Romániai Magyar Szó, 1993. december (5. évfolyam, 1200-1223. szám)

1993-12-01 / 1200. szám

ROMÁNIAI ORSZÁGOS DEMOKRATIKUS NAPILAP - BUKAREST |--------------------------------------------------------------------------------------------------­4 oldal Üzenetrögzítő szolgálatunk . . . telefonszáma: 618 03 02 ara70lel Telefax: 618 15 62 | 9 I Telex: 10315-TRANS-R Ünnep és viszály N­em mondanék igazat, ha azt állí­tanám, hogy akkor, amikor a Román Nemzeti Egységpárt ja­vaslatára a parlament a lehetséges, kü­lönben szép számú történelmi évfordu­ló közül éppen december elsejét fogad­ta el Románia nemzeti ünnepe napjá­nak, honi magyarságunk a döntést uj­jongva fogadta. Irányába, a magyarság felé kilőtt nyílként értelmezte, márcsak azért is, mert a határozatot számos és jól megrendezett magyarellenes kiroha­nás előzte meg, amelyek nem egyike még azt is megkérdőjelezte, hogy jo­gunk van-e egyáltalán szülőföldünk­höz ... Mindennek ellenére nem vitat­tuk azt, hogy december­­ történelmi fordulat volt a románság életében, meg­értően viszonyultunk akaratához, már­csak azért is, mert Gyulafehérvár ne­künk, magyaroknak is sokatmondó hely. A nagy egyesülés ugyanis nagy és, mi­ért ne vallanánk be, a kor szellemét jócskán meghaladó ígéretekkel párosult. A Gyulafehérvári Kiáltvány szándéka szerint ugyanis úgy rendezte volna a kisebbségi sorba szakadt magyarság helyzetét, hogy az, ha az ígéretek való­ra válnak, pillanatra és semmilyen kö­rülmények között sem érezte volna ide­gennek, megtűrtnek magát Romániá­ban. Sajnos, a kilátásba helyezett jogok — autonómia, anyanyelvhasználat, is­kolahálózat, az identitás megőrzését biztosító intézmények stb. — jórészt pa­píron maradtak, illetve megcsöktek. Ha tehát a románságnak van miért vissza­térnie 1918. december elsejéhez, bát­ran kijelenthetjük: van miért nekünk is. Ma sem kérünk, követelünk többet, mint azt, amit akkor ígértek. Gyulafehérvár szelleme, sajnos, nem tört utat magának. És amikor e kije­lentő mondatot papírra vetem, nem föl­tétlenül csak a nemzetiségi kérdés ren­dezésére, illetve rendezetlenségére gon­dolok. Az a tolerancia, amelyről annak idején tanúságot tett Goldis, Hosu vagy akár Maniu, rég a múlté. Magában a szigorúan vett román társadalomban is ritka madár. S ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a ma sorra kerülő jubi­leumi évforduló, amely egy viszály­­kodó, már-már acsarkodó, mindenkép­pen megosztott románságra köszönt rá. Az ellentétek, amint azokról részlete­sen írtunk, oly nagyok, hogy még a kö­zös ünneplés is elmarad. A hatalom kü­lön, a demokratikus ellenzék a maga so­rán szintén külön emlékezik. Nyilván az egyik egyféleképpen, a másik más­képpen. Márpedig éppen egyesülést, egységet, összetartást emlegetni ilyen körülmények között, több mint furcsa. S mindez miért? Ismét csak azért, mert azok, akik kezükben tartják az ország kormányrúdját, megfeledkeznek ígére­teikről. Nem csak azokról, amiket köz­vetlenül az 1989. decemberi forradalom lelkesítő pillanatában az erdélyi, a ro­mániai magyarságnak tettek, hanem a­­zokról is, amelyeket az ország egész la­kosságának, saját véreiknek is kilátásba helyeztek! Mert mi valósult meg a „ front“ programjából? Azt, igaz, nem mondhatjuk, hogy semmi, de azt igen, hogy nagyon kevés. S ezt mi éreztük elsőkként, hiszen épp a nekünk tett ígé­reteket vonták vissza a leghamarabb, Marosvásárhelyen a magyarságot lec­kéztették meg elsőnek. Hogy aztán sor­ra kerüljenek a román társadalom más szegmentumai is: az Egyetem téren az értelmiségiek ,a diákok, 1991 szeptem­berében a kormányzó párt reformszár­­nya és így tovább. Hogy máig I. Mihály látogatási szándékának bejelentése után­­ eljussunk oda: nem igazi hazafi az, aki nem úgy táncol, ahogy a hatalom fújja. Különösebben nem érdekel az, hogy a trónjától a kommunisták által meg­fosztott király jön-e vagy sem. Az vi­szont igen, hogy a hatalom hogyan ke­zeli, miként közelíti meg a kérdést. A diktátum pozíciójából, vagy az egyete­mes emberi jogok szemszögéből. Mert azért ez sokat mondhat a hatalom ter­mészetéről. Elvégre mit volt „szeren­csénk“ látni a minap? Azt, hogy — bár mindvégig tagadták a neokommunista szemlélet vádját — válságos helyzetben „egy emberként, sziklaszilárd egység­ben tömörültek“ az ország vezetője kö­ré — kik? — a kommunizmus szelle­mét továbbélesztő, a Ceausescu-dikta­­túrát rehabilitálni próbáló erők. Csak azért, hogy átkot szórjanak a másként gondolkodók, a változásokra szavazó demokratikus erők fejére. Furcsa megemlékezés­t véltem. És nem csak a politikai nézeteltérések o­kán. Mert túl a paloták kapuján, az utcán, a fagyos otthonokban milliók nemcsak emlékezni, hanem egyszerű­en élni is akarnak. GYARMATII JÁNOS A DECEMBER ELSEJEI SZÜNNAP MIATT KÖVETKEZŐ LAPSZÁMUNK PÉNTEKEN, DECEMBER 3-ÁN JE­LENIK MEG • Egység nélkül az egység ünnepén­­ ...és ünnepi kredenc • Városon egy, falun két gyerek engedélyezett (Kínában) • Kultúra kilóban számítva • Kik a babalaók és hányan vannak? • Riadt menekülés a földtől • Harmincperces telefonbeszélgetés — elnöki szinten • Fő a leleményesség • Decemberi áhítat Ésalás 49 :23/b: „ ... én vagyok az Úr kit akik várnak, meg nem szégyenülnek“. Az adventi idő gyorsan érkezett meg. Nemcsak azért, mert hamar hideg lett s fehér hó uralja már november közepe óta a háztetőket, fákat, kerteket és sok helyen az utcákat is, de azért is, mert a várakozás a szeretet ünnepe után forró sóvárgássá vált meg nem értést hordozó földünkön vagy éppen or­szágunkban. Ez a megsürgetett advent akar megajándékozni minden megszo­morodott szívet a legszebbel: a szeretet urával. Nem tudunk élni szeretet nélkül. Elhibázzuk a szavainkat, mikor szólni kell, érzéseinket, mikor örülni kéne más örömének, vagy sírni kéne együtt a sírókkal. Valahol utat tévesztettünk, mint a keleti bölcsek karácsony éjszaká­ján. El szeretnénk jutni a szeretet királyához, de az oda vezető úton eltűnik sokszor a csillag, mert vakok lettünk, és ennek a nagy gyűlöletnek, amit hor­dozunk vagy amiben élünk, csak sötét éjszakája van, s jaj, csillaga nincsen. De megszűnt az Isten. Még most megszűnt. Adventi heteinkben ajándékozó szava, Igéje még széppé teheti életünket. Ahhoz, hogy megérkezzél Betlehembe, nemcsak sóvárogni kell a szeretet után, de adni is kell tudni szeretetet mások­nak. Otthon a családban, a munkahelyeden, a veled szemben ülő munkatársad­nak, otthon a néped között, a veled együtt botorkáló szerencsétlen emberiség­nek. Próbáld meg Isten parancsát betölteni, s ha nehéz is, győzzön benned a szeretet. Legyen az advented másabb, mint sokaké: ne embereknek emelj di­csőséget, hanem kezdj hozzá a jászolbölcső faragásához, hargitai fenyőfából lelked békességéből vagy békételenségéből, az alázat szívveréséből, hogy kará­csonykor az Ég Királya benne, neked is megszülessen, szépet hozzon: önmagát. Adventi közös imánk legyen a mai Ige: „...