Romániai Magyar Szó, 1992. október (4. évfolyam, 848-875. szám)

1992-10-24 / 868-869. szám

1992. október 24-25. „ITT NINCS SZÁMOMRA... KIÚT“ A Szebenben élő 500—600 magyar fiatal közül az utóbbi két évben, főként a húszévesek korcsoportjából huszon­ketten cseréltek hazát.­­ A helyi MADISZ-szervezet pontos nyilvántar­­tása szerint a legtöbbjük Magyarorszá- ■ gon próbálja megtalálni a boldogulás módjait. Néhányan — a szász barátok példáját követve — Németországban kötöttek ki. A folyamat megállíthatat­lannak tűnik Szebenben is. Akárcsak a szászok zöme, a magyar fiatalok is fő­leg gazdasági okokra, indokokra hi­vatkoznak, nem, feledve az egyéb gon­­n­­oókat sem.­Az­ Véletlen művének tudha­­t­­tó be, hogy­ sikerült blgád 'ázebérli',fia­, I. -tállal találkoznom, aki ugyancsak útra készül, Magyarországon folytatná ta­nulmányait, s ott szeretne valamikép­pen gazdaságilag is talpraállni, hogy aztán visszatérve Erdélybe, itthon hó­dolhasson igazi szenvedélyének, a ré­gészetnek. Barabás Péternek hívják a fiatalembert. Huszonnégy éves. Életé­ről, terveiről hadd szóljon őm­aga... F.L.I. : „­.­..Családomat követve négy-öt vá­rosban is megfordultam. Szüleim, főként apám katonatisztet akart faragni belő­lem, de tizenévesen nem lelkesedtem a kaszárnyaéletért. Így kerültem a­­marosvá­sárhelyi elektronikai szaklíceumba. Érett­ségi, majd a sorkatonai szolgálat után itt, Szebenben gyakorlatilag is megtanultam azt, amit az iskolában tanítottak: villanyt szereltem, most tévét is javítok. Gyer­mekként Vízaknán, aztán itt, Szebenben is valahogy kilógtam a sorból, mert szo­­váti székely vagyok, s ezt éreztették is velem a magyarok. Szerencsére jelenleg van munkahelyem, de rájöttem, hogy itt nem lehet, érvényesülni. Huszonnégy éve­sen nincs semmim. Apám két éve Magyar­­országon betegeskedik. Mellette lenne a helyem. Hát döntöttem: elmegyek, de megtartom ,a román állampolgárságot is... Egyetemet végeznék úgy, hogy közö­en dolgozom. A­ munkától nem félek, ha si­kerül kijutnom­, mindent elvállalok. S ha­ elképzeléseim­ valóra válnak. Jós muszáj­ azzá válniuk), akkor­ visszajövök, mert én Erdélyt két Magyarországért sem adn­ám. Akárcsak ön, az ismerősök, munkatársak is gyakran megkérdeznek: miért megyek?" Barátaim már korábban kivándoroltak. E­­gyedül maradtam, a mindennapi robotra, az országos kilátástalanságra nem lehet gyógyír az olvasás, a festegetés, a barká­csolás, amivel a szabad időmet töltöm. Itt minden lehetőséget elszalasztottam, szá­momra nincs.. . kiút! Egyedüli megoldás az elmenetel. Míg elintézem a kitelepedést s megkapom a végleges engedélyt, addig német­­ nyelvtudásomat tökéletesítem, s felkészülök lelkileg is arra, hogy Magyar­­országon helytálhassak. Nagyon bízom el­képzeléseim sikerében, mert én vissza a­­karok térni Erdélybe! Hogy mikor, ezt nem tudnám megmondani! 32. A magnó ciripelve visszaforgott, majd megállt. Megszólalt a hang. — „Az Opel ott áll egy utcával lejjebb a sarkon. A kutya benne van. Kulcs a kesztyűtartóban.“­­ A telefon ismét csörögni kezdett. A bozontos szemöldökű rendőrnyomozó fölvette a kagylót, beleszólt. Várt, majd letette. — Van még egy­ kulcsuk a kocsihoz?