Romániai Magyar Szó, 1993. április (5. évfolyam, 993-1016. szám)

1993-04-01 / 993. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP — BUKAREST NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Ag rá rproEetá ru n k is van már! S­zokatlan hirdetést olvastam a minap több szatmárné­meti , telefonoszlopra tűzve:■ „Napi öt-hatszáz lejért és kosz­tért ásást vállalok!“. Az elég kez­detleges kézírással a címet is megad­ták. Érdekelt, ki az, aki ilyen olcsón kínálja magát, hisz a kemény fizikai munkáért ma már 1500—2000 lej, plusz koszt jár naponta, de például az olyan igényes melóért, mint a gyümölcsfa­metszés, még a háromezret is megké­rik. Emberemre a Szigetlankán találtam rá egy udvar mélyén valami nyári­­konyha-szerűségben, ötvenévesnek mondta magát, de legalább hatvannak látszott. Egyedül él, felesége másfél éve vált el tőle, pár héttel azután, hogy mun­kanéküli lett, és az utolsó kis tar­talékot is felélték. Az asszony vette a kis­cókmókot, az ötödik osztályos kis­lányt, és visszaköltözött falura öreg szüleihez. Férje itt maradt a szegényes bútorral, egy régi Luceafárul televí­zióval és a legalább negyedszázados Se­lect rádióval. Ez utóbbiakat csak azért nem tette pénzzé, mert a kutyának se kell. ■­ F. Béla falusi származású, egyik szi­­­­lágysági településről jött Szatmárra a nagy városra vándorlás idején. Tanul­ni nem szeretett, így csak betanított­ munkás lett, a bádoglakatos szakmá­ban, ahogy ő nevezte. Az Unió gép­gyárban dolgozott vagy húsz évet, és mindjárt az első leépítésnél az ut­cára került. Lakatost nem keresnek ma, pláne olyat, aki gyorstalpaló tanfo­lyamon lett azzá, s éveken át ugyan­azt a lemezméretet szabta. A munka­­nélküli segély lejárt, alkalmi munká­val próbálja eltartani magát. Elsősor­ban ásással, kapálással, kubikolással, szóval földmunkával. A tavaly ment is­­ elég jól, több helyre hívták, mint aho­vá elmehetett, s tűrhetően megfizet­ték, pláne az újgazdagok. Ám mosta­nában megjelent a konkurencia, főleg a hozzá hasonló munkanélküliek, fa­luról beköltözött és alacsonyabb szak­mai képesítéssel rendelkező személyek. Az igazi döbbenet csak most követ­kezett számomra: kérdem Bélától, nem volna ennél jobb, ha ő is hazaköltöz­ne idős anyjához és művelné ,a vissza­kapott földet? Majdnem elsírja ma­gát­, mikor elmondja, hogy számára im­már visszafelé sincs út, mert azt a­ másfél hektár földet, amit még ’91 ta­vaszán neki ítéltek a családi örökségből, egy tizernyi kert kivételével mindjárt fel is adta! Méghozzá bagóért, az egé­szet alig kétszázezerért (1500 lejért ár­ját!), s a pénzből zenegépet és hasz­nált ,színes tévét vett a gy­ermeknek és az asszonynak. Volt föld, nincs föld! Akkor még nem gondolta, hogy elvesz­ti munkahelyét és kenyér nélkül ma­rad. Úgy tűnt, a szakszervezet min­denkit megvéd. Nem védte meg. Szomorúan hagytam ott F. Bélát, le­sújtott, hogy mennyire bamba volt, milyen felelőtlenül dobta oda holmi élvezeti cikkért — ami pár év múlva a szemétbe kerül — azt a másfél hektár földet, ami jólétet ugyan nem biztosí­tott volna neki, de az évi burgonyát, zöldséget, kukoricát, búzát