én vagyok az Úr, kit akik vár­nak, meg nem szégyenülnek“. Ámen. CSIHA EMESE 91. Kívánok a Magyar Szó szerkesztőinek, olvasóinak áldott karácsonyt. Köszönöm biztatásukat, leveleiket. Legyen mindannyiukkal Isten őrző szerete­­te. Javaslatok a székelyföldi névelemzési kísérletekkel szembeni önvédelem megszervezésére A fasiszta ideológián, fajelméletben a­­lapuló névelemzés gyakorlatának feltá­masztására irányuló kísérletek (B. Kovács András riportjai a Romániai Magyar Szó 1993/1165, 1169, 1173—1174. számaiban) azt bizonyíték, hogy a Székelyföldet ismét a ‘20-as évek hírhedt kisebbségellenes oktatás­ügyi miniszterének, Anghelescunak szelle­me járja be, ezúttal hivatalos kiküldetés­ben lévő tanfelügyelőnő képében. Mint is­meretes, az 1924. július 26-i törvény 8. cikkelye előírta, hogy azok a román szár­mazású polgárok, akik anyanyelvüket el­felejtették, gyermekeiket csak román elő­adási nyelvű iskolába járathatták. Így in­dult meg a származáskutatás és névelem­zés, amelytől tizennégy éven át hangos volt a bukaresti parlament és a Nemzetek Szö­vetsége (lásd Mikó Imre: Huszonkét év. Bu­dapest, 1941, 50. old.). Ekképpen erőszakos módon magyar ,valamint más nemzetiségű gyerekek százait-ezreit fosztották meg azon joguktól, hogy anyanyelvükön tanulhassa­nak. Több ilyen esetet is felsorol Bíró Sán­dor Bemben, 1989-ben megjelent műve (Kisebbségben és többségben. Románok és magyarok, 1867—1940). Mint a riportból kiderül, az illető mi­nisztériumi kiküldött második székelyföl­di kiszállására 1. év október 15-e körül ke­rült sor, míg az első szeptember elején volt. E tény sokatmondó. Ugyanis a két időpont között fontos politikai esemény zajlott le: Románia az Európa Tanács tag­ja lett. De úgy látszik, e tény nem jelen­tett semmilyen szemléletváltást egyes kor­mányzati szervek részére. Hiszen még alig száradt meg a tinta az október 7-i, Meles­­canu külügyminiszter által Bécsben aláírt Európa Tanácshoz való csatlakozási okmá­nyokon, köztük lévén az Emberi Jogok Konvenciója is, illetve az október 8—9-i, állam- és kormányfők ugyancsak bécsi csúcsértekezletén elfogadott politikai nyi­latkozaton, mellette a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartására vonatkozó függeléken, és íme, mintha semmi sem tör­tént volna, néhány nap múlva folytatódott a névelemzési akció. Nem lehet felhábo­rodás nélkül elolvasni az ezzel kapcsolatos beszámolókat, elítélvén azt az arrogáns, önkényes viselkedést, amellyel e tanügy­­minisztériumi kiküldött a legelemibb em­beri jogok lábbal tiprásában vette ki ré­szét. Ugyanakkor elgondolkoztató, aho­gyan az illető szenvedő alanyok, de első­sorban a meglátogatott iskolák, óvodák ta­nárai, pedagógusai viszonyultak ezen dol­gokhoz, eltűrték a fenyegetőzéseket, „ré­mes lelkiállapotban maradtak“, félénken próbáltak magyarázkodni a valós nemze­tiségi, felekezeti viszonyokról stb. A har­madik riport (RMSZ 1993/1173—1174. sz.) — a sorozatos visszajelzések után — már valóságos segélykiáltás a közvéleményhez az ilyen természetű próbálkozások elleni önvédelem megszervezése érdekében. A fentiek fényében felvetődik a kérdés: hogyan lehetséges, hogy ilyen megnyilvá­nulásokra 1993-ban sor kerülhetett? De ez megkérdőjelezi azt a módot is, ahogyan e­­gyes honfitársaink általában az emberi jo­gokra, sajátosan pedig a kisebbségi jogok­ra vonatkozó előírásokat, törvényeket is­merik. Mert véleményem szerint az érde­kelt személyek részéről nem kínos, meg­alázott helyzetből eszközölt magyarázkodá­sokra lett volna szükség e minisztériumi hölgy minősíthetetlen viselkedésének, il­letve próbálkozásainak visszaverése, ha­nem igenis, emelt fővel, egyenrangú félként tárgyalni vele, igazságunk teljes tudatá­ban, jogaink