Romániai Magyar Szó, 1993. április (5. évfolyam, 993-1016. szám)
1993-04-10 / 1001-1002. szám
1993. április 10—11. • belföldi hírek • közlemények • riportok • Romániai Magyar Szó 7 TV-KRÓNIKA Szerelmes szobor Április 3. a román könnyűzene fekete napja volt, mert úgy szerepelt az Eurosong ’93 ljubljanai selejtezőjén, hogy ő leszerepelt. Némi mentsége lehet, hogy — mint alább látni fogjuk — a kudarcba már itthon is „besegítettek“ . Hangsúlyozni szeretném, hogy nem Dida Dragán szerepléséről vagy Adi Ordean Nu pleca című daláról beszélek, hanem az előzményekről és ezek tanulságairól, egy olyan precedensről tehát, amely még más területeken is hozhat hasonló dicstelen helyezéseket. A televízió január folyamán estéről estére bemutatta a szlovéniai selejtezőre kiválasztott dalokat, ami nem lett volna baj, de közben az a szerencsétlen ötlete támadt valakinek, hogy felkérjék az IRSOP közvéleménykutató intézetet, szavaztassa meg tévénézőkkel, kié legyen a dicsőség Romániát képviselni hét kelet-európai ország szlovéniai selejtezőjén. Voltaképpen ez az ötlet volt az első lépés a nagy leégés felé, amikor Dida Drágán kapta a legkevesebb pontot Ljubljanában, miután Bukarestben fölényesen körözte le a vetélytársakat, legalábbis a népszavazás eredményeként. Nem volt derült égből villámcsapás, mert tudvalevő, hogy a művészet dolgaiban nem népszavazással szoktak dönteni, hanem szakavatott vélemények alapján. A nippgyűjtőket nem szokták konzultálni Brancusi szobrainak elbírálásában. A művészetben nincs olyan, hogy közönség, csak közönségek vannak. Hogy a zenénél maradjunk: van közönsége az operának, a szimfonikus muzsikának, a jazznak, a cigánynótának, a táncháznak, s harsog köröttünk mindenféle rock, pop, rap s egyéb hókusz-pókusz. Tudomásunk szerint az IRSOP nem tagja a Zenekritikusok és Muzikológusok Szövetségének, így természetesen figyelmen kívül hagyta a közönség e rétegződését, és nekifogott demokráciát teremteni a műbírálatban azzal, hogy fűt-fát engedett véleményt mondani. Eljárását súlyosbítja, hogy figyelmen kívül hagyta. Dida Drágán régóta színpadon van, sajátosan süvöltő éneklésmódjával sok hívet szerzett magának, ez utóbbiak már ilyen szubjektív okokból is rá adják voksukat, nem pedig a kevésbé ismert fiatalokra, akik inkább saját nemzedékük körében népszerűek. Márpedig a ljubljanai rangsor azt mutatta, hogy éppen ennek a legifjabb generációnak a zenéje volt kelendő a nemzetközi zsűri körében, így az volt az érzésünk, Dida Drágán tévedésből került a színpadra, neki győzelmi esélyei egy olyan műsorban lehetnek, ahol a románcba oltott rock hibridjét próbálják kikísérletezni. Ha az IRSOP a kétes értékű demokrácia helyett a szakértelem diktatúráját helyezi előtérbe, és a zeneakadémiák diákságát szavaztatja meg januárban, talán más lett volna az eredmény. Ezzel szemben kész felüdülés volt hétfőn délután látni és hallani a bukaresti és sepsiszentgyörgyi zeneiskolások árkosi seregszerzőjét. Fellépett Ioana Ceangáláu, Ioana Pusoi, Kerezsi Szilveszter Szilárd, George Popescu, Németh István Csaba, Dragon Oprea. Adriana Rogovschi szerkesztő külön érdeme, hogy a szereplők neve mellett a tanárnőjüket is feltüntette a képernyőn, mintegy ezzel a nyilvánossággal adózván elismeréssel Stela Dragulin, Kalló Éva, Anca Vartolomei és mások zenepedagógusi képességeinek. A hétfői magyar adás kellemes meglepetése volt, hogy a szerkesztőség fölfedezte, élnek még magyar írók Romániában. Koczka György és Gheorghe Sfaifer operatőr, akik a minap még Gyertyámos cigánytelepén keresték a kegyetlen igazságot, most Bukarestben a hazai gyermek- és ifjúsági irodalom pusztáján, tették ugyanezt. Csire Gabriella válaszolt Koczka György kérdéseire a mese születéséről. Mikor a lényegre került volna sor, a