Romániai Magyar Szó, 1992. március (4. évfolyam, 667-693. szám)
1992-03-07 / 673-674. szám
Mily szép víz az, amelyet be nem szennyeznek Az utóbbi években oly sokat emlegetett Hargita megye egyik legszebb természeti környezettel és kristálytiszta vizű hegyi patakokkal megáldott községe Csíkszépvíz, amely, a Gyimesi hegyek innenső lábánál, a Pogányhavas és a Szellő-hegy Szépvízpatak nevű völgyében keletkezett. A fiatal, laikus utazók, falujárók és turisták nagyobb hányada csak a cenzúrázott, sokszor igen „összecsapott" útikönyvecskékből és a tollforgatók újságcikkeiből, esetleg egy-két folyóirat néprajzi írásaiból tudhatott meg valamit a csíki falvakról. Hogy miként nézett ki egy nem régen „típus" falumonográfiának is előléptetett faluleírás, ízelítőül idézek egy 1974-ben megjelent újságcikkből: „1965-ig nemigen lehet valamit is mondani Szépvíz gazdasági és szellemi életéről. A fenti évben végre «Iljics lámpája is bejutott Szépvíz, Szentmiklós és Borzsova falvak házaiba, míg rá egy évre Gyimesbükk tanulói új iskolába léphettek (kis román nyelvű iskolába). Ugyancsak 1966-ban renoválták a szentmiklósi óvoda épületét... és 1969-ben Gyimesbükk is villanyáramhoz juthatott... 1971-ben megkezdték egy üzlet építését Gyimesbükkön és 1973-ban az ingázó borzsovaiak is egy váróteremhez juthattak (az út mellett egy mérlegház méretű kis helyiség). Tehát váróteremben várhatták a buszokat...“ — írta Csíkszépvízről a főiskolát végzett újságíró-Azok, akik a fenti falvakat nem ismerik, és azokról olyasmiket olvashattak, mint a fentiek, nem is sejthették, hogy a valóságban mi is rejtőzött az adatok mögött. Azt gondolhatták: íme, mennyi mindent tesznek a falvak lakóiért, és mily emberségesen ügyelnek arra, hogy arányosan fejlesszék az ottani településeket... Gegő Elek 1838-ban A moldvai magyar telepesekről c. könyvében így írt Szépvízről és annak környékéről: „Ragyogott a csillagok tábora, balról a háromfejű Hargita, jobbról a Hagy Somlyó törpébb fiával (a Kissomlyóval) és a hét homlokú kopacz Bordás heggyel... Több szendergő falut hátra hagyván, a Fejérkő tekervényes útunkra mint a hajnal világító. Pogány. Szép s.t. havasok csúcsain, hol hajdan Szent László királyunk a kunokkal megütközött, s ahol tiszteletére kápolna épült, romjait ma is láthatni, sőt kocsisom egy nagy kőben lova nyomdokát is mutató ... Délután a sánczban, a Tatros vize kígyózó medrében, a magyar ajkú, de romános öltözetű Lakon (Gyimesközéplokon) kereskedés által felemelkedett (örmények) értünk. Vitéz lovag kapitány Józsa úr kaput nyitván, úti társammal együtt a moldvai földre léptem..." Na, de lássuk csak, hogy Orbán Balázs miként írta le a fentieket 1867-ben: „A Szépvíz felett északra felmagasló Pogányhavasnak falu feletti előfokán kápolna van... Közelében emelkedik azon szikla, amelyben Szent László lovának patkóhelye látható, aki a hont dúló kunoknak egyik csapatját e havasokon szétvervén, azután a szikláról leugratott a völgybe, ahol lovát megitatván, mondta követőinek: Mily szép víz!“ (Ez utóbbi mondatot jegyezzük meg!) V . . . . A közel félezer, Moldovából kiűzött, ezelőtt 250 évvel Csíkszépvízen letelepedést nyert örményekről Orbán Balázs az alábbiakat írta (!): „Szépviz sokadalmakkal és hetivásárokkal bíró falu ... Tér és piaczán több emeletes ház és bolt van... Az élénk kereskedés által felemelkedett (örmények) azon jóléte, hogy csak a földművelés és marhatenyésztéssel foglalkozó ős székely lakosságot a falu főbb utczáiról és piaczárói kiterelték... De ne irigyeljük tőllük, mert ők vendégek nálunk, emellett nem is éltek vissza a haza vendégszeretetével...