Romániai Magyar Szó, 1992. június (4. évfolyam, 744-768. szám)
1992-06-02 / 744. szám
Mi A KÉPVISELŐHÁZBAN lesz velünk Ki gondolta volna, hogy Zonda Attilának a parlamenti hét utolsó óráiban — az RMDSZ képviselőházi csoportja nevében — tett javaslata végül is a politikai és gazdasági barométer szerepét fogja majd betölteni, újabb megmérettetésre indítja a honatyákat, politikai alakulatokat? Hogy a hozzászólásokból olyan újabb nyomasztó, majdhogynem drámai helyzetkép kerekedik, amilyenre legrosszabb sejtelmeink közepette sem számítottunk. Zonda Attila képviselő úr azt javasolta: hosszabbítsák meg a munkahetet, dolgozzanak pénteken, szombaton, ha szükséges, vasárnap is, fejezzék be a két választási törvényt, hogy még júliusban sor kerülhessen a választásokra. Mint kifejtette, ez az utolsó esély arra, hogy a választásokat a társadalom számára alkalmas időben megtarthassuk. Meggyőződését fejezte ki, hogy azok, akik valóban őszintén óhajtják, hogy a választásokra legkésőbb júliusban sor kerüljön, szavazatukkal támogatni fogják javaslatát. De a teremben akkor már oly kevesen voltak, hogy nem jött össze a szükséges többség. De az ezt követő hozzászólások, mégis a fölvetett érdemi javaslat mellett álltak ki: a választások mielőbbi megtartását szorgalmazták. Természetesen, kiser a maga képére és hasonlatosságára formált politikai „színezetben". Azt csak éppen megemlítjük, hogy Augustin Botis, miután a javaslatot valamiféle földöntúli mesterkedésnek minősítette és gúnyosan utalt arra, hogy az RMDSZ mily igazán szereti ezt a hazát és mennyire foglalkoztatják annak gondjai, mondhatnék, vérig sértette a választás mellé álló erőket, olcsó és antidemokratikus mesterkedésről beszélt. Méltó válaszban részesült Valeriu Butulescu frontos képviselő részéről, aki miután elmondotta: ahhoz, hogy erkölcsi leckét tartsál, előbb magadnak kell morálisnak lenned, röpke politikai és főként gazdasági helyzetképet festett. Szólt arról, hogy a Front tulajdonképpen a kettészakadással saját ellenzékét teremtette meg. A mostani formában, a parlamenti életben aligha jutnak eredményre. Ezért, föltétlenül új testületre van szükség. Ezt belátta mindkét Front-szárny, köztük kompra újkenyérig e misszum született, amelynek lényege: tartsák meg a választásokat még júliusban. Ennek legfőbb indoka gazdasági jellegű gond: a kormány jelezte, hogy búzatartalékaink kiapadóban. Aligha lesz elég a kenyérre június végéig, tette hozzá később Cazimir Ionescu képviselő. Butulescu úr még azt is elmondotta, hogy valutatartalékaink hasonló siralmas helyzetet mutatnak, vásárolni sincs miből. A külföldi kölcsön, a helyzet rendezésének egyetlen útja, korrekt, időben közeli választások megtartása. A tizenkettedik órában járunk, ha nem alakul idejében meg egy külföld szemében hiteles kormány — végveszély fenyeget. Ioan Bogdan közgazdász, egyetemi tanár, a Képviselőház pénzügyi állandó bizottságának elnöke is hozzászólásában gazdasági katasztrófáról beszélt, arról, hogy ilyen tekintetben mély szakadékba jutottunk. Ebből immár csak külföldi segítséggel juthatunk ki. Volt, aki ezúttal is csak politikai délibábok után kapkodott. És olyan is, aki a választások igenlésében némely politikai erők részéről obstrukciót vélt fölfedezni. Azt mondotta a Nemzeti Egységpárt képviselője: előttük világos, itt némelyek arra törekednek, hogy csupán a parlamenti választásokat tartsák meg, az elnökválasztásokat pedig elmanipulálják. Bár valamennyi hozzászóló kifejtette, szükség esetén, a szimultán választásokat tekintve is hajlandók kompromisszumra, az RNEP képviselője továbbra is élt a gyanúperrel. A Liberális Párt Fiatal Szárnyának képviselője, Calin Tariceanu nem rejtette véka alá abbeli véleményét, hogy itt sokan azért húzzák az időt, hogy minél tovább képviselők maradhassanak. Mert, ők csupán hamis demokráciára képesek. És mivel a Házelnök nem tudta magát türtőztetni és kilépve a tisztség ráosztotta szerepből, rászólt: — Ne tartson itt leckét, Tariceanu úr kérlelhetetlenül kimondotta: — Elnök úr, önnek és társainak is immár kell hogy legyen bátorságuk a visszavonuláshoz. A volt szocialistáknak el kell hagyniuk a politikai küzdőteret. BÉRES KATALIN I 1992. június 2. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar Szó • ERDŐLÁTÁSBÓL JELES Lapunkban is megjelent az a felhívás, amelyben a magyarországi Országos Erdészeti Egyesület Így látom az erdőt címmel pályázatot hirdetett. A szervezők sem számítottak ilyen visszhangra: a várt kb. 1000 pályamű helyett több mint ötezret küldtek be az Erdészeti Lapok szerkesztőségébe. Míg a pályázat zsűrije igyekezett kiválogatni a díjra érdemes alkotásokat, a szervezők megteremtették annak lehetőségét, hogy a beígért 30 fődíj — egyhetes táborozás — helyett száz diáknak adjanak arra lehetőséget. Végül is az előválogatás után a sors döntötte el, kik utaznak a nyáron törökszentmiklósra a „reményteljes erdészcsemeték“ táborába. A nyertesek között van egy sepsiszentgyörgyi, egy parajdi, 16 székelyudvarhelyi, egy székelykeresztúri, 2 Csíkszeredai, valamint egy-egy gyimesközéploki, marosvásárhelyi, szászrégeni és tusnádi tanuló. (Birtok) . A falu határában halott embert találtak. Ott feküdt a réti ösvény mellett a Gyerkó nagy cserfája alatt a fűben. Idegen, ki tudja, hovavaló tekergő, vándorféle lehetett. Írás nem volt nála, a nevét nem lehetett megállapítani, a gúnyája nem mondott semmit, csak annyit, hogy szegény ember lehetett, ki mezítláb rótta az országutat. Gyerkó maga találta meg, mikor hamalosan nekifogott, hogy a füvet lekaszálja a tagon. — Hé atyafi! — kiáltott rá. — Ki az Isten engedte meg, hogy összegyúrja a füvet? Eltakarodjék, amíg jó dolga van! Az ember nem mozdult. Gyerkó mérgében kaszával ment rá, és akkor látta, hogy már meg van meredve, a szeme fel van akadva, szája lefittyenve, arca sárga és megütötte a karmat, féllába pedig úgy dermedt meg, ahogy kínjában, vagy álmában felhúzta. — No ez csinált nekem elég bajt! — döbbent meg. Tudta, hogy kijön a komisszió, a csudájára kigyűl a falu, öszszegázolják a füvet, őt is kihallgatják, s ebben a nehéz világban a falunak kell eltemettetnie. Mi a fenének kellett éppen itt megmutálnia! Sokat nem teketóriázott, hanem karjaiba kapta a halottat, szépen átvitte a patakon a szomszéd falu határába, amelyik éppen a patakon túl kezdődött. — Lássa Mátéfalva, hogy mit csinál vele! Most úgyis a rományoké a világ ... Hátha hozzák tartozik. Mátéfalva ugyanis tiszta román község. — No ezt jól eligazítottam! — kacagott magában Gyerkó, s hozzáfogott a kaszáláshoz. Vágott egy rendet, s mikor a végére ért, felvett egy marék füvet, végigtörülte a kaszát, de a szeme csak ott járt a túlsó parton. Valami odahúzta a halotthoz és nem érezte jól magát. Valami nem volt rendben a bensejében. Valami borzongatta. Ahova csak nézett, mindenütt a halottat látta kiterítve maga előtt olyan valóságosan, hogy kétszer is vissza kellett rántania a kaszát, nehogy belevágjon a holttestbe, így ködös szemmel valahogy végigkírálódott még két rendet és felegyenesedett, hogy kaszát fenjen. A fénkő azonban akkorát csattant az acélon, hogy ijedten rezzent össze tőle és nem merte tovább tenni a kaszát. — Nem kellett volna a halotthoz nyúlnom — mormogta — ott egye a fene a füvet! Mereven átnézett a patakon. A halott arca szembe nézett vele. Hirtelen lekapta a sapkáját, hogy megtisztelje vele az emlékét. Ettől kissé megkönynyebült. — Vájjon