­­— fordult Halmosnéhoz. — Igen, a kabátom zsebében. — Kérem, vegye fel a kabátját, és MUNKÁCSI MIKLÓS jöjjön. Halmosné engedelmeskedett. A két nyomozóval együtt kiment a házból. Az utcán rendőrautó állt, mellette két egyenruhás rendőr, egy harmadik pedig a kocsiban. — Jöjjön velünk! — szólt oda a bo­zontos szemöldökű az egyiknek. Elindultak az utcán. Amikor az orrá­val a lejtő irányában parkoló Opel kö­zelébe értek, a nyomozó,,aki „Siska fő­hadnagy“ néven mutatkozott be, Hal­mosné elé tartotta a kezét. —­ Kérem a kulcsot. Az Opel első pillantásra üresnek lát­­szott. Siska kinyitotta a vezetőülés mel­letti ajtót, bepillantott, majd intett Halmosnénak. — Ez az a kutya? Sanyi hullája ott hevert az első utasülés előtt a szőnyegen. Halmosné halkan felnyögött és elfordulva, neki­támaszkodott a hátsó ajtónak. A másik nyomozó benézett az úttest felőli abla­kon. — Vér nincs — mondta, és visszajött a járdára. — Úgy nézem, eltörték a ge­rincét. — Szóljanak be, hogy jöhetnek a technikusok! — fordult Siska az egyen­ruhás rendőrhöz, miközben visszazárta az ajtót. — Ezt majd adják oda nekik! — Értettem. — Az egyenruhás átvet­te a kulcsot, és visszasietett a rendőr­kocsi felé. — Menjünk, asszonyom! — mondta Siska, megérintve Halmosné vállát. Visszamentek a házba. — Hallgasson rám, kérem —■ kezdte a főhadnagy, miután az asszony kabá­tostul lezöttyent, egy fotelba és sápad­tan cigarettára gyújtott. — Elképzel­hető, hogy a tettes nagyon hamarosan ismét jelentkezni fog. Elmondom, mi a teendője. Amikor szólok, vegye fel a kagylót. Amilyen hosszan csak­ tudja, tartsa a vonalat. Próbáljon beszélgetést kezdeményezni vele. Alkudozzék... — Ne­ akarja ezt tőlem! —­ tört ki Halmosné. — Maga nem ismeri ezt a szörnyeteget. Le fogja tenni a kagylót, mint ahogy eddig is minden esetben letette, és ... és megöli.... . — Asszonyom, értsen meg valamit. A tettesnek ez nem áll érdekében. Ő elsősorban­­ pénzt akar. Minden áron persze, és nem zárható ki, hogy való­ban képes elmenni a végsőkig, de ta­pasztalataink szerint ez nagyon ritkán következik be. A durva határozottság ne tévessze meg: a megfélemlítés a módszereik közé tartozik. Ismétlem, a pénz a célja, nem pedig az ülés, ami az ő érdekével is ellentétes. Többször is telefonálni fog, asszonyom, higgyen ne­­kem. — Maga nem ismeri ezt — ismételten makacsul Halmosné. — Nem is érdek­li igazán a pénz... — Mereven nézett előre. — Gyűlöl. Siska élesen ránézett Halmosnéra. — Gyűlöli? Ezt miből gondolja, asz­­szonyom? —■ Érzem. A hangjából érzem... Minden pénznél fontosabb számára az, hogy­ tönkretegyen. Mintha csak tudná,­­hogy Cecílián kívül... senkim sincs a földön.. . Senkim. Siska az asszony önmagába figyelő, dúlt arcát nézte. — Asszonyom, meg kell mondania, hogy mire alapozza ezt ez állítását. Miért akarná önt a tettes tönkretenni? Ismerik egymást netán? — Ha ismerném, megmondanám, hogy­ ki az. Nem gondolja? — Halmosné, kérem, én sok minden,­re gondolok ... egyebek között arra is, hogy talán egy régi ellensége, akit ön elfelejtett... vagy igyekezett elfelej­teni... akinek az emléke­ már csak a tudatalattijában él... Nagyon kérem, gondolkozzék! Ki jöhet számításba, próbáljon emlékezni! Halmosné most szembenézett Siská­val. — Nem! Soha nem voltak ellensé­geim ...A hátborzongatóan rideg hang­ja, a stílusa az, amiből a gyűlöletére következtetek. Tudja, mit mondott ne­kem? „Piszkos­»ember“, így szólított... — Nos, ez is arra utal, amit a meg­félemlítéssel kapcsolatban mondtam. — Nem. Gyűlölhetünk valakit isme­retlenül !. .. Csöngeni kezdett a telefon. Halmos­né sápadtan felállt.­ Elindult a készü­lék felé. Siska azonban megelőzte, rá­tette kezét a kagylóra. — Még várjon,!" — Engedje, hogy­ beszéljek vele! — zihálta Halmosné. — Ki akarom fizet­ni a pénzt!... Siska elállta testével az utat a tele­­fonhoz. Az ötödik csöngés félbeszakadt. Siska jelentőségteljesen, összenézett a magnetofont kezelő emberrel. — Ez mire volt jó?! — kérdezte Hal­mosné. — Meg fogja ölni a kislányo­mat ... Mért csinálta ezt? — Asszonyom, be akarjuk határolni a helyet, ahonnan beszél. Ebben a perc­­ben két fontos dolgot tudunk meg egy­­szerre. Az egyik, hogy maximum öt csöngetést vár meg, azután máshonnan hívja. Továbbá, ami ebből következik, hogy nem ejtették a fejére a fickót. Nyugodjék meg:­ öt percen belül jelent­kezni fog........................ , Vártak. Siska hátratett kézzel jár­­kált. ’ — A negyedik csengés után vegye fel ! — mondta Halmosnénak. — És próbálja húzni az időt, amennyire csak tudja. Halmosné maga elé igredli — Kifi­zetem a pénzt... —-------­— Természetesen , bele­ kell egyeznie mindenbe, amit mond. Jógy az ég szerel­mére, próbáljon segíteni nekünk! (Folytatjuk) KÖNYVTÜKÖR Illyés Gyula: Petőfi Sándor Asztalomon tíz új Kriterion könyv. Egyikét, másikát ismerem már, de nagyrészük ismeretlen kincsekkel csa­logat, mint kisgyermeket újonnan ka­pott játékai. Egyszerre­ nyúlnék vala­mennyi után, kíváncsiságom csápjai összekuszálódnak a nagy sietségben. Hol az egyiket veszem kezembe, hol a másikat, hol egyszerre többet is. Dön­tenem kell, és döntök ..... • • •" ... a szép magyarság mellett ezút­tal, hiszen időnként bárki szükségét ér­zi a pontos, helyénvaló, tiszta kifejezett­­ségnek, a romlatlan nyelvnek. Illyés Gyula Petőfi Sándorát van al­kalma újabb kiadásában kézben tarta­ni az olvasónak — már aki nem saj­nál 380 lejt —, a Kriterion jóvoltából, azt a legutolsó, kikerekített formát, a­­melyet Illyés tulajdonképpen nem is magyaroknak szánt. Helyénvalóbbnak érzem itt, őt idézni, hisz minden amit én elmondhatnék e könyvről, — csak holmi dadogás lehet e világos, szép ma­gyarság mellett.­„Ez a könyv nem azonos azzal, ame­lyet Petőfiről esztendőkkel ezelőtt ír­tam. Csaknem egyharmaddal nagyobb annál. Mégsem egyszerűen a bővített kiadása annak. Külön története van en­nek a könyvnek is. Az eredeti könyv a magyarok olvas­mányául készült, közölnivalója a ma­gyarok ismeretéhez igazodott. Sor ke­rülvén a francia nyelvű kiadásra, a pá­rizsi Gallimard cég lektorátusa amely­nek élén akkor a bátorító emlékű Al­bert Camus állt, azt kérte, hogy az ő olvasótáboruk előtt kevéssé vagy e­­gyáltalán nem ismert nevekről, ese­ményekről magyarázó betoldásokat ké­szítsek. Lap alatti jegyzetekként csatol­juk ezeket a megfelelő helyhez. Ehhez semmi kedvem nem volt. (,) Néhány levélváltás után a tudósi módszer helyett a szépírói mellett dön­töttünk. Ez — előzékenyebben az olva­só, szigorúbban az író irányában — azt kívánja, hogy a cselekmény a maga helyén mindig érthető legyen, vagyis az előzményeket , a szereplőket már e­­lőzően bemutassuk. Ki is volt Kossuth és Széchenyi, mi volt köztük az ellentét, miben ítélhető el Görgey — mindezt persze egy-két sorban így sem lehet előadni. Bíztatást kaptam, írjak olyan bőven, ahogy Csak jónak látom. A könyv nem mindenna­pi sorozatban, nem mindennapi cégér alatt volt megjelenendő. Elkapott a lehetőség, hogy milyen helyről, milyen közönségnek beszélhet egy magyar vég­re egy sor szép magyar vállalkozásról, s csaknem kötelességnek­­— nem is a mi nemzetünk, hanem a többi nemzet iránti kötelességemnek — éreztem, hogy dióhéjban még a magyarok történetét is elmondjam, hisz a külföldi olvasó azt sem ismeri, anélkül­ pedig Petőfi nagyságának épp legszebb oldalát nem fogja soha megérteni. (...) .Azt­ hamar megszokjuk, hogy szülő­városunk vagy szülőfalunk lakóiról fü­lünk hallatára úgy beszéljenek: »ezek a pestiek»ezek az ozoraiak­-, de mindvégig megfeszül bennünk a figye­lem, amíg valahol »azokat a magyar or­kát­­hatjuk emlegetni. Egyrészt ezért éreztem érdemesnek, ha csak egyszeri kísérletül is, közre­bocsátani annak a franciák számára ké­szült könyvnek eredeti anyagát. A másik ok, hogy tán ezek a ma­gyarok sem ismerik sokkal jobban sa­­­át történetüket, mint ahogy annak is­meretét azok a franciák igényelték. Az­az sose lehet elég véleményt meghall­gatni, ha arról van szó, hogy magunkat megismerjük.