Romániai Magyar Szó, 1993. február (5. évfolyam, 943-966. szám)

1993-02-12 / 952. szám

Bubka és az orosz maffia Kétségtelen: Szergej Bubka a va­laha élt legnagyobb atléták közé tartozik. Már számon tartani is ne­héz, hány világcsúcsot ugrott az uk­rán rúdugrófenomén. A sportágiján mérföldkövet jelentett, amikor el­sőnek repült át a már-már elérhe­tetlen magasságnak hitt hat méte­ren. Azt, hogy ő sem verhetetlen, bi­zonyította Barcelonában, ahol szé­gyenletes teljesítményt nyújtott, érvényes kísérlet nélkül fejezte be az olimpiát! Szergej Bubka persze nem mondott le újabb világrekordok eléréséről, csakhogy az utóbbi időben képte­len a rudak világára koncentrálni. Hogy miért? Szinte el sem hinné az ember ... Nos, nem véletlenül: a néhány éve Berlinben élő ukrán sportolót, állí­tólag megfenyegette az orosz maffia (ilyen is van!), s nyugalmáért cse­rébe pénzt követelnek tőle. Hogy mi az igazság, azt nem tud­ni, mindenesetre Bubka klubja, az OSC Berlin és menedzsere, a német Rudi Thiel tagadja, hogy bármit is tudna a dologról. A huszonkilenc éves sztár fél az emberrablóktól, és a hozzá intézett halálos fenyege­tések oda vezettek, hogy testőröket bérelt, németországi lakásának aj­taján pedig kicserélte a névtáblát... Az esettel kapcsolatban az em­bernek egy másik ex-szovjet ver­senyző, a tornász Vitalij Scserbo esete juthat eszébe, s miután a bar­celonai olimpián minden lehető aranyérmet megnyert (szám szerint hatot!), hazaérkezvén, kirabolva­ találta a lakását. Bár hivatalos he­lyen nem erősítették meg, valószínű, hogy ebben is az orosz maffia keze volt. A berlini fal leomlásával és az egységes Szovjetunió szétesése után Berlin a kelet-európai emberek ez­reinek kivándorlási célpontjává vált, beleértve természetesen a bű­nözőelitet, amely meglepő módon igen nagy­ „érdeklődést“ tanúsít a sportolók iránt. Nem véletlen, hogy éppen Szer­gej Bubkát zsarolták meg a bűnö­zők. Minden bizonnyal alaposan ta­nulmányozták az­ ukrán rúdugró anyagi helyzetét (amihez persze elég volt egy újságot megvenni, hiszen Szergej pénzügyeit nyílt ti­tóléként kezeli a sajtó), tetemes summát re­mélve tőle. Az ukrán rúdugrócsoda tavalyi keresete elérte a kétmillió dollárt. Minden egyes világrekor­dért nyolcvanezer dollárt vág zsebre, ami­­ tartalmazza a szponzori díja­zást is. Bubka Iliül-ben nyolc­szor javította m­eg saját világcsúcsát, ami ötszázezret jelentett neki. „Ha lúd, legyen kövér“ alapon az ukrán sztár belelendült, és tavaly­­minden egyes fellépéséért ötvenezer dollár ütötte a markát. Legutóbbi rekordja alkalmával egy japán tévéműsor kielemezte a moz­gását, és kiszámolta, hogy Bubka 637 centiméterre is képes lehet. No, persze, minek ugrana egyszerre ak­korát, hiszen ha centinként tor­názza felfelé a csúcsot (mint teszi azt immár több évet), akkor mind­annyiszor bezsebelheti a pénzt... A berlini klubbal mind ez ideig kitűnő kapcsolata az utóbbi időben megromlott kissé. A tavalyi év vé­gén a helyi sportcsarnokban akart edzeni, ezt azonban egy itteni atlé­tikai szervezet működteti, és a „há­zigazdák“ nem éppen a sztár igé­nyei szerint bocsátották volna ren­delkezésére a csarnokot. Emiatt az­tán olyan ideges lett Bubka, hogy hazautazott Ukrajnába. Ott is ma­radt egész februárig, mondván, hogy ott legalább nyugodtan készülhet... Az oldalt szerkesztette: K. BOBOK ANDRÁS SZERB LABDARÚGÓK EXODUSA Viharfelhők tornyosulnak a Belgrádi Crvena Zvezda, Belodedics volt egye­sülete fölött. Miután megnyerte a Vi­lág Kupát, szinte teljes játékosállo­mányát