Romániai Magyar Szó, 1993. február (5. évfolyam, 943-966. szám)

1993-02-02 / 943. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP — BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Ha lúd, legyen kövér! M­ost, hogy szerencsésen és érzésünk szerint sikerrel túl vagyunk az RMSZ farsangi bálján, el kell árulnunk, hogy eszünk ágában sem volt ekkora vállalkozásba belevágni. Nem, mert nem éreztük magunkat sem elég erősnek, sem elég gazdagnak ahhoz, hogy ezer, de inkább kétezer embernek délután négytől hajnalig tartó műsort szervezzünk, profi módon ekkora töme­get szórakoztassunk, ötletünk csak annyi volt, hogy valahol Székelyudvar­helyen, annak is valamelyik kisebb ter­mében, meghitt környezetben sorshú­zással eldöntsük: kié lesz a beígért szí­nes tévé­készülék, amelyet leghűsége­sebb olvasóinknak ajánlottunk fel. Hogy végül is minden úgy történt, ahogy tör­tént, abban a „ludas“ a város polgár­­mestere, Ferenczy Ferenc, s azok a lel­kes szponzorok, akik azonnal mellénk álltak, s végül az olvasótábor, aki jelen­létével megtisztelt bennünket, ponto­sabban lapunkat. Ha lúd, legyen kövér! — jelentette ki Ferenczy­ úr, és minden ellenkezésün­ket, ellenérvünket leszerelte. -És ezzel elindult a lavina, többé nem lehetett leállni. Akartuk, nem akartuk, neki kellett látni a szervezésnek, a szervez­kedésnek. És a meglepetés igazán csak ekkor ért bennünket. Jóformán a kis­­ujjunkat sem kellett­­megmozdítanunk, hogy egyre duzzadjon, mind nagyobb méreteket öltsön a rendezvény, amely lényegében már nem is volt a miénk, hanem a városé, sok-sok udvarhelyi em­beré, akik úgy érezték, tenni kell már valamit a társadalmon eluralkodó eli­degenedés ellen, össze kell jönni, hogy szót váltsunk egymással, hogy kötetle­nebb, semmire sem kötelező környezet­ben együtt legyünk és nem utolsósor­ban azért, hogy néhány órára feledjük egyre súlyosbodó napi gondjainkat. Ettől arrafelé aztán már csak néhány íródeákra volt szükség, akik jegyezték Székelyudvarhelyen, Kolozsváron, Csík­szeredában, Sepsiszentgyörgyön az ado­mányozók névsorát, a felajánlott segít­séget. Így akadt kft., amely arról gon­doskodott, hogy az irdatlan nagy sport­­csarnokban aznap meleg legyen (négy tonna fűtőolajat kellett ehhez beszerez­­nni és kifizetni), s ott volt a csarnok lelkes kis csapata, amely az alkalomhoz illően berendezte a „pályát“, majd va­lamikor hajnalban eltakarította a bál „romjait“. Sorban jelentkeztek Marosvásárhely­ről, Kolozsvárról és helyből a művé­szek, zenészek és tucatjával azok a cé­gek, melyek a tombolához az értékes tárgyakat biztosították. Kikerült a han­gosítás is, de szemrebbenés nélkül vál­lalta a „terülj, terülj asztalkám“ felál­lítását a város egyik legjobb étterme a Fényes pincérgárdája. S amikor már minden így összeállt, mi, akik azért mégis csak vállaltuk a lebonyolítást, mindössze azért izgulhattunk, a nagy felhajtás nem marad-e visszhang nél­kül. Délután négy óra előtt valamivel összeszorult szívvel jártam be a csar­nok minden zugát. Minden a helyén volt, mégis olyan gondolatok kergetőz­­tek bennem, hogy egy biztos: lesz min­­ken kacagni, ha nem egyeben, akkor rajtunk, szervezőkön. De fél ötre