megtermi! Egy malacot, pár darab szárnyast tart­hatott volna, s nem kéne házalnia a napi betevőért. Most már más kiút aligha van számára, mint a napszámos­­kodás, a szolgaság! Eheti a lebbencs­­levest, a paprikás krumplit, a zsíros kenyeret, s néha ihat hozzá egy hosz­­szúlépést, jobbik esetben egy fél deci barackpálinkát, egy üveg hazai nagy­üzemi sört. Kérges kezével fényesíti az ásó- és kapanyeleket. Immár eny­­nyi az élet számára, nem több. Így rágódom, mikor eszembe jut, hogy alkalmasint az első vagy egyik , első új keletű agrárproletárt ismertem meg személyében. Igen, nem vitás, egy mai agrárproletárnál jártam, aki csak annyiban különbözik század eleji tár­sától, hogy villanyégő világít szobá­jában, és esténként tévét nézhet. Leg­alábbis, amíg tudja fizetni a villanyt, s a rozoga tévé végleg fel nem mond­ja a szolgálatot. Már látom Béla sok száz, sok ezer, sok százezer sorstársát, az agrárprole­tárok tömegét. Egyrészt azok közül kerülnek ki, akik se a múltban nem tudtak, se ma nem tudnak kapaszkod­ni, s a szocializmus adta „kötelező“ munkahely elvesztése után a semmi­vel rrtaradnak, nem volt földjük, nem kapnak földet. Másrészt azok közül, akik olyan naivan elkótyavetyélik a visszakapott földet, mint Béla. Akik a cuccok bűvöletében élve azt hiszik, egy bömbölő magnó ér annyit, mint fél hektár föld. Kegyetlen vagyok: az ilye­nek megérdemlik sorsukat! SIKE LAJOS © Kilátásban a NATO-tagságunk? • Pécsi diákok kolozsvári trófeái © Két halálos ítélet • Egy traktor hány pár ló? • Ha botrány, akkor Olaszország • Aki süteményből tornyot rakhat © A Har-Kov prefektusügyben A kormány nem visszakozik Úgy hiszem, senkinek sem kell ismétel­­ni­ a kormány érveit, hogy miért s milyen megfontolásból nevezett ki román nem­zetiségű prefektusokat a két székely me­gye élére. Ezeket sorjázta különben keddi sajtóértekezletén V. Hrebenciuc főtitkár és O. Cosmanca, a kormány helyi ad­minisztrációért felelős vezetője. Az ér­tekezlet központi témája a Kisebbségi Ta­nács volt, ám mielőtt az annak kapcsán elhangzottakat ismertetnénk (s mert a kér­dések is főleg ez utóbbit vették célba), hadd szóljunk előbb a prefektus-kinevezés „kulisszatitkairól“, pontosabban arról, mi­ként is vélekednek a fejleményekről, az állásfoglalásokról a kormány képviselői. A kormány főtitkára többször is tanács­kozott az RMDSZ parlamenti csoportjá­nak vezetőivel. Így tett múlt kedden is, amikor megkérte a frakcióvezetőket, kon­zultáljanak a FDSZ-vel. Ehelyett — így a főtitkár — Verestóy úr (Attila, akit ba­rátjának nevezett) elutazott Budapestre, s ott volt két napig, nem tudni, miért. Emiatt a szerdai kormányülésen megszü­letett a döntés.