megfelelő szinten való isme­retében, csírájában elfojtván az ilyenfajta törvényszegéseket. És elsősorban érdekré- SZIGETI LÁSZLÓ (Folytatása a 3. oldalon) Mit mondanak Ki lesz a „csíki" A demokráciának nagy átkai, ha­ nagyon nem akarnak valamit mondani, túl nagy cirkusz igényeltetik a meggyőződéshez. Ez a hatalom oldaláról. A többiek ezt másként érzé­keltik. Ha a hatalom nem kap part­nert céljaihoz egy közösségben, ugyancsak a demokrácia nevében megkereshet olya­nokat, akiket képviselőnek nevez ki. S ugyancsak demokratikusan akár tiltakoz­ni — is — lehet ellene. December elseje a román nép legnagyobb ünnepe. Patetikus felszólítások, nyilatko­zatok hívnak mindenkit Gyulafehérvárra ünnepelni. Különösen, érvényes ez a hata­lomhoz közel állókra. Amíg az emberek ünnepelnek, nem kérik számon azt, ami nincs. Hargita megyében kényes kérdés ez az ünneplés. Na, nem azért, mintha itt nem lenne ünnep. Lesz. Minisztériumi utasítás figyelmezteti az iskolákat, hogy ünnepi megemlékezéseket kell tartaniuk. Akik­nek szívügyük, azok utasítás nélkül is a nevünkben Gyulafehérváron­ ­ , szerveznek ilyeneket A gond a továbblé­pés: olyan gesztus Hargita megye részéről, mely kellő súlyú, kellően népszerűsíthető ország a világ előtt. Ki az illetékes arra, hogy egy ilyen gesztust elkövessen a román nép nemzeti ünnepén? A mai álláspont szerint semmi­képp sem egy demokratikusan választott népképviselet. Abban a megyében, ahol a románság éppenhogy eléri a 14%-ot, meg kell gondolni, mit bízunk a demokráciá­ra... Ezért az ügy szervezője, a Megyei Közigazgatási Bizottság lesz, azaz az állam (értsd: kormánypárt) képviselőinek prefek­tus által vezetett testülete a megyében. A Közigazgatási Bizottság ülésére meg­hívottak — a bizottság tagjain kívül a me­gyei tanács vezetői, polgármesterek — két kérdésben kellett hogy döntsenek: a hi­vatalos delegáció személyi összetételéről, illetve arról, hogy aláírják-e vagy sem azt a dokumentumot, amit a delegációnak vin­nie kell a gyulafehérvári ünnepségekre (Sajnos, immár sokadszor erről az ülés­ről is csupán a résztvevők beszámolói a­­lapján tájékoztathatunk, ugyanis a Har­gita megyei prefektúra intézményét jel­lemző titkolózás miatt nem lehettünk je­len az eseményen.) Ezek szerint Hargita megye hivatalos delegációját a gyulafehér­vári rendezvényeken a prefektus, a megyei Vatra vezetője és a hollói polgármester al­kotja majd. Az ő kezükbe tette le a Köz­­igazgatási Bizottság azt az — előre elké­szített és nemzeti színekben szépen ki­nyomtatott — dokumentumot, amelynek aláírásától Nagy Sándor alprefektus anti­­időket idéző felszólalása után még azok a magyar polgármesterek is tartózkodtak, a­­kik talán hajlandók lettek volna erre. Hosszas filológiai viták tárgya volt — legalábbis az újságírók körében — az elfo­gadott nyilatkozat. A műfaji megnevezés — Credentional — ugyanis egyetlen szó­tárban, a román nyelv értelmező szótárá­ban sem szerepel. A szócsalád mint olyan, szoros kapcsolatban áll a francia creden­ce, magyarul kredenc, vitrin, kirakat szó­val, de az értelmét a legjobban a latin credenziából származtatással hitvallásként — hitlevélként — fordíthatjuk. Lássuk hát, milyen „hitvallással“ jelentkezik Gyulafe­hérváron Hargita megye hivatalos képvi­selete? „Románia, Hargita megye HITLEVÉL Most, a román nép történetének legje­lentősebb eseménye a sokszor megálmo­dott Egyesülés beteljesülésének 75. évfor­dulóján az ünnepi ülésre összegyűlt Har­gita megyei Közigazgatási Bizottság meg­bízza .... urakat, hogy a Románia