“ (1962 A szerző előszava a könyv 1967-es kiadásához) Mit lehetne e vallomáshoz hozzáten­ni még? Talán csak annyit, hogy itt az írás­ok, olvassátok! ÉLTES ENIKŐ Romániai Magyar Szó . Az RMDSZ-nek nem újrafogalmaznia magát (Folytatás az 1. Oldalról) parlamenti munkájából kiesett Csutak István és Borbély Ernő szenzáció számba mértő, hírt fabrikált, jutattott el az ország talán legolvasottabb lapjához. Véleményem szerint ennek a diverziónak a motivációja nem több, mint személyes bosszú, elkese­redettség a szereplésből való kiesés miatt, és nevezzük úgy, hogy, sajnos, butaság. — A pillanatnyi megdöbbenésen túl okozott-e a hír valamiféle zavart az RMDSZ, annak parlamenti csoportjá­nak munkájában? — Lényegében nem. Az idő, az azóta el­telt események igazoltak bennünket, ki­mutatták­, az igazságot. A kormányalakí­tási tárgyalások lényegében csak azt kö­vetően kezdődtek meg. A Cotroceni palo­tában két alkalommal­ is járt az RMDSZ küldöttsége. Ha jól megnézzük, lényegében az RMDSZ képviselete a lehető legszéle­sebb volt, Iliescu elnök partnerei között éppúgy ott volt szervezetünk tiszteletbeli elnöke, Tőkés László püspök, mint Szőcs Géza, Domokos Géza, Tokay György vagy Csapó József, hogy csak néhány nevet em­lítsek. Hogy miről tárgyaltak és milyen eredménnye­, az közismert: az RMDSZ­ 2 millimétert sem távolodik eredeti politikai vonalvezetésétől. Végül tartozom még el­mondani azt, hogy eddig is és ezután is a tárgyalások embere leszek azon feltételek szerint, amint azt az előbbiekben kifejtet­tem. Hiszem, van esély elérni azt, hogy romániai magyar közösségként és egyénen­ként is olyan életet éljünk, ami nekünk a leginkább megfelel. Vallottam és vallom, hogy képesek vagyunk dönteni saját dol­gainkban, hogy meg tudunk egyezni az együttélő többségi nemzettel minden olyan kérdésben is, ahol érdekeink pilla­natnyilag nem azonosak. Szeretném még leszögezni, hogy az önrendelkezést nem kikiáltani, hanem megvalósítani kell úgy, ahogy azt Bibó István is kifejti, aki sze­rint „ ... csak demokratizmustól nagy­mértékben áthatott, igen stabil, politikai­lag nagyon érett és a maguk puszta poli­tikai léténél nagyobb vállalkozásokat hor­dozó társadalmi és politikai közösségek hajlandók az államukkal szemben felve­tett önrendelkezési igényekkel egyáltalán párbeszédbe bocsátkozni...“ „A másik oldalon az önrendelkezési elv sérelmeinek zavarkeltő, destabilizáló szerepe nyilvá­nul meg aban, hogy hatásuk jelentős mér­tékben túlmegy az érintett elégedetlen lakosságon, s kiterjed az egymással szem­ben álló érdekelt országok egészére. Ez a A mindig jól tájékozódott Evenim­entul zilei a­­titkos tárgyalásokról, a hírt nyil­ván nem az ujjából szopta. Ez alkalom­mal még csak nem is kellett újságírónak hatás legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy az önrendelkezésből kiinduló nem­zeti tudatot szembefordítja a demokráciá­val. Különösen fenyeget ez a demokrati­zálás átmeneti állapotában levő orszá­gokban.“ Tehát nem szabad elfelejteni, egyáltalán figyelmen kívül hagyni azt, hogy ez az ország Közép- és Kelet-Euró­­pa kuriózuma, ahol a két kézen megszám­lálható szellemi ellenálló kivételével alig néhány éve még száz százalékos szavazás­sal megerősítették a totalitarizmust. A demokráciára éhes, ezt igénylő, bár még alig-alig ismerő része az ország szavazó­táborának viszont egyre nagyobb. Az 1990 májusának 10—12 százalékáról a helyhatósági választások harminc és né­hány százalékán át a mai mintegy 40 szá­zalékra emelkedett. Ezért is mondtam azt, hogy csak egy folyamat részei vagyunk, az áttörés még nem következett