ki lehet? — jutott eszébe. — Hátha felesége, gyermekei voltak, akik — ki tudja hol — aggódva várják vissza. Szegény ember, akárki! — esett meg a szíve rajta. Hiába áltatta azonban magát részvéttel, meghatottsággal, sehogy se bírt megnyugodni. — Hátha romány? — vigasztalta magát. — Ott hadd üljön! Sokat szenvedett a románoktól, mikor bejöttek, de a fajgyűlölet se segített rajta. — Romány? — morfondírozott. — NYÍRŐ JÓZSEF: ERDÉLY Hát osztán! Akármiféle, de ember. Szegény ember. Látszik rajta, hogy sokat szenvedett az életben ... S azonkívül halott. Rosszallólag megcsóválta a fejét. — Nem vagy tisztességes ember, Gyerkó, mert kihajítottad a fededről... Nem volt eljárás! Nem! Letette a kaszát: — Lesz, ami lesz, — és átment a halott emberhez, akinek testére már ráhullott a kelő nap fénye és a harmat színesen párállott az arcáról. — Jere vissza, földi! — szólt rá mosolyogva és ismét felvette a földről, óvatosan átgázolt a patakon, s szépen letette a régi helyére a cserfa alá. — Maradj itt, ha már idejöttél meghalni ! A halott is mintha nyugodtabban feküdt volna a cserfa alatt. — Úgy no! — nyugodott meg Gyerkó és egyszerre elmúlt a szorongása. Most már nem reszketett a keze a kaszán. A halott körül levágta a füvet lódarabon, csak éppen a test körül nyílott virágokat hagyta meg ravatalnak. Ha jönnek, hát így kárt nem tesznek a fűben. — Jelenteni kéne az elöljáróságnak! — jutott eszébe. Szerencsére az esztenáról akkor jött Juan, a pakulár, annak megmutatta a halottat, s üzent a jegyzőnek. — Erről is levettem a gondomat! — nézett a pakulár után, s elővette a tarisznyáját, hogy falatozzék. Csak úgy állva kézbe vette a decis üveget, s a halott felé billentette: — No, Isten nyugtasson! Semmi sincs olyan jó, mint egy korty pálinka éhomra, s utána szalonna, kinyér. — Megkínálnálak — szólott oda ismét a halottnak, mikor a kenyérből egy sarkolatot lekanyarított, — de már neked efféle nem kell több az életben. Te már megnyugodtál... Meg... Jobb is így!___ Cseppet sem sietett a falatozással. Minek? Van idő elég estig. Hosszú a nap, eleget lehet dolgozni estig. Nézte a füvet és meg volt elégedve vele. Jó rend esik, s ha az Isten az időt megtartja, olyan fájni széna lesz, hogy az ember is megehetné. Frustok után kényelmesen megpihent. A halotthoz is egészen hozzászokott. — Mindjárt jönnek! — biztatta. — Juan eddig beért a faluba. Tudja a fene miért, de nem tudta megállni, hogy ne beszélgessen vele, így hozza a tisztesség magával. Hogy halott? Hát osztán? Ember az addig, míg el nem temetik. Csak a lélek hagyta el, ha ugyan elhagyta, mert efféléről sok mindenfélét hall az ember. A mező ezalatt teljesen felébredt. A madarak már szökdöstek az ágakon, a pillangók, bogarak is pilinkéztek a levegőben, s a hangyák is elindultak terhes útjaikra. Egy-kettő a halott arcán is átmászott, mások megállapodtak a tátott száj szakadékánál. — Ne bántsátok legalább ti! — vállotta le szelíden a testről Gyerkó. A nap is odasütött. — Valamivel be kéne takarni! — gondolta Gyerkó, de nem volt mivel. Ezen azonban nem volt nehéz segíteni. A patak martjáról leszakított egy keserűlapot, s befedte vele a halott szemeit. Aztán újból munkához látott. (Folytatjuk) Hogyan látják Temesváron az újabb Stolojan-programot? (Folytatás az 1. oldalról) lépés szükséges lenne ahhoz, hogy ez hatékony legyen. Ki kellene küszöbölni a hátralékokat, a tartozásokat, azokat a gazdaságii veszteségeket, amelyek már nem téríthetőek meg. Mi a PSZP-től azt javasoltuk, hogy hozzon létre a kormány egy — a privatizációs alapokat kezelőhöz hasonló — hivatalt, amit aktívumok eladásával táplálhat. A kormánynak mindenképpen fel kellene számolnia ezeket a hiányokat. Nem lehet folytatni az