Romániai Magyar Szó, 1993. november (5. évfolyam, 1175-1199. szám)
1993-11-02 / 1175. szám
I" 1993. november 2. Tekintettel Románia Alkotmányára és az országunk által is aláírt nemzetközi egyezményekre, Románia Alkotmányának 6. szakasza.(1) Az állam elismeri és szavatolja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát etnikai, kulturális, nyelvi és vallási önazonosságuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kinyilvánításához. (2) A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek önazonosságának megőrzését, fejlesztését és kinyilvánítását védelmező állami intézkedéseknek összhangban kell állniuk, a többi román állampolgárral való viszonylatban érvényesülő egyenlőségigi, a megkülönböztetést kizáró elvekkel. Románia Alkotmányának 32. szakasza: ■ (3) Biztosított a nemzeti kisebbségekhez ■ tartozó személyek joga, hogy megtanulják anyanyelvüket és hogy azon a nyelven képezhessék magukat; e jogok gyakorlásának módját törvény szabályozza. (7) Az állam biztosítja a vallásoktatást, mindegyik vallásfelekezet sajátosságainak megfelelően. Az állami iskolákban a vallásoktatást törvény alapján szervezik meg és szavatolják. A 283/1993. 06. 21-es Kormányhatározat: 9. szakasz, 69. cikkely. A nemzeti kisebbségeknek joguk van, hogy anyanyelvükön tanuljanak és képezzék magukat az oktatás minden formájában. 10. szakasz, 64. cikkely. Az Oktatásügyi Minisztérium lebonyolítja román származású fiatalok fogadását román állami ösztöndíjasokként vagy saját költségre olyan országokból, ahol léteznek román közösségek, valamint nyomon követi azok iskolai előmenetelét és beilleszkedését az e célra kijelölt tanintézetekben. A törvényes előírások szerint az ösztöndíjak lehetnek tanulmányi ösztöndíjak tanulók és diákok számára, doktorátusi ösztöndíjak és 1—9 havi továbbképzési ösztöndíjak. Az EBEÉ nemzeti kisebbségi szakértői jelentése az 1991. évi genfi összejövetelen: IV—V. fejezet. — a részt vevő államok újból kinyilvánítják annak fontosságát, hogy ahol szükséges, különleges intézkedéseket kell hozni, amelyek biztosítják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek teljes egyenlőségét a többi állampolgárral az alapvető emberi jogok és szabadságjogok gyakorlásában és teljes haszonélvezetében. Továbbra is elismerik annak szükségességét, hogy hozzanak kellő intézkedéseket a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási önazonosságának védelméért térségükben olyan intézkedéseket, amelyek többek között számításba veszik a kisebbségek történelmi feltételeit; — biztosítják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvén történő nevelésének formáit és megfelelő szintjeit, számolva a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek létszámával, földrajzi helyzetével és kulturális hagyományaival; — finanszírozzák a kisebbségek nyelvének oktatását a nagyközönség számára; — pénzügyileg és technikailag támogatják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyeket, akik gyakorolni akarják azon jogukat, hogy létrehozzanak és működtessenek saját intézményeket, nevelési, kulturális és vallási szervezeteket és szövettségeket; , — a részt vevő államok újból kinyilvánítják, hogy nem akadályozzák a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak gyakorlását a saját intézmények, nevelési, kulturális és vallási szervezetek és egyesületek létrehozásában és működtetésében; ■ “ — bátorítják állandó vegyes bizottságok létrehozását államok és térségek között, hogy megkönnyítsék a határok mentén elterülő tartományok közötti állandó dialógust; — meghozzák a szükséges intézkedéseket a külföldön