­­(Újságírói kérdésre, hogy mégis, miért nem magyar nemzetiségűt ne­veztek ki, az alábbi válasz is elhangzott: mert a FDSN-ben nincs magyar, s ha len­­n­e, akkor sem őt nevezték volna ki. Fo­dor Feren­c személyével pedig — Kovász­­nában — az üdémonsták nem értettek egyet. Sőt. Királyi Károly, akiről nem­ tudja a főtitkár, a magyar Szélsőségesek melyik csoportjához sorolja — ragaszko­dott hozzá, hogy a megy­efőnök ne egy­szerűen magyar,, hanem RMDSZ-tag is legyen!) A szerdai döntést viszont azért tették közzé két nap késéssel, hogy elejét vegyék a váratlan eseményeknek, a meglepetések­nek. (Más megyében, korábban esett meg, hogy a kinevezett prefektusról a beikta­táskor sült ki, hogy testi fogyatékos, s képzeljük el ,hogyan vonult volna végig például a díszszázad előtt!). A Har-Kov-i beiktatáson résztvevők — 50—60 személy mindkét megyében, zömükben a magyar nemzetiséghez tartozók­­ megelégedéssel fogadták a döntést,­­gratuláltak a kineve­zetteknek, minden normálisan zajlott. Hogy a sepsiszentgyörgyi beiktatáson je­len volt a PRM szóvivője, az merő vélet­len, ő a főtitkárság alkalmazottja egy személyben, aki akkor pár perces film­­forgatás végett tartózkodott a megyeszék­helyen. Különben ő március 15-e (!) óta a főtitkárságon létesített — a törvények, kormányhatározatok alkalmazását nyomon követő — új osztály munkatársa. (!) Az ATV hétfőn délutáni magyar nyel­vű adásában elhangzott érvek, miszerint a kinevezést nem írta alá a kormányfő, gyerekesek. Az aláírt okmányt senkinek sem adják át, csak annak­ másolatát jut­­­­tatják el a megyékbe, de ezt a Hargita megyei tanács elnöke (!) nem tudta. Ami pedig a kinevezéssel kapcsolatos tiltakozá­sokat illeti, azoknak vajmi köze a magyar népesség álláspontjához. A helyi tanácsok pedig aligha bojkottálhatják a „minikor­mányokat“, mert vajon melyik tanács merné megtenni, hogy ne alkalmazza pél­dának okáért a földtörvényt. És külön­ben is, mind a két megyefőnök tud ma­gyarul, helybeliek, tehát ismerik a kisebb­ségiek sajátos gondjait, problémáit. Az értekezleten részt vevő két kor­mányképviselő tudja, lesznek tiltakozá­sok, Király Károlyék például április 2-ára terveznek nagyobb akciót, ám a kormány­nak nincs szándékában visszakozni: a pre­fektusok kinevezése nem nemzetiségi ügy, hanem politikai, s a Vacaroiu-csapatnak eltökélt szándéka, hogy az alkotmány elő­írásait betartsa... . Mint a főtitkár elmondotta, jövő héten megalakul a múlt héten beharangozott Kisebbségi Tanács, hogy a kormánynak legyen kivel megtanácskoznia azokat a problémákat, melyek a kisebbségieket foglalkoztatják. (Avagy állítják — mi­ként az RMDSZ tartja —, hogy szembe­sülnek velük.) Hrebenciuc úr egyben pon­tosított is: a kisebbségekhez tartozó sze­mélyekről van szó, az európai okmányok­ban is ez a szintagma szerepel. Hivatkozott továbbá az alkotmányban biztosított jo­gokra, a kormánynak a beiktatásakor tett ígéretére. Tehát nem konjunktúra szülte ezt a tanácsot, melynek tagjai, a különfé­le minisztériumok, főosztályok államtit­kárai, vezérigazgatói s a parlamentben je­len levő nemzetiségek reprezentánsai. A Kisebbségi Tanács állandó kapcsolatot tart a kisebbségiek törvényesen létrehozott szervezeteivel, javaslatokat terjeszt elő a törvényhozásnak és a kormánynak, ad­minisztratív jellegű intézkedéseket java­solhat, negyedévenként tájékoztatja a kor­mányt a sajátos kérdések megoldásáról stb. De együttműködik a helyi adminiszt­rációval, külföldi szervezetekkel, kérése­ket, felterjesztéseket fogad el, s