riporternek váratlanul elfogytak a kérdései, így sajnos nem tudhattuk meg, mi a helyzet most nálunk a gyermekirodalommal, milyenek a közlési lehetőségek, van-e még remény e pénztelen kiadói ínségben? Csire Gabriella, a Turpi, a Világjáró Kópé és annyi más, népszerű gyermekkönyv szerzője tudott volna minderről avatottan beszélni, érdemes volna tehát visszatérni a témára, esetleg együtt más meghívottakkal, mert ha könyv nincs is, írónk hálistennek még van. A befejezés előtt végeszakadt beszélgetés után Dukász Hanga olvasta fel Csire Gabriella egy meséjét; szépen, kifejezően adta elő a cseresznyefán boldogtalankodó manók kalandját, érezhettük, hogy pontosan ráérzett a szövegjátékos ritmusára. Demeter András temesvári színművész a Lázálom című enyhén abszurd karcolatot adta elő a sziporkázó szójátékok, humoros logikai bukfencek exponálásával. Kár, hogy Koczka György elmulasztotta meggyőzni az ifjú művészt: visszatetsző látvány gyermekeknek úgy olvasni mesét, hogy közben az előadó szembefújja velük a dohányfüstöt. ily módon azt a benyomást kelteni a nézőben, hogyCsire Gabriella álnok módon maga is a Marlboro céget reklámozza, mint a szombat esti cowboyok, holott sem ő, sem családtagjai nem cigarettáznak. Szapora húsvéti készülődésükben a magyar adás szerkesztői alighanem eltévesztették a napokat, mert a szokásos szerdai kávéjukat hétfőn porciózták ki. Nem bántuk, mert a meghívott ezúttal Zakariás Attila sepsiszentgyörgyi műépítész volt, aki sok egyéb mellett váratlan szenzációról számolt be: lehet olcsón is házat építeni. Érdemes volna visszahívni hosszabb beszélgetésre, de a dokumentációval együtt, mert most még nem derült ki, mennyi az az „olcsó“, s rossz sejtelmeink vannak ... Volt a múlt hétnek egy felejthetetlen fénypontja is, amilyenben ritkán van részünk. Hétfőn este láthattuk A trubadúr előadását (Wolfgang Nagel rendezése a berlini operában, 1975), mikoris először meglepődtünk, mert Azucéna, az ármánykodó cigány leánya (Viorica Cortez alakításában) fiatalabb volt a saját fiánál, de ami nagyobb baj, szebb volt Leonóránál, de csakhamar megfeledkeztünk a szereposztás nagystílűségéről, mert következett egy jelenet. A kolostori képben Luna gróf a mérhetetlen szerelmét énekli, miközben kiderül, hogy a zene, szöveg, színpadkép, színészi játék együttes hatását az elektronika tovább tudja fokozni. A perzselő szenvedélytől gyötrődő gróf egy madonnaszobor mellett áll, és miközben énekel, a közelképbe hozott kőarc lassanként, a szemünk láttára úgy elevenedik meg, hogy végül Leonora tűnik föl előttünk a maga élő valóságában. Zseniális ötlet! — kiáltana fel ilyenkor a tévénézők társadalmának egy operakedvelő tagja, de hirtelen eszébe jut, hátha egyébről van szó: Verdinél olyan hőfokon zajlik szerelem és gyűlölet, hogy még a kő is életre kel. BARABÁS ISTVÁN Jaj a törpebirtokosoknak... A földet „osztják“ — a hitelt „visszafogják“? Háromszéki s minden bizonnyal nem csak; háromszéki sajátosság a kenyeret, megélhetést biztosító földterület szűkössége, olykor éppen hiánya. Egy olyan övezetben, ahol az erdő az „úr“, s ahol a fák, cserjék borítják a terület nagyobbik hányadát, ősgyepek ezer hektáraira használhatatlan munkaeszköz az eke, ott mindez aligha lehetne másképpen. Ezzel magyarázható, hogy az egy tulajdonosra eső termelőterület mindössze 1,7 hektár, amelylyel még optimális gazdálkodási feltételek között is legfennebb az önellátást lehet remélni. Azt is csak akkor és úgy, ha ilyen-amolyan forrásból: nyugdíj, bedolgozás vagy éppen kisebb-nagyobb területek bérbe vételével kiegészül a „konyháravaló“. Hogy hányan is sorolhatóak a megyében ebbe a kategóriába, fölötte nehéz lenne most megmondani, hiszen még tart a területkiparcellázás, bizonyos viszont, hogy ezrek (tízezrek?) álma