Romániai Magyar Szó, 1993. március (5. évfolyam, 967-992. szám)

1993-03-12 / 976. szám

Romániai Magyar Szó 2• A NAGYVILÁG HÍREI • Döntő szakaszban (Folytatás az 1. oldalról) tett, gyakorta agresszív jelentésében úgy jellemezte a decemberi megállapodást, mint a törvényhozó hatalom által a végre­hajtó hatalomnak tett engedményt. És hozzátette: a népszavazás pillanatnyilag nem­ kívánatos. , Jelcin elnök sajtótitkára, Vjacseszlav Kosztikov tévé­nyilatkozatában elmondta, hogy a kongresszus első napján annyira eluralkodtak az indulatok és oly nyilván­való volt a konszenzus óhajának hiánya, hogy a kongresszus igen veszélyes irányba sodorta az országot. E bonyolult helyzet­ben szerinte még csak most kezdődik az igazi összecsapás a hatalom két ága kö­zött. Hozzátette, hogy kompromisszumra a hatalmi harc törekedve Jelcin a gazdasági kérdéseket előtérbe helyező határozati javaslatot ter­jesztett elő. Mire e lapszám az olvasó kezébe kerül, megtörténik a szavazás az alkotmányos és hatalmi kérdésekben, s ez a momentum döntő kihatással lesz a továbbiakra. Az amerikai vezetés ismét támogatásá­ról biztosította a Népképviselői Kongresz­­szuson élesen támadott Borisz Jelcint. Bill Clinton elnök és Warren Christopher kül­ügyminiszter egybehangzóan az orosz de­mokrácia és a reformok védelmezőjének nevezte Jelcint, akit támogatni kell. Washingtonban bíznak abban, hogy az orosz elnök túléli a mostani válságot — jelentette ki az amerikai külügyminiszter. KÜLÜGYI SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Kettős megerősítés Az 1989 végén bekövetkezett fordulat óta a számszerűleg igen-igen megszapo­rodott romániai lapok elkeseredett harcot folytatnak a fennmaradásért. S minthogy létük elsődlegesen az olvasó támogatásá­tól függ, nem egy esetben megengedhe­tetlen eszközöket is felhasználnak, csak hogy felhívják magukra a nagyérdemű fi­gyelmét. Sorban röppentik fel a komoly alapot mellőző szenzációkat, s közben mit sem törődnek azzal, hogy utólag kacsának bizonyul az egész. A lapok egyike-ipásika még csak nem is helyesbít, nem ismeri be tévedését, minthogy csupán egy valami érdekli: az azonnali profitszerzés. S ha olykor valóban horogra akad egy-egy iga­zi szenzáció, azt úgy kürtölik világgá, hogy abból azon nyomban anyagi haszon szülessen (nagyobb példányszám, több be­vétel), ha pedig nincs ilyen hír, akkor gyorsan gyártanak, lásd a legutóbbi ügyet, a háború veszélyét G’­nasen. . Azon persze lehet­nn­e vitatkozni, hogy az effajta bombahírek tálalása tekintetében talán túlságosan visszafogott az RMSZ, mert hát tény: nem kenyerünk az olcsó szenzációhajhászás, az olvasók trükkös hálóba csalása, fogása, annál inkább a tár­gyilagos, kiegyensúlyozott, mértéktartó tá­jékoztatás, ami — külpolitikai vonatko­zásban — hitelt érdemlő, változatos hír­források sorát feltételezi. Van, amikor elsőnek tudunk meg és közlünk nagy fontosságú híreket, messze lekörözve a romániai és a külföldi mé­diák képviselőit. Ilyen volt az a külügy­­minisztériumi intézkedés, melynek értel­mében nem szabad hivatalos levelezés, közlemények esetében az Erdély kifejezést használni, s melyről lapunk számolt be először érdemben, dokumentáltan a ro­mániai sajtóban. Ezt aztán szárnyra kap­ták Bukarestben akkreditált külföldi tu­dósítók, néhány román lap, aminek kö­vetkeztében publikussá vált az ügy, s Tra­­ian Chebeleu nagykövet, akkori külügy­­minisztériumi szóvivő kénytelen volt hosszasan magyarázkodni. Ugyancsak a mi lapunk számolt be el­sőnek Teodor Melescanu és Jeszenszky Géza román, illetve magyar külügymi­niszter közeljövőben várható gyulai talál­kozójáról, megelőzve nemcsak a romá­niai lapokat, hanem a magyarországiakat is. A szombat-vasárnapi lapszámunkban megjelent hírt aztán (az MTI érdeklődé­sére) először amúgy félszájjal, keddi saj­tókonferenciáján pedig immár hivatalosan megerősítette Herman János magyar kül­ügyi szóvivő. Bár Dorin Suciu budapesti tudósítása alapján kedd esti híradójában a román televízió is beszámolt róla, a szerdai román lapok nem