kiárusították. Röviddel ezután a derék szerb hazafiak belekezdtek egy végeláthatatlan polgárháborúba, ami­nek eredményeként olyan anyagi csőd fenyegeti a nagyhírű csapatot, amilyen­re még nem volt példa: _a Belgrádi Vörös Csillag egy év alatt elkönyvelt vesztesége meghaladja a hatvanmillió dollárt! A csinos kis összeg a következőkép­pen jön össze. A BEK-győztes klub még egy centet sem látott az eladott játékosok után járó harmincmillió dol­lárból. A summa másik felétől akkor estek el, amikor a hazai mérkőzéseiket idegenben voltak kénytelenek leját­szani. Talán nem kell ecsetelni, micso­da pénzek jöttek volna be az eladott jegyekből egy olyan csapat mérkőzé­sein, amelyik elnyerte a BEK-et és a Világ Kupát. Ugyan ki ne lenne ki­váncsi a Szuperkupa-győztesre? Dragán Dzsajics, a hazánkban is is­mert volt sokszoros jugoszláv váloga­tott, a belgrádi klub technikai igazga­tója, ekképp vélekedik az ügyről: — Rá voltunk kényszerítve, hogy eladjuk a legjobb játékosainkat (köz­tük Miodrag Belodedicset is — szerk. megj.), most pedig üres a kasszánk. Az európai futball leprásaivá váltunk, és most romokb­an heverünk. Vlagyimir Cvetkovics, a Vörös Csil­lagok igazgatója, Szerbia új sport­­minisztere, aki ugyancsak a labdarúgó­­pályán alapozta meg hírnevét, keserű­en teszi hozzá: — Hozzávetőlegesen húszmilliót vesz­tettünk amiatt, hogy hazai mérkőzé­seinket idegenben kellett lejátszanunk. Ezt ráfogták a területi biztonságra, holott Belgrádban béke volt. Mindez azt jelentette, hogy nem tudtuk pénzzé tenni bajnoki címünket. Az elmúlt ötven évben a Crvena Zvezda több mint ötven játékost adott el különböző nyugati kluboknak. A belgrádiak nem tudnak versengeni a holland, belga csapatok által kínált óriási aláírási pénzekkel és a különle­ges magas fizetésekkel. A klub azon­ban kitűnő utánpótlás-nevelő mun­kával biztosítja, hogy mindig ütőképes csapattal lépjen ki a nemzetközi ku­pák porondjára. A szerb játékosok „exodusa“ fan­tasztikus méreteket öltött, amihez nyil­ván a közelben dúló, és az ország gaz­dasági helyzetét igen károsan befolyá­soló (hogy finoman fogalmazzunk!) háború is hozzájárult. Az elmúlt egy évben tizenhét (!) labdarúgó távozott a csapattól. Érdemes végigolvasni a névsort: Sztojanovics (AEK Athén), Sztosics (Mallorca), Jurics (Bvideo), Proszinecski (Real Madrid), Belodedics (Valencia), Najdoski (Valladolid), Rat­­kovics (Celta Vigo), Szavicsevics (AC Milan), Pancsev (Inter), Mihajlovics (Roma), Jugovics (Sampdoria), Maro­­vics (Strasbourg), Binics (Slavia Prága), Mikela (Besiktas), Tangja (Fenerbah­­cse), Bolics (Galatasaray). E „népelvándorlásról“ Dzsajics a kö­vetkezőket mondja: — Mi nem állíthatjuk meg őket. Megpróbáltunk hozni egy olyan hatá­rozatot, miszerint huszonöt éves kor alatt ne lehessen külföldre szerződni, de a FIFA és az UEFA elutasította a kezdeményezést. Legnagyobb sztárunk. Proszinecski még csak 22 éves volt, amikor a Real Madridhoz igazolt, és amikor megpróbáltuk őt visszatartani, megfenyegettek minket. Végül is, en­gedve a nyomásnak, elengedtük a kö­zéppályást négymillió dollár fejében, amit a spanyol klub a mai napig nem fizetett ki... Cvetkovics sportminiszter pedig így kesereg: — Mi világsztárokat nevelünk, és semmivel sem jutalmazzák az erőfeszí­téseinket. Pénz ide, pénz oda, a Crvena Zvezda még így is az újonnan szervezett szerb és montenegrói bajnokságban a má­sodik helyen áll. Lehet, hogy mégsincs akkora baj ? ... " Kötve hisszük. Mert ez a kis-ju­­goszláviai bajnokság nem említhető