láttamoz­­za mindazokat a minisztériumi rendelete­ket, amelyek valamilyen formában érintik a kisebbségekhez tartozó személyek jogait. A Tanács létrehozásában az RMDSZ a legérdekeltebb, lévén a legtevékenyebb ez irányban. Erről a­ főtitkár már a múlt hónapi svájci kerekasztal alkalmával is pozitív dialógust folytatott. Ám az RMDSZ-ben a főtitkár több „zónát“ hatá­rolna el, s azoknak egyike mintha nem nagyon lenne érdekelt az ország stabili­tásában, mindegyre bolygatja az ország társadalmi-gazdasági életét. De a pilla­nat megérett, s a jövő héten létrejön a Kisebbségi Tanács ... A fentebb leírtak a két kormánytag szavai, alulírott csak annyit tett, hogy le­fordította azokat és kissé tömörítve mon­datokba öntötte, remélve, mások számára is tanulságosan. FERENCZ L. IMRE PARLAMENTI RAPSZÓDIA Rajtunk pattan a költségvetés (pettyes) Rengeteg üres székkel kezdődött az ál­lami költségvetéstervezet megvitatása: úgy látszik, honatyáink tetemes része ért e­­gyet kormányfőnkkel abban, hogy aki nem szakember, ne szóljon a pénzügyekbe — dísznek pedig nem érdemes ott ülni, plá­ne, hogy a tévé sem közvetít. És még a kormány is úgy tett, mintha az állami költségvetés puszta stílusgyakorlat, nem a „stratégia“ konkrét leképződése lenne: az általános vitára csak a pénzügyminiszter jött el (két államtitkár kíséretében), ő is óvakodott valamit mondani. Kezdetnek a stratégia kijelentéseit ismételgette, az or­szág helyzetét, a megoldásra váró gondo­kat és saját erőfeszítéseiket, irányelvei­ket stb. fejtegette, de alig talált megér­tésre — még saját pártjából (NMDF) is támadták: maga az egyesült pénzügyi szakbizottságok elnöke, Marin Stelian. Az általa felolvasott jelentés szerint már a tavalyi költségvetés-deficit betapasztásá­­ra alkalmazott „belső kölcsön“ is törvény­telen volt, és felháborító, hogy az idén is ezt akarják alkalmazni, mert az ártatlan lakosság terheit fogja növelni. Rávilágí­tott arra is, amit utána szinte minden fel­szólaló elmondott: a tervezet irreális a­­lapokra épül (nem számol a termelékeny­ség további csökkenésével, az inflációval, és 500 lejben váltja a dollárt), és eleve ne­gyedévenkénti módosítást ígér, ami az egyensúlyhelyzet fenntartása szempontjá­ból elfogadhatatlan. A különböző pártok hozzászólását ezút­tal nem szorították időhatárok közé, és a véleményeket sem siették el: a költségve­tés már úgyis elkésett, pénz kevés van, rá­érünk. Vacaroiu kormányfő bányászoknak tett kijelentéseit —, hogy a törvényt sür­gősen el kell fogadni, különben nem lesz fizetés — többen célzatosnak és veszé­lyesnek ítélték, főleg egy ilyen szegényen is derűlátó költségvetés mellett. A legtöbb felszólaló szerint az idei deficit megdup­lázódik, „hiperinfláció“ lesz, a jövedel­mek fiktívek, és — beruházások helyett — azokat is a veszteséges iparágak támo­­­gatására fordítjuk. A kormány szociális politikája csak mese, a helyi adminiszt­ráció iránt pedig­ olyan nyilvánvaló meg­vetést mutat,hogy úgy látszik, esze ágában sincs decentralizálni. Hiányzik a kis- és középvállalkozások, a mezőgazdaság fel­lendítésére irányzott