Romániai Magyar Szó, 1993. június (5. évfolyam, 1043-1068. szám)

1993-06-05 / 1047-1048. szám

1993. június 5-6. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar Szó • Fotó sarok A HELP-BOTRÁNY KOLOZSVÁRON CSOMAFÁY FERENC képriportja az önsegélyező játéktársaság elleni tömegtámadásról, ahol a kiszálló rendőrség menti ki a rémült tulajt Ú Tháromszéki letartóztatásokról Szokatlanul nagy apparátussal folytatódik Málnásfaluban és Bükszádon a rendőrségi nyomozás azok után, akik engedély nélkül tartanak fegyvert. Korábbi hírünk után, íme az új értesülések, végre sajtótájékoztatót tartott a rendőrség arról, aminek eddig sikerült nyomára bukkannia. Első és második világháborús fegyverekről, házilag barkácsolt puskákról, továbbá olyan lőszerekről van szó , amit a megyei rendőr, parancsnok megítélése szerint is vadászatra használhattak birtokosaik. Nem szándékunk az orvvadászokat menteni, de köztudott, hogy hektárok tucatjai maradnak műveletlenül a megyében az idén, mert a vadkárok, a garázdálkodó vaddisznó-kondák miatt bizonyos helyeken vetni nem érdemes. A hetek óta tartó házkutatások és vallatások nyomán, a rendőrség eddig 9 darab világháborús fegyvert, valamint 4 revolvert és 7 vadászpuskát kobozott és lőszerrel együtt. IS személyt találtak bűnösnek engedély nélküli fegyvertartásban, előzetes letartóztatásban van közülük pillanatnyilag 9 személy. Amit csak furcsállni, sőt helyteleníteni lehet: a nyomozás a választott helyhatóság úgyszólván teljes kizárásával folyik, a LADÓ- képviselőnek és a riporternek sem könynyítették meg, hogy dokumentálódjék a helyszínen. A nyomozás menetéről: van akit a mezőről vittek el, majd hazaengedtek, váratlanul ismételten bevitték, míg be nem ismerte, hogy a szemétdomb alatt valóban el van ásva egy ócska puskája. Erre újabb pár órás házkutatásban volt a családnak része — igyekszünk olvasóinkat idejében tájékoztatni. Hire ment különben, hogy a rendőrség újabb falvakat is be kíván vonni vizsgálódásai körébe. ti. KOVÁCS ANDRÁS . 13. — Ennek a kalapácsnak az alakja a bélyegzőre emlékeztet — alig tudtam leplezni hangomban a diadalt. Gomor arcán nem látszott csodálkozás, dünnyögött. — Levél, boríték, postás, bélyegző. — Ez van! — kiáltottam. — És vajon miért éppen ilyen alakúra készült, amikor annyi más forma is van, és sokkal „hatásosabbak“. Gomor izgatottan nevetett. _ — Hogy nehezebben lehessen kitalálni. Tűnődve mormoltam magam elé. — Ezt a kalapácsot a boríték mellé kell helyeznünk újabb szimbólumnak. Vili. fejezet — Lenne egy bűnszövetkezet, amely azt a célt tűzte ki, hogy postásokat gyilkoljon meg? — tűnődött Gomor másnap hivatali szobájában. Fojtottan nevettem. — Ez az egész engem egy abszurd darabra emlékeztet, amelyben mindenkit meg akarnak gyilkolni, akit Károlynak hívnak. Kizárólag a Károly nevűekre vadásznak. Itt ráeg a postásokra és levélátadókra, a zsebükbe pedig üres borítékot nyomnak, és bélyegző alakú kalapáccsal sújtják őket halálra. — Fantomügy ez, rég mondtam. Gomor telefonja csengett. .— indulhatsz, Bert. Leander úr megérkezett. Én most majd elbeszélgetek vele. Legalább három órát. Ennyi időd tehát van. Tovább ne nyújtsd. Van nálad minden? Bólintottaél. Kezet ráztunk, s először éreztem, hogy Gomor igazán, elemében van: álma megvalósult, a cselekvésnek ideje érkezett el. Vége a „logikásdinak!