megtelt a csarnok, bein­dult a gépezet, s hamar már hamisítat­lan derű uralkodott a „nézőtéren“, a­­melynek szeme láttára alakult, nőtt, da­gadt a műsor, valahogy úgy, ahogy egy családban fokozódik egy pohár itóka mellett a jókedv. És ahogy teltek az órák, úgy váltak fesztelenebbé is az emberek, mertek odalépni a roskadásig megrakott asztalok mellé, majd a „par­kettre“ lépni és táncolni. Közben per­sze, szó esett az újságról, politikáról, meg mindenről, de inkább menet köz­ben, indulatoktól, szenvedélyektől men­tesen. És így ment ez hajnalig, kakas­kukorékolásig. Hogy pontosan hogyan, arról külön cikkekben, képriportokban számolunk be, de helyet adunk majd a Postafiókban azok véleményének is, akiknek különben ezt a bált, e kelle­mes estét, együttlétet szántuk. Tréfásan elhangzott az, hogy minden, ami jó, ha jó, az az RMSZ érdeme, s minden, ami kifogásolható, a polgár­­mesteri hivatalé. Úgy vélem, helyesbíte­nünk kell: minden, ami jó volt, az a polgármesteri hivatalé, Székelyudvar­hely lakosaié volt, s ami talán nem si­került szándékaink, az elvárások sze­rint, az a miénk ... Köszönjük, Székelyudvarhely! GYARMATII JÁNOS • Megtévesztő istdoklás népcsoport-ügyben • Egy padlás rejtekében © Ion Iliescu bizakodik a Népszabadságban # Ájulás szélén a Zöldh család • Genf után, New York előtt#A csárdás mehet, politikáról viszont egy szót se! e Vaskapunál vaskapu • Duna-televízió • A rózsa vagy a rózsa neve? Nem a kongresszus dolga lenne dönteni terminológiai kérdésekben. Ezt rendszerint szakértők — szociológusok, jogászok — szokták elvégezni, a kongresszusok előtt. De előfordulhat — amint az előfordult az RMDSZ III. kongresszusán is —, hogy ter­­minológiai kérdésekkel kell foglalkozni, mert az önmeghatározás ,és annak neve (megnevezése) nem közömbös a szövetség programjának kijelölésénél. A vita nem új keletű, hogy a romániai magyarság hová sorolható: a nemzeti ki­­sebbség kategóriájába-e vagy más, a va­lóságot jobban megjelenítő kifejezést kell találni? Sokan magukra nézve sérelmes­nek érzik, hogy kisebbségnek nevezzék, mert olyan ősrégi (őshonos), dicsőséges tör­ténelmi múlttal és gazdag kultúrával ren­delkező népet, mint az erdélyi magyarság, nem illik ily alacsonyrendűségre degradál­ni. E­lőre kivagyiságról nem szükséges többet mondani. Végül is a kongresszus a romániai ma­­gyar nemzeti kisebbség kifejezés mellett döntött, mert ez összhangban áll a nem­zetközi okmányokban (szerződésekben, a­­jánlatokban) és a alkotmányban használt terminológiával. Sokkal helyénvalóbb mint a Bárki Éva által ajánlott népcsoport. A bécsi jogásznő indoklása éppenséggel megtévesztő, mert egyetlen olyan érvényes, általánosan elfogadott nemzetközi okmányt sem ismerünk, mely a népcsoportoknak biztosítaná, a kisebbségeknek pedig megtil­taná az önrendelkezést. Az ilyen fogások­­kal, félrecsavarításokkal csak zavart le­het kelteni. A szünetben — Bárki Éva szó­beszéde után — sokan hangoztatták, hogy a mi (­erdélyi magyarok) szakértőink és jogászaink félrevezetnek, mert íme, Bécs­­ből jön a megváltó hang. Furcsállom a dol­got, mert legalább annyit­­illik feltételez­ni, akkora erkölcsi hitelt adni a