a viszszakapott kis földön a családi fogyasztás „kihozása“. Ahhoz, hogy vágyuk teljesülhessen, segítségre, támogatásra lenne szükség. Kilincseltek is a törpebirtokosok, hiszen tavasz lévén, a vetőmagért, a műtrágyáért, magágyelőkészítésért és a vetésért tízezreket kell lepengetni még ilyen aprócseprő parcellák megművelése esetén is, ám nincs, aki segítsen rajtuk! Az állam ugyan végre a „zsebébe" nyúlt, a kért kétmilliárd lejből hatszázmilliót csak kiutalt kedvezményes kamatú hitelekkel a tavaszi munkák támogatására, ám ez az árutermelő gazdáknak szól. Pontosabban azok kaphatnak 15 százalékos kamatlábú hitelt, akik szerződést kötnek az úgynevezett integráló vállalatokkal, a Romcereallal, a cukorgyárakkal, az Unisemmel stb. Aki nem vállal értékesítést, hitelt csak ötven százalékos kamattal vehet, igénybe. Nem vitatjuk, állampolitikai érdek az árutermelés ösztönzése. Amikor üresek a raktárak, azt a termelőt becsülik, aki semmit vagy majdnem semmit sem fogyaszt el, mindent pénzzé tesz, amit megtermel. A kisgazdák cukorrépa-szerződése is ebbe a kategóriába sorolható. Az ültetőanyag-termesztés szintén értékesítésre ösztönöz, szóba jöhetne még a megyében a len, a sörárpa... Ha viszont a törpebirtokos leszerződi azt, amit saját szükségletére kell tartalékolnia, akkor nem oldottunk meg semmit, hiszen vissza kell vásárolnia, amit eladott kenyér vagy liszt formájában. Íme, miért véljük úgy, hogy nem kidobott pénz az agrárgazdálkodás újraindításának, pályára állításának segítése. Ha azt akarjuk, hogy kimozduljunk a „zérós“ fejlődésből, akkor nem mellékes, nem lehet mellékes a tízezres — pillanatnyilag még szerény árutermelő képességű, de az önellátással tehermentesítő szerepet felvállaló — törpebirtokosok támogatása sem. A holnap versenye úgyis eldönti majd, milyen mértékű területkoncentrációra, milyen irányú szakosodásra van szükség ahhoz, hogy életképes maradjon a farm. Most, ma még a termelés bántóan akadozó szekerét kell, kellene elsősorban elindítani. Arról nem is beszélve, hogy e törpegazdaságok egy két tehén tenyésztésével, állati eredetű élelmiszerek értékesítésével árutermelőkként is sokat nyújthatnak. A kényszerkapcsolatok erőltetése helyett a béklyókon kellene lazítani, s olyan hitelpolitikát meghonosítani, amely növeli a gazdakedvet, feltételeket is biztosít minden kis terület jó megművelésére. Helyenként társulásba tömörülve is próbálkoznak felzárkózni a kisbirtokosok, hátrányuk azonban még tömörülések esetén is számottevő, mert itt hiányzik legjobban a felszerelés és a pénz. A hosszú lejáratú, gépvásárlásra fordított, végre valóban reális támogatást nyújtó hitelek esetében is kirekesztődtek a törpebirtokosok. Legalább negyven hektár földterület tulajdonjogát kell igazolni ahhoz, hogya hitelfolyósítás feltételeinek megfeleljenek. Családi összefogásokkal ez a kérdés megoldódott, a gond inkább az, hogy a biztosított hitelkeret igen kevés a tényleges szükséglethez képest. Talán nem késik a „pótlás“, s hinni szeretnék, jut pénz a törpebirtokosok nagy családja számára is, hiszen a műtrágya biztosítása, az üzemanyag is alapfeltételt jelent ahhoz, hogy az amúgy is megkésett tavasz befektetései hatékonyak legyenek. FLÓRA GÁBOR ★ A bejárati ajtó elé csoportunk leleményes tagjai vasszekrényeket állítottak, mindhiába. Odakint fejszések dolgoztak, egykettőre átvágták a tölgyfabetétet. S azzal már nyomulhattak is befelé a székház termeibe. A padlásra kellett fölhúzódnunk. Máig sem tudom, miként sikerült kéthárom perc alatt elhagynunk a helyszínt áldozatok nélkül. Odafent, ahol ugyancsak veszélyben voltunk, ritka szerencse ért bennünket. A padlásfeljárót egy fémből gyártott, hatalmas malterkeverővel sikerült elzárni. Oldalt a falépcső mellett csak akkora rés maradt