Romániai Magyar Szó, 1993. szeptember (5. évfolyam, 1123-1147. szám)
1993-09-16 / 1135. szám
1993. szeptember 16. BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •.............................................................................. Romániai Magyar Szó 3 Több tárgyilagosságot! (Vagy több tárgyismeretet?) A Szociáldemokrata Újbaloldal platformtervezetének vitája során Péter György közgazdász már szóvá tette, hogy az elhangzott észrevételek többsége nem érvek, hanem érzelmek alapján bírálja a tervezetet, s így ez a bírálat nem tárgyilagos. Nehogy én is ebbe a hibába essek, hát lássuk, milyen további tények és érvek bizonyítják az ellenvetések megalapozatlanságát és a platform téziseinek helyességét? Egyik — viszonylag tárgyilagosabb — vitapartnerünk kifogásolja, hogy a letűnt totalitárius rendszert miért nem tekintjük szocialistának!? A század eleji munkásmozgalmi irodalomban a több névvel is fémjelzett szocialista társadalmi modell széles önkormányzatra támaszkodó termelő és fogyasztó közösségek szövetségét jelentette, melyben a javak elosztása a végzett munka alapján történik, s így biztosított minden fizikai és szellemi dolgozó tisztességes megélhetése. A szocializmus ilyen értelmezése tette tömegmozgalommá a szocialista-szociáldemokrata áramlatokat. Hogy ez a társadalmi modell reális volt-e vagy sem, arról felesleges vitatkozni, mert a történelem csak a már megtett utakat veszi számba. Kétségtelen azonban, hogy a Közép-Kelet-Európában meghonosodott társadalom, az elnevezéstől függetlenül, az említett szocializmus egyetlen ismérvének sem felelt meg! Akár államkapitalizmus, akár állam, szocializmus volt azonban a letűnt rendszer, ezt a társadalmi berendezkedést a történelem Európában levette a napirendről. Nem vette azonban le a vegyes tulajdonra épülő szociális piacgazdaság kialakításának a szükségességét és lehetőségét, mint olyan rendszerét, amely a bérből élők számára is elfogadható jövőt ígér. A gyakorlat s a tudomány már elég rég bebizonyította, hogy a dolgozó mind a tőkés magántulajdon, mind az állami tulajdon kizárólagosságára épülő társadalmakban elidegenedett a munkától s a tulajdontól. Ennek törvényszerű következményeként kialakult az a magatartás, melynek lényege: „Minél kevesebb munkáért minél nagyobb bért*. Ilyen körülmények között érthető, hogy a termelékenység növelése, a munkafegyelem megtartása csak a gazdasági kényszer (a munkanélküliségtől való félelem) vagy pedig az „aranykorszakban“ az adminisztratív kényszer segítségével biztosítható. Ezen a helyzeten csak a dolgozók tényleges társtulajdonossá tétele alapján lehet változtatni. Ha az alkalmazott egy személyben tulajdonos és dolgozó is, közvetlenül érdekeltté válik nemcsak a magasabb bérben, hanem a termelésben, a vállalati haszon növekedésében is, hiszen abból maga is részesedik. Ez a tény magyarázza meg, miért nem kell a kisiparost kényszeríteni, hogy többet és jobbat termeljen. Az alkalmazotti tulajdon részarányának növelése tehát a jobb munkafegyelem, a magasabb termelékenység, a gazdaszellem kialakulásának gazdasági és pszichológiai előfeltételeit teremti meg. Erre valaki azt mondhatja, „ez megint egy utópia“. Hogy nem utópia, hanem a gyakorlat által igazolt gazdálkodási mód, azt tényszerűen bizonyítják például a spanyolországi ún. Mandragoni szövetkezetek. Ezek évente több mint 2 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolítanak le, olyan magas technikai színvonalú háztartási cikkeket állítanak elő, hogy nagyrészt kiszorították a spanyol piacról a hasonló amerikai és japán árukat, nemcsak iparvállalataik, kereskedelmi hálózatuk, hanem saját bankjuk és átképzési központjuk is van. De hozhatnánk példákat Dániából, sőt az Egyesült Államokból is. Ne siessen