be, érte sokat kuncsorognia, mert befutott az magától a szerkesztőségbe: faxon, UR­GENT, azaz SÜRGŐS megjegyzéssel, Csík­szeredából 1992. október 12-én. íme: ☆ Levél az RMDSZ Elnökségéhez Tisztelt Elnökség! Mint ismeretes, a Verestóy-irodában sor­ra került RMDSZ—FDSZ találkozó ügyé­ben a nagy nyilvánossághoz fordultam. Igen sajnálom, hogy ennek mikéntje erős ellenérzéseket váltott ki. Az adott pillanatban rendkívüli sürgős­ségűnek ítéltem meg a helyzetet. A hazai magyar sajtóra, a benne gyakorta elural­kodó öncenzúra és az ebből adódó hosszú átfutási idő miatt nem számíthattam. Egy azonnal reagáló laphoz láttam szükséges­nek fordulni, így esett választásom az Eve­nimentul zilei című lapra (amit utólag több okból is megbántam, például azért is, mert a tudósításból elhagyták neve­met).­­Az elmúlt két év számos, még az RMDSZ testületei előtt sem teljesen ismert vagy teljesen tisztázott történése ösztökélt e lát­ványos lépésre. Az RMDSZ történetének megválaszolat­lan kérdései közül szeretnék néhányat el­nökkel is megosztani. 1. 1990 nyarán, Vásárhely véres már­ciusa, és közvetlenül Bukarest tragikus júniusa után Iliescu elnök, oldalán Domo­kos Gézával, Párizsba látogatott. Domokos Géza mint az RMDSZ elnöke legitimálta a sajátságosan eredeti demokráciát. KÉRDÉS: Domokos Géza az RMDSZ melyik illetékes testületével konzultált e nagy horderejű külpolitikai lépés előtt? 2. Az Alkotmánytervezet vitája során Domokos Géza, mint az alsóház RMDSZ- frakció elnöke lemondott a kollektív jogok követeléséről. KÉRDÉS: Kivel tanácskozta meg a bejelentést? 8. 1991 .őszén : tárgyalták az Amerikai Egyesült Államok­­­ongresszusában a leg­nagyobb Vám­kedvezmény Románia számá­­ra való megadásának kérdését. Tizenkilenc amerikai magyar szervezet kérte a kedvez­mény megadásának emberjogi feltételek­hez való kötését. Az USA Külügyminiszté­riumának magasrangú képviselői arra hi­vatkoztak, hogy az RMDSZ támogatja a kedvezmény feltétel nélküli megadását Az USA minden részéből Washingtonba jött magyar emberjogi aktivisták felhívták a figyelmet a külügyminszter emberjogi kérdésekben illetékes tanácsosának, az el­szakított román területekről származó és köztudomásúan fanatikus magyarellenes Richard Scifternek a magatartására, ki a vámkedvezmény feltétel nélküli megadását szorgalmazta. Domokos Géza telefonon azt üzente Hámos Lászlónak, a találkozók szervezőjének, hogy — saját személyén keresztül —■ a kérdés rendezése Schifter úrral folyamatban van. Schiftert egyébként röviddel ezután az Iliescu-barát akciója után látványosan menesztették. KÉRDÉS: Domokos Géza, mint az RMDSZ elnöke milyen politikai dön­téshozó testület határozata alapján tett ígéreteket és óhajtott Richard Shifter­­­­rel tárgyalni? 4. 1992. október nyolcadikén Verestóy Attila, új irodájában Ovidiu Sincai, a FDSN frissen kinevezett alelnökének — Adrian Nastasénak személyes tanácsadója — valamint jó néhány RMDSZ szenátor és képviselő részvételével megbeszélésre ke­rült sor. KÉRDÉSEK: 4.1. A találkozó létre­jöttével kapcsolatos magyarázatok közül melyik igaz 4.1.1. A Verestóy Attiláé, mely szerint a megbeszélés véletlenül arra kószáló politikusok barátai eszmecseréje volt, avagy 4.1.2. a Madaras Lászlóé, amely sze­rint teljesen nyílt eszmecsere történt, amelyre mindenkit meghívtak, de a hír sajnálatosan csak egyesekhez ju­tott el? (Például az RMDSZ két alel­­nökéhez nem jutott el.) 4.2. Az Evenimentulban megjelent hírt „az RMDSZ sajtóirodájának­ közleménye cáfolta. Mióta van az RMDSZ-nek sajtó­irodája? Ha van, miért nem adott hírt a találkozóról sem előtte, főként pedig sem utána? Ha ez s­em történt meg, az RMDSZ szóvivője, dr. Csapó József miért nem ér­tesült az eseményről? 