szakértők­nek, jogászoknak, törvényhozóknak, hogy szántszándékkal nem akarják népüket be­csapni. Tévedhetnek,, senki nem birtokol­hatja a teljes tudást, lehet, hogy a most elfogadott terminust a következő években revideálni kell, de ennyire bizalmatlanok nem lehetünk. Jön valaki a távolból, ma Bécsből, holnap a Fülöp-szigetekről, és mond valamit, s a hazaiak egyszeriben hi­­telüket vesztik. Bár igaz volna, hogy a népcsoportot a nemzetközi jogi normák szerint önrendelkezés illeti, a változtatás­sal nem várnánk holnapig. A legegysze­rűbb nevet változtatni, azzal, hogy „jó len­ne“, semmire sem lehet menni, a reálpo­­litikai megfontolás csak olyan terminust fogadhat el, amelyet alkalmazni tud. Min­den más próbálkozás itt és most, használ­hatatlan. Természetesen sem az elmondottak, sem a kongresszuson elhangzottak nem tették a terminológiai vitát befejezetté. Egyet­len nép önmeghatározása sem befejezett. Megtörténhet, hogy a társadalomelmélet, joggyakorlat jobb, használhatóbb megne­vezést talál. Az újításoktól, ha azok tudo­mányosan megalapozottak, nem szabad idegenkednünk. A Bosznia-Hercegovinára vonatkozó megállapodás nemzeti és etnikai csopor­tokról, valamint jogokról beszél („rights of national and ethnic groups“). Nem ra­dikális újítás, de érdemes erre is figyel­ni, általában minden olyan változásra, a­­melyhez racionálisan érdemes igazodni. Ebben a pillanatban sokkal fontosabb a terminológiai okoskodásnál a Kolozsvári Nyilatkozat és a III. kongresszus által ho­zott fordulat: a belső önrendelkezés és a kulturális, regionális autonómiáknak elvi elfogadása és programba foglalása. Ha van ilyen, akkor a romániai magyar kisebbség politikailag most lett nagykorú, nemcsak jogokat kíván, hanem önkormányzatot belső ügyeinek intézésére. Legalább tíz évre kimondotta, amit ki kellett mondani, ha a romániai magyarság teljes értékű em­berként akar saját földjén élni. Eddig al­kalmazkodtunk, aszerint vegetáltunk, mo­­zogtunk, lélegeztünk, ahogy azt mások megkívánták, olyan tárgyszerű lényeg hal­­mazának tekintettek, akikkel bármit lehet csinálni. E tárgyszerű státustól való elsza­kadás okoz gondot, nekünk is, s még in­kább a többségi nemzetnek. Az alternatív­­a szabatosan megfogalmazódott: vagy a­ fokozatos asszimilációs politikát folytat­ják, vagy az önkormányzati rendszerek ki­építésén keresztül az emberhez méltó e­­mancipációs politikát. Harmadik út nincs. Az előbb a nagykorúságot nem szónoki fogásként hoztam elő, hogy jobban csillog, jön a mondandó egésze. Minden­­ fejlett személyiséggel rendelkező nemzeti vagy társadalmi közösség — nevezzük kisebb­ségnek vagy népcsoportnak — meg kell tudja fogalmazni a többségi nemzettel szembeni alternatívát. E változtatást elő­idéző megfogalmazás okoz gondot és ijedelmet a többség körében. Valamit hal­lottam abból a meggyőzésből, amit egyes bukaresti újságírók folytattak a bákói csángó küldöttel, akit arról próbáltak meg­­győzni, hogy nem magyar, hanem csángó­s ez, amint azt a „nagy“ Martina? is meg­mondotta, közelebb áll a románhoz, ha nem éppen azonos vele. Az elcsángósítási szándék közelünkben leselkedik. A bi­­zonytalanság érződik azon román demok­raták nyilatkozataiból