tehát senki a tények ismerete nélkül ítélkezni az alkalmazotti részvénytársaságok vagy a csoporttulajdonra épülő szövetkezeti mozgalom gazdasági hatékonysága fölött. Az alkalmazotti részvényvásárlás arányának a növelése mellett szól az is, hogy milyen más lehetőségei vannak a privatizációnak, s mit ígérnek azok a jövőre vonatkozóan. Erről ugyan bírálóink nem szólnak, de hangoztatott álláspontjukból következik. A vegyes tulajdonra épülő szociális piacgazdaság kiépítésének alternatívája a magántulajdon kizárólagosságának a visszaállítása s ezzel együtt visszatérés a kapitalista gazdálkodáshoz. Ebbe az irányba két út is vezet, illetve azok kombinációja. Mindkettő azonban nagyon sokba kerül. Például Kelet-Németországban a jelzett módon megvalósítandó privatizáció és az ipari szerkezetváltás mintegy 230 milliárd dolláros tőkebefektetést igényel! A többi közép-kelet-európai posztkommunista rendszereknek, melyekre egyformán jellemző a tőkeszegénység, nyilván a fent jelzett öszszeg sokszorosára lenne szükségük. Honnan lehet előteremteni a gazdaság fellendítéséhez szükséges sok százmilliárd dolláros tőkét nyugati nemzetközi pénzintézetektől kapott kölcsönökből, segélyekből ,a nyugati tőkések hazai beruházásaiból — mondják az optimisták. A Nemzetközi Valutaalap s a Világbank szakembereinek becslései szerint azonban a közeli évtizedben ezekből a forrásokból legfennebb 40 milliárd dollár évi befektetésre számíthat az egész posztkommunista térség. (Tehát 400 millió ember, 100 dollár fejenként.) Ezek után felmerül a kérdés: hány évtizedig fog tartani az újabb „átmeneti korszak“?! Hány évtizedig kell nyomorogjon a lakosság többsége azzal vigasztalva magát, hogy most már nem a „sokoldalúan fejlett szocializmusért“ szenvedi el a nélkülözéseket, hanem ,„ magántulajdonra épülő modern piacgazdaság“ megteremtéséért. Sovány vigasz* Ráadásul mindeb-ből csak a nyomorúság a bizonyos, a végeredmény nem, mert ahogy a szocializmus felépítésére nem volt precedens (a próbálkozások zsákutcának bizonyultak), ugyanúgy nincs precedens arra sem, miként lehet a központi tervirányításból átmenni abba a bizonyos „modern“ piacgazdaságba. Van azonban másik út is. A meglévő vállalatok lezüllesztése, elértéktelenítése s potom áron való elkótyavetyélése. Ki- nek? Főként a volt állami és pártna- menklatúra tagjaiból kitenyészett újgazdagoknak. Ők aztán majd rendet teremtenek a gazdaságban, jól megfogható egyéni érdekeik a csillapíthatatlan meggazdagodási vágyuk alapján. Nagyon sok jele van annak, hogy nálunk a privatizáció éppen ezen az úton indult el. Nézetünk szerint a felvázolt helyzetből egyetlen kivezető út van. Figyelembe véve a gazdaságossági, pénzügyi és méltányos- Nyolcmilliárd forint sorsa BESZÉLGETÉS Dr. SEPSEY TAMÁS CÍMZETES ÁLLAMTITKÁRRAL, AZ ORSZÁGOS KÁRRENDEZÉSI ÉS KÁRPÓTLÁSI HIVATAL ELNÖKÉVEL . Nagyvonalú kormányzati és törvényhozói gesztus folytán és egy kicsit történelmi jóvátételként, nem akármekkora öszszeghez jutnak a szovjet hadifogságot szenvedett erdélyiek. A napokban már kézbesíti a posta az elsőként kiállított kárpótlási jegyeket azoknak, akik két-három, de négy-öt évet is lehúztak a legkegyetlenebb rabságban és kényszermunkában. Mivel nagy a tájékozatlanság, azt szeretném, ha a gyakorlati oldalát ragadnék meg a dolognak. Mi kimaradtunk abból a sajtóvitából, mely megelőzte a törvény megszavazását és alkalmazását, számunkra sok minden tisztázatlan. Ennek kapcsán legyen szabad egy kis történetet elmesélnem egy székely bácsiakit ismerek, s aki idős lévén az elsők közt kapta kézhez a kárpótlási jegyét. Nagy volt az öröme, a falu is csodájára járt a jegynek. Találkozván vele, kérdem tőle, hogy néz ki. Mire azt feleli az öreg, hogy van rajta egy kettes, egy hármas, egy ötös és három