hozták a hírt. Bizonyára várták a tervezett találkozó ro­mán részről történő hivatalos megerősí­tését. Erre a szerdai külügyi sajtótájé­koztatón került sor. Simona Miculescu el­mondta — amit mi már az elmúlt hét végén megírtunk —, hogy a két külügy­miniszter március 20-án találkozik egy­mással Gyulán, ahol ünnepséget rendez­nek Liviu Rebreanu mellszobrának felava­tása alkalmából. A két külügyminisztert a Magyarországi Románok Szövetsége, valamint a helyi szervek vezetői hívták meg az avatóünnepségre. Simona Micu­lescu egyben hangsúlyozta, hogy az ebből az alkalomból sorra kerülő megbeszélések nem hivatalos jellegűek. Ettől függetlenül a miniszterek áttekintik a kétoldalú kap­csolatokra vonatkozó időszerű kérdéseket. Egyébként abból, amit Miculescu asszony Teodor Melescanu úr programjáról elmon­dott, az a konklúzió vonható le, hogy a külügyminiszternek aligha nyílik alkalma megünnepelni saját 52. születésnapját, minthogy jelenleg Bonnban folytat meg­beszéléseket, hazatérte után Bukarestben Zdrenko Skrabalo horvát külügyminisz­terrel tárgyal, március 17-én és 18-án pe­dig Londonban Douglas Hurd angol kül­ügyminiszter vendége lesz. Ezt követően kerül sor a gyulai találkozóra. Simona Miculescu nyilatkozatával teljes mértékben összecsengett az, amit egy nap­pal korábban jelentett ki Budapesten Her­man János. A magyar külügyi szóvivő el­mondta, hogy Liviu Rebreanu, a nagy román író a magyar hadsereg tüzér alhad­nagyaként két és fél évet töltött Gyulán, s erről kíván a Magyarországi Románok Szövetsége ünnepség keretében megemlé­kezni. Felhasználva az alkalmat a két mi­niszter nem hivatalos tárgyalásokat foly­tat majd a magyar—román kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A magyar külügy­minisztérium megítélése szerint a talál­kozó jól beilleszkedik abba a tárgyalási menetbe, melyet 1992. december 4-i leve­lében Jeszenszky Géza javasolt román partnerének. A szóvivő hozzáfűzte: a meg­beszéléseket követően közös sajtótájékoz­tatót nem terveznek, de a média jelen lé­vő képviselőinek kérdéseire a magyar külügyminiszter kész válaszolni. Itt teszünk említést arról, hogy kedden este a televízióban a nézők kérdéseire vá­laszolva Melescanu külügyminiszter a le­hető legdiplomatikusabb formában szólt a román—magyar alapszerződés még vita­tott kérdéseiről. Egyebek között kijelen­tette: „Nem lehet nézeteltérésekről be­szélni, inkább egyes kérdések különböző megközelítéséről. Mindkét részről nagyon finom árnyalatokról van szó, melyek a­­zonban reális és régi aggodalmakat tük­röznek. Ami a határokat illeti, a jelenle­­gi körülmények között egy alapszerződés megkötése szerintünk megkövetelné, hogy nagyon világosan és pontosan szögezzék le azt a tényt: Magyarországnak nincse­nek területi követelései Romániával szem­ben“. Diplomáciai körökből szerzett, a gyulai találkozóra vonatkozó információnkból ezúttal sem fabrikáltunk szalagcímes szen­zációt, nem vertük nagydobra, újólag bi­zonyítottuk viszont, ami a legfontosabb: tájékozottak vagyunk, s információink tel­jes mértékben megbízhatóak. Lám, a szom­baton kérdőjelesen felröppentett hírünket néhány nap elteltével a magyar és a ro­mán fél is külön-külön hivatalosan meg­erősítette. E kettős megerősítés hírszolgá­latunk megbízhatóságát tanúsítja, s­­ miért ne mondjuk ki? — tekintélyünket gyarapítja. , SZÉKELY LÁSZLÓ Kozák és román zsoldosok Boszniában Kozák zsoldos csoport utazik át Románi­án, hogy csatlakozzon a bosznia-hercego­­vinai szerb erőkhöz. Valószínűleg a szerb „csetnikek“ oldalán fognak harcolni a köztársaság északi részén, vagy rohamosz­tagként a válságövezetekben — jelentette a bosnyák hadsereg sajtóközpontjának köz­leménye, amelyet a szarajevói rádió alap­ján a BBC idézett. Az Evenimentul zilei BBC-től nyert ér­tesülése szerint naponta körülbelül 2000 kozák, számos román és orosz zsoldos küzd a bosznia-hercegovinai keleti fron­ton és Szarajevó térségében a szerb kato­nai egységek oldalán. A legnépesebb ko­zák alakulat, egy 400 főnyi zsoldoscsoport az orosz különleges