is, akik valamit el­­ismernek a kisebbségeknek járó jogokból, de az önkormányzatot nem, miért ne ma­radjanak továbbra is tárgyszerű néma hal­­mazba. Megtévesztő lenne igent mondani olyan önkormányzásra, mely egyforma (ugyanolyan) Dobrudzsában, Olténiában és Háromszéken. Nem is szólva arról, hogy a tájegységek ugyanazon etnikumon be­lül is különbözőek és természetszerűen a problémák is mások. Mit értünk önkormányzaton? Visszatérni erre azért szükséges, mert a megfogalmazások még mindig homályosak. Csak a legfontosabb alapelv említésére szorítkozom, melyet nem lehet mellőzni. Alapul nem az újdonsült — botcsinálta — szakértők véleményét veszem, akik, ahogy az lenni szokott, csak úgy váratlanul meg­jelentek, hanem Balogh Artúr klasszikus értékű megfogalmazásait idézem. Balogh Artúr szerint kisebbségi jogokról csak akkor beszélhetünk, ha a kisebbségek mint össz­­személyiség nyer jogot, mert a külön-kü­­lön individuumoknak biztosított jogok nem tudják a kisebbségi problémát megol­­dani, hiába szerepel az alkotmányban a tanuláshoz való jog, ha nincs anyanyel­vű iskola. Ilyen esetben a hiány diszkri­­minál. Az­ Önkormányzat (autonómia) elve­ azt jelenti, hogy a közdolgok, közfelada­tok bizonyos körét az állami szervek ha­tásköréből a kisebbségeknek mint k­özjogi személyeknek a hatáskörébe utalják. E­­zért fontos — mindegy, hogy kisebbség, népcsoport vagy más terminust használunk — a kisebbség politikai alanyiságának köz­jogi elismertetése. Az államalkotó több­ség akaratát nem lehet( lehetne) úgy értel­­mezni, hogy az államnak joga volna a kisebbségi élet minden területe felett ren­delkezni. A kulturális és regionális önkor­mányzat azt az eszmét fejezi ki, hogy a többségiek mellett léteznek azok a közös­ségek, melyeknek a többség által ki nem elé­gíthető saját érdekei és igényei vannak. A kulturális önkormányzat csak „személyes rendszeren“ alapulhat. A regionális vagy területi önkormányzat sokkal átfogóbb és fejlettebb forma, mert kiterjed a művelő­dési ügyek intézése mellett a közigazgatás egészére, s részben a gazdaságiakra is és nem azonos a helyhatósági (városi, közsé­gi, megyei) önkormányzatokkal (Romá­niában még ilyen sincs). Természetesen a lehetséges önkormányzatok részletes is­mertetésére nem térhetek ki. Ezeket szak­értő csoportok kell elkészítsék. . Az előbb említett tíz év előugrásának csak akkor lesz értelme, ha az új felfogást a román demokratákkal el tudjuk fogad­tatni. S ez nagyon nagy erőfeszítést, ügyes- FÁBIÁN ERNŐ (Folytatása a 3. oldalon) A népszabadságban olvastuk Iliescu: Realista megközelítéssel a viták megoldhatók A Népszabadság hírei szerint a rég húzódó magyar—román alapszerződés most jelentős nyugati politikusok szemében is fölértékelődött. Aláírását fe­­szültségcsökkentő politikai gesztusnak tekintenék zaklatott régiónkban. Úgy tetszik, a legfőbb, elvi jelentőségű kitételei közül a tavalyi államtitkári tanács­kozáson is már csak két lényegesebb passzus maradt függőben. Román részről annak az ismételt kimondását igénylik, hogy egyik félnek sincsenek s nem lesz­nek területi követelései (bár Budapest többek között a helsinki alapokmány aláírásával is már