zéró! Mindezt úgy, mint aki még mindig nem akar hinni a szemének. De nem is könnyű azt felérni ésszel, hogy amiről eddig jóformán beszélni sem volt tanácsos, az most kártérítésre jogosít fel! Van a történetnek folytatása is. Kérdem, mihez kezd a jeggyel. „Odaadom a fiataloknak — feleli egy kicsit rezignáltan, de azért reménykedve is, hogy nekik majd sikerülni fog értékesíteni azt, amire maga már túl a nyolcvanon gondolni sem mer, hisz a Duna-parti nagyvárosba kellene felutazni és ott kezdeni vele valamit —, odaadom és ők azt állítják, hogy hoznak vaj három négy autót érte...“ Nos, kötve hiszem államtitkár úr, hogy önök célszerűnek találnák azt, ha valóban így alakulnának a dolgok és, mondjuk, a Székelyföld gübbenős útjain három-négy tragaccsal több döcögne biztos célja, a rozsdatemető felé! Valóban nagy a tájékozatlanság nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is. Ezen én nem csodálkozom. A kárpótlás több, mint egymillió háromszázezer embert érint, akiknek többsége idős korú. Sokakat meggyötört az élet. Nem várhatjuk el, hogy az első szóra megértsék, mi a kárpótlás ,mit csinálhatnak a kárpótlási jegyükkel. Sokak sajnos áldozatul esnek gátlástalan kalandoroknak, akik becsapják őket. Ezért mi hitelesen igyekszünk informálni a kárpótlásra jogosultakat Szóróanyagokat terjesztettünk Magyarországon, csekélyebb mennyiségben külföldön. A televízióban talán most sikerül egy kárpótlási sorozatot beindítani, amely a határokon túl élők részére komoly ismeretanyagot fog szolgáltatni a jegy felhasználásához. Magyarországon, este hét óra fele a K plusz című műsor, amely a kárpótlással és privatizációval kapcsolatos legfontosabb ismereteket sugározza. Ebben sok befektetési tanácsot kaphatnak, aminek hasznát vehetik. Jó lenne, ha a napokban ezres nagyságrendben érkeznének határozataink Erdélybe, itt még nem tartunk. A politikai üldözöttekről szóló törvény alapján több, mint háromszázhatvanezer igényt adtak be. Jelenleg az 1992. augusztus végén beadott igényeket bíráljuk el, több mint százezer kérelemben már döntöttünk. Erdélyből inkább 92 október végén, novemberben, decemberben érkeztek igények. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy mi ebben az évben az igények döntő többségét elbíráljuk. Az én számításaim szerint november és december hónapok lesznek azok, amelyekben valóban ezrével fognak Erdélybe érkezni kárpótlási határozatok. Tehát még időnk van a tekintetben, hogy a jogosultak fölkészüljenek, hogy a megkapott határozatok alapján — amelyekben valóban ilyen számjegyek lesznek, hogy kettő, három öt és három zéró, vagyis kettőszázharmincötezer forint értékű kárpótlási jegyet kap a jogosult —, tisztázhassák, mihez kezdhetnek vele. Még egy tévhitet szeretnék eloszlatni, hogy megkönynyítsem a hivatal munkáját. Kárpótlásra csak az életben lévő egykori sérelmet szenvedett jogosult, s ha ő már meghalt, akkor a házastársa. A gyermekek nem. Ők egyetlenegy esetben juthatnak kárpótlási jegyhez: ha a sérelmet szenvedett még életében beadta igényét, de már nem éri meg a határozat kézhez vételét. Ez esetben el kell küldeni a romániai törvények értelmében lefolytatott hagyatéki eljárás eredményét, a hagyatékátadó végzést, és így az örökös fogja megkapni a néhai megillető kárpótlási jegyet. A magyar törvény alapján csak szovjet hadifogság alapján jár kárpótlás. Aki angol, amerikai vagy francia hadifogságban volt, annak nem jár. A szovjet hadifoglyoknak is csak az 1945. augusztus elsejei időtartam után. Emiatt senki ne éljen jogorvoslattal, hogy ő már 43 januárjában fogságba esett a Don-kanyarban! Ezeket a jogszabály értelmében úgyis el kell utasítani, és a perrel csak hátráltatnák a jegy kézhez vételét. A posta útján küldjük ki határozatainkat. Mellékeljük azt a