“ Egy régebbi leírás szerint az ide telepedő örményekről az alábbiakat olvashatjuk: „1742 tavaszán a szépvíziek arra ébredtek, hogy falujuk határában marhabőrből készült sátrak állnak és a körül örmények szorgoskodnak. Beczellyés és Péter Ferenc falubírók azon nyomban lóra ültek és minden kíséret és fegyver nélkül az örmények táborához lovagoltak, ahol Száva Péter örmény vajda és emberei fogadták őket. A vajda kezében egy jókora somfapálca, is volt. Miután meghallgatták az örményeket és megtudták, hogy előzőleg sehol máshol letelepedési engedélyért nem jártak, megígérték, hogy a népgyűlés elé terjesztik kérésüket. A szépvíziek úgy döntöttek, hogy a közel félezer, Moldvából kiűzött örménynek letelepedési engedélyt adnak. A vajda tíz aranyat és családonként öt ezüst húszast ajánlott fel a falu közös perselyében. Most pedig tovább idézem az 1974. április 20-án megjelent újságot, amelyben a Localitati harghitene sorozat egyik cikke A fentiekből láthatjuk: az örmények elköltöztek vagy kihulltak, sokakat Csíkszeredába és más városokba, míg másokat az 1948—50-es években deportáltak, vagy kényszerlakhelyre költöztettek. De egyre fogy az ottani csíki lakosság is. Szépvizen a hajdani Dajbukát házban, amely ma aggmenház, 126 idős ember tartózkodik. Mesélik, hogy a sokat zaklatott és mint kulákot deportált Dajbukát többek között azt mondta az őt vallató elvtársaknak: „Azt kérdik, hogy mi volt az örmény kereskedelem titka? Hát az, hogy mi egy lejért is kezitcsókolomot köszöntünk még a cselédeknek is, ha azok az üzletünkbe beléptek. Ma ezerrel lépek be, és jó hangosan köszönök, de senki sem fogadja a köszönésemet ..." Az 1973-ban kiadott Hargita megye útikönyvének a 21. oldalán az alábbiak tudhatók meg Szépvízről: „4200 lakosú község, régi örmény kereskedőközpont, múlt századi piactérrel. Népi csergeszövéséről is ismeretes. A község őrzi a Moldova és Csík közötti, évszázados kereskedelmi és kulturális kapcsolatok hagyományait. Népi ünnepségekkel párosult hagyomány itt az őszi káposztavágás ...“ Hogy a fenti években már aligha lehetett néhány idős örménnyel és csergekészítővel találkozni, az mellékes volt. S hol van már a hajdani papírvékony levelű szépvízi káposzta? Meg többek között az alábbi „változatban“ adja tovább az irattárban átböngészett, valószínűleg Orbán Balázstól származó, de azt elferdített információkat: „Magyarul a községet Szépvíznek nevezik, ami szép vizet jelent. A helység neve egy legendához fűződik, amely szerint a néhány száz esztendővel ezelőtt erre járt örmények egy csoportját annyira megragadta a táj, de különösen az itteni víz szépsége, hogy azt a helyet Szépvíznek nevezték el.“ (Mármint az erre kóborló örmények.) Tegyük fel, hogy az ateista nevelés a közelmúltban kizárta az olyan szentekkel való foglalkozást, mint az 1068-ban, majd 1086-ban az akkori Cumaniában (Moldovában) és Erdélyben is harcoló, 1192-ben pedig szentté avatott László király, valamint a Moldovából elűzött és 1742-ben, vagyis ezelőtt 250 esztendővel Szépviz lakói által vendégként befogadott örményekről való megemlékezést. De miért kellett az ártatlan örményeket ilyen állengenciákba belekeverni? Különösen, ha őket még Csíkszépvízből is elűzték — na, de nem a csíkiak! Ha csupán csak két évszám demográfiai kimutatását nézzük, láthatjuk, hogy a fenti csíki falvak lélekszáma egyre apad. Például a Benkő Károly 1850-es évi és az 1992. januári számadatok szerint az eltelt 142 év folyamán 239-cel lett kevesebb a kenyérigénylő, az a négy juhesztena-társaság, azzal a néhány ezer juhval, sok száz lóval és csaknem félezer szarvasmarhával, mely a hajdani szépvízi erdei havasokon legelt, és mindennél jobban segítette az ide letelepedést, és nem falukeresztelést kérő örmény marhakereskedőket? ... Aztán következett az úgynevezett „közösbe lépés“, amelyről szabad volt, sőt hazafias kötelesség volt minél többet zengeni. A két világégés