elkötelezte magát e tekintetben). Magyarország viszont a kollektív nemzetiségi jogok tiszteletben tartására kér írásbeli garanciákat. A román fél szerint viszont az új román alkotmány a nemzetiségpolitikai gyakor­lat amúgy is példaértékű, s Románia már számos idevágó nemzetközi okmány tiszteletben tartását vállalta. Bukarest most talán — a kérdést a határain túli érdekrendszerbe helyezve — elmozdulni látszik a merev nézőszögről, ami a ki­sebbségi (Európa legnagyobb kisebbségét érintő) kérdés kizárólag belügyként kezelését illeti. Biztató jelnek szánhatta Bukarest Iliescu elnök pozitív értéke­lését az RMDSZ kongresszusáról. Melescanu külügyminiszter fogadta Markó Bélát, az RMDSZ új elnökét. Megbeszélésükön, ha csak konzultatív értelemben is, nyilván a román—magyar szerződésre is kitértek. A Népszabadság interjút kért Ion Iliescu román államelnöktől. Lapunkat Eötvös Pál elnök-főszerkesztő, Bodor Pál főmunkatárs és Mag Péter bukaresti tudósító képviselte. Iliescu elnök a beszélgetés első részében részletesen elemezte az elmúlt három esz­tendő fő politikai, törvényhozói-alkotmá­­nyozói és a piacgazdaságot ösztönző romá­niai folyamatait. Különösen az egységes­nek felfogott világgazdaságban a fejlettek védekező-elszigetelődési reflexeiről, más­részt az autarchiás törekvések tarthatat­lanságáról mondottak voltak igen figye­lemre méltóak. Olvasóinkat azonban nyil­ván az alapszerződéshez, a román—magyar viszonyhoz, a szélsőséges jelenségekhez s a kisebbségi kérdéshez fűződő érdemi gondolatok érdeklik a leginkább.­­ Országaink felzárkózását a fejlett Európához olykor, politikai szélsőségek akadályozzák. Nem gondolja, elnök úr, hogy néha még a peremjelenségeknek mi­nősített szélsőségek hatása, befolyása, visszhangja is veszedelmes lehet? Gátol­hatja a modernizációt, az európai integ­rációt? — Ez nem kétséges. Országaink szom­szédosak. Fejlődésünkben és az átmenet problémáiban is valamelyest közelebb ál­(Folytatása a 2. oldalon) @ Postacím: Redactia _ ___. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ Uj SOPOZ8t , 79776 Bucuresti 33, 943. szám Plata Presei Libere 1., 1993. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ február 2., szerkesztősége , , , 79776 Bukarest 33. a Szabad Sajtó tér 1., 4 oldal 1 kerület sector 1. Üzenetrögzítő szolgálatunk ára 20 lej telefonszáma: 618 03 02 @ Telefax: 618 15 62 A visszarendeződési folyamat újabb bizonyítéka NYILATKOZAT Megdöbbenve vettük tudomásul, hogy Doina Cornea asszony ellen bűn­ügyi eljárást indítottak, és február 8-ra beidézték a bukaresti ügyészségre államellenes tevékenység vádjával. Három esztendeje folyik a kommunista diktatúrával szembeni ellenállás kiemelkedő személyiségeinek akadálytalan rágalmazása, miközben a volt rend­szer kiszolgálói továbbra is ott vannak a különböző hatalmi intézményekben, és a temesvári, bukaresti, kolozsvári, szebeni, marosvásárhelyi és más helysé­­gekbeli áldozatok gyilkosai szabadon járnak. Doina Cornea asszony megvádolása újabb bizonyítéka annak a vissza­­rendeződési folyamatnak, amelynek fő célja a jogállam kiépülésének megaka­dályozása és az ezért küzdő demokratikus erők megfélemlítése. Dornea