egy napon az egykori szövetségi köztársa­ság bajnokságával. De erről a Crvena Zvezda nemzetközi kupa-szereplése során majd megbizonyosodhatunk. Ha egyáltalán részt vehetnek e küzdel­mekben Dzsajics mester tanítványai... STEFFI GRAF, A „FEKETE" SZTÁR Steffi Graf néhány éve a világ első számú teniszezőnője volt. Ma már csak a második — Szeles Mónika mögött. Miként éli meg a visszaesést a németek csillaga? Hogyan viselkednek egymással a fehér sport sztárjai a kulisszák mögött? Milyen Steffi a magánéletben? Többek között ezekre a kérdésekre kaphatunk választ az alábbi, Tennis Magazine-ban megjelent beszélgetésből, amelyet a Magyar Hírlap Sport Revü mellék­letéből vettünk át. Az interjút abból az alkalomból készítették Graffal, hogy a közelmúltban ünnepelte profi pályafutása kez­detének tizedik évfordulóját. — Emlékszik még arra a meccsre, a­­melyik az első világranglista-pontokat hozta önnek? — Első pontjaimat egy skandináviai Satellite-tornán szereztem, de az első tornagyőzelmemre már nem emlékszem. Csak azt tudom, hogy kint havazott, és az édesanyámmal melegítettem a dön­tőre. — Azóta már több száz meccset nyert — négyszer Wimbledont és Grand Slam-et —, de el is veszített néhány na­gyon fontos mérkőzést. Mi van önre na­gyobb hatással, egy győzelem vagy egy ve­reség? — A vereség. — Azt nyilatkozta, hogy a győzelem feletti öröm nem dobja fel annyira, mint amennyire letört a vereség miatti kétségbeesés. — Ez így is van. De azért akadnak kivételek, mint például az 1991-es wimbledoni győzelmem. Fantasztikusan sokat segített, és kihúzott a mélypont­ról. Ez a diadal igen fontos volt az ön­bizalmamnak. Hasonlított első wimble­doni sikeremhez. De nehéz lenne meg­mondani, hogy melyik volt a fontosabb. — Mit csinál egy vereség után? — Rendszerint azonnal lefekszem aludni. — Alvás közben megpróbálja elfelej­teni? Lehetséges ez? — Igen. Vereség után mindig nagyon korán fekszem le. — Ki győzne, ha a mai Steffi Graf az 1988-as Graffal játszana? Azzal, aki abban az esztendőben Grand Slamet és olimpiát nyert? — Erre nem könnyű válaszolni. Ma sokkal változatosabb, tökéletesebb a já­tékom. —• És a viselkedése? — Szellemileg nem lettem erősebb. Talált akkor nagyobb volt az önbizal­mam, mint mostanában. — Mi ennek az oka? Mi változott azóta? Új játékosok léptek a színre? — Igen, pontosan. Szeles, Sabatini és Capriati. A tenisz ma magasabb szin­ten van, mint négy-öt évvel ezelőtt. — És ez nehézséget okoz önnek? — Azt hiszem, kevesebbet kell más játékosok fejlődésével foglalkoznom. — Gyakran gondol az édesapjával történt hercehurcára? Túltette már ma­gát rajta? — Rengeteg dolgon túltettem már magam. De azt hiszem, ezen még nem sikerült. Máskülönben lazább lennék. — Mondja, mi történik önnel, amikor állítása szerint szellemileg leblokkol te­niszezés közben? — Ennek megértéséhez az időben vissza kell mennünk két évet, Berlin­be. Akkoriban nem koncentráltam elég­gé a játékra. Ez oda vezetett, hogy el­veszítettem az önbizalmamat és a játsz­mákat is. Ilyenkor aztán azt kérdezi az ember magától: „Mit rontottam el? Mit csinálok másképp, mint hat hó­nappal ezelőtt?