után valahogyan még megmaradt néhány lovat és néhány szarvasmarhát is oda kellett adni amazoknak, no meg a havasokat is és a hagyományaikat is, melyekért cserébe „Iljics lámpását“ kaptak, no meg ezer, könyvnek nevezett nyomdai terméket. Igaz, volt ezek között többkilós, igen finom papírosra nyomtatott leltári anyag is. A céltalan élet és főként az egyre nyíltabb gyűlölködés az itteniek acélidegeit is kikezdte. És csak hogy ne szóljanak, vették a vándortarisznyát és mentek. Fent a Pogányhavas tetején mintha a mondabeli lovas állanak. Pedig mindez csak látszat: nincsen ott semmi, hisz ma már lova sincs az itteni embereknek. Némi reményük és életkedvük akad még égis kevés, mert anélkül egyszerűen nincsen élet. CSAPÓ F. SÁNDOR 1850-ben összlak. ebből örmény 1992. 1. összl. ebből örmény Csíkszépvíz 2117 510 17123 Csíkszentmiklós 1178— 1140— Csíkborzsova 601— 696— Bükksoka kb. 100— 205, ebből 129 román, 76 magyar összesen 3996 510 3753 Keresztrejtvény-készítők Milyen legyen figyelmébe a jó rejtvény? 1. A keresztrejtvény célja az ismeretterjesztés és a szórakoztatás. 2. Az ábrában a főnév lehetőleg egyes szám alanyesetben álljon. Hivétel: értékes idézetekből vett főnevek, amelyeket kipontozunk. Pl. Ki mint veti.... úgy alussza álmát MAGYÁT. A névelős főnév lehetőleg kerülendő. 3. Tulajdonnév az érvényes magyar helyesírási szabályok szerint használható. Pl. Szamosz és nem Samos,... Tulajdonnév előtt nem állhat névelő. 4. Igéknél a jelen idejű egyes szám 3. személy a legértékesebb alak. Kivétel a már említett kipontozás. Pl----a konyhára BEFORDULTAM. 5. Melléknév lehetőleg egyes szám alanyesetben álljon. Kivétel a kipontozás (ismert vers, szállóige, közmondás, szólásmondás esetén). Pl...van a rácsos kapu festve a ZÖLDRE. 6. Szerepelhetnek az ábrában — legfeljebb három betűig — határozószók, kötőszók, indulatszók, számnevek, római számok, vegyjelek, közismert rövidítések (pl. KLM , Holland légitársaság), híres emberek nevének kezdőbetűi. Alkalmazhatók még ismert idegen szavak, mint pl. beat, show, rugby stb., ragok, képzők, továbbá utónevek idegen változatai (pl. Karel, John stb.). 7. Kérdés e betűvel a végén (pl. phros-e) nem alkalmazható, két szó pedig csak akkor, ha együtt is használatosak. Pl. FORRALT TEJ, SOK NÉZŐ stb. 8. Ismert idézet bármely része kipontozható, ha logikailag összefügg. Pl. Fegyvert ..., töröknek hatalmát S VITÉZT ÉNEKLEK. De így már nem lehet kipontozni: Fegyvert s vitézt... hatalmát ÉNEKLEK TÖRÖKNEK. 9. Hazai földrajzi nevek közül valamenynyi hegység és folyó alkalmazható. Helységeknél a megkötés annyi, hogy jelentéktelen és apró községből csak egy szerepeljen az ábrában. Minden más hazai földrajzi név (völgy, táj, várrom stb.) szerepelhet, amely említésre érdemes. Idegen földrajzi neveknél község és kisváros csak akkor alkalmazható, ha valamiről nevezetes. Pl. Waterloo, Borogvina stb. 10. A meghatározások a rejtvény fontos, az ábrával egyenrangú részét képezik, azokat gondosan, színvonalasan, tömören és lehetőleg eredeti, érdekes módon kell megfogalmazni. 11. Törekedni kell a hosszú szavak használatára és arra, hogy a meghatározás és a megfejtés együttesen hasznos ismereteket terjesszen. 12. A jassznyelv és a konyhanyelv szavai az ábrában nem szerepelhetnek. Pl. meló, haver, stucni stb. 13 a fősor (idézet) elhelyezésénél annak első része előzze meg az ábrában a többit. A verseket lehetőleg soronként kell megtörni, a prózát pedig vesszőnél. 14. Ha egy, a saroknál átlós irányba húzódó fekete négyzetsor csak a két szélső sorban enged átmenetet, akkor a bal felső sarok esetén a 2. vízszintes sor első szava, jobb alsó sarok esetén az utolsó előtti függőleges sor utolsó szava legalább hatbetűs legyen, és a keletkezett háromszögben fekete négyzet ne álljon. (Lásd az ábrát.) 