pénzalap és negyedik éve, hogy egyetlen vasat sem szántak a nemzetiségek támogatására, az asszimilá­ció megfékezésére és az önazonosság fel­élesztésére. Az sincs megokolva, hogy bi­­­zonyos ágazatok miért kapnak arányta­lanul több pénzt... Két alapos elemzés­sel az RMDSZ is szolgált: dr. Csapó Jó­zsef szenátor és Vida Gyula képviselő, a­­kitől — a képviselőházban már kialakult Vida-komplexus hatására­­kezdik lekő­ labdája törhetetlen szaktekintélynek tartani) — mi is idézünk: „A kormánynak nincs az infláció meg­fékezésére vonatkozó gazdaságpolitikai el­képzelése, ezért nem sikerült közép és hosszú távú stratégiát összeállítania. Az 1993-as állami költségvetés-tervezet sem tartalmaz gazdasági stabilizációs lépése­ket, az idei közgazdálkodás ennek az el­lenőrizetlen inflációnak a játéklabdája lesz... (Ebben a pillanatban az elektronikus szavazatszámláló számítógépkezelője is ab­bahagyta a várkastélyos játékot és vala­mi mérkőzéshez fogott...) Voltak másféle következtetések is: a nagyromániás, munkapárti és egységpárti hazafiak (némi különbséggel) megegyeztek abban, hogy a Román-kormány reformja a hibás, amely tönkretette a meglevő struktúrákat, és azon siránkoztak, hogy a továbbra is túlnyomóan állami ágazatok igen kevés támogatást kapnak. Az egy­ségpártiak valamivel bátrabban kifogá­solták, de a demokrata front egyetlen va­lódi védekezési kísérletet tett, ez is rop­pant vérszegényre sikerült, és az utolsó szó jogán felszólaló Florin Georgescu pénz­ügyminiszter csak erre duplázott rá. Az igazi vita azonban szerdán kezdődött: té­telesen kellett megverekedni az egyes á­­gazatok számára előirányzott összegekért. DEMETER J. ILDIKÓ Műszakilag kiemelkedőt alkottak a Csík­szeredai Hart Traktorgyár szakemberei, amikor kihozták a gumikerekes kistrak­­tor több változatát az idei tavaszra. Nem lehet vitás, hogy az egy pár ló mai árát nem sokkal meghaladó értékű, húsz lóe­rős kis erőgép iránt máris lenne fizetőké­pes kereslet, s a gyár, igazgatóstul, mun­kástul joggal remélte, hogy megtalálták a pangásból és létveszélyből kivezető utat. Az ipari fátum útjai azonban kiismerhe­tetlenek a mai válság zűrzavarában, s a­­hol nem elég nagy a baj, ott a rendterem­tésre hivatottak be nem tartott ígéretei súlyosbítják a helyzetet. Csíkszeredában elkészült a kistraktor null­szériája, a sorozatgyártáshoz azon­ban legkevesebb ötszázmillió lejre lenne szükség, amit a kintlevőségeit behajtani képtelen, eladósodott és zárolt folyószám­lája üzem előteremteni önerőből képte­len, hiszen villanyszámlájára is alig fut­ja, hogy egyebet ne említsünk. DEÁKY TIBOR vezérigazgató mondja: — Kistraktoraink két- és négykerék­­meghajtásúak, van brassói és van Honda­­motoros változatuk is. Készen állanánk a sorozatgyártásra, a bel- és külföldi igé­nyek kielégítésére. Ennek pénzügyi előfel­tétele hiányzik. Üzemünkben az elmúlt há­lekedjenek helyettünk. Most azonban az országos gazdasági csőd miatt képtelenek vagyunk előteremteni a gyártáshoz a tő­két. A mai kamatok mellett újabb köl­csönt nem vehetünk fel, mert — amit ott „fenn“ nem akarnak megérteni — a