haderők tíz tisztjének vezetésével Gorazsde és Gradecsac környé­kén vesz részt a harcokban. Grúz offenzíva Ismét támadást indítottak a grúz kor­mánycsapatok Abházia déli részén. A harcokban csaknem száz abház életét vesz­tette, illetve megsebesült. Az offenzíva célja, hogy a grúzok ellenőrzésük alá vonják a számukra utánpótlást jelentő, Szuhumiba vezető utat. A hírt a budapes­ti rádió közölte. „Etnikai megtisztítás“, „tisztoga­tás“, „takarítás“ — három kifejezés egy fogalomra, amelyről azt hittük, kitilta­­tott már a modern világból, de amely új­ra föléledt az európai földön, elsődlege­sen a volt Jugoszláviában. Melyik kifeje­­­­zést válasszuk? — teszi fel a LE MONDE-ban a kérdést Florence Hart­­mann. (Folytatás előző lapszámunkból) Ez az 1986-ban fogalmazott emlékeztető akkor vázlatos formában maradt, majd ugyanazon év december 24-én fölfedezte a Vecsernye Novoszty című belgrádi napi­lap egy munkatársa. Részletekben való közlése akkor bombaként robbant. Alek­­szander Gyukanovics újságíró kommu­nistaellenesnek és nacionalistának minő­sítette a szöveget, amely „újabb felhívás testvérgyilkos háborúra és újabb vérfür­dőre“. A memorandum, amely a kommu­nista rezsim négy évtizedének vádirata, és megmutatja a szerb nép minden csa­lódását, előirányozta, „a diszkriminációtól fenyegetett szerb nép védelmét“, és az akadémikusok megnevezték a megkülön­böztetés vétkeseit: a szlovének és a hor­­vátok, különösen Joszip Broz Tito (hor­vát) és Edvard Kardelj (szlovén), akik az 1974-es alkotmány révén (az ex-Jugoszlá­via utolsó alkotmánya) megvalósították a jugoszláv állam konföderalizálásának ter­vét, megadva a hat köztársaságnak és a két autonóm területnek a szuverenitást. A mai belgrádi rezsim és szürke eminen­ciása, Dobrica Cseszics szerint az az al­kotmány idézte elő Jugoszlávia fölbom­lását és „helyezte a szerb népet és Szer­biát a földterület szempontjából egyen­lőtlen és alárendelt helyzetbe“. „A nemzetek (a jugoszláv szövetségben) jogilag nem egyenlőek, a szerb nemzet nem kapta meg saját államát.“ Ehhez járul még, hogy „a szerb nép egy része, főként a más köztársaságokban élő, nem élvez semmilyen jogot, hátrányos etnikai meg­különböztetés éri, s így a mai Jugoszlávia olyan ország, amely nem sorolható a mo­dern és demokratikus államok közé“. Mindez lázadásra ösztönözte a szerbeket és fokozatosan a faji gyűlölködés alapja lett. Az érvek nem újak. Utalva arra, hogy a horvátországi szerb lakosság, amelyet pedig már megtizedelt az emberirtás, ha­tározottan csökkent a háború utáni első népszámláláshoz képest (543 795 szerb, vagyis a horvát lakosság 14,48 százaléka 1948-ban, míg 531 502 1981-ben, vagyis 11,5 százalék), az emlékeztető írói hangsúlyoz­zák, hogy azok ■ a területek, ahol többség­ben vannak, például Lika, Kordun és Banja (Horvátország közepe) a legkevésbé fejlett területe Horvátországnak. E terü­letek gazdasági elmaradottsága „késztet­te a szerbeket arra, hogy Szerbia vagy Horvátország olyan területeire vándorol­janak, ahol kisebbségben vannak, ahol alacsonyabb rendű társadalmi csoportként kezelik és asszimilációra kényszerítik őket“. Elítélve ezt az asszimilációs politikát, az akadémikusok megállapítják, hogy „a független horvát állam időszakán kívül a horvátországi szerbeket a múltban soha­sem fenyegette olyan veszély, mint ma. Nemzeti státusuk rendezése így elsőrendű politikai kérdésként merül föl. „És figyel­meztetnek: „Ha nem születik megoldás, annak következményei károsak lesznek nemcsak Horvátország, hanem Jugoszlávia egésze számára is.