Romániai Magyar Szó, 1994. március (6. évfolyam, 1272-1298. szám)
1994-03-01 / 1272. szám
1994. március 1. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ • SZÖVETKEZÉS .EGY MINDENKIÉRT. MINDENKI EGYÉRT! A lassan magára talált szövetkezeti szervezet ezután is kemény küzdelmet vívott A cím a szövetkezeti mozgalom jelszava,a megmaradásért. Különösen a háborút armely a tagok kölcsönös támogatásában követő pénzromlás, a tőke- és áruhirány nyilvánul meg. Ez a szövetkezés igazi lé- a közlekedési nehézségek, a közigazgatási n3*k8?". .. . bizonytalanság — mind-mind súlyos fel-A két világháború között az erdélyi ma- adatok elé állította a szövetkezeteket, gyár társadalom önszerveződésének kiemel- Azonban lassan ezekkel is megbirkózott ködő példáját bizonyítja a Hangya és a Hitelszövetkezetek szövetségéhez tartozó Fogyasztási, Hitel, Ipari, Tej, Erdőkitermelő és egyéb szövetkezetek eredményes munkája.A második világháború után az Erdély részi magyar szövetkezeteknek két központja volt. Egyik a főleg fogyasztási szövetkezeteket összefogó Kaláka Szövetkezetek* Központja. Marosvásárhely székhellyel, amely a nagyenyedi és marosvásárhelyi Hangya központok egyesüléséből jött létre 1945. szemptember 18-án. A másik szövetkezeti központ a Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központja Kolozsvár székhellyel.A továbbiakban vegyük számba a két központhoz tartozó egységeket, melyből érzékelni lehet, hogy közösségünk, a szövetkezeti eszme alapján, sanyarú körülmények között is, milyen értékeket tudott létrehozni. ,A Kaláka szövetkezeti központhoz tartozott: -1 585 fogyasztási, 78 hitel-, 12 tej-, 5 ipari, és 1 gazdasági szövetkezet, összesen 681; a medgyesfalvi ipartelep 8 üzemrészszel; -1 13 Erdélyt; — 3 gyümölcsbegyűjtő telep; — 1 központi székház Marosvásárhelyen a Dózsa György u. 9 szám alatt; az 1 emeletes épület Marosvásárhelyen a a Klastrom utca "19 szám alatt, ahol a nyugdíjpénztár működött, ehhez tartozott a jelenlegi December 22 sugárút 150 szám alatti telek is. A Kolozsváron székelő Szövetség Gazdasági és Hitelszövetkezetek Központjához tartozott: — 238 hitel-, 134 tej-, 25 ipari, 9 erdőkitermelő, 4 mezőgazdasági és 11 másfajta szövetkezet, összesen 421; — 7 különböző üzem: 2 vaj-, 1 tej-, 1 sajt-, 1 keményítő-, 1 gyümölcskonzerv- és 1 háziipari üzem; -16 kirendeltsége volt Erdély-szerte. A felsorolt leltári adatok hatalmas értékű vagyont képviselnek, melyeket az előttünk járókkal együtt hoztunk létre, tehát a mi tulajdonunk. A két világháború szövetkezeteinknek szinte felbecsülhetetlen értéket semmisítette meg. De a közösségi érzés, a szövetkezeti szellem és szaktudás erőt adott aindenkori újrakezdéshez. A szövetkezeti sajtókiadványok, mint a Szövetkezés, a Szövetkezeti Értesítő és a Hangya naptárak, jelentősen segítették a szövetkezetek egybehangolt munkáját. A Szövetkezeti Értesítő az újrakezdés kemény munkájáról az 1945 április havi száma így ír: „Már az arcvonal elvonulása utáni napokban megindult a szövetkezeti szervezet újjáépítő munkája, összerombolt, kifosztott szövetkezeti üzlethelyisézek és romba döntött, felgyújtott árurakrak megmaradt árukészleteit, termelőüzemek összetört, széthurcolt felszereléseit, az irodák megrongált bútorzatát, szétszórt okmányait — javították, pótolták, gyűjtötték össze, fáradtságot nem ismerve a szövetkezet tagjai. Romjaikból újraindultak a szövetkezeti Alapegységek, vállalatok, üzemek, áruraktárak, kirendeltségek, a szövetkezeti központok, s élet költözött ismét a szövetkezeti szervezetbe, a szövetkezésben rejlő erő. Ha látványos fejlődést nem is ért el, de szinten tudta tartani a szövetkezeti szervezetet egész 1948. június 11-ig, amikor a nagyobb üzemeit államosították. 