kis szürke színű lemondó nyilatkozatot, melyet jó lenne, ha mindenki visszaküldené, aki meg van elégedve a határozattal. Mert ebben az esetben gyorsabbá tudjuk tenni a kárpótlási jegy átvételét. Miért kell átvenni a kárpótlási jegyet? Talán ez a legfontosabb az egész folyamatban most már. Hogy értelmesen használják fel az egykori hadifoglyok, kényszermunkások azt az utólagos, bizonyos szempontból jelképes jóvátételt, amelyet a magyar állam tud nekik nyújtani a szenvedéseikért Magyarország nincs olyan gazdasági helyzetben, hogy készpénzt tudna adni a sérelmet szenvedetteknek. Ezért a magyar törvényhozás olyan állami értékpapírban gondolta megvalósítani a kárpótlást, melyet kárpótlási jegynek nevezünk. Ez az állami értékpapír Magyarországon különféle állami tulajdonban lévő vagyontárgyak megvásárlására használható föl teljes értékben. Ettől függetlenül kialakult a kárpótlási jegyeknek egy szabad piaca. Amikor eladják a jegyet a jogosultak olyan személyeknek, akik hajlandóak ezt megvenni. — Az erdélyiek most figyeljenek! — Ügy van. Ez az, amit én nem tudok ajánlani egyetlenegy jogosultnak sem! Hogy adja el a kárpótlási jegyét Magyarországon. Tudniillik egyre alacsonyabb a jegyek szabadpiaci árfolyama. Ezrével, tízezrével, százezrével akarják eladni a jogosultak, és értelemszerűen egyre kevesebbet adnak érte. És ha valakinek ki van nyomtatva a határozaton, hogy háromszázezer forint értékű jegyet kap, ami kamattal növelve — mert ez a jegy már kamatozik —, valójában négyszázhúszezer forint jelenleg, és adnak érte százezer forint készpénzt, akkor én azt mondom, hogy a Lejegyezte: B. KOVÁCS ANDRÁS (Folytatása a 4. oldalon) A robbanás horzsolta, szaggatta, szántotta gyűrűk az úton eleinte elég távol estek egymástól. A reflektorok fénykéréjében jól lehetett látni, hogy előttük lépésről lépésre rosszabbodik a helyzet. Eleinte csak alig valamivel volt komiszabb, mint a kezdeti rosszabb útszakaszok az emelkedő után. De hamarosan ijesztővé változott. Johnny arca hamuszürke lett. Elszállt belőle mindaz a bizakodás, amit a Los Totumos-i pihenő alatt magába szívott. Keze már megint remegett, újra öszszezavarta a sebességeket, a pedálokat. A bénító, páni félelemből minden átmenet nélkül apró nekibuzdulásokba csapott át, hogy leküzdje rettegését, de ez sem tartott sokáig. Hangulatváltozásainak az autó itta meg a levét, s egy-két esetben csakugyan hajszálnyira voltak a Végső, a legutolsó zökkenéstől. — Állj meg egy pillanatra — mondta Gérard. — Semmi értelme vaktában belemenni valamibe, hogy aztán esetleg se előre, se hátrafelé ne tudjunk belőle kikecmeregni. Gyalog megyünk, terepszemlére. Zseblámpával a kezükben, az autó minden lámpáját felgyújtva, beleértve a mozgatható fényszórót is — tudniillik ez világít legmesszebbre — nekivágtak a feldúlt terepnek. A robbanás három övezetben forgatta fel a talajt. Azokat a szorosan egymás mellett levő gödröket, amelyeken az imént haladtak át, valószínűleg a repeszdarabok verték. A fene se ismeri ki magát: a földbe befúródva megtaláltak egy darabot a Crude cégjegyét viselő biztosítási táblából; a kocsi elejéről származott , és még jó messze voltak a robbanás tölcsérétől, középpontjától, színhelyétől. Azután egy körülbelül ötvenméteres szakasz következett, ahol a talaj széles hullámredőkbe gyűrődött fel. A hullámokon látszott, hogy valahonnan mélyről, a talajból törtek fel. Az út barnára sült, a légnyomás meg a hőség egymást követő lökései megmerevedett hullámokba túrták fel a kavicsot: mintha követ dobnának a GEORGES ARNAUD A félelem bére [32.] pocsolyába s a pocsolya mozdulatlan maradna, közös középpontú körökre tátott szájjal. Ennél a halálba dermedt kataklizmánál még az is sokkal megnyugtatóbban hatott volna, ha megmozdul a föld. Végül, távolabb, a