“ Vagyis Belgrád már 1986-ban új keresz­tes hadjáratot indított a szerb nemzeti öntudat fölébresztéséért, amihez gyorsan csatlakozott a fiatal kommunista vezető, Szlobodan Milosevics, és amely előidézte a kilencvenes évek szerb nacionalizmusá­nak barbár fölerősödését. Akkor nem „etnikai megtisztításról“ volt szó, hanem arról, hogy a szerbek visz­­szakapjanak „minden történelmi, nemzeti és demokratikus jogot ahhoz, hogy egyet­len államban éljenek“. Ezt az álláspontot dolgozta ki Dobrica Csoszics Jugoszlávia és a szerb kérdés című írásában, amely 1991 januárjában jelent meg. Ez az ál­lam szerinte egy „demokratikus és föde­ratív Jugoszlávia“ lehetne, de csak azzal a feltétellel, ha minden ott élő nép akar­ja. Adott esetben „a szerbeknek semmi okuk sincs arra (...), hogy akadályozzák a horvátokat és szlovéneket a Jugoszlá­viától való elszakadásban és önálló álla­muk megteremtésében. De ezt csak saját etnikai területeiken tehetik meg. Ha úgy csinálják, hogy szerb etnikai területeket is bekebeleznek, akkor megszállók és háború okozói lesznek“ — írta másfél év­vel ezelőtt az immár szerb-montenegrói Kis-Jugoszlávia jelenlegi elnöke. A foly­tatást ismerjük. Vagyis e törekvés lényegében lakosság­áttelepítést is jelent, pontosabban az et­nikai szerkezet módosítását, ha a követelt területeken már nincs szerb többség. Ezért kell „megtisztítani“ a „szerb földe­ket“ Boszniában éppúgy, mint Horvát­országban és a Vajdaságban, ebben a Szerbia északi részén fekvő soknemzet­. ■ségű tartományban, amely annak idején az osztrák—magyar monarchiához tarto­zott, majd közvetlenül az első Jugoszlávia létrehozása előtt Szerbia bekebelezte. Még ha­ a szerb nacionalista politika olyan fölbujtós, mint Dobrica Csoszics nem követelnek is „etnikailag tiszta“ te­­­rületeket (legalábbis úgy tűnik ki a ren­delkezésre álló szövegekből), törekvéseik arra késztették őket, hogy e felfogásból — soha be nem vallott — politikát csi­náljanak. A szerb fél a konfliktus kezdete óta a kész tények elvére épít. Márpedig az etnikai tisztogatásnak megvan az az „elő­nye“, hogy nehezen visszafordítható. Ám ez az ideológia gyakran fertőző, és fölébreszti a bosszúszellemet a ..tiszto­gatás“ áldozatául esett közösségekben ... (Vége) Az „etnikai tisztogatás" genezise NEW YORK-I MERÉNYLET Újabb letartóztatás Újabb letartóztatás történt a New York-i Világkereskedelmi Központban történt bombamerénylet ügyében. A Rendőrség egy kuvaiti születésű, 25 éves vegyészmérnö­köt vett őrizetbe az egyik elővárosban levő lakásán. A szövetségi hatóságok bűnré­szesség címén emeltek vádat ellene. Mint kiderült, a gyanúsított múlt héten letartóz­tatott Mohamed Szalameh jó barátja. A vizsgálatban részt vevő szakemberek sze­rint az öt halálos áldozatot követelő és több mint ezer embert megsebesítő me­rényletért egy nagy létszámú, jól ismert terrorista csoport a felelős, így további le­tartóztatásokra lehet számítani. Irak képes atomfegyvert gyártani Az Irak katonai berendezéseit felülvizs­gáló ENSZ-szakemberek egyik csoportja bejelentette, hogy olyan eszközökre buk­kant, amelyek a kereskedelmi hálózatban értékesíthető termékek és nukleáris fegy­verek gyártására egyaránt alkalmasak. A nukleáris fegyverek terén specializált szakcsoport vezetője hangsúlyozta: Bag­dadnak az Öböl-háború végén be kellett volna jelentenie, hogy birtokában van ezeknek a magas technicitású eszközöknek. A tűzszüneti határozat ugyanis kötelezte Irakot, hogy számot adjon tömegpusztító fegyvereiről és az azok gyártásához hasz­nált berendezésekről, majd leszerelje va­lamennyit. A nukleáris szakcsoport tegnap készült elhagyni Irakot, s ugyancsak tegnap volt esedékes a bakteriológiai fegyverek terén specializált felügyelő csoport megérkezése. Politikai per a legnagyobb Ausztriában A háború utáni időszak legnagyobb po­litikai perének tárgyalása kezdődött meg szerdán az osztrák fővárosban. A fősze­replők Fred Sinowatz volt szövetségi kancellár és kormányának két tagja, ne­vezetesen Leopold Gratz egykori külügy­miniszter és Kaarl Blacha volt belügymi­niszter. A vád ellenük: hatalommal való visszaélés, ami illegális fegyvereladást tett lehetővé Iránnak. A több mint 400 oldalas vádirat szerint a volt kancellár és miniszterei 1985—1986- ban elnézték, hogy a Noricum cég­ágyú­kat, a Hirtenberger részvénytársaság pe­dig lövedékeket adjon el Iránnak, amely akkor háborúban állt Irakkal. A vádlot­tak „megszegték az osztrák törvényeket, különösképpen az ország semlegességére vonatkozó törvényt“, továbbá fedezték és ösztönözték az illegális fegyverkereskedel­met — hangoztatja a vádirat. H­ikm­ BUDAPESTEN Egyezmények aláírásával zárult Jeszen­szky Géza magyar és Hikmet Cetin török külügyminiszter budapesti találkozója. A külügyminiszterek parafálták a török— magyar államközi szerződést, s így a közel­jövőben a két kormányfő aláírásával vég­legesítheti a dokumentumot.