1949. március 1-jén a 133-as dekrétum alapján a két központhoz tartozó még megmaradt minden szövetkezeti vagyonunk átment az országos szövetkezeti központ állományába, örököseinek tulajdona, vissza kell azt szerezni számukra. Ennek folyományaképpen egy harmadik újrakezdés előtt állunk, amely minden bizonnyal bonyolultabb lesz az első kettőnél, ezért körültekintőbb előkészítést igényel: — először is vissza kell szereznünk a tőlünk elvett teljes szövetkezeti vagyonúnkat, vissza kell állítani a szövetkezeti rendszert; — alapítványt kell létrehoznunk az újrakezdés költségeinek fedezésére; — pótolni és képezni kell a szövetkezeti rendszer személyi állományának zömét — hogy csak a fontosabbakat említsem. Az elmúlt 45 év alatt kevés lehetőség áruraktár, melyek behálózták egész elvekben és rendszerekben bekövetkezett a választott a testület, akiben a képviselők pozitív változásokat. Amíg a szövetkezeti döntő többsége lelkiségeket lát. Én úgy sajtó újraindul, feltétlenül fontos, hogy a látom, hogy az SZKT bürójának többi napilapokban jelenjenek meg a szükséges megválasztott tagja is fontos személyisétájékoztatások és tudnivalók. Ezért a szöge volt és lehet szövetségünknek, tehát a vetkezeti ismeretekről rövid tanulmányú választásokat sikeresnek találom. Rendküt fogunk a sajtó segítségével terjesztő- kívül fontos ez, mert jó együttműködésre nincs nagyon komoly munkaprogram-egyez-E cikk olvasása közben sokakban támad- s Detésre van szükség az ügyvezető elnökség hat olyan gondolat, emlék, mellyel keretes az kracht, hogy jól végezhessük kebbé, teljessé tehetnénk szövetkezeteink ,a munkálatot. Ezzel az uj bürovallatok történetét. Ezért arra kérünk minden ked- i lehetőséget ennek az együttműködésnek a vés érdeklődő olvasót,''volt szövetkezeti ta- javítalM’agot, hogy a témához tartozó élményeit, gondolatait, javaslatait írja meg a következő címre: UDMR (Str. Bolyai nr. 30) 4300 Tg. Mure?, Jud. Mure?, Szövetkezés. A kezdeményező bizottság részéről NAGY ELEMÉR agrármérnök. (Folytatás az I. oldalról) (Postán) — ... mert megérkezett a Ba- napon. Ezért egy újabb javaslat született kancs utolsó három száma (6, 7, 8). A és az ügyvezető elnökség ezt tekintetbe sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Líceum véve a következő SZKT-ig biztosítva látdiáklapja 12 oldalon, mutatósán tördelve íja a szabályzatok elfogadását is, s mivel kínálja magát, s a jelek szerint találunk azért bizonyos alapelvekben már konszenbenne átmentenivalót következő, kamaro- zásra jutottunk, a következő SZKT kisan megjelenő diáklap-rovatunk számára bizonnyal el fogja fogadni. (Cseke Gábor) Ezzel a fenntartással az SZKT-t mégis — A hegymászók világa nem olyan hitátlan, mint ahogy sokan hiszik — mondi magában Terray. — Tele van féltékenységgel. Az a dráma jutott eszébe, ami egy évvel korábban játszódott le az otthona, a Chamonix felett tornyosuló Mont Blancon. Két mászó a csúcstól nem messze elakadt. A chamonix-i Hegyi Mentő Szervezet vezetője tanulmányozta a helyzetet és megállapította, hogy lentről nem tudnak segítséget nyújtani. A hatóságok katonai helikoptereket vetettek be a mentési művelésbe. Amikor az egyik helikopter körözni kezdett a két bajba jutott felett, a légcsavar hóförgeteget kavart fel, az elkápráztatta és megvakította a pilótát, a gép nekicsapódott a hegynek és összetört. Katonai egység mászói érkeztek a helyszínre, elhelyezték a két legyengült alpinistát a roncs helikopterben, biztonságos helyre vezették a pilótát és társát, és megígérték, hogy másnap visszajönnek a két legyengült hegymászóért. Terray a balsikeres művelet közben érkezett Chamonix-ba, és nem titkolta csodálkozását, hogy nem alakítottak mentőcsoportot a Völgyben. Gyorsan összetoborozta saját embereit és nekiindult a csúcsnak. Addigra újabb katonák kerültek bajba és újabb mentőcsapatokat kellett küldeni a mentésükre. Kínos éjszakázás után Terrayt és embereit a rossz idő visszatérésre kényszerítette. A kudarc végeredménye a helikopterben várakozó, két hegymászó halála volt Ezt pedig el lehetett volna kerülni. — Gyászol a hegymászók tábora — mondotta Maurice Herzog. Terray azt tapasztalta, hogy éppen azok a vezetők, akik lovagiasan átengedték a katonaságnak saját, hagyományos kötelességüket, támadják és rágalmazzák őt azért a hősies erőfeszítésért, amellyel segítséget próbált vinni a két haldoklónak. Azt mondták, Terray reklámhajhászásból ment ahegyre. Mindez átfutott az agyán az Annapurna jó angyalának, miközben komoran ült a vacsoraasztalnál az Eigergletscher szállóban. Addigra már tudta, hogy folyamatban vannak a mentési kísérletek. Robert Seiler és a thuni mentőállomás csapata már mozgásban voltak, és már mások is útnak indultak. A hegymászók között jó hírű Seiler maga is berni volt. Terray jóltudta, milyen érzelmekkel viseltetnek ahegylakók a külföldiekkel szemben, épp ezért Seiler a megfelelő embermentési kísérlet vezetésére, és úgy