4.3. Ha mindez véletlen baráti magán­megbeszélés volt — amit tilos számon kér­ni —,akkor az RMDSZ elnöke milyen ala­pon rótta meg az elnökség egyik tagját azért, mert néhány héttel ezelőtt magán­emberként szót váltott Fazekas Jánossal?. 4.4. Milyen véletlen egybeesés folytán történhetett meg, hogy azok az ismertebb RMDSZ parlamenti tagok, akik az október nyolcadiki megbeszélésen jelen voltak, jú­niusban, a média­bizottság vitájában tit­kos­ alkut­ kötöttek a FDSN-vel, ami azt eredményezte, hogy az RMDSZ szavazatai­val a FDSN-t támogatta? 4,5. Me­rt nem volt fontos megtudni, hogy ki és milyen szándékokkal szivárog­tatták ki a Magyarok Világtalálkozójának előestéjén, szinte az Evenimentul szerkesz­tőségének, a dr. Csapó József által a T. Elnökségnek Hargitafürdőn bemutatott és kifejezetten belső használatára szánt tör­vénytervezetet? Tisztelt Elnökség! Szilárd és kétségbeesett meggyőződésem, hogy titkos tárgyalások és manőverek kö­zösségi elenőrzése alá vonása — akár ilyen áron is — szükségessé vált. Megkövetelem a Testületet azért, mert íratlan szabályokat — úgy érzem — át kellett hágnom. Ám meggyőződésem, hogy ily módon kisebb kárt okoztam, mint amit egy — politizálást helyettesítő — bűnösen képlékeny helyezkedés okozhatott volna fenmaradásáért küszködő közösségünknek. Tisztelettel, CSUTAK ISTVÁN Kolozsvár, 1992. október 23. „EVENIMENTUL ZILEI SZERKESZTŐSÉG, Bukarest SORIN ROSCA STANESCU ÚRNAK Kérném, fogalmazza át tetszése szerint úgy, hogy megfeleljen a nyelvtani szabályoknak. 1992. október 8-án, Románia Szenátusának székhelyén, Verestóy Attila titkár úr, RMDSZ-képviselő kabinetjében, az RMDSZ Domokos Géza elnök köré csoportosult „kormánypárti“ politikai szárnya, nagy titoktartás közepette találkozott Ovidiu Mincai úrral, az RMDF alelnökének, Adrian Nastase kül­ügyminiszternek a személyes képviselőjével, hogy tárgyalásokat folytasson az RMDSZ részvételi feltételeiről az RMDF mellett a parlamenti többség kiala­kításában és az RMDSZ esetleges részvételéről az új kormány megalakításá­ban. Az RMDSZ-nek ez a csoportja, amelyet az RMDSZ a radikális és liberális szárnya több ízben vádolt azzal, hogy együttműködik az RMDF-fel a Parla­mentben, és a­hogy kiszolgáltatja a Szövetséget az elnöki intézménynek, ezen a tanácskozáson az RMDSZ elnöksége vagy ennek bármilyen más vezető szer­ve tudta és beleegyezése nélkül vett részt. A Szövetség két alelnökének sem volt tudomása erről a megbeszélésről. Ezzel az akcióval az RMDSZ RMDF-szimpatizáns csoportosulása meg­szegte a Romániai Demokratikus Konvencióval megkötött egyezményt is, amelynek tagja, azzal, hogy nem tájékoztatta szándékairól, hogy tárgyaláso­kat folytat az RMDF-fel a kormányban való részvételről. Néhány részvevő kijelentéseiből kiderül, hogy több titkos szóbeli egyez­ményt kötöttek a jövőbeni együttműködést illetően. A tanácskozást Domokos Géza, az RMDSZ elnöke és Verestóy Attila sze­nátor kezdeményezték. Az RMDSZ részéről a kezdeményezők mellett részt vettek a következő szenátorok: Markó Béla, Szabó Károly, Csiha Tamás, Buchwald Péter (jelölt), illetve képviselők: Madaras Lázár, Nagy Benedek, Borbély László, Tokay György, Kerekes Károly, Antal István (jelölt). Ha Ovidiu Sincai úr és az RMDF részéről érthető ez a közeledési kísérlet, az RMDSZ részéről azt árulásnak lehet minősíteni mind az RMDSZ törvényes vezetőségével és választóival, mind pedig a Romániai Demokratikus Konven­cióval szemben. CSUTAK ISTVÁN RMDSZ-képviselő Csíkszereda, 1992. október 12. SZERK. MEGJ.: Az Evenimentul zilei tegnap reggeli számában Szőcs Géza nyi­latkozatában kijelenti: „Az RMDSZ-nek az RMDF-fel való