­ Egyezményt írtak alá a kettős adóztatás kiküszöbölé­séről. Készül a beruházások kölcsönös vé­delméről szóló egyezmény, s megkezdték a könyvtári és levéltári együttműködési megállapodás kidolgozását is. A két kül­ügyminiszter megállapodott abban, hogy könnyebbé és biztonságosabbá teszi a Ma­gyarországon áthaladó török vendégmun­kások útját. A külügyminiszterek úgyszin­tén megbeszélést folytattak időszerű nem­zetközi kérdésekről. Göncz Árpád köztársasági elnök és An­tall József miniszterelnök fogadta a török vendéget. (MTI) JOXE UTÁN BEREGOVOY Amint a francia kormány tájékoztató közlönyére hivatkozó ITAR-TASZSZ hír­­ügynökség jelentette, Francois Mitterrand elnök rendelete értelmében Pierre Joxe vé­delmi miniszter lemondása után a védelmi tárcát Pierre Beregovoy miniszterelnök ve­szi át. Joxe-t a Számvevőszék élére nevez­ték ki. Kárpát-medencei körséta Pomogáts Béla irodalomtörténész a fenti címmel számolt be a Tiszatáj múlt év júniusi számában szlovéniai, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki magyarok kö­zött szerzett úti élményeiről. A gyors körsétát az idén is megismételte, s az Eszéken, Kolozsvárott, Ungváron,Galántán és Pozsonyban sorra került találko­zásairól ezúttal a március 6-i Népszabadságban olvashatunk. Következtetései borúlátóbbak, mint egy esztendővel ezelőtt. Ennek megokolására a cikk befejező részét közöljük. ... A Kárpát-medencei magyar kisebb­ségek — hatékony nemzetközi védelme nélkül — képtelenek eredményesen meg­szervezni önvédelmüket. A magyar kor­mány, pontosabban a magyar állam és társadalom ismét történelmi „csapda­helyzetbe“ került (mint 1848—1849-ben, 1918—1919-ben vagy 1945-ben), stratégiai érdeke, hogy jó viszonyt alakítson ki szom­szédaival, ugyanakkor nem mondhat le a kisebbségi sorban élő magyarok védelmé­ről és támogatásáról, sőt arról sem, hogy legalább kulturális, szellemi és lelki érte­lemben helyreállítsa azt a magyar nem­zeti egységet, amelyet a trianoni kényszer­béke megtört, és amelyet folyamatosan tá­madnak a szomszédos nacionalizmusok. Ebből a „csapdahelyzetből“ származ­nak azok a nehézségek, amelyek egy va­lóban tisztességes magyar—román vagy magyar—szlovák „alapszerződés“ létre­hozását akadályozzák. Tudják ezt jól Bu­karestben és Pozsonyban is, ezért próbál­ják rászorítani a magyar kormányt a le­hető legtöbb deklaratív engedményre (min­denekelőtt a trianoni határok békés meg­változtatásának lehetőségéről történő le­mondásra), s könnyen manővereznek a magyar kisebbségek jogaival. Ugyanakkor a magyar kormány „csapdahelyzetét“ ki­használják — s egyáltalán nem lovagia­­san — azok a politikai erők, amelyek a kormánytól jobbra helyezkednek el. Már­pedig a legfontosabb,­ hogy Budapestnek legyen kellő politikai mozgástere, s ne jussunk olyan helyzetbe, hogy akár a szomszédokkal kialakítandó kapcsolatokat, akár a kisebbségi magyarság védelmét te­kintve olyan területre kerüljünk, ahonnét már nincs visszaút. A magyar kormányzat — nemcsak a mostani, hanem a mindenkori kormány — előtt kettős stratégiai, mondhatnám így is, manapság megint divatos kifejezéssel: nemzetpolitikai feladat áll. Meg kell vé­denie a határokon túlra került magyar­ság érdekeit, helyre kell állítania a nem­zet kulturális egységét, egyszersmind elő kell segítenie a regionális megbékélést, együttműködést és integrációt. A kisebbsé­gi magyarok ügyét azonban sohasem sza­bad feláldozni az integráció oltárán — ezt az öntudatára ébredő magyarság sohasem fogadná el — és a kisebbségi magyarság ügyének rendezésére irányuló szándék sem mehet el odáig, hogy nehezen csökkenthe­tő feszültségeket okozzon a magyarság és szomszédai között. A