építkezést egy ilyen ingoványos talajon. Ezek a hátralékok januárban 1800 milliárd lejes pénzügyi blokázshoz vezettek, majdnem egy egész év termelését blokálták le. E hátralékok miatt egyáltalán nem működik a gazdaság, csupán a pénzügyi befecskendezések oldják fel ideig-óráig a blokázsokat. A kormány erre vonatkozóan a veszteséges vállalatok bezárását javasolta, ami azáltal jönne létre, hogy követelné a tartozásokat: amelyik gyár fizetésképtelen, az kénytelen volna csődöt jelenteni. — Ez esetben jönnek a szociális gondok ... — Azok mindenképpen jönnek, mert olyan vállalatok is vannak, melyek nem veszteségesek, de megrendelések hiányában kell bezárniuk kapuikat. Gyakorlatilag úgy becsülik, hogy szeptemberre már másfél millió munkanélküli lesz, ami a dolgozók ötödrészét jelenti. — Nincsen egy törésvonal a novemberi program és a mostani között? — A reformnak, szerencsétlenségére nem volt racionális jellege. Egyes lépéseket nem a jövő számára gondoltak ki, hanem egy pillanatnyi helyzetre, hogy a gazdaságot a krízisből kibillentsék. Akkor megpróbáltak valamit, ami nem sikerült, most másvalamivel próbálkoznak. Egy másik lépés az élelmiszerárak támogatásának a részleges megvonása. Liberális szemmel nézve ezt is értékelni kell, mert azt jelenti, hogy az állam lassan-lassan kivonul a gazdaságból. A jelen pillanatban ugyanis a bruttó termelésből 40% az állami költségvetésbe megy. Ezzel lényegében az állam a szegénységet szubvencionálja, de semmi sem jut belőle fejlesztésre. A kulmináns pillanat: az ördögi kör megtörése, amitől a krízis ugyan erősödik, de valóban piacgazdaság lesz. Most úgy tűnik, hogy ezt a pillanatot a kormány nem tudja a mandátumának a végén túlnyomni. Politikai szinten ez katasztrófa a kormányzó pártra és az elnökre nézve. Egy normális gazdaságban ez kizárólag gazdasági kérdés, nálunk azonban politikai. Mert ha a kormány vállalja a csődeljárást a nagyvállalatok esetében, melyek többnyire állami vállalatok, az tömény munkanélküliséghez vezet. A munkásosztály pedig könynyen manipulálható. Ez egy olyan rizikó, amit meglehet, hogy a jelenlegi vezetés nem vállal, és tovább halogatják a kemény lépéseket. A sokkterápia szót már többször emlegették, de az igazi sokk még nem jött. Az igazi sokk Ez a kormányprogram, hogyha be fogják tartani. Annyi biztos, hogy a Stolojan-kormánynak van egy bizonyos szavahihetősége, mert hatalomrajutása óta a pénzállomány alacsonyabb ütemben nőtt, mint a termelés üteme. A hosszú tárgyalássorozat a szakszervezetekkel lényegében erre ment ki. Ő nem tett egyebet, csak tárgyalt és tárgyalt a szakszervezetekkel, közben vigyázott, hogy a tárgyalások alatt ne alkalmazzon túlzottan kemény lépéseket, és várta, hogy stabilizálódjanak az árak, hogy meg lehessen állapítani valamilyen indexálási arányt. Ez az arány 0,5 az áremelkedéshez viszonyítva, tehát a fizetés csak feleannyira nő, mint az árak. De a sokk még csak ezután következik. 2. SOÓS VILMOS a Kisvállalkozók Temes megyei Konföderációjának elnöke: — Milyen következményei lehetnek a kormányprogramnak kisvállalkozókra nézve? — Erre a lépésre szükség volt, csak éppen másfél évet késett. Egyelőre nagyon nehéz felmérni a következményeket. Látszólag nem is a kisvállalkozókat, hanem a mindennapi életet fogja a leginkább érinteni. A 80—90%-ot is elérő kamatláb ugyanis — ha figyelembe vesszük, hogy az infláció is majdnem ugyanakkora — nem is annyira óriási, ám azt fogja eredményezni, hogy a közeljövőben a kisvállalkozók nehezebben tudnak fejlődni, hiszen az egyetlen fejlesztési lehetőség pillanatnyilag egy banktól vagy a CEC-től felvett kölcsön. Ugyanakkor lévén, hogy csökken az általános jövedelem, csökken a vásárlási lehetőség és csökken