur“ vagy „maghiar“, „secui“ és „ceangau“ akkor fontos szem előtt tartani azt, hogy a székely (románul: secui) tör­ténelmi, hagyományos és tájegységtől füg­gő elnevezés, ha népében, nyelvében, tör­ VAGYUNK!­ ténelmében egységesen magyar, tehát a ,,maghiar" megjelölésű csoporthoz tarto­zik statisztikai szempontból is. A magyar kisebbség statisztikai három­felé tagolása által számszerű súlya is há­romfelé oszlik, ami nyilvánvaló hátrány. Más a súlya egy nagyszámú, azonos ki­sebbségi tömbnek, mintha ugyanazt a né­pességet különböző megnevezés alatt, ve­gyesnek tűnő kisebbségi csoportnak te­kintik. A nemzetközi politikai tényezők nem elemzik a kisebbségi csoportok eset­leges népi azonosságát; ők a statisztikai el­nevezések alapján alkotnak véleményt, te­hát a három különböző nemzetiségi meg­jelölés nem tartozik össze. Szerintük . Napról lapra Lesz egyszer Mircea Snegur, Moldova Köztársaság elnöke, és a megejtett elnökválasztá­sok egyetlen induló jelöltje és győzte­se kijelentette, hogy programjának ke­retében autonómiát szándékozik bizto­sítani a gagauz nemzeti kisebbségnek. Lám, ami az egyik román köztársa­ságban lehetséges, az a másikban szi­gorúan tilos. A politika ugyan sokszor ravasz já­ték, de az önrendelkezési jog elodázha­tatlan része minden demokratikus rendszernek. Lesz Romániának egyszer olyan kormányzata, amely betartja a demokrácia egyszeregyének és ábécé­jének szabályait. SZÁSZ JÁNOS 1992. sector 1. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ január 4—5., szerkesztősége szombat-vasárnap 79776 Bukarest 33. 0 Postacím: Redactia „ Új sorozat ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ, 619—620. szám 79776 Bucure?ti, 33 Piața Presei Libere 1., ■ Szabad Sajtó tér 1., (4 + 4) 8 oldal 1. kerület üzenetrögzítő szolgálatunk ára 15 lej v .'ff B­­a. telefonszáma: 18 03 02 • ■ X . •' Y ■ Telefax: 18 15 62 Jugoszlávia Ha valós lesz a tűzszünet... Tegnap, helyi idő szerint 18.00 órára volt várható a feltétel nélküli tűzszünet életbe lépése Horvátországban. Az erre vonatkozó megállapodás Szarajevóban jött létre csü­törtökön, négy órai tanácskozás után, me­lyet az ENSZ-megbízott, Cyrus Vance irá­nyítása alatt folytattak a horvát nemzeti gárda és a jugoszláv szövetségi hadsereg parancsnokai. Cyrus Vance, köztudottan ötödik köz­vetítői küldetését hajtja végre Jugoszlá­viában, melynek során Slobodan Milosevic szerb elnökkel, Franjo Tudjman horvát el­nökkel és Veliko Kadijevic tábornokkal, szövetségi honvédelmi miniszterrel tár­gyalt az ENSZ-béketervről, s találkozott Alia Izetbegoviccsal, Bosznia-Hercegovina elnökével, akivel a jugoszláv köztársaságok helyzetéről tárgyalt. Missziója eddigi ered­ményeit összegezve, Cyrus Vance kijelen­tette, hogy mind Szerbia, mind Horvát­­ország elfogadta a világszervezet béke­tervét. A Szarajevóban létrejött abszolút tűzszüneti megállapodást az ENSZ-főtitkár különküldötte a béketerv gyakorlatba ül­tetése előjátékának tekinti, ámbár hírügy­nökségi jelentések szerint csütörtökön — éppen a megállapodás megkötése után — a harcok újabb lendületet vettek, tűzerejük megkétszereződött. A horvát erők bom­bázták a Dél-Horvátországban létrehozott Krajina Köztársaság fővárosát, Knint, a szövetségi erők részéről gyalogsági táma­dás érte az Adria-parti Zadar kikötővé. (Folytatása a 2. oldalon)

Next