diplomáciának ilyen módon valóban „gúzsba kötve kell táncolnia“, ahogy Kosz­tolányi mondotta volt a műfordításról. Valóban, a diplomácia most szinte olyan, mint a „műfordítás“: a magyar nemzeti érdekeket kell lefordítania arra a nyelv­re, amely szomszédaink számára is érthe­tő és elfogadható. Ez a nyelv a virtuális Európa nyelve lehet, annak kell lennie. Vagyis el kell fogadtatni a világközvéle­ménnyel, mindenekelőtt a nagyhatalmak­kal, hogy az általunk képviselt érdekek — a kisebbségek önkormányzata, a közép­­európai régió multikulturális hagyomá­nyainak elismertetése, érvényesítése, az „államnemzeti“ koncepció helyett a „kul­turális nemzetek“ létének elfogadtatása, a nemzetek és a kultúrák párbeszéde az ál­lamok és a hatalmi politikák párbeszéde (és versengése) helyett — egyszersmind európai érdekek, az európai népközösség érdekei. A „kárpát-medencei körséta“ arról is meggyőzi a látogatót, hogy a magyar ki­sebbségi érdekek nagy és hagyományos európai értékeket fejeznek ki: a különbö­zés jogát, az emberi és közösségi autonó­miát. A világpolitika hatalmasainak is kellene olykor ilyen „kárpát-medencei körsétákat“ tenniük. Nem cél, hanem Az Erdélyi Világszövetség az alapszerződésről Közgyűlést tartott az Erdélyi Világszö­vetség magyarországi szervezete, s­­ ebből az alkalomból sajtótájékoztatóra is sor ke­rült — jelentette a budapesti rádió. Is­mertették a szervezet állásfoglalását az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetével illetve az előkészítés alatt álló ■ magyar— román alapszerződéssel­­ kapcsolatban.. A magyar—román alapszerződés nem cél, hanem eszköz, aláírása önmagába vé­ve még nem oldja meg a problémákat, csak lehetőséget nyújt azok rendezésére •— mondotta Kreczinger István, az Erdélyi Világszövetség magyarországi szervezeté­nek elnöke. A szövetség szerint egy olyan szerződés csak ronthat a romániai ma­gyarság helyzetén, amely irracionális vagy fölösleges követeléseket tartalmaz. Sze­rintük ilyen a román fél azon követelése, hogy Magyarország jelentse ki a doku­mentumban is, hogy nincsenek területi Egy fényes karrier vége Alig egy hónapja annak, hogy Bettino viraxi kénytelen volt távozni az Olasz Szocialista Párt éléről, s most ott tart, hogy megvonták parlamenti mentelmi jo­gát. Állítólag legalább negyven korrup­ciós és pártpénz-ügyletben folytat ellene vizsgálatot a milánói ügyészség, s azt is tudni lehet, hogy csekély 30 millió dol­lárnyi kenőpénz terheli lelkiismeretét. Bettino Craxi talán a legprominensebb politikus mindazok közül, akik az Olasz­országon végigsöprő, immár súlyos poli­tikai üggyé duzzadt korrupciós botrány részesei, a maguk módján áldozatai. Egy évvel ezelőtt, amikor február 17-én letar­tóztatták a milánói szociális otthon igaz­gatóját, mert kenőpénzt fogadott el, illet­ve követelt ki egy kisvállalkozótól, senki sem gondolta, hogy egy viszonylag kis­ember megvesztegetésének leleplezése or­szágos méretű vihart kavar, amely parla­menti képviselőket, pártvezetőket,­­ kor­mánytagokat és volt minisztereket renget meg pozíciójukban, olyan embereket re­keszt ki a társadalmi-politikai életből, aki­ket éveken, sőt, nem egy esetben évtize­deken át feddhetetlennek tartottak. S a­­hogy göngyölítik fel a szálakat, egyre több köztiszteletben álló, tekintélyes köz­életi személyiségről derül ki — polgár­­mestertől miniszterig, sőt, volt minisz­terelnökig —, hogy valami módon köze volt az országszerte eluralkodott megvesz­tegetési gyakorlathoz. Bevett szokássá vált ugyanis, hogy beruházási kölcsönök­ért vagy közmunkálatokra szóló megbíza­tásért versengő cégek közül mindenkor, az került­­ki győztesen a versenytárgyalások­ból, amelyik nagyobb kenőpénzt helyezett kilátásba annak a hivatalos személynek­k és egészen a legmagasabb szintig — , akire a döntés tartozott. A kenőpénzek­ből került a pártkasszákba, de került a személyi bankszámlákra is. S ha az egész leleplezés a legsúlyosabban a szocialista pártot érte éppen évtizedes fellegvárában, Milánóban, a kereszténydemokratákat) de a kommunistákat