“ — A kert felől menj, ne lássanak. Kutya nincs — kiáltotta utánam. Ez is rávall. Mindent tud, és mindent fontosnak tart. De most már minden információja aranyat érhet! Nem mondhatom, hogy már indulás közben féltem volna, s ha féltem is, ez mindenképpen másfajta félelem volt, mint amit a gyilkosságok iránti felelősség ébresztett bennem. Ez konkrét félelem veti, amelybe bele lehet ugyan halni, de mindez rajtam is múlik: itt most támadni lehet és védekezni, itt kiszámíthatók az esélyek, mert gyorsaságon, erőn, fegyveren és ravaszságon dőlnek el a dolgok. Az a másik , amiről eddig csak olvastam és hallottam, és meg kell vallanom, nevettem rajta — megfoghatatlan volt: attól féltem, vagy inkább szorongtam, ami nem rajtam múlik, hanem a kiszámíthatatlanon, az ismeretlenen, a véletlenen — végeredményben az ezerfejű lehetőségen. Ez az új félelem (a konkrét) egészséges óvatosságot ad, körültekintést, és soha nem fegyverez le. A másik (a megfoghatatlan) megbűvöl, hipnotizál, lefegyverez, mert úgy érzed, nincsenek eszközeid. Ez a fajta félelem lelki beteggé tehet. Szinte örültem annak, hogy így félek, félek valamitől, attól, hogy lelőnek, attól, hogy csapdába esem, attól, hogy foglyul ejtenek, mind-mind csupa kézzelfogható dolog! Ez egyelőre elterelte figyelmemet arról a másik, idegeimet behálózó félelemről, amelynek minden tárgya esetleges volt, feltételes és kiszámíthatatlan. Ebben a második félelemben ki voltam téve az ismeretlennek, a tőlem nem függő erők vak játékának: az, hogy egy ügyben (amelyről jóformán mit sem tudok) még néhány ember meghal, nem rajtam múlik, hanem azokon az ismeretlen tényezőkön, személyeken, akik és amelyek ott lappanganak a felderíthető, de egyelőre fel nem derített félhomályban. Átvágtam az utcán, mellettem magas öregember haladt el. Elkaptam a fejem, Leander! „Már képzelődöm is“. Megálltam egy kirakat előtt. Hiszen Leandert most éppen Gomor „boldogítja“. Ismét elvont gondolatot akartam, hogy lassan újraéledő szorongásomat elterelje. Igen, a „beavatkozás“. Emberösztön ez. Ha az utcán két ember verekszik, közéjük veted magad, nyilván egészséges ösztönödre, természetes emberi énedre hallgatva a gyengébb oldalára állsz, anélkül, hogy megkérdeznéd, vajon a gyengébbnek van-e igaza. (*«íyt£tjuk) Tilosban Tilosban jártunk, nemrég, kollégámmal. Csak a Csíkszeredai Tilosban s még egészen friss, induló illatok szállingóztak. Szék is kellene még, sőt nem is ezek lesznek, készülnek a feketék a fekete kerek asztalkák köré. — tudom meg a tulajok egyikétől. De megbocsátható, hogy az avató után egy nappal még sok az elintézendő- Az emeleten üljük körül az asztalt, lelátni az alsó szinten is kiállított Bartha Józsefmunkákra, a lent csevegőkre-olvasókna- A Beatlesek zenéje év utól ittig — megfelelő erősségben, hangulatkísérőként-teremtőként. A polcokról — lesz még több is — olvasni való csemegét lehet választani az üdítő, avagy más ital mellé, ha nem folyik éppen dumaparti, vagy nincs kedv gazzá. Hamarosan érkezik nagyobb tétel könyv, nem csak helyben olvasásra, cásárolni is. A folyóiratok majd hetente futnak be Magyarországról. S a zene is ilyen lesz/marad —, hogy ez is már eletre szelektáljon. Az italok sem éppen kocsmaiak, hiszen a Tilos nyélbeütői — mind fiatal értelmiségiek — nem szeretnék, ha lezüllene e kis paradicsom. A hangulatért, együttlétért verték bele pénzüket, hogy legyen Szereda fiatalságának egy jó helye, ahol nyugodtan elüldögélhet, olvasgatva, beszélgetve, zenét hallgatva, képzőművészek munkáin elmeditálgatva. Tárlatok váltják majd egymást ,ezért. És hétről hétre talán meg lehet ismételni az avatói élőkoncertet. Némi hangszer, jó zenész és hallgatóság kell csupán. Hát ilyen a Tilosban. S hogy nincs új a nap alatt, már régen üzemel a pesti Tilos? Na és? Bár minden városunkban lenne legalább