Cornea asszony mellett állunk az ország megújulásáért folytatott küzdelmében, és követeljük az ügyészségtől, hogy azonnal szüntesse meg az ellene beindított bűnügyi eljárást. Kötelességünknek tartjuk a nemzetközi közvélemény figyelmét is felhív­ni a történtekre. Marosvásárhely, 1993. január 29. MARKÓ BÉLA, az RMDSZ elnöke Napról lapra HELYCSERE Itt is, ott is rendőröket kapnak rajta tolvajláson vagy azon, hogy falaznak a fosztogatóknak. Természetesen mint kö­­zönséges rablók hűvösre kerülnek. Ha­nem azért kétlem, hogy belőlük lesznek a legjobb pandúrok. SZÁSZ JÁNOS Kinek jutott a színes tévé? A szerencse kiválasztottja Sepsiszentgyörgyön él A vészes gyorsasággal ürülő zsebek kor­szakában kettős öröm tapasztalni, hogy a szerencse egyesekre mégis rámosolyog, s ehhez társul harmadikként, hogy ezúttal lapunk olvasóit sorolhatjuk Fortuna isten­­asszony kegyeltjei közé. A Romániai Ma­gyar Szó nagy farsangi bálja alkalmával január 30-án megejtett nyilvános sorshú­­záson legfiatalabb kolléganőnk, Éltes Enikő a székelyföldi Zelch Ervin számát emelte ki az urnául szolgáló dobozból. A sorsolás nyertese és a bukaresti EST­­EUROPA CENTER Kft. által felajánlott színes SAMSUNG 5-ös készülék birtokosa Zeleh Ervin, Sepsiszentgyörgy, Dália utca 4 szám alatti lakos lett. — Mindjárt elájulok! — csapta össze a kezét a háziasszony, amikor vasárnap este a friss örömhírrel felkerestük. A 63 éves nyugdíjas mérnök családfő is rögtön fel­kelt betegágyából, amibe az évszak átka, az influenza döntötte. A felvillanyozott család annyira nem tudott betelni örömé­vel, hogy megfogalmazására folyton új szavakat keresett. Zelch Ervin Temesvárt szerzett gépész, mérnöki diplomát, odavaló lányt vett el feleségül, majd a vajdahunyadi kohászati műveknél dolgozott 64-ig, ezt követően a galaci acélmű építkezése szippantotta ma­gához, 84-ben tért vissza szülőföldjére — lévén baróti származású. Középiskoláit ennek megfelelően a szé­kelyudvarhelyi egykori római katolikus, ma Tamási Áron nevét viselő gimnáziumban végezte, s mondja, hogy készül ám az iskola fenn­állása 400. évfordulóján — idei ünnep — részt venni. Az iskolaváros farsangi ren­­dezvényünkre összesereglett közönsége tehát egy kicsit földijének is tapsolt, mi­kor nevét felolvasták. Regáti vándorlá­sában — székely ácsok, kőművesek min­­denütt szép számmal voltak beosztottai közt, s akárcsak azokat, őt is hazavonzot­­ta a rokonság végül — a család végig egy fizetésből élt, s a háziasszony feleség két leánygyermeket nevelt fel. A nagyobb ma velük él, a kisebb mérnöknő a sepsi­szentgyörgyi gépgyárban, férjnél van, s az ötéves unoka Szabolcs névre hallgat. „Flancolás nem volt, de a legszükségeseb­­bet mindig meg tudtuk venni“ — mesé­lik. A szerencse eddig sem kerülte el őket, 78-ban autónyereményes betétkönyvük váltotta be a hozzá fűzött reményeket... „Tegnapelőtt egy horoszkópot böngészve bukkantunk olyasmire, hogy hamarosan valami jó hírt kapunk.