gondolta, hogy ő, Terray okosabban teszi, ha távol tartja magát ettől. De vajon ez lesz-e a végső döntése? Terray újból elkezdte lelkiismeretének és józan eszének kínzó vizsgálatát. És hirtelen minden alól felmentette társai határozott szava. Egeler így szólt: — Azt hiszem, Lionelnek csatlakoznia kellene a mentéshez. Ott van a helye köztük. De Booynak is ez volt a véleménye— Menned kell, Lionel, köztük a helyed. Seilerrel kell tartanod. — Rendben van — mondta végül Terray —, de nem úgy, hogy odatolakszom. JACK OLSEN A SZÖRNY Csak akkor megyek, ha igazán szükségük van rám és ha hívnak. De Booy a telefonhoz ment és felhívta Seilert. — Lionel Terray van itt az Eigergletscher szállóban — mondotta. — Gondolja, hogy tudna valamiben segíteni? Seiler gondolkodás nélkül felelte: — Nagy örömmel venném a segítségét. NYOLCADIK FEJEZET Seiler és Friedli számára a pénteki nap a sikertelenség és zűrzavar jegyében telt el. Seiler héttagú csoportja a délelőttöt azzal vesztegette el az interlakeni repülőtéren, hogy várta a svájci mentőszolgálat gépét, amely azonban a sűrű ködben nem tudott leszállni. Délután feladták a reményt és autón a lauterbrunneni állomásra mentek, ahonnan fogaskerekű vasút, ha lassan is, de felviszi őket a hegyre. Már éppen fel akartak szállni az utolsó vonatra, amikor Friedli és huszonegy főnyi legénysége is megjelent és a két mentőcsoport itt egyesült. Amikor a vonat zakatolva haladt a hegyoldalon felfelé, a Kleine Scheidegg szállók irányába, a kupéban összezsúfolódva, Seilernek és Friedlinek olyan döntést kellett hoznia, ami az egész vállalkozás sikerét vagy kudarcát meghatározhatta. Leegyszerűsítve, mindössze arról volt szó, hogy hol szálljanak majd le a kisvasútról. Az ugyanis Seheideggtől felmegy az Eigergletscher állomásig, eltűnik az Eiger és a Mönch belsejébe vájt hosszú alagútban, és a Jungfrau nyeregnél bukkan ismét elő 3 és fél ezer méterrel a tenger szintje felett. Két választásuk maradt, mindkettő más nehézségekkel járt Az egyik, hogy leszállnak Eigergletschernél, és felmásznak 1650 méterre az Eiger nyugati oldalán a csúcsig. Normális időben ez az út nem különösen nehéz. Ez a hagyományos „könnyű út“, amelyen az üdvözlők az északi fal legyőzőinek fogadására pezsgővel megrakodva felsietnek. Általában nem meredekebb 45 foknál, és csak helyenként számít nehéznek. A másik lehetőség az volt, hogy továbbmennek a vonattal a végállomásig, a Jungfrau nyergéig. Így 1100 méterrel magasabbra jutnak, mint az Eigergletscher magassága, viszont körülbelül 3 kilométerrel távolabb kerülnek délnyugati irányba. Innen északkeleti irányba kellene menniök, visszafelé a Jungfrau vonulatának gerincén, át kellene harántozni a Mönch oldalán, és végül, közel 400 métert kellene mászni az Eiger nyergéből a csúcsig. Jó időben egy percig sem gondolkoztak volna, hogy mit tegyenek. Leszálltak volna az Eigergletschernél, és megmászták volna a nyugati falat. Most azonban ömlött az eső. A nap folyamán az alacsony nyomású jégrétegek és a „Föhn“ szél magasabb hőmérsékletet hoztak mgukkal; a megolvadt hó és jég dél óta mennydörögve lezúduló lavinákat indított el a nyugati hegyoldalon. A sziklákat csapkodózáporok még jobban meglazították a köveket, és Seiler meg Friedli nem tudták elképzelni, hogyan tehetnék meg a súlyos mentőfelszereléssel megrakott embereik az objektív veszélyekben bővelkedő utat, még akkor is, ha csak negyvenöt fokos emelkedőt kell megmászniuk. A Jungfraujochtól az Eiger csúcsáig vezető út viszont kétségtelenül hosszabb és helyenként alattomos terepen vezet keresztül, harántozással jár, amelynek szintkülönbsége nem sokkal kevesebb, mint a másik útnak, de mivel végig a gerincen haladnak, nincsenek kitéve a lavina- és a sziklaomlás veszélyének. — Nem nagy a választék — mondta Seiler. Gyorsan kellett dönteniük. A Kleine Scheidegg állomáson a vonat csak arra várt, hogy utolsó esti menetét megtegye a Jungfrau-hágóig. Ha megállnak Kleine Scheideggen és lekésik a vonatot, a helyzetük még azzal is nehezül, hogy át kell gyalogolniuk a vasúti alagúton a mászás kiindulópontjáig, ami így megrakottan nagyon fárasztó lenne, feltételezve, hogy a makacs vasúti tisztviselők egyáltalán engedélyt adnak erre. Ebben Seiler és Friedli egyáltalán nem volt biztos. A régi svájci szólás szerint „kabátujjukból rázták ki a döntést“, úgy