az áruforgalom is. A lej leértékelése elméletileg fel kellene hogy dobja a külkereskedelmet, de ahogy az már nálunk szokásos, ahogy egy új törvény jön, abban a pillanatban megugranak az árak és a román áru előállítási értéke továbbra sem engedi meg, hogy külföldön értékesíthető legyen. — Elhangzott az is, hogy a hitelkamatok megemelésére azért is szükség volt, mert a hitelek lényegében a tőkét helyettesítették. Hogyan vélekedik e kijelentésről? — Ez így van, de így is kell hogy legyen. Minden normális országban egy vállalkozó kölcsönpénzzel indul. Nálunk az embereknek nem is lehetett indulótőkéjük, csak az egészen kivételes helyzetben lévőknek. Akinek volt, az nem tartozik a kisvállalkozók közé. — Várható következmény, hogy egy sor kisvállalkozó csődöt jelent? — Már e program meghirdetése előtt elindult a csődfolyamat, de ha ezt betartják, akkor nem a kisvállalkozók, hanem a mamutvállalatok fognak először csődbe jutni, és ez csak jót tesz. Igaz ugyan, hogy szociális problémák fognak jelentkezni, de ez egészen normális egy ilyen korszakban. Pillanatnyilag 550—600 ezer munkanélküli van. Számuk jóval magasabb lenne, de az államii szektorból elbocsátott másfél millió alkalmazott közül 800 ezret éppen a kisvállalatok által létrehozott munkahelyeken alkalmaztak. — Mit tud javasolni a vállalkozók számára? Hogyan lehet túlélni ezeket a válságos időket, hogyan lehet megmenteni a magánvállalatokat, a vállalkozó kedvet? — A vállalkozó kedv szerintem nem fog csorbát szenvedni, az mindig megmarad ... a vállalkozók számára nehéz receptet adni, de én úgy látom, hogy azoknak, akik produktív vállalkozást indítanak el, esélyük van arra, hogy átvészeljék e válságos periódust, mely még egy-két éviig minden bizonnyal eltart. A kereskedőkre viszont valóban elég nehéz idők várnak. KONVENCIÓ 0» Az új általános választási törvény minden valószínűség szerint komoly dilemma elé állítja az RMDSZ-t. Ennek lényege: lemond saját nevének és szimbólumának használatáról még Székelyföldön is, avagy a külön útra voksol, s akkor az ellenzék közös fellépése országosan jelképessé válik, miután a két legerősebb alakulat — az RMDSZ mellett a liberálisok — kilépett belőle. A konvenció olyan szerződés, megállapodás, egyezmény volt a felek között, mely a hatalom jellegének megváltoztatását tűzte ki célul. A mai kurzus helyett olyat kínál, ami hitelesen képviselheti a holnapot, neokommunizmus- és nómenklatúramentesen. A harc a lehető legélesebb, össze kellene fognia minden erőnek. Ezért nagy a dilemma, indokolt volna-e a Székelyföldön a KULCS(ok) jegyében indulni a parlamenti választásokon, ha eddig sem a Front volt itt a legerősebb? Változtatna valamit a helyi viszonyokon, ha a TULIPÁN helyett és RMDSZ helyett a közös név és szimbólum érdekében indulnánk voksolni ? Lényegileg valóban nem változtatna semmin. Akkor tehát miért kérnénk-kérhetnénk, hogy a romániai magyarság mintegy fele, a tömbben élők, mondjanak le saját szimbólumaink használatáról? Mert a szórvány érdeke egyértelmű, ezt a helyhatósági választási eredmények igazolták Temes megyében fényesen, ahol mindenütt közösen indult az ellenzék, és országosan legjobb eredményét érte el. Nem mondjuk ismét azt, hogy ez csak kivétel. Ez inkább a jövő, amire szükség van. Szükség van a közös fellépésre, mert minden politika iránt érdeklődő számára világos, hogy előbb ki kell mondani a nagy közös NEM-et, hogy aztán megfogalmazhassuk a magunk IGEN-ét a választandó politikai-társadalmi kérdésekre. Társadalmunk mai helyzetében nagyobb súlya, ereje van a nemnek, mint bármely — főleg külön-külön kimondott — igennek. Liberálisok nélkül már úgy is igen nehéz a konvenció helyzete. Hát ha az RMDSZ is kiválik?! A