sötét lyuk. Ott történt Egyébként nem is volt olyan mély, talán valamivel több mint egy méter. A robbanás oly brutális gyorsasággal zajlott le, hogy nem is volt ideje lyukat vágni magának: körös-körül, a szélbe, az égbe és az éjszakába repült szerteszéjjel minden, ami azelőtt Juan Bimba meg Luigi volt, és velük együtt persze a hattonnás teherautó. A robbanási tölcsér fenekén laza föld volt. Laza föld alkotta azt a lejtős peremet is, amely Stürmer lába alatt omladozott A román fenn maradt a tölcsér szélén. Alighanem valami kelepcétől tartott Lámpájával végigkutatta a talaj minden redőjét. Emberre csak egy lapos kődarab emlékeztetett, mert jókora vérfolt éktelenkedett rajta. — Ejha... — mormolta Gérard, és mélyet sóhajtott Több időt nem is vesztegetett gyászbeszédre. Most a továbbmenetellel kellett törődniük. Visszamászott Johnnyhoz. — Én nem bírom tovább. Ez nem emberi. Nem bírom tovább — suttogta fojtott hangon a román. Gérard, barátom... állj ellen idegeid és kimerültséged kísértésének, és ne öld meg. Vedd ismét válladra az emberi gyengeség embertelen terhét, kenj le neki egykét nyaklevest, markold meg az üstökét, rázd meg istenigazában, egyszóval... légy türelmes. Mást úgysem tehetsz. A türelem az erősek erénye. Elölről kellett vele kezdeni mindent, adagolni megfélemlítést és önbizalmat, egyszóval meggyőzni, hogy fogadja el a játékszabályt, ami azt jelenti, hogy meg kell halni pénzért, ha már idáig jutottak. Állni kell a sarat... nem is egészen bizonyos, hogy odavesznek, azért néha olyanok is akadnak, akik keresztülvergődnek ... — Johnny, az előbb már megmondtam neked, és semmi kedvem sincs folyton ismételgetni: itt most nem arról van szó, hogy bírja-e az ember, vagy sem, semmiféle borzalom sem állíthat már meg, hanem csinálod tovább, mert torkig vagyok veled! — Bánom is én. Visszalépek. Keress helyettem valaki mást. — Erre most már nincsen mód. Az egyik autójuk a levegőbe repült, a másiknak a legénysége meg nem mer megmozdulni a félelemtől, azt képzeled, hogy a Crude vezetősége a fejére esett?— Mit csinálhatnak? Elmennek a sóhivatalba? — Visszairányítanak bennünket, és idehozatják a szakembereiket. Azokkal persze ugyanannyi bajuk lesz, mint velünk, de ettől még nem kapjuk vissza a bulinkat. — Feltéve, hogy elfogadom a te megolajozott okoskodásodat, akkor is rámegy az egész éjszakánk, míg megkerüljük ezt a lyukat. Egy órával napfelkelte után itt lesz már a nagy hőség, és a nap egészen estig tűzni fog a tetőlemezre. Ez a rohadt leves pedig még a nevetségesen alacsony hőmérsékletnél is felrobban ... — Ha csak erről van szó, ne félj, nem leszünk ott, amikor robban. Majd egy kicsit messzebbre megyünk durmolni. — Hogyhogy? A természet lágy ölén akarsz aludni? Ahol még egy árva fa sincs, amire felakaszthatnád a függőágyat? Szavamra, megbolondultál! Hát a kígyók? — Fogd be a pofád! Hát a sárgaláz? Meg a beriberi, meg az állapotos asszonyok ízületi bántalmai, meg a gudu-gudu ... Hülyének tartasz engem? Mondd, Johnny, igazán hülyének tartasz engem? Mondd meg, te piszok alak! Mondd meg, hadd üsselek agyon! Nyisd már ki a pofád, az istenedet! Az idegroham sorjában mindegyikükön kitör. De ez a mostani legalább dühben jutott kifejezésre, s így nem volt olyan szégyenletes. Gérard-nak sok volt, amit vele csináltak, sok volt ez egyetlen éjszakára egy embernek. Elölről, visszakézzel, tiszta szívből, jókora pofont kent le Johnnynak. A lámpák leestek a földre. Az egyik zseblámpa fénykévéje megvilágította a román képét: az ütlegek ellenére is sápadt volt, ejnye no, ez már mindennek a teteje. Vérzett az orra, az egyik szeme alja bedagadt, és lila lett. Sturmer most már nyugodtabban egy orvos higgadtságával folytatta a pofázást. Csak akkor hagyta abba, mikor már