Nem­zeti Ünnepe alkalmából 1993. december el­sején Gyulafehérváron rendezett ünnep­ségeken Hargita megyét képviseljék. Felhatalmazzuk képviselőinket, hogy a Nagy és Igazságos Egyesülés Fővárosában részt vegyenek az 1918. december elsejei Nagy Román Nemzeti Gyűlés kiemelt fontosságának felidézésében. Biztosítjuk küldöttségünk jogát, hogy újra kifejezze valamennyi román rendít­hetetlen egységakaratát s közvetítsék az egész nemzet egységre szólító üzenetét a Románia Alkotmányában szentesített de­mokratikus értékek megőrzése érdekében. Küldöttség alázattal hajoljon meg és tisztelegjen azon derék románok emléke előtt, akik vérüket ontották eszményünk megvalósításáért, meghaltak a román nem­zet szabadságáért és egységéért! Biztosítjuk küldöttségünk jogát, hogy kifejezze teljes hajlandóságunkat a nemze­ti egyetértésre, a demokratikus Romániá­ban élő összes nemzetiségek egyenlő jo­gokkal s kötelezettségekkel való kezelésé­re.Mindezekért adtuk a jelen hitlevelet 1993. november 25-én. A Közigazgatási Bi­zottság elnöke, a Közigazgatási Bizottság ülésének résztvevői: .... “ A megyei tanács elnöke, aki kétségbe­vonta a hatalom által a lakosságra eről­tetett közigazgatási vezetés kompetenciá­ját, hogy a lakosság nevében nyilatkozzon — ez minden demokráciában a közösség által választott vezetők joga és kötelessé­ge —, leckét kapott (eredeti, hazai) de­mokráciából. Viszont a hatalmi manőver állásfoglalásra kényszerítette a megyei ta­nácsot: „KÖZLEMÉNY Egy állam nemzeti ünnepének a honpol­gárok általános akarata és szellemisége ki­fejezőjének kell lennie az ünnepelt ese-BIRTÓK JÓZSEF (Folytatása a 3. oldalon) Kollektív jogok és liberális eszmék Mint már arról hírt adtunk, november 26 és 28 között Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kolumbán Gábor, az SZKT Állandó Bizottságának alelnöke, Toró T. Tibor, a MISZSZ elnöke, valamint Szilágyi Zsolt és Mátis Jenő par­lamenti képviselők Budapesten részt vet­tek a Liberális Világkonferencián. A munkálatok idején tartott előadásá­ban Markó Béla szövetségi elnök arról be­szélt, miképpen egyeztethető össze a kol­lektív kisebbségi jogok fogalma a liberá­lis eszmerendszerrel. Ezzel összefüggés­ben hangsúlyozta, hogy számos egyéni jog természeténél fogva csak közösségben, il­letve intézményes formában gyakorolható. Az előadásokat követő vitában Takács Csa­ba ügyvezető elnök is felszólalt. Úgy értékeljük, hogy a konferencia zá­rónyilatkozatában megfogalmazott állás­­foglalások, különösen a nemzeti kisebbsé­gek jogaival kapcsolatos megállapodások előrelépést jelentenek nemcsak a modern liberalizmus eszmerendszerében, hanem a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdé­sek nemzetközi politikai megítélésében is. A konferencia alkalmat adott arra is, hogy az RMDSZ-küldöttség tagjai tárgya­lásokat folytassanak a Fidesz vezetőségé­vel. Markó Béla szövetségi elnök és Orbán Viktor Fidesz-elnök hangsúlyozta a kap­csolattartás és a kölcsönös tájékoztatás fontosságát. Ezenkívül az RMDSZ-küldöttség meg­beszéléseket folytatott más pártok vezetői­vel és jeles politikai személyiségekkel, tá­jékoztatva őket a szövetség céljairól és je­lenlegi állapotáról. (RMDSZ-tájékoztató) Új sorozat romániai magyar szó 1200. Szám Piata Prései Libere 1., sector 1. 1993. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ . . . szerkesztősége decemberi 79776 Bukarest 33. Szerda Szabad Sajtó tér 1.,­­ kerület 79776 Bucuresti 33.­ ­ Postacím: Redactia TELJES MEGOLDÁS az B­ukarest.Bd.Libertatii.Bl.­ 13 tel:312. 