visz­­szatérülési ciklus hosszabb, amíg az ára­kat három-négy hónap alatt behajtom, megengedhetetlenül nagy kamatterhet ró­nak ki rám. — Mai árfolyamon egy félmilliárd lej mindössze egymillió dollárnak felelne meg. Annyira nehéz lenne ezt Önöknek kül­földről ide vonzani? — Minden relatív! Rengeteg külföldi­től már idegenkednek, s itt nem csupán a mi technikai felkészültségünkről van szó, hanem egyebekről, amit Önök nagyon jól tudnak. — Volt szó arról, hogy 15 százalékos vá­sárlási kölcsönt nyújt a kormány a föld­műveseknek, ebből Önök is részesülhetné­nek. — Igen, január 12-i találkozásunkon a miniszterelnökkel, az iparügyi miniszter­rel nyilvánosság előtt elhangzott, hogy kormánymegrendelést kapnak a traktor­gyárak, mivel létfontosságú szükséglete mezőgazdaságunknak főleg a gumikerekű traktor. A mezőgazdasági miniszterrel ké­szített tévéadásban, kétszer is rákérdezett a műsorvezető, hogy mi lesz e megrendelés sorsa — és kitérő választ kapott, mindkét­szer. Minket ez már meg sem lep! Valamivel később azonban kijelentette — megvan a szalagom, meg lehet hallgatni —, a trak­torgyártás támogatására a kormány már­cius 15-e és 20-a közti héten jóváhagyott ötvenmillió dollárt a külföldi kölcsönből. Én azóta is érdeklődöm — három traktor­gyár van az országban, Craiova, Bras­só és mi —, és egyik igazgatóság sem tud semmit e pénzről. A Mezőgazdasági Ban­kot sem értesítették. Felelőtlen kijelentés volt tehát. Bár igaz lenne, és vonjanak engem felelősségre a gyanúért, de nem mondhatok mást ma sem! Bevallom, kol­légáimmal együtt már-már depressziós ál­lapotba kerültünk, mert míg bizonyos je­lek arra utalnak, hogy a brassóiak na­­­gyobb figyelmet kapnak, miránk és a cra­­iovaiakra semmi jó nem vár, s nem ad­hatunk senkinek a szavára. A kérdés valóban izgalmas és megéri a nyomozást: hova lettek tehát a traktor­gyáraknak juttatandó dollármilliók, vé­gül ki részesül a hitelből és ki mennyit kap, ami­ szintén nem mellékes? B. KOVÁCS ANDRÁSI­ rom évben megalkottuk a 45, és 53 lóerős gu­mikerekű traktort is, melyekre talán még nagyobb a kereslet, és májustól kezdve szintén tudnánk szériában gyártani. E há­rom év alatt nem ültünk karba tett kéz­zel, és nem vártuk, hogy feletteseink őse­ HOL AZ ÖTVENMILLIÓ DOLLÁR? AZ ALÁÍRÓK NÉVSORA (Telefaxon) — Az RMDSZ-elnökségtől érkezett a Képviselők Tanácsának azon tagjainak névsora, akik aláírták a Tőkés Lászlóval kapcsolatos nyilatkozatot. E­­zek: Albert Álmos, András Imre, Bakk Miklós, Balázs János, Bakó Botond, Bar­­tha András, Bárányi Ferenc, Béres András, Béres Sándor, Birtalan Ákos, Bodó Bar­na, Bogáti Zoltán, Borbély Imre, Borbély Zsolt, Borsos Géza, Brendus Gyula, Buch­­wald Péter, Csapó József, Csiha Tamás, Csutak István, Demeter János, Dénes László, Dukász Péter, Eigel Ernő, Eöry László, Erős Péter, Füri Palkó Ilona, Fe­kete Zolt, Fischer Fülöp Ildikó, Füstös Makár István, Gazda István, Gábos De­zső, Gyöngyössy János, Hajdú Gábor, Kán­tor Lajos, Kissjancsi József, Kolumbán Gábor, Kónya Hamar Sándor, Kopacz Géza, Kozma Sándor, Kötő József, Ma­­gyari Nándor László, Mátis