Front még így, szakadozóban is erőt képvisel, elviheti a szavazatok negyedétharmadát. Esélye van, főleg ha ismét egymáshoz közelítenek a nemrég szétvált vonulatok, hogy legerősebb politikai erőként maradjon meg a Front a politika színterén. S akkor mire számíthatunk mi, romániai magyarok? Lesz változás sorsunkban? Talán igen — a rosszabb irányába. A Front akkor sem tett értünk semmit, amikor megígérte, amikor — tavalyelőtt márciusban — ez érdeke lett volna. Most nem ígér semmit, mi nyíltan ellenük harcolunk. Mit érhetünk el külön Románia eljövendő törvényhozásában? Legyen harmincöt, negyven, de akár negyvenöt honatyánk is — bár az utóbbi szám már álom —, nem adja ki a parlamentnek tíz százalékát sem. S ki fog velünk szövetkezni, ki épít ránk, ha az egyik párttal nyíltan szembe szállunk, a másik erőcsoportosulásból kihátrálunk? Mi önmagunkban, egyedül, politikai támasz nélkül soha nem tudjuk érdekeinket úgy képviselni, ahogyan szeretnénk, ahogyan szavazóink igénylik. A politikai erők játékszerévé válunk. Ha a konvencióval együtt maradunk, nyer a tömörülés vagy sem, mindenképpen hatalmas erkölcsi erőt képvisel, hogy akkor is kitartottunk, amikor az számunkra — bizonyos térségekben — kényelmetlen és indokolatlan döntést jelentett. Akkor legitim módon állíthatjuk: ott vagyunk az újért harcolók első sorában. Ez nem biztosíték, nyilván. De esély. Legalább ennyi. Mert a másik két változat ennél jóval kevesebbet kínál. Van más is. Konvención belül az RMDSZ-nek nem lesz hivatalos parlamenti frakciója. Némileg beszűkülnek a megnyilatkozási lehetőségek. Némileg, mert nyilatkozni, interpellálni ettől függetlenül lehet ezután is. Viszont itt is van némi előny — a további folyamatos egymásra figyelés. Fennmarad egyfajta érdek politikai körökben, hogy az RMDSZ-t komolyan figyeljék, s nem csupán mint egy etnikum képviselőjét. Ha volt igazán jelentős hatása a konvenciós együttmunkálkodásnak az elmúlt fél esztendő alatt, akkor az éppen a közös asztalnál eltöltött hosszú órák és komoly, felelős viták során kialakult véleményben fogalmazódik meg. Partnereink immár nem távolról, félvállról nyilatkoznak a kisebbségek, jelesül a magyarság számára fontos kérdésekről, mert alkalmunk adódik elővezetni ezeket és érvelni. Amire különben aligha került volna intézményes keretben sor, örültem és örülök a konvenciónak, mert a kisebbségekre is intézményesen odafigyelnek az ellenzéki erők. Felkészülhetnek belőlünk — ami már rajtunk is múlik. És politikai harcainkban mindig az volt szomorú, hogy értetlenséggel találkoztunk. Mintha ki tudja, miket akarnánk. Demokráciát szeretnénk. Ahogyan a kisebbségi kollektív jogok Európa-szerte kodifikálják. És erről még sok beszélnivalónk lenne itthon. Ezért mondom — KONVENCIÓ. BODÓ barna Liberalizmus és (Folytatás az 1. oldalról) Az egyenlőség és az identitás fogalompárjából két újabb eredeztethető, melyek már a politikagyakorlat területeit érintik. Ezek az asszimiláció és az integráció fogalmai. Az egalitarista szemléletű megközelítés mindenképpen és bármely formában is jelentkezzen, az asszimilációt, a beolvasztást kívánja elősegíteni. Az asszimilálódó egyén azonban mássá válik, objektív és szubjektív vonásaiban elidegenedik eredeti csoportjától, közösségétől. Az integráció azonban a nemzetiségek társadalomba való beilleszkedésének az a folyamata, melyben a sokrétű társadalmi, gazdasági összefonódás a nemzetiségek lényegi önazonosságának megőrzésével megy végbe. A nemzetiségek integrációja úgy valósítja meg a társadalmilag, gazdaságilag, politikailag szükségszerű együttélést, hogy lehetővé teszi a saját nemzeti önazonosság megtartását. A szükségszerű fogalmi tisztázás után lássuk a kérdés jogi