15. Az ábra minden részéből legalább két út vezessen a többi részhez. 16. Plusz vagy mínusz ékezet alkalmazása tilos (pl. kis rágcsáló, ék.fel. NÉGÉR). A hosszú és rövid magánhangzók között (i és í, o és ó, ö és ő, u és ú, ü és ű) nem kötelező különbséget tenni, mégis a lehetőségek szerint törekedni kell a helyesírás szerinti megoldásra. 17. Egy kb. 17X17 négyzet nagyságú ábrában legfeljebb négy értelmetlen hárombetűs sor állhat. Nem számít értelmetlennek a vegyjelekből, autójelekből, fontos rövidítésekből, római számokból álló hárombetűs sor, de értelmetlennek számít az olyan megoldás mint pl. Belülről kizárt IZÁ, vagy Tégely felet TÉG, ill. ELY. (Aszimmetrikus rejtvényeknél tilos akár egyetlen értelmetlen hárombetűs sort is alkalmazni, itt a szabályok sokkal szigorúbbak.) 18. A fekete négyzetek és a vastagított vonalak száma együttesen nem lehet több az összes négyzet 1/6-ánál. Vastagított vonal azonban csak fősort (idézetet) képező szó elején vagy végén állhat, de ott is csak akkor, ha alkalmazása elkerülhetetlen. 19. Ha a sarokban idézet kanyarodik, akkor az átlósan sarok melletti négyzet, mivel vak betűt képezne, nem lehet fekete. (Lásd az ábrát.) 20. Egy négyzetben kettős betű csak fősornál alkalmazható, de ott is csak akkor, ha ez elkerülhetetlen. Megj. A felsorolt szabályok csakis a szimmetrikus ábrájú keresztrejtvényekre vonatkoznak és nem véglegesek. (Bajai Ernőnek az 1985-ös Füles Évkönyven megjelent szabályai alapján.) Amikor a krokodilus bejött a hálószobába, arra gondoltam: csak semmi túlzás. Nem a krokodilusra értettem, hanem magamra. Mert önkéntelenül a telefon után nyúltam, és riasztani akartam mind a három állományt: a rendőrséget, a tűzoltóságot meg a mentőket. Hát ezt véltem túlzásnak. Én ugyanis európai polgár vagyok, kartéziánus szellemben nevelkedtem, undorodom mindenfajta szélsőségtől, racionálisan gondolkodom, és minden impulzust analízisnek vetek alá. Így hát fejemre húztam a paplant és nekiláttam a szellemi munkának. Először is — szögeztem le — a krokodilus megjelenése a hálószobámban abszurdum, a logikus gondolkodás szerint pedig az abszurd arra való, hogy kizárjuk további okfejtésünkből. Vagyis a krokodilus nincs itt. Ettől a következtetéstől kissé * 161 SLAVOMIR MROZEK EURÓPAI POLGÁR megnyugodva kikukkantottam a paplan a-161, minek folytán még láthattam, hogy a krokodilos a telefonkészülék után a telefonszinórt is lenyelte. Még ha a torkán át a gyomrába nyúlnék is, hogy feltárcsázzam az egyik számot, a vonal már úgyis megszakadt. Elhatároztam, lemegyek a legközelebbi nyilvános telefonfülkébe, hogy értesítsem a hibabejelentőt, rossz a privát telefonom; a hiba elhárítása után feltárcsázhatom az illetékes intézményt is annak érdekében, hogy távolítsák el a krokodilust. Civilizált emberként azonban nem mehettem ki az utcára pizsamában, nadrágom viszont éppen akkor tűnt el a krokodilus torkában. Persze nem ez volt az egyetlen nadrágom. A szerintem túl lassú életszínvonal-növekedés ellenére azért akadt még néhány a szekrényben. Sajnos az, amit fölvenni szándékoztam (ugyanis az illet legjobban az „Yves Saint Laurent“ dzsekimhez) pillanatnyilag nem a szekrényben, hanem a tisztítóban volt. De hová lett a cédula, mellyel bizonyíthatom, hogy én vagyok a nadrág tulajdonosa, hova lett az okmány, mely nélkül nem tudom elhozni a nadrágot a tisztítóból? Nekifogtam, hogy megkeressem a cédulát, kissé sántítottam, mert időközben a krokodilus leharapta a fél lábamat. Nem törődtem a lábammal, mert közben nőttön-nőtt, bennem az idegesség a nadrágom miatt. A krokodilus éppen a másik lábamhoz kapott, amikor rádöbbentem a szörnyű valóságra: ő ette meg a tisztítócédulát, és sohasem látom viszont, a nadrágomat. A