egy. A szeredaiaknak már van. Irigykedtem is rájuk kissé, amint lefelé baktattam a csigásított vaslépcsőn s még egy utolsó pillantással elbúcsúztam — remélem nem sok időre — a Bartha munkáival egy hullámhosszon melegedő Tilostól. De azért szorítok nekik:az utolsó simítások is számítás szerint történjenek, s hogy az is maradjon, aminek indult, aminek szántak: Tilos, de jó. ÉLTES ENIKŐ Hagyomány teremtődött Az Aradi Alma Mater Alapítvány által szervezett II. Véndiáktalálkozó újra nagy visszhangra lelt a nagy múltú aradi magyar iskolák egykori diákja körében. A központi római katolikus templomban meghirdetett ökumenikus istentiszteleten talán félezernél is többen lehettek. A szermisét Héjja János, minőn ..a rendfőnök, Tamáskó Péter katolikus plébános, Erdélyi Zoltán evangélikus és Kovács József református tiszteletes tartották. A zenés-irodalmi összeállítás Kézdi Imola diáklány szavalatával kezdődött. Fellépes a Vor Juventutis gyermekkórus Horváth Tünde karnagy vezényletével, a templom hangszerén Berki József orgonaművész játszott. A vendégek, Rácz Pál bukaresti hegedűművész és Boér Ferenc kolozsvári szavalóművész fájdalmasan szép és feledhetetlen élménnyé varázsolták az ünnepet. A templomból kifelé menet nézni is megható volt ahogyan a volt osztálytársak keresték egymást tekinttükkel, ahogy egymás nyakába borultak, ahogy örülni tudtak egymásnak. Persze akadtak, akik könnyes szemmel egymásukban bandukoltak e néhai iskolájukba. A mostani Csiky Gergely Líceumba, illetve az 1-es általánosba. A kötetlen baráti beszélgetésen viszont egyhamar feoldódott a hangulat. Fölöttébb nehéz lenne egy ilyen vegyes találkozó hangulatát visszaadni. De addig jó amíg vannak, amíg milél többen vannak, akikkel egyazon nyelven beszélhetünk. PÉTERSZABÓ ILONA Rejtély (Folytatás az 1. oldalról) és amit elveszít a bérléssel, az neki viszszajön más vállalkozásokból. Ez év májusában jártam ismét Kovászna megyében, és mivelhogy a villa továbbra is érdeklődésem középpontjában maradt, gondoltam, a 5. N. által megjelölt úton próbálok meg bejutni, még ha kissé furcsállom is, hogy egy szálloda ajtaja csak a prefektus engedélyével nyíljék meg. Május 6-án az 1711-es számmal iktatták kérésemet a Kovászna megyei prefektúrán, amelyben Vlad Casuneanu prefektustól bebocsáttatásomat kértem a Ceausescu-villába. Még aznap sikerült beszélnem is telefonon a prefektus úrral, aki meglepettségének adott hangot. Elmondta, és kérésemre írásban is adta, hogy a Siminiceanu Nicolae által „Gazda úrnak adott információ pontatlan. Mivelhogy a villa kezelésre bérbe van adva, Siminiceanu úr illetékes a látogatást megengedni. Ha szükség van a mi beleegyezésünkre is, megkérem Siminiceanu urat, engedje meg Gazda úrnak a villa meglátogatását. (Az idézet a prefektus úr kérésemre írt lábjegyzetének a fordítása.) Ezek után a prefektus engedélyével kezemben május 11-én kerültem ismét Siminiceanu Nicolae szeme elé. Nem sok időre. A villa közelében lévő Fenyő szálló egyik bárja mögötti irodában sikerült találkoznom vele. (Október óta a Fenyő szálló két','bárjának'' is Siminiceanu Nicolae lett a bérlője.) Nem örült látogatásomnak, kiváltképp, amikor megkérdeztem, hogy miért volt szükséges a prefektus engedélye? Azt a választ kaptam, hogy 82 októberében a villát még nem vette egészen át a prefektúrától. Kérdéseimre válaszolva ez alkalommal azt mondta, hogy a villát a Simcom kft. bérli, mely csak román tőkével működik, a villa mint vadászkastély szerepel a nemzetközi turisztikai hálózat tájékoztatóiban, és hogy a Ceausescu ágyában mindössze fele annyiért