találkozója kényes kér­­dést-az RMDSZ-en belül élénk vitát ka­vart. A találkozó részvevői tagadják, hogy tárgyalásokról lett volna szó. Ha kiderül­ne, hogy tényleg tárgyalásokról volt szó, az súlyos probléma lenne. Szövetségünk tagságának nagy része nem ért egyet az­zal, hogy egyes vezetők okkult tárgyaláso­kon vegyenek részt. Az RMDSZ-en belül a moderáltak és a radikálisok közötti fe­szültség mindig is létezett. Most azonban egy konkrét feszültségről szólok, amit az RMDSZ—NMDF találkozó keltett a párt­ban. Ha­ bebizonyosodik, hogy a találkozón jelenlévő vezetők lényegében tárgyaltak, akkor el fogják őket távolítani az RMDSZ- ből.“ Falkép-grafikák Marosvásárhelyen Edzett kiállítás- és múzeumlátogató vagyok, de engem is megdöbbentett Pál Péter — 1989-ben a bukaresti kép­zőművészeti főiskolán végzett — fes­tőművész kiállítása a Kultúrpalotában. Alig nyolc rajz és négy olajfestmény tölti ki a két hatalmas földszinti kiál­­lítótermet. A nagyméretű rajzok, fest­mények ráma, üvegezés és címek nél­kül, hivalkodó befejezetlenségükkel is remekművek, elkerülik mind a geléria­­festészet, a neogiccs, mind az avant­gárd álművészet csapdáit. Szerencsés ember Pál Péter — no, nem az 1989. évi ösztöndíjéra gondo­lok, amelyet grafikái érdemeltek ki a Romániai Képzőművészeti Szövetség részéről, de még az 1991-es budapesti Kemény Zsigmond Alapítvány ösztön­díjára sem, amelyet restaurátorként, a faliképek feltárójaként kapott. Boldog ember Pál Péter, mert értéket és nem ocsút alkot, alkotásai egyszerre nagy­méretű grafikák és monumentális ké­pek. A fülledség, a magány, a halál­vágy és a kétségbeesés, ami titokzatos munkákból árad, jól jellemzi az alko­tó kedélyállapotát. Belső elégedetlen­ség és szorongás filmvászon nagyságú kivetítései egy torz kornak Az irtózás életélményének a lenyomatai, foltjai, pacái, kenődései, vonalai kavarognak a falon, körülöttünk. Pál Péter megtalálta önmagát, mert — talán paradoxon — állandóan kere­si önmagát. A formai keresgélés, a té­maváltozatok, a hagyomány elfogadá­sa és persziflázsa, a szentségtörő áhítat, a lírai újexpresszionizmus érett, befu­tott alkotóművészt mutatnak ezen az első bemutatkozó tárlatán. Csak el ne kiabáljam, vannak még, jönnek még fiatal alkotók, a sok száz kivándorolt, kitántorgott helyet, még jobbak is, szebbek is, mert igazabbak, mert itthon maradtak. Csak találjuk meg a módot a biztatásukra, segíteni meg úgy segít­hetünk, ha igényeljék tevékenységüket, komolyan vesszük újszerű alkotásaikat. Kányádi szavaival élve: a színe el­ment, de maradt a java. MOLNÁR DÉNES képzőművész ADAKOZUNK, TEHÁT VAGYUNK Még szeptemberben megjelent a lapok­ban a kérés, jobban mondva az RMDSZ Maros megyei elnökségének felhívása, hogy aki tud, segítsen a marosvásárhelyi márciusi események után elítélt Cseresz­nyés Pált és Szabadi Ferencet sújtó pénz­­büntetés, az 1 000 000 lej összegyűjtésében. A felhívás a romániai magyarság egészé­hez fordult, adakozzanak, hogy a kirótt brutálisan nagy összeget össze lehessen gyűjteni. Egy­ közösség erejét és életképességét mindig pontosan le lehet mérni szolida­­rításának fokával. Az egységnek, az együ­­vétartozás tudatának, a politikai kultúrá­nak megbízható mutatója, hogyan‘tud­ egy' népközösség, kétmillió ember közösen cse­lekedni. Ősi társadalmi, kollektív talál­mány: a közös teherviselés. A megmaradás­­ technikája már-már. Marosvásárhelyen az RMDSZ megyei székházában LÁZÁR ANDRÁSSAL, a megyei szervezet főkönyvelőjével beszél­getünk erről. — Mennyi adomány, eddig mennyi pénz gyűlt össze? Három hét alatt hatszázezer lejnél több adományt juttattak el a pénztárunk­éba.. Egész Erdély területéről érkezik a se­­­­gítség. — Honnan