fedetlen, amelyen egyetlen személy préselhette magát föl vagy alá, ha eléggé karcsú volt hozzá. A malterkeverő teknőnek igen fontos szerepe volt önvédelmi küzdelmünkben. A hodákiak fejszével kongatták, vasrudakkal döfködték, vasvillával, fahúzó csákányal próbálták a helyéről elmozdítani. Szilárdsága jó hatással volt ránk, reményt keltett a csüggedékben. A padlásfeljárat terében mindvégig gyújtogatással kísérletező hodákiakat ezzel a fémteknővel sikerült megakadályoznunk a szándékaikban. Oldalán, a nyíláson át cseréptörmeléket és port zúdítottunk a nyakukba. A gyújtogató csapat mögött, a székház termeiben 2—300 főnyi tömeg garázdálkodott. Ennyi betörőt és rablógyilkost egy helyen akkor láttam először, és remélhetőleg utoljára. Miután elfoglalták a székházat, kéjes örömmel törtek össze mindent: a bútorokat, írógépeket, a rendkívül értékes elektronikai eszközöket. Fölfeszítették a vasszekrényeket. A bennük talált iratokat szétszórták, a pénzt ellopták. Könyvet, folyóiratot az ablakokon kihajigáltak, mindent elkövettek, ami oly ismerős e tájon a tatárjárás, törökdúlás óta fekvésére, akik jól tudták, miként kell pogromot szervezni. Ezek pedig nem voltak sem hodáki, sem libánfalvi parasztok. Olyan személyek voltak, akik a megdöntött diktatúra épen maradterőszakszervezeteinek segítségével próbálták „megtisztítani“ Marosvásárhelyt — a Székelyföld fővárosát — a magyaroktól. Az események kivizsgálásában ebből kell kiindulni, nem elvont történelmi spekulációkból. Délután öt órától este kilencig védtük a padlást, védett bennünket a padlás. A puskapor száraz gerendaerdő. A szokatlanul magas cserepes tető. De ha valamennyire megnyugtató volt is a fejszecsapásoknak ellenálló fémkád, annál ijesztőbben hatott ránk a támadók közelsége. Hiszen közvetlenül alattunk törtek-zúztak és bömböltek a székház termeit elözönlő részeg dorongosok. Szinte érintésközelből láthattuk apadlásfeljárat vérmes szemű, izzadó, káromkodó ostromlóit. A tetőablakon ár a Bolyai térre láthattunk, figyelemmel kísérhettük a rángógörcsben ordibálók minden mozdulatát, mindössze néhány méternyi mélységből hallhattuk a járdán tolongók szavait, fenyegetéseit, követeléseit, ilyeneket: „Hozzátok ki őket, hogy akasszuk fel őket“, „Akasszuk fel Tőkést, Kincsest, Bolyait!“ Mindez pedig olyan hatással volt ránk, mintha ketrecből, avagy óriáskondérból kannibálok körtáncát figyeltük volna. Az epilepsziás kollektív rohamra emlékeztető látvány mind borzalmasabbá lett. Délután fél négy körül talán kétszáz főnyi rohamosztag miatt szakították meg a tanácskozást, öt óra tájt félezernyi lehetett a székház körül gyülekezők száma. Későbben egymásután érkeztek meg a gyilkos szerszámokkal fölszerelt bandákat szállító járművek. Utólagos értesülésünk szerint a helyi rádió szerkesztői több ízben is beolvasták segítséget kérő szövegüket. A hadsereg közbelépését sürgették, ám a hadsereg a füle botját sem mozgatta. A rendőrség segítségét kérték ugyancsak hasztalanul. Mi több, szemtanúk állítása szerint rendőrök is segédkeztek a székház ostromlásában. A Bolyai téren megjelent néhány katonai jármű, ám ez csak bátorítólag hatott a lincselőkre. Őket az is harcra buzdította, hogy a közel félnapos ostrom ideje alatt egyetlen vezető tisztséget betöltő román személy nem akadt, aki hivatalos minőségében megpróbálta volna csitítani őket. Sunyi módon hallgattak mind a városi, mind a megyei Fronttanács legfőbb vezetői, akik mellől, mint említettem, a magyar tisztségviselőket már délelőtt elzavarták, öt óra után módosult, tragikussá vált a helyzetünk. Közel száz ember élete került végveszélybe. Döntésképes magyar közösség, vagy vezető személy azonban odakint már nem volt. A rádió munkatársai nem tehették meg, hogy védelmünkre mozgósítsák a magyar lakosság ezreit. Ők csakis karhatalmi segítséget kértek. A pogrom szervezői arról is gondoskodtak, hogy lehetetlenné tegyék védelmünket a Székelyföld belső tájairól. Székelyudvarhely lakosainak ezrei álltak készen indulásra. Telefonon késő délutáni órában jelezték ezt a feleségemnek. Éva fölhívta a helyi rendőrséget, hogy mondják meg, mi a helyzet az ostromlott székházzal. A válasz megnyugtató volt: „Senki sincs veszélyben!