határoztak, hogy végigmennek a vonattal, és megkockáztatják a hosszú harántozást. Késő este megérkeztek a Jungfrau nyergében meghúzódó csöpp vasúti állomáshoz és szállóhoz. Innen még egyszer felhívták Willi Balmert, aki végső döntésként közölte velük, hogy a grindelwaldi vezetőknek nincs szándékukban megpróbálkozni a mentéssel. Seiler még rövid beszélgetést folytatott de Booy-val telefonon, aztán az egész svájci csapat — összesen 29 ember, szakértő alpinistáktól kezdve a rövidhullámú rádiósig, aki addig még csak könnyebb mászásokban vett részt — betért a szállóba néhány órai alvásra. Mikor Terray maradék kételyei is eloszlottak a mentési kísérletben való részvétellel kapcsolatban, elhatározta, hogy vonatra száll Eigergletschernél, és Jungfraujachnál csatlakozik a svájci csapathoz. Kiderült azonban, hogy az utolsó vonat is elment. Kacérkodott a gondolattal, hogy különvonatot kér a vasúttól, de azt gyorsan el is vetette. Tudta, hogy az Oberland vasutasai az egész mentési akciót dőre vállalkozásnak tekintik: szerintük csak szépen másszanak le a hegyről az ottrekedtek, ugyanúgy, ahogy felmászt.dk_ Át is mehetnél az alagúton — javasolta Egeler. — Nem egészen hat és fél kilométer a Jungfraujochig. De Terray már ismerte a bernieket és Jungfrau vasútjukat. Lehetetlen végigmenni az alagútban úgy, hogy az ember ne találkozzék legalább egy körzeti őrrel, és ezek a barátságtalan fickók ilyenkor ráparancsolnak a betolakodókra: forduljanak vissza és hagyják el az alagutat, bármilyen célból is mentek oda. Ez volt a szabály, és ők ragaszkodtak hozzá, főleg azért, mert az megegyezett saját előítéleteikkel és véleményükkel. Terraynak azonban valahogy mégis fel kellett jutnia a Jungfraujochra. — Talán tudnak egy rendkívüli engedélyt szerezni, hogy átmenj az alagúton — ajánlotta de Booy. — Megpróbálhatjuk — válaszolt Terray. Az eszes és megnyerő modorú de Booy, aki mellesleg több nyelven beszélt, felkereste az Eigergletscher állomás alkalmazottait, és saját svájci—német nyelvükön kért tőlük engedélyt. — Szó sem lehet róla — mondták a vasút emberei. Ellenkezik a szabályzattal. — Kitől lehetne ilyen engedélyt kérni? — kérdezte de Booy. A vasutasok közölték, hogy a központ Bernben van, semmi akadálya, hogy megpróbálja, de már most megmondhatják, hogy kár a fáradtságért. De Booy felhívta Bernt, több vasúti hivatalnokkal beszélt, majd végül eljutott egészen az igazgatóig— Szó sem lehet róla. — jelentette az igazgató. A szabály az szabály! Nem változtathatunk a szabályzaton semmiféle mentési akció kedvéért. — Ez a végső álláspontjuk? — kérdezte de Booy. — Végső és hivatalos. De Booy beszámolt Terraynak. A francia csöppet sem volt meglepve. — Tipikus berni felfogás — jegyezte meg. — Nincs más hátra, mint lefeküdni, és majd reggel megpróbálunk csatlakozni a mentőcsapathoz. — De hiszen addigra már elindultak a hegygerincen át — vezette ellen de Booy. — Akkor egyedül másszuk meg a nyugati falat — vágta rá Terray. A három férfi a berniek makacssága iránti ellenszenvtől és a falba szorult alpinisták iránti szánalomtól áthatva hajtotta álomra fejét éjfélkor. Aznap, pénteken, már leszállt az este, amikor Ludwig Gramminger és a vele tartó müncheni Hegyi Mentők elhatározták, hogy a kombin utaznak Grindelwaldba. A túlterhelt mikrobusz zuhogó esőben haladt Zürich felé, merészen vette a kanyarokat. Hamarosan maguk mögött hagyták Zürich és Luzern fényeit, és elérkeztek a Brünig-hágóhoz, amely északról kanyarodik be a Felföldre. Helleport becsukta szemét és szundikálni próbált, miközben Gramminger a kombival a sűrű esőfüggönyön keresztül száguldott, és úgy vette Brünig hajtűkanyarjait, mintha síneken haladna. Keresztülmentek az alvó Interlaken városán, és éjfélkor Grindelwaldba érkeztek. A falu sötét volt. A hegyre felvivő utolsó vonat már rég visszaérkezett, és éjszakára a kocsiszínbe tolatták. A müncheniek tűnődtek, mitevők legyenek. A hegyen emberek haldokolnak, de Grindelwald lakóit ez nem zavarta éjszakai nyugalmában. (Folytatjuk) Hatékonyabban (?) (Folytatás az 1. oldalról) Szombaton este a küldöttek a városházán állófogadáson vettek részt, a szakbizottságok pedig a vasárnapi határozattervezeteket készítették elő. Vasárnap feszített ütemű munkával az SZKT ritmust váltott. A tiszteletbeli elnök leveléből kiindulva Állásfoglalás született