lehet aludni, mint a bukaresti Intercontinental szállóban. Amikor megkérdeztem, hogy kik a villa vendégei, és egyáltalán mi annak a módja hogy valaki ott megszálljon, kihez kell fordulnia, milyen úton (hiszen csak úgy a kapun nem sétálhat be senki a kutyák és az őrök miatt, és recepció sincs tudtommal az épületben), és azt is, hogy a Simcom kft-nek honnan van annyi pénze, hogy ekkora vállalkozásba kezdjen, a válasz az volt, hogy ezek a dolgok engem nem kell hogy érdekeljenek. A villa meglátogatása már szóba sem kerülhetett, mert Siminiceanu Nicolae felszólított, hogy azonnal hagyjam el az irodaihelyiséget. Útban kifelé azért még említést tettem az M. M. esetéről, melyre az volt a válasz, hogy ne vádaskodjam ellene, és ennyi erővel ő is állíthatja, hogy 10 perces beszélgetésünk alatt alaposan elpáholtam. Amint utóbb kiderült, nem igaz Siminiceanu Nicolae azon állítása sem, hogy 92 októberében a villa még nem volt egészen az ő leltárán. László Gyulától, a Kovászna megyei tanács alelnökétől származik az információ, mely szerint S. N. 1991 szeptemberében vette bérbe az épületet. Évente 5 millió lejt fizet érte, amihez hozzáadódnak a karbantartási költségek, melyeket a 91.es árszinten évi 16 millióra becsültek. A Fenyő szállóban tudtam meg, hogy az ősszel a villának igen gyakran volt látogatója. Német és svéd vadászvendégekre emlékeztek. Különösen emlékezetes volt egy népesebb csoport, melynek néhány tagja számára csak a Fenyő szállóban jutott hely. Eme külföldi csoport szóakoztatására egy bukaresti hölgykoszorú is a Fenyő szállóba érkezett. Az RMSZ ez év május 8-9-i számában Üzenet egykori diáktársaknak címmel közölte az Aradi Alma Mater Alapítvány felhívását, amely május 29-re, pünkösd szombatjára Véndiák-találkozóra hívta meg az egykori aradi Katolikus Gimnázium valamennyi végzett korosztályát, illetve néhai diákjait. A találkozót különösen időszerűvé tette az a tény, hogy hetven évvel ezelőtt, 1923-ban adták át rendeltetésének azt az épületet, amelyben a Katolikus Gimnázium, majd a Magyar Vegyes és a jelenlegi Csiky Gergely Líceum működtek, illetve működik. Egészségi okokból nem utazhattam Bukarestből Aradra, hogy én is, mint az egykori aradi Katolikus Gimnázium volt növendéke, részt vegyek a találkozón. Az alábbi emlékező sorokkal mentem ki magam. Amikor apám a húszas évek elején beíratott az aradi Római Katolikus Főgim-názium (akkor még ezen a néven ismertük) első osztályába , a nagy múltú iskola voltaképpen hajléktalan volt. Maros-parti épületét az új hatóságok kisajátították és átadták a Felső Kereskedelmi Fiúiskolának. Itt nyert ideiglenes elhelyezést a gimnázium négy alsó osztályának egy része, a többi osztály más két iskolában kapott helyet. Szükségessé vált saját épület emelése. Arad magyar társadalma közadakozásból teremtette elő az alapot és rövidesen felépült a Kálvin János utcában, a Flórián kápolnával átelleni telken, az a kétemeletes épület, mely az 1923—24-es tanévtől kezdve iskolánk otthona lett. Tanintézetünk négy párhuzamos osztállyal működött. Három a fiúké, a negyedik a lányoké volt, így is a lányoknak — mivel nem állt elég terem rendelkezésre, délután kellett az iskolába jönniük. (Ennek az volt az előnye, hogy rpi, fiúk a padokban hagyhattuk szerelmes leveleinket.) Az impériumváltozást közvetlenül követő korszakot éltük. Iskolánk súlyos gondokkal küzdött, amelyek egyben a mi gondjaink is voltak. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a liberális kormány (Anghelescu közoktatásügyi miniszter javaslatára, aki „a magyar iskolák hóhéra“ kétes dicsőségű címet vívta ki magának) megvonta intézetünktől — annyi más magyar felekezeti iskolával egyidejűleg — a nyilvánossági jogot. E kifejezés a történelmi múltban járatlan mai olvasónak úgyszólván semmit sem mond. Akkor azonban azt jelentette, hogy a nyilvánossági jog megvonásával voltaképpen a magyar iskolák létét veszélyeztették, a tanulók helyzetét keservesen megnehezítették. Az intézet e rendelkezés nyomán a magániskola státusát kapta: nem volt joga a hatóságok előtt érvényesnek tekintendő iskolai bizonyítványt kiadni. Arra kényszerítettek bennünket, hogy évente kétszer a Moise Nicoara állami román líceum számunkra ismeretlen, néha elfogult tanárai előtt vizsgázzunk. Ezek számára, persze, mi is ismeretlenek, idegenek voltunk. Fogalmuk sem volt előmenetelünkről és így nem egy esetben történt meg, hogy jeles diákok pillanatnyi lapsus, vagy lámpaláz következtében elégtelenre feleljenek. Ilyen körülmények között nemcsak hogy megnehezítették a diákok helyzetét, de sok szülő arra az elhatározásra jutott, hogy kiveszi gyermekét a felekezeti iskolából és román állami iskolába íratja, ahol a tanuló nem volt kitéve ezeknek a megpróbáltatásoknak. Anghelescu közoktatásügyi miniszter ezzel el is érte voltaképpeni célját. Az aradi Katolikus Gimnáziumnak kiváló tantesülete volt, magas szinten folyt itt a tanítás. Hadd idézzem, mintegy késői tiszteletadásképpen néhány tanárunk nevét. Dr. Krenner Miklós (magyar nyelv és irodalom). Spectator jelzéssel jegyzett publicisztikai írásai országos tekintélyt szereztek számára. Dr. Neidenbach Emil (számtan és algebra) később Budapestre költözött ,ahol az Országos Testnevelési Tanács elnökévé nevezték ki. Dr. Gobl Alajos (német nyelv és irodalom). A majdani, akkor még kisdiák Gáldi László neves irodalomtörténész, műfordító és szótárszerkesztő édesapja. Schweitzer József természettudós. Dr. Berthe Nándor (német nyelv és irodalom), aki évek múlva a gimnázium közbecsülésben álló igazgatója lett. Bérczy Lajos (magyar nyelv és irodalom), akinek írói hajlamai is voltak, ő volt akkor a Kölcsey Egyesület titkára is. Kara Győző (történelem és latin nyelv), Lejtényi Sándor (földrajz), Striffler Ferenc (torna), dr. Buja Sándor (ének), dr. Bereczky Imre (jog). Mindegyikük külön egyéniség... És végül, de persze, nem utolsósorban: Fischer Aladár történész, a Katolikus Gimnázium akkori igazgatója... Szikár alkatú, szép szál ember volt. Kefeszerűen rövidre vágott világosbarna haja szőkébe hajlott. Bajusza angolosan nyírva. Szeme értelmet, de egyben simogató melegséget sugárzott. Férfias jelenség és férfias jellem. Tanítványai kiváló pedagógust ismertek meg benne. Nála nem létezett rossz tanuló. Két-három más tanárunkkal ellentétben nem ismerte a testi fenyítést. Fügyetlenegyszer fordult elő, hogy felpofozta egyik osztálytársunkat. Ez a saját fia, Fischer Laci volt, aki készületlenül jelent meg az órán. „A fiam vagy — mondotta. •— Te nem engedheted meg magadnak, hogy ne tanuld meg a feladott leckét. Te nem szolgálhatsz rossz példával. Ne bízzál abban, hogy az igazgató fia vagy, hogy protekciód lesz nálam és elnéző leszek veled “Ezzel az egész osztály szeme láttára két olyan csárdást kent le neki, hogy Laci holdvilágképe lángba borult. Ezután kimért léptekkel a katedrához ment és kíméletlenül beírta fiának a szekundát. Osztályunkban a történelmet Kara Győző adta elő. Noha jó tanár volt és színesen, plasztikusan, néha tréfával keverve adta elő mondandóját, egyetlen órájára sem emlékszem különösebben. Egy alkalommal megtörtént, hogy Kara Győző megbetegedett és Fischer