fáradtságot érzett az alsó karjában. — Nna! És most lássunk munkához. Johnny két jó mélyet lélegzett, még horkantott is hozzá. Nem tudott hová lenni a csodálkozástól, most valahogyan sokkal frissebbnek érezte magát. Visszamentek az autóhoz. — Legelőször is — magyarázta neki Gérard —, legelőször is utat kellene találnunk. Együtt fogjuk keresni. Első dolgunk, hogy közelebb hozzuk az autót. A kormányhoz ült, az ajtót nyitva hagyta, és tovább beszélt. — Odavezetem egészen a tölcsér széléhez. Nem ez a legnehezebb. A fényszórók világánál jól lehet látni. A lyuk szélei egyáltalán nem meredekek. Talán bele tudunk hajtani, s fel bírunk kapaszkodni a másik oldalon. (Folytatjuk) NÉZŐPONT jogi szempontokat, egyesíteni a külföldi forrásokból, a hazai vállalkozók lehetséges befektetéseiből, az állami alapokból s a kedvezményes alkalmazotti részvények mielőbbi árusításából befolyó pénzeszközöket, s ezeket felhasználva olyan vegyes tulajdonú gazdaságot létrehozni, amely megteremti a bérből élők érdekeltségét s tisztességes megélhetésük lehetőségét is. Minden más út az előre látható sőt már tapasztalható általános elszegényedésen, nyomoron, esetleg súlyos társadalmi megrázkódtatásokon keresztül vezet a... nem tudni hova. Pár szót az „újbaloldaliságról". Ez a kifejezés azokat a nyugaton viszonylag ■ rég polgárjogot nyert eszmei-politikai áramlatokat jelenti, amelyek közös jellemzője a szociális érzékenység, a dolgozók és a szociálisan hátrányos helyzetű rétegek, népek érdekei iránt. Ilyenek például a szociál-liberálisok, szociál-ökológisták, szövetkezeti-szocialisták, a Marcuse iskola. Ezek közé sorolva magunkat, a szociáldemokrata tömörülés nyitottsá- i gát jeleztük minden olyan eszmeáramlat hívei felé, amely — az alkalmazottak szemszögéből nézve — segít megérteni a történteket, a történőket s főkép segít megalapozni egy emberközpontú s a dolgozók számára is elfogadható világot. NAGY KÁROLY Címünk változatlan: Dáné Tibor, 3400 Cluj-Napoca, str. Herbák János nr. 3. Tel. 095 — 11 32 02. Bitay Ödön, 4000. Sfintu Gheorghe, str. N. Iorga nr. 2, bloc. 3, sc. B, ap. 20. Tel. 0922 31 5396. V Román szól a magyarhoz -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- (Gánduri bűne de la un román) MINDENNAPI NACIONALIZMUS Romániai románok és magyarok magyarországi magyarokkal, románokkal és németekkel nemrég részt vettünk a Magyar—Román Polgári Fórum pécsi munkálatain. Itt — a tökéletes szervezést is dicsérendő — lehetőségünk volt arra, hogy árnyalatokra menően megvitassuk: mit tettünk és mit kell tennünk még azért, hogy elsimítsuk a két etnikum és a két szomszédos ország között létező valós vagy mesterkélt feszültséget és konfliktusokat. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy politikai, szociológiai vagy orátori habitussal nem rendelkező, egyszerű emberek felszólalása mellett meghallgassuk Románia elnöke, Ion Iliescunak a fórumhoz intézett üzenetét, valamint Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke nagybecsű felszólalását. Nagy elégtételemül szolgált, hogy a Magyar Köztársaság elnöke magánbeszélgetésen fogadott, és a korábbi budapesti dialógus folytatásaként (az Országgyűlés képviselőivel és a magyar kormány tagjaival) olyan közös érdekű kérdésekről és módozatokról ejtsünk szót, melyeket mindannyiunknak követnie kellene a román—magyar kapcsolatok megnyugtató, normális kezelésében. De lám, átvéve a pécsi fórum alapgondolatát, a „mindennapi nacionalizmus“ Kolozsváron az agresszív szélsőségesség új köntösébe öltözötten jelentkezett nemrégiben. Egy sor, személyem ellen irányuló, de az Interetnikai Párbeszéd Társaság létét veszélyeztető, látszólag összehangolatlan sajtótámadás után íme, újabban valóságos össztűz zúdult rám ugyanezen szélsőséges lapok első oldaláról. A