a Románia ET-tagfelvétele kapcsán megfogalmazott ajánlások (nem) teljesítéséről, elfogadták az Etikai Bizottság működési szabályzatát és a Szabályzat Felügyelő Bizottság működési szabályzatát. Alapszabályzat-módosító határozat született az Egyeztető Tanács megalakításáról és szerepéről. Az SZKT elutasította a területi bizottságok működéséről szóló alapszabályzat- Mivel ez a "vagyon a tagság, illetve azok tervezet megvitatását és azt a következő SZKT napirendjére utalta. Vitát váltott ki az ügyvezető elnök ama kijelentése, hogy két alkalommal is figyelmeztette az SZKT-t helyzetének tarthatatlanságát, de az SZKT azt nem tűzte napirendre (arról az összeférhetetlenségről van szó, amelyet a brassói kongresszus által elfogadott elv tartalmaz: funkciója miatt fel kell adnia képviselői mandátumát). Az ülés befejeztével arra kértük Takács Csabát, hogy a szövetség ügyvezető elnöksége szempontjából értelmezze a Csíkszeredai munkálatokat. — A most befejeződött SZKT-t sikeresnek találom. Elsősorban azért, mert az új tisztségviselőket konszenzussal meg tudta adódott arra, hogy a tagság és az új be- t választani. Nagyon fontos, hogy Dézsi lépők nyomon követhessék a szövetkezeti Zoltán személyében olyan SZKI-elnököt Elégedettségem másik oka, hogy olyan szabályzatok kaptak most már végleges formát, amelyek az önkormányzati struktúrák normális működéséhez szükségesek voltak. Kiemelném az Egyeztető Tanácsra vonatkozó határozatokat, amelyek elsősorban a civil szférát érintő önállósodást fogják biztosítani. A civil szféra megkapja megfelelő helyét a romániai magyarság képviseleti szerveiben, részvételt a társadalom ezen oldalát érintő döntéseknek meghozatalában. Egyúttal elégedetlenséget is érzek, mert a megyei szervezetek működési szabályzatának elkészítése, amely lényegében a struktúraváltásnak a kiterjesztése, és éppen az érdekképviseletnek, a helyi problémák megoldásának a fórumára vonatkősége igent mond a függetlenségre (és ezt a. . . . . .. . jelenlegi parlament egy későbbi időpont- 120 reformot irányozza elő, még mindig han népszavazással is megerősítheti). Az ■ nem sikerült. Itt nem elsősorban az SZKT- unionizmus ilyen csúfos veresége, a fogtagokra vonatkozik az elégedetlenségem, ezt nem is tehetném, hanem elsősorban azokra a megyei elnökökre , akiknek megyetlenség ilyen nagymérvű igenlése egyben gondolkozásra késztetheti a „szaka-, , , , , ,,, ,, , bárokat“ is. Lehet, hogy a mostani válasz! v°^, ? lehetőségük a munka hatékonyabbatások megnyitják az utat & nemzeti meg-t tételére Az ügyvezető elnökség fél év óta békélés előtt is? (Siklósi Nándor) fórumokat, tárgyalásokat, megbeszéléseket szervezett, körleveleket irt, érdemhozza- MEGINT VAN | szólásokat, módosító javaslatokat kért, OI \/AI:MI\/AI rSMIZ mégsem tudott kialakulni egy olyan vé'^‘-VAolNI VALLJINIk . . . j remény, hogy megoldást találjunk a mai kozáson mtgnémázták a lengyel-ukrán, a sikeresnek tartom, sőt a legjobban sikerültek közé sorolnám. Markó Béla: A kisebbségi magyarsághoz való viszonyulás sem itt, sem Magyarországon nem lehet pártérdek. A szövetségi elnök nyilatkozatából olyan szövegrészt emeltünk ki, ami az SZKT-n nem képezte vita tárgyát, mégis fontos politikai aktualitása van. — Az Európa Tanács ajánlásaival kapcsolatban az SZKT által elfogadott állásfoglalás tulajdonképp hangulatilag megerősíti, még egyszer körvonalazza azt az álláspontot és azt a vonalvezetést, amelyet az elmúlt hónapokban nagyon nagy intenzitással egyébként — hiszen a külpolitikai munkánknak nagyon nagy része éppen erre irányult — az ügyvezető elnökség, meg az elnöki hivatal is képviselt. Tehát erre a megerősítésre és erre az állásfoglalásra — amely nyilván tartalmaz új elemeket is — mindenképpen szükségünk volt. Az egyeztető kerekasztalon tárgyaltuk, de itt nem kerülhetett sorra a Kisebbségi Tanács kérdése. Pedig jeleztem hogy tulajdonképpen ennek a politikai állásfoglalásnak az alapján is, az egyeztető kerekasztal vitája alapján is, meg ez alatt a két nap alatt a vitában elhangzott hozzászólások alapján is azt hiszem, elég világos, hogy ehhez a kérdéshez hogyan kell viszonyulnunk az elkövetkező hetekben, hónapokban. A Kisebbségi Tanácsból az RMDSZ visszahívta a képviselőit még a tavaly ősz elején. Ez a visszavonás érvényes. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy a helyzet nem változott, tehát a viszonyulásunk sen változhat a Kisebbségi Tanácshoz, de véleményem szerint pontosítanunk, hangsúlyoznunk, egyértelműsítenünk kell ezt a visszavonást és ezt a viszonyt, hiszen nagyon sokan próbálják ezt úgy értelmezni, hogy az RMDSZ valamiféle lebegtetett állapotban tartaná a Kisebbségi Tanácshoz való viszonyát. Nem így viszonyulunk hozzá, nem ez a véleményünk, de mivel mások számára van lehetőség, hogy így értelmezzék, azt az elkövetkezőkben elemezzük, kidolgozzuk azt az álláspontot, amely egyértelműsíti és teljesen világossá teszi a mi értékelésünket erről az intézményről, amely nem bizonyult felelősnek arra a célra, amelyre létrehozták. Kaptunk olyan javaslatot is, hogy az SZKT foglaljon állást a magyarországi választásokban való véleményét illetően. Állásfoglalástól függetlenül hadd mondjam el, hogy számomra és az RMDSZ tisztségviselői számára az eddig is kellőképpen tisztázott álláspont az — és a választásokhoz való viszonyulásunkban is ezt fogjuk és ezt kell érvényesítenünk —, hogy a határon túli magyar közösségeket illetőleg, az erdélyi magyarság helyzetét illetőleg mi elvárjuk a teljes politikai támogatást a magyarországi kormánytól, a magyarországi politikai pártoktól. Elvárjuk azért is, mert egy nemzethez tartozunk, elvárjuk azért is, mert a kisebbségi , etikai-nemzeti kérdés maga is régióérdek, globálisan szemlélve az egész régió stabilitásának kérdése is,ezt az elvet teljes nyíltsággal vállaljuk, mint ahogy teljes nyíltsággá hangoztattuk, azt a másik elvet is, hogy az erdélyi magyarság helyzetének rendezése, az erdélyi magyarsághoz való viszonyulás sem itt, sem Magyarországon nem lehet pártérdek, nem lehet ideológiai szempontból megközelíteni. Számomra ez egy általános nemzeti érdek. Én azt hiszem, hogy ezek az elvek mindenki számára világosak és így kell viszonyulnunk ehhez a kérdéshez. Kolléga Élt 65 évet. Deme János évtizedeken át szolgálta a romániai magyar újságírást. Úgy ahogy tudta. Ahogy lehetett. Ahogy hagyták. Az RMSZ-től ment nyugdíjba, de nem sokat örvendhetett a jól meg-Enyhe, tavaszias idővel köszöntött ránk a hónap első vasárnapja. Az égbolton felkúszó napkorong sugarai mármár fényözönben fürösztik a várost. Délelőtt tízre megtelik a temesvári belvárosi református templom, ahol ezúttal ritka eseménnyel, kereszteléssel indul a szertartás, a vasárnapi istentisztelet. Tímeát tartják mindjárt keresztvíz alá, a világirodalom egyik remekének, Jókai Aranyemberének hősnője nevét felvevő kisdedért száll dicséretünk, arra a csöppségre kérünk áldást, aki úgymond valarai helyes ellensúlyozás, reménykeltés végett csöppent most az Isten házába. Mert okkal-joggal hangsúlyozta a keresztelési távozott érdemelt nyugalomnak. Halála napján, február 25-én a Temesvári Új Szóban megjelent Bölcsőnek vagy koporsónak c. riportjában mintha csak sorsának tanulságait fogalmazta volna meg: beszéde során Bányai esperes, hogy nehéz napok járnak a fogyatkozó gyülekezetre, kijut a gyászból, a könnyhullatásból. Az idén, öt hét leforgása alatt 16 temetést kellett bejegyezni a református parókián, keresztelést meg csupán kettőt, házasságkötést egyet sem! S ez a legelgondolkoztatóbb, a legaggasztóbb, hogy fogyatkozik, morzsolódik a református gyülekezet, s vele együtt egész fajtánk, a magyarság is.“ Sajnos, ez ellen ő sem tudott semmit tenni. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ Nem lehet mindent a szegénységre kenni! (Folytatás az 1. oldalról) eszembe. Hát tessék megnézni, mennyivel jobbak ott az utak, nagybb a rend a közlátom, hogy sok település azért annyira még sok dolgában, mint máshol. De elhanyagolt, mert a községi tanácsok gyen- nem azáltal ám, hogy a polgármester az Rakódnék, s a polgármester is csak asszonyokat is odaállította volna lapátolt ablakol a gondok közt. Eszembe jut, hogy ni! Megnézték, miből lehet pénzt csinálregen mennyit közmunkázott a falu népe, ni, jövedelmet kihozni a köz javára. Máshogy az utak jó karban legyenek. Ma nem hol elpotyázták, bagóért adták használatiatok ilyesmit, pedig az önigazgatási térba a községi földeket. Bélteken licitáltak vény értelmében ki lehet szabni a fogatok minden táblára, s a bérletből több millió es járművek után kavicshordást és egyebet jött be, amit a köz hasznára lehet fordítan .Persze’ pénzzel is meg