Jenő, Méder Zsolt, Mina L­ászló, Molnos Lajos, Muzs­­nay Árpád, Nagy Iván, Nagy Pál, Németh János, Papp Előd, Papp Kincses Emese, Pataki Gábor Zsolt, Pécsi Ferenc, Pil­­lich László, Sinkó István, Sófalvi Lász­ló, Szabó Endre, Szabó István, Szabó M. Attila, Szász Jenő, Székedi Ferenc, Szi­lágyi N. Sándor, Szilágyi Zsolt, Szombat­falvi Török Ferenc, Szőts Csaba Ubul, Takács Béla, Takács János, Toró T. Ti­bor, Tőkés András, Török Ernő, Ungvá­ri Imre, Varga Attila, Varga Gábor, Ván­­csa Árpád, Veres Albert, Veres Valér, Vil­land Ernő, Zakariás Zoltán, Zeng Lász­ló. (1993.­ március 31.) 0 Postacím: Redactia IV . ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ U­ sorozat 79776 Bucuresti 33, 993., szám pi°t° Presei Libere sector 1. "1993. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ szerkesztősége április 1., 79776 Bukarest 33, Csütörtök Szabad Sajtó téri., 1 kerület 4 oldal Üzenetrögzítő szolgálatunk ,­­ telefonszáma: 618 03 02­­ ara 30 lei Telefax: 61815 62 B­­ * Telex: 10315-TRANS-R­­_____________________________________­ _________________ Áprilisi áhítat , Zsolt: 121:1 Messze az otthontól, hegyek között írom áprilisi áhítato­mat. Még hóval fedettek a csúcsok­, de már mind melegebb a napsugár, és reményteljesebb a holnap. Haza gondolok. A hegyekre, a napsugárra s arra, hogy reményteljesebb-e a hol­nap? A hegyek nem egyformák. Egyik félelmetesen nagy és sziklarengeteg. A másikat fenyőerdő borítja. Nem félelmete­sen, csak nagyon árván áll a tetőn. Mint az életünk. Egyikün­ké félelmetesen tragikus. A másikban a szeretetlenség, az ön­zés, a durvaság sziklává keményedett. Van, akiből, az árva­ság csendje árad s ad tisztább, messzebb látást. Mindenképpen felfelé nézést parancsolnak a helyek. De lehet-e még felemelni lehajtott fejünket? Ebből a görcsös megalkuvásból fénybe nézni, vagy fényben élni? Lehet-e még? A Zsoltár-ige felkiáltójeles pontossággal mondja: lehet! „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítsé­gem, az én segítségem az Úrtól van". Ezekben a napokban egy hegy felé zarándokoljunk, imádságos szívvel, a Golgota hegyére, felfelé nézve. Ezen a hegyen kereszt áll, az érettünk arculköpdösött, megcsúfolt, töviskoronás Jézus Krisztus. Várja, hogy felemeld szemedet a bűn mélységéből, a téged ért meg­­csúfoltatásból, s halljad boldogan: „t­ érek, ti is élni fogtok". Húsvét reggelén a­­nagy sziklaomlás útján megszólít, mint Má­riát, a feltámadott Jézus: „Asszony mit sírsz?" Hát miért is sí­runk? Miért is csüggedünk? Az ideig-óráig tartó földi élet el­­telésében segítségünk az Úrtól van. Uram, segíts felemelni fejünket, Rád figyelni s az élet ér­telmét melletted megtalálni, Ámen. * CSIHA EMESE A magyar nemzet a legszétdaraboltabb Antall József találkozója a felvidéki magyarok képviselőivel Antall József miniszterelnök hétfőn fo­gadta a felvidéki magyar parlamenti pár­tok közös küldöttségét. Az Együttélés Mozgalom elnöke, Duray Miklós és a Ma­­­gyar Kereszténydemokrata Mozgalom el­nöke, Bugár Béla parlamenti képviselő által vezetett küldöttség tagjai tájékoz­tatták a miniszterelnököt a