helyi rendőrség és ügyészség segédletével egy olyan imaginárius vádat igyekeznek összeszerkeszteni ellenem, ami egy banális munkakonfliktust bűnvádi eljárássá igyekszik terebélyesíteni. Budapesti és pécsi utamat vehemensen elítélve, a román—magyar barátság őszinte ápolására törekvő minden cselekedetemet és szavamat, még a legbékésebb és legsemlegesebb megnyillatkozásaimat is nyilvánvaló irredentizmusnak, nemzetellenességnek, az ország befeketítésének, a magyar érdekek „kiszolgálójának“ stb. címkéivel bélyegzik. Továbbmenve: az Interetnikai Párbeszéd Társaság háromnyelvű táblájának kifüggesztése után, bár az 50-es számú törvény valamennyi előírását betartottuk, íme, a napokban „megérkeztek“ a városháza képviselői és felszólítanak, hogy 24 órán belül távolítsuk el a feliratot a székház kapujáról. Az alkalommal élve, megüzentem Gh. Funar polgármesternek, hogy nem tesszük meg, elindítván újból a „cégtáblák háborúját“ Kolozsváron. Mindez pedig azok után történik, hogy az állami alapból kiutalandó, székháznak beillő, de szerény teremre vonatkozó, egy év során többször is megismételt kérésünkre válasz a mai napig sem érkezett, ezért magánlakásban bérelünk, drága pénzen, irodát Íme tehát, most, amikor az Európa Tanácsban egyre álhatatosabban teszik szóvá a két- és többnyelvű feiratok, s természetesen a megbékélés, az etnikumközi egyetértés, az emberi jogok és a kisebbségi jogok betartásának kérdéseit. Kolozsváron a szélsőséges erők fokozzák támadásaikat egy olyan szervezet ellen, mely azt tűzte ki céljául, hogy békés eszközökkel küzdjön a valós és jótékony interetnikai párbeszéd megvalósulásáért. Így jutunk be vajon Európába? Dr. OCTAVIAN C. BURACU Nyilatkozat A Prefektúra 52/1993-as számú rendelete kötelezi a tanfelügyelőséget, ahogy a „megye minden helységében“, a tanulók számától függetlenül, azaz figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy van-e ilyen igény a lakosság részéről vagy sem, román nyelvű osztályokat vagy tagozatot hozzon létre. E rendelet alkalmazása ahhoz a fonák helyzethez vezethet, hogy színmagyar falvakban, ahol a tanulók létszáma nem elegendő magyar iskola létrehozására, a lakosság igényével ellentétben román nyelvű iskolát létesítsenek. Nem ellenezzük, hogy akár egyetlen gyermekért is iskolát tartsanak fenn, de ez csak akkor nem diszkriminatív intézkedés, ha az ország valamennyi nemzetiségének lehetőséget biztosít az anyanyelven való tanuláshoz. Ezért határozottan ellenezzük az ilyen intézmények létrehozását ott, ahol nincs rájuk igény, mert ezek nem biztosítanak Románia valamennyi etnikuma számára egyenlő esélyeket és a nemzetiségi összetétel erőszakos módosítására törekszenek. Az említett tagozatok létrehozása egyúttal a román tanerők és családtagjaik révén, olyan nagyságrendű lakosság betelepítését jelentené, mely a kis lélekszámú helységekben lényegesen módosítaná az etnikai összetételt. Ezáltal a megye kb. 70 falujában a román lakosság arányszáma 0—2 %-ról 10—20 %-ra nőne. Ezért e rendeletet az anyanyelvű oktatáshoz való jog durva lábbal tiprásának, az etnikai összetétel erőszakos módosítására tett kísérletnek tekintjük. Figyelembe véve, hogy nemcsak általános emberi és kisebbségi jogokat ígért, hanem érvényes kormányhatározat rosszhiszemű félremagyarázásával, az állami költségvetési törvény figyelmen kívül hagyásával született rendeletet jogilag semmisnek nyilvánítjuk. Számunkra elfogadhatatlan, hogy az ország két utolsó magyar nemzetiségű prefektusát is leváltották, hogy megyénk élére egy szélsőséges nacionalista eszméiről közismert személyt állítottak. E rendelet ismeretében, melynek végrehajtása etnikai feszültségekhez vezethet, a törvényesség be nem tartásáért is szükségesnek tartjuk Cotmnean Vlad Adrian azonnali