puszta két kezemmel fojtottam meg a hüllőt. Elismerem, hogy brutális voltam, mi több, leküzdhetetlen emóció hatása alatt cselekedtem. Ahelyett, hogy az alkotmányos intézményekbe vetettem volna bizalmamat, önhatalmúlag jártam el. De hogy lenyelje a uszítócédulámat? Vannak helyzetek, mikor a civilizáció védelme megköveteli tőlünk, hogy túltegyük magunkat a civilizált normákon. GIMES ROMÁNA fordítása Valahova mindig kell tartozni VENDÉGSÉGBEN TOLNAY KLÁRINÁL Tolnay Klári végül is meghívott bennünket az otthonába. Pontosabban: kénytelen-kelletlen tudomásul vette, hogy a színpadon kívül is érdekes lehet a vele való találkozás. „— Nincsenek titkaim, jöjjenek“ — mondta végül megadóan a telefonba... Az Új Magyar Hírek című havi képes magazinban Szőke Sándor tollából napvilágot látott írást az alábbiakban rövidítve vesszük át. Tapossuk a lépcsőt a belvárosi bérházban. A lift nem működik, fentről, a harmadik emeletről megszólal egy biztató hang: — Egy kis edzés nem árt, iparkodjanak csak. Nincs házmester bácsi. Persze, hogy Tolnay Klári áll a lépcsőházban. — Hogyan szólíthatom, művésznő? — Jópofa maga, hiszen már meg is szólított. De mondja csak, hogy Klárika. Mindenki így hív. — Igazából Rózsi a neve? — Igen, az. De nem kell ezt okvetlenül emlegetni. Nem szerettem soha, és amint színésznő lettem — úgy Krisztus előtt 500- ban —, a Klári nevet választottam. Hellyel kínál a hallban, a szerény, de roppant ízléses kis otthonban... — De várjanak egy kicsit, vagy jöjjenek ki a konyhába, mert odaég a lecsóm ... Kisietünk a konyhába. — Mit szeret főzni? — kérdem. — Ami hamar megvan. Az a jó benne, hogy nem vagyok köteles csinálni, csak akkor kuktáskodom, amikor kedvem van. A főzés tudománya is családi örökség. Édesanyám jól ismerte a palóc konyhát, én is s a lányom is. Zsuzsika. Látja, hogy meglepett, hozzáteszi: a Zsuzsika Bécsben él, az osztrák rádió és televízió szórakoztató osztályának vezetője. A férje vezető operatőr, és az első házasságából van egy kislánya, őt nevelgetik. Most voltamnáluk két hétig, de inkább ők jönnek sokat Pestre, mert csinálják ezeket a barátkozós, sógor-koma filmeket. Zsuzsit küldik mindig tárgyalni, szervezkedni, így ő sokat van itthon... A szobában aztán megnézhetjük a családi albumot, benne Zsuzsikát, a mamát, a papát és a bátyust: — Szegény jó bátyám nemrég halt meg. Már csak a lányom van nekem ... — Mindig itt élt, a Belvárosban? Végre jóízűt kacag: — A fenét. Először is az isten háta mögötti Mohován születtem, Nógrádban. Még ezer lakosa sem volt akkoriban a palóc falunak. Vidéken is nevelkedtem, kereskedelmi érettségivel jöttem fel Pestre a rokonokhoz, világot látni. — Kereskedelmi pályára készült? — Nem! Apácának. De nem akármilyennek, hanem missziós apácának. Lepratelepre menni, segíteni a betegeken vagy nevelni a néger gyerekeket. Olyan érzés mozgott bennem, ami az emberekkel, a közönséggel kapcsolatos. — És akkor elcsábították a színházba ... — Egyáltalán nem csábítottak. Akkor még húszéves sem voltam — először láttam színházat. És láttam azt is, hogyan hat az emberekre, hogyan lehet elérni, hogy most nevetni fognak, sírni fognak. És titokban elmentem jelentkezni a filmgyárba statisztálni. A RÁTÓTI LEGÉNYEK — Így kezdődött. És akkor a lányok, akikkel együtt statisztáltam mondták, hogy a Vígszínházban fiatal lányt keresnek egy szerepre. Már végignézték a főiskolásokat, senki sem felelt meg. Noszogattak, hogy menjek el jelentkezni. Mondtam: gyerekek, ez nem olyan, mintha Hollywoodban élnénk, és csak énrám várnak. Hogy képzelitek ezt? De erőszakkal elcipeltek. — Jób Dániel, a híres igazgató, meg Hegedűs Tibor, a főrendező ült a nézőtéren, minket meg lökdöstek be a színpadra egyenként. Egyikünk szavalt, a másik énekelt és így tovább. „Gyerünk, gyerünk, mozgás!