“ És mindezt ahelyett, hogy csak a játékkal törődne. Meg­próbál ugyanabban a helyzetben más­képp játszani. — Milyen problémái voltak még? — Rengeteg volt, például a sajtóval. — Bizonyára nem tetszett az a kép, amelyet önről igyekeznek festeni a nagyközönség számára. — Nem akarok más lenni, mint ami vagyok, nem akarom becsapni az em­bereket. Az borzalmas, hogy néha mi­csoda hülyeségeket írnak rólam, vagy, ahogy a barátaimat is belerángatják az ügybe. Ez tényleg szinte megőrjít. — Térjünk vissza a képre. Édesapja egyszer azt nyilatkozta, hogy Steffi felveszi a „munkamaszkot", amikor te­niszezik. Játék közben nagyon erősen koncentrál? — Igen, néha túl keményen is. — Amikor az edzőjével, Heinz Günt­­harddal játszott, elnézést kért a hibái­ért. Ez meglepően udvarias dolog. — Ha rosszul játszom, bocsánatot ké­rek. —­ Néha viszont túlfűtött is tud len­ni ... — Igen, általában igen nyugtalan vagyok, még az edzéseken is. Sokat fejlődtem. Még most is gond nálam, hogy edzés alatt igen rossz a kedély­állapotom. Szinte belebetegszem, ha néhány ütést elrontok. — Elmondja néha a lelki problémáit az edzőjének? — Nincs semmi, amit el kellene mon­danom. Én csak azt mondom, ha ros­­szul játszom, szinte beleőrülök, és na­gyon letör. — Mert mindig a százszázalékosnál is jobb teljesítményt akar elérni a meccseken. Ez az a gyakran emlege­tett tökéletességkeresés? — Igen. Mindig mepróbálok egy kis­sé lazább lenni, és nem minden lab­dát olyan komolyan venni. De amikor pályára lépek és néhány ütést elhibá­zok, újra kiborulok. Kétségbe vagyok esve amiatt, hogy miért nem ment jobban az elmúlt néhány évben. — A Grand Slam és az olimpiai győ­zelem évében, 1988-ban, azt nyilatkozta egy riporternek: „Mindent elértem, amiről egy teniszező álmodhat, és most jön az az idő, amikor .. .** — ... amikor lazíthatok egy kicsit, és úgy játszhatok, ahogy akarok. De ez hiba volt. Amióta teniszezem, mindig óriási becsvággyal indultam neki min­den egyes mérkőzésnek. — Mostanában mintha ez sem se­gítene ... Nincs senki, aki ki tudná húz­­ni a mélypontról? — Inkább úgy fogalmaznék: nincs senki, akinek hagynám, hogy segítsen. — Az apja és az anyja? — Ők megpróbálnak segíteni, de ez nem megy. Ez a probléma. Vagy ma­gam mászok ki a gödörből, vagy ott maradok. Tudom, ezt nehéz megérte­ni, néha magam sem értem igazán. — A koncentrálás mestereként tart­ják számon. — Valóban. Az volt az egyik külön­legességem, hogy akkor is nyugodtan játszottam tovább, amikor már kezd­tem alulmaradni, vagy amikor rosszul állt a szénám. Ez nem megy már to­vább, bár a mérkőzések most is ugyan­olyan fontosak nekem, mint akkor vol­tak. Pillanatnyilag keményebben ké­szülök, mint valaha. — Hogy újra ön legyen a legelső? — Semmit sem jelent, hogy valaki első. Csupán elégedett szeretnék lenni önmagammal. — De nem boldog, ha jól játszik Szeles ellen, de elveszti a mérkőzést! — Ez igaz. De ha valóban jól ját­szom, akkor nyerek. — Tud javítani a játékán, vagy a probléma csupán pszichikai jellegű? — Képes vagyok javítani rajta. Mos­tanában próbálok ki néhány új ütést, amelyek több változatosságot hoznak a játékomba. — Új ütőt is kipróbál? — Igen, bár nem szeretem az új ütőket. Túl gyorsak. Kezdetben jól mű­ködnek, de később hirtelen azt tapasz­talom, hogy a labdák jóval a vonalon túl érnek földet. — Ez azt jelenti, az eszköztáron nem lehet változtatni? — Nem. Majdnem mindennap kipró­bálok egy új ütőt, de még nem talál­tam meg a megfelelőt. A szerváimat és a­ röptézést egy új ütővel gyakorol­hattam. És ha a tenyeresem is javul­na ezzel az ütővel, akkor a játékom is sokkal jobb lenne. Most még nem iga­zán jó. (Folytatjuk) 1993. február 15—21. Február 15., hétfő 14.00 Hírek, időjárás 14.15 Zeneóra 15.00 Főiskola előtt 15.30 Német és olasz nyelvlecke 16.00 Hegyvidéki civilizáció 16.30 Kívánsághangverseny 17.00 Híradó 17.05 Magyar nyelvű adás: • Hírek, tudósítások • Alma mater • Rajzfilm • Művész­­portré • Napirenden 18.35 Folklórkincsek 19.00 Pénzügyi és bank-ábécé­s dokumentumfilm 19.30 Rajzfilm 20.00 Híradó 20.40 Sport 20.45 Tv-színház: Jean­ Claude Carriére Szentimentális levél­tár című tv-játéka 22.35 Közelkép 23.15 Híradó 23.25 Harmadik félidő II. műsori 16.00 A spanyol TV híradója 16.30 Rajzfilm 17.00 Tartson velünk a második műsoron! 