kibocsátott oklevelek elismerési módozatainak kidolgozására. A nemzeti kisebbségek ezen jogáinak biztosítása tekintetében pozitív példákat találunk Finnországban, Spanyolországban, Belgiumban, Dél-Tirolban. A nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás megszervezésének és lebonyolításának törvényes keretét,valamint a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás jelenlegi helyzetét elemezve. Románia Alkotmánya 32. szakaszának 3. bekezdése előírja a nemzeti kisebbségek jogát a tanuláshoz, de ugyanazon szakasz 1. bekezdése kimondja: „az oktatás minden formája román nyelven folyik“. Még nem fogadták el az oktatási törvényt. Liviu Maior úrnak, Oktatás- és Tudományügyi Minisztérium A parlamenti szakbizottságban vitatott tervezet túlságosan központosító elképzelés alapján készült. A kigondolt oktatási rendszer jellege, egysége, a nevelési alternatívák a kijelentés szintjén rekedtek. A tervezet nem tartalmazza aziskolai autonómia elveit. A törvénytervezet mellőzi a vallásfelekezeteket, amelyeknek csak a felekezeti személyzet felkészítéséhez való jogát ismeri el, és korlátozza az anyanyelvű oktatás jogát azáltal, hogy kötelezővé teszi egyes tantárgyak román nyelven való tanítását és tiltja az anyanyelv használatát az orvosi, mezőgazdasági, jogi és közgazdasági oktatásban — ez az előírás súlyos megkülönböztetést jelent. A törvénytervezet az anyanyelvű felsőoktatást csak a didaktikai és kulturálisművészeti területeken dolgozó szakemberképzésre korlátozza. A tervezet nem irányozza elő a felvételiző azon jogát, hogy az általa választott nyelven vizsgázzon az oktatás különböző fokozatán, valamint a továbbképző tanfolyamokon. Még nincs törvény az egyetemek akkreditálására, ennek következtében az állami és magánegyetemek százai létesültek és működnek anyagi alap, megfelelő tanerők nélkül, nem fejtenek ki tudományos tevékenységet, csökkentik az egyetemek tekintélyét, tévútra vezetik az ifjúságot. Az 1990. június 21-i 283-as Kormányhatározat a tanügyi törvénytervezetnek a szellemében készült, mi több, újabb korlátozásokat vezet be a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatásban (8. szakasz, 60. szakasz). Az 1993/283-as Kormányhatározat 10. fejezete kimondja, hogy a román állam támogatja az anyanemzet intézményes kapcsolatait a kisebbségben élő románokkal, de nem irányoz elő hasonló dolgot a Románia területén élő kisebbségek számára. Az oktatásügyi miniszter 1993. május 4-i 29633-as rendelete értelmében a tantestület egyetlen tagja sem hagyhatja el az országot a miniszter jóváhagyása nélkül. Ez a rendelkezés is központosító szándékra utal. ' ••«-•«* Vf».;-* \1.:!g ■ Miután évtizedeket éltünk korlátozások között, anyagi kisemmízettségben, a ma is létező törvények, valamint e törvényeknek a gyakorlati alkalmazása miatt, a nemzeti kisebbségek nyelvén történő oktatás válságküszöbhöz érkezett, — felszámolták a főiskolai intézeteket, a főiskolán tanuló magyar diákok jelenleg a diákság 4,5 százalékát teszik ki, ami jóval kisebb a 7,'l ''százaléknál, a magyarság részarányánál az ország lakosságában. ,. -Á — nem hagyják jóvá a Bolyai Egyetem újraindítását. — korlátozták és tovább korlátozzák a szakoktatásban az iskolák, osztályok, csoportok számát, különösképpen az igényelt szakterületeken. A magyar tanulók több mint 80 százaléka a román nyelvű szakiskolai osztályokban tanul. — csökkentették a tanárok számát, különösképpen a felsőoktatásban. — nem hagyják jóvá a hagyományos egyházi iskolák visszaállítását. — a magyar kisebbség szórványvidékein felszámolták az iskolákat és akkor sem állítják azokat