“ — sürgettek. — Végül engem is belöktek. Semmit nem tudtam. Ott álltam, mint szamár a hegytetőn. A sötét nézőtérről hallottam, hogy kiabál a Jób: — Add már elő, amit tudsz! Nem érünk rá! — Mit adjak elő? — kérdeztem. — Mit tudsz? — kérdezte. — Gépelni, könyvelni, gyorsírni — hadartam. Erre elkezdett röhögni, felkiáltott: — Jó humorod van! — Nem humorból mondtam én ezt, kérem, tényleg nem tudok semmi mást — rebegtem —, kereskedelmiben érettségiztem. — Honnan jöttél? — Nógrádból. A kiejtésemen is lehetett érezni, palócosan beszéltem. — Hát akkor„ egy parasztnótát csak tudsz?! Akkor énekeltem először, kíséret nélkül, hogy: „A rátóti legények, libát loptak szegények...“ Borzasztó. És ennek az embernek szeme volt, ezt mondta: balra! A húsz lány közül vagy hárman álltunk, balra. A többit jobbra rúgták ki. Attól kezdve ott voltam, a Vígszínházban. Ez volt az én színiskolám. A próbákon a leghátsó sorban kuporogtunk hárman, a három kiválasztott kislány, és figyeltük a próbát, mindennap 10-től 2-ig. Hogyan csinálják a nagyok? Ellesni a legnagyobb színészek legbensőbb pillanatait. Rajnai Gáborét, Tóth Sándorét, Somlai Arthúrét, Jávor Pálét. Óriási társulat volt a Vígben akkor. Darvas Lilitől tanultam a legtöbbet. Ha négy évig kijártam volna a főiskolát, akkor sem tanultam volna ennyit, mint ott, azokon a próbákon. Közben szívja a cigarettákat. — Hányat szív el egy nap? — Negyvenet — mondja kis bűntudattal, de folytatja is. — Minden fátum. Ez is benne van a sorsomban. — Az is, hogy itt lakik, a város szívében? Nem volt olyan vágya, hogy kiköltözzön a hegyekbe? — Egy időben igen. Akkor még élt az édesanyám, és ő nem akart innen elmozdulni. Úgyhogy maradtam. Ez az otthon volt ám nagyobb is, de 1957-ben elvették a mellettünk lévő részt, amikor Darvas Ivánt letartóztatták. Innen jártam a gyűjtőbe látogatni. Szóval, minden emlék ide köt. Zsuzsikát is itt neveltük. Ezt a lakást 1945 után utalták ki, mert a budai villánkat összelövöldözték a katyusák. Budán rettenetes ostrom volt. Ültünk a kazánházban, és a fejünk fölött szétlőtték a villát. A színésznő szellemessége magával ragadó, sziporkázik, ahogy a mostani életéről faggatom: — Először is játszom. Nagyon jó darabban, a Madách Kamarában Ernest Thompson Aranytó című játékában Ethelt. Ez a darab a szeretetről, a megértésről szól. A mély és igaz emberi kapcsolatokról. Nekem az ilyen emberközelibb szerepek valók. A nagy, patetikus színjátszás ki is maradt az életemből. — Például Shakespeare? — Nem nekem való. Nincs bennem olyan pátosz, ami ilyen nagy, klasszikus darabhoz szükséges. Ezekhez tudni kell a ritmust mondani. — És Júlia? — Igen, de ne felejtse el, hogy ki ! Rómeó! Darvas Iván meg Ladányirene! Meg Bárdy Gyuri is. Így nem kan Júliázni. — Gertrud. Hamlet anyja? — Az egy tévedés. — Rádió? Tévé? Szinkron? — Most már megengedhetem magának, hogy azt játszam, amit akarok. Ne vagyok kötelezhető semmire. — Szinkronban, rádióban elég sok lehet hallani. — Szinkronizálni nagyon szeretek, diózni ritkábban. Már azért kifelé hadók. Egyszóval, élni kell. Sokáig kell ívni élni. Ez a színművészet egyik titka. Ni Fedák Sári is megmondta. A színpad azért nem hagyom abba, mert ott nem héz hazudni. Mi, színészek csak a szerepen vagyunk kitárulkozóak. A színpad kívül mindent utálok, ami a színészel összefügg.. . De csak a színpadon kív mert azt imádom. — A tévét sem nézi? — Ritkán. Inkább nyelvgyakorlás és jóból, s a külföldi állomásokat. Rájötte hogy az idült tévézés modern népbeteség. Csak bámulja az ember, még a szetjelet is. A rádió az más. Ha szól, alatt tudok kötni, vagy főzni, jönni-ment tenni-venni a lakásban. — Baráti köre? — Nincs. Jobban érzem magam egy dal, a könyvek között. Fordítok is, szí