20.00 Híradó 20.35 Hagyományok 21.00 A Moldovai Televízió mű­sora 21.30 Sportvilág 22.00 A TV5 Europe híradója 22.35 Autó,motor magazin T, Február 16., a kedd­ i műsort 7.00 A Moldovai Televízió mű­sora 10.00 A iasi-i televízió műsora 11.00 A kolozsvári televízió mű­sora 12.00 Tv-színház: Szentimentá­lis levéltár — ismétlés 13.50 Rajzfilm 14.00 Híradó, időjárás 14.15 Zeneóra 15.00 Főiskola előtt 15.30 Francia és orosz nyelv­lecke 16.00 Együttélési magazin • Ki­sebbségi művészek • Emléke­zés • A hazai lipován közös­ség történetéből • Záróra • Tarasz Sevcsenko ukrán nem­zeti költő • Zene 17.00 Híradó 17.05 Jogi tanácsadó 17.35 Szevasztok (I) 18.35 Szemelvények a román fe­jedelemségek egyesülési nap­jának szentelt hangversenyről (II.) 19.00 A történelem dossziéi • Román hadifoglyok kálváriá­járól 19.30 Rajzfilm 20.00 Híradó 20.35 Sport 20.45 Folytatásos film: 80 nap alatt a Föld körül — 4. rész 21.45 Blues 22.15 Közelkép 23.00 Híradó 23.15 Szevasztok (II.) H. műsor: 16.00 A spanyol TV híradója 16.30 Rajzfilm 17.00 Híradó 17.05 Irodalmi stúdió 18.05 Folytatásos film: Bonanza 19.00 Sportstúdió 20.00 Híradó 20.35 Nonkonformisták fóruma­ 21.00 A Moldovai Televízió mű­sora , , 21.30 Fővárosi piacgazdaság 22.00 A TV5 Europe híradója 22.35 Nemzetközi szórakoztató műsor Február 17., szerda 16.00 Harmadik életkor 16.30 Zenés kilátó 17.00 Híradó 17.05 Sportklub 18.05 Női dolgok 18.35 Folklórarchívum 19.00 Évezredek üzenete — mű­vészi dokumentumfilm. 5. rész 19.30 Rajzfilm 20.00 Híradó 20.35 Sport 20.50 Filmmúzeum: Hét májusi nap — amerikai produkció. 1984 Burt Lancasterrel 23.00 Híradó 23.15 Irodalmi és művészeti szemle II. műsor: 16.00 A spanyol TV híradója 16.30 Rajzfilm 17.00 Super Channel 17.30 Tv-színház: Moliére: Ne­vetséges kényeskedők című darabja román szereposztás­­ban 18.30 Magyar nyelvű adás: • Hírek, tudósítások • Kultu­rális naptár • Szatmári Ká­roly • Egy csésze kávé mel­lett 20.00 Híradó 20.35 Kamarazene 21.00 A Moldovai Televízió mű­sora 21.30 Párbeszéd bukaresti vá­rosatyákkal 22.00 A TV5 Europe híradója 22.35 Tanuljuk az amerikai an­golt ! — Családi album, 5. rész Február 18., csütörtök I. műsor: 7.00 A Moldovai Televízió mű­sora 10.00 A iasi-i televízió műsora 11.00 A kolozsvári televízió mű­sora 12.00 Amerikai játékfilm. 1940: A mi kis városunk 13.35 Rajzfilm 14.00 Híradó időjárás 14.15 Zeneóra 15.00 Főiskola előtt 15.30 Angol nyelvlecke 16.00 A Rádiótelevízió iasi-i stúdiójának műsora • Moldo­vai képkockák 16.30 A Rádiótelevízió kolozsvári stúdiójának műsora • Erdélyi képkockák 17.00 Híradó 17.05 Német nyelvű magazin • Pillanatképek • Svábok Vö­rösacélon • Új óvónő • Far­sang • Európai képkockák 18.05 Román nyelvművelő adás 18.35 Népzene hanglemezről 19.00 Barangolás a nagyvilág­ban — Ioan Grigorescu riport­­sorozata, 1. rész 19.30 Rajzfilm 20.00 Híradó 20.35 Sport 20.45 Folytatásos film: Dallas — 207. rész 21.45 Közúti közlekedés 22.00 Tony Patrino rövid mű­­sorszáma 22.15 Közelkép 23.00 Híradó 23.15 Vallásfelekezeti műsor II. műsor: 16.00 A spanyol TV híradója 16.30 Rajzfilm 17.00 Híradó 17.05 Filmvilág 17.35 A zeneirodalom