sem kerülte el a bot­rány. A szocialista párt a hírhedt Banco Ambrosiano közvetítésével­­bankszámlát nyitott Svájcban a pártnak szánt kenő­pénzek átutalására, nyilván Craxi tudtá­val. Most, hogy a­­milánói ügyészség erre is fényt derített, Craxinak erről is számot kell adnia. A pártpénzekkel kapcsolatos nyilatkozatában azzal védekezett, hogy egy pártvezérnek nem feltétlen kell tud­nia, mit tesz a párt kincstárnoka, őrá a politikai ügyek tartoznak, nem a gazda­ságiak. És bár hangoztatta, hogy az elle­ne felhozott vádak alaptalanok, rábizo­nyítani semmit nem lehet, mégis kényte­len volt lemondani a párt élén betöltött tisztségéről, miután 16 esztendeig vezette a szocialistákat, s nemcsak hogy vezette, hanem, a mélypontról emelte a kormány­­koalícióba és vállaltatott vele történelmi­nek mondható szerepet azzal, hogy a het­venes évek végén meghiúsította a keresz­ténydemokrácia és a kommunista párt „történelmi kompromisszumnak“ szánt kiegyezését, s attól fogva, szövetségben a kereszténydemokratákkal távol tartotta a kormányzástól a kommunistákat. És bár ő volt a háború utáni Olaszország egyik legsikeresebb kormányfője, aki 1983 és 1987 között a leghosszabb­ időt töltötte a miniszterelnöki bársonyszékben, és tavaly ilyenkor, az áprilisi parlamenti választá­sok előtt még biztosra vette, hogy ismét megkapja a kormányalakítási megbízást s a politikai közvélemény is elfogadta egy újabb Craxi-kormány gondolatát, most már a parlamentben sem maradt hely számára. Még csak annyit, hogy amikor a kor­rupciós botrány a­­kormányt is elérte, az első távozó miniszter éppen a szocialista párti Claudio Martelli volt, s nem is akár­milyen tárca, hanem az igazságügy éléről. A „tiszta kezek“ művelet azóta eléggé megtépázta az Amato-kormányt, s az ügy korántsincs lezárva. Lehet, még sokan jutnak a nyolcvanas évek sikeres olasz politikusának sorsára. SZŰCS OLGA SZENÁTUSI VIHAR UTÁN Bizalom az olasz kormánynak Viharosnak indult szerdán az olasz sze­nátus ülése, amelyen Giuliano Amato mi­niszterelnök megjelent, hogy ismertesse kormánya álláspontját a megszámlálhatat­lan korrupciós botrány megoldási módjá­val kapcsolatban. A felgöngyölítés eddig több mint 900 politikus és államigazgatási tisztségviselő letartóztatását és vád alá he­lyezését eredményezte. Az ülésteremben megjelenő kormányfőt „Lemondani, lemondani­“ kiáltásokkal fo­gadta az ellenzék. A­­ leghangosabbak az újfasiszták és a Lombard Liga szenátorai voltak. Az egyik kormánypárti szenátor tettlegességre vetemedett egy ellenzékivel szemben. Ilyen körülmények között Giulia­­n­o Amato nem tudta a kitűzött időben megtartani beszédét. A szenátorok vere­kedését csak a rendfenntartó személyzet közbelépése akadályozta meg. Am­kor helyreállt a rend, Amato megtarthatta be­szédét, amelyben bejelentette, hogy eláll attól a törvényrendelettől, amellyel a pár­tok finanszírozására vonatkozó törvényt kívánta helyettesíteni. A kormánytöbbség tapssal köszöntötte a bejelentést, s végül a szenátus bizalmat szavazott az Amato-kor­mánynak. Erőszakh­ullám Egyiptomban Kairóban összetűzésre került sor a rend­őrség és iszlamista mozgalmi tüntetők kö­zött. A washingtoni rádió jelentése sze­rint az összetűzésben legalább 20 személy meghalt és 38-an megsebesültek. Ezt meg­előzően, egy szerda hajnali kairói razzia alkalmával 9 iszlamista harcos és 4 rend­őr vesztette életét. Néhány órával koráb­ban Asszuánban tartottak razziát, egy mecsetben. Ott 8 ember halt meg. Szélső­séges akciókban való részvétel gyanújával több mint száz embert tartóztattak le. Az erőszakhullám eszkalációja akkor következett be Egyiptomban, amikor­­a kairói vezetés megszigorította kampányát a szélsőséges fundamentalista csoportok ellen, amelyek iszlám rendszerrel akarják felváltani a jelenlegi kormányt. 