darabokat. Ha könyvek vannak, ha két munka van, ha pasziánszkártya és kérész rejtvény van, akkor egyedül is meg leh lenni. — Se egy kutyus, egy cica? — Az inkább a férfiakra jellemző. Nhezebben bírják a magányt. Rögtön menősülnek, vagy vesznek egy kutyát... HIT ÉS FÁTUM — Érdemes magyarnak lenni? — Ez nem érdemesség kérdése. Ez fitom. Nem ok nélkül születik bele az ember egy nemzetbe, egy hazába, egy családba. Ez nem véletlen. Hit is kell e még a tartás mögé. Valamiben hinni kell. É abban hiszek, hogy semmi nem véletlen Ezek sorskérdések. Ha az ember hisi egészen másképp áll szemben az élette a problémáival és mindennel a világon. az a legnagyobb baj, hogy az emberekne nincs hitük. Mindegy, hogy kiben vag miben hiszünk, Istenben vagy másban, lényeg: valami hitünk legyen... A ma fiatalokat úgy nevelték, hogy semmiben sem hisznek. Lógnak a szeren, ahogy Karinthy írta. Ezek a mai fiatalok abban bizonyos materialista, istentagadó, meg mindent tagadó időben nevelkedtek. Csak a pártban volt szabad hinni, semmi másban. Most a párt sincs, az eszme megbukott, itt maradtak a gyerekek, akiknél semmilyen hitük nincsen. Se szülőkben se Istenben, se vallásban, semmiben, így hát bandákba tömörülnek, gyilkolnak, lopnak, csalnak, szipóznak, diszkóznak, olyat hangosan, hogy a dobhártyájuk is szétreped, mert akkor elfelejtenek mindent És összekapaszkodnak, mert csak együtt csakis együtt rázzák. Ez lelkiállapot. És ez nem a magyarságé, ez európai. Európáé. — És mire gondol, ha azt mondom, e világban szétszórt magyarok? — Akkor arra gondolok, hogy a világban szétszórt zsidók, írek, örmények. Ebbe nem nagyon tudok beleszólni. Innen, Magyarországról, magyar szívből nézve az ember persze azt szeretné, hogy egy amerikai magyar család tartsa meg a magyarságát. De hát azoknak a gyermekei már amerikaiak. Hiába hajtogatják a szülők, hogy te magyar vagy. A gyerek már nem érzi. Közben töri a magyar nyelvet, vagy már nem is töri. Onnan nézve jobb, ha elfelejtjük a magyarságot, bár ezt talán nem volna szabad mondanom. De ez a véres valóság! Tudniillik, máskülönben nem tudnak beilleszkedni hazájukba. Akkor pedig sem ide, sem oda nem tartoznak. Pedig valahova mindig kell tartozni... (Új Magyar Hírek) VICCTURMIX VÉLEMÉNYELTÉRÍTÉS BERUHÁZÁS — Mama! Tegnap este hallottam, hogy a papa azt mondta: nincs még egy olyan nő a földön, mint Te. — Tényleg ezt mondta? Óh, a drága! — De aztán hozzátette, hogy az emberiség legnagyobb szerencséjére. — Óh, a dög! ISMERI A DÖRGÉST — Fiatalember, nem sül le a bőr a képéről, hogy itt terpeszkedik a busz ülésén, amikor ez a szegény, nyolcvanéves néni áll maga mellett?! :— Nyolcvanévesnek tetszik lenni? — Annyi bizony, fiam. Már be is töltöttem. — Elnézést. De tudja, hogy nem néz ki huszonötnél többnek? NYOMÓS OK McTarish, a skót bemegy az elöljáróságra. — Uram — mondja a tisztviselőnek —, szeretném megváltoztatni a nevemet. Sokat kell fizetni érte? — Óh, dehogy. Az eljárás teljesen díjmentes. De megkérdezhetem, miért akar nevet változtatni? — Hát, szóval, a minap az utcán találtam egy kis dobozt, benne 200 névjegykártyával, McIntosh néven. És nekem nincs névjegyem. AZ ÜZLET MÁS Skót sírfelirat: „Itt nyugszik John McTarish, akinek szomorú özvegye továbbra is bérbe adja a teniszpályát a High Streeten. Nyitva naponta 9 és 19 óra között.