“ Az újság? Évtizedek óta olvassa a BMSZ-t és annak elődjét, kedvenc rova­tai a Záróra és a Nem hagyhatjuk szó nélkül, de 78—80 százalékban kiolvas min­den számot, annyira kedveli lapunkat. Nemzetiségi érdekvédelem dolgában kö­vetkezetesnek és kiegyensúlyozottnak tart­ja — a sokfelé megfordult, a székelységet belülről és kívülről egyaránt szemügyre vevő ember számára ez, látom, különösen fontos. Szétnézve a tisztesen és szépen, de fény­űzés nélkül berendezett tömbházlakás­­ban, egy pillantást vetve a kéttenyérnyi (!) képernyőjű Sport márkájú fekete,fehér tévékészülékre és a két otthon ülő nőre, meghallgatva a házigazdát arról, hogy nyugdíját kiegészítendő — s mert, kedvét leli benne — ismerőse autójavító műhe­lyében vállal naponta bedolgozást — nos, ezek alapján állíthatom: a kedvező vé­letlen nem is osztja oly vakon kegyeit, mint azt a szólás tartja! Gratulálunk a nyertesnek, köszönetet mondunk az adományozónak, előfizetőink pedig jövőre is számíthatnak hasonló meglepetésre. B. KOVÁCS ANDRÁS KONGRESSZUSI DOKUMENTUM ERŐVISZONYOK BRASSÓBAN ALBERT LEVEN­­TE felvétele az RMDSZ HL kong­resszusát követő első sajtóértekez­leten készült egy leköszönő és két újonnan válasz­tott vezetőről (Balról jobbra: Markó Béla, Tőkés László, Domokos Géza). TILTAKOZÓ TAXISOK (Üzenetrögzítőn)­­ Pénteken, január 29-én ismét több száz taxis vonult fel Te­mesváron a megyeháza elé, tiltakozni az ellen, hogy az adók indexelése nyomán, immár 42 ezer lejt kell lepengetniük egy negyedévre. A tavaly őszi tiltakozásaik is ez ellen irányultak, illetve az ellen, hogy az adót előre kell, meghatározott összeg­ben kifizetni, nem a tényleges bevétel a­­rányában. Például, ha valaki januárban befizeti az adót, majd munkaképtelenné válik, senki nem téríti vissza már a be­fizetett összeget. Ez az adórendszer elte­kint a munkateljesítménytől is, hogy ne szóljunk a pénz gyengüléséről, ugyanis a taxis mai „jó“ pénzben fizeti be adóját, hogy két három hónap múlva az infláció miatt, gyengébb vásárlóerejű pénzt véte­lezzen be. ’92 őszén, a taxisok a minisz­terelnökig jutottak tiltakozásukkal,­­ aki megígérte nekik, figyelembe veszi majd szempontjaikat. Ez lett belőle! (Bodó Bar­na) MŰKÖDHET A TANÁCS SZATMÁR MEGYÉBEN (Üzenetrögzítőn) — Új prefektusunk, Suciu Vasile, január 29-én tudatta Szabó Károly szenátorral, hogy a Szatmár me­gyei prefektúra nevében visszavonta előd­je, Cornel Morar Legfelsőbb Bírósághoz intézett beadványát, melyet a megyei ta­nács tisztségviselői választásának felül­vizsgálatát célozta meg. A prefektus az erre vonatkozó dokumentumot is fölmu­tatta a szenátorunknak. Ezzel véget ért a jó háromnegyed éves huzavona, s a me­gyei tanács a valóban demokratikus veze­tőséggel megkezdheti teljes jogú működé­sét. (Gál Éva Emese) ERKEL PALOTÁSÁVAL SEGÍTHETNEK (Üzenetrögzítőn) — Fazekas Erzsébet va­gyok Szebenből, Moldoveanu utca 33., tele­fonom: 092430863. Két kéréssel fordulok önökhöz, más megoldást, más kiutat akár­mennyire is törtem az eszemet nem ta­láltam. Március 15. megünneplésére készül­ve, szeretnénk magyar táncot előadni a szebeni Goga líceum magyar tagozatának diákjaival éspedig Erkel Ferenc Palotás és Brahms Második magyar tánc. c. szerze­ményeire, de sajnos nálunk nem lehet megtalálni se lemezen, se szalagon. Kérem, ha lehet legyenek segítségünkre ... Saj­nos minket szebeni magyarokat elhatárol­(Folytatása a 4. oldalon)

Next