1993. március 12. követelései Romániával szemben. Úgy vél­jük, hogy ezzel leértékelnék a Helsinki Alapokmányt, amely már tartalmazza ezt a kitételt, hiszen ezáltal kétoldalú egyez­ményt helyeznének egy nemzetközi meg­állapodás fölé. A Világszövetség magyar­­országi szervezetének állásfoglalása sze­rint az államközi szerződésben kölcsönö­sen el kell ismerni, hogy a magyarorszá­gi románság a román nemzet részeként államalkotó nemzetrész, amint a romániai magyarság a magyar nemzet államalkotó nemzetrésze. Biztosítani kell az önrendel­­kezési jogot, az egyéni és kollektív jog­­egyenlőséget, a korlátozás nélküli kapcso­lattartást az anyaországgal és az anyaor­szágok jogát az aktív gondoskodásról a másik fél területén élő nemzetrész iránt. ­ Halálos rémület Ismét ölt az idegengyűlölet Németor­­szágban. A szó szoros értelmében halálra rémített egy török férfit két német idegen­­gyűlölő. Az 56 éves ember egy Ruhr-vidé­­ki település autóbuszmegállójában vára­kozott, amikor két fiatalember hozzálé­pett. Előbb szidalmazták, majd a földre teperték, s végül eljátszották, hogy kivég­­zik. Egyikük a török vendégmunkás fejé­hez tartotta a pisztolyát és meghúzta a ravaszt a szerencsétlen nem tudhatta, hogy a fegyver töltetlen, az ijedségtől infarktust kapott és a mentőorvos később már csak a halál belálltát állapíthatta meg. Az áldozat egyébként 23 éve élt és dolgozott Németországban. A két merény­lő tettét az sem menti, hogy az áldozatot korábban szívpanaszokkal kezelték — hangzik a budapesti rádió bonni tudósítá­sa. • RÖVIDEN • RÖVIDEN • • A Magyar Tájékoztatási Alapítvány kuratóriumának ülésén döntés született egy magyarországi kiadású, német nyelvű hetilap megjelenésének támogatásáról. Ma­gyarország elsőrendű külpolitikai és gaz­daságpolitikai érdeke a térségben és a mintegy 100 milliós német nyelvterületen a tárgyilagos, pártatlan és elfogulatlan tá­jékoztatás német nyelven. A kuratórium a határon túli magyarság tájékoztatását szolgáló képes magazin megjelentetéséről is határozott. • A 71 éves Szuharto indonéz elnököt a hatodik öt éves államfői mandátumra is újra választotta a Népi Tanácskozó Testü­let. A volt tábornok 1963-ban kapta meg­ az első elnöki megbízást, de tulajdonkép­pen 1966 óta gyakorolja a hatalmat Indo­néziában. Akárcsak az előbbi öt elnökvá­lasztás alkalmával, ezúttal is egyedüli je­lölt volt. • Bogoljub Bjelica, a Szerb Köztársa­ság határon túli szerb kisebbségekért fe­lelős minisztere a budapesti Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalba látogatott, a­­hol Wolfart János, a hivatal elnöke tájé­koztatta a szerb nemzetiség helyzetéről. Többek között­­elmondotta: Magyarország az állami költségvetési törvényben garan­tált módon fedezi a Szerb Demokratikus Szövetség működési és a szerb kisebbségi lap megjelenési költségeit. Állami költség­­vetés támogatja a szerb anyanyelvű okta­tást és a Magyarországi Szerb Ortodox Egyházat. • Szadako Ogata, az ENSZ menekült­­ügyi főbiztosa a világszervezet székházá­ban egy menekültügyi konferencia alkal­mával kijelentette, hogy Bosznia-Herce­govinában az etnikai tisztogatás politkája keretében­­ folytatódnak a gyilkosságok, a kínzások és a tömeges nemi erőszak. Az etnikai tisztogatás, vagyis etnikai csopor­tok legyilkolása, illetve elűzése már nem a háború vagy az üldöztetés következmé­nye, hanem egy könyörtelen politika jól meghatározott célja — hangoztatta Sza­dako Ogata. • A Nemzetközi Vöröskereszt budapesti regionális küldöttségének, vagyis irodájá­nak jogállásáról szerdán megállapodást írt alá Jeszenszky Géza külügyminiszter, a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Társasá­gok nemzetközi szövetsége részéről pedig George Weber főtitkár. A regionális iroda Közép- és Kelet-Európa 16 országában könnyíti meg a segélynyújtást a rászoru­lók számára. • Richard Vincent tábornok, a NATO katonai bizottságának elnöke Tiranában kijelentette, hogy Albánia biztonsága meg­különböztetett fontosságú az Atlanti Szö­vetség számára. A NATO nem engedi meg, hogy a jugoszláv konfliktus átter­jedjen az Albánéval szomszédos Kosovóra és Macedóniára. Az ország biztonsága szempontjából csak a NATO „ernyőt“ tud­juk elképzelni — hangoztatta Safet Zula­­li albán védelmi miniszter ez alkalommal

Next