gyöngy­szemeiből 17.55 Együttélési magazin • Az idegengyűlöletről • A ha­­zai ukrán közösség történe­téből • Kisinyovi cigány­együttes • Záróra 18.55 Diamond Awards Feszti­vál, 1988 (VI.) 19.30 Stadion 20.00 Híradó 20.35 Hagyományok 21.00 A Moldovai Televízió mű­sora 21.30 Sci-fi klub 22.00 A TV5 Europe híradója 22.35 Kórusművek I. műsor: 7.00 A Moldovai Televízió mű­sora 10.00 A iasi-i televízió műsora 11.00 A kolozsvári televízió mű­sora • Magyar nyelvű ro­vat (11.30) 12.00 Folytatásos film: Virginie rosszalkodik — az utolsó rész ismétlése I. műsor: 7.00 A Moldovai Televízió mű­sora 10.00 A iasi-i televízió műsora 11. 00 A kolozsvári televízió mű­sora • Magyar nyelvű rovat (11.30) 12.00 Folytatásos film: Az Úr akaratából — a 6. rész ismét­lése 12.50 La Sept • Super Channel 13.30 Rajzfilm 14.00 Híradó, időjárás 14.15 Zeneóra 15.00 Főiskola előtt 15.50 Pronoexpressz-sorsolás Február 19., péntek 13.00 A Földgolyó felfedezése • Románok Latin-Ameriká­­ban (I.) 13.30 Rajzfilm 14.00 Híradó, időjárás 14.15 Zeneóra 15.00 Főiskola előtt 15.25 Tanuljuk az amerikai an­golt! — Családi album, 6 15.50 Lottó,sorsolás 16.00 Környezetvédelem 16.30 Vizuális művészetek 17.00 Híradó 17.05 Színházi élet 17.35 Pro patria 18.35 Népdalok 19.00 Kultúra a nagyvilágban 19.30 Rajzfilm 20.00 Híradó 20.35 Sport 20.45 A Howard család sorsa — folytatásos film: 56. rész 21.45 Táncművészet külföldön 22.15 Közelkép 23.00 Híradó 23.15 Filmmagazin 0. 15 Három a tízből — román könnyűzene vetélkedő fi. műsort 16.00 A spanyol TV híradója 16.30 Rajzfilm 17 00 Híradó 17.05 Sportmagazin 18.00 Német nyelvű adás • Pil­lanatképek • Nagyszebeni kiállítás • Wagner-dalok • Bukaresti farsang • Szom­szédolás • Németországi kép­kockák 19.00 A Nemzeti Rádiózenekar játszik 21.00 A Moldovai Televízió mű­­sora 21.30 Szellemi élet 22.00 A TVS Europe híradója 22.35 Idősebbek kedvencei Február 20., szombat 1. műsort 9.00 Jó reggelt ! 10.00 Híradó 10.15 Zenés vetélkedő gyerme­keknek 11.00 Folytatásos film gyerme­keknek: Black Beauty ka­landjai — 4. rész 11.30 Hagyomány és örökkéva­lóság Beszterce-Naszódban 12.00 Alfa és ómega 13.00 Zeneóra­­ 14.00 Tranzit TV • Hírek • Rajzfilm • Atlasz • A máso­dik világháború — dokumen­tumfilm • Rögbi: Skócia— Wales (16.25) • Riport • Folytatásos film: Váratlan fi­nálé (18.00) • Világtérkép • TV-enciklopédia (19.15) • Hír­adó (20.00) • Paul Everac esti jegyzete (20.35) • Politi­kai top • Angol játékfilm: Indiszkréció (21.00) • Kupa­győztesek Kupája női kézi­labdában: Koprivnice Pod­ra­vka (Horvátország)— Rim­nicu Vilcea Chimistul (máso­dik félidő: 23.00) • Vetélkedő • Folytatásos film: Ellis Island (23.45) • Európai ze­nés top II. műsor: 14.00 Tenisz • Az Eurocard fér­fi nemzetközi torna elődöntői Stuttgartból 19.00 Román mesterdalnokok: David Ohanesian 20.00 Híradó 20.35 Dzsessz 21.00 A Moldovai Televízió mű­sora 21.30 Jelenkori zene 22.00 A TV5 Europe híradója 22.35 Nemzetközi varietéműsor Február 21., vasárnap I. műsor: 9.00 Jó reggelt! 10.00 Híradó 10.10 Mesés műsor 11. 00 Folytatásos film gyerme­keknek: Black Beauty ka­­landjai — 5. rész 11.30 Faluműsor 13.00 Vallástörténet 14.10 Videomagazin 18.30 Beatlesek indigóval 19.00 Folytatásos film: Dallas — 208. rész 20.00 Híradó 20.35 Angol játékfilm, 1985: Tizenhárman, Peter Ustinov­­val 22.10 Sportvasárnap 22.30 Vasárnapi beszélgetés 23.00 Híradó 23.15 A román színjátszás nagy­jai: Vasile Cosma XI. műsor: 16.00 A spanyol TV híradója 16.30 Rajzfilm 17.00 Híradó 17.05 Zenés tv-est 19.30 Városok és civilizációk 20.00 Híradó 20.30 Pop-klub 21.00 A Moldovai Televízió mű­sora 21.30 Concertino • 22.00 A TV5 Europe híradója 22.35 Zenés nagyvilág A MAROSVÁSÁRHELYI TERÜLETI RÁDIÓ MŰSORA FEBRUÁR 15., HÉTFŐ 10.00— 12.00 (Szerk. műsorve­zető Gáspár Sándor) Hírössze­foglaló — Heti műsorelőzetes — Nyelvművelő — Zenés sport­híradó. 