vonatkozásait. Bármely jogi szabályozás célja bizonyos társadalmi viszonyok, konfliktusos helyzetek rendezése, természetes előnyök, jogok megfogalmazása, gyakorlásának biztosítása. A fentiekből is világossá vált, hogy az alapvető emberi, egyéni jogok biztosítása a kisebbség tagjai számára nem jelentenek elegendő védelmet sem mint egyénre, sem mint közösségre nézve. Ha pedig elfogadjuk, hogy vannak olyan jogsértések, melyek nemcsak az egyént érintik, hanem elsősorban azt a közösséget, melyhez tartozik, akkor el kell fogadnunk — még akkor is, ha ez így meglehetősen leegyszerűsítő — a kollektív jogok létét is. (Például az anyanyelven való tanulásnak a jó kollektív jogok ra egyértelműen az egyént érinti, s mint ilyen, alapvető emberi jog, azonban az anyanyelvi oktatáshoz való jog, mely intézményt takar, s mely egy közösség érdekeinek a szolgálatában áll, nyilvánvalóan a közösséget érinti s mint ilyen, kollektív jog. A kollektív jogok megközelítésének és értelmezésének talán kevésbé kétségbe vonható módja, ha azt a települési önkormányzatok irányából tesszük. Ez esetben a közösség identitását igazoló jegyek, tényezők a közigazgatásilag behatárolt területhez kötődnek, az ott élő közösségről, annak jogairól lévén szó. E jogok természetesen kollektív jogok, s ez igazolható az önkormányzatok státusával és működésével egyaránt. Az önkormányzatok (nálunk területi közigazgatási egységek) olyan jogi személyek, melyek közjogi státussal rendelkeznek. Erre vonatkozólag ezt a minőséget a 69/91 helyi közigazgatásról szóló törvény is megállapítja, a 4. paragrafus második bekezdése. A közjogi státus olyan korlátozott állam- és közhatalmi jogosítványokat jelent, amiket az állam ruház át e közösségekre. Ennek gyakorlása pedig abban áll, hogy a közösség a település — választott szervei, testületei révén — dönt az őt, a települést érintő kérdésekben. Ily módon alakulnak ki azok a jogviszonyok, melyekben a sajátos minőséggel rendelkező jogalanyok érvényesítik kollektív jogaikat. Mindez pedig lefordítható — nyilván, bizonyos egyéb jogi sajátosságok figyelembe vételével — a nemzetiségek közösségeire is, mégpedig leghatékonyabban a kisebbségi önkormányzat formájában. A kisebbségi önkormányzat az a szervezeti keret, melyen belül a kollektív kisebbségi jogok érvényesülhetnek, mely biztosíthatja a nemzetiség fennmaradását, értékeinek megőrzését. Ehhez viszont az a liberális államfelfogás szükséges, hogy az állam hajlandó legyen lemondani közhatalmi jogosítványainak egy részéről a közösség javára, tág teret biztosítva a civil társadalom önszerveződésének. Egyébként is a települési önkormányzat éppen a liberális demokrácia terméke, mely az egyén azon igényéből jött létre, hogy tevőlegesen részt vehessen szűkebb társadalmának, közösségének ügyeiben, az őt és közösségét érintő döntések meghozatalában. Végezetül pedig szükséges néhány öszszegező megjegyzés: — a két lépcsőben biztosított egyéni és kollektív jogegyenlőség teremti meg a nemzetiségek társadalmi integrációjának lehetőségét és feltételeit, elkerülve, kiküszöbölve ezáltal a beolvasztást célzó aszszimilációs törekvéseket; — a kollektív jogok biztosította közösségi jogegyenlőség teremtheti meg egyben az esélyegyenlőséget is, olyan többletjogok (s nem privilégiumok) formájában, révén, melyek épp a nemzetiségi létből adódó hátrányos helyzetet kívánják kiegyenlíteni; — a kisebbségi jogvédelemnek, a jogi szabályozásnak sohasem szabad a nemzetiség, az etnikum fogalmaiból kiindulnia, azokat abszolutizálnia, vagy azok között különbséget tennie, hanem mindenekelőtt a kisebbség fogalmát kell szem előtt tartania, mert ez az a társadalmi léthelyzet, ami szabályozásra, jogvédelemre szorul. A