“ Engem pedig — mondták — már ki is mentett a rendőrség. Katonai terepjárón szállítottak el „valahová“. Évának ama válaszára, hogy akkor már haza kellett volna érkeznem, a drót másik végén — hol lehetett az? — „óvatossági eljárást“ emlegetett valaki. Így tehát Éva azt tanácsolta az udvarhelyieknek, hogy maradjanak otthon, elmúlt minden veszedelem. Történt pedig mindez azokban a percekben, amikor a gyújtogatók már benzines kannákkal kezdtek forgolódni a Bolyai téren. Ezt látva tűnődésbe estem: milyen lesz majd vajon a tűz- fialálunk? Ekkor nyilallt belém újból e név: Szervét Mihály. És a tűzhalál! Később azt kellett megállapítanom, hogy azért foglalkozom a halál gondolatával, mert csak időnként veszek részt a védekező cselekvésben. Közel százan nyilván nem férhettünk el a padlás feljáró nyílása körül; a gyújtogatókat mindössze hárman-négyen riogatták cserépdarabokkal. A ..munícióhordásban“ időnként magam is részt vettem, de port, amely ugyancsak tűzoltó anyagnak bizonyult, nem gyűjtöttem. Ha jól emlékszem, egyetlen egy műanyag vödör került elő valahonnan. A közelébe se férhettem. Valaki listát készített rólunk. Később tudtam meg: hetvenkilencen voltunk. (Folytatjuk) ★ A padlás! Erős várunkká lett azon a napon. Ha nincs az a menedékhely, mindahányunkat helyben felkoncolták volna. Különben csak „elismeréssel“ szólhatunk a pogromszervezők taktikai képességeiről. A látszatkeltés tudományáról. („A bandák elszéledtek, a nyugalom helyreáll.“) A meglepetésszerű támadás előkészítése, a fejszések irányítása, ide-oda mozgatása a város legfontosabb pontjain katonai szakértelemre vall. Olyan személyek háttérbeli őse- SÜTŐ ANDRÁS Naplórészletek ----—-r.......... ............ 1 ■ —m PARLAMENTI RAPSZÓDIA Felülről jön minden rossz Botrány nélkül nem múlik el nap az állami költségvetési tervezet vitájában. Csütörtök reggel a Iulian Mincu egészségügyminiszter által törvénytelenül létrehozott orvosi rend borzolta fel a kedélyeket — napirenden kívül, mert a kormányrendelet szerdai keltezésű. Serban Sandulescu parasztpárti szenátor egyenesen a miniszter úr lemondását kérte, ami nemcsak Dan Martian demokrata frontos alelnökből váltott ki dühös védőbeszédet, (aki nem orvos, ne szóljon bele, nem is ide tartozik — mondta), hanem Ionel Blaga frontos szenátorból is (aki még a „tudományos táplálkozást“ is méltatta). A minisztérium betyártempóval létrehozott Orvosi Rendje ellen (ilyen szervezet minden jobb helyen létezik, csakhogy alulról, nem felülről indul; a parasztpártnak erre nézve törvényjavaslata is van) dr. Bárányi Ferenc, az egészségügyi szakbizottság elnöke is felszólalt, de a következő parasztpárti fellépésekor már olyan kiabálás, dobrokolás, zsivaj volt, hogy pár perces várakozás után lemondott a szólásról. Szerencsére, mert az ülésvezető Ion Ratiu tehetetlenül nézte az öklüket rázó honatyákat, erejéből mindössze csengőrázogatásra futotta A hirtelen jött vihar hirtelen is ült el, a 19 cikkelyt szinte indulatmentesen vitatták meg, pedig fájó dolgok, az államiból a helyi költségvetésbe ömlesztett (vagy inkább cseppentett) összegek kerültek sorra. Majd mindenki többet követelt a saját városának, falujának, körzetének, és sokan nehezményezték az igazságtalan elosztást. Teljes joggal, mert pl. Brassó megye 1,512 milliárd lejt kap a fizetések megadóztatásából. Kovászna megye