12.00—13.00 Zenés bu­tik. 1. 00—18.00 (Szerk. műsor­vezető Miklós Tibor) Hírössze­foglaló — Hétfő délutáni jegy­zet — Periszkóp — Történelmi krónika — Vállalkozás, piaci részesedés (ism.) FEBRUÁR 16., KEDD 10.00— 12.00 (Szerk. műsorvezető Gyarmati Dénes) Hírösszefoglaló — Földművelők fóruma: Juhá­szat eredménnyel és kudarccal interjú Lengyelfalváról és Cser­­nátonból. Nyikó menti állat­egészségügy, riport Siménfal­­váról — Lírai gyöngyszemek — Sajtószemle — Történelmi kró­nika (ism.). 12.00—13.00 Zenés butik. 16.00—18.00 (Szerk. mű­sorvezető Vári Marianna) Hír­összefoglaló — Jegyzet­­*­ Lakó­telepi életforma, az Unirii ne­gyed. ankét — Vendégkönyv — Muzsikáló múlt. FEBRUÁR 17., SZERDA 10.00— 12.00 (Szerb műsorvezető Borbély Melinda és Tóth Béla) Hírösszefoglaló — Szerda dél­előtti terefere. Hasznos tud­nivalók, ételrecept. Tereferénk meghívottja Szováta polgár­­mestere. Megérdeklődtünk, meg­tudtuk. Rendőrségi híradó. A rendőrség még mindig keresi a titokzatos gyilkost. Helyzet­képek innen,onnan. 12.00—13.00 Zenés butik. 16.00—18.00 (Szerk. műsorvezető Jászberényi Eme­­se) Hírösszefoglaló — Kilátó, a marosvásárhelyi rádió irodalmi és művészeti Naplójának 158. adása: „A mi színházunknak missziója kell legyen ..." a hallgatók kérdéseire élő, egye­nes adásban válaszol Kincses Elemér, a marosvásárij­­g! Nemzeti Színház magyar rész­legének vezetője. Tel. 0954— 20 244. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 1000—12.00 (Szerk. műsorvezető Kelemen Ferenc) Hírösszefog­laló — Ez van?! Gáspár Sándor jegyzete — Sajtólapozgató. . kommentár nélkül — „Komám asszonyok“... Münchenben! — „Népemért teszem“ — beszél­getés a csiksomlyói remetével, 4. rész — Nyárádmenti emlék­ riportok az 1992-es Dalostalál­kozóról, 17. rész. Vasile Cazan, a nyárádszeredai adventista kó­rus karnagya — 11 óra után: „Közérzet, élő telefonos mű­sor arról, ami velünk és körü­löttünk megtörtént. A hívható telefonszám: 0954—20 244. 12.00— 13.00 Zenés butik: 16.00—18.00 (Szerk. műsorvezető László Edit) Hírösszefoglaló — „Fiata­loknak — fiatalokról“. Érde­kes hobbik, riport a modellező klubban. 3 + 3 Top műsor. Ifi hírek, levelesláda. Farsangi ze­­­­nés összeállítás. FEBRUÁR 19., PÉNTEK 10.00— 12.00 (Szerk. műsorvezető Fazakas Sándor) Hírösszefogla­ló — A gazdáké a szó. Vető­mag- és vegyszerellátás — Or­­vosi tanácsadó — Pásztortűz; Farsangtemetés körüli szoká­sok — A természet patikája: len és lepkeszeg — Színek és for­mák. 12.00—13.00 Zenés butik. 16.00— 18.00 (Szerk. műsorvezető Pávai István) Hírösszefoglaló — Szokoly Elek beszámolója kisebbségi szemináriumokról — Kiss Ferenc a mezőségi szór­­ványmagyarokról — Zsuzsanna. ■ napi népszokások — Gondol­kodó magyarok: Apor Péter —­­ Mikroenciklopédia: Biodízel — Smetana, Moldva (szimfonikus költemény) — Lapozgatás a rockzene világában. FEBRUÁR 20., SZOMBAT 8.00— 10.00 (Szerk. műsorvezető Csifó János) Hírösszefoglaló — Telefonrébusz — Szemafor — Karinthy Ida. 10.00—11.00 Zenés butik. 