különböző ismérvek alapján (terület, nyelv, kultúra, hagyomány) szerveződött közösségek, amennyiben korlátozott közhatalmi jogosítványokkal vannak felruházva, lehetőségük nyílik nemcsak a sajátos érdekeiket, identitásukat biztosító kollektív jogok megfogalmazására, fenntartására, hanem azok érvényesítésére és gyakorlására is. Az RMDSZ Arad Megyei Választmánya május 16-án tartotta esedékes évi közgyűlését. Napirendjén az elmúlt időszak tevékenységének kiértékelése, pótválasztások a megürült vagy felmondott helyekre, a közelgő általános választásokra való felkészülés szerepelt, valamint érdekes és üdítő színfoltként Tokay György képviselő tájékoztatója amerikai útjáról. Rövid általános beszámolót tartott Cziszter Kálmán alelnök, majd a működő szakbizottságok vezetői ismertették megvalósításaikat, gondjaikat-problémáikat. Ízelítő a jó ötórás tanácskozáson elhangzottakból: — fontos lépés az intézőbizottság belső szakosodása, az érdekvédelmi munka tagolódása, gazdagodása; — a helyi ellenzéki pártokkal hatékonynak minősíthető a politikai együttműködés; — csak a Kisgazdapárttal nem sikerült eddig jó kapcsolatot teremteni, az intézőbizottság nyitott minden kisgazdapárti kezdeményezésre, de nagyobb kompromiszszumkészséget várnak a helyi szervezet elnökétől; a közművelődési tevékenység gazdagodott, az EMKE 10, a Kölcsey pedig 4 szakosztállyal működik, és jó a viszony a két közművelődési egyesület között; — aggasztó viszont, a közönség érdektelensége; — a körzeti szervekkel alkalomszerű és A TULIPÁN EGYEDÜL? egyirányú a tájékoztatás, a visszajelzés esetleges; — egyes szakbizottságok a mai napig is egyszemélyesek, nem sikerül tapasztalt és főleg tenni akaró szakembereket bevonni a tevékenységükbe; — a huszonéves korosztály valamilyen okból egyáltalán nem vállal munkát; — a körzeti szervek nem gyűjtik és nem továbbítják rendszeresen a tagdíjakat, amelyek átlaga alig 7—8 lej; — pillanatnyilag 7001 tagja van a szövetségnek, 3321 aradi és 3680 vidéki polgár; — az országos elnökséggel a kapcsolattartás jónak minősíthető; — az önálló magyar líceum sorsa nem fordult jobbra; — az aradi magyar ajkú gyermekeknek 30, míg a pécskaiaknak 20 százaléka jár román osztályokba; — a Tulipán aradi üzlete tavaly közel egymilliós tiszta haszonnal zárt. Ebből 600 ezret szeretnének termelőtevékenységbe fektetni, jelentős mértékben hozzájárultak az RMDSZ rezsiköltségei és a kiszállási díjak fedezéséhez is; — eddig több mint 260-an fordultak ingyenes jogi tanácsért az RMDSZ jogügyi bizottságához; — az önsegélyző pénztár 104 taggal és félmilliónál valamivel nagyobb tőkével működik; — lassan megy a gazdakörök szervezése, részben az RMDSZ hibájából is; — néhány hete népjóléti szolgálat működik a székházban, öt orvos tart konzultációt, esetenként ingyen gyógyszereket is biztosítanak, van öt hallókészülékük, és gazdára vár egy tolókocsi; — a pénzügyi ellenőrző bizottság egyáltalán nem működik. Bár a részleges választásokhoz alig jött össze a szükséges létszám, operatívan és simán ment a szavazás. Csak egyes, jelen sem lévő jelöltek nevének hallatára hördült fel csekély számú gáncsoskodó. Szinte egyhangúlag mindenkit megszavaztak a küldöttek. Az RMDSZ parlamenti csoportja szemszögéből Hosszú Zoltán szenátor elemezte a közelgő általános választásokat, melyekre szerinte csak októberben kerülhet sor. A vitában tizennégyen szólaltak fel, és valamennyien a külön listán indulás mellett érveltek, ha már az RMDSZ-t folyton a demokratikus ellenzék sikerének akadályoztatásával vádolják. Ami persze, semmiképp sem jelentheti a szövetség felmondását a Demokratikus Konvencióval, amely elsősorban a közös elnökjelöltre való szavazásban nyilvánulna meg. PÉTERSZABÓ ILONA