lehet váltani ni. Szóval, nem lehet mindent a szegénya közmunkát. De a polgármesterek, a tűségre kenni, jobban kell használni a fenácsok nem élnék a törvénnyel!jünket, talán a szívünket is mindenütt. “ magam is azt tapasztalom sok Igen, alelnök úr, szív is kell hozzá, hogy nen’ nincs elég kezdeményezés, kis népünk, közösségünk hasznára lepedig ahol kezdeményeznek és élnek ügyünk. Az ész megfogalmazza a szándétörvény adta lehetőséggel, ott az ered- két, de a szándékból csak a szív segítségény is jelentkezik. Hirtelen Béltek jut gével lesz hasznos cselekvés. Rossz, hideg szelek... (Folytatás az 1. oldalról) láma a legközelebbi partnerek arcába csap. Az már a múlt zenéje, hogy a nyilvánvaló korrupciós botrányokért, például a kereskedelmi flotta áron alul való elkótyavetyéléséért nem lehetett senkit felelősségre vonni — elkenték az ügyet, s a pénzügyőrség leváltott, sőt vizsgálat alá vett vezetői hiába jöttek bizonyítékokkal, hogy ők a korrupció ellen intézkedtek: akiket megvádoltak, azok visszavádoltak*, bagoly mondta verébnek — vagy tán a másik bagolynak, hogy nagy fülű. Az ügy elsüllyedt, elhallgatott. A nemzetgyalázási törvénycikkek miatt, amelyeket a szenátus s a parlament megszavazott, Aurel Dragoș Munteanu ENSZ-nagykövet — annak idején igazi ellenálló a diktatúrával szemben — beadta a lemondását. Szégyell egy olyan kormányzatot képviselni, amely megszegi a saját alkotmányát. Most látjuk csak, hogy miért olyan felemás, olyan köntörfalazó, olyan mellébeszélő és lényeges dolgokról hallgató az az alkotmány, amit mi parlamentben és népszavazáson egyaránt leszavaztunk; hogy kormányszinten, parlamentszinten, törvényhozási és gyakorlati szinten könnyedén meg lehessen szegni.De hát oda se neki. Ami pillanatnyilag valóban egyedülálló és világpremier, az a PUNR és a Románia Mare vezetőinek fenyegetőzése és rágalomhadjárata a velük cinkosságot vállaló hatalommal szemben. Funar barátunk lecigányozta Iliescu elnököt. Románul ez a legnagyobb sértés, tán még a bozgornál is és a büdös zsidónál is súlyosabb. Iliescu elnök elengedte füle mellett Corneliu Vadim Tudor egyes minisztereket és az elnök tanácsosait a parlament szószékén és revolverlapjában egyaránt hazaárulással, idegen hatalmaknak való kémkedéssel vádolt. A többség ezt is elengedte a füle mellett. Soda József elnöki tanácsos volt az egyetlen, aki tiltakozott. Most már nevezhetjük rendes nevén, Józsefnek. Már az a tűz járja, hogy elküldik nagykövetnek, mert kényelmetlen, hogy kikéri magának a rágalmat, miközben a miniszterelnök s az államelnök egy szót se szól. A következő kiszemelt áldozat Spiroiu hadügyminiszter, aki nem volt hajlandó tábornokot csinálni C.V. Tudor öccséből, s ő — egyedül a megvádoltak közül —nem hagyja magát. Akiknek ki kellene állni mellette, a miniszterelnöknek, az államelnöknek — azok hallgatnak. Mint Hajdú Győző a fűben. Végül Chebeleu nagykövet, elnöki szóvivő, nekünk különösen jó „kebelbarátunk“ (emlékezhetünk, hányszor próbálta torkunkra forrasztani a szót). Most bizony isten sajnálnám, hiszen olyan alantasan, olyan trágár és ordináré módon támadja C.V. Tudor lapja, miután már mindenféle kiskutyáknak való lenéző jelzőkkel illette, hogy ezért automatikusan meg kellene vonni a nagy hazaffi és szenátor parlamenti mentelmi jogát, hiszen többek közt az is benne van abban a nyamvadt alkotmányban, hogy az obszcént közlemények tilosak. A Románia Mare részletekbe menően leírja, hogy két éve, egy közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban, hivatalos kiküldetésben, nem egy róka, sem egy nyúl, hanem a teljes nevén megnevezett újságírónő komámasszony, meg egy Chebeleu nevű elnöki szóvivő úr ugrott ki a zöld leveles bokorból, és leeresztett nadrággal menekült. Hatvankilenc színes és zaftos részlettel tetézi meg a nagyromán hazaffy lap a „leleplezést“, olyasmivel, amit, aminek a közlését Ion Cristoiu szerint még a Bordel és Prostitutia című pornó szaklapok is elutasították volna. Ion Cristoiu két vezércikkben is foglalkozott Chebeleu szóvivő úr férfibecsületével. Először csak a kiskutya nevekkel, majd ezzel az ocsmánysággal. Chebeleu úr nemcsak nyilvános személy, aki a révén az ország közvéleménye előtt képviseli az elnök álláspontját, hanem nemzetközi szinten is a világ vezető politikusaival értekezik — de férfi is, férj és