vissza, ha adottak a feltételek (legkevesebb négy gyermek egy összevont osztályban). — nincs esélyegyenlőség az oktatás terén sem. — a nemzeti kisebbségeket nem képviseltetik arányosan a tanügy irányítási és döntéshozatali szerveiben. — nincsenek megfelelő tankönyvek a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatáshoz. — Románia történelmét és földrajzát, valamint a szaktantárgyakat román nyelven tanítják. — a nemzeti kisebbségek történelme, kultúrája és hagyománya nem képezi oktatás tárgyát. Kötelességünk feltárni azt a megoldást, amely mind a magyar kisebbség, mind pedig az ország számára kiutat jelent ebből a válságból. A megoldás a belső önkormányzat a demokratikus román állam keretében. Az önkormányzati elveknek egyetemes haladó jellegük van, az etnikai és más természetű közösségek Számos, már létrehozott, vagy most alakuló önkormányzata mutatja, hogy az európai demokráciákban ezt a megoldást sikerrel alkalmazzák. Ilyen értelemben fontosnak tartjuk és igényeljük: a demokratikus jogi keret létrehozását, amely az alkotmány és a nemzetközi egyezmények előírásaival összhangban szavatolja a nemzeti kisebbségek jogát a saját oktatáshoz minden fokon, anyanyelvükön korlátozás nélkül, anélkül, hogy köteleznék bizonyos tantárgyak román nyelven történő tanítását és anélkül, hogy tiltanák az anyanyelv használatát a szakoktatásban, vagy a felvételi vizsgákon, illetve a továbbképzésben, az oktatás bármely fokán. Fontosnak tartjuk és igényeljük a nemzeti kisebbség nyelvén folyó oktatás önkormányzatát és annak szubvencionálását a román állam részéről. — vezessék be a nemzeti kisebbségek történelmének, kultúrájának és hagyományainak oktatását — legyen saját tankönyvkiadás — helyezzék vissza jogaiba a hagyományos egyházi oktatást — garantálják törvényben az anyaországgal és a határon túli magyarokkal való intézményes kapcsolattartást — honosítsák a külföldön szerzett okleveleket és tegyék lehetővé a külföldi továbbképzést — a nemzeti kisebbségek statútumának elfogadásáig és a Nemzetiségi Minisztérium létrehozásáig a magyar nyelven működő intézmények vezetését és irányítását biztosítsa egy saját költségvetéssel rendelkező államtitkárság, amelyet a magyar közösség soraiból származó államtitkár vezet. A magyar nyelven működő iskolák vagy osztályok tevékenységét a megyei tanfelügyelőségek a magyar közösség soraiból Származd tanfelügyelőkkel irányíttassák, hogy tiszteletben tartsákennek az oktatásnak a sajátosságát és azért is, hogy azt szervesen beillesszék az országos rendszerbe. Megkülönböztetett nagyrabecsüléssel FISCHER FÜLÖP ILDIKÓ oktatási és ifjúságügyi alelnök Kolozsvár, 1993. szeptemberében Megjegyzés: az RMDSZ vezetőségében elemzett tervezetet előterjesztjük Liviu Maior miniszternek, Ion Iliescu elnöknek és Románia kormányának. BEADVÁNY (TERVEZET) • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • Romániai Magyar Szók PIROSKA JÓZSEF: ________________________ • 1 ■; ■■ * - • «. ,v *'$*■■• U . A lándzsára tűzött sólyom (20.) — Hagyja, bíró uram — Szólt közbe Fóris. — Ez a két ember immár több mint tizenöt esztendeje gazdaságomban dolgozik. Ismerem őket. Ergo, a mai napon Gál Imrének adományozók a sajátjaimból egy hasonló időben levő pejcsikót, hogy vágya és álma teljesüljön. Faluvégi Pálnak — folytatta mosolyogva, — aki a fülét adná könnyebben, minthogy csikójától megváljon, szintén ezen a napon adományozom azt a kis házat telkestül, amiben lakik, hiszen illendő dolog, hogy mindenkinek saját hajléka legyen. Azzal átvette Telekfalvitól a két adománylevelet, aláírta és átadta a boldog meglepetésről szólni sem