“ FONTOS ÉRV — Úgy hallottam, hogy végre Pierre is megnősül. Mégiscsak lángra lobbant a szíve. — Ugyan tö a magányt, a hölgy a szegénységet unja. SZEMPONT Mit olvasol, kisfiam? — Az emberiség története című könyvet. — És ez már ilyen korban érdekel téged? — Igen. Mert tudni akarom, hogyan végződik. — Egy meleg kabátkát kérnék az én kis pincsimnek — mondja egy hölgy a kutyakellékeket árusító üzletben. — A magassága kábé 30, a hossza 40, a mellbősége lehet úgy... — Asszonyom — vág közbe az eladó —, nem lenne egyszerűbb, ha behozná a kutyust? — Óh, nem. Szó sem lehet róla. Meglepetésnek szánom. DOPPING A kies tájon egy turista igyekszik az állomás felé a kanyargós úton. Minthogy késésben van, a gazdához fordul. — Bátyám, megengedné, hogy átvágjak a réten? Akkor biztosan elérném az ötötvenes vonatot. — Hát persze, menjen csak nyugodtan. Mivel a bikám is a réten van, talán még az öthuszast is eléri. JÓ SZÓ Meghalt a város legrosszabbnak mondott embere. A temetőben senki sem búcsúztatja, ezért aztán valaki megszólal: — Hát nincs senki, aki valami jót mondana a halottról? A borbély kér szót. — Én szoktam borotválni... Jó bőre volt. MEGOLDÁS A francia kisváros polgármestere rokonságának számos tagját ültette különböző állásokba, hivatalokba. Az egyikük tilosban parkolt és a rendőr megbírságolta. A fontos rokon bemegy a rendőrségre és felháborodva tiltakozik: — Maguk nem tudják, hogy ki vagyok, de majd hamarosan meg fogják tudni! A rendőrtiszt szemrebbenés nélkül hallgatja, majd a polgármesteri hivatalt tárcsázza. — Küldjék a kapitányságra a polgármester urat, mert itt van egy rokona és nem tudja a nevét. ÁLLATBARÁT — Hallom, vegetáriánus lettél. Ugyan, mi vitt rá, hiszen mindig úgy oda voltál a zsíros falatokért? — Állatbarát lettem. — És arra nem gondolsz, hogy amikor eszel, tulajdonképpen előlük falod fel a zöldséget? PÁSZTORTÜZEK FÉNYE (Folytatás a b. oldalról) sók itthon, de legerősebb, legtöbbet bíró és legkevésbé igényes igavonónknak.“ Az ingerültség drámai hangnembe csap át, amikor a székelyek állítólagos nomád természetének vádjára válaszol: az áramlás, folytonos vándorlás nem székely jellemvonás, hanem a nincstelenség okozata, és példának a Bukarestben nyomorgó, anyagiakban, erkölcsiekben süllyedező, gazdátlan székelyeket hozza fel, és hozzáteszi: „A kivert kutya hasonlata semmi az idegen portára sodródott székely állapotához képest.“ Ezután fölidézi a Cs. Szabó ajánlotta erdélyi „iparövbe“ vetődött székelyek valamivel szerencsésebb, mégis szintén „örömtelen proletáréletét“ élő székelyek sorsát, hogy végül kijelölje a szerinte eszményi kivezető utat: Udvarhelyt átalakítani egyetlen nagy kézműipari központtá, amely feldolgozza a Székelyföld fáját, gyapjúját, ipari növényeit, irányítaná korszerű állattenyésztését. „Második Skóciát lehetne csinálni a Székelyföldből“ — összegezi álláspontját Szentimrei, és sürgeti, hogy végre a „Daniba vicceket és góbéságokat“ szorítsák az őket megillető mederbe, mert „a góbévicc fája miatt nem látjuk a székely embererdőt“, ezért nézi Cs. Szabó László is parádésnak az igást. Cs. Szabó László féloldal terjedelmű, nagyvonalú válasza zárja a lapszám Disputa rovatát. Már a címe is sokatmondó: Vita helyett köszönet. Nem akar vitatkozni, amit így magyaráz: „Két fő dologban egyetértünk. Abban, hogy szeretjük a székelyt, s hogy a székelyt sokszor és sokan bántották.“ Amiben pedig eltér a véleményük, arra kevés a Magyar Csillag terjedelme, de azt megjegyzi, hogy Szentimrei kézműipari „gazdasági ellenjavallatát“ egyszerűen poétái képzelet szülte tündérálomnak tartja, majd ezzel fejezi be válaszát: „Az én megoldásom áll közelebb a keserű valósághoz, azzal a különbséggel hogy sokkal szebb, mint a mai valóság.“ Mi lett a sorsa a Magyar Csillagnak? Két és fél évig állta a sarat, hogy ne engedje be lapjaira a kor uralkodó eszméit. Vas István erre így emlékezik a bevezetőben idézett interjúban: „A szakadék szélén haladt dicsőségesen, ameddig bele nem zuhant a mélységbe. Ám ehhez az kellett, hogy 1944. március 19-én a németek megszállják Magyarországot. Az április 1-jei szám még kijött, azt még nem tudták lefogni, de az április 15-i már nem láthatott napvilágot.“