felvidéki ma­gyarság helyzetéről. A magyar kormány múlt év augusztus 19-i nyilatkozatában le­szögezte, hogy a határon túl élő magya­rok ügyében azokat az elképzeléseket fog­ja támogatni, amelyeket azok legitim képviselői fogalmaztak meg, és amelyek összhangban állt­ak az ENSZ Alapok­mányával, a Párizsi Chartával és a nem­zetközi kapcsolatok rendszerét meghatá­rozó egyéb dokumentumokkal. A közép­európai nemzetek között a magyar nem­zet a legszétdaraboltabb. Noha kulturáli­san egységes, politikailag annyifelé szá­lkad, ahány ország területén él. A határon túli magyarság — a magyar nemzethez v­aló tartozása és állampolgári kötelezett­ségei folytán — kettős kötődésben él. A Szlovákiában élő magyarság saját társa­dalmi és politikai struktúrával rendelke­zik, megőrizte több évszázada kialakult (Folytatása a 2. oldalon) Niculae Spiroiu: «»■nr VI——CT I I ——BK. Hl 1 Hl ...........I III —i■ HÁROM ÉVEN BELÜL A NATO­BAN LESZÜNK Az Észak-atlanti Együttműködési Tanács védelmi minisztereinek brüsszeli tanács­kozásáról való hazatérte után Niculae Spi­roiu altábornagy, honvédelmi miniszter a repülőtéren kijelentette a sajtónak, hogy az összejövetelen tájékoztatták, miszerint katonai­­alakulataival Románia 1994-től részt vehet az európai békefenntartó mű­veletekben. A védelmi miniszter leszögez­te: még nem javasolta NATO-támaszpon­­tok romániai létesítését. Viszont hangoz­tatta: ..Remélem, hogy legfeljebb három év leforgása alatt teljes jogú NATO-tagál­­lam leszünk.“ Niculae Spiroiu altábornagy elmondotta továbbá, a Manfred Warner NATO-főtit­­kárral folytatott megbeszélése során fel­vetette a 14. orosz hadsereg moldovai ál­­lomásoztatásának kérdését is, de minthogy Pavel Creanga hadosztálytábornok, mol­dovai honvédelmi miniszter nem nyilatko­zott a problémáról, nem volt támpontja. Az Adevarul munkatársa megkérdezte a honvédelmi minisztert,, tapasztalta-e an­nak a lobbyzásnak a hatását, amelyet Magyarország évek óta folytat, hogy befo­gadják a NATO-ba. A válasz a követke­ző volt: „Nem tapasztaltam ezt. A múlt­ban volt ugyan­­egy olyan tendencia, hogy Magyarországot és általában a visegrádi járt nálunk, amerikaiak Ohio és Luisiana államból, aztán olaszok, r­émetek, de min­dig oda lyukadtak ki, hogy a mai politi­kai helyzetben nincs bizalmuk az itteni befektetéshez. Bonbon, kávé, blue jeans­z­ezt hoznak, de komolyabb befektetés­csoport tagjait jobb helyezésűnek tekint­sék a NATO-tagfelvétel szempontjából, ez azonban gyengült Wörner úr ’91 júni­usi bukaresti látogatása nyomán, amikor is megértette, hogy a térségben a bizony­talansági források egyike a megkülönbözte­tő bánásmód a keleti országokkal szem­ben.“ Napról lapra könyv nélkül A Dallas 217 eleddig nálunk lepergett folytatásában nem akadt egyetlenegy szem szereplő, fő- vagy mellék-, hát­térben elhaladó járókelő, parki padon ülő polgár, gyermek, szűz, többgyerme­kes anya, fiú vagy meglett férfi, aki­nek könyv lett volna a kezében, nem­hogy véletlenül egy könyvet olvasott volna. Boldog emberek, kik nem rontják szemüket azokkal a semmirevaló bol­ha betűkkel... SZÁSZ JÁNOS

Next