küldték a legtöbbet? — Nehéz lenne erre válaszolni, hiszen most is, napról-napra egyre áramlik fe­lénk a segély. Eddig nagyon sok­ érkezett­ Hunyad megyéből például. Meglepő vissz­hangja kell felhívásunknak Dél-Erdély­­ben. A petrozsényi református egyház 12 000 lejt küldött, a petrozsényi RMDSZ először­ 9000 lejt, aztán újabb 4000 lejt postázott. A volkányi református egyház­tól 10 000 lejt kaptunk, Aninószáról 3000 lej érkezett, a lupényi református egyház­tól 8200, a lupényi RMDSZ-től 10 750 Fehér megyéből, Péterfalváról például 12 000 lejt küldtek. Tessék, nézze át a kimutatást, az utalványokat, Brassó, Torockó, Zilah ... Háromszékről is sokan postáztak pénzt, a kézdivásárhelyi RMDSZ 38 000 lejt utalt át. Kolozsvárról egyvalaki 4000 lejt tett postára. Legtöbb az egyéni adomány, sok a 100 lej, 200 lej, ezekből gyűlt össze na­gyobb rész, gyakori az ezer lej, a kétezer lej is. Nézze ezt is, Kovács Magdolna 10 000 lej, dr. Kelemen Attila 7­100 lej..­. Egyelőre a legtöbb adomány Maros megye­­ből érkezett, a marosvásárhelyi utcák kü­­lön-külön. Budai Nagy Antal utca 3000 lej, Bucinului utca 7000 lej, Ion Buteanu Utca 3155 lej, ezek lakónegyedek, blokkok, a Dózsa György utcából, ez a volt Sándor János utca, 7300 lej. A vásárhelyi bőrgyár, a mai nevén MAPÉL Rt. 54 900 lej. A szászrégeni RMDSZ 7100, a magyarrégeni református egyház 10 000 lej, a ludasi RMDSZ tagsága 10 000 lej, a ludasi RMDSZ választmány további 10 000 lej... Hosszan sorolhatnám tovább a tételeket. — Mi történik az összegyűjtött segély­­lyel ? — A begyűlt összeget takarékbetétekbe fektetjük, CEC-könyveket vásárolunk rá, 25 000 lejes tételenként. A CEC-könyveket a bebörtönzöttek hevére állíttatjuk ki, mégpedig az összeg 75 százalékát a Cse­resznyés Pál nevére, 25 százalékát a Sza­badi Ferenc nevére, így aztán a CEC-ka­­matok is fel fognak gyűlni. Máris ebből­­ a pénzből finanszírozzuk a börtönbe bekül­dött élelmiszercsomagokat, ruhasegélyt, el kell látni őket fehérneművel, mindennel. Nincs senkijük, aki gondjukat tudná vi­selni. Erre a célra havi fix összeget for­dítunk. — Ha a Legfelső Törvényszék végleges ítélete is elmarasztaló lesz, marad elég pénz az egymilliós büntetés kamataira? És fog maradni valami a két elítélt to­vábbi segítségére? — Olyan mértékben bontakozik ki a se­gítségnyújtás, hogy biztosak lehetünk, fe­dezni tudjuk mindezeket a kiadásokat. Ha azonban a Legfelső Törvényszék végül is felmentené a vádlottakat, vagy legalábbis csökkentené a büntetés tételeit, akkor egy nagyobb segéllyel fogjuk őket támogatni, hogy újra beilleszkedhessenek, valahogy újrakezdjék az életet. Mert mindketten na­gyon is rászorulnak erre az átéltek után. Ha a befolyt segélyekből marad még pénz, akkor egy jogvédelmi alapot hozunk létre, amiből anyagilag tudjuk majd támogatni a többi elítéltet. illetve a márciusi esem­é­­nyek halottjainak özvegyeit, az árván ma­radt családokat. Természetesen minden ki­­adást, az egész alapot az RMDSZ elnök­sége, egy külön kuratórium felügyeli. Végül Lázár András főkönyvelő még a következőket fűzte az elmondottakhoz: — Megkérem Erdély-szerte az RMDSZ szervezetek könyvelőit, hogy ahol közvet­lenül is történtek befizetések a Cseresznyés Pálék támogatására, mentői hamarabb u­­talják át hozzánk az összegeket. Éppen ezért megismétlem a folyószámlánk szá­mát: UDMR TG. MURES, CONT 45.10.10.40 BANGA COMERCIALA RO­MANA — BCR — TG. MURES. A postai szelvényre kérjük ráírni: „Adomány Cse­resznyés Pál és Szabadi Ferenc részére“ ..­­És ami a legfontosabb: újra megköszön­jük az áldozatkészséget, megköszönjük mindenkinek, hogy nyomban siettek se­gíteni a bebörtönzötteknek! MÁRTIN FERENC

Next