1600—18.00 (Szerk. mű­sorvezető Csifó János) Hírössze­foglaló — Memento — Hang­­múzeum — Gondolatok Besz­terce múltjáról — Érdekessé­gek a nagyvilágból — Zenei újdonságok a pop, rock és a­­jazz világából. BBC ajándék, kazetta. FEBRUÁR 21., VASÁRNAP 11.00— 15.00 (Szerk. műsorvezető Fazakas Sándor) Gyermekmű­sor. Mese: Lázár Ervin Virág­­szemű. Február, a farsangolás 1 hónapja farsangi szokások, já­tékok. Tini Top — Igehirdetés — Egyházzene — A falu világa: Agyagfalva — Zenés üzenetek. 2C 00—18.00 (Szerk. műsorvezető Borbély Zoltán) Vasárnapra vá­logattuk. A KOLOZSVÁRI TERÜLETI STÚDIÓ MŰSORA Rádió FEBRUÁR 15., HÉTFŐ 8.00— 10.00 Jó reggelt! Zenés tájékoztató műsor. Hírek, tudó­sítások; Lapszemle; Sport; Mezőgazdasági műsor; Ked­velt melódiák. 18.00­-20.1­0 Nap-óra. Tájékoztató riport­műsor; Kontraszelekció. Az ok­tett a barokktól a XX. századig. „Egyedül vagyok — állj mel­lém! Lelkigondozás. Dr. Topo­lyai Mihály kabinetje. FEBRUÁR 16., KEDD 8.00— 10.00 Jó reggelt! Zenés tá­jékoztató műsor. A nap jegyze­te: Tom-tóm. Zaj a zenében. Kiálló. Asszonyok és keresz­tény szellem a politikában. Ide lábam, ne tova. 18.00—20.00 Nap-óra. Tájékoztató riport­­műsor; Kedvenc lemezeim. Ja­­nasek: Glagolita mise; Olvasó­napló. Justh Zsigmond: Faimus; Rock-panoráma. FEBRUÁR 17.. SZERDA 8.00— 10.00 Jó reggelt! Zenés tá­jékoztató műsor.. Hírek: Anya­­nyelvünkről — anyanyelvünkért. A mikrofonnál dr. Tibád Le­vente; Életfa; A repülés bűvöle­te; Színek, ízek, hangulatok. 18.00— 20.00 Nap-óra. Tájékoz­tató riportműsor; A nap mesé­je; Ifjúsági műsor. Kerekasztal­­beszélgetés a szerelemről. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK 8.00— 10.00 Jó reggelt! Zenés tá­jékoztató műsor. Hírek, tudó­sítások; Érdekességek innen­­onnan; A naiv jegyzete; Sport; Filmújság; Mezőgazdasági mű­sor; Thalia; A díszlet, mint főszereplő. Beszélgetés Dobra Kótai Judittal. 18.00—20.00 Nap­óra. Tájékoztató riportműsor: A nap meséje; Estebédhez szól a... móka; Mik régen valá­­nak. Századok krónikája.; Me­ditáció; A református egyház műsora. FEBRUÁR 19., PÉNTEK 8.00— 10.00 „Közben egy kis mu­zsika“. 18.00—20.00 Nap-óra. Tá­jékoztató riportműsor; Kalei­doszkóp; A nap meséje; Opera­­áriák; Egy rádiós naplójából; Metálmánia. FEBRUÁR 20., SZOMBAT 8.00— 10.00 Zenés szombat dél­előtt. Kulturális-politikai ma­gazin. Hat plusz egy. Politikai m­orfondírozások; A hét riport­ja; Szabadság, szerelem. Illyés Gyula. III. Dózsa György be­széde; Nevek, álmok, sorsok. 18.00— 20.00 Hétvégi jegyzet; Nagy öregek, kis történetek; Rádiószínház. Harag György emlékezetes rendezései. Lő­­rinczi László: A szerető. FEBRUAR 21., VASÁRNAP J 10.00— 11.00 Színes vasárnap dél­előtt: Rádióistentisztelet. A ró­mai katolikus egyház műsora. 18.00— 20.00 Vasárnapi képes­lap. Folyóiratszemle. Zenés évfordulók. 120 éve született Fjodor Saljapin: Irodalmi fel­olvasás. Regény folytatásokban. Kós Károly: Az országépítő. II.­­ rész; Metálmánia. Televízió­­ FEBRUÁR 17.. SZERDA 9.30— 10.00 Események, rendez­vények; Filléres emlékeim; Az Erdélyi Szépmíves Céh kiad­ványai. 11.30—12.00 Bécsi tán­cok Kolozsváron. A kolozsvári AMO DANCE COMPANY két franciaországi turné között. FEBRUÁR 18., CSÜTÖRTÖK­­­ 9.10—10.00 Események, rendez­vények. Thália 200 — Sütő András drámái kolozsvári szín­padon. Részletek az Egy ló­csiszár virágvasárnapja és Csil­­lag a máglyán című színdara­bokból; Klipp-top. FEBRUÁR 19., PÉNTEK­­ 9.30— 10.00 Események, rendez­vények; TV.mozaik. Pszicholó­gus a festőállvány előtt; Mikor nevettünk legutóbb ...?; E­­gészségünkért. A kamera előtt dr. Poronyi István. 11.30—12.00 Gyülekezeti társulás Zsobokon; Tündérkert. Bemutatjuk a zsi­­bói Wesselényi kastélyt.

Next