apa. Hogy néz a családja szemébe, ha elegánsan eltűri azt, amiért minden paraszt bicskát rántana? Válasz az elnökség részéről nincs, Cristoiu szerint sokkal több mocskos munkát végzett el C.V. Tudor a hatalomnak, hogysem megkockáztatnák „a költőt“, az „ártatlan kedves fenegyerek“ valódi leleplezését. Iliescu elnök a 22-nek , nevezetesen Andrei Corneának adott interjújában elnéző kedvességgel legyintett a C.V. Tudort illető kérdésekre, de igen szigorúan, sőt, fenyegetően megrótta az ország legválasztékosabb hangú lapjának szerkesztőjét, akinek az interjút adta. Micsoda ország az, amelynek a vezető politikusait ilyen bántatlanul lehet nyilvánosan mocskolni, miközben megtorló törvényeket hoznak a józan, tiszta sajtókritika ellen? Amit C.V. Tudor művel, az nem „felségsértés?“ Nem „nemzetgyalázás“? S egy ilyen hatalom kiált ki bennünket az ország integritását fenyegető agresszoroknak. Kacagni kéne — nem lehet. Az ilyen fokú erkölcsi gátlástalanság, amelynek szemében csak jogos követelés büntetendő, félelmetes, mert megfoghatatlan, mint a kocsonya — csakhogy nem olvad el. Reménykedni vagy előrelátni nem lehet Saját belső értékeink az egyedüli támpontok. Nyugalom, idegerő, szívós idegerő! S akinek még a humorérzéke is működőképes ráadásul, az fogja erősen, biztatóan a többiek lankadó kezét. ★ ★ ★ Négy keserves nap múltán végre a parlament előtt nyilatkoztak a sértett felek. Az interpelláció úgy hangzott el, hogy lehetséges-e ilyen magas pozícióban lenni azoknak, akiket ilyen vádak érnek. Tehát a szokott eljárást, hogy az ártatlannak kell bizonyítania az ártatlanságát, nem a vádlónak a vádakat; hogy az elhangzó vád már-már ítélet is, ezúttal a hatalmon belüli személyeknek kellett a maguk bőrén tapasztalniuk, szerintem méltatlanul és ártatlanul. Spiroiu hadügyminiszter nemcsak a legrendesebb ember — pontosabban A rendes ember — benyomását kelt, de nyilván hozzáértő és felelős szakember is, különben nem Románia lett volna az első, akivel a békepartneri viszonyt a NATO megkötötte. És Chebeleu szóvivő úr lehet kérlelhetetlen ellenfelünk, de közös ellenségünk magánemberi becsületében gázolt minősíthetetlenül. Mégis, a praesumptio inocentiae, a római jogból máig egyetemesen érvényes vélelmezés, ami maga a jog, az emberjog megtestesülése, mindenki ártatlannak tekintendő, amíg a bűn vitathatatlanul rá nem bizonyult — ez esetben Spiroiu és Chebeleu urakra sem vonatkozik, nem csak a zetelaki elítéltekre —, legalábbis a parlamenti többségi csalosok szemében. Spiroiu hadügyminiszter bejelentette, hogy nem pereli C.V. Tudort addig, amíg miniszter, majd csak azután, de az illető összes állításai rágalmak. Szegényt Nem tanult még Robu volt főügyész példájából, aki ugyancsak magánbecsülete ügyében hiába perelte a nagy hazaffi szenátort és botrányújságírót? Egyébként mind a ketten lelkiismeretesen felmondták a hivatalos tételt, amelynek felsőbb testületi kiagyalásáért napokig jégre kellett tenniük jogos felháborodásukat és védekezésüket. Nevezetesen, a Románia Mare pártnak sok-sok becsületes, jó hazafi tagja van, csak ettől a felelőtlen vezetőtől kellene elhatárolniuk magukat... Márpedig ez a párt maga a vezető, aki egy, majd további két botránylappal akkora zajt csapott, hogy bekerült a szenátusba, de a pártja tagsága többségében „madarat tolláról, emberi barátjáról“ alapon, hozzá hasonló csapásokból áll. A parlamentbe három százalékkal híztak be. Olyan rosszul áll a kormánypárt, hogy ezen a három százalékon múlik a sorsa. Vagy pedig...? Az apám valamikor egy brassói—marosvölgyi fűrészgyár gazdasági ügyintézője volt, ő járt Bukarestbe, pénzügyekben, meg erdőügyekben, s így közelebbről ismerte a korrupció labirintusait. Ha érthetetlen partnerkapcsolatokat láttunk, alacsonyabb vagy magasabb gazdasági szinteken, akkor azt mondta: biztosan együtt loptak. Később, amikor a világpolitika s az országos politika merült el az elvtelen kapcsolatok mocsarában, amikor kitárták a kommunista párt kapuit a vasgárdisták előtt, amikor sötét, kompromittált fasiszták jutottak magas pozíciókba és lettek érinthetetlenek, már azt kellett mondani: biztosan együttgyilkoltak. Ugyan mit művelhettek C.V. Tudorral együtt nem Spiroiu és Chebeleu urak, hanem a főnökeik, ha az ország érdeke és önérdekük ellen körömszakadtáig védik ezt a notórius rágalmazót?