leváltását, vele együtt az 52/1993 számú rendelet másik két értelmi szerzőjének, Solomon Ioan vezérigazgatónak és Cirlanescu Nicolae, a jogi osztály főnökének menesztését. HÁROMSZÉKI RMDSZ OPERATÍV TANÁCSA VILLÁMLÁTOGATÁS (Folytatás az 1. oldalról) hallgatta, ellenvetés nélkül. A tanácskozás után, úgyszólván négyszemközt,a legszűkebb körben tehát, a megyei lap tudósítójának direkt kérdésére azt válaszolta, hogy ő természetesen csak ott látja szükségét román osztály indításának,ahol arra igény van. Ez az állítás szöges ellentétben van a prefektusi rendelettel, mely mint mondottuk — kötelező módon elrendeli román osztályok indítását minden községben, ahol — mint ahogy fogalmaz a rendelet — iskolai népesség, tehát iskoláskorú gyermekek élnek. Joggal kérdik ezek után az emberek: kinek higgyenek, s vajon nem manipulációról van-e szó, nem szándékosan maradt-e a mindenkit foglalkoztató kérdés végül is tisztázatlan. A helyiek kifogásolták továbbá, hogy a miniszter se a Pedagógus Szövetség, se a szülők képviselőinek véleményére nem volt kíváncsi, holott a feszült helyzet ezt megkövetelte volna. Krippl Zoltán pécsi polgármester Sonia Buracuval dr. Octavian Buracu lányá val a pécsi polgári fórumon . ÜZENET BARANYÁBÓL Pécs város polgármestere, dr. Krippe Zoltán szemtelenül fiatal és jóképű. Miniinterjúnk ezért valamivel eltér a szokványos hangvételtől. — Polgármester úr, kérem, soroljon fel kapásból három olyan problémát, amellyel egy 180 ezer fős, többnemzetiségű város polgármestere nap mint nap szembekerül! — Az első probléma mindig ugyanaz: a pénz! És minden egyéb gond nagyjából erre vezethető vissza. A második, amely messze az első mögött kullog, az infrastruktúra. Például: a közszállítás szenved, de nincsen elég pénzünk a felújításra. Ráadásul környezetszennyező. A harmadik az utak állapota, a vízvezetékek, energiahálózatok romlása, egyszóval a közművesítés. — Milyen közelebbi vagy távlati elképzelések foglalkoztatják leginkább? — Mindegy, hogy mit tervezünk, lényeg az, hogy megfeleljen a piacgazdaság követelményeinek. Nem lehet már szigorúan előretervezett beruházásokban gondolkodni. A fejlesztés irányát azok diktálják, akik a tőkével rendelkeznek. A mi feladatunk, hogy a fejlesztés törvényes kereteire ügyeljünk. Nem tudunk elvonatkoztatn a világgazdaság mozgásától. — Modern gondolkodásúnak tartja magát? Jó kérdés! Lehetek az én koromba konzervatív? — Van valamilyen hobbija? — Sok, de időmből csak a zenére, történelemre és a nyelvtanulásra futja. — Hányznyelven beszél? — Hogy őszinte legyek, még az anyanyelvemen sem beszélek úgy, ahogy kellene. A magyaron kívül még három-nég nyelvet ismerek. — Milyen kocsija van? — Nincs saját kocsim Amilyet szerelnek, arra nem futja, amire futná, az me inkább nem kell— Hány gyermeke van? Ez megint egy olyan probléma, min az autókkal. Szeretem a nőket, ezért ninc feleségem, és remélem, gyerekeimben Egyelőre. — Romániában járt-e valaha? — Igen, Kolozsváron két napig. Pér testvérvárosa lévén az erdélyi kincses városnak, számos oktatási, kulturális, intézmény már kapcsolatba lépett az ottani hasonszőrű intézményekkel. Remélem, a gazdasági kapcsolatok is fellendülnek előbb utóbb. — Gondolja, hogy a román ellenség lehet a magyarnak? — Nem. Nekünk csak egyetlen lehetőségünk van. Békében élni egymás mellett nem fogjuk lelövöldözni egymást, mint a szerbek és a horvátok. — Föl tudna-e sorolni hirtelen három kimagasló román személyiséget? — Eminescu, Avram lánca, Decebal Megfelel ? — Hát nem itéletlenül aratott fergeteges sikert a Pécsett megrendezett els román—magyar polgárfórumon. Köszönjük, hogy az RMSZ által, az ön közvetlen és kötetlen közreműködésével a románia magyarság is ízelítőt kaphatott Pécs vezető(i) szellemiségéből. PÉTERSZABÓ ILONA