pedig 1,561 milliárdot, és — most fogózzanak meg! — Botosani bő három milliárdot. Átutalás az állami költségvetésből a helyibe: Brassó megyének 6-309 milliárd lej (ebből 4,6-ot a fűtésre és tömegközlekedésre, a többit befektetésekre szánták), Kovásznának 1.168 milliárd (851+317 millió lej), és Botosani megyének 2,799 milliárd (1,12 + 1,67). De kár arra gyanakodni, hogy a hatalomhű megyék mindig többet kapnak, mert akadnak kivételek is: pl. Temes szinte 5 milliárdban részesül a fizetések megadóztatásából, és 8,7 milliárdban (5,4+3,3) az államkasszából — ennél többet pedig csak Bukarest kap: 7,3 és 67,5 (!) milliárdot. Nem mintha ez elkölthetetlenül sok pénz lenne: az utóbbi években tapasztalhattuk, hogy mire elég az állami kiutalás, és mennyire tükrözi a megyék hozzájárulását (semennyire). Florin Georgescu pénzügyminiszter elmondta, hogy az elosztás a megyék által benyújtott tervek és szükségletek szerint történt —s úgy látszik volt, aki ügyesebben tudott kérni... Ekkor már látszott, hogy minden egyes módosító javaslatot leszavaznak (így is történt), a miniszter úr hátradőlt a székén és a hasát vakargatta, majd — szórakozott és elégedett mosollyal — felváltva piszkálta az orrát és a fülét. Az egyik sajtópáholy nagy derültségére. A napnak (és a parlamenti hétnek) azonban nem ezzel a békés képpel, hanem sajtóértekezlettel lett vége: Joan Gavra egységpárti és képviselőházi alelnök sérelmezte, hogy ..a sajtó egy bizonyos részeg őt hibáztatta a kedd esti összetűzésért (hogy arrogáns modorban vezette és hagyta elfajulni az ülést). Igaz is: miért írták azt, hogy verekedés volt? Mikor csak egymás öltönyét rángatták és nagyokat löktek tisztelt kollégáikon (rúgások a sajtópáholyból nem látszanak). Gavra úr mindenesetre gondoskodni fog az ezutáni „objektív“ tájékoztatásról: már kérte is a „bizonyosok“ akkreditálásának megvonását ... DEMETER J. ILDIKÓ Meditáció egy Nyilatkozatról (Folytatás az 1. oldalról) lett elő 1993. március 1-jén is. Minden bizonnyal elkerülhető lett volna, ha a fent emlegetett feltételrendszert idejekorán megteremtjük és őszintén ragaszkodunk hozzá. Ami pedig a dolog érdemi és „kényes“ részét illeti: meg kell válaszolnunk végre, hogy volt-e, van-e „egyfajta etnikai tisztogatás“ Romániában. A megnevezés nem lehet elsődleges fontosságú, a róla gyűrűző vita nem válhat öncélúvá, hiszen ez éppen a tényfeltárás, a bajok felleltározásának egyik fő akadályává válhat azáltal, hogy az indulatoktól és személyes indíttatásoktól egyáltalán nem mentesen felszikrázó viták meddőkké válnak, és éppen a lényeget takarják el. Ami pedig nem más, mint a romániai magyarság súlyos számbéli apadása, közösségünk szellemi-emberi értékeinek folyamatos sorvadása-sorvasztása, kiszoríttatásunk az állami,, a társadalmi és gazdasági élet legkülönfélébb területeiről, értelmiségünk és fiatalságunk kivándorlás révén bekövetkezett megtizedeltetése, egész kollektivitásunk közérzetének súlyos romlása, a közösségi életerő folyamatos eláraklása. Az okok? Bizonyosan nem egy „etnikai öntisztogatás“ önként vállalt öngyilkos folyamatának vagyunk tanúi, hanem az ellenünk feszülő erők intézményesített, és nem intézményesített, egyre jobban összehangolt cselekvésének. Ha az „etnikai tisztogatás" kifejezés aktuális fogalomtartalma felháborítja és a hisztériáig ingerli ellenfeleinket, akkor tisztelettel megkérdezném, minek neveznék a két székely megye prefektúráinak purifikálását, ahol manapság egy-két takarítónő és sofőr kivételével nincs már magyar nemzetiségű személy? S azok sem sokáig, hiszen „bizalmi“ állásnak bizonyul minden, ami a Hatalommal kapcsolatba hozható. Úgy vélem különben, hogy Sütő András az elmúlt szombaton közölt levelében nemcsak az égő sebet mutatta meg, hanem azt az igazságot is kimondta, hogy közös bajaink orvoslásában csak közösen, egyazon akarattal cselekedhetünk. Tiszta lelkiismerettel mondom: ezért kell tennünk/ félretéve személyes — vélt vagy valós — frusztrációinkat, mert az idő keserves kihívásaira csak úgy felelhetünk, ha elemi életakaratunk AKARATKÉNT és nem disszonáns hangzavarként jelentkezik az ország és világ politikai színpadán. Aki ma ezt nem érti meg, számoljon el saját lelkiismeretével. Ehhez viszont új és új „magunk revíziójára“ van szükség, hogy a nagypénteki önvizsgálat után megérhessük a Feltámadás ünnepét. A számvevőszék hallat magáról Az Adevarul economic c. szaklap 12. számában nagyinterjút közölt dr. Ioan Bogdan úrral, egyetemi tanárral, a számvevőszék nemrég megválasztott elnökével. Megtudhattuk ebből azt, hogy a pénzügyi ellenőrzést végző intézmények számát tovább gyarapító közhivatal az állami közpénzek kezelésére ügyel fel majd, kezdve az Elnöki Hivatallal, végezve a legutolsó községi tanácsig, tehát ott, ahol mások, például a pénzügyőrség nem ellenőrizhetett. Túl az 1992. évi 91-es számú törvény részletein, az elnök úr elárulta azt is, hogy a számvevőségnek 1800 alkalmazottjalesz, ebből 1030 végez ellenőrzést, 16 megyei vezető, 17 szakirányító, 24 parlament által kinevezett számvivőségi tanácsos, 412 személy munkaügyi vitákban bíráskodási tevékenységet végez és 221 kisegítő pedig gépel, iratokat rendez, könyvel, gépkocsit vezet és őrködik, mármint a központi és a megyei számvivőségi kamaráknál, mert a felállás ez lesz: a központi számvevőség és a számvevőség megyei kamarái. Két dolog okoz jelenleg gondot: a megyei kamaráknál kevés az állás iránt érdeklődő, különben másoknál jobban megfizetett szakember, feltehetőleg azért, mert ők másodállást egyelőre nem tölthetnek be. Másfelől nem kaptak még mindenhol székházat, egy-két irodahelyiséget sem, pedig valahol a munkát el kell kezdeniük. Ezek ellenére áprilisban megejtik az első ellenőrzést, hogy hol, azt az elnök érthetően nem árulta el. DEÁK LEVENTE ÚJABB KILAKOLTATÁSOK KOLOZSVÁRON Nem sokkal a kolozsvári Korunk kilakoltatási kísérletei után, felszólíttatott a Helikon szerkesztősége is, hogy a szokásos módon, 10 nap leforgása alatt hagyja el azt a 108 négyzetméternyi területet, amelyet jó ideje bérel. A Korunk helyzetével ellentétben azonban itt több intézményt érintő közös „akcióról“ van szó. Szilágyi István, a Helikon főszerkesztője szerint ezért „nem is beszélhetünk magyar ügyről, a Helikonnak a kilakoltatott intézményekkel közösen kell fontolóra vennie és megvitatnia a kérdést“. A Helikon szerkesztőségével azonos időben kapott felszólítást a szintén írószövetségi lap, az Apostrof, valamint a Kereskedelmi Kamara is. Az új lakóról annyit tudunk csupán, hogy a termek jó részét a Vatra Romaneasca szervezetei foglalják el. Perről csak 6 hónap eltelte után eshet szó, s különben is, a Helikon szerkesztősége, a szerkesztők bevallása szerint, örülne, ha egy olyan lakóterület bérlője lehetne végre, mely nem hagy kívánnivalókat maga után. Kérdés marad azonban, hogy akad-e olyan, a város tulajdonában lévő, megfelelő méretű helyiség, amely alkalmas volna a számítógépek elhelyezésére is. E tekintetben csupán annyit tudunk, hogy a hivatalos felszólítás nem tartalmaz ilyen vonatkozású információkat. A tulajdonviszonyok tisztázása végett az Apostrof,"valamint a Helikon főszerkesztői Bukarestbe utaztak tárgyalni azzal a Laurentiu Iuicicsal, aki Mircea Dinescu, az írószövetség elnöketi távollétében az írószövetség gondjaival, problémáival foglalkozik. KISGYÖRGY RÉKA Mit csinál az elnökség? Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége 1993. április 6-án a,, testület valamennyi,tagjának jelenlétében munkaülést tartott Kolozsváron, ahol megvitatta és elfogadta működési szabályzatát, melynek alapján megkezdte tevékenységét. A működési szabályzatot jóváhagyás végett a Szövetségi Képviselők Tanácsa elé fogja terjeszteni. Az Ügyvezető Elnökség döntése alapján Magyari Nándor László önkormányzati és reformügyi alelnök lesz a Testület és a Képviselők Tanácsa közötti állandó, kapcsolattartó. .. -t. Az Ügyvezető Elnökség rögzítette az alelnökök naptári tervét a következő időszakra, melyből az alábbi tevékenységek tarthatak a közérdeklődésre számot:". a két" frakcióvezető részt vesz Bukarestben a rendszeres heti pártközi konzulációkon; Verestóy Attila "szenátusi frakcióvezető április 9-21. között New-Delhiben részt vesz az Interparlamentáris Unió rendezvényén ; az Ügyvezető Elnökség és a két parlamenti csoport 1993. április 27—28-án közös tanácskozást tart Bukarestben; az Alapítvány létrehozására vonatkozó Kongresszusi Határozat végrehajtásának első lépéseként az Ügyvezető Elnökség megbízta Somai József szervezési alelnököt és Fodor Judit jogtanácsost, hogy április 27-ig dolgozzák ki az Alapítvány tervezetét, a kialakult helyzetre való tekintettel a szövetségi elnök, a politikai alelnök és az önkormányzati-reformügyi alelnök április:■ 8—9+1V tanácskozni fog a Hargita és Kovászna megyei RMDSZ-vezetőkkel, polgármesterekkel és közigazgatási tanácsosokkal; a szervezési alelnökség *1993. május 28—29-re összehívja az RMDSZ-tag- szervezetek informatikusait az adatszolgáltatás egységes rendszerének kidolgozása céljából az önkormányzati és reformügyi" alelnökség 1993. május 4-ig az Ügyvezető "Elnökség elé terjeszti ajánlásait a Szövetségi Alapszabályzat kidolgozásának módszertanára vonatkozóan; az oktatási alelnökség tanácskozásra hívja április 15-re, Kolozsvárra, a pedagógus társaságok és az ifjúsági szervezetek vezetőit; a művelődés- és egyházügyi alelnökség április 19-ig a testület elé terjeszti az RMDSZ III. kongresszusán elfogadott program alapján kidolgozott Memóriumát a kulturális önrendelkezés gyakorlati módozataira vonatkozóan. . Az Ügyvezető Elnökség örvendetesnek tartja, hogy a romániai magyarság önrendelkezésével kapcsolatban több, jól dokumentált forrásanyag látott napvilágot. Legutóbb dr. Csapó József Memorandumtervezete jelent meg az Erdélyi Napló hasábjain. Az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége , ugyanakkor, . sajnálattal állapítja meg, hogy a, szöveget kísérő zárómondatok eleve úgy tüntetik fel, minthogyha az ,máris megvitatott és elfogadott, " hiteles dokumentuma lenne a Szövetségnek. (RMDSZ- tájékoztató) Demokraták Fóruma Április 3-án és 4-én tanácskozott a fővárosban a Polgári Szövetség szervezésében a Demokraták Fóruma, amelyen a demokrácia értékei mellett elkötelezett politikai alakulatok, a forradalmárok egyesületei, emberjogi, szakmai és, szakszervezeti szervezetek, a médiák és az egyházak reprezentatív személyiségei vettek részt. A válságból kivezető utat kereső fórum munkálatain az RMDSZ-t Takács Csaba ügyvezető elnök, Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi, és Tokay György képviselőházi frakcióvezetője, Varga Attila és Elek Barna képviselők, valamint Bodó Barna és Magyari Nándor László ügyvezető alelnök képviselték. A nemzeti kérdés problémakörében Tokay György, A hatalom és a" kisebbségek. A szélsőséges nacionalizmus, fajgyűlölet és xenofóbia politikai tőkévé kovácsolása kérdéskörében Verestóy Attila szólalt fel. A vita részvevői támogatták az RMDSZ tiltakozását a Hargita és Kovászna megyei prefektusok kinevezése ellen, az intézkedést egyöntetűen provokatívnak és diszkriminatívnak nevezték. Octavian Buracu, az Interetnikai Dialógus Csoport elnöke precíz, fontos képet festett a kolozsvári polgármester kisebbségellenes, a magyarságot sértő ügyködéséről. (RMDSZ- tájékoztató) .,+