31 .14,fax: 312 26 06 Képviselőiink: Arad : 096/63.34.73;­­­Brassó: 092/11.81.07 Kolozsvár: 095/18.95.13 Szatmári 099/73.26.27 Temesvár: 096/13.38.14 Craiova: 094/12.36.76 Galati: 093/43.69.33 Iasi: 098/11.35.76; Pilisti: 097/6339.08. 3.59. Gyorsan élünk, de legalább rosszul Nem csak a kínai cukrot, a sarlós kalapácsot is megesszük Új szokásokat honosít meg az átmenetbe való átmenet korszaka (mert ez még nem az igazi). Régen ilyentájt több család összeállt, és vett egy malacot, hogy legalább Karácsony előtt ne ácsorogjanak naphosszat a hen­tesbolt előtt. Viszont senkinek sem jutott volna eszébe egy zsák cukrot venni, és azt osztogatni rokonokkal, ismerősökkel. Min­­denki kiállta a sorát az 1, 3 vagy 5 kiló cukorért, az elárusító jókedvétől függően. Különben sem adtak egy zsák cukrot (csak valakiknek, de ez egészen más lapra tar­tozik). Most azonban rászokunk a nagybani vásárlásra. Egyrészt, mert úgy olcsóbb, és ez manapság nagy szó. Másrészt mert más­ként nem minden kapható. Maholnap „ki­­csiben“ semmi sem kapható, mert a ke­reskedő nagyobb hasznot vág zsebre, ha gyorsítja forgalmát, nem bíbelődik mé­­ricskéléssel, és mert zsákban könnyebb a vevőre tukmálni mindenféle macskát. Sokan jártak így a kínai cukorral. Ko­lozsváron szörpkotyvasztási iparengedély­­lyel rendelkező kft. bocsátotta áruba „nor­mán felüli“ készletét, és az emberek ci­pelték boldogan. Otthon aztán gondokba estek, amikor az 50 kiló cukor elosztásá­ba kezdtek. Kiderült, hogy a zsák tartalma több kilóval súlyosabb. A bőség zavará­ból könnyű kilábalni, a testvérek, sógorok, menyek, anyóstársak szívesen eldekáznak egymás között, de a súlytöbbletet nedves­ség okozta. A cukor úgy nézett ki, mintha a Szamosba mártották volna tavaszi ára­dáskor: sárga és ragacsos. Ráadásul a zsák mélyéről előkerült a kínai címke (szintén „mádé“). Mindezt összevetve a fertőzött cukorról a sajtóban keringő hí­rekkel, érthetővé válik, hogy sokan zárán­­dokoltak el az egészségvédelmi felügyelő­séghez egy kis mintával. Itt át kellett esni a menetrendszerűen bekövetkező kellemetlenségen. Az állami intézmények alkalmazottjai még mindig súlyos sértésnek tekintik, ha szolgálati idejükben munkával zavarják őket. A mél­­tatlankodás támadásban jutott kifejezésre. NITS ÁRPÁD , (Folytatása a 3. oldalon) PUCCS PÁLFALVÁN! (Telefaxon) — Két esztendeje a Szatmár megyei Pálfalván úgy alakultak a dolgok, hogy nem csak a polgármester, de helyet­tese is magyar lett, ami nem tetszett min­denkinek. Ez utóbbit mindenképpen le akarták cserélni azóta is, de a tanácsban az őt támogató RMDSZ-tanácsosok voltak többségben. Ez ideig, mert a múlt pénte­­ken váratlan fordulat történt: mint a kró­nikást megkereső RMDSZ-frakció tagjai elmondták, az egyik képviselőjük, az ama­­ci Kiskasza Vilmos átpártolt a rózsás, nemzeti­ egységes táborba és ennek köszön­hetően sikerült leváltani Deák Gyöngyi al­polgármestert • Az előzményekhez tar­tozik, hogy az ellentábor egyik tanácsosa, a rózsás párti Ardelean Ioan a végleges engedély megszerzése nélkül elfoglalt egy területet, ahová cserépgyárat akar építeni, amit a közelben lakók elutasítanak, hisz egy ilyen üzem megzavarhatja hétköznap­jaikat, zajt és szennyezést okoz. A község­vezetők leállították az építkezést, ami ne­vezett személy lelkesedését nem váltotta ki. Megkezdődött a lobbyzás, melynek el­ső „gyümölcse“ Deák Gyöngyi alpolgár­mesteri posztjából való felfüggesztése. • Az esettel kapcsolatban kikértük Pécsi Ferenc parlamenti képviselő véleményét. (Folytatása a 4. oldalon)

Next