tudó két embernek. Rövid ideig derűsen nézte őket, majd felállt s elindult sátora felé ... Negyedóra múlva Gál és Faluvégi ott állak a hegyoldalban, a lándzsára tűzött sólyom mellett. Hiszen annak tulajdonították a rendkívüli szerencsét, ami e napon váratlanul érte őket. — Ez nem közönséges sólyom! — mondta halkan Faluvégi. — Nem. Ez a titokzatos ég madara! — suttogta Gál. S megilletődve érintették meg fényes szárnyait. HETEDIK FEJEZET Az ütközet napja ... „Szultánom!... sok ezer szekerünk* tevénk, lovunk, poggyászunk van. E helyett csupán a könnyű seregek menjenek* mert Székelyországnak négy oldala meredek, sziklás hegyekből áll. Menjen tehát 20 000 könnyű lovas, 10 000 gyalogos, puskás vitézek. A jáli (parti) tatárokból 10 00-t csatoljunk hozzájuk ... Isten nevében, a Küküllő folyó partjáról a székely vilajetbe elindulunk.“ Cselebi. Tíz órát mutatott az asztalra helyezett napóra, amit Pálfi deák készített. A szegényes reggelit elfogyasztották és a hajnalban észlelt távoli tüzekről került szó ismét. Úgy vélekedtek, hogy azok valahol a balavásári hegyekben voltak, de rájuk nézve is bírhatnak jelentőséggel. — Tüzek? — nézett maga elé az öreg szakács, miközben a tányérokat szedegette össze az asztalról. — Az ennivalónk is éppen csak ha elég lesz ebédre... — Két szekér élelem még a délelőtt folyamán megérkezik — szólt Fóris és a völgyben foszladozó ködfoltokat nézte. A napóra mutatója alig haladt néhány vonalkával előbbre, mikor mindkét őrszem, Pálfi és Semjén leszaladtak az őrhelyről, s arcukon különös izgalommal jelentették : — Eltűntek a fehér kornéták. Több helyen tűzoszlopok érdelkedtek a magasba! Mindannyian meglepődve álltak fel. Fóris a távcső után nyúlt, s rövid ideig nézte a völgyet: — Igen ... Eljött a nap... Az egyezményes helyekről az ellenség jövetelét jelzik — mondta kissé kipirult arccal és átadta a messzelátót Váraljainak, majd az őrszemekhez fordult: — Levenni a zászlót, leadni a jelzést! Az őrszemek elrohantak és két-három perc múlva lángokban állt a sziklaszoba melletti lármafa. Ezalatt Váraljai, Telekfalvi és Gyepesi szótlanul figyelték az utolsó völgy peremén is fellobbant tüzet a lakosság táborának jelzését. — Egy lovas jön. — mutatott Gyepesi le a völgyi útra. — Talán a Lőrinci vagy a Herceg Ferenc futárja lesz? — Addig egy jó pihent lovat készíthettek fel, bíró uram— mondta Fóris. Gyepesi elsietett. A táborban előbb megdöbbenve nézték a lángoló oszlopot, aztán többen megemelték süvegüket, néhányan a földre vetették magukat, s átfordultak a fejükön. Bukfenccel jelezték, hogy vége szakadt immár a több mint négyhetes várakozásnak. Bármit is hozzon a nap, de vége a rostokolásnak. Az asztalhoz érkezett Kelemenfi élénken fejtegette nézeteit: — Bizony, bizony a hajnali tüzek nem véletlenül voltak, mert a pogány jövetelét jelezte a derék lakosság. Immár az a kérdés, milyen erővel jött be, ebbe a völgybe? Néhány perc múlva megérkezett a lovas, Lőrinci gyorsfutárja volt. Ahogy leugrott fáradtságtól remegő lováról, látni lehetett, hogy szédül, megsebesült. Homlokát — amint mondta — az erdei úton egy lehajló ág hasította meg. Börzekéje belső zsebéből előhúzta a levelet s átadta Fórisnak. — Tisztogassátok meg azt a sebet — mondta, miközben a tisztás külső felére pillantott, ahol azon percben Ugratott ki az erdőből Hegyi Gergely, nyomában Sirfie János és Herceg Ferenc. Mikor odaérve leugrottak lovaikról, csak megemelték lövegjeiket és szótlan, kemény arccal néztek Fórisra, aki máris feltépte a levelet, belénézett, majd hangosan olvasta: „Mihály! A Kis-Küküllő mentén Balavására—Szováta útvonalán felfelé haladó hadból, Erdőszentgyörgyön különvált mintegy 1000 ■--1200 főnyi lovas tatár és Küsmöd vízének vette útját, őrszemeink jelentése szerint, lovaik hátán sok foglyot hoznak magukkal. Mialatt e sorokat írom, az erdőn át hozzám csatlakoznának a bözödi, bözödújfalusi fegyveresek, akik a Lóc völgyébe menekülő solymosiaktól értesültek, hogy Ali főserege a Nagy-Küküllő mentén nyomul felfelé. A továbbiakra nézve utasítást várunk. Die 17 mindszentek hava. 1661 Lőrinci.. .Fóris az asztalhoz lépett és kigöngyölítette a térképet. — Mi lehet a pogány célja? — nézett maga elé Kelemenfi — Miért tért le a főútról? .. . — Nyilván a további zsákmányszerzés — mondta Váraljai —, csak nem lesz szerencséjük, mert e völgyben is üres portákat találnak. Bár attól eltekintve, Atyhán át az Árcsóra, Siklódon át Szovátára vagy Parajára juthatnak, ahol csapataik többi részével újra csatlakozhatnak. —■ Legrövidebb út az atyhai átjáró — szólalt meg Fóris. — Valószínű, azon fognak átmenni. Egyébként úgy vélem, ez a kis kitérő spontán kezdeményezés, amit csak úgy, saját szakállukra tesznek. Bárhogy is van, egy dolog Világos: lelkiismeretünk ellen cselekednénk, ha félreállnánk az útból, hadd vigyék a foglyokat. Tisztességtelen lenne! Hiszen van annyi erőnk, hogy elvegyük tőlük — mondta és egy pillanatig az emberek arcát figyelte. Aztán leült s a következő sorokat vetette papírra: „Lőrinci! Egyelőre ne mutatkozzatok. De az erdő között észrevétlenül kövessétek őket. Üljön lóra mindenki. A foglyokat ki kell majd szabadítanunk. Támadásra csak akkor kerül sor, mikor az előhad ideérkezett. Figyeljétek feladásunkat, ami a robbanó szerszámaink megszólalása lészen. Fóris“ Aztán hangosan felolvasta, hogy mindannyian hallják és megértsék." Gyepesi már ott várakozott a lóval. Fóris négyrét hajtva a levelet, átadta a futárnak, aki zekéje zsebébe tette, s a következő percben suhant, mint a szél és eltűnt az erdei úton. Ezek után Fóris a szomszéd táborok vezetőihez szólt: — Kegyelmük valamennyi emberükkel mielőbb készen legyenek, hogy állásaikat elfoglalják! A három ember egyszerre lendült fel a nyeregbe, aztán csak a távolodó vágtázásuk hallatszott. — Gyepesi uram, megfújhatja a riadót. A harc megkezdéséig még két-három óra áll rendelkezésünkre. A napóra pálcája tizenegyet mutatott. (Folytatjuk) Mit ér a magyar TM (Folytatás az 1. oldalról) mutogatja és nyalogatja régi vagy újabb keletű sebeit a nagy nyilvánosság előtt. Uraim, jó lenne végre igazán körülnézni, igazán megismerni egymást, gyengéinkkel, értékeinkkel együtt és mindenkit az őt megillető helyre tenni. Akár egérnek, ha az illető arra predesztinált, hogy ügyesen rágja egyre alacsonyabbra a felhalmozott, megoldatlan aktahegyeket. És ez a helyrerakás nem a dogmatizmus szintjére — valóban arra — süllyedt, feltétlen egység megtartása jegyében. Ha erre nincs igény vagy lehetőség, úgyis hiába erőszakoljuk. De egy többarcú, a lényeg tekintetében egymást toleránsan elviselő csapatot azért létre lehetne hozni. Nem olyan csapatot, amely eleve kirekeszti — néhány szubjektív vélemény alapján — a két ballábas csatárokat. Annak idején, a brassói kongresszus után, többedmagammal ilyen és ehhez hasonló felismerések tisztázása nyomán vonultam vissza az országos vezetői testületből. Most csak örülhetek, hogy nem kell nyilvánosan részt vállalnom a SZKT „PER“-patvaraiban, meg más, személyeskedő vitákban. Nem azért, mintha nem lenne véleményem. Eddig is volt, ezután is lesz, attól függetlenül, hogy milyen „magas“ vagy alacsonyabb tisztséget látok el. Ha így megy tovább, rövidesen semmilyent sem fogok ellátni, visszavonulok szürke, mezei RMDSZ- tagnak. Olyannak, aki mindig rendesen befizeti majd a tagsági díjat, választások idején a szervezetre szavaz (ha még lesz mire!), de ezeken az állampolgári kötelességeken túl semmit nem vállal. Pedig össze kellene és talán még össze lehetne hozni egy csapatot az utolsó, nagy vesztes mérkőzés előtt. Egy olyan csapatot, amelynek nagynevű szövetségi kapitánya, híres mezei edzője, meg egy-két sztárzsákása is van, de a társaságon belül mindenki egyenlőnek érezheti magát, megélheti azt az élményt, hogy valahol — a csapatmunkában — ő is nélkülözhetetlen. Mert azt senki nem állítja, hogy profikra ne lenne szükség. Akármilyen jó az összjáték, kell legyen valaki, aki a jól kidolgozott helyzetre ráteszi a gólt, vagy aki halálbiztosan berúgja a tizenegyest. Kellene egy olyan csapat, amelynek tagjai mindig a győzelem akarásával lépjenek akár a legmélyebb talajú pályára is, ne eleve lemondással kergessék a bőrt, és a — feltételezhetően — sorozatos látszatvereségek után ne mindig csak maguk között keressék a bűnbakot. Persze, bűnbakok vannak és lesznek ezután is. Nekik biztosítani kell megfelelő időre a piros lapot. De fogjuk fel végre az alaphelyzetet, hogy mindig itthon játszunk, de sohasem hazai pályán. És hogy mindezek ellenére küzdeni kell, egyszerűen azért, mert másként nem tehetünk. A közös akarás, a közös mez, a közösen elfogadott taktika hozzon minket egyre közelebb egymáshoz, a természetszerűen meglévő véleménykülönbségek ellenére is. Látjuk, tapasztalhatjuk, hogy vidéken, a szürke mezőkön egyre jobban haladik az RMDSZ és sokszor — a reális nehézségek mellett — ennek oka a felgyülemlett személyes ellentétek miatt egymás után „letett lantok“ jelezte általános kiábrándulásban keresendő. Bebizonyosodik nálunk is a fejétől büdösödő hal példája. De ez még fokozódik azzal, hogy a nagyfejű halak esetei leképeződnek és ismétlődnek a szerényebb vizekben tengődő, kisfejű halaknál is. Mindenhol akadnak diktatórikus Vezetők, túl okos vezetőségi tagok, a nyüzsgés kényszerétől hajtott egyének, kiknek ficánkolása leginkább a magamutogatás, a szereplési vágy kiélésére hivatott. Így romlik el a légkör lassan, de biztosan egyegy szervezeten, székházon belül és ez törvényszerűen elkedvetleníti, majd visszavonulásra bírja a még meglévő, egy-két önzetlenül tevékeny embert is. Így pusztítjuk el önnön kezünkkel mindazt, amit építettünk, mindazt, amit a hőskorszak eufóriájában még képesek voltunk együtt megteremteni. Bebizonyíthatóan, állandóan fogyunk. És ebben a tragikus alaphelyzetbert megengedjük magunknak azt a bátorságot, hogy marakodjunk, s a szürke mezei magyarokkal való baj vívásaink hevében szem elől tévesztjük a szürke eminenciásokat is. Hiába, önpusztító nemzet vagyunk... " Fotósarok AGYAGFALVA NEM FELEJT OLÁH ISTVÁN képriportja Tudomány a világhuzatban (Folytatás az 1. oldalról)lapvető emberi jog megadásáról van szó. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy aki még nem mutatta meg, hogy tud kutatni, az fog kapni is pénzt. De pályázni egyformán lehessen bárkinek, adott témákra, amiket ő kigondolt, és egy megfelelő szakértői bizottság dönti aztán el, hogy ad-e rá pénzt vay nem. Ezen az alapon persze szerveződhetnek olyan egységek, melyekben a kiváló képességű mellé bekerülnek ugyanannak az alapítványnak stb.-nek a működtetése mellett olyanok, akik abban kiválóak, hogy tudnak végrehajtani, de nincs annyi jó gondolatuk. A másik feltétel: legyen meg a megfelelő felszereltség a munkához. Hangsúlyoztam az előadásomban is: arra nagyon vigyázni kell, hogy a munkafeltételek, tehát gépek, műszerek stb. használatában mindig számítani kell az együttműködésre, és például közeli, esetleg távolabbi országokban élő kutatókkal. Kihasználható olyan berendezés, mely máshol található, és közösen aknázzák ki. Magam is folyamodtam ehhez rendszeresen az elmúlt húsz-huszonöt évben. A harmadik az, hogy meg tudjon élni. Izgalmas kérdés. Manapság az értékrendszerek fölborultak minálunk. Sok olyan pálya van, melyeken a kutatói jövedelem öt-tíz ,esetleg ötvenszeresét meg lehet pénzben keresni. Holott az eredmény értékét tekintve (az emberiség és az ország számára) már kérdéses, hogy szabad-e ilyen arányokban egyáltalán gondolkodni is. Egy eltorzított értékítéletet képviselni. Véleményem az ,hogy helyreáll a rend néhány, mondjuk tíz év múlva, de a kormányzatok már ma közreműködhetnek abban, hogy akik termelik az ország számára az újat, azokat ne kényszerítsék elmenetelre. — Románia és Magyarország kapcsolatai ápolásának jövőjéről műszaki téren hogyan vélekedik? — Most küldtem ki a múlt héten egy csoportot az intézményemből Bukarestbe, hogy készítsenek elő egy tudományos és technológiai együttműködési megállapodást. Ezen belül, az a véleményem, hogy a közel fekvő intézményeknek, melyek kutatógarnitúrája egymásra építhet, közösen fogalmazhat meg dolgokat, ezek jövője nagy. Különösen izgalmas ez a Kárpátmedencében, ahol össze van zárva egy sereg nép, nemzetiség, de a természet ugyanakkor egy. A közös problémák megoldására tehát össze kell fogni. Éspedig függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű az illető. A tudományban nincs nemzetiség. Viszont az nem vitás, hogy nem szabad megfosztani sem egy nemzetiséget a tudománytól, elnyomni e tekintetben. — Igen, a tudományban politikai, ideológiai szakadéknak nem kellene lennie. Az erdélyi magyar műszaki értelmiség különösen nagy változással tekint önökre, újabban a szakirodalom is hozzáférhetőbb. Lehet intézményes kapcsolatokra is számítani? — Természetesen. Arra törekszünk, hogy amennyire lehet, vonjuk be a gondok megoldásába a Kárpát-medence magyar értelmiségét, használjuk fel katalizátorként, hogy a többivel is megértessük azt, amit meg kell oldani. Ezért szükséges, hogy megismerjük egymást, legalább a magyarok tudják, ki milyen területen dolgozik. Jövőre a Kárpát-medence magyar műszaki és természettudományos értelmiségét egy konferenciára hívjuk össze, ismerkedésre elsősorban. Elmondják majd, hogy min dolgoznak. De vajon e kis országok műszaki- és kutatói arra vannak elítélve, hogy valahol a világtudomány perifériáján vegetáljanak? — Nem hiszem. Az itt termelődő tudományok egy része nemzetközi visszhangot vált ki. Mi is el voltunk zárva a világtól. Mégis az, amit mi a saját tanszékemen csináltunk, nemzetközi hírt szerzett. Épp legutóbb adta nekem a Royal Society of Chemistry a legnagyobb tudományos kitüntetést megválasztott tiszteletbeli tagjának. Az ionszelektív elektródoknak, eme új szenzorfajtának a bevezetését kezdeményeztem a hatvanas évek elején, és kidolgoztuk ennek elméletét, felhasználását. Az irodalma ennek már olyan nagy, hogy évente több ezer közlemény szól róla. Ezért mondom: az elismerés nem ismer országhatárokat. HÁROM ÉV UTÁN... Az utóbbi esztendők velejárója lett a munkanélküliség, s ennek oka elsősorban az életképtelen .Hazai ipar. Szilágy megyében 1991-ben az összlakosság 57,8 százaléka tartozott a munkaviszonyban levők, illetve a foglalkoztatottak kategóriájába, ez az arány 1992-ben 57,4 százalékra csökkent. A megyei statisztikai hivatal három esztendőn át követte figyelemmel a munkaerő alakulására vonatkozó helyzetet, s az a megállapításuk, hogy a jelzett időszakban általában csökkenő irányzatú a megye gazdaságában foglalkoztatottak száma, csak 1992-ben 2500-al lett ez a szám kisebb. A foglalkoztatottak száma főleg az iparban csökkent, rajtuk kívül a létszám kissebb lett a távközlésben, és a szállítási szektorban. Növekedést észleltek viszont kereskedelemben, az oktatásban és egészségügyben, ami örvendetes lehet, kevésbé az, hogy a növekedés az adminisztrációra is vonatkozik. A statisztikai tanulmány utal az okokra is: csökkent a foglalkoztatottak száma, növekedett a munkanélküliek tábora amiatt, hogy a termelő szférának nincs piaca, a termeléshez nincs meg a szükséges mennyiségű nyersanyag, ugyanakkor a közel négy esztendővel ezelőtt nagy hangon meghirdetett technológiai korszerűsítés elmaradt, a munkatermelékenység az elavult módszerek következtében is alacsony szinten maradt. (P. L.) NYILATKOZAT A Maros megyei magyarság fokozódó aggodalommal követi a hadrévi eseményeket, melyek eddigi kimenetele és körvonalazódó jövőbeli történései a jogállam alapelveivel és gyakorlatával ellentétes kifejletet mutatnak. A megejtett kivizsgálások során nyilvánvalóvá vált, hogy a helyi lakosság körében régóta létező konfliktushelyzetet az arra hivatott állami szervek nem kezelték helyesen sem időben, sem hatásfokban. Az október 5-én Iladréven megtartott népgyűlés kimenetele viszont távolibb-általánosabb és egyben riasztóbb következtetések levonására késztet. A KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG elvének alkalmazása az első eleme a történteknek, mely ellen tiltakozik önérzetünk. Egy jogállamban ez a fogalom ismeretlen, pontosabban az az elmélet — és mifelénk sajnos nem ritkán gyakorlat is —, hogy egyének törvénysértő tetteiért egy egész közösséget tesznek felelőssé, kiáltanak ki bűnösnek. AZ ÖNHATALMÚ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS a történtek második eleme, melyet határozottan elítélünk. Jogállamban, a törvényesség szellemében élő, a törvény erejében és egyetemességében bízó állampolgárok számára ismeretlen fogalom kell hogy legyen az önbíráskodás. Ezúton hívjuk fel mind a közvélemény, mind az illetékes állami hatóság figyelmét arra, hogy egyének tetteiért közösségek, etnikumok KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉGÉT kikiáltani precedenst teremtő, politikailag is veszélyes eljárás! Ez történt az emlékezetes Hargita—Kovászna megyei parlamenti jelentés esetében is, amikor eltorzított, tendenciózusan értelmezett, sőt meghamisított esetekből levezetve egyének állítólagos tettei alapján bűnösnek, kártékonynak kiáltottak ki egy egész etnikai közösséget. Az ÖNBÍRÁSKODÁS tényének államhatalmi szintű eltussolása, hasonló és megismételhető tettekre buzdító, diverzív politikai magatartás. Ennél már csak az a veszedelmesebb, amikor az önbíráskodást elkövetőket a KOLLEKTÍV FELELŐSSÉG elvét alkalmazva fel sem kutatják, de az önbíráskodás nyomán ÖNVÉDELEMRE kényszerült egyéneket megbüntetik, ráadásul társadalmi csoportjukat a KOLLEKTÍV BŰNÖSSÉG vádjával is sújtják.. Példa a fentiekben vázolt forgatókönyvre az 1990. március 19—20-i, marosvásárhelyi események, ahol csupán az ÖNVÉDELEMBŐL cselekvő magyar, illetve cigány nemzetiségűeket kutatták fel és ítélték el!!! A hadrévi tragédia felkiáltójel kell hogy legyen egész társadalmunk számára, melynek demokratikus kibontakozásához a legfontosabb követelmény a JOGREND, a pártatlan bíráskodás, a törvény előtti egyenlőség, az állampolgárok egyéni és kollektív jogainak garantálása. Más út nem vezet Európába! Marosvásárhely, 1993. október 22. A MAROS MEGYEI RMDSZ VEZETŐSÉGE