Aladár helyettesítette. Hetven év telt el azóta és az a történelemióra számomra mindmáig emlékezetes maradt. Igazgatónk a Thermopülai ütközetről és Leónidászról, a spártai királyról beszélt oly szuggesztíven és oly meggyőzően, hogy én akkor és ott értettem meg, Fischer Aladártól tanultam meg a nagy leckét, mit jelent az, hogy: férfias helytállás, becsület és kötelesség. De nemcsak a szavakból tanultunk. Fischer Aladár életbevágóan fontos körülmények között, a maga eleven példájával tanított meg bennünket a helytállásra, vont be bennünket eszmekörébe. Mint már említettem, gimnáziumunkban több párhuzamos osztály működött. Nálunk az A-osztályban a román nyelvet Fischer Aladár, míg a többiben Turic Caius görögkeleti lelkész adta elő. — Fiúk — szólt hozzánk a tanév elején, az első románórán igazgatónk. —■ Tudom, hogy nem tudtok románul. Higygyétek el, én sem tudok. De tudomásul kell vennünk, hogy Romániában élünk. Tehát bírnunk kell, meg kell tanulnunk a román nyelvet. Bizonyítsuk be, hogy év végére meg tudunk tanulni románul. Óráról órára, veletek együtt fogok én is tanulni, így is történt. Amikor év végén a Moise Nicoara Líceumban vizsgára jelentkeztünk, sem mi, sem romántanárunk, Fischer Aladár nem vallott szégyent. A jelenleg sokat vitatott Paul Everac édesapja, Alexandru Constantinescu professzor előtt vizsgáztunk, aki — becsületére legyen mondva — tárgyilagosan elismerte tudásunkat, sőt gratulált is Fischer Aladárnak növendékeihez. Nem vizsgáztunk rosszabb eredménnyel, mint Turic Caius tanítványai. Így festett a magyar tannyelvű iskola manapság oly gyakran említett „szeparatizmusa“. Fischer Aladár akkor, röviddel Trianon után, felismerte, amit ma tudva tudunk, nevezetesen azt, hogy nekünk és gyerekeinknek tudnunk kell románul. Ez nem jelenti azt, hogy lemondjunk gyermekeink anyanyelvi oktatásáról, hogy lemondjunk magyar kultúránkról, hagyományainkról, hogy megfosszuk gyermekeinket kultúránk nagyjainak, irodalmunk kiemelkedő személyiségeinek és műveiknek ismeretétől. Mit fűzhetnék még ehhez? Talán csak ennyit: Íme, ilyen ember Fischer Aladár, az aradi Katolikus Gimnázium egykori igazgatója, a mi felejthetetlen román nyelvtanárunk és alkalmi történelemtanárunk, aki helytállásra, becsületre, emberségre tanított meg bennünket. Haló porában is áldja meg az isten! MOLNÁR TIBOR Névsorolvasás helyett Egy frakcióvezető álma A Herestyáy utcai székházban — ismét hideg víz nélkül — az RMDSZ parlamenti csoportja nevében Verestóy Attila, Szabó Károly, Seres Dénes szenátorok, valamint Tokay György, Borbély László és Varga Attila képviselők fogadták a médiásokat, akik ez alkalommal is megtöltötték a termet. S az újságírókkal folytatott dialógus most is szerteágazó, élénk, gyakran szellemes volt. Következett mindez a felvezetett témákból is. A román parlament munkája kapcsán hangzott el az a meglátás, hogy amazt mintha valakik mindenképpen lejáratni igyekeznének, feledvén, hogy a törvényhozás az igazi demokrácia egyik lényeges megnyilvánulási formája. Éppen ezért érdekvédelmi szervezetünk a törvényalkotás meggyorsítását szeretné elérni, a tervezetek elővitáinak fegyelmezettebbé tételét. Törvényjavaslati kezdeményezéssel is él, többek között a területi közigazgatási egységek ingatlantulajdonjogának tisztázása végett, hiszen míg nem tudja, mi a birtoka, a helyi közigazgatás nem lehet igazi gazda. A kérdések-válaszok zöme a SRI parlamenti ellenőrzésére, s a korrupciós ügyek feltárására, pontosabban okainak kihüvelyezésére alakult bizottságok munkájára vonatkoztak. A SRI tevékenységét illő immár törvényes mederbe terelni, s megszabni, mivel is ildomos foglalatoskodnia az adófizetői pénzekből élő hírszerző szolgálatnak. Semmiképp sem gazdasági információkbegyűjtésével, mert immár nem kell rekordhozamoktól félnünk, s vannak olyan civil intézmények, melyek nyíltan, minden titkolózás nélkül közhírré teszik, mit termelt iparunk, mezőgazdaságunk. A SRI törődjék a nemzetbiztonsággal, semmi egyébbel. A parlamenti korrupciós bizottságban az RMDSZ-t Kozsokár Gábor szenátor képviseli. Eme „bizottságok bizottsága“ kapcsán mesélhette el egy álmát Tokay György képviselő, aki szeretné, ha a kisebb avagy magasabb rangú hivatalnokok korrupcióval kapcsolatos faggatása a teljes nyilvánosság előtt, mondjuk, a tévé egyenes adásában történne, s legalább olyan melegben, mint amilyen június harmadikén volt. Hadd láthassa egy egész ország, miként izzadnak azok, akik eladták a becsületüket. Persze, mindez csak álom, de az RMDSZ véleménye szerint ama bizottságnak nem az egyes esetek kivizsgálásával kell foglalkoznia, hanem a jelenség okait, gyökérért kellene feltárnia, s a gyógyírt megtalálnia a rákfene orvoslására. (Szerencsénkre, hogy a képviselő úr álomról szólt, különben egészen nagy bizodalmat helyeztünk volna ama komisszióba ...) A parlamentiek mellett a sajtóértekezleten részt vett Bodó Barna politikai alelnök, aki a FUEV romániai látogatásáról, tapasztalatairól szólott. Az RMDSZ teljes jogú tagja annak a nemzetközi szervezetnek, ám az ET, illetve az ENSZ elé terjesztendő jelentését a hazai magyar és német kisebbség helyzetéről utóbb fogalmazza meg. Az Rt járt FUEV.tagok szerint a kormány mellett működő Kisebbségi Tanács sokat segíthet a sajátos gondok megoldásában. Az RMDSZ részt is vesz eme tanácsadó testület munkájában, abban három képviselője van, de mint Borbély László mondotta, ha az ott végzett munka nem lesz kellő hatékonyságú, érdekvédelmi szervezetünk fenntartja magának a jogot, hogy kimondja véleményét, hogy adott esetben visszavonuljon. Tanácsbeli munkájuk kapcsán remélik: orvoslást nyer a kisebbségi oktatásügy számos gondja, kormányhatározat szabja majd meg a kétvagy többnyelvű feliratok használatát, de a parlament elé kerül a kisebbségi törvény is, melynek egy változatát a Német Demokrata Fórum rég a törvényhozás elé terjesztette, az viszont kézen-közön eltűnt... A hazai politikai élet égetően időszerű kérdéseiről hallhatták az RDMSZ véleményét az újságírók. És nyilván egyebekről is, mint például a román—magyar alapszerződés két vitatott kitételéről, de az ezeréves Magyarország szintagma revizionista beállítottságú értelmezésének fölösleges voltáról is. Az újságírók nagy száma, a szervezet munkája iránti érdeklődés komolysága arra vall: a román média politikai életünk semmiképpen el nem hanyagolható tényezőjeként kezdi kezelni az RMDSZ-t, még akkor is, ha némely lapok a szervezet DK-beli elszigetelődéséről írnak — a valósággá válás nem titkolt reményével. FERENCZ L. IMRE A KÉZDIVÁSÁRHELYI CONFECTIA RT . meglévő készletéből NAGYBANI ELADÁSRA KÍNÁL FÉRFI- ÉS FIÚGYERMEKNADRÁGOKAT • klasszikus vagy modern vonalak • változatos árukínálat • garantált áruminőség. Naponta szállítunk: Tg. Secuiesc, str. Padi 38. Tájékozódni naponta a 923/63440-es telefonon (eladási osztály) NR. 8. A kézdivásárhelyi CONFECTIA RT. árverezése minden kedden 5 órától a felesleges alapeszközök értékesítésére. Érdeklődni lehet a részvénytársaság székhelyén, főgépészeti